KERESÉS search-close

Fidesz

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "Fidesz"

Cser-Palkovics szerint tönkretenné az önkormányzatokat az iparűzési adó felfüggesztése

Hagyja békén dolgozni az önkormányzatokat – ezt kéri a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökétől Székesfehérvár fideszes polgármestere. Cser-Palkovics András először a Facebookon háborodott fel az iparűzési adó felfüggesztésére vonatkozó ötleten. Ma Híradónknak is megerősítette: szerinte tönkretenné az önkormányzatokat egy ilyen döntés. A kormány azt közölte, a kamara javaslatát még nem kapták kézhez.

A Fidesz lemondatná Korózs Lajost

Ha a szocialista Korózs Lajos nem mond le az Országgyűlés népjóléti bizottságának elnöki posztjáról, akkor a parlamenti többség szerez ennek érvényt - ezt mondta a Fidesz frakcióvezetője a parlamentben. Kocsis Máté szerint Korózs Lajos a nyári mentős videója után vasárnap hamis halálozási adatokat közölt a közösségi oldalán, ezért méltatlanná vált posztjára. Korózs Lajos híradónknak azt mondta: a Fidesz csak az elhibázott járványkezelésről igyekszik elterelni a figyelmet és nem mond le.

Kastélyt és kikötőt is kap a Mathias Corvinus Collegium

Balatoni vitorláskikötőt és kastélyt is ingyen átadott az állam egy Fidesz-közeli magánalapítványnak. A Mathias Corvinus Collegium nyáron már egy 600 milliárd forint értékű részvénypakettet is megkapott. A kormány szerint egy nagy magyar tehetséggondozót szeretnének létrehozni. Az LMP-nél azt mondják, a kormány magánalapítványokba menti a közvagyont, amit ezentúl nem lehet ellenőrizni.

Nem jutott el Orbán Viktorhoz a zsák krumpli

A Fideszt a saját módszereivel próbálta szembesíteni - ezzel magyarázta a Jobbik elnök-frakcióvezetője, miért próbált egy zsák krumplit letenni Orbán Viktor asztalára az országgyűlésben. Ezt kormánypárti politikusok megakadályozták. A krumplit végül Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető visszaküldte a Jobbiknak. Az ellenzék szerint a borsodi időközi választás kampányában a kormánypártok több szegény faluban is krumplit osztogattak, hogy szavazatokat szerezzenek.

Fidesz-KDNP elégedett a borsodi időközi választás eredményével

A Fidesz-KDNP elégedett, az ellenzék bizakodó a vasárnapi borsodi időközi választás eredményét látva. A voksoláson a kormánypárti jelölt, Koncz Zsófia kapta a szavazatok többségét. A Momentum szerint akár meg is nyerhették volna a mandátumot, ha nem ennyire megosztó a jelölt. Bíró László korábbi antiszemita kijelentései miatt volt kénytelen többször bocsánatot kérni. A híradónak nyilatkozó szakértő szerint ha nyert is volna az ellenzéki jelölt, a parlamenti kétharmadot csak papíron veszítette volna el a kormányoldal.

Szigorú jogállami feltételekhez kötik az uniós támogatások kifizetését

Kössék szigorú jogállami feltételekhez az uniós támogatások kifizetését - így döntött szerdán nagy többséggel az Európai Parlament. Bár a javaslatot a Fidesz pártcsaládja, az Európai Néppárt képviselőinek többsége is elfogadta, a miniszterelnök szerint csak arról van szó, hogy így akarják Brüsszelből a baloldalt kormányra juttatni. A DK is támogatta a javaslatot, amelyet szerintük csak úgy lehet alkalmazni, hogy az ne okozzon kárt a magyar embereknek.

Megosztja a volt polgármester ügye a helyieket

Van, aki szerint nem szép, amit tett, más azt mondja első a megbocsátás - ezt mondták a levelekiek, amikor a zaklatásért jogerősen elítélt volt polgármesterről kérdeztük őket. A korábbi fideszes településvezetőt nők elleni zaklatás miatt bűnösnek mondta ki a bíróság, 1 év 10 hónap börtönt kapott, 3 évre felfüggesztve. A Híradónknak nyilatkozó jogvédő csoport szerint szigorúbb büntetésekre lenne szükség, hogy a szexuális zaklatásokat valóban meg lehessen fékezni. 

A Fidesz jelöltje nyerte a mohácsi időközi önkormányzati választást, de az MSZP is elégedett

A Fidesz jelöltje nyerte a mohácsi időközi önkormányzati választást. A kormánypártok szerint ezzel a választók az ellenzéki összefogásról is véleményt mondtak. Az eredményt ugyanakkor az MSZP is sikernek könyveli el. Az RTL Híradónak nyilatkozó választási szakértő szerint ez azért lehet, mert a hagyományosan fideszes településen a kormánypártok a szokásosnál rosszabbul szerepeltek, az ellenzék azonban még így is messze volt a győzelemtől.

Szabó Zsolt lejárató kampánynak nevezte az ellene folyó nyomozást

Ellenzéki lejárató kampány – így reagált Szabó Zsolt fideszes országgyűlési képviselő a Híradónak arra, hogy a rendőrség nyomozást indított a választókerületében megvalósult uniós beruházások ügyében. Hadházy Ákos tett feljelentést, mert szerinte a körzet közbeszerzéseit összehangoltan manipulálták. Szabó Zsoltot két éve egy több mint egymilliárd forintos offshore számlával is összefüggésbe hozták. Az ügyészség a Híradó kérdésére azt írta, hogy az emiatt indult nyomozást egy hete felfüggesztették.

Járóka Lívia fideszes EP-képviselő családjának is ment a közpénzből

Saját magát és rokonait is fizette Járóka Lívia fideszes EP-képviselő egy olyan program támogatásából, amit hátrányos helyzetű cigánygyerekeknek szánt a kormány. Összesen 35 millió forintot költött el a politikus által létrehozott egyesület nehéz sorsú borsodi gyerekek futballoktatására, ebből 13 millió ment saját magának és családjának.

Vita a Jobbik jelöléséről

Elképzelhető, hogy mégsem lesz közös ellenzéki jelölt az októberi szerencsi időközi választáson a jobbikos Bíró László. A Fidesz ugyanis megfellebbezte a helyi választási bizottság határozatát, amely a Jobbikot is nyilvántartásba vette jelölőszervezetként. A kormánypárt arra hivatkozik, hogy a Jobbik nem indíthat jelöltet, mert még mindig nem jegyezték be a januárban megválasztott elnökségét. A Jobbik elnöke azt mondja: a Fidesz ezzel a trükkel akarja megakadályozni a teljes ellenzéki összefogást.

A Jobbik is csatlakozott az ellenzéki összefogáshoz

Akár kétharmaddal is legyőzhető lenne a Fidesz 2022-ben, ha mindenhol csak egy ellenzéki jelölt indulna. Ezt mondja Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere, aki szerint minden körzetben előválasztáson kellene eldönteni, melyik párt jelöltje indulhat. Eddig a Párbeszéd, az MSZP és a Jobbik jelentette be, hogy készek erre. A Momentum szerint a jelöltállítás módjánál fontosabb, hogy mi lesz a közös program.

„Semmi köze a Fidesznek a józsefvárosi tüntetéshez”

 Semmi köze a Fidesznek a Józsefvárosban szombaton tartott tüntetés szervezéséhez - közölte a párt VIII. kerületi szervezete. A tiltakozók szerint a közétkeztetést végző cég romlott húst is felszolgál a gyerekeknek a menzán. A kerület ellenzéki polgármestere azt mondja, soha nem történt ilyen, viszont a Fidesznek érdekében áll, hogy - mint mondta - fizetett áltüntetőkkel hangulatot keltsen. Egy facebookos élő közvetítésből az derült ki, hogy a tiltakozók egy része vidékről érkezett, és nem is tudta pontosan, miért demonstrál.

Az MSZP egyben fizetné ki a tizenharmadik havi nyugdíjat

Egységesen 140 ezer forint egyösszegű 13-ik havi nyugdíj kifizetését javasolja az MSZP. A párt igazságtalannak tartja a kormány javaslatát, amely 2021-től évente egy heti plusz nyugdíjat adna. A Fidesz szerint a szocialistáknak csendben kellene maradniuk, mert elvették a 13-ik havi nyugdíjat. A plusz juttatás első részletének fedezete már benne van a jövő évi költségvetés tervezetében.

Hoppál Péter lemondását követelik

Martin Luther King afro-amerikai polgárjogi harcosról készült rasszista mémet nevezett kolosszálisnak a Facebookon Hoppál Péter fideszes politikus hivatalos oldala. A miniszteri biztos korábban saját posztban is nehezményezte, hogy amerikai és német rendőrök a rasszizmus ellen tüntetők oldalára álltak. A Momentum szerint Hoppál Péternek le kellene mondania.

A korlátozás vége előtt buliztak Dunakeszin

Retró bulibusszal az utcákon ünnepelték meg a kijárási korlátozás végét a Pest megyei Dunakeszin vasárnap, vagyis akkor, amikor még a korlátozások érvényben voltak. Azaz mindenkinek csak nyomós indokkal lehetett elhagyni az otthonát. A buliról készült felvételeken az látszik, hogy sokan gyűltek össze, köztük a város fideszes polgármestere. Dióssi Csaba kérdéseinkre nem válaszolt, a Facebookon azt írta: betartották a szabályokat.

Orbán: Nekem erre nincs időm!

Nekem erre nincs időm! Így reagált Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Néppárt 13 tagjának azon kezdeményezésre, hogy zárják ki a Fideszt a felhatalmazási törvény miatt. Az uniós bírálatokkal kapcsolatban is azt mondta, most azzal kellene mindenkinek foglalkoznia, hogy megmentse az emberek életét. Közben Magyarország is jelezte, aláírják azt az nyilatkozatot, amelyben uniós országok a veszélyhelyzetben meghozott, a jogállamiságra veszélyes intézkedések miatt aggódnak.

Kizáratnák a Fideszt


szerző:
2020.04.02. 18:35
Kizáratnák a Fideszt

Közös nyilatkozatot adott ki 13 uniós tagállam kormánya arról, hogy a veszélyhelyzetre hivatkozva sem lehet fellépni a jogállamiság és a sajtó ellen. Az Európai Bizottság elnöke azt mondta, kifejezetten aggódik a magyarországi helyzet miatt, mert szerinte az Orbán-kormány néhány intézkedése túl messzire megy. Varga Judit igazságügyi miniszter úgy reagált: egyetértenek a 13 ország nyilatkozatával, és sajnálják, hogy Magyarország nem csatlakozhatott hozzá. Közben már 13 tagpárt követeli, hogy a Fideszt zárják ki az Európai Néppártból.

Otthagyta az önkéntes karantént, és bement a Parlamentbe

Otthagyta az önkéntes karantént, és bement a Parlamentbe egy Fideszes országgyűlési képviselő. B. Nagy László március 13-án együtt koszorúzott a szegedi egyetem rektorával, akiről kiderült, hogy koronavírusos. A politikus az RTL Híradónak azt mondta: a parlament fontos témát tárgyalt, ezért nem tehette meg, hogy otthon marad.

Az ellenzék nem szavazta meg

Hiába kérte a miniszterelnök és a Fidesz is, az ellenzék nem szavazta meg, hogy már kedden dönthessen a parlament a kormány törvényjavaslatáról. Ez a veszélyhelyzet végéig adna lehetőséget a kabinetnek arra, hogy a járványügyi döntéseket különleges jogrendben, egyedül hozhassa meg. Az ellenzék szerint a javaslat teljhatalmat biztosít a kormánynak. Orbán Viktor szerint erről szó sincs, mert azt, hogy mikor van vége a veszélyhelyzetnek, a parlament döntheti el.

Tusk: „Amíg én vagyok az elnök, a Fidesz nem térhet vissza a Néppártba

Határozatlan ideig továbbra is felfüggesztett tagja marad a Fidesz az Európai Néppártnak. Erről hétfőn Brüsszelben döntött a pártcsalád. Eredetileg a Fidesz tagságáról is döntöttek volna, de ez lekerült a napirendről. Donald Tusk az RTL Híradónak az ülés után azt mondta, hogy amíg ő az elnök, a Fidesz nem térhet vissza a Néppártba. A Fidesz szerint majd ők eldöntik, hogy hol folytatják.

Donald Tusk: „Amíg nem változtat politikáján a Fidesz, addig nem térhet vissza a Néppártba!

Az Európai Néppárt elnöke szerint nem változott semmi a demokrácia, jogállamiság, szólásszabadság területén Magyarországon. Donald Tusk erről a pártszövetség politikai gyűlése után beszélt Brüsszelben. Az RTL Híradó kérdésére azt válaszolta: amíg nem változtat politikáján a Fidesz, addig nem térhet vissza a Néppártba.

Niedermüller Péter távozását követeli a Fidesz

A DK-s Niedermüller Péter távozását követeli a közéletből a Fidesz.

Maradhat a Néppártban a Fidesz?

Német sajtóértesülés szerint maradhat a Néppártban a Fidesz. A Spiegel úgy tudja: a jobboldali pártcsaládban nincs meg a Fidesz kizáráshoz szükséges többség. A magyar kormánypárt tagságát csaknem egy éve függesztették fel. Ezután indult vizsgálat a magyar jogállamiság helyzetéről. A Fidesz szerint a kormánypárt és a Néppárt viszonya már mindenképpen megromlott.

Két héten belül eldőlhet, tagja marad-e az Európai Néppártnak a Fidesz

Két héten belül eldőlhet, hogy a Fidesz tagja marad-e az Európai Néppártnak. Bár a magyar kormánypártot vizsgáló jelentésről hivatalosan még annyit sem közöltek, kész van-e már, a Néppárt elnöke Twitteren azt írta, február 3-áig kialakítja álláspontját a dokumentumról. Úgy tudjuk, a jelentés egyébként már megvan, és a készítők nem jutottak dűlőre a Fidesz sorsáról.

A Fidesszel szavaz – kizárhatják

Az MSZP színeiben lett önkormányzati képviselő, de az első pillanattól kezdve a Fidesszel szavaz. Patthelyzet alakult ki Törökbálinton, ahol a tavaly őszi választási eredmények szerint ugyan elveszítették többségüket a kormánypártok, de végül átült hozzájuk egy szocialista. Az MSZP-ben ezt elfogadhatatlannak tartják, és kezdeményezték a képviselő kizárását a pártból.

Navracsics Tibor: „Egy évet adok a Fidesznek”

Navracsics Tibor szerint egy éven belül kiderül, a Fidesz és a kormány képese-e olyan változásra, amellyel visszaszerezheti az önkormányzati választáson elvesztett szavazóit. A volt uniós biztos erről az N1tv-nek beszélt egy veszprémi rendezvényen. A fideszes politikus kijelentéseire Deutsch Tamás, a párt európai parlamenti képviselője úgy reagált, idézem: karmolja a kicsit sértett, nagyon okos, de titokzatosan új Navracsics Tibort.

Február elején tárgyal az Európai Néppárt a Fidesz tagságáról

Február elején tárgyal az Európai Néppárt a Fidesz tagságáról - erről a Népszava írt. A lap szerint elkészült a háromtagú néppárti delegáció - az úgynevezett "Bölcsek Tanácsának" - jelentése. Deutsch Tamás, a Fidesz EP képviselője az RTL Híradó kérdésére azt mondta: maguk döntenek majd arról, hogy a Fidesz tagja marad-e a pártcsaládnak. Azt azonban nem árulta el, hogy mikor és mi alapján.

Elfogadta a vádalkut és kitálalt egy volt fideszes polgármester

Egy volt fideszes polgármester vádalkuja indította el azt az ügyet, amiben eddig négy ember tartóztattak le, köztük Boldog István fideszes országgyűlési képviselő közvetlen munkatársát – írta meg a 168 óra. Az érintett polgármester az ügyészséggel kötött alkujára hivatkozva nem árult el részleteket, de szerinte nélküle is lenne – idézem – Boldog-ügy. Az ügyészég nem reagált.

Ellenzéki ül fideszesek helyére több fővárosi cégnél

A BKV Vasúti Járműjavító Kft. felügyelőbizottságának tagja lesz Vágó István. Az egykori televízióst pártja, a Demokratikus Koalíció jelölte a posztra. Rajta kívül is tucatnyi fővárosi cégnél váltják a fideszes tagokat az ellenzék emberei. Elsősorban a cégek törvényes működése fellett kell majd őrködniük. Cserébe a minimálbér és annak háromszorosa közti fizetést vehetnek fel.

Letartóztatják Boldog István kollegáját

Hivatali vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt letartóztatták Boldog István fideszes országgyűlési képviselő egyik közvetlen munkatársát. Az Index úgy tudja: a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés korábbi fideszes alelnökét azzal gyanusítják, hogy akkor kaphattak bizonyos települések uniós forrásokból, ha a kivitelezést az általa megjelölt vállalkozónak adták. A gyanúsított - ügyvédje szerint- nem tett vallomást.

Újabb 9 évig kormánypárti tagok a Médiatanácsban

Újabb kilenc évig lesznek kizárólag a Fidesz által delegált jelöltjei a magyar sajtó legfőbb felügyeleti szervének, a Médiatanácsnak. A tanácsba 2010-ben megválasztott tagokat is egytől egyig a Fidesz delegálta. Az ellenzéki pártok a demokrácia meggyalázásának tartják, hogy a Fidesz kisajátítja a Médiatanácsot, ezért az Európai Unióhoz fordulnak. A kormánypárt szerint minden új jelölt alkalmas és megfelel a médiatörvény előírásainak.

Fél évvel később számoltak be az alagútról

Nem árulja el a rendőrség, hogy miért várt fél évet a déli határon felfedezett alagút bemutatásával. Ahogyan arra sem válaszoltak: hogyan lehetett észrevétlenül kiásni és elrejteni 20 tonnányi földet a határkerítéstől pár méterre. A téma napirenden volt a Parlamentben is. A Jobbik szerint a kormány újra rá akarja irányítani a figyelmet a menekültekre. A Fideszes Németh Szilárd arról beszélt, csak a kormánynak köszönhető, hogy nem nagyobb a menekültválság.

Korlátoznák a képviselőket

Nem mehetnek be szabadon a közintézményekbe az országgyűlési képviselők - ha elfogadja a Parlament a Fidesz törvénymódosító javaslatát. A kormánypárt megvonná a képviselők rendszerváltás óta meglévő jogát, hogy bármikor bejelentés nélkül bemehessenek állami intézményekbe és ellenőrizzék az ott folyó munkát. Az ellenzéki pártok szerint a Fidesz fél, ezért korlátozza a képviselők alapvető szabadságjogait.

Borkai már nem polgármester

Pénteken délután 4 órától már nem a szexbotrányba keveredett Borkai Zsolt Győr polgármestere. 120 napon belül kell kiírni az időközi választást. Az ellenzék előválasztáson döntene a jelöltjéről, a Fidesz várhatóan jövő heti elnökségi ülésén egyeztet arról, kit indítson. Csütörtökön botrányos körülmények között tartották meg az önkormányzat alakuló ülését, amely után a Fideszből a választás után kilépett polgármestert tüntetők óvszerekkel dobálták.

Ellenzéki polgármesterekkel beszélgettünk a kampányról

A pomázi ellenzéki jelöltről azt terjesztették, hogy mivel a lánya egy egyiptomi férfihoz ment feleségül, muszlimokat fog betelepíteni a településre. A bajairól azt, hogy nem tanítania kéne, hanem egy melegbárban lenne a helye. A 8. kerületi jelöltre és csapatára a rendőrség csapott le, utóbb kiderült, minden ok nélkül. Számos később győztes ellenzéki jelöltre hatalmas össztűz zúdult a kampányban, névtelen blogok, hazug szórólapok és az állami médiagépezet is a lejáratásukkal foglalkozott.

Vita a választás eredményéről

A kormány kész párthovatartozástól függetlenül minden polgármesterrel és képviselővel együttműködni – mondta Orbán Viktor a parlamentben. A miniszterelnök szerint az önkormányzati választások eredménye megerősítette a kormányt. Az ellenzék szerint viszont a múlt vasárnapi voksolás azt mutatta meg, hogy az emberek fellázadtak a kormány ellen és elegük lett a lopásból és a gyűlöletből.

Magyarázatok kudarcra, sikerre

Az ellenzéki pártok szerint a vasárnapi önkormányzati választáson a szavazók megbüntették a Fideszt és szembefordultak a kormánnyal. A Fidesz kampányfőnöke szerint a főpolgármester-választást a Budapesten élő külföldiek döntötték el. A Híradónknak nyilatkozó politikai elemzők közül volt, aki a sikeres ellenzéki kampánynak, volt, aki a minden eddiginél erősebb ellenzéki összefogásnak tulajdonította az eredményeket.

9 év után ellenzéki főpolgármestere lesz Budapestnek

Egyre valószínűbb, hogy 9 év után ellenzéki főpolgármestere lesz Budapestnek. Karácsony Gergely 5 százalékkal vezet Tarlós István előtt. A Fidesz több kerület irányítását is elvesztheti, az ellenzék az eddigi adatok alapján 14 kerületben vezet, így a közgyűlésben is többsége lehet. Sőt, négy helyett akár 10 megyei jogú várost is irányíthatnak az ellenzéki pártok. A megyei közgyűlések mindegyike viszont fideszes vezetésű lehet.

Az elhunyt polgármester fényképével kampányol a Fidesz Mohácson

Az elhunyt polgármester fényképével kampányol a Fidesz Mohácson. Szekó Józsefet szombaton helyezték végső nyugalomra, három nappal később pedig olyan szórólapokat terítettek a városban, amelyeken a fényképe látható. A helyiek közül ezt többen kegyeletsértőnek találják. A helyi Fidesz nem reagált a megkeresésünkre.

Jogsértő Fidesz-plakátok Érden

Sértik a választás tisztaságát a Fidesz-KDNP érdi jelöltjeinek plakátjai - a bíróság jogerős döntése alapján. A Fővárosi Ítélőtábla szerint a Modern Városok Program arculati elemeivel kampányolnak, amelyek az adófizetők pénzén készültek. A kormánypártok helyi jelölőszerveztét a Területi Választási Bizottság is elmarasztalta, mert szerintük a polgárőség segítségét is igénybe vették a plakátozáshoz. Az érdi Fidesz az Alkotmánybírósághoz fordul.

„Nem példaértékű Borkai tette”

Borkai Zsolt tette nem példaértékű, de ettől még nem kell kizárni őt a Fideszből - ezt nyilatkozta a párt alelnöke, Novák Katalin az Indexnek. Közben a DK korrupció gyanúja miatt feljelentést tett, miután a győri ügyekről szivárogtató blog Borkai Zsolt és a hozzá közel álló vállalkozók üzleti ügyeiről írt.

Oroján Sándor: Aki támad, ellenséggé válik

Ha valaki ellenfelünk a politikában, azzal nem beszélgetünk, hanem legyőzzük - erről is beszélt egy kiszivárgott hangfelvételen a Fidesz egyik egri vezetője. A hanganyagot csütörtökön hozta nyilvánosságra az Egri Ügyek nevű portál. A felvételen hallható Oroján Sándor szerint az ellenzék politikai cirkuszának része, hogy az anyag nyilvánosságra került.

Az önkormányzat cége rakta ki a fideszes alpolgármester választási plakátjait

Az önkormányzat cége rakta ki a fideszes alpolgármester választási plakátjait Budapesten, az ötödik kerületben. A Rubovszky Csillát ábrázoló hirdetéseket ellenzéki aktivisták vették észre a városüzemeltetési cég irodájában. Az ott dolgozók elismerték nekik, hogy ők plakátolnak, munkaidőben. Az ellenzék a választási bizottsághoz fordult. A fideszes vezetésű önkormányzat azt közölte: a plakátok kihelyezéséért 950 ezer forintot fizetett nekik a Fidesz.  

Mit keresnek a politikusok a kifestő füzetben?

Fideszes politikusok arcképével és üzenetével ellátott kifestőt kaptak az óvodások Újbudán. A kiadványban a kormánypárti polgármester, alpolgármester és az országgyűlési képviselő fényképe és üdvözlete is szerepel. A Párbeszéd a helyi választási irodához fordul, mert szerintük a kormánypárt a gyerekek felhasználásával kampányol. A Fidesz szerint a kifestő azt bizonyítja, hogy nekik a gyerekek az elsők.

Orbán Viktort újraválasztották a Fidesz elnökévé

Újraválasztotta Orbán Viktort a Fidesz elnökévé a párt kongresszusa. A miniszterelnöknek most sem volt kihívója. Orbán Viktor beszédében azt mondta: a bajtársiasság miatt sikeres a Fidesz. Kijelentette: nem akar kilépni az unióból, és nem akarja kenyértörésre vinni a konfliktusokat a szerinte bevándorláspárti országokkal. Ám ennek az a feltétele, hogy a nyugati hatalmak ne szóljanak bele Magyarország dolgaiba.

Lehallgatták az elnökséget?

A Párbeszéd elnökségi ülésein rögzítették azt a hangfelvételt, amelyen Karácsony Gergely hallható. Ezt állítja a párt társelnöke, Szabó Tímea, aki szerint több ülés hanganyagából vágták össze a felvételt. Úgy fogalmazott: törvénysértő, titkosszolgálati módszerekkel próbálják megbontani az ellenzéki egységet, ami a Fidesznek áll érdekében. A kormánypártnál erre úgy reagáltak: "egymás lehallgatása, beszédek kiszivárogtatása baloldali hagyomány."

