KERESÉS search-close

apa

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "apa"

Rendszeresen verte gyerekeit, és feleségét is az a férfi, akit januárban halálra késelt a fia

Rendszeresen verte gyerekeit, és feleségét is az a férfi, akit januárban halálra késelt a fia a Bács-Kiskun megyei Orgoványban – az ügyészség emberölés miatt emelt vádat a 15 éves fiú ellen. A fiatalt és testvéreit már tavaly kiemelete a gyámhatóság a családból, mivel a szülők rendszeresen ittak és elhanyagolták őket. A fiú a tragédia napján a gyermekotthonból szökött haza, de a szülők újfent ittak és verekedtek. Az apa a fiúval is dulakott, aki leszúrta. Az ügyészség szerint nincs szó önvédelemről.

Gergő megbocsát Árpádnak?

A férfi egy percre sem adta fel a reményt, és bízott abban, hogy a mostohafia egyszer eltudja majd engedni a múltat és újra leülhetnek beszélgetni…

Megszületett Ed Sheeran első gyermeke!

A háromszoros Grammy-díjas énekes egy Instagram poszttal közölte a rajongókkal, hogy múlt héten apa lett. Felesége, Cherry Seaborn egy kislánynak adott életet, akit Lyra Antarctica Seaborn Sheerannek neveztek el.

Cukiságfaktor: egyéves lett Cooky kisfia!

A közismert műsorvezető, lemezlovas büszke arra, hogy immáron kétgyermekes családapa, és mint kiderült, boldogabb már nem is lehetne.

Megdöbbentő felvétel készült a debreceni családi drámáról

Az öt éves Carolina az egyike annak a testvérpárnak, akiket apjuk még három hete vasárnap vitt el a debreceni élményparkból akaratuk ellenére. Az édesapa Ibizán él. Korábban úgy beszélték meg a szülők, hogy a láthatás itt legyen a parkban, mert a gyerekek szeretnek ide járni.

Folytatódik a gyilkos moszkvai lányok büntetőpere

Folytatódik annak a három moszkvai lánynak a büntetőpere, akik két éve 40 késszúrással végeztek apjukkal, aki rendszeresen bántalmazta őket és drogokkal kereskedett. Az egész Oroszországot megrázó ügyben a bíróság egyszer már kimondta, hogy tettüket önvédelemből követték el - a nyomozó hatóság viszont azzal vádolja őket, hogy hazudtak a vallomásukban.

Oszi nem tréfál: le akarja buktatni Zsoltot!

Bartha fia jól érzi, hogy az apja körül valami nagyon nincsen rendben és a fejébe is vette, hogy ennek bizony a végére jár.

Felvételen, ahogy egy férfi szakadékba lógatja kisfiát

Sokkoló videó terjed a kínai közösségi médiában. A mobiltelefonos felvételen az látszik, hogy egy férfi egy pekingi hegyi úton a szakadékba lógatja kisfiát. Egy ponton meg is rázza a gyerek kezeit, miközben a körülöttük állók nevetnek.

Hagyta vezetni hat éves fiát

Kétszer is videóra vette, ahogy a 6 éves fia vezet – vádat emelt az ügyészség a 37 éves csengődi apa ellen. Automata váltós autójával engedte vezetni iskolába készülő fiát az apa, a videókat meg is osztotta közösségi oldalán. Azok azonban nem mindenkinek tetszettek, valaki feljelentette. A férfi ellen most emeltek vádat. Nem csak a jogosítványát bukhatja, kiskorú veszélyeztetése miatt is felelnie kell.

Király Viktor apa lett!


szerző:
2020.05.22. 19:40
Király Viktor apa lett!

Megszületett Király Viktor és Virág Anita kisfia, aki igazán különleges nevet kapott. Mivel az énekes kettős állampolgár, szerették volna, ha gyermekük amerikai nevet kap, így esett a Kolen-re a választásuk, amely kölyökoroszlánt jelent. A kisfiú 2 kiló 55 dekával jött a világra, a köldökzsinórt pedig a büszke apuka vágta el.

Apa és két gyereke sérült meg, amikor árokba hajtottak autójukkal

Egy apa és két gyermeke sérült meg Füzesabonynál, amikor árokba hajtottak autójukkal. Úgy tudjuk, a balesetben az egyik kisgyerek kirepült az autóból. Ő és testvére könnyebb sérülésekkel megúszták a balesetet. Édesapjukat mentőhelikopterrel szállították kórházba életveszélyes sérülésekkel.

