KERESÉS search-close

Nagy Ervin

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "Nagy Ervin"

Kimaradt jelenet: Ezért lett a Tigris a leleplezett!

Extra videónkból kiderül, hogy a Nyomozók miért döntöttek a Tigris leleplezése mellett! Álarcos énekes vasárnaponként 19 órától az RTL Klubon!

Vajon melyik tehetségkutatóból indult az Elefánt karrierje?

Az, hogy az Elefánt férfi, már az első produkciója után gyanússá vált a Nyomozóknak. De vajon melyik? Egy ismert, akcentussal beszélő rádiós vagy az ország egyik leghíresebb színészlegendája?

Megingott a tutibiztos tipp arról, hogy ki van a Béka-maszk alatt?

A Béka első feltűnésekor mindenki Oszvald Marikára gondolt, de Sebestyén Balázsnak és Nagy Ervinnek is van másik tippje, amik szintén nagyon meggyőzőek.

A Baba utáni kutatás felélesztette Sebestyén Balázsban a vérbeli Nyomozót

A Baba gigantikus méretei leszűkítették a tippek körét a Nyomozók fejében. Sebestyén Balázs ebben az évadban először érzi azt, hogy igazán jó nyomon jár.

Csobot Adél és Hargitai Bea egymás gondolatában olvasva kiáltották, hogy ki a Dinó

Két névre gondoltak a Nyomozók, az egyiket a csapat két hölgy tagja kézenfogva, egyszerre mondta ki nagy örömujjongás közepette, de aztán tippeltek a fiúk is. Vajon kinek lesz igaza?

Hargitai Bea sokkot kapott a Maki értékelése alatt

Az első Maki-produkció után még minden Nyomozó arra voksolt, hogy Dancsó Péter van a maszk alatt. A Maki viszont akkorát énekelt, hogy mindent új alapokra kellett helyezni.

Összezavarodtak a Nyomozók, a Tigris mégiscsak nő?

Istenes Bence a Tigris produkciója után a Robot fejével érkezett a színpadra. És mindez nem volt véletlen.

A Banán valójában Justin Timberlake?

Már a Banán első feltűnésekor is elhangzott egy fiatal színész neve, amit a második produkció után a Nyomozók már biztosra vesznek, hogy ő van a maszk alatt. Nagy Ervinről pedig kiderült, hogy félelmetesen jó Nyomozó.

Nagy Ervint lenyűgözte Balázs belőtt haja!

A Fókusz stábja benézett a nyomozók öltözőjében, ahol Nagy Ervin épp Sebestyén Balázs belőtt haját csodálta. Csobot Adél, akinek nagy kedvence volt az előző évadban a Robot, nagyon örül, hogy most kivételesen Ervin mellett ülhet.

A Robot, azaz Nagy Ervin helyettesíti Gáspár Lacit: mit szól ehhez Bence?

Gáspár Laci a múlt héten hatalmasat alakított Mr T-re hasonlító öltözékével, akit a nézők most két hétig nem láthatnak a képernyőn, ugyanis koronavírus-fertőzése miatt otthon kellett maradnia karanténban. Most Nagy Ervin ül be a helyére. A színpadon pedig itt lesz újra a Banán, a Tigris, a Maki, a Dinó, a Baba, a Béka és az Elefánt. Egyvalakinek közülük pedig le kell vennie az álarcát!

Nagy Ervin, a vendégnyomozó és Csobot Adél között azonnal forrt a levegő

Istenes Bence kicsit sem volt boldog, hogy az előző évad Robotja, Nagy Ervin ugrott be Gáspár Laci helyett a nyomozói székbe, ráadásul Adél mellé. Adél próbálta megnyugtatni élete párját, de a magyarázat után Bence csak még jobban aggódott a szerelméért...

A Robot visszatér! Nagy Ervin is nyomoz az Álarcos énekesben!

Gáspár Laci helyett Nagy Ervin ugrott be vendégnyomozóként! Így reagált Istenes Bence a Robot visszatérésére! Vasárnap 19 órától Álarcos énekes az RTL Klubon!

A finalisták értékelésén a zsűri és a sztárvendégek is egymásnak feszültek!

Nagy Ervin már az elején közölte, nem lenne a zsűri helyében, és később be is igazolódott a félelme: izgalmas vita alakult ki arról, kinek a menüsora nyűgözte le jobban a zsűrit és a vendégeket.

Nagy Ervin A Konyhafőnök Fináléjában és az Álarcos énekesben!

Nemrég átvette a legjobb színésznek járó elismerést a Televíziós Újságírók Díjátadón, a Tanár című RTL-es sorozatában nyújtott alakításáért, illetve most egy új szerepben is megmutatkozhat, ő lesz az Álarcos énekes vendégnyomozója. 

Hargitai Bea kikészült! Sebestyén Balázsnak kell leszedálnia őt!

Hargitai Bea teljesen elveszett a tippek tengerében, olyannyira, hogy Dr. Balázsnak kellett a segítségére sietnie! Vasárnap 19 órától Álarcos énekes az RTL Klubon!

Rekordszámú díjat söpört be az RTL Magyarország a Televíziós Újságírók Díján!

Az RTL Magyarország a meghirdetett tizenkettőből 10 kategóriában, összesen 18 jelölést kapott és ebből hetet díjra váltott, ezzel a gála abszolút győztese lett! A szakmai zsűri ítélete alapján Balsai Móni lett a legjobb színésznő az Alvilágban nyújtott alakításáért.

Nagy Ervin egy magán színművészeti egyetem alapításán gondolkozik

Nagy Ervin szabadúszó lett! 20 éve a mai volt az első napja, hogy nem társulati tagként ment be a színházba. Azt mondta a gyakorlatban semmi nem változott, ugyanúgy játszik tovább az eddigi színdarabokban, csak már ő dönti el, mit vállal el és mit nem.  Az SZFE kapcsán azt mondat, gondolkodik egy magán színművészeti egyetem alapításán.

NAGY ERVIN: „Politikai ügyet csinálni a színészképzésből egy ordas baklövés”

Nem hallgatunk – ez a hallgatók üzenete a külvilág felé. A Színház- és Filmművészeti Egyetem körül kialakul helyzetben eddig sokan elmondták a véleményüket, most a hallgatók cselekedtek is. De mit gondol az egészről Nagy Ervin

Íme az összes sztár, aki felfedte igazi arcát a Tesztbeszédben!

Dombóvári István talk show-jában 48 híresség vállalta, hogy kényes kérdésekre válaszol és szembesül azzal, mit gondol róla a közönség. A Tesztbeszéd összes adását visszanézheted az RTL Moston!

Elindult A Tanár 4. évadának forgatása

A Tanár című sorozatnak eddig 3 évada készült el. A sikersorozat pedig folytatódik, Nagy Ervin nemrég egy fényképpel tudatta közösségi oldalának követőivel, hogy elindult a 4. évad forgatása. A sorozat, amit nagyon sokan szeretnek. Talán azért, mert többek között mai fiatalokról mesél, néha viccesen, néha pedig komolyan, de mindenképpen olyan témákat érintve, amelyek rengeteg embert foglalkoztatnak.

Az apaságról férfiszemmel

Mit tudnak az apukák a gyerekeikről? Mi dolguk, szerepük a családban, figyelünk-e rájuk is kellőképpen? Június harmadik vasárnapján sok országban az apákat köszöntik, de hogyan?

PREMIER ELŐTT! Nézd meg A Tanár teljes 3. évadát az RTL MOST+-on!

Vasvári Szilárd tanár úr a 3. évadban is megküzd a gyerekekért és a szerelmért, erről pedig ti sem maradhattok le! Most már az összes részt megtaláljátok az RTL MOST+-on!

A Tanár visszatér az RTL Klubra: nézd újra a 2. évadot!

A hétköznap estéinket ismét Vasvári Szilárddal és diákjaival tölthetjük. De pontosan mikor? Most minden fontos infót összegyűjtöttünk nektek!

PREMIER ELŐTT! Már láthatod A Tanár 3. évadának 9. részét az RTL Most +-on!

Vasvári Szilárd tanár úr a 3. évadban is megküzd a gyerekekért és a szerelmért, erről pedig ti sem maradhattok le! Minden szombaton új rész jön az RTL MOST+-on.

PREMIER ELŐTT! Már elérhető A Tanár 3. évadának 8. része az RTL Most +-on!

Vasvári Szilárd tanár úr a 3. évadban is megküzd a gyerekekért és a szerelmért, erről pedig ti sem maradhattok le! Minden szombaton új rész jön az RTL MOST+-on.

