KERESÉS search-close

Mars

64 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "Mars"

Már úton van a NASA is a Marsra

Elindult a Mars felé a NASA legújabb robotja. A marsjárót a floridai űrközpontból lőtték fel, és várhatóan jövő februárban érkezik meg a vörös bolygóra. Legfontosabb feladata az lesz, hogy élet nyomai után kutasson. Az utóbbi hetekben három ország is Mars-missziót indított.

A légkörből veszi ki az oxigént a különleges mechanikus fa

Mechanikus fának becézik azt a különleges szerkezetet, amelyet a Marsra juttat el a NASA a jövő héten induló missziójával. Ez a vörös bolygó, főként szén-dioxidból álló légköréből oxigént állít majd elő. Nem csak az űrhajósoknak kell az alapvető elem. Nélkülözhetetlen az űrhajóknak is.

Csúcsforgalom a Mars felé

Elindulhat az arab világ első bolygóközi missziója, méghozzá a Marsra. Az Egyesült Arab Emírségek szondáját a japánok űrállomásáról indítják útnak, ha az időjárás is engedi. A Mars kedvező állását más országok is ki akarják használni: a kínaiak és az amerikaiak is elindulnak hamarosan.

A csillagok is megjósolták a koronavírust?

Az asztrológusok szerint az elmúlt ötszáz évben nem volt olyan agresszív csillagállás, mint amilyen decembertől tapasztalható. A Mars miatt sok asztrológus háborút sejtetett, de állítólag járvány megjelenését is jelzi. Egy keleti és egy nyugati asztrológus mondja el a véleményét a Fókuszban arról, ami most a leginkább foglalkoztat mindenkit!

„Már él az az ember, aki elsőként léphet majd a Marsra

Lehetséges lenne, hogy Brad Pitt legújabb filmjéhez hasonlóan eljuthat ember a Marsra még a mi életünkben? A bolygókutató szerint már él az az ember a Földön, aki elsőként lép majd a Mars felszínére és ezt a pillanatot természetesen szinte testközelből követhetjük majd. A Naprendszer felfedezésében a kutató szerint új korszak küszöbén állunk.

Soha nem látott felvételek azokról a magyarokról, akik marsjárókat építettek Matt Damon filmjéhez!

A Marson forgatott a Fókusz stábja - jól hangzik, és majdnem igaz is. A Mentőexpedíció című filmen, Matt Damon tényleg itt ragadt. Most soha nem látott felvételeket mutathatunk a forgatásról és azokról magyarokról, akik a NASA tervei alapjában a filmhez megépítették a marsjárókat. Szalay Balázs azt meséli, hogy a fóti homokbányában tesztelték a gépeket, amik most a jordán király tulajdonában vannak.

Hogy kerül a Marsra a The Rolling Stones?

A The Rolling Stones zenekarról nevezett el egy követ a Marson az amerikai űrkutatási hivatal. A kőzetdarab alig nagyobb egy golflabdánál, és azért kapta a zenekar nevét, mert amikor tavaly novemberben a vörös bolygó felszínén landolt egy Mars-kutató szonda, a leszálláskor keletkező szél miatt csaknem 1 méterrel odébb gördült. A Rolling Stones neve szó szerinti fordításban gördülő köveket jelent.

Sikeresen landolt a Marson a NASA űrszondája

Boldogság az amerikai űrkutatási hivatalban. Leszállt a Marson a NASA májusban indított szondája, amely a 15. ember alkotta eszköz a vörös bolygón. A sikerhez rengeteg dolognak kellett működnie, elég lett volna egyetlen aprócska hiba, hogy a Mars belső rétegeinek, és az élet nyomainak vizsgálataira fejlesztett robot elpusztuljon.

Sikeresen landolt az első űrszonda a Marson

Az InSight nevű űrszondát május 5-én indította útjára az amerikai űrkutatási hivatal. A legfőbb célja, hogy a kutatók pontosabb képet kapjanak a kőzetbolygók szerkezetéről és keletkezéséről, de feladatai közé tartozik a vörös bolygó mélységének és a hőmérsékletének a mérése is.

Folyékony víz a Marson


szerző:
2018.07.26. 18:41
Folyékony víz a Marson

Az olasz űrügynökség kutatói szerint a vörös bolygó déli sarkának közelében, mintegy másfél kilométer mélyen, vastag jégréteg alatt folyékony vízű tó található. Mindezt radarral végzett mérésekkel támasztják alá: elektromágneses hullámok adatait elemezték. Ahol víz van, ott teljesen más hullámok rajzolódnak ki a műszereken. A feltételezések szerint a víz sós, hiszen mínusz 68 fokon másként nem tudna folyékony maradni. A kutatók már tervezik, hogy olyan Mars-missziót indítsanak, hogy lefúrhassanak a tóig.

Mikor válik elérhetővé a Mars-utazás?

Közelebb kerültünk az évszázadok óta vágyott Mars-utazáshoz? Most megismerkedhetnek a Marsra szállás feltételeivel és Elon Musk-al is, aki a mostani látványos Tesla-s akciót kitervelte?

Újabb Mars-kísérlet ért véget

Embert próbáló kísérlet ért véget a Hawaii szigeteken. Két nő és négy férfi 8 hónapon át élt 110 négyzetméteren összezárva a világ legnagyobb aktív vulkánjának lábánál azért, hogy az amerikai űrkutatási hivatal tesztelje őket. Azt vizsgálták, hogyan hat az összezártság és az elszigeteltség a kísérleti alanyokra. Mindez egy leendő, akár évekig is tartó Mars-utazás miatt fontos.

Ők utazhatnak elsőként a Marsra

A NASA bemutatta azt a tizenkét űrhajóst, akik elsőként utazhatnak a Marsra.

Mars: átköltözhetünk valaha?

Év végén, év elején az ember hajlamos rá, hogy messzebbre, magasabbra nézzen, mint a hétköznapokon. Tárgy: egyik szomszédunk. Mármint a Földé. A Mars. Amit hosszú távon lakhatónak vélnek. Ahova több mint fél évszázada akar eljutni az ember. Kié lesz az első lábnyom a Marson? Ezért ma már nem csak államok, hanem magáncégek is versenyeznek. Minden esetre a Mars meghódítása mára hétköznapi és gyakori média-téma lett.

Ő lehet az első magyar férfi a Marson ?!

Bizony ám, három évvel ezelőtt, pont ezen a napon robbant a hír, hogy magyarok is jelentkezhetnek a projektbe. A Mars One expedíció híre nem újdonság. 2013-ban jelentették be hivatalosan, és bárki, aki elmúlt 18 éves, legyen az nő vagy férfi, jelentkezhetett és még jelentkezhet is erre a nagy kalandra.

Az űrállomásról irányította a Marsjárót

Sikeresen végrehajtották a Marsjárós kísérletet. Ennek lényege az volt, hogy a Nemzetközi Űrállomásról vagyis 400 kilométer magasból irányították a Földön lévő brit fejlesztésű prototípust. Így akarták modellezni, hogy a jövőben hogyan lehet a Földről irányítani a hasonló szerkezeteket. A Marsjárót 2018-ban indítják el a vörös bolygóra, kilenc hónap alatt ér majd oda.

Panorámakép a Marsról


szerző:
2016.02.02. 18:47
Panorámakép a Marsról

360 fokban körbenézhet bárki a Marson a NASA marsjárójának szemszögéből. A marsjárón 17 kamera dolgozik, ezért tudták úgy összerakni a tudósok a képet, hogy teljesen körbeforgatható legyen, egy kép fél óra alatt ér ide a Marsról. A robot szelfiket is szokott készíteni, vagyis képeket saját magáról, így a sérülései is látszanak. A felvételen reálisak a színek, de az általunk megkérdezett kutató szerint a távolságok kicsit csalókák.

Nézzen körbe a Marson!


szerző:
2016.02.02. 16:44
Nézzen körbe a Marson!

360 fokban körbenézhet bárki a Marson a NASA marsjárójának szemszögéből. A marsjárón 17 kamera dolgozik, ezért tudták úgy összerakni a tudósok a képet, hogy teljesen körbeforgatható legyen, egy kép fél óra alatt ér ide a Marsról. A robot szelfiket is szokott készíteni, vagyis képeket saját magáról, így a sérülései is látszanak. A felvételen reálisak a színek, de az általunk megkérdezett kutató szerint a távolságok kicsit csalókák.

Van-e élet a Földön kívül?

Észrevettük vagy nem, az űrkutatás tavaly a világot foglalkoztató összes gond, háború, menekültválság, felmelegedés közepette is visszalopakodott a címlapokra és a szakemberek többsége azt mondja, 2015 kiemelkedő űrfelfedezéseket hozott. Vendégeink: Hirn Attila űrkutató és Sárneczky Krisztián csillagász.

Magyarul Balóval 2016-01-05

Van élet a Földön kívül? Ez a rejtély 2015-ben még nem oldódott meg. De az űrkutatás sokat tett, hogy közelebb kerüljünk a válaszhoz. Folyékony vizet találtak a Marson, és a Szaturnusz egyik holdján is. Közben távcsővel megtalálták a Föld unokatestvérét. Minek köszönhetőek a tavalyi áttörések? Mit tudhatunk meg – akár magyar közreműködéssel is - a világűr titkaiból?

Majmokkal hódítanák meg az oroszok a Marsot

Majmokat küldenének az oroszok két éven belül a Marsra, már nagyban folynak az előkészületek.

Magyar siker a Mars-kutatásban

A most következő beszélgetés tárgya a Földtől átlagosan 225 millió kilométerre van: ez a Mars nevű bolygó, amelynek felszínén 3 éve landolt egy űrszonda. A szonda sok ezer fényképet küldött az amerikai űrkutatási hivatalnak, a NASA-nak. Ugyanebben az időben Magyarországon több kutató is azon dolgozott, hogy terepmunka, laboratóriumi mérések és geometriai elméletek segítségével egy kavics formájáról meg lehet-e állapítani, hogy ez a kavics mekkora távolságot tehetett meg például egy folyómederben. Ebből olyan kutatási eredmény készült, amely a Mars-kutatásban nagyon nagy jelentőségű lehet.

Mars-kutatás: szenzációs magyar siker

Világsiker: magyar tudósok rájöttek, hogy fényképekből meg tudják állapítani, hogy a tőlünk legalább 55 millió kilométerre lévő Marson lefotózott kavicsok pontosan mekkora utat tettek meg a bolygó felszínén. S mivel nem lehet kizárni, hogy a Mars lehet az emberiség következő hazája a Föld után, a kavicselemzés világsiker. Vendégünk Domokos Gábor akadémikus.

Buddha-szobrot találtak a Marson az ufóhívők!

A NASA rendszeresen közöl fotókat a Marsról, amelyekre aztán azonnal rávetik magukat az idegen lények rajongói, és titokzatos jeleket keresnek rajtuk. Most például Buddha szobrát fedezték fel a vörös bolygó sziklái közt.

Magyar tudósok a Mars titkairól

270 millió kilométeres távolságból igazolták magyar kutatók, hogy léteztek folyók a Marson. A hordalékukba került kavicsok formáját vették alapul. Egy matematikai modell és földi kísérletek segítségével azt is megállapították, hogy a kavicsokat milyen távolságra és mennyi idő alatt sodorták le a marsi folyók.

Már nyolc éve tudjuk, hogy víz lehet a Marson

Egy magyar kutatócsoport 2007-ben már kimutatta a tiszta jég jelenlétét a vörös bolygón ott, ahol sötét mintázatok mutatkoztak. Kereszturi Ákos, az akkori kutatás egyik vezetője szerint a NASA hétfői bejelentése más miatt is érdekes.

Víz nyomára bukkantak a Marson

Szenzációs bejelentés: folyékony víz nyomait találták meg a Mars felszínén. A NASA tudósai a Vörös bolygóról készült műholdképek tanulmányozásakor sötét csíkokat fedeztek fel, amelyekről azt feltételezik, hogy víz okozta azokat. Úgy gondolják, időszakosan sós víz folyhat a bolygón, vagyis az élet előfeltétele adott.

Breaking: folyékony víz van a Marson!

Ahogy arról már írtunk, a NASA mai sajtótájékoztatóján óriási bejelentésre készült. Hogy pontosan mi hangzott el az eseményen, hamarosan kiderül a 18 órakor kezdődő RTL Híradóból!

Megoldódott a Mars legnagyobb rejtélye a NASA szerint

Az amerikai űrkutatási hivatal hétfői sajtótájékoztatóján óriási bejelentésre készül. Az eddig csepegtetett információk szerint alapvető tudományos áttörésről van szó, sokan emiatt úgy gondolják, a NASA tudósai végre bejelentik, hogy folyékony halmazállapotú vizet találtak a vörös bolygón. Amennyiben így van, még nagyobb az esély arra, hogy élet nyomaira bukkanjunk az égitesten.

Mit mond a nő és mit hall a férfi?

Ki ne ismerné a szállóigét, miszerint a férfiak a Marsról, a nők ,pedig a Vénuszról származnak, és ebből bizony számos problémás szituáció adódik, mert valljuk be, attól, hogy egy nyelvet beszélünk, korántsem ugyanarról beszélünk sokszor és ez bizony számos félreértés táptalaja lehet, de ezektől a játszmáktól lesz szép ez az egész, vagy nem? Vendégeink Erdőhegyi Brigitta és Müller Attila voltak.
 

Idegeneket látnak a Marson készült fényképeken az ufókutatók

A NASA önjáró robotja, a Curiosity által készített fotókat óriási érdeklődés övezi, az űrlények rajongói pedig folyton találnak rajtuk valamit, amit aztán az idegen létformák biztos jelének gondolnak. Megmutatjuk a legnépszerűbb "ufós" fotókat - Ön látja rajtuk az idegent?

Egy év tudományos elzártság

Egyre több az embert próbáló kísérlet a leendő Mars-küldetéshez. Ezúttal az amerikai űrkutatási hivatal hozott össze hat embert, hogy tesztelje az elszigeteltség érzését, hiszen az utazás évekig is eltarthat majd, oda és vissza. A kísérleti alanyok egy évig lesznek összezárva Hawaii-on.

Marsi űrbázist szimulálnak Tirolban

Az első Mars-expedíció 20-30 év múlva indulhat, ezért az űrhajósok már most azt vizsgálják, milyen technikai kihívások várnak a Marsra érkező első emberekre. Az expedícióban tiroli gleccseren utánozzák a marsi viszonyokat.

Matt Damon a marsi MacGyver


szerző:
2015.06.08. 23:23
Matt Damon a marsi MacGyver

Megkapta első előzetesét a bestseller regényből készülő Ridley Scott film, amit hazánkban forgattak.

Elhalasztották az Orion-startot

Egy technikai probléma és az időjárás miatt nem indult el csütörtökön az Orion űrkapszulát szállító rakéta. A NASA legújabb fejlesztését arra tervezték, hogy emberek is utazhassanak vele. Legközelebb pénteken próbálkoznak a starttal.


 

Az univerzum teremtő ereje

A holnapi nap kulcsfontosságú lesz az ezotéria világában. A Mars és a Plútó együttállása ugyanis olyan erőket mozgat meg az univerzumban, amelyek megfelelő felhasználása teremtő és romboló erővel is bírhat. Hogy ez mit is jelent pontosan kapcsolatainkra és pénzügyeinkre nézve, riportunkból kiderül!

200 ezer km/órás sebességgel száguld

Tízmilliók figyelték világszerte vasárnap éjszaka, hogy becsapódik-e a Marsba a Siding Spring nevű üstökös. Végül elmaradt az ütközés.
 

 Tényeg más nyelvet beszélnek a nők és a férfiak?

A 8:08 – Minden reggel adásában Bee és Josh megosztotta tapasztalait, hogy tényleg okozhat e feszültséget a két nem között a kommunikáció. A nők bonyolultabban adják a férfiak tudtára mondandójukat, de a legfontosabb mindkét félnél, hogy bátran mondják ki problémáikat a másiknak.

Kiderítheti, hova tűnt a víz a Marsról

Elképesztő fékezéssel állt pályára a legújabb amerikai űrszonda a Mars körül. Körülbelül fél óra alatt 4 és fél ezer kilométer per órával csökkentették az űreszköz sebességét több mint 220 millió kilométeres távolságból.

Fókusz 14-09-10


szerző:
2014.09.10. 18:00
Fókusz 14-09-10

Fókusz: Ámokfutás - Újabb tudathasadásos férfi vetkőzött meztelenre a nyílt utcán, Budapesten. Kiderült: ő is drogot használt. Meghalni a Marson - Krisztián jelentkezett a Mars expedícióra, pedig onnét nincs visszaút. Miért választja a biztos halált? Segélykiáltás - 7 éves, és már 25 sugárkezelésen van túl. A család úszik az adósságban, daganattal vívott harc mindenüket felemésztette!

ÚT A MARSRA: „A jelentkezők harmada nem megy át a teszten”

Krisztián maga is jelentkezett a Mars One programjába. Az expedíció célja az, hogy olyan embereket küldjenek az idegen bolygóra, akik képesek ott hosszútávon letelepedni.

Ő lehet az első magyar férfi a Marson

A Mars One expedíció híre nem újdonság. 2013-ban jelentették be hivatalosan, és bárki, aki elmúlt 18 éves, legyen az nő vagy férfi, jelentkezhetett és még jelentkezhet is erre a nagy kalandra.