A Rokoczay család legmeghatóbb pillanata: apa és fia egymásra talál

Móric szinte egész életében arra várt, hogy a báró kimutassa iránta az atyai szeretetet és a büszkeséget – most végre elérkezett az idő.

A legújabb részt ITT tudod megnézni!

Károly kitagadja Móricot a Rokoczay családból!

A báróúrfi most elég nagy bajban van, ugyanis a bűneiért felelnie kell, és nemcsak a zsandárhadnagy előtt, hanem a saját apja előtt is.

A legújabb részt ITT tudod megnézni!

Móric mégis megteszi: átadja a mérgezett kávét Károlynak

A báróúrfi remegő kézzel, de beleönti a saját apja feketéjébe a gyilkos főzetet, amibe Károly végül bele is kortyol…

Károly börtönbe juttatná a saját fiát

A báró nem bírta eltitkolni az őszinte érzéseit Móric előtt, akit sokkolt az igazság.

A legújabb részt ITT tudod megnézni!

Drogos apát fogtak el a rendőrök

Félmeztelenül, zavartan ordibált egy negyedik emeleti erkélyen egy férfi húsvét hétfőn Budapesten. Mellette egy babakocsiban volt négyhónapos gyermeke is. A szomszédok attól tartottak, hogy megsérül a csecsemő, ezért rendőrt hívtak. A járőrök láttán a férfi bezárkózott és a gyermekét használta túszként. Végül a rendőrök mentették meg a csecsemőt, a zavart apát pedig bevitték a kapitányságra. A két rendőrt kitüntették.

Károly feláldozza a saját fiát

A báró mindenre képes, még arra is, hogy saját vérét tegye meg bűnbaknak, csak azért, hogy a saját bőrét, és természetesen önös érdekeit mentse.

A legújabb részt ITT tudod megnézni!

Hazaengedték a börtönből a kislánya megerőszakolásával vádolt férfit

Hazaengedték a börtönből azt a ceglédi férfit, aki azzal gyanúsítanak, hogy 2018 októberében megerőszakolta négyéves kislányát. Ügyvédje szerint egyre több szakértői vélemény támasztja alá az apa védekezését. Azt mondja, a kislány azért volt véres, mert rádőlt egy ötszáz kilós mérlegsúly. A gyereket apja maga vitte be a ceglédi kórházba. Ott megműtötték, de utána nem a családjához került vissza.

Gyűjtésbe kezdtek a gyermekeit elvesztő, sokkos állapotban lévő anyának

Még mindig nem tudta kihallgatni a rendőrség és továbbra is kezeléseket kap az anya, akinek férje egy hete ölte meg 7 és 9 éves gyerekeiket, majd magával is végzett Tatabányán. A sokkos állapotban lévő asszonyban azóta az édesanyja tartja a lelket. Ő egy bécsi magyar étteremben dolgozik a nyugdíj mellett. Főnöke gyűjtésbe kezdett, hogy segítsen nekik.

Ha segíteni szeretnének az édesanyának itt megtehetik:

Név: Brigitta Krautinger

AT03 1200 0500 0003 7801

Jelszó: Adrien

Anna hősiesen szembeszáll az édesapjával

A bárókisasszony úgy érzi, meg kell védenie Móric becsületét, még akkor is, ha a báróval kell ezért szembemennie.

A legújabb részt ITT tudod megnézni!

Leégett a házuk, egy hónapra kaptak csak szállást

Sírva nézték végig, ahogy mindenük elég a tűzben – ezt mondta Híradónknak az az idős férfi, aki fiával menekült ki a lángok elől Rácalmáson. Néhány napja gyulladt ki a faházuk. Apa és fia átmeneti szállásra kerültek. Az önkormányzat ezt egy hónapig fizeti, de hogy utána hová mennek, még nem tudják. A környékbeliek adományokat gyűjtöttek nekik.

 

Új szerepre készül Király Viktor, hamarosan apa lesz

A sláger gyáros énekes-zenész, Király Viktor új, eddig ismeretlen vizekre evez, most már feleségével, Anitával közösen. Viktor most már nem csak férj, hanem apa lesz. A pár azt is elárulja, hogy kisfiú vagy kislány érkezik a családba.

Rózsa keményen beolvasott Mihálynak

A borász először meg sem akarta hallgatni a lányát, aztán a vita végén a büszke apa már meg sem tudott szólalni… 

A legújabb részt ITT tudod megnézni!

Károly földbe tiporta Móric önbecsülését

A báróúrfi mindent megtesz, hogy elnyerje apja bizalmát és tiszteletét, de úgy tűnik, hiába.

A legújabb részt ITT tudod megnézni!

Ezért ütötte meg a fiát Csőre Gábor a Bátrak földjében

A színész elárulta, hogy az általa alakított karakter, Torzsa Mihály miért pofozta fel Sándort, a fiát.

Milán lenyelte a büszkeségét és segítséget kért az apjától

Milán pénzt kért az apjától, hogy kisegítse Bellát…

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

Gázpisztollyal követelt láthatást

Gázpisztolyból adott le lövéseket egy apa, aki azt követelte, hogy láthassa a gyerekeit Bátaszéken. A gyanú szerint egy férfira lőtt rá, aki megpróbált közbelépni, amikor a feleségét rángatni kezdte az utcán. Mindezt az ablakból végignézték a gyerekeik is.

Csak a rácson keresztül láthatja ikreit egy édesanya

Március óta csak egy rácson keresztül láthatja másfél éves kislányait egy anya. A biológus nő úgy érzi, veszélynek vannak kitéve a gyerekei, nem csak fizikailag, de lelkileg is hatalmas trauma átélni, hogy az édesanyjukat csak egy rács mögül láthatják.

Azt mondta, nem szándékosan ölte meg fiát

Nem szándékos emberölés volt - sírva mondta ezt a bíróságon a 77 éves apa, aki a vád szerint egy éve hasba szúrta a fiát a Győr-Moson-Sopron megyei Abdán. Az ügyészség szerint azon vesztek össze, hogy a fiú nem csinált vacsorát. Az apát emberölés miatt vonnák felelősségre, ügyvédje szerint azonban halált okozó testi sértés történt. Ez kisebb büntetéssel jár.

Apja hibája miatt halt meg a fiú

Hibázott az apa, nem figyelt a kisfiára, aki ezért bennégett egy melléképületben - a férfit egy év börtönre ítélték, két évre felfüggesztve. A tragédia tavaly nyáron történt Kosdon. Az ötéves kisfiú és nagyobb testvére öngyújtóval játszott, emiatt történt a tragédia. Az ügyész azért nem kért súlyosabb büntetést az apára, mert szerinte annál nagyobb tragédia nincs, mint amikor a szülő hibájából hal meg egy gyerek.

Az óriás, aki elolvad a kislányától

A világbajnok kajakos Dudás Miki és felesége először mutatja meg tündéri kisgyerekét, a bébit, aki Baba kutyával is jól kijön.

Gyerekvállalás férfi nélkül

Charlize Teron és Lucy Liu után újabb híresség vállal férfi nélkül gyereket. Miért dönt így Natalie Imbruglia-hoz hasonlóan egyre több nő?

Megvertek egy családjával sétáló férfit Siófokon

Ököllel arcon ütöttek és fejbe rúgtak egy férfit egy siófoki étterem előtt szombat este. Eltört a szemüregcsontja, jobb szemére alig lát, dolgozni sem tud. A 32 éves budapesti férfi azt mondja, feleségével, 5 éves kislányával és anyósával sétált, amikor egy verekedésbe csöppent. A férfival készült interjút megnézhetik ITT.

Egy kislánya és édesapja fulladt bele az Egyesült Államokat Mexikótól elválasztó folyóba

Nem hitte, hogy egyedül és gyászolva tér vissza. Ezt mondta annak a nőnek a képviselője, akinek kétéves kislánya és férje hétfőn fulladt bele az Egyesült Államokat Mexikótól elválasztó folyóba. Az az egyik legveszélyesebb határszakasz a két ország között. Csak tavaly majdnem háromszáz illegális bevándorló halt meg ott.

5 év börtön a 2 hónapos fiát bántalmazó apának

Elsírta magát a tárgyaláson az apa, akit 2 hónapos fia bántalmazásával vádoltak. A 28 éves férfi tagadta, hogy ő ütötte meg a csecsemőt, akinek több bordája eltörött. A gyereket csak napokkal később vitték orvoshoz, ezért azt anyát is megvádolták, segítségnyújtás elmulasztásával.

Kényszergyógykezelés az apját meggyilkoló férfinak

Kóros elmeállapotban szenved, ezért előzetes kényszergyógykezelésre küldte a bíróság azt a férfit, aki a gyanú szerint kedden éjjel, nyírmártonfalvai otthonukban halálra késelte 64 éves apját. Ma a bíróság úgy döntött, az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe küldi, hogy ne kövessen el újabb bűncselekményt.

 

Halálra késelte apját egy 39 éves férfi

A nyírmártonfalvai férfi kedden késő éjszaka rontott rá apjára, információink szerint a kezén és a mellkasán is olyan súlyosan megsebesítette, hogy az áldozat a helyszínen meghalt. A faluban úgy tudják, a 39 éves gyanúsított pszichiátriai kezelés alatt állt, mert képtelen volt feldolgozni édesanyja elvesztését.

Felborult a kocsijuk, az apa meghalt a balesetben

Meghalt egy férfi, 18 éves lánya és annak barátja megsérült, amikor felborult a kocsijuk a Baranya megyei Görcsöny és Pellérd között. Épp a lány barátjának a kocsiját akarták kipróbálni, mert új motort kapott az autó, de lesodródtak az útról és egy töltésnek csapódtak.

Flórát sokként érte apja titka

Flóra megtudott egy megdöbbentő titkot az apjáról…

 

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

Savas támadást szervezett saját fia ellen, volt feleségére akarta rákenni

16 év börtönre ítélték Nagy-Britanniában egy brit férfi, mert 3 éves fia ellen szervezett savas támadást.

Me&myMummy: A szülők és a gyerekek egyforma ruhába bújnak!

Metcalf Éva a megálmodója annak a ruházati márkának, ami a kicsikre és a nagyokra is egyaránt gondol. A teljes adásból kiderül, hogy sikerült-e meggyőznie az öt cápa valamelyikét!

Fiaival ment rabolni az apa

Egy pécsi férfi és három fia rabolhatott ki egy házat Komlón. A rendőrség szerint csaknem 400 ezer forint értékben vittek el műszaki cikkeket és ékszereket a lakásból, a zsákmányt a gyerekek anyja segített eladni. A betörés még tavaly májusban történt, most zárták le a nyomozást.

 

 Mindennap sír meggyilkolt szerelme és gyermeke elvesztése miatt

Egy perc sem telik el úgy, hogy ne gondolna rájuk, ne sírna értük. – ezt mondta ma Híradónknak telefonon a gyászoló apa. Négy hónappal szerelme és gyermeke elvesztése óta most először szólalt meg. Még szeptemberben, a gyanú szerint a nő korábbi párja ölte meg a két éves kisfiút és az anyát várpalotai házukban. A gyilkossággal gyanúsított férfi letartóztatását tegnap, két hónappal meghosszabbították. A gyászoló apával készült teljes interjú ITT érhető el!

GYÁSZOLÓ APA: Egy perc sem telik el, hogy ne gondolnék rájuk

Négy hónappal szerelme és gyermeke elvesztése óta most először szólalt meg az apa. Még szeptemberben, a gyanú szerint a nő korábbi párja ölte meg a két éves kisfiút és az anyát várpalotai házukban. A gyilkossággal gyanúsított férfi először mindent bevallott és a történtek óta letartóztatásban van. Ügyvédjétől úgy tudjuk, a vallomását azóta megváltoztatta és most azt állítja, hogy ártatlan.

 

Jótanácsok aktív kispapáktól

Mutatjuk, hogyan és miféle tanácsokat adnak egymásnak azok az apukák, akik nap mint nap pelenkáznak, pakolnak, etetnek, játszanak kisgyerekeikkel.

Istenes Bencéék nem félnek a meztelenségtől gyerekeik előtt

Vajon mi lehet az egészséges, ha a szülők rejtőzködnek a gyerekeik előtt, vagy a naturista szemlélet? A Fókusz utánajárt.

Sárközi Ákos és Rami lebuktak a kóstoláson!

Rami kóstolása közben felmerült egy gondolat: vajon Sárközi Ákos lehet mindenkinek az apukája?

Peller Anna szerint Miki nem csak a legjobb apa, de a legjobb anya is a világon, de mitől lesz valaki jó apa?

Azt gondolhatnánk, egyszerű arra a kérdésre felelni, hogy mitől lesz valaki jó édesapa?! A világhálón cikkek százai boncolgatják a kérdést, ilyen-olyan tanácsot adva az útkereső uraknak. Mert bár egyszerűnek tűnik a recept, manapság korántsem egyértelmű, mi egy apa tényleges feladata.

Karesz kétségbeesve támadta le Lilit, miután kisfia eltűnt

Karesz hazatérve megtudta, hogy kisfia eltűnt, Lili azonban egy szót sem szólt arról, hogy mi lett a babával…

 

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

Szabó Győző hihetetlen helyre látogatott el kisfiával

A színész nagyon ritkán mutatkozik családjával a kamerák előtt, de a kreativitás és a közös alkotás miatt most kivételt tett.

Nagy Alexandra édesapja emléke előtt tisztelgett produkciójával

Nagy Alexandra kezdetben úgy gondolta, hogy az édesapja elvesztése és ennek feldolgozása kizárólag csak rá tartozik, azonban rájött, hogy ha a közönséggel is megosztja az érzéseit, azzal az édesapja előtt is tiszteleg.

Istenes Bence magára varratta kisfiát

A Survivor és a Szenzációs Négyes műsorvezetője újra tetkós hangulatban volt, és úgy döntött, legkisebb fia is felkerül a bőrére.

Eddie Murphy: jöhet a tizedik baba!

Idén év végén újabb gyereke születik a színész-komikusnak, amivel tízszeres apává válik. Az utódai több alomból származnak, de állítja, gyerekei a legnagyobb kincsek életében.

Így alszanak együtt az Istenes fiúk

Lassan két hete már, hogy megszületett Istenes Bence második kisfia is. Már akkor mindenki elolvadt a picitől, de a család azóta még több képet megosztott Ádinról.

Sebestyén Balázs: Az apák szerepe egyre fontosabb

Több mint 108 évvel ezelőtt ünnepelték az első apák napját. Azóta a világ számos pontján már nemcsak az édesanyákról, de az apukákról is megemlékeznek június harmadik vasárnapján. Hiszen a gyermekeknek mind a két szülőre szükségük van az egészséges fejlődésükhöz. 

Vasárnap apák napja!


szerző:
2018.06.15. 07:37
Vasárnap apák napja!

Egy apa sokkal több, mint a kettes számú szülő, vagy egy segítő kéz. Az édesapák szerepe a gyermekek életében megkérdőjelezhetetlen és létfontosságú. Az ő csodálatos munkájuknak köszönhetően vagyunk azok, akik vagyunk. Június 17-én Apák napja!

Oláh Gergő lett a Múzeumok Éjszakájának arca!

Oláh Gergőt nemcsak hangjáért imádjuk, hanem azért is, mert csodálatos apa. Sőt! Most ő lesz a Múzeumok Éjszakájának arca is, a részleteket ő árulja el!

Tóbiás balesetet szenvedett!

Kristóf örömmel vállalja be Bence babát, addig, amíg az apukája el nem intézi a cég fontos ügyeit. Azonban senki sem gondolta volna, hogy úgy tűnik, Tóbiás egy darabig biztos nem megy haza…

Tud-e az anya apa is lenni?


szerző:
2018.06.08. 09:15
Tud-e az anya apa is lenni?

Megfigyelések szerint az apák eltérő stílusban foglalkoznak a gyermekeikkel, s mást tanulnak meg a gyermekek az apákkal való játékban, mint az anyákkal való együttlétben. Az apa-gyermek és az anya-gyermek kapcsolatokban nem a versenyt érdemes kihangsúlyozni, hanem azt, hogy a kétféle szülői viselkedés kiegészíti egymást. Vajon mit gondol erről Náray Erika és Dolhai Attila?

Újabb botrány a hercegi esküvő körül! Meghan Markle édesapja lefizetett egy lesifotóst!

Harry herceg jövendőbeli apósa állítólag titokban összejátszott egy brit paparazzi fotóssal, aki képeket készített az örömapáról.

Bence Teónak: „Pontosan ezt mondtad. Hogy bárcsak meg se születtünk volna…”

Teó barátokkal és a családjával a bárban akarta megünnepelni az üzlet bérleti szerződésének aláírását. Ám Teó elüldözte Tamást és Szofit azzal, hogy meghívta Márkot és közölte, hogy fel fogja venni a fiút. Később Bence durván beolvasott Teónak, aki mit sem sejtett arról, hogy mi bántja a fiát, és amikor Bence elment, Marci és Tamara vigasztalták őt.

Orsi Marci testvérével vesztette el a szüzességét

Joe randira ment Emmával. Orsi szembesítette Evelint a róla terjedő pletykával. Teó a bár megnyitását ünnepelte.

Véletlenül lelőtte a gyerekét

Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt emelhetnek vádat az ellen a férfi ellen, aki véletlenül fejbelőtte kislányát tavaly nyáron Miskolcon. A 9 éves kislány a kórházban belehalt sérüléseibe. Az apa ügyvédje szerint a férfi máig nem dolgozta fel a történteket, és nem direkt lőtt, így abban reménykednek, hogy nem kell börtönbe mennie.

Apa vagyok vagy sem?


szerző:
2018.05.10. 18:00
Apa vagyok vagy sem?

Norbi és Dia még csak egyetlen hónapja voltak együtt, mikor kiderült, hogy a lány öt hetes terhes.  Norbi épp ezért egyáltalán nem biztos benne, hogy ő a gyermek apukája…

Daráló: szülők, akik összeöltöztek a gyermekükkel

Vannak, akik nem csak a párjukkal, hanem a gyerekükkel is szeretnek összeöltözni. Ami, ha eltalálják, akkor lehet nagyon aranyos és szellemes, bizonyos esetekben viszont erőltetett és hát valljuk be, akár vicces is… Hogyan tudunk jól összeöltözni a családdal? Holdampf Linda segített nekünk!

Istene Bence sírva búcsúzott családjától

Istenes Bencét, amikor felkérték az idei Survivor műsorvezetésére, egy percig sem habozott. Imádja ezt a formátumot, és akkor még úgy volt, hogy Adélt és kisfiát is magával tudja majd vinni a forgatásra. Ez azonban mégsem jön össze, mert közben kiderült, hogy párja várandós. Így kapcsolatuknak ismét túl kell élni az 55 nap különlétet.

 

Roland az apjának: „Legyél már férfi egyszer az életben…”

Bori nagy nehezen rávette Rolandot, hogy találkozzon az apjával. Mikor Mihály új felesége Roland füle hallatára lehordta a férfit, Roland minden korábbi frusztrációja felszínre tört, és végleg leszámolt apjával. Később a kocsmában Sanya provokálta a szüleivel kapcsolatban, mire Roland kis híján megverte régi riválisát. Bori elrángatta onnan, és el akarta vinni a panzióba, de Roland teljesen elvesztette a fejét, és Borin töltötte ki a mérgét.

Te tudod, mikor született a gyereked?

Évi egyedül neveli kisfiát, és szeretné, ha exe, Dávid végre foglalkozna közös gyermekükkel, és helyt tudna állni apaként. A fiatal fiú annyira nem vett részt fia életében, hogy még a születése napját sem tudja.  

Keresem a családom: apa nélkül soha!

A dokureality műsorvezetője pont egy évvel ezelőtt mesélt a harmadik évad azon részeiről, ahol a szereplők az édesapjukat keresték. Kiderült, két olyan lányról volt szó, akik a húszas éveik elején jártak, és akik nem tudtak, és nem akartak belenyugodni abba, hogy apa nélkül nőttek fel. Mind a ketten meg akarták találni azt a férfit, akiről álmodoztak óvodásként, iskolásként, aki a fantáziájukban és a szívükben biztonságot nyújtott.

Teó végre megnyílt fiának

Joe rájött, hogy Marci Orsinál aludt, ezért felhívta Tamarát. Marcinak azonban semmi kedve nem volt beszélni az apjával, de végül Tami segítségével sikerült kibékíteni őket. Teó annyira hálás volt a lánynak, hogy megcsókolta őt. Tamara összezavarodott, mert túl sokszor égette már meg magát Teóval.

Teó csókkal hálálta meg Tamara segítségét

Joe megtalálta Marcit. Lali leégette Orsit. Karola félt visszatérni a tetováláshoz.

Marci Teónak: „Te nevezed magadat apának?”

Teó annyira tartott a fiával való beszélgetéstől, hogy leitta magát, amivel viszont magára haragította Szofit és Tamarát. A két nő úgy döntött, hogy ők beszélnek inkább Marcival, aki azonban nem hallgatott rájuk. Teó végül mégis rávette magát, hogy elbeszélgessen a fiával, aki azonban letámadta őt azzal, hogy mennyire rossz apaként viselkedik. A vita után Marci eltűnt, Teó pedig összeomlott Tamara előtt.

Teó: „Soha nem tudtam, hogy kell jó apának lenni…”

Teó összeomlott. Gusztit eltiltották a fiúktól. Bori és Roland szexbalesetet szenvedtek.

Teó fia otthagyná az iskolát

Miután Teó azt bizonygatja, hogy mennyire ragaszkodik a fiaihoz, Tamara arra a következtetésre jutott, hogy Marci tegnapi berúgása ellenére Teó igenis jó apa. Tamarának az volt a benyomása, hogy Marcit nyomasztja valami, és hogy a fiú szeretne beszélni az apjával. Felkarolta a fiút és megtudta, hogy Marci éppen most szúrta el a félévét, és abba akarja hagyni az iskolát. Tamara és Szofi megijedtek, és azt akarták, hogy Teó erélyesen lépjen fel Marcival szemben. Teó azonban nem tudta kezelni a helyzetet és másnapra halasztotta a problémát.

Ki lehet Hajni gyermekének az apja?

Jani találgatása teljesen kiborította Hajnit, ezért a lány úgy döntött, elárulja a titkot. 

Márk megtudta, hogy ő az apajelölt...

Angéla ezúttal sem tartotta tiszteletben húga magánéletét. Hajni egyelőre még nem akarta és nem is tudta beavatni Márkot terhességének részleteibe, de a legidősebb Erdész lány gondoskodott róla, hogy a srác képben legyen.

A teljes adásért kattints IDE!

Dávid Kornél ismét édesapa lett


szerző:
2018.01.09. 08:02
Dávid Kornél ismét édesapa lett

Kornél eljutott az NBA-be, ahol eddig még nem játszott más magyar kosaras. Azóta sem került messze a kosárlabda világától, most is egy NBA csapatnál dolgozik, játékosmegfigyelőként. Fél éve viszont ismét új szerep van az életében: megszületett kisfia, Dalton Barnabás.

Isten hozott Kováts Abigél!

A gyönyörű kislány 4,33 kilogrammal és 58 centivel jött a világra. Mind a baba, mind az édesanya igen büszke lehet magára.

Könnyes boldogság, dupla öröm: Joci apa lett!

Joci a kórházból rögtön értesítette a srácokat, akik nagyon izgultak az ikrek születése miatt. Amíg Joci a szülőszobán segített Szonjának, Bálint elmesélte Dávidnak, hogy Zsófi és Péter összejöttek, Dávid pedig elmondta, hogy a gyerekek miatt megpróbálják újra Tamarával. Ekkor rohant ki Joci, és kürtölte világgá az örömhírt, hogy apa lett!

Ádám Bécynek:

Tamás még mindig sértődött volt, amikor reggel Ádám beállított a lakásba és közölte, hogy vele szeretné tölteni a napot. Mivel másnapra várta az apasági teszt eredményét, talán ez volt az utolsó lehetősége, hogy együtt legyenek apa és fiaként. Tamásnak eleinte nem sok kedve volt az egészhez, de aztán belement a dologba, és a nap során meglepetten konstatálta, hogy egyrészt Ádámnak van egy igen vagány oldala is, másrészt pedig sokkal jobban megérti őt, mint azt korábban gondolta volna. Este még egy nagyon bensőséges pillanatra is sor került köztük.

Kiderült! Ő Jani édesapja!

Krisztián után Gergő is meglátogatta Karolát, aki végül bevallotta, hogy nem tőle van a 26 éves fiú. Na de mi a helyzet a harmadik apajelölttel, Jenővel? 

Hoppá! Karola és Krisztián személyesen találkozott…

Miután Kálmán felkutatta a három apajelöltet, Karola elszánta magát, hogy személyesen találkozzon velük. Elsőként Krisztián érkezett hozzá, aki nem igazán repdesett a boldogságtól, hogy viszontláthatja a múltbeli lányt…

A teljes adásért kattints IDE!

 

Márk Noémivel akar becsajozni?

Az "újdonsült" apukának nagy ötlete támadt, miközben Karolával beszélgetett. 

A teljes adásért kattints IDE!

Bianca elhagyja Noémit...


szerző:
2017.12.06. 20:30
Bianca elhagyja Noémit...

Bianca váratlanul rásózta Márkra a - számára ismeretlen - kislányát, ami így elsőre igencsak nehéz feladatnak tűnt az apukának. De úgy látszik, mostantól lesz ideje és alkalma beletanulni ebbe a felelősségteljes szerepbe...

A teljes adásért kattints IDE!

Sebestyén Balázs kisfiával állt a kameránk elé

Balázs két évvel ezelőtt, ezen a napon mutatta meg először a kamerának az akkor nemrég született kisfiát, Noelt. Akkor volt majdnem egy éve, hogy a RTL Klub műsorvezetője két gyermekes apuka lett, pedig párjával, Vikivel Benett születése után úgy gondolták, nem lesz több gyermekük.

Valóban Gáspár Laci az altatás nagymestere?

Hat éve, hogy kiderült, a neves zenész nem orvosi pályára készült, csupán arról volt szó, hogy ő ért legjobban a családjában ahhoz, hogyan kell szakszerűen álomba ringatni egy kisgyermeket.

Segítsünk együtt a vak apukának!

Egy vak apuka, Viktor egyedül neveli kislányát, a 3 és fél éves Kittit. Viktornak napi 4 órát kell utaznia azért, hogy Kittit el tudja juttatni a logopédiai ovis csoportba, ahova a kicsinek járnia kell. Az apa masszőrként dolgozik és az utazásokkal a fél napja kiesik... Ha van ötletük, kreatív megoldásuk vagy szimplán valamivel szeretnének segíteni Viktornak és Kittinek, akkor írjanak a reggeli@rtl.hu vagy a demeter.viktor@gmail.com e-mail-címre!

A babakocsizók egy csapatban játszanak (Kiss Ádám)

Részlet a 20. évad 4. részéből:

Ádám nehezen tud választani kisslánya kedvenc megmozdulásai közül, de az biztos, ha együtt sétálnak, az úgy néz ki, mintha mindketten egy hét Sziget után lennének. Persze, nemcsak magáról, de Beliczai Balázs apa-sztorijaiból is megosztott párat.

Nézd meg itt a teljes adást!

ByeAlex szeretné, ha nem nőként tekintenének Serenára

Serena Rigacci mentora nem szereti, amikor szexinek nevezik a lányt, ugyanis ő azt szeretné, ha mentoráltja megőrizné kislányos énjét. Vajon mit szól ehhez az olasz lány édesapja?

Apa csak egy van!


szerző:
2017.11.01. 18:00
Apa csak egy van!

Mariann olyan hibát követett el az életében, amit a mai napig nem tudott megbocsájtani magának. 6 évvel ezelőtt ugyanis nem hívta meg az esküvőjére édesapját, Jánost, mert attól tartott, hogy megakadályozza a házasságkötést. A lány bármit megtenne, hogy helyrehozza megromlott kapcsolatukat.

November 18-tól Jön a baba Hadas Krisztával az RTLII-n!

Anyák és apák, akik mind mások, a közös bennük, hogy gyereket várnak. Szorongás, fájdalom, és végül határtalan boldogság. November 18-tól, 15:00 órakkor Jön a baba Hadas Krisztával az RTLII-n!

András hadat üzen Evelinnek

Mikor András reggel megtudta, hogy Dani Gréti miatt nem költözött Hawaiira, eldöntötte, hogy meggyőzi fiát, kövesse az álmait...

Christopher retteg az apósától!

Christopher és Kata túlléptek a kezdeti nehézségeken, és kapcsolatuk kezd virágozni, azonban egyelőre nem tudnak magasabb szintre lépni és összeköltözni, mert közéjük állnak a lány szülei... A srác ultimátum elé állítja szerelmét!

Dani:

Dani belátja, hogy az apja jobban ismeri őt, mint gondolta. Erőt vesz magán, András után megy a pályaudvarra és beleegyezik, hogy a holnapi napot Andrással tölti, hogy beszélhessenek a köztük lévő feszültségről.

Sárközi Ákos a legcukibb apuka a világon!

Azt már régóta tudjuk, hogy a Michelin-csillagos séf életében nemcsak a gasztronómia nagy szerelem, hanem kislánya is. Ezt most ráadásul egy nagyon vicces, mégis aranyos montázzsal is bizonyította.

Mennyire fontos az apa a gyerekek életében?

Most vasárnap volt Apák napja! Azt tudjuk, hogy mennyire fontos az édesanya a gyermek életében, de legalább annyira fontos az Édesapa is! Tibi és Angéla Hajas Lászlóval, Németh Kristóffal és Lázár Gergely pszichológussal beszélgettek erről a jeles napról és a férfiak szerepéről a gyerekek életében.

Aranyosi Péternél már csak a fiai nagyobb formák!

Részlet az önálló estek 3. részéből:

Petike és Tomika, a humorista két kisfia is mindig szolgáltat egykét jó sztorit Aranyosinak. Kíváncsi hogy zúznak a vízilabdaedzésen? És arra, milyen nők jönnek be nekik, már most?

Anya vagy apa maradjon ki a munkából a baba miatt?

Otthon maradni - de meddig? Egy kisbabának szüksége van a szüleire - nehéz kérdés, hogy az anya vagy az apja maradjon-e ki a munkából miatta. Magyar sztárokkal jártuk körbe a kérdés minden oldalát. 

Mert egy apa-fia történetre mindig kell idő! (Hajós András)

Részlet a 19. évad 7. részéből:

Ha a plázában összefutnánk Hajóssal és egy mellette sétáló nagyon magas valakivel, akkor ne lepődjünk meg: a fiával vásárolgat éppen. A hirtelen felcseperedett nagyfiúval a kosárpályán nosztalgiázott egy kicsit András.

Tóth Edu kisfia már most tudja, mi az igazán jó

Részlet a 19. évad 7. részéből:

A humorista már-már annyira imádja gyermekét, hogy lassan családtag is lehet a kicsiből. Az alakulóban lévő apróság ügyesen teszteli a szülők figyelmét: tárgyak repkednek a wc-be, az állatsimogatóban pedig már most a csajokat fűzi.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való