Előzetes: Lilla másik férfival randevúzik? (7. rész)

A sorozat 7. része már elérhető az RTL MOST+-on! Ne hagyjátok ki a folytatást! A Tanár 3. évadáról itt még többet tudhattok meg!

PREMIER ELŐTT! Már láthatod A Tanár 3. évadának 7. részét az RTL Most +-on!

Vasvári Szilárd tanár úr a 3. évadban is megküzd a gyerekekért és a szerelmért, erről pedig ti sem maradhattok le! Minden szombaton új rész jön az RTL MOST+-on.

Apatigris és A Tanár az RTL Most+-on

Az ágyban kötött ki Scherer Péter Gryllus Dorkával és Balla Eszterrel is az Apatigris című sorozatban. A Péter által alakított háromgyerekes elvált apa hiába keresi élete párját a válása után. A Tanár című sorozatban pedig egyelőre hiába próbálta apát és lányát közelebb hozni egymáshoz Nagy Ervin vagyis Vasvári Szilárd. De, talán most az RTL Most+-on sikerül.

PREMIER ELŐTT! Már láthatod A Tanár 3. évadának 6. részét az RTL Most +-on!

Vasvári Szilárd tanár úr a 3. évadban is megküzd a gyerekekért és a szerelmért, erről pedig ti sem maradhattok le! Minden szombaton új rész jön az RTL MOST+-on.

Előzetes: Vasvári tanár úr autólopásba keveredik? (05.09.)

Ez vár rád az 5. részben!

Az Apatigris és A Tanár egyre forróbb részekkel folytatódik az RTL MOST+-on!

Az RTL MOST+-on forróbb a levegő, mint valaha! Minden héten új részekkel jön A Tanár és az Apatigris! Csak az RTL MOST+-on!

PREMIER ELŐTT! Már láthatod A Tanár 3. évadának 5. részét az RTL Most +-on!

Vasvári Szilárd tanár úr a 3. évadban is megküzd a gyerekekért és a szerelmért, erről pedig ti sem maradhattok le! Minden szombaton új rész jön az RTL MOST+-on.

Előzetes: Vasvári tanár úr megkéri Lilla kezét? (05.02.)

Szilárd és Lilla kapcsolata új mérföldkőhöz érkezett, de vajon a tanárnő örül szerelme kérdésének?

PREMIER ELŐTT! Már megnézheted A Tanár 3. évadának 4. részét az RTL Most +-on!

Vasvári Szilárd tanár úr a 3. évadban is megküzd a gyerekekért és a szerelmért, erről pedig ti sem maradhattok le! Minden szombaton új rész jön az RTL MOST+-on.

Top 5 - Ő az ország legmenőbb Tanára

Egy ünnepelt filmsztár, aki válogathat a szerepek között. Ő az ügyeletes amorózó, aki éppúgy kivívta a mozinézők elismerését, mint a szakmáét. És mégis: Nagy Ervin számára talán a legfontosabb jelenleg a televízió, azon belül is A Tanár című sorozat címszerepe.

PREMIER ELŐTT! Már elérhető A Tanár 3. évadának 3. része az RTL Most+-on!

Vasvári Szilárd tanár úr a 3. évadban is megküzd a gyerekekért és a szerelmért, erről pedig ti sem maradhattok le! Minden szombaton új rész jön az RTL MOST+-on.

Nagy Ervin letette a voksát és oda megy, ahol nagy szükség van a segítségre

A koronavírus járvány gazdasági és társadalmi hatásai minden embert, céget és szervezetet mélyen érintenek. Fontos, hogy saját problémáink mellett ne feledkezzünk meg azokról sem, akiket nagyon nehéz helyzetbe hoztak a világjárvány következményei: akiknek nincs biztonságot adó otthonuk, akiknek nincsenek tartalékaik.

Fontos üzenetet küldött A Tanár rajongóinak Nagy Ervin

Vasvári tanár úr nem szeretné, ha bárki lemaradna a sorozat 3. évadának új részeiről. Hallgasd meg, mit üzent!

Ne maradj le A Tanár vadonatúj részeiről!

Április 11-én startolt A Tanár 3. évada az RTL Klubon, a további részek viszont az RTL Most+-on lesznek láthatók. 

Összecsaptak egymással A Tanár és a Drága örökösök sztárjai

Tavaly ezen a napon mutattuk be: Nagy Ervin a Kincsem óta először szállt vissza a lóra. A Tanár főszereplőjét a csinos igazgatóhelyettest játszó Trokán Nóra csábította el egy lovaspóló meccsre. Ezúttal egymásért és A Tanárért álltak ki a Drága Örökösök unokatestvéreivel. Mohai Tamást a sorozatban nem láthattuk lovagolni, most Horváth Sisa Annával azonban készek voltak meglepetést szerezni tapasztalt ellenfeleiknek.

Igazságos játéknak érezte az Álarcos énekest a Robot

A showműsor 2. helyezettje szerint az volt a csodálatos az Álarcos énekesben, hogy senkinek nem segített a korábban szerzett népszerűség.

Péterfy Bori és Nagy Ervin egymásnak esnek a Tanár legmegrázóbb jelenetében!

Egy diák hívja fel Vasvári tanár úr figyelmét egy különös nyomra az iskola egyik legverekedősebb tanulójával kapcsolatban. Szilárd nyomozni kezd, de a megoldásra ő sem számít.

Liptai Claudia egy vallomással kezdi a munkát a tanári karban

Új matektanár érkezett a Kőrösi Csoma Sándor Gimnáziumba, aki bemutatkozása után máris beavatta a magánéletébe az igazgatóhelyettest és Vasvári tanár urat.

A bajban még nagyobb szükség van a segélyszervezetekre

Nagy Ervint a ma folytatódó A Tanár című sorozat főszereplőjét is tétlenségre kényszerítette a járvány. Színészként most sehol sem dolgozhat, azt mondja a tettrekészség és a segíteni akarás annyira buzgott benne, hogy ismét az Ökumenikus Segélyszervezet önkéntesének jelentkezett. Hozzá hasonlóan megtehetik ezt mások is, az segitunkegymasnak.hu oldalon felajánlhatják munkájukat, illetve segíthetnek két kiló liszt, vagy két liter tej árával, vagyis ötszáz forinttal, ha a 1357-es adományvonalat hívják.

Ez történt az előző évadban! Vedd fel velünk a fonalat!

A sorozat 2. évadában találkozott újra az egykori szerelmespár, Szilárd és Lilla és hamar kiderült, hogy nem hűltek ki közöttük az érzelmek. Mutatjuk, mi történt eddig!

Elek Ferenc néha szeretne olyan rosszfiú lenni, mint Nagy Ervin

A színésznek nem nehéz Szeverin bőrébe bújnia, hiszen hozzá hasonlóan, ő is felnéz kollégájára, Nagy Ervinre. Ha szeretnétek még többet megtudni karakteréről, nézzétek meg a videót!

Liptai Claudia elcsavarja Elek Feri fejét a Tanárban

A Tanár új tagokkal gazdagodik az új évadban: megérkezik Liptai Claudia matek tanárnője, aki nem hagyja majd hidegen a félénk Szeverint. Nagyszombaton, 20:00-kor folytatódik a sorozat az RTL Klubon.

Végre eljött az idő: lánykérés lesz a Tanárban!

Vajon kinek kérik meg a kezét? Nemcsak erre derül fény a 3. évadban! Nagyszombaton, 20:00-kor folytatódik a sorozat az RTL Klubon.

Új kedvencek és rég várt folytatások: jön az Apatigris és A Tanár új évada!

Nagyjából már csak két hetet kell várni a sorozatfanatikusnak és kezdődik a Tanár új évada itt az RTL-en. A jóból pedig mi sokat adunk, ezért egyből utána egy vadonatúj saját fejlesztésű sorozattal folytatjuk, amiben Scherer Péter apatigrisként védelmezi lányait. Most ő, Liptai Claudia, Michl Juli és Nagy Ervin is videóban üzen.

Április 11-től érkezik A Tanár című sorozat új évada

Az RTL Klub saját gyártású sorozatának harmadik évadában Nagy Ervin és Trokán Nóra mellett izgalmas karakterek érkeznek. Az új matektanárnő Szeverin Tanár úr életét, a diákok pedig az iskola mindennapjait pörgetik fel.

Hamarosan jön A Tanár 3. évada!


szerző:
2020.03.21. 20:40
Hamarosan jön A Tanár 3. évada!

Vasvári Szilárd és diákjai hamarosan visszatérnek az RTL Klubra a sorozat harmadik évadában! Habból nem lesz hiány...

Mit tehetsz, ha bántják a gyerekedet az iskolában?

Mit tehet a szülő, ha bántják a gyerekét az iskolában, illetve mi van akkor, ha az ő gyermeke a bántalmazó? Ezekben a kérdésekben Bojti Andrea klinikai gyermekpszichológus volt a segítségünkre.

Filmkritikusok díjazták Nagy Ervint

Idén is átadták díjaikat a Magyar Filmkritikusok. A Drakulics elvtárs két elismerést is elhozott: a legjobb női epizódalakításért Kerekes Évát, a férfi epizódalakításért pedig Nagy Ervint díjazták.

Mit nézünk ma? - Szerda (01.01.)

Csapjunk a lovak közé: íme 2020 legelső filmjei!

Hármas ikrek: emberfeletti küzdelem bújik meg a családi idill mögött

3 és fél éve derült ki, hogy Edina három apró életet hord a szíve alatt. Ám határtalan boldogságuk hirtelen apró darabokra tört. Az egyik baba megunta a pocaklétet. Édesanyja a 24. hétben járt ekkor. Sürgősségi császárral vitték a műtőbe. 4 hónapot töltöttek kórházban. A három baba három különböző intézményben volt. A mai napig fejlesztő tornára járnak velük. Maját viselte meg legjobban a túlélésért folytatott küzdelem. Gyakran epilepsziás rohamok gyötrik, ilyenkor Debrecenbe viszik, mert csak ott tudják speciálisan kezelni. A családfő reggeltől estig dolgozik, de egy fizetésből nagyon nehezen jönnek ki, ezért fordultak az Ökumenikus Segélyszervezethez.

TOP 5 – Ezeket a Tanár pillanatokat szerettétek a legjobban a 2. évadban!

A sorozat folytatása rengeteg fordulatot hozott Vasvári Szilárd életébe, amiket ti is nagyon szerettetek. Összegyűjtöttük az évad legnézettebb pillanatait.

Zaklatási botrány és a függetlenségüket féltő színészek

Nagy Ervin nagyon dühösen nyilatkozott a Házon kívülnek, talán még sose láttuk ilyennek. A színészt tényleg kihozta a sodrából az új színházi törvény, de nem csak őt, hanem sokakat, akik a múlt héten kimentek tüntetni a Madách térre, az Örkény Színház elé. Művészek és támogatók a színházak önállóságát féltik  a kormányzattól, a kormányzat meg persze azt mondja, hogy nincs miért aggódniuk. Mindezt pedig megelőzte a Katona József Színházban kirobbant, súlyos következményekkel járó zaklatási ügy. Magyar Éva riportja.

 

Nagy Ervint még sosem láttuk ilyen dühösnek!

"Jön egy ilyen Kocsis Máté-szerű képződmény…, egy ilyen típusú csávó, azért, hogy a főmérnöknek fölfelé nyaljon, emberekről bármit ki mer jelenteni." Nagy Ervin dühös hangú nyilatkozatot adott a Házon kívülnek a zaklatási ügybe keveredett Katona József Színházat ért kormányzati támadások és a színházi törvény módosítása után. A Házon kívül riportja ma este látható az RTL Klubon, 23.20-kor!

Rendhagyó tanóra Ózdon A Tanár két szereplőjével!

Rendhagyó tanórát tartott Ózdon Trokán Nóra és Nagy Ervin. A 7. vagy 8. osztályos diákok közül sokan nézik az RTL Klub A Tanár című sorozatát, így rögtön oldottan beszélgettek a szereplőkkel. Gyorsan a tanulásra terelődött a szó.

Hogyan tudjuk felismerni a hamis videókat?

A deepfake lényege röviden annyi, hogy valóságosnak tűnő videót lehet készíteni egy emberről, úgy, hogy az az adott ember nem is mond vagy cselekszik olyanokat, amiket a videón látunk.

Nagy Ervin életének legizgalmasabb forgatását adta a Drakulics elvtárs

A Kádár-korszakban játszódó vámpír történet 35 éjszakán keresztül, mínusz 10 fokban készült. A film története szerint Nagy Zsolt egy vámpírnak vélt, a kubai forradalmat is megjárt vagányt alakít, aki hazalátogat az Egyesült Államokból, hogy egy nagyszabású véradó központot nyisson.

Nagy Ervin megmutatta, hogyan pörgetik a lemezeket a vámpírvadászok

A fekete humorú retró-vámpír sztorira, már nem kell sokáig várnunk. Nagy Ervin, Nagy Zsolt, Walters Lili, Thuróczy Szabolcs, Balsai Móni, Borbély Alexandra, Rába Roland, valamint Bödőcs Tibor hamarosan visszarepíti minket a 70-es évek Magyarországába.
A forgatás kulisszáiról ide kattintva többet is megtudhatsz.

DRAKULICS ELVTÁRS: Tudj meg többet Magyarország első vámpírfilmjéről

Magyarország első vámpírfilmje, a Drakulics elvtárs stílusosan október 31-én debütál majd a mozikban. Bodzsár Márkot, a film rendezőjét és Nagy Ervint, a film egyik szereplőjét kérdeztük a közös munkáról.
A film első előzetesét ide kattintva megnézheted.

Drakulics elvtárs - itt az első előzetes!

Megérkezett az Isteni műszak rendezőjének új filmje, a Drakulics elvtárs első előzetese, amely egy igazán impozáns szereposztást és kellően vicces komédiát ígér.

Nagy Ervin bajszos vámpírvadászként tér vissza a mozikba!

Megérkezett az Isteni műszak rendezőjének új filmje, a Drakulics elvtárs első előzetese, amely egy igazán impozáns szereposztást és kellően vicces komédiát ígér.

Mi történik a férfiak agyában a babavárás kilenc hónapja alatt?

Minden fejben dől el, szokták mondani, és igaz ez az apaságra is. Egyes kutatók állítják: a terhesség alatt nem csak az anyák, hanem az apák testében is történnek hormonális változások. Ezek kihatnak az agyukra és a viselkedésükre, és olyan gondoskodóvá válnak, akárcsak a nők. Ennek szembetűnő jelei lehetnek: gyakran még a hízásban is felveszik a versenyt az állapotos anyukával.

Máris forog A Tanár 3. évada! - FOTÓ

A sorozat Instagram oldalára került ki az első kép az új szezon forgatásáról.

A Tanár újra az RTL Klub-on!


szerző:
2019.06.17. 10:29
A Tanár újra az RTL Klub-on!

Osztály vigyázz: A Tanár hétfőn este 21:45-től újra az RTL Klub-on!

Apa csak egy van: ezért ünnepeljük június harmadik vasárnapján az édesapákat!

Egy hat gyerekes veterán lánya ünnepelte meg először az édesapját, így kezdődött az Egyesült Államokban százkilenc évvel ezelőtt az apák napja hagyománya. Magyarországon az anyukákat ünnepelni egy külön napon évtizedek óta természetes, azt még mindig tanuljuk, hogy június 16-a az édesapák napja. Nagy Ervin szerint az elmúlt években jelentősen változott az apák szerepe a családban és az is ahogyan erről gondolkodunk. A sztárapukák még többet mesélnek: ITT!

SZAVAZZ! Ki táncol jobban: A Tanár, A mi kis falunk Papja, vagy a Drága örökösök?

Nézd meg a videót, aztán szavazz kedvence(i)dre!

Legyen tánc!


szerző:
2019.06.14. 14:56
Legyen tánc!

Szerintetek ki ropja jobban: A Tanár, A mi kis falunk papja, vagy a Drága örökösök

SZTÁRAPUKÁKAT KÉRDEZTÜNK: Mit jelent apának lenni?

Papp Gergő és Lukács Miki szerint nagyobb a szerepe az apáknak a családban, mint gondoltuk volna! Az anyák napja mellett Magyarországon is egyre többen ünneplik az apák napját. Sztárapukákat kérdeztünk arról, hogy milyen érzés volt az, amikor először szembesültek vele, hogy apák lesznek!

Apák napja a Fókusz Pluszban!


szerző:
2019.06.14. 12:00
Apák napja a Fókusz Pluszban!

Papp Gergő és Lukács Miki szerint nagyobb a szerepe az apáknak a családban, mint gondoltuk volna! Az anyák napja mellett Magyarországon is egyre többen ünneplik az apák napját.

Mi a téma Czutor Zoli és Nagy Ervin között, ha elmennek pecázni?

A zenész már betöltötte az 50-et, de ez cseppet sem látszik rajta, a Reggelibe is egyenesen egy születésnapi buliból érkezett. Saját születésnapját azonban családi körben, nosztalgikusan ünnepelte.