Ő lehet az első magyar férfi a Marson

A Mars One expedíció híre nem újdonság. 2013-ban jelentették be hivatalosan, és bárki, aki elmúlt 18 éves, legyen az nő vagy férfi, jelentkezhetett és még jelentkezhet is erre a nagy kalandra. Egy bökkenő van csupán, az út egyirányú.  A Marsról ugyanis nincs visszaút.

Folyóvíz a Marson?


szerző:
2012.08.21. 20:26
Folyóvíz a Marson?

A bizonyítékként szolgáló képet a Kíváncsiság szonda küldte haza a Földre. Ez egy olyan korszakalkotó felfedezés, ami alapjaiban változtathatja meg az ember és világűr kapcsolatát, vagyis csak változtathatná, ha az egész nem lenne átverés.

Fókusz 12-08-21


szerző:
2012.08.21. 20:20
Fókusz 12-08-21

Fókusz: Az arany ára - 35 milliót ér egy olimpiai győzelem. Sok ez vagy kevés? Van, ahol semmit sem adnak. Ártatlanul - Attila azt állítja, koholt vádak alapján kapta el az FBI. Másfél év után engedték ki. A leggyönyörűbb - Jakabos Zsuzsa a modellszakmában is megállná a helyét. Lehet, hogy a kifutóra cseréli a medencét?

Fényképezkedés a Marson


szerző:
2011.09.01. 07:20
Fényképezkedés a Marson

A NASA Opportunity marsjárója három héttel ezelőtt megérkezett a vörös bolygó óriáskráteréhez.

„Mars” az űrbe a Guinness-rekordért!

Az 520 napos szimulált Mars-utazáson lévő űrhajósok vasárnap megdöntötték a világűrben való tartózkodás eddigi rekordját.

Óriási kráterhez ért a marsjáró - VIDEO

A hatalmas, Endeavour névre keresztelt kráter kőzete a Mars legidősebb anyagait tartalmazhatja: segíthet megfejteni a bolygó múltját.

Folyók vannak a Marson!


szerző:
2011.08.05. 12:01
Folyók vannak a Marson!

Az amerikai űrkutatási hivatal tudósai azt mondják: a vörös bolygó déli részén fedezték fel a kráterekből folyó vizeket.

A Jupiter kirabolta a Marsot?


szerző:
2011.06.08. 07:02
A Jupiter kirabolta a Marsot?

Asztrofizikusok nemzetközi csoportja szerint a Jupiter anyagrabló magatartása miatt kicsi a Mars.

Halálra fagyhatott a NASA marsjárója

Már nem próbálják felvenni a kapcsolatot a Marsra küldött "Spirit" nevű felderítőrobottal.

500 napig utaztak a „Marsra”

Landoltak a Marson a több mint 500 napos szimulált Mars-utazás űrhajósai.

Holdjárók keringtek a sivatagban

A NASA megpróbált egy olyan helyzetet szimulálni, mintha a járgányok valóban a Hold, vagy a Mars felszínén közlekedtek volna.

Mars expedíció a Földön


szerző:
2010.06.04. 20:55
Mars expedíció a Földön

Magyarok is részt vesznek az úgynevezett emberes Mars utazás előkészítésében. A mostani kísérletben a résztvevők másfél éven keresztül teljes bezártságban élnek majd egy kapszulában.

Indul a szimulált Mars-expedíció!

Három orosz, egy olasz, egy francia és egy kínai férfi 520 napot töltenek teljes elszigeteltségben.

Virtuális Mars-utazás magyar segítséggel

Újabb kísérletbe kezdenek Oroszországban, hogy megállapítsák, milyen hatással lenne az űrhajósokra egy Mars-utazás.

3D-s felvételek készülhetnek a Marson

James Cameronnak sikerült rávennie az amerikai űrkutatási hivatalt, hogy a következő Mars-járót szereljék fel 3D-s kamerával.

Mars-expedíción a magyarok!


szerző:
2010.04.29. 20:54
Mars-expedíción a magyarok!

A helyszín természetesen nem a Vörös Bolygó, de sok szempontból hasonlít hozzá. A magyarokból is álló kutatócsoport az USA-ban, Utah államban próbálta lemodellezni, hogy mire kell felkészülni, ha a Marson szeretnénk élni.

Embert a Marshoz!


szerző:
2010.04.16. 09:43
Embert a Marshoz!

Barack Obama amerikai elnök szerint az Egyesült Államok három évtizeden belül embert tud küldeni a Marshoz.

Tüzes húst vinnének a Marsra

Dél-Korea 4 nemzeti eledelével száll be a Mars kísérletekbe.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való