KERESÉS search-close

Bradley Cooper

65 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "Bradley Cooper"

Sztárpárok, akik közös munka közben szerettek egymásba

Tavaly ezen a napon mutattuk be: több szerelmespárról is tudjuk, hogy egy színdarab kapcsán szerettek egymásba. És vannak olyanok is, akik ezért szakítottak korábbi kedvesükkel. Nem egyedi eset ez a sztárvilágban. Külföldi és hazai példákat is mutatunk.

Ezek a sztárcsajok Bradley Cooper exei

Azt már tudjátok, hogy a színész csütörtökön ismét másnaposra issza magát, na de azt is tudjátok, hogy kikkel volt együtt?

Mit nézünk ma? - Szerda (04.29.)

Bradley Cooper ma este egy katona bőrébe bújik! Jön az Amerikai mesterlövész a Film+ műsorán!

Megható pillanatok: Gáspár Lacit megríkatta az egyik versenyző

A zsűri teljesen elérzékenyült a Venezuelából Magyarországra költöző lány produkciójától.

Bradley Cooper a sztárok józanítója

Brad Pitt még az év elején köszönte meg barátjának, hogy segített neki leszokni káros szenvedélyéről, most egy újabb világsztár, a régóta alkohol problémákkal küzdő Ben Affleckről derült ki, hogy nagyon sokat köszönhet színésztársának.

Brit kutatások szerint Robert Pattinson a világ legjóképűbb férfija

Robert Pattinson megelőzte Brad Pittet és Bradley Coopert – már ami a szépséget illeti. Brit kutatások szerint ugyanis ő a világ legjóképűbb férfija. Persze nőket is vizsgáltak már, náluk Bella Hadid lett a befutó, 94.35%-kal.

Mit nézünk ma? - Csütörtök (01.16.)

Bradley Cooper és Clint Eastwood közös alkotása nagyot fog szólni ma este!

Lady Gagát csókolózni látták valakivel, aki nem Bradley Cooper!

Lady Gaga és Bradley Cooper közös filmjükkel nagy port kavart, alakításuk ugyanis olyannyira jól sikerült, hogy az internet népe meg volt győződve róla, hogy egy párt alkotnak. Az Oscar-gálán adott fellépésük olaj volt a tűzre, és sajnos az sem segítette a pletykák elcsitulását, hogy nem sokkal az előtt bontotta fel eljegyzését Lady Gaga, majd pár hónappal később Bradley Cooper és Irina Shayk is bejelentették, hogy szétválnak útjaik.

Így szól a Shallow Tóth Andi és rajongója előadásában

Patrik már versenyzett egyszer az énekesnővel, ráadásul le is győzte őt. Most egy visszavágóra invitálta kedvencét, ahol az Oscar-díjas dalt adták elő. Ha kíváncsi vagy a teljes adásra, kattints ide!

Lady Gaga babát vár Bradley Coopertől?

Csütörtökön Irina Shayk bőröndökkel megpakolva hagyta el Bradley Cooper házát. A pletykák szerint ennek oka Lady Gaga lehet. Illetve még valaki: egy kisbaba.

Lady Gaga és Bradley Cooper összejöttek?

A rajongók szerint továbbra is gyanús, hogy Lady Gaga és Bradley Cooper összejöttek egymással. Bár az énekesnő néhány napja az egyik amerikai talkshowban cáfolta a pletykákat, most viszont egy újabb kép került elő, amelyen Bradley Cooper szája szélén egy rúzsfolt található, amelynek színe megegyezik a mellette álló énekesnő ajkán látható rúzséval.

Oscar 2019: íme a nyertesek listája!

Alig pár órája adták át a legrangosabb filmes gála aranyszobrocskáit, ahol lenyűgöző produkciókból, vicces pillanatokból és egy elképesztő meglepetésből sem volt hiány…

A Csillag születik kapta az egyik legtöbb jelölést az Aranyglóbuszon!

Pár órája jelentették be az idei Golden Globes esélyeseit, ahol a Lady Gaga főszereplésével készült film akár öt díjat is bezsebelhet…

Ismét a csúcson Lady Gaga


szerző:
2018.10.29. 16:20
Ismét a csúcson Lady Gaga

Éveket kellett várnia, de újra a slágerlisták elejére került Lady Gaga. Az énekesnőnek ehhez tulajdonképpen egy jól sikerült filmre is szüksége volt: a Csillag születikben Bradley Cooper oldalán játszik - és persze énekel elég sokat. A zenés film hamar sikeres lett a kritikusok és a közönség körében is: ez a lökés pedig fontos volt ahhoz, hogy a betétdala Nagy-Britanniában az első helyre kerülhessen.