Nagy Ervinnek elege lett az alulfizetettségből, változást akar

A Tanár főszereplője bár a többet foglalkoztatott színészek közé tartozik, mégis tenni akar valamit azért, hogy az évtizedek óta rosszul fizető szinkronstúdióknál elérje, hogy végre méltó módon díjazzák a tehetséges színművészeket.

Sztárok, akik testi épségüket kockáztatják egy jó jelenetért

Nemcsak Tom Cruise végez sok munkát a kaszkadőrök helyett, Daniel Craig, Nagy Ervin és Halle Berry is kötött már ki kórházban filmforgatás alatt.

2019. május: ezekre a filmekre érdemes lesz beülnöd!

Vérbeli thrillerek és várva-várt mesék érkeznek a mozikba, és bizony akcióból sem lesz hiány.

Május 1-jén megnézheted A Tanár teljes első évadát a Cool-on!

Nem tudod, mit csinálj a következő munkaszüneti napon? Vagy egy tippünk, ülj le a tévé elé 11 órakor és nézd végig, hogyan oldotta meg diákjai problémáit Vasvári tanár úr az első 8 epizódban.

Összecsaptak A Tanár és a Drága örökösök szereplői!

Különleges műfajban küzdöttek meg egymással az RTL Klub népszerű sorozatainak színészei - vajon ki győzött? Most kiderül!

Nyeregben A Tanár és a Drága Örökösök sztárjai!

Nagy Ervin a Kincsem óta először szállt vissza a lóra. A Tanár főszereplőjét a csinos igazgatóhelyettest játszó Trokán Nóra csábította el egy lovaspóló meccsre. Ezúttal egymásért és A Tanárért álltak ki a Drága Örökösök unokatestvéreivel. Mohai Tamást a sorozatban nem láthattuk lovagolni, most Horváth Sisa Annával azonban készek voltak meglepetést szerezni tapasztalt ellenfeleiknek.

Rivális bandákat kell lecsitítania Nagy Ervinnek

Tavaly ezen a napon számoltunk be róla: különös bandaháborúban kellett igazságot tennie Nagy Ervinnek A Tanár 3. részében. Az epizód kapcsán a Fókusz stábja annak járt utána, hogy mi minden okozhat veszélyes konfliktusokat a középiskolások között. Amelyeket nem biztos, hogy felnőtt segítség nélkül képesek megoldani.

BÚCSÚ BALÓ GYÖRGYTŐL: „Lezárult vele egy korszak”

Ma eltemették Baló Györgyöt. Egykori kollégái, pályatársai, tisztelői búcsúztak a televízióstól. Volt, akivel éveken át együtt dolgozott, volt, aki sohasem találkozott vele személyesen, de nagyon tisztelte őt. Szegvári Katalin azt mondta, minden elmúlik vele, Veiszer Alindát pedig az foglalkoztatja, hogy hogyan tudná továbbvinni Baló György örökségét.

Egy éve próbálja megoldani a diákok problémáit Nagy Ervin

Tavaly ezen a napon mutatta be a Fókusz: két igazi nagyágyú, Nagy Ervin és Anger Zsolt játssza a főszerepet az RTL vadonatúj sorozatában. Megmutattuk, hogy a testnevelő tanár és az igazgató úr mellett kik az igazán kritikán aluli pedagógusok a középsuliban.

Nézettségi rekorddal zárt A Tanár 2. évada

Óriási sikerrel zárult A Tanár című sorozat 2. évada: a szombat esti évadzáró epizódot, a 18-49-es korosztályból televíziót nézők közel 20 százaléka választotta esti programjának.

Melyik volt a kedvenc pillanatotok a Tanár 2. évadából?

Vasvári Szilárd és diákjai a sorozat folytatásában is rengeteg mindenen mentek keresztül. Az évad befejeztével összegyűjtöttük a legemlékezetesebb pillanatokat.

Lilla és Szilárd párterápián esnek egymásnak

Miközben Rácz igazgatót keresik, Szilárd és Lilla véletlenül betévednek egy anonim csoportba...

Gyula bekattant a felügyelőtisztje előtt?

Miután megtudja, hogy Petra rúdtánccal keresi a pénzét, Gyula agya teljesen elborul és üvöltve kergette el a lányt…

Szilárdot megverik egy sztriptízbárban!

