KERESÉS search-close

Kovács Dóri

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "Kovács Dóri"

Kovács Dóri új hivatást talált magának

Kovács Dóri már nemcsak műsorvezető, DJ, de hamarosan egy harmadik szakma elsajátítója is!

Solti Ádámék mindent lenyaltak a tányérról a kóstoláson

A Konyhafőnök VIP egykori versenyzői azért érkeztek Jenő éttermébe, hogy végigkóstolják a piros és a kék csapat menüsorát, záporoztak a jobbnál jobb dicséretek, de a poénok is.

Volán mögé ült a Kamion EB-n a szexi műsorvezető, Kovács Dóri

Három éve mutattuk be: dübörgés a célegyenesben a rajtnál, látványos ütközések, előzések és harc a pályán. Ez a Kamion-Európa-bajnokság, ahol a Fókusz idén is forgatott júliusban a szlovák futamokon. Az egyik járművet Kovács Dóri is kipróbálhatta, akit nem más, mint Kiss Norbert, 2015 Kamion Európa-bajnoka oktatott.

Solti Ádámot és Bernit már az első randin lefotózta egy paparazzi

Két éve mutattuk be: Sebestyén Balázs újabb kilenc szerelmespárt tesz próbára a Nyerő Páros címért. De, hogy bírja majd egymást és a bezártságot Vasvári Vivien, Solti Ádám és a Fókusz műsorvezetője Tokár Tomi? 

Hamar, de drasztikusan született meg Tokár Tomiék kisfia, Andris

Mindenki életében a legnagyobb boldogságot és változást egy baba érkezése hozza. Tokár Tomi és felesége, Dorka élete már csak Andris körül forog, aki egy hónapja boldogítja őket.

Kovács Dóri: „Azt érzem Robival, hogy ez komoly dolog”

Kovács Dóri, 2018-as szakítása óta egyetlen kapcsolatát sem vállalta a nyilvánosság előtt. Mostanáig. Robit januárban ismerte meg és néhány hét után össze is bútoroztak. Mindketten úgy gondolják, hogy a karantén kifejezetten jót tett a kapcsolatuknak, még úgy is, hogy voltak köztük surlódások.

Kovács Dóri már eldobta a mankót és mindenben számíthat a szerelmére

Kovács Dóri súlyos sérülését sajnos mi is láthattuk itt a Reggeliben, azóta volt bent nálunk és elmesélte, hogy sajnos műtét vár rá. Azóta túl van a műtéten és már egyre jobban van, otthon lábadozik.

Mit mutassunk meg és mit ne a közösségi médiában?

Hurkák, toka, jól kivehető pattanás, narancsbőr, karikás szemek, és még lehetne sorolni. Ha meglátunk magunkról egy előnytelen fényképet, általában néhány másodpercre elillan minden önbizalmunk. Kicsit átkozzuk is a rossz szögből fotózót, hogy miért kellett így megörökítenie minket. Sokan viszont meglovagolják a rosszul sikerült fotót, és rátesznek még egy lapáttal. De mit mutassunk meg és mit nem feltétlenül? Tényleg szükség van például olyan videóra, amin kitárgyaljuk és reflektorfénybe helyezzük a pattanásunkat?
Szabó Zsófi híve a természetességnek, de szándékosan a ráncokat, bőrelváltozásokat mutató fotókat nem érti.

Megtört a jég: Kovács Dóri a párjáról mesélt a Reggeliben

Kovács Dórit néhány hete baleset érte rollerezés közben, és hamarosan egy térdműtét vár rá. Dóri fájdalmát a szerelem enyhíti, és ezúttal néhány titkot is elárult a párjáról!

A sztárok is csak híztak a négy fal között, de mit mond az orvos erről?

Peller Anna sem szeretné, hogy szó érje a ház elejét, ezért még a négy fal között is rendszeresen gyúr. Lakatos Márk követi kolléganőjét, speciális hűtőajtó nyitó tricepsz gyakorlatokkal. Kovács Dóri pedig, háát.. rá azt mondta a barátja, hogy kicsit megasszonyosodott. De miért ne ehetne otthon valaki annyit, amennyit csak szeretne? Azért megkérdeztük az orvost is.

Szexi: izzott a levegő Kovács Dóri körül

Mintha egy olasz romantikus filmből lépett volna ki. Kovács Dóri alakján nem látszik a két hónapig szinte csak főzőcskézett otthon. De, a két héttel ezelőtti balesete sem. Hatalmas kalapban és szexi bikiniben pózolt a forró homokon, a tengerparti hangulatban csak úgy izzott a levegő körülötte. A fotózásról készült werk-felvételt megnézheted:ITT!

KOVÁCS DÓRI: „A karantén után maga a szabadság volt ez a fotózás!”

Kovács Dórit hétvégén igazi tengerparti hangulatban fotózták.  A lány szexi és egyben praktikus fürdőruhákban pózolt a Fókusz kamerája előtt!

Kovács Dórit baleset érte, lehet, hogy újra meg kell műteni!

Dórinak porckopás miatt decemberben műtötték a térdét. Most attól tart, hogy újra kés alá kell feküdnie, mert pont a műtött térdére esett rá.

Kovács Dóri a karantén alatt szembenézett egyik legnagyobb mumusával

Dóri levágatta a haját, amit szerinte a férfi ismerősök nem vesznek észre, de más változásokat is szeretne látni a testén.

Kovács Dóri egyik álma a karantén alatt vált valóra

Dóri továbbra is tanul, főz és eszik, de emellett más kikapcsolódást is talált magának, amire évek óta vágyott.

Kovács Dóri igazi konyhatündér lett a karantén alatt

Dóri hagyományőrző módon készült erre a húsvétra, annak ellenére, hogy maximum egy locsolóra számíthatott.

Tokár Tominak kalandos volt a hazaút az Egyesült Államokból

Tokár Tominak az elmúlt hetekben nem mindennapi kalandokban volt része. Kaliforniában forgatott, mikor a koronavírus járvány elkezdődött, a hazajutása is bizonytalan lett. Miközben várandós felesége itthon izgult érte. Ezután két hétig házikaranténban volt és a saját lakásából vezette a Fókuszt is.

A főzés és a kertészkedés szinte minden híresség életében főszerephez jutott

29 napja hirdették ki Magyarországon a koronavírus miatti veszélyhelyzetet. Azóta több ismert ember is betekintést engedett otthonába: megmutatták, ők hogyan töltik az önkéntes karantént. Fluor Tomi elszántan edz, a táncos műsorvezető Molnár Andi másoknak vásárol, Kovács Dóri meg a párján készül a kozmetikus vizsgára.

Mit csinál Kovács Dóri a karantén alatt a szerelmével?

A nézőnk megszokhatták, hogy több számunkra nagyon kedves ember házi karantén hétköznapjaiba is belesünk. Most nézzük is meg Kovács Dórinak hogy telt az előző hete.

Kovács Dóri háziasszony-képzőnek érzi a karantént

Dóri egyelőre nem tudott rendszert vinni az otthon töltött hétköznapokba, éjjel sokáig fent van, reggel pedig nehezen tér magához.

Kovács Dóri családalapításon töri a fejét?

Kovács Dóri szeptember óta kozmetikusnak tanul. A gyönyörű híresség egy olyan szakmát szeretett volna magának, amit családalapítás után is tud végezni.

2020-ban már egyre több nő gondolja, hogy a természetesség a legszebb smink!

Akár képernyőn vagy divatlapokban látjuk a hírességeket, arcukat általában vastag, de ügyesen álcázott sminkréteg fedi. Ezt szoktuk meg évtizedeken keresztül. Ugyanakkor már jó pár külföldi híresség - Jennifer Lopez, Eva Longoria, Julia Roberts, Madonna, Kim Kardashian - bevállalta már smink nélküli arcát, azaz teljesen natúr valóját. De akkor most dögös vagy sokkoló, ha valaki a természetesség mellett voksol?

Hamarabb összejött a baba Tokár Tominak és Dórinak, mint gondolták

Pár napja jelentette be az Instagramon a Fókusz műsorvezetője, Tokár Tomi, hogy édesapa lesz! De vajon hogyan készülnek a trónörökös érkezésére?

Babát vár Kovács Dóri és Tokár Tomi!

Dóri és Tomi online ismerkedtek meg, hosszas chatelés után találkoztak, az első randevú pedig mindent eldöntött. Tomi 2 év után kérte meg Dóri kezét, esküvőjüket pedig tavaly szeptemberben tartották egy vidéki kúriában. Most pedig bejelentették, babát várnak!

Sári Évi képtelen tudatosan választani a férfiak közül

A színésznő és énekesnő azt vette észre a környezetében, hogy aki célirányosan választ magának párt, nagyobb eséllyel lesz tartós kapcsolata, mint neki, akinek a szívrobbanás számít.

Kovács Dóri újra diák lett, egy teljesen új területre akar betörni

Az Éjjel-Nappal Budapest egykori tagja néhány éve már műsort is vezet, de amit most tanul, annak semmi köze a médiához, annál több a nők fő érdeklődési köréhez.

A karácsonyi habzsi-dőzsire már csak a plusz kilók emlékeztetnek

Az újévben egy karácsonyi ajándéktól mindenki szeretne megszabadulni, ez pedig a néhány kiló súlyfelesleg! A jó hírünk az, hogy a könnyen jött, könnyen megy elv szerint, ha valaki január elején beletapos a fékbe és életmódot vált, gyorsan ledobhatja a túlsúlyt. Utána jártunk, hogy a bűnös finomságok után, hogyan vezekelhetünk hatékonyan?

Egyre nagyobb a csetepaté a Konyhafőnök VIP-ben!

Tavaly ezen a napon mutattuk be: egyre hangosabb a konyha, a nézők nem akármilyen kakaskodásnak és harcias pillanatoknak lehetnek szemtanúi. A Konyhafőnök VIP versenyzői a döntőhöz közeledve egyre többször veszítik el az önuralmukat. Soma Mama még meg is legyintette az Anikó show műsorvezetőjét! Csocsesz egyelőre önmagával harcol és meghajol a lányok akarata előtt.

Kovács Dóri mindent kézben tartott, mikor hozzáment Tokár Tomihoz

Napra pontosan három és fél évvel azután, hogy először randiztak, összeházasodott Tokár Tomi és Kovács Dóri. A Grand Canyonban volt az eljegyzés és egy nyírségi kúriában az esküvő.

KOVÁCS DÓRI: így győzte le a legnagyobb félelmét!

Kovács Dóri a Fókusz kamerája előtt küzdött meg legnagyobb félelmével, a tériszonyával!

Kis magyar illemtan strandolóknak

Ki hogyan zavarhatja a másikat napozás, fürdőzés közben, mit illik és mit nem a vízben, a parton és a fagyisnál vagy a part menti étteremben. Kovács Dórit is megkérdeztük strandolási szokásairól.

STRANDILLEM: Hogyan strandol Kovács Dóri?

Kovács Dóri azt mondja, vízmániás. Az igazi nyári kikapcsolódás számára a strandolás. De mégis sok minden zavarja a parton. Vannak ugyanis olyanok, akik egyáltalán nem figyelnek oda a másikra.

Divat vagy népbetegség: miért van ilyen sok glutén- és laktózérzékeny?