Mindenki elolvadt Lady Gaga és Bradley Cooper közös számától!

Pár nap múlva kerül mozikba az énekesnő és a színész új filmje, most pedig megjelent belőle egy dal, amit mindenkinek érdemes meghallgatnia!

Megnyitotta kapuit a 75. Velencei Filmfesztivál!

Cannes után most Olaszországban gyűlt össze a filmes világ apraja-nagyja, ahol Emma Stone és Palvin Barbi mindenkit elbűvölt a vörös szőnyegen, Lady Gaga pedig nem akárhogy érkezett az eseményre…

Megdöbbentő érdekességek, amiket talán te sem tudtál a Másnaposokról

A kétezres évek egyik legjobb vígjátéka legalább annyi izgalmas érdekességet tartogat, mint ahány viccet, ezért hangolódásképp összegyűjtöttünk nektek ezekből párat. Másnaposok, ma este 21:00 órától az RTL Klub műsorán!

Robert Pattinson Bradley Cooper exével jár!

Az Alkonyat-filmek szívtiprója, úgy tűnik mostanra túltette magát korábbi szakításán, és máris új hölggyel andalog az utcákon. Kíváncsi vagy, melyik modellre vetette ki a hálóját?

Alig lehet ráismerni Lady Gagára új filmjében!

Lady Gagára alig lehet ráismerni új filmje, a Csillag születik vadonatúj előzetesében. Ez már a sokadik feldolgozása az 1937-es eredeti mozifilmnek, Gaga mellett a négyszeres Oscar jelölt Bradley Cooper a főszereplő, egyben a rendező is.

Lady Gaga ezúttal a mozikban rabolja el a szívedet!

Megérkezett a Bradley Cooper rendezésében, Lady Gaga főszereplésével készülő Csillag születik első előzetese. Minket sikerült megvennie, na és Titeket?

Íme, a 2018-as nagy mozikalauz!


szerző:
2018.01.04. 15:00
Íme, a 2018-as nagy mozikalauz!

Bár 2017-ben is volt jó pár film, amiért odavoltunk, azért a tavalyi termés nem bizonyult annyira gazdagnak, mint azt szerettük volna. Most viszont eljött az újév, szóval összeszedtük nektek, mely mozikra lehet majd érdemes jegyet váltani, na és azt is kiveséztük kicsit, hogy miért! Ti melyiket várjátok a legjobban?

Mennyire ismered a Galaxis őrzőit? Eljött az idő, hogy leteszteld!

Mielőtt belelendülnénk egy jó kis Star-Lord kalandba – miközben 70-es évekbeli zenék tombolnak a fülünkben –, gondoltuk, izgalmas lenne kideríteni, mennyire vagytok otthon a zseniális filmmel kapcsolatban! Nyomhatjuk?

A Csodanő és Bradley Cooper is csatlakozik Mundruczó Kornél új filmjéhez!

Legutóbb a Jupiter holdja miatt drukkolhattunk a magyar rendezőnek, most viszont megkaptuk a legfrissebb hírt: Deeper című filmje hamarosan forog, ráadásul óriási nevekkel a főszerepben.

Ismét megéri nyitott szemmel járni! Újabb világsztár érkezik Budapestre!

Ráadásul egy zseniális magyar rendezővel dolgozhat együtt egy galaktikus thrillerren. Ha pedig szerencsénk van, nemcsak a színészt, hanem gyönyörű kedvesét is láthatjuk majd hazánkban!

Csúcshatás


szerző:
2017.08.19. 23:55
Mit nézünk ma? - Péntek (07. 07.)

Otthoni mozizásra vágysz, de tanácstalan vagy, mit nézz? Nincs kedved több mint egy ezrest kiadni egy jó filmért? Semmit sem szeretnél jobban, mint, hogy ne kelljen elhagynod a lakást? Miért is tennéd? Kuckózz be, kattints és az RTL csatornái segítenek élményekkel teli döntést hozni!

Mit nézünk ma? - Vasárnap (06. 25.)

Otthoni mozizásra vágysz, de tanácstalan vagy, mit nézz? Nincs kedved több mint egy ezrest kiadni egy jó filmért? Semmit sem szeretnél jobban, mint, hogy ne kelljen elhagynod a lakást? Miért is tennéd? Kuckózz be, kattints és az RTL csatornái segítenek élményekkel teli döntést hozni!

Mit nézünk ma? - Csütörtök  (05. 18.)

Otthoni mozizásra vágysz, de tanácstalan vagy, mit nézz? Nincs kedved több mint egy ezrest kiadni egy jó filmért? Semmit sem szeretnél jobban, mint, hogy ne kelljen elhagynod a lakást? Miért is tennéd? Kuckózz be, kattints és az RTL csatornái segítenek élményekkel teli döntést hozni!

Bradley Cooper a világ legszerencsésebb embere

Tehetséges, bomlanak utána a nők, nemrég pedig megszületett közös gyermekük Irina Shayktől, akinek a világ legjobb női között a helye.

Story Extra 2017-05-09


szerző:
2017.05.09. 16:55
Ledobtad a bugyidat A galaxis őrzőitől? Nyugi, a második rész tovább vetkőztet!

Az egyik legkevésbé várt meglepetés, ami 2014-ben megindított egy brutális önirónia hullámot, most újra visszatért, és gyerekek: minket megint megvettek kilóra! A buli még mindig buli, a humor még mindig üt és ráadásként még hangsúlyosabb sztorit is kapunk A galaxis őrzői 2-től.

Nézd meg te is, hogyan fest Lady Gaga első filmes főszerepében!

Az énekesnő ugyanis Bradley Cooper rendezői debütálásában, a Sztár születik remakejében domborít majd, amiben a férfi főszerepet maga Cooper alakítja majd! Érdekel az első hivatalos fotó? Mutatjuk!

Bradley Cooper apa lett


szerző:
2017.04.11. 17:25
Bradley Cooper apa lett

Bradley Cooper szerelme, Irina Shayk életet adott első közös gyereküknek. A szupermodell két hete hozhatta világra a kisbabát, de egészen eddig titokban tudták tartan az örömhírt. Azt továbbra is csak a szűk család és barátok tudják, hogy kisfiúval vagy kislánnyal örvendeztette-e meg az orosz kifutómodell a sztárapukát.

 

Mit nézünk ma? - Csütörtök (03. 16.)

Otthoni mozizásra vágysz, de tanácstalan vagy, mit nézz? Nincs kedved több mint egy ezrest kiadni egy jó filmért? Semmit sem szeretnél jobban, mint, hogy ne kelljen elhagynod a lakást? Miért is tennéd? Kuckózz be, kattints és az RTL csatornái segítenek élményekkel teli döntést hozni!

Mit nézünk ma? - Vasárnap (03. 05.)

Otthoni mozizásra vágysz, de tanácstalan vagy, mit nézz? Nincs kedved több mint egy ezrest kiadni egy jó filmért? Semmit sem szeretnél jobban, mint, hogy ne kelljen elhagynod a lakást? Miért is tennéd? Kuckózz be, kattints és az RTL csatornái segítenek élményekkel teli döntést hozni!

Végre kiderült, hogyan is fest A galaxis őrzői 2 főgonosza!

A film eddigi előzetesei is bővelkedtek izgalmakban és nem kevés nevetésben is, ám a mostani trailer, amit a Super Bowl egyik szünetében mutattak be felülmúlta minden képzeletünket! Lássuk, mivel is kell megküzdenie a nem mindennapi csapatnak!

Mit nézünk ma? - Csütörtök (01. 26.)

Otthoni mozizásra vágysz, de tanácstalan vagy, mit nézz? Nincs kedved több mint egy ezrest kiadni egy jó filmért? Semmit sem szeretnél jobban, mint, hogy ne kelljen elhagynod a lakást? Miért is tennéd? Kuckózz be, kattints és az RTL csatornái segítenek élményekkel teli döntést hozni!

Mit nézünk ma? - Vasárnap  (01. 22.)

Otthoni mozizásra vágysz, de tanácstalan vagy, mit nézz? Nincs kedved több mint egy ezrest kiadni egy jó filmért? Semmit sem szeretnél jobban, mint, hogy ne kelljen elhagynod a lakást? Miért is tennéd? Kuckózz be, kattints és az RTL csatornái segítenek élményekkel teli döntést hozni!

Mit nézünk ma? - Szombat (12. 17.)

Otthoni mozizásra vágysz, de tanácstalan vagy, mit nézz? Nincs kedved több mint egy ezrest kiadni egy jó filmért? Semmit sem szeretnél jobban, mint, hogy ne kelljen elhagynod a lakást? Miért is tennéd? Kuckózz be, kattints és az RTL csatornái segítenek élményekkel teli döntést hozni!

A galaxis őrzői 2 legújabb előzetesében végre több titokra is fény derül!

Az biztos, hogy a beharangozó csúcsokat döntött a Marvel-filmek trailer-einek nézettségi listáján, ahogyan az is, hogy nem kevés vicces pillanatot sikerült összegyűjteniük a készítőknek, hogy végérvényesen is meghozzák a kedvünket a mozihoz!

Irina Shayk-nak gyereke lesz Bradley Cooper-től!

Úgy tűnik, a pár első közös gyermeküket várja. A nagy bejelentésre pedig keresve sem találhatott volna érdekesebb pillanatot a harminc éves szupermodell!

Mit nézünk ma? - Péntek (09. 16.)

Otthoni mozizásra vágysz, de tanácstalan vagy, mit nézz? Nincs kedved több mint egy ezrest kiadni egy jó filmért? Semmit sem szeretnél jobban, mint, hogy ne kelljen elhagynod a lakást? Miért is tennéd? Kuckózz be, kattints és az RTL csatornái segítenek élményekkel teli döntést hozni!

Mit nézünk ma? - Szombat (09. 10.)

Otthoni mozizásra vágysz, de tanácstalan vagy, mit nézz? Nincs kedved több mint egy ezrest kiadni egy jó filmért? Semmit sem szeretnél jobban, mint, hogy ne kelljen elhagynod a lakást? Miért is tennéd? Kuckózz be, kattints és az RTL csatornái segítenek élményekkel teli döntést hozni!

James Gunn tudja a megoldást A galaxis őrzői 2 legnagyobb talányára!

A rajongóknak nem kell félniük, a rendező minden eshetőségre felkészült, ahogyan arra is, hogy hogyan fog az egyik legkedveltebb karakter és az őt alakító színész összepasszolni a folytatásban.

Eddig nem is tudtuk, mennyi mindent köszönhetünk Chris Pratt-nek!

Legalábbis A galaxis őrzői 2-nek az egyik kulcsszerepét biztosan, ugyanis az ifjú titán nélkül a rendezőnek eszébe sem jutott volna Kurt Russell neve, Star-Lord apjaként!

Eldőlt: Bradley Cooper Lady Gagát rendezi!

Eddig csak sejteni lehetett, hogy eljön ez a bejelentés is, azonban csak többéves huzavona után dőlt el, hogy a Csillag születik legújabb feldolgozását a fent említett sztárokkal láthatjuk majd.

Mit nézünk ma? - Vasárnap (07. 31.)

Otthoni mozizásra vágysz, de tanácstalan vagy, mit nézz? Nincs kedved több mint egy ezrest kiadni egy jó filmért? Semmit sem szeretnél jobban, mint, hogy ne kelljen elhagynod a lakást? Miért is tennéd? Kuckózz be, kattints és az RTL csatornái segítenek élményekkel teli döntést hozni!

Ki kereste a legtöbbet Hollywoodban 2015-ben?

Bár, nem szép dolog más pénztárcájában turkálni, mi most mégis megtesszük, hiszen egy amerikai lap 50-es listát készített a tavalyi év sztár kereseteiből! Meg fogsz lepődni ki áll a dobogós helyeken! Mennyit kereshet Scarlett Johansson vagy éppen Vin Diesel?

Bradley Cooper rendezőként debütálhat

A színész ráadásul egy igazi klasszikus remake-jét tervezi újra nagyvászonra vinni. A Csillag születik ezzel már harmadjára éledhet újjá és már azt is sejteni lehet, ki lesz az ikonikus női alak megtestesítője.

Mit nézünk ma? - Vasárnap (05. 29.)

Otthoni mozizásra vágysz, de tanácstalan vagy, mit nézz? Nincs kedved több mint egy ezrest kiadni egy jó filmért? Semmit sem szeretnél jobban, mint, hogy ne kelljen elhagynod a lakást? Miért is tennéd? Kuckózz be, kattints és az RTL csatornái segítenek élményekkel teli döntést hozni!

Mit nézünk ma? - Szombat (05. 28.)

Otthoni mozizásra vágysz, de tanácstalan vagy, mit nézz? Nincs kedved több mint egy ezrest kiadni egy jó filmért? Semmit sem szeretnél jobban, mint, hogy ne kelljen elhagynod a lakást? Miért is tennéd? Kuckózz be, kattints és az RTL csatornái segítenek élményekkel teli döntést hozni!

Mit tudunk eddig A galaxis őrzői második részéről?

Kedd este már megkezdtük az örömködést, amikor Chris Pratt egy fotón jelentette be, hogy újra Star-Lord vörös bőrdzsekijébe bújt, ennek nyomán összeszedtünk minden infót, amit eddig tudni lehet a filmről.

Gasztropszichológia csúcsra járatva – Az ételművész

Kizárólag a gasztronómia szépségeire nem épülhet egy nagyjátékfilm. Kell hozzá személyes szál, zűrös múlt, mozgalmas jelen és ígéretes jövő, és egy nagy adag, a tehetséget életben tartó, vagy éppen gúzsba kötő neurózis. Az ételművésztől mindent megkapunk. És élvezzük!

Irány a moziba be! - 2015/22. hét

Időutazós-teleportálós Disney őrület, egy klasszikus horror újragondolt változata, Al Pacino rocksztárkodik, Jennifer Lawrence bekeményít, a szerelem pedig téren és időn is átível (na persze).

Mit tudunk eddig a Galaxis őrzői folytatásáról?

Az időpontot már bevéstük a naptárba, köszönhetően James Gunnak. A rendező most újabb adalékot árult el a második részről. Juhéj!

2017-ben jön az új Galaxis őrzői

Örömtánc üzemmód indul: maga James Gunn jelentette be, hogy pontosan mikor is érkezik a második rész, sőt pár érdekességet is megosztott a rajongókkal.

Reggeli Hírvadász - 15/03/25

Cooper meglepő szerepben, Fassbender pedig western Aragornként hódít. De a csábos hímeken kívül akad még némi Star Wars-titok, és egy filmfesztivál plakát is a tarsolyunkban!

Amerikai mesterlövész: Trailer 2#

Az amerikai haditengerészet különleges egységénél, a SEAL-nél szolgáló Kyle-t azért küldték Irakba, hogy megvédje bajtársait. A legendás mesterlövész számtalan életet mentett meg azzal, hogy rendkívül nagy távolságból is tűpontosan célzott. Híre az ellenség táboraiban is elterjedt, és a lázadók óriási vérdíjat tűztek ki a fejére.

Emma Stone és Bradley Cooper közös filmben

A gyönyörű Emma Stone és a sármos Bradley Cooper együtt fognak szerepelni következő filmjükben, az Alohában.

Bradley Cooper és Emma Stone Hawaiin romantikáznak?

Cameron Crowe új filmmel üget vissza a mozikba, májusban érkezik ugyanis az Aloha, amelyben olyan nevek figyelnek be, hogy a szívünk is kettéhasad.

Amerikai mestermunka vs. A célt tévesztett film

Most akkor jó, vagy rossz film az Amerikai mesterlövész? Döntsd el Te, melyik oldalra állsz! Pro vagy kontra? Ki győz a Kritika Párbajon?
 

Muzulmánokat fenyegetnek a film miatt

Többszörös Oscar-jelölt film miatt fenyegetnek muzulmánokat az Egyesült Államokban - állítja az arab-amerikaiak legnagyobb jogvédő szervezete, amely levelet is írt emiatt a rendező Clint Eastwoodnak és a főszereplő Bradley Coopernek.

A Galaxis őrzőivel kitágul a Marvel-univerzum!

A történet a kalandor Peter Quill körül forog, aki ellop egy titokzatos gömböt, amelynek megszerzése a gonosz Ronan világuralmi tervei között is szerepel. Ezért hajtóvadászatot indít Quill után, akinek minden erejére szüksége lesz, ha épp bőrrel akarja megúszni a kalandot.

A Galaxis őrzői: Amikor egy rakás idióta jelenti a megváltást!

A Guardians of the Galaxy az utóbbi időben még nagyobb erővel robogó Marvel-hömpölygés egyik legjobbja. Kivételes darab, amely nem fél a saját arcába röhögni, és szexi csípőmozdulatokkal táncpárbajra hívni a mozi nézőket. A látványtobzódásra és székről lefordító humorra vágyók készüljenek!

Bradley Cooper házasodni készül

Negyven évesen nősül újra Bradley Cooper. A Másnaposok sztárjának első házassága mindössze négy hónapig tartott, úgyhogy a 22 éves brit modellnek, Suki Waterhouse-nak minden esélye megvan, hogy megdöntse Bradley eddigi rekordját.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való