Nem tudja a Fidelitas mennyibe kerül a Tarlós István kihívóit lejárató plakátkampányuk

Nem tudja a Fidelitas mennyibe kerül a Tarlós István kihívóit lejárató plakátkampányuk, ahogy azt sem, mennyi pénzt kapnak erre a Fidesztől. Ezt a szervezet budapesti elnöke mondta az RTL Híradónak. Az éves beszámolójukból derül majd ki az összeg. Azt mondta: „a Budapest nem cirkusz kampány” a Fidelitas ötlete volt, de egyeztettek róla a Fidesszel. Szerinte a kampánynak az is része, hogy cirkuszi zenével megzavarják Karácsony Gergely sajtótájékoztatóit.

PINTÉR GÁBOR: Becsületsértési ügyét lezártnak tekinti

Már hivatalosan is a Fidesz polgármester jelöltje volt, amikor júniusban becsületsértésért elmarasztalták Pintér Gábort. Szerinte az ítélettől függetlenül alkalmas a kerület vezetésére, amelyet 2014-ben és a tavalyi időközi választáson is a DK-s jelölt nyert. Azt mondja: polgármesterként például uszodát építene, de javítana a tömegközlekedésen is.

Meghalt a Mohács polgármester

Meghalt Mohács polgármestere. Szekó József információink szerint délelőtt szenvedett mustgáz-mérgezést. A 63 éves politikus több mint húsz éve vezette a várost, októberben a Fidesz jelöltjeként indult volna az újraválasztásért. Helyette a párt már nem állíthat új jelöltet. Egyetlen kihívója, a szocialista Csorbai Ferenc azt mondta az RTL Híradónak, átgondolja, visszalép-e.

Megint gyerekekkel kampányoltak

Gyerekekkel kampányolt a család- és ifjúságügyi államtitkár és Klausmann Viktor, Gyöngyös fideszes polgármester-jelöltje. Pedig korábban az alapvető jogok biztosa kifejezetten arra kért minden politikust, hogy ne használják díszletként a gyerekeket a kampányban. A Fidesz szerint a videón szereplő gyerekek szülei belegyeztek a felvételbe. A baloldali jelölt azt mondja, ha ez így van, akkor is erkölcstelen, mert gyerekek nem lehetnek kampánydíszletek.  

Olcsó krumplit osztogattak Újbudán

Nyolc helyszínen osztottak egyszerre olcsó krumplit Újbudán szombaton, 30 forint volt kilója. Az akciót az újbudai önkormányzat szervezte, a zöldséget több helyen önkormányzati képviselőktől lehetett átvenni. Aki vett belőle, szórólapot is kapott, a Fideszes polgármester arcképével. Az önkormányzatot hiába kerestük, a DK szerint a Fidesz szavazatokat vásárol az önkormányzati választás előtt.

Nem vizsgálja Berki Krisztián ajánlásait a Nemzeti Választási Bizottság

Nem vizsgálja a Berki Krisztián főpolgármester-jelöltségét támogató ajánlások valódiságát a Nemzeti Választási Bizottság. A testület napirendre sem vette az erről szóló javaslatot. Puzsér Róbert és stábja korábban feljelentést is tett, mert szerintük lehetetlen, hogy Berki Krisztián 10 ezer aláírást gyűjtött volna össze. Puzsér azt állítja: a Fidesz segített Berkinek. A Fidesz szerint Puzsér ostobaságokat beszél.

Korábbi fideszes jelölt szerepel Berki Krisztián kampányvideójában

Korábbi fideszes jelölt szerepel Berki Krisztián kampányvideójában - erről az Index írt elsőként. A valóságshow szereplő függetlenként indul a főpolgármester választáson, a videójában feltűnő férfi Tarlós István mellett is kampányol.

NEMESI PÁL: „Nekem mindegy, hogy Szeged város vezetésében milyen színű”

Nemesi Pál függetlenként, de a Fidesz támogatásával indul. A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, milliárdos árbevételű építőipari cég tulajdonosa. Az ipart fejlesztené Szegeden.

Fidesz: lépjenek vissza!


szerző:
2019.09.09. 18:35
Fidesz: lépjenek vissza!

Felszólította a Fidesz az ellenzéki összefogás jelöltjeit, hogy lépjenek vissza az önkormányzati választástól Budapest 8. kerületében. A kormánypárt szerint visszaéltek a választópolgárok adataival, és ilyen törvénysértésre régóta nem volt példa Magyarországon. A kormánypárti Magyar Nemzetben jelent meg egy fotó, amelyik állítólag akkor készült, amikor az ellenzéki aktivisták éppen az ajánlóívekről másolhatták a választók adatait. Karácsony Gergely, az ellenzék főpolgármester- jelöltje visszautasította a vádakat. 

Pénzbírság az Orbán-interjú miatt

240 ezer forintos pénzbírságra ítélték a Veszprémi napló egykori felelős szerkesztőjét, aki a vád szerint meghamisította a miniszterelnökkel készült interjút.

Fidesz-DK vita a kerítésről

Újabb plakátkampányt indít a Fidesz, amelyben a Demokratikus Koalíciót vádolják azzal, hogy lebontanák a határkerítést. Gyurcsány Ferenc Facebook oldalán erre azt írta: nem akarja lebontani a kerítést, főleg " ha már sok pénzt ellopva odaraktátok, hát maradjon!" Közben egy kormánykiadványból az derül ki, hogy robotokkal és drónokkal helyettesítenék a határon szolgáló rendőrök egy részét.

Áder János kitüntette a Fideszhez átállt pesterzsébeti polgármestert

Orbán Viktor javaslatára Áder János kitüntette a Fideszhez átállt pesterzsébeti polgármestert.

Molnár Oszkárt támogatja a Fidesz Edelényben

Újra a kormánypártok támogatásával indul az önkormányzati választáson Molnár Oszkár, Edelény polgármestere, aki évekkel ezelőtt szélsőséges kijelentéseiről híresült el. Megsértette a cigányokat, a zsidókat és a homoszexuálisokat is. A Fidesz akkoriban kizárta, de a politikus szerint rendezték a viszonyukat.

Vádat emelt az ügyészség Simonka György és társai ellen

Vádat emelt az ügyészség a Fideszes országgyűlési képviselő, Simonka György és társai ellen. A nyomozóhatóság szerint a politikus bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalásban érintett. Hazai és uniós költségvetési forrásokat csapoltak meg társaival. Simonka Györgyöt hiába kerestük. A Fidesz szerint a politikus együtt fog működni az eljárás alatt, és megilleti az ártatlanság vélelme.

Önkormányzati képviselők nélkül maradt a Fidesz Szécsényben

Kormánypárti belviszály miatt önkormányzati képviselők nélkül maradt a Fidesz Szécsényben. A Nógrád megyei városban azután lépett ki a pártból az összes testületi tag és a polgármester, hogy kiderült: ősszel nem őt indítja a városvezetői posztért a Fidesz-KDNP. A jelenlegi polgármester valószínűleg függetlenként próbálkozik újra. Sőt a helyi KDNP vezetője még a szocialistákat is megkereste, hogy a mostani városvezetőt támogassák.

A fele sem épült meg a 2014-ben beígért tanuszodáknak

A fele sem épült meg a 2014-ben beígért tanuszodáknak. Amit viszont átadtak, azt is csak határidő után. Az RTL Híradó nézte meg, hogy mit ígért és mit teljesített a kormány az elmúlt 5 évben a tanuszoda építési programban. Van, ahol még a közbeszerzést sem írták ki, pedig már 2017-ben át kellett volna adni az uszodát. A kormánytól azt írták: idén is lesznek uszodaátadások. Így az év végére az ígért ötvenből 22 tanuszoda készülhet el. A DK szerint a kormány csak ígérget, de nem teljesít.

 

Kósa Lajos: Miénk a legtöbb jelölt

Körülbelül 6-7000 ezer jelöltet indít az önkormányzati választáson a Fidesz-KDNP, ezt Kósa Lajos a párt kampányfőnöke jelentette be. Azt mondta, ezzel ők a legtöbb jelöltet állító szervezet. A nagyobb városok mindegyikében lesz saját polgármester-jelöltjük, vagy olyan civil politikus, aki mögé beálltak.

 

AIRBNB: szigorítana a Fidesz

Nagyobb beleszólást adna a Fidesz a lakóközösségeknek abba, hogy működhet-e Airbnb-s lakáskiadás a társasházban. Erről csütörtökön egy tusnádfürdői fórumon beszélgettek kormánypárti politikusok. Szerintük rendet kell tenni ezen a területen, mert a turisták sok esetben zavarják a lakókat. A lakáskiadók viszont azt mondják, hogy a piac már szabályozott, a további szigorítások pedig a feketegazdaságot erősíthetik.

Miért találkozott Orbán Viktor Simonka Györggyel?

Az összes Fideszes képviselőt meghívták arra a fogadásra, amin Orbán Viktort Simonka Györggyel is találkozott. Ezzel magyarázta a Miniszterelnöki Kabintetiroda, hogy miért készült közös fotó a kormányfőről és a csaknem másfél milliárd forintos csalással gyanúsított Fideszes képviselőről.

A Fidesz és a baloldali ellenzék is a maga sikerének érzi

Egyformán sikernek állítja be a Fidesz és a baloldali ellenzéki pártok is, hogy a német védelmi miniszter, Ursula von der Leyen lehet az Európai Bizottság új elnöke. Orbán Viktor szerint a legfontosabb, hogy végül nem a szociáldemokrata Frans Timmermans lett a befutó. A DK szerint viszont Orbán alaposan eltaktikázta magát.

Egyre több helyen összefog az ellenzék

Egyre több helyen összefog az ellenzék - már több mint 80 nagyobb településen megegyeztek, hogy közösen indítanak jelölteket az őszi önkormányzati választáson. Másik 80 településen most is tárgyalnak. A jelöltek többsége helyi, független, civil szervezetek színeiben indul az ellenzéki pártok támogatásával. A Fidesz szerint ez tiszteletlenség a választókkal szemben.

Sokan nem értik, miért támogatja a Fidesz a XX. kerületi ellenzéki polgármester-jelöltet

Az ellenzék eddigi polgármester-jelöltjét támogatja a Fidesz is Budapest XX. kerületében. Az MSZP, a Párbeszéd, a DK és a Momentum már áprilisban bejelentette, hogy Pesterzsébeten a független Szabados Ákost támogatják, de közben a kerületi Fidesz is jelezte, beállna mögé. Ebben az esetben a szocialisták viszont lemondanak róla.

Nem támogatták a képviselők a vizsgálatot

Nemmel szavazott négy Fidesz-KDNP-s képviselő a másfél éve meggyilkolt máltai újságírónő ügyének kivizsgálására az Európa Tanácsban. Szerintük ugyanis a vizsgálatot kezdeményező határozat politikai támadás a szigetország ellen. A Jobbik szerint abszurd a kormánypártok érvelése.

Lázár Jánost kérte fel a hódmezővásárhelyi Fidesz a város polgármesterjelöltjének

Lázár Jánost kérte fel a hódmezővásárhelyi Fidesz a város polgármesterjelöltjének - erről elsőként a 444.hu írt egy helyi portálra hivatkozva. Lázár János a felkérésre nem reagált, egyelőre gondolkodási időt kért. Ha a volt miniszter polgármester lenne, akkor le kellene mondania parlamenti mandátumáról és ezzel gyakorlatilag ki is szállna az országos politikából.

Becsületsértésért elítélték a Fidesz 15. kerületi polgármester-jelöltjét

Jogerősen is elítélték becsületsértésért a Fidesz 15. kerületi polgármester-jelöltjét. Pintér Gábor még 2014-ben illetett trágár kifejezéssel, származását is felemlegetve egy helyi nőt. A fideszes politikus ügye azért húzódott ilyen sokáig, mert egészségügyi problémákra hivatkozva több tárgyaláson sem jelent meg, miközben önkormányzati munkáját elvégezte. Az ítélet után nem akart nyilatkozni az RTL Híradónak.

POLITIKA: Próbáltuk szóra bírni a rágalmazásért elítélt fideszes polgármester-jelöltet

Jogerősen is elítélték becsületsértésért a Fidesz 15. kerületi polgármester-jelöltjét. Pintér Gábor még 2014-ben illetett trágár kifejezéssel, származását is felemlegetve egy helyi nőt. Riporterünk az ítélet kihirdetése után próbált interjút kérni a politikustól, sikertelenül.

Az ellenzéki jelöltek a demokrácia ünnepének tartják az előválasztást

Elkezdődött a főpolgármesteri előválasztás második, és egyben utolsó fordulója Budapesten. Aki megnyeri, az előválasztáson résztvevő ellenzéki pártok közös jelöltje lesz a Fidesz által támogatott Tarlós Istvánnal szemben. A szavazás június 26-áig tart, 15 helyszínen adhatják le voksukat a budapestiek. A három ellenzéki jelölt a demokrácia ünnepének tartja az előválasztást, Rogán Antal a Fidesz országgyűlési képviselőjeként viszont azt mondta róla, hogy nevetséges casting.

Hidvéghi: A Fidesz döntése lesz

A Fidesz döntése lesz, hogy az Európai Néppártban marad-e - erről Hidvéghi Balázs, a Fidesz uniós képviselője beszélt az állami rádióban. Pedig a pártcsalád megbízásából jelenleg is dolgozik egy három fős bizottság azon a jelentésen, amely alapján a Néppárt dönthet, szeretnék-e, ha maradna a Fidesz. A kormánypárti politikus szerint Magyarország helyzete nem gyengülne akkor sem, ha távoznának.

Orvosi igazolással mentette ki magát a perről Pintér Gábor

A tárgyalási napokon beteget jelent, előtte viszont részt vett a testületi üléseken a 15-ik kerületi fidesz frakcióvezetője. Pintér Gábor ellen becsületsértés miatt indított pert egy asszony, a másodfokú eljárást már kétszer kellett elnapolni, mert a politikus orvosi igazolással mentette ki magát.

52 százalékkal nyert a Fidesz

Rekordrészvétel mellett rekordgyőzelmet arattak - így értékelte az európai parlamenti választás eredményét vasárnap éjjel a miniszterelnök. Orbán Viktor a Parlamentben hétfőn már arról beszélt, csak olyan uniós vezetők kinevezését támogatja majd, akik tisztelik a nemzeteket. A Fidesz pártcsaládjának csúcsjelöltje, Manfred Weber közben azt mondta, hogy a magyar kormánypárt szavazatai nélkül is megvan a többségük.

Orbán Viktor: Rekord részvétel mellett rekord győzelmet arattunk

Véget ért az európai parlamenti választás az Európai Unió mind a 28 tagországában, így Magyarországon is. Kilenc párt közül lehetett választani. A várakozásoknak megfelelően a Fidesz-KDNP – ahogy 2006 óta mindig - óriási fölénnyel nyerte zsinórban a 9. országos választását is. A szavazatok több, mint felét, 52,1 százalékot szerezett a kormánypárt.

Lebuktak a fideszes plakátrongálók

Tetten érték a fideszes aktivistákat, ahogy egy kisbuszba gyűjtik a frissen felragasztott MSZP-s plakátokat és táblákat. Az eset pénteken éjjel történt Győrben. A helyi MSZP elnöke rongálás és lopás miatt tett feljelentést. A fideszes aktivisták azt mondták: felsőbb utasításra tépkedték le az ellenzéki hirdetéseket. A Fidesz győri elnöke elítélte a történteket.

Fidesz-aktivisták rongálhattak

Fidesz-aktivisták tépték le és vitték el Győrben az MSZP-Párbeszéd több tucat választási plakátját, és 41 hirdetőtábláját.

Trócsányi László rekordrészvételre számít az európai parlamenti választáson

Biztonság, szabadság és jólét. Ezzel a három szóval foglalta össze a Fidesz kampányának legfontosabb elemeit a párt listavezetője. Trócsányi László rekordrészvételre számít az európai parlamenti választáson. Abban bízik, hogy sikerül rendezni a viszonyt az Európai Néppárttal, így szerinte a Fidesz lehet a pártszövetsége harmadik legerősebb tagja.
Az RTL minden nagyobb párt listavezetőjétől interjút kért a választások előtt. A Trócsányi Lászlóval készült teljes interjút itt nézheti meg.

TRÓCSÁNYI LÁSZLÓ: Bízom abban, hogy erős hangunk lesz a Néppárton belül

Az RTL Híradónak délelőtt adott interjút Trócsányi László, aki rekordrészvételre számít az európai parlamenti választáson. Szerinte a Fidesz lehet az Európai Néppárt harmadik legerősebb pártja és abban bízik ugyanis, hogy sikerül rendezni a viszonyt.
Az RTL minden nagyobb párt listavezetőjétől interjút kért a választások előtt.

Nyíltan kampányol a Fidesz mellett az érdi polgármester

Levélben kérte az első szavazókat Érd polgármestere, hogy vasárnap a Fidesz-KDNP listájára voksoljanak. A kormánypárti polgármester azt állítja, saját zsebből fizette a több mint 2700 elsőbbségi levelet és nem is talál semmi kivetnivalót abban, hogy városvezetőként nyíltan a Fidesz mellett kampányol. T. Mészáros András akciójával pártja is egyetért, a Momentum szerint viszont ez csak azt bizonyítja, hogy a kormánypártok nagy bajban vannak a fiatal választók körében.

Még nagyobb lehet a Fidesz győzelme az EP választáson

Még az öt évvel ezelőtti győzelmét is túlszárnyalhatja a Fidesz-KDNP a vasárnapi Európai Parlamenti választáson. Ebben az egy dologban ért egyet az öt legnagyobb magyar közvélemény-kutató cég négy nappal a választás előtt. A legnagyobb verseny a felmérések szerint az LMP és a Momentum Mozgalom között lesz, hogy melyikük tudja megszerezni az egy mandátumhoz szükséges 5 százaléknyi szavazatot.

Bérlakásokat építene az MSZP

Bérlakásokkal oldaná meg a lakhatási válságot az MSZP. A párt szerint uniós, kormányzati és önkormányzati forrásból kellene finanszírozni a bérlakásépítéseket, amelyekkel elsősorban a kisgyermekes párokat juttatnák lakhatáshoz. A Fidesz szerint azok akarnak most segíteni a családoknak, akik a gondjaikat okozták.

Handó Tünde áll bármilyen vizsgálat elé

Vitatják az Országos Bírói Tanács döntéseinek jogszerűségét a kormánypártok. Ezt azután közölte a Fidesz-KDNP frakciószövetség szóvivője, hogy a Bírói Tanács szerdán kezdeményezte az Országgyűlésnél az Országos Bírósági Hivatal elnökének leváltását. Szerintük Handó Tünde döntései a bíróságok függetlenségét is veszélyeztethetik. Handó Tünde úgy reagált: áll bármilyen vizsgálat elé.

Új videóval kampányol a Fidesz

Új kampányvideóval hívná fel a figyelmet az illegális bevándorlás veszélyére a Fidesz. A párt szerint a hibás uniós bevándorláspolitika miatt juthatott be az Európai Unióba az a Budapesten elfogott szír férfi, akit terrorizmussal gyanúsítanak. A Momentum viszont úgy látja: Brüsszel is küzd a bevándorlás ellen, úgy, hogy anyagi segítséget nyújt a menekülteket Európa határain kívül befogadó országoknak.

Újságírók – politikai ellenfelek

Az újságírók a Fidesz politikai ellenfelei, nem az ellenzéki politikusok - ezt mondta a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön egy lakossági fórumon az Index tudósítása szerint. A médiaszociológus szerint aki ezt így gondolja, annak igazából a sajtószabadság az ellensége. Kocsis Máté írásban annyit közölt Híradónkkal: a bevándorláspárti sajtóval állnak szemben. Épp pénteken jelent meg az Európa Tanács jelentése a sajtószabadság helyzetéről. Ebben túlzott kormányzati befolyásról írnak, amely fenyegeti a magyar média sokszínűségét.

Május elseje kampányhangulatban

EP-választások előtti kortesbeszédeket mondtak a politikusok május elsején. Az ellenzéki pártok a munkások mellett az ország 15 éves uniós csatlakozását ünnepelték. A Fidesznek nem volt központi rendezvénye, Orbán Viktor a közösségi oldalán azt írta, munkával ünnepli a munka ünnepét, és Varsóba utazott.

Országjárásba kezd a Fidesz


szerző:
2019.04.29. 18:43
Országjárásba kezd a Fidesz

Országjárásba kezd a Fidesz azért, hogy minél több embernek el tudják mondani: szerintük a brüsszeli vezetők nem adták fel bevándorláspárti terveiket.

30 ezer forint egy aláírásért

30 ezer forintért vette a nevére egy ukrajnai magyar fiatal azt a céget, amelynek előtte 160 millió forint kampánytámogatást utaltak az egyik olyan párttól, amelyik 1 százalékos támogatást sem ért el. Ezt egy civil csoport derítette ki 10 hónapnyi nyomozás után. A tavalyi országgyűlési választásokon induló úgynevezett kamupártok még mindig milliárdokkal tartoznak a költségvetésnek. A Fidesz szerint a szabályok jók, az igazság- szolgáltatásnak lenne dolga visszaszerezni az állami pénzeket.

TÓTH BERTALAN: a Fidesznek sokkal több eszköze van arra, hogy eljusson az emberekhez

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, a közös lista vezetője nem tart a visszaélésektől az EP-választáson, mégis azt mondja: mivel a Fidesz és a kormány lényegében korlátlan pénzzel rendelkezik és a média jelentős részét is befolyásolja, ezért nem lesz tiszta a voksolás. Az MSZP elnöke legalább 3 mandátumot remél, és abban bízik, hogy minél többen elmennek majd szavazni május 26-án.

A DK szerint választási csalás történt

Nem találták meg a bűnöst, felfüggesztették a nyomozást abban az ügyben, ami a lemásolt valásztási ajánlóívek miatt indult egy fővárosi választókerületben. Ezt az Index írta meg. A Fidesz jelöltjének ajánló ívein 341 olyan választó adatai szerepeltek, akik a frissen alapított "Lendülettel Magyarországért" párt ívein is ott voltak, csak más aláírással. A BRFK szerint nem tudták megállapítani, ki követett el visszaélést. A DK szerint választási csalás történt.

Miért szavaz az ellenzékkel a szombathelyi alpolgármester?

Szombathelyen néhány hónapja „áll a bál”. Egyik pillanatról a másikra az ellenzék került többségbe a közgyűlésben, egyetlen szavazatnak köszönhetően. Annyi történt, hogy az egyik alpolgármester már nem a fideszes városvezetéssel szavaz együtt, hanem az ellenzékkel. Azóta sorra cserélik le az önkormányzati cégeknél a fideszes delegáltakat…

Orbán Viktor: A Fidesz dönt a tagságról

A Fidesz maga dönti el az európai parlamenti választás után, tagja marad-e az Európai Néppártnak - ezt Orbán Viktor miniszterelnök mondta az állami rádiónak adott interjúban. A néppárt a héten - a Fidesz egyetértésével - függesztette fel a párt tagságát, és három fős testületet nevezett ki, hogy megvizsgálják, a Fidesz politikája összeegyeztethető-e a néppárt elveivel, és ez alapján döntenek a Fidesz jövőjéről. Az MSZP szerint ma már fel sem vennék a néppártba a Fideszt.

Orbán szerint rossz a megítélése Európában

Soha nem volt még olyan rossz egy miniszterelnök és egy ország megítélése Európában, mint most - ezt önmagáról mondta Orbán Viktor. Szerinte azonban erről a média és a civil szervezetek tehetnek. A kormányfő a Corvinus Egyetem migrációs konferenciáján szólalt fel. A konferencián felszólalt Nicolas Sarkozy volt francia államfő is, aki európai összefogást sürgetett. A szocialisták szerint Orbán Viktor maga tehet arról, hogy rossz a megítélése Európában.

Weber szerint: „Az üzenet világos”, akárhogy is értelmezi a Fidesz

Az ellenzék szerint felfüggesztették a Fidesz néppárti tagságát, a kormánypárt pedig kitart amellett, hogy ezt ők kérték. Továbbra is máshogy értelmezik a szerdai döntést, míg a legnagyobb európai parlamenti frakció vezetője, Manfred Weber a Népszavának azt mondta: mindenki úgy magyarázza a helyzetet, ahogy akarja, de az üzenet világos: a Fidesz nem vehet részt a Néppárt munkájában.

„A Fidesz fel van függesztve”

Nem szavazhatnak és nem is vehetnek részt a Néppárt tanácskozásain - ezt jelenti a szerda esti Fidesszel kapcsolatos Néppárti döntés. Az Európai Parlamentben legnagyobb frakcióval rendelkező párt elsöprő többséggel szavazta meg azt a dokumentumot, amely szerint támogatják a Fidesz tagságának felfüggesztését egy vigzsgálat idejére. Orbán Viktor azt mondta: a Fidesz maga kérte a tagság felfüggesztését. A Néppárt listavezetője csütörtökön azt mondta az RTL Híradónak: a lényeg, hogy a Fidesznek nincs szavazati joga, míg nem rendezik a helyzetet.

Biztonsági kockázat jelent a Nemzetközi Beruházási Bank?

A Fidesz szerint semmilyen nemzetbiztonsági kockázatot nem jelent, hogy Budapestre teszi székhelyét a Nemzetközi Beruházási Bank - ezt a kormánypárt frakciójának szóvivője mondta az RTL Híradó kérdésére. A New York Times ugyanakkor arról írt, Nyugat-Európában biztonsági kockázatot és az orosz kémhálózat terjeszkedését látják a pénzintézet székhelyének Magyarországa költözésében. Az Országgyűlés korábban úgy döntött: a bank dolgozói teljes diplomáciai mentességet kapnak.

A német szavazók kizárnák a Fideszt az Európai Néppártból

Kizárná a Fideszt az Európai Néppártból a német szavazók többsége, ez derül ki egy ottani reprezentatív közvéleménykutatásból. Az Európai Néppárt választmánya szerdán tárgyalja a magyar kormánypárt ügyét. Szájer József fideszes európai parlamenti képviselő korábban úgy nyilatkozott, szeretnének a pártban maradni, de a választóikat az sem érdekelné, ha más frakcióban politizálnának.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való