Egyre több ember mondja magáról: glutén- laktózérzékeny vagyok, vagy épp tej/búza/tojásallergiám van. Régebben ezek egészséges tápanyagot jelentettek számunkra, de lassan már az ördögtől való lenne érintkezni velük? Divatról vagy népbetegségről van szó? És vajon miért lettek ennyien, akik intoleranciában vagy allergiában szenvednek? Tokár Tomi és menyasszonya mindketten gluténérzékenyek, sőt Tamásnak még tejallergiája is van. Hogy ez mennyire nehezíti meg a mindennapjaikat, elmesélik: ITT!

TOKÁR TOMI& KOVÁCS DÓRI: „Nekünk étterembe menni olyan, mint egy Benny Hill show!”

A Fókusz műsorvezetője és menyasszonya mindketten gluténérzékenyek emellett Tomi még a felnőttek körében rendkívül ritka tejallergiától is szenved. Hogy mivel jár ez a mindennapokban, mekkora gondot jelent nekik egy étteremben rendelni vagy külföldön étkezni, kiderül a videóból!

Kovács Dórit úgy kellett rábeszélni a közösségi média használatára

A HihgLife műsorvezetője a Nyerő Páros idején, nyomás hatására készítette el a profilját, előtte Facebookja sem volt, nemhogy Instagramja. Ma már annyi szeretetet kap ezen keresztül, hogy nagyon hiányozna neki, ha nem lenne.

Ez a rosszfiúk legnagyobb veszélye híres magyar nők szerint

Két éve járt utána a Fókusz: jóképű, de megbízhatatlan, felelőtlen nőcsábászok. Miért mászunk bele újabb és újabb kapcsolatokba azokkal a szexi férfiakkal, akiket megváltoztatni nem tudunk, és akik a családalapítás után is pont olyanok maradnak, mint előtte? Ismert nők szinte ugyanazt mondják erről a kérdésről!

Tokár Tomi pár hónap múlva házas ember lesz

A Fókusz műsorvezetőjének menyasszonya vlogot készít és sokszor bevonja Tomit a videók készítésébe, aki még azt is bevállalja, hogy felvegye Dóri ruháit.

Kovács Dóri újra szerelmes


szerző:
2019.04.24. 08:16
Kovács Dóri újra szerelmes

A műsorvezető egyelőre titokzatosan beszél csak új választottjáról, de Rozina és Gergő furfangosan megtudott néhány dolgot a szerencsés férfiről. Dóri a New York-i fashion weekről is mesélt, ahonnan nemrég online tudósított.

Csillogni fognak az év hölgyei a Glamour gálán

Tomán Szabina, Sena Dagadu és Kovács Dóri is a föld felett járt néhány napig azután, hogy megtudta, valamiben ő lehet az év nője. A nő, aki erős, színes, bonyolult, érzékeny és önálló. Ők jelöltekként vesznek részt a Glamour gálán, de Dóri számára nem csak ezért nagyon fontos ez az este. Vőlegényével, a Fókusz műsorvezetőjével éppen három éve, ezen a gálán jöttek igazán össze.

Párbaj - Pofavizit - 5. évad 2. rész

A vadonatúj játékban a sztárok rendesen megmozgatták arcizmaikat. Még Balázs sem bírta ki nevetés nélkül: szinte röhögőgörcsöt kapott!

Ha kíváncsi vagy a teljes adásra, kattints ide!

Nézd meg a többi Pofavizit párbajt is!

Árnyjáték - 5. évad 2. rész

Mozihősök és hálószobatitkok is feladták a leckét a Nyerő Páros sztárjainak.

Ha kíváncsi vagy a teljes adásra, kattints ide!

Nézd meg a többi Árnyjáték játékot is!

Rajzoló - 5. évad 2. rész

Balázs ismét utánajárt, kinek milyen a kézügyessége. Nem volt könnyű dolga a sztároknak, hiszen a Rajzoló nevezetű játékban még egy banánt is macerás jól felismerhetően lefirkálni…

Ha kíváncsi vagy a teljes adásra, kattints ide!

Nézd meg a többi Rajzoló játékot is!

Céllövölde - 5. évad 2. rész

Balázs a sztárok múltjában vájkált, ahonnan vicces és igen kínos történetek is reflektorfénybe kerültek. Vajon ki találkozott már szellemmel, és ki rettent meg egy intim testrész látványától?

Ha kíváncsi vagy a teljes adásra, kattints ide!

Nézd meg a többi Céllövölde játékot is!

Öt másodperc - 5. évad 2. rész

A sztároknak mindössze öt másodpercük volt a feladványok megoldására. Nem valami sok, ám épp elég, hogy fény derüljön néhány titokra…

Ha kíváncsi vagy a teljes adásra, kattints ide!

Nézd meg a többi Öt másodperc játékot is!

Dórinak már Balázs puszta látványától is gyomorgörcse van…

Tokár Tomi szerelmének éppen elég, hogy megpillantja a műsorvezetőt, és már meg is történik a baj...

Ha kíváncsi vagy a teljes adásra, kattints ide!

Milyen titkok derülnek ki Tokár Tomiról?

A Fókusz műsorvezetője szerint bármilyen feladat felbukkanhat a műsorban, legyen az vicces vagy kínos, és az is könnyen előfordulhat, hogy megtudnak valakiről valami egészen rendkívülit...

Kovács Dórinak nehéz volt újrakezdeni

A 2018-as év tele volt változásokkal a műsorvezető számára, akit meglehetősen próbára tett ez a helyzet. Meg kellett tanulnia egyedül élni, mindezt úgy, hogy 30 éves kora előtt soha nem volt egyedül.

Drámai búcsú: Király Peti is megkönnyezte Kovács Dóri kiesését

A zsűri meghozta a döntését: Király Peti jutott tovább, Dórinak pedig búcsúznia kellett a versenytől. A drámai eredményhirdetést mindenki megkönnyezte...

Dóri és Peti párbajon mérkőztek meg a továbbjutásért

Dóri és Peti teljesítettek a leggyengébben a mai napon, éppen ezért még egy utolsó küzdelemben kellett bizonyítaniuk, hogy egyikük bent maradhasson. 

Zé megkóstoltatta Király Petiékkel a főztjüket

A keserű uborka nem várt reakciókat hozott ki a zsűriből, sőt még Királys Petiből is, aki fogta magát és kidobta a kukába a zöldséget.

Vajon ki lesz Kabát Petiék kuktája?

Kabát Petiék megkaphattak valakit egy másik csapatból, aki 10 percen keresztül nekik dolgozott. Vajon biztosra mennek, és a pirosak közül választanak, vagy Sárközi Ákos csapatát támadják?

Kovács Dóri és Király Peti semmiben sem értettek egyet

Dóri és Peti megint összekerültek, aminek meg is lett az eredménye: semmiben sem tudtak megegyezni, és végig vitatkoztak.

A sors döntött a csapatokról!

Ma csapatokban főztek a versenyzők, arról azonban a sors akarata és Soma rozmaringszála döntött, hogy ki kivel alkothat majd a konyhában.

Szétloccsant agy a zsűripulton?

Kovács Dóri bízott benne, hogy a desszertjén megköt a zselé, azonban amikor Rácz Jenő leszedte a tálaláógyűrűt a tányérról, furcsa látvány tárult eléjük.

Risztov Évi bosszút áll Kabát Petin?

Évi kezébe került a lehetőség, hogy valakit hátráltasson. Nagy volt a tét, hiszen ez a versenytársa 5 percig nem dolgozhatott... vajon Peti visszakapja az előző napit?

Zé: „Rohadtul nincs kedvem megkóstolni a halat!”

Zé próbálta rávenni magát, hogy megkóstolja Kovács Dóri előételét, amikor azonban felvágta a halakat, majdnem rosszul lett...

Miért folyamatos a feszültség Kovács Dóri és Király Peti között?

Hatalmas a feszültség a Konyhafőnökben! Kovács Dóri és Király Peti 5 évig alkotott egy párt, így nem meglepő, hogy sokkal több mindent engednek meg egymással szemben a műsorban. A Story Extrának elsőként mesélnek arról: milyen magukat visszanézni a tévében, megbántak-e valamit és azt is elárulják, hogy mi is a kettejük közti folyamatos feszültség oka.

Király Peti nem bírta tovább… otthagyta az interjút!

Kabát Peti és Kovács Dóri imádják ugratni csapattársukat, aki egy ponton már végleg megelégelte a dolgot…

Rácz Jenőnek kellett rendet tenni Kabát Petiék tálalásánál?

Kabát Peti nagyon kómotósan tálalt, ráadásul az utolsó percekben a feszültség is előjött a pirosakból. Vajon minden felkerül a tányérjaikra?

Májkrémes kenyér főételnek? A pirosak elkeseredtek!

A pirosak igazán kedves hátráltatást kaptak Somáéktól... vajon megbírkóznak a kihívással, hogy májkrémet építsenek a főételükbe?

Rácz Jenő: „Kivágok mindenkit a csapatomból!”

A séf nagyon mérges volt a csapatára, nem értette, hogyan mehetett el 60 perc úgy, hogy közben csak úgy álldogáltak a konyhában...

Rácz Jenő jobban aggódott a csapatáért, mint a versenyzői

Király Petiék nagyon elúsztak a tálalással, amivel teljesen kiborították Rácz Jenőt. Mentoruk folyamatosan próbálta pörgetni őket, hogy haladjanak gyorsabban.

Kovács Dóri és Király Peti egymásnak estek a Konyhafőnök VIP-ben!

A Konyhafőnök VIP – A séfek csatájában elkezdődött a középdöntő, a versenyzők most háromfős csapatokban küzdenek. A Kovács Dóri-Király Peti-Kabát Peti trió között azonban nem volt szent a béke.

Folytatódtak a harcok Kovács Dóri és Király Peti között

A piros csapatban nem enyhültek az indulatok. Dóri folyamatosan pánikolt, mindenki rohangált, és semmiben sem értettek egyet...

A csapatok meglepődtek: dupla annyi munka egy hátrány miatt?

Aki előnyhöz jutott az első feladatban, boldog lehetett: megkapták ugyanis, hogy háromból csupán kettő desszertet kell elkészíteniük... de mi a helyzet a másik csapattal?

Rácz Jenő helyretette a csapatát!

A séf csalódott a csapatában, emiatt az előny kihirdetése után komolyan elbeszélgetett velük.

Kabát Peti: „Dóri, beszélj már normálisan”

A pirosaknál a főzés alatt szinte végig állt a bál. Dóri stílusa miatt nemcsak Király Peti, de még Kabát Peti is rászólt, hogy hagyja abba.

Fördős Zé megkavarta a szálakat!

Hiába dőlt el, ki milyen alapanyagokból dolgozik, a csapatoknak ki kellett cserélnie egyet az ellenfeleikkel. Vajon mivel nehezítik meg egymás főzését?

Szkander döntött róla, miből főznek a csapatok!

A kékek és a pirosak ugyanarra a ládára pályáztak, ezért inkább megszavazták: döntsön az erő. Király Peti és Csocsesz megmérkőztek!

Indul a középdöntő: a séfek és csapataik a győzelemért küzdenek!

A középdöntő első szakaszában a pirosak és a kékek háromfős csapatokban küzdenek egymással. Mind a két séf a feladatokért járó pontokra hajt a csapatával, hiszen csak így győzhetnek végül.

Kovács Dóri nem tud megszabadulni Király Petitől?

Miután kiderült, ki az a hat versenyző, aki a középdöntőben tovább harcolhat, a zsűri meglepte egy kicsit a versenyzőket: kiderült, hogy a következő fordulóban három fős csapatokban dolgoznak majd...

Íme, Rácz Jenő hat legjobb versenyzője!

Az elődöntő utolsó napján eldőlt, kik csatlakozhatnak Panyik Anitához Rácz Jenő középdöntős csapatában. Egy valakinek azonban a nap végén búcsúznia kellett.

Rövid időre Sárközi Ákos lett a piros csapat főnöke

Sárközi Ákos ételét kellett, nemcsak lemásolniuk, de megfejteniük a versenyzőknek a második feladatban. A séf félidőnél elindult, hogy kicsit felpörgesse a munkafolyamatokat.

Kitalálod, kit hátráltatott Király Peti?

Az elődöntő utolsó napján is Király Peti volt a legjobb, így ismét ő dönthetett róla, melyik versenytársának nehezíti meg az életét egy kicsit.

Fördős Zé: „Erről a pózról beszélgetnünk kell Dóri!”

A kóstolás közben Zének valami szemet szúrt! Kovács Dóri tányérján egy igazán lehetetlen pózban találkozhatott a sütőben sült fürjjel.

Rácz Jenőt meglepte, amit a pultoknál látott?

A pénteki főzés vizsga hangulata mellett valami ünnepélyesség is átjárta a konyhát. A séf minden pultnál kiegyensúlyozott versenyzőket és jó ötleteket talált.

Kovács Dóriéknak a középdöntő lesz a párkapcsolat utáni terápia?

A középdöntőbe jutottak, és ráadásul egy csapatban is kell főznie Kovács Dórinak, Király Petinek és Kabát Petinek. A nagy hír bejelentése után kérdeztük a csapatot, hogy mit szóltak a fordulathoz.

Tanulj a séftől: „Élmény hallgatni, ahogy Rácz Jenő beszél”

A séf nem hagyta magára a csapatát, mindegyik ládáról külön mesélt egy kicsit, hogy a versenyzői jobban megismerhessék a bennük rejtőző alapanyagokat.

Vajon mit rejtett a zsűri három titokzatos ládája?

Sárközi Ákos, Fördős Zé és Rácz Jenő is különböző meglepetésekkel készültek a versenyzőknek. Mindegyikük ajándékait gigantikus ládák rejtették.

Jön a Konyhafőnök VIP eddigi legkeményebb feladata!

Fördős Zé sokkolta a versenyzőket. Bejelentette nekik, hogy egy olyan kihívást kapnak, amilyen még sosem volt a verseny történetében. A turpisság elkövetője pedig maga Sárközi Ákos!

Kovács Dóriék megint összebalhéztak!

A hátrány ellenére a sárga csapat igyekezett túllendülni a feladaton. Azonban a főzés végére Dóri és Peti újra megtalálták egymást...

Kovács Dóri: „Te tényleg ennyire pitiáner alak vagy?!”

Újabb hátrány keringett a levegőben, amit ráadásul Király és Kabát Peti oszthattak ki. Vajon egyértelmű döntést hoztak?

Kabát Peti az őrületbe kergette versenytársait

Még ki sem pakoltak a ládákból, Kabát Peti azonnal osztani kezdte a kéretlen tanácsait a versenytársainak. Elindult a bomlasztás!

„Vele egy csapatban lenni, felér egy hátráltatással!”

Ha csütörtök, akkor csapatverseny: kialakultak a két fős csapatok... ennek azonban nem mindenki örült a versenyzők közül.

Leteszteltük: vajon Rácz Jenő csapata felismeri mentoruk ételeit?

Fördős Zé már útjára indította a játékot, most viszont már a versenyzőkön a sor, hogy kitalálják, melyik ételt készítette Rácz Jenő. Szerintetek ki volt a legjobb?

A versenyzők egymást faggatták: hogy kell megcsinálni a séf ételét

Kabát Peti bizonytalan volt, ezért folymaatosan Kovács Dórit kérdezgette a receptről, ehhez később Deutsch Anita is csatlakozott.

Kovács Dóri kiakadt Király Petire!

Egy egész kosárnyi hagyma állt előtte, Dórinak már sajgott a keze a folyamatos vagdosástól, és még exe is oda-odapiszkált neki főzés közben. A végére elszabadultak az indulatok a konyhában.

Kovács Dóri: „Petit meg tudtam volna folytani egy kanál vízben!”

Dóri ma este nem úszta meg Király Peti hátráltatását, ráadásul exe olyan feladatot varrt a nyakába, ami láttán visszasírta a csirke kopasztást...

Nem hiszed el, kit hátráltatott Király Peti! Vagy mégis?

Petié lett a lehetőség, hogy valakinek hátráltatást adjon. Az első és legegyértelműbb gondolata azonnal az exe, Kovács Dóri volt...

Király Peti exét, Kovács Dórit ajándékozza meg a hátránnyal?

Peti az első nap után előnyhöz jutott, ami igazából egy hátráltatást jelentett. Amikor kiderült a dolog, le sem tudta törölni a vigyort a képéről, exe, Dóri pedig azonnal várta tőle az „ajándékot”.

Kovács Dóri feldühítette a séfet!

Dóri többféle zselével is kísérltezett, a tányérjára mégsem tett fel egyet sem. Rácz Jenő csalódott volt, és nemcsak emiatt.

Szerintetek kinek lehet a leghőállóbb keze a piros csapatból?

Volt egy versenyző, aki annyira szeretett volna különféle zselékkel villantani, hogy közben elszaladt mellette az idő, és a sütőben forrósodó húsa is...

Rácz Jenő felmérte, mire készülnek a versenyzői

Miközben a versenyzői neki ugrottak a zöldség-textúrás feladatnak, a séf figyelte őket. Kíváncsi volt, milyen elemekkel készülnek. Egy-két helyen azonban kénytelen volt mentő tanácsokat adni.

Tanulj a séftől: ezt mind elkészítheted répából!

Rácz Jenő bemutatót tartott a csapatának: felfedte előttük a répa textúrák titkát. A versenyzők nem is gondolták volna, hogy ennyi módon fel lehet használni ezt a zöldséget.

Vajon a versenyzők „ledominálták” a séfeket főzés közben?

Az első főzés mindig vízválasztó a versenyzőknek, pláne amikor a két séf is megjelenik a pultjaiknál. Vajon ma bátrabban fogadták az ítészeket?

Exek egy pultban? Kovács Dóri és Király Peti megkezdték a csipkelődést

Dóri és Peti hónapokkal ezelőtt szakítottak, így megfagyott egy pillanatra a levegő, amikor újra találkoztak a konyhában...

Ezért várja annyira a 10 új versenyző, hogy a séfeknek főzzenek!

A Válogató harmadik napján tovább folytatódik a küzdelem. A konyhába lépés előtt kifaggattuk a 10 hírességet, hogy mit is várnak a séfektől, és mit szólnak a Michelin-csillagaikhoz!

Vajon mitől retteg a legjobban Kovács Dóri?

Dóri nagyon jól főz receptből, de most már alig várja, hogy a két Michelin-csillagos séftől tanulhasson. Próbált minél jobban felkészülni a küzdelemre, azonban még így is maradt egy-két vakfoltja.

Ősszel is trendi!


szerző:
2018.10.19. 16:20
Ősszel is trendi!

Bevált darabok és meglepő újdonságok jellemezik az idei őszi divatot - Kovács Dórinak és Polyák Ritának stylistunk segített eligazodni.

Dóri újra beleszeretett Tokár Tomiba

A Nyerő Páros harmadik helyezettjét még a többi páros kiközösítése is közelebb hozta egymáshoz. Szép emlékként gondolnak vissza a műsorra.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való