KERESÉS search-close

börtön

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "börtön"

38 fogvatartott kapta el a koronavírust a szegedi börtönben

Újabb 19 fertőzött a szegedi börtönben! Összesen 38 fogvatartott kapta el a koronavírust az intézmény nagyfai épületében. Információink szerint a fertőzést egy kinti munkaterületről hurcolhatták be a rabok. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága azt írta az RTL Híradónak, hogy a járványügyi hatóságokkal folyamatosan egyeztetve, az összes szükséges intézkedést megteszik a fertőzés megelőzése érdekében.

Élete végéig börtönben marad a Golden State-i sorozatgyilkos

Élete végéig börtönben marad a Golden State-i sorozatgyilkos. A most 74 éves férfit 2018-ban fogták el: 13 gyilkosság, 50 nemi erőszak, rengeteg betörés és más bűncselekmények vádjával állították bíróság elé. A Kaliforniát sokáig rettegésben tartó gyilkost a DNS-e buktatta le, miután évtizedekig bujkált.

Meghalt egy rab a sátoraljaújhelyi börtönben, emberölés miatt nyomoznak

Intézkedés közben meghalt egy rab a sátoraljaújhelyi börtönben – az ügyészség emberölés miatt nyomoz. A férfi családja pedig nem érti mi történhetett, hiszen a férfi jövőre szabadult volna. Elsősorban lopásért és hasonló bűncselekményekért ült már évek óta. A Büntetés Végrehajtás Országos Parancsnoksága szerint, a férfi őrjöngött, miközben intézkedtek vele szemben, aztán elvesztette az eszméletét és nem tudták újraéleszteni.

Intézkedés közben meghalt egy rab a sátoraljaújhelyi börtönben

Intézkedés közben meghalt egy rab a sátoraljaújhelyi börtönben – az ügyészség emberölés miatt nyomoz – írta meg elsőként a Blikk. A Büntetés Végrehajtás Országos Parancsnoksága szerint, a férfi őrjöngött, miközben intézkedtek vele szemben aztán elvesztette az eszméletét és nem tudták újraéleszteni. A család nem érti, mi történt.
Az elhunyt testvére ide kattintva részletesebben mesél az ügyről.

Rácsok mögött marad a gólyatáborban erőszakoló fotós

Rácsok mögött marad a gólyatáborban erőszakoló fotós, hiába töltötte le büntetése kétharmadát. A férfi 2014-ben erőszakolt meg egy 19 éves lányt az ELTE gólyatáborában, minderről fotókat is készített. Kilenc évre ítélték. A büntetésvégrehajtás bírája - jó magaviseletére hivatkozva - kezdeményezte a férfi feltételes szabadlábra helyezését, de az ügyészség fellebbezett, amit a bíróság elfogadott.

Börtönbe kell mennie annak a sebésznek, aki kevesellte a hálapénzt egy betegétől

2 évre börtönbe kell mennie annak a budapesti ortopédsebésznek, aki kevesellte a 10 ezer forintos hálapénzt egy betegétől, a sarokműtétje után. Az eset még 7 éve történt. Az orvos akkor a Péterfy Kórház Baleseti Központjában dolgozott, ahonnan az ügy kirobbanása után elbocsátották. Ezért, és 8 másik hasonló ügy miatt ítélték most el.

Egy év börtönt kapott a pilótát lézerező férfi

Egy év felfüggesztett börtön a pilótát lézerező férfinak! Tavaly tavasszal világított meg lézerrel egy kisrepülőt a 44 éves békéscsabai férfi, egy tanulópilótát el is vakított. Azt állította: egy rókára célzott, erről egy biztonságikamera felvételét is bemutatta. Arról kiderült, hamisítvány. