A színész nyíltan beszélt alkoholizmusáról és az elvonóról, melyen részt vett.

Nemrég röppent fel a hír, hogy Ben Afflecknek ismét problémái akadtak az alkohol függőségével, az elvonóra ráadásul ex-felesége, Jennifer Garner vitte őt be többször is. Affleck most közösségi oldalain közölt üzenetet rajongói felé, melyben leplezetlenül beszélt az alkohollal folytatott küzdelméről:
 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

A post shared by Ben Affleck (@benaffleck) on


„Ezen a héten fejeztem be a negyven napos alkoholelvonó programot, ami mellett további kontrollokra is járok még.

Elmondhatatlanul jól esik a támogatás, amit a családomtól, a kollegáimtól és a rajongóimtól kaptam. Ez a támogatás biztosította számomra az erőt, aminek köszönhetően merek beszélni a betegségemről.

Bármilyen függőséggel küzdeni egy életen át tartó, kemény harc. Épp ezért, soha nem gyógyulhat ki belőle teljesen az ember. Ez egy életre szóló elköteleződés. Magamért és a családomért küzdök. Annyi ember osztotta meg a közösségi médián keresztül a saját történetét a függőséggel való küzdelméről. Köszönöm ezeknek az embereknek, hiszen az erejük olyan szinten inspirált és támogatott engem, ahogy azt sosem gondoltam volna. Most már tudom, hogy nem vagyok egyedül. Ahogy arra magamat is emlékeztetnem kellett, segítséget kérni nem a gyengeség, vagy a kudarc, hanem az erő jele.

Továbbra is alázattal fogadom, és hálás vagyok a körülöttem lévők segítségéért. Remélem, hogy az általam bejárt út példaként szolgál majd azoknak, akik hasonló problémával küzdenek.”

Forrás: Instagram