Miután Szilárd (Nagy Ervin) észreveszi, hogy egyik tanítványa táncol a rúdon, azonnal odasiet, hogy számonkérje. Hiába, hiszen biztonságiőrök állnak az útjába!

Jön a Tanár második évadának befejező része!

Amikor Szilárd, Szeverin és Ritter legénybúcsút tartanak egy sztriptízbárban, döbbenetes felfedezést tesznek. Szilárd diákja, Petra éjszakánként rúdtáncol! Amikor Petra barátja, Gyula erről tudomást szerez, a két fiatal hatalmas vita után szakít egymással.

A Tanár: Szilárd diákja, Petra éjszakánként rúdtáncol!

Amikor Szilárd, Szeverin és Ritter legénybúcsút tartanak egy sztriptízbárban, döbbenetes felfedezést tesznek. Szilárd diákja, Petra éjszakánként rúdtáncol! Amikor Petra barátja, Gyula erről tudomást szerez, a két fiatal hatalmas vita után szakít egymással.

A Tanár – Az egyik diákból rúdtáncos lesz?

Most szombaton jön a sorozat második évadának befejező része. Kíváncsi vagy, milyen fordulatok várnak Szilárdra és diákjaira? Most belenézhetsz!

Szombaton jön a Tanár évadzáró epizódja!

A sorozat második évadának befejezése előtt a főszereplők ellátogattak a Reggelibe, hogy egy kicsit meséljenek a forgatásokról. Nagy Ervin és fogadott diákjai közösen emlékeztek vissza a legjobb pillanatokra.

Szabó Kimmel leszólt a színpadról egy mobilozó nézőnek

A színész A száll a kakukk fészkére alatt nem bírta tovább nézni, ahogyan zavarja az előadást egy ember a nézők soraiból. A többiek pedig értékelték a bátorságát.

Nagy Ervin örömmel karolja fel a fiatal tehetségeket

A főszerepet alakító Nagy Ervin szereti, hogy A Tanár nemcsak szórakoztató, hanem fontos problémákat feszeget és üdvözli, hogy teret ad a fiatal színészeknek, ő is örült volna kezdőként egy ilyen lehetőséget.

Senki sem szórakozhat Szilárd gyerekeivel!

Miután Szilárd megtudja, hogy a tanársegéd, hogyan bánik az osztályával, azonnal a suliba siet, hogy elbeszélgessen a helyettesével...

Újabb tabutémát boncolgat A Tanár

Ismét saját fiával együtt tűnik fel a Tanárban Ullmann Mónika. A színésznőt az előző évadban már láthattuk, akkor a sorozatban is a fiát játszó Miller Dávid még kereste önmagát, a saját identitását, mostanra azonban már el tudta fogadni másságát. Amikor valaki elárulja a családjának, barátainak, hogy az azonos nemhez vonzódik, még mindig általában döbbenet, kétségbeesés és önvád lesz úrrá az érintetteken. Az identitás megszilárdulásához a legfontosabb egy stabil, elfogadó családi légkör, és természetesen a társadalmunknak is van még mit tanulnia.

Tanár: „Senki sem bánhat így az osztályommal!”

Szilárd a hirtelen jött szabadságát arra használja fel, hogy felújítsa a lakását és ismét kapcsolatba lépjen fiával, Janóval. Janó azt tervezi, hogy egy évre önkéntes lesz. Később Szilárd döbbenten tudja meg Janó anyjától, hogy Janó barátjával Ugandába akar utazni.

Szilárd osztálya fellázad az új tanár ellen!

Szilárd a hirtelen jött szabadságát arra használja fel, hogy felújítsa a lakását és ismét kapcsolatba lépjen fiával, Janóval. Janó azt tervezi, hogy egy évre önkéntes lesz. Később Szilárd döbbenten tudja meg Janó anyjától, hogy Janó barátjával Ugandába akar utazni.

Más veszi át Nagy Ervin szerepét a Tanárban?

A sorozat előző része igazán nagy meglepetéssel ért véget, ami miatt a most szombati folytatásban minden átalakul Szilárd osztályának életében.

Hevér Gábor kemény apaként tűnik fel a Tanárban!

Szilárd nem hagyja annyiban, hogy Dia szülei kirugassák Dénest, ezért elmegy Diáék otthonába. A szülőkkel találkozva azonban kemény falakba ütközik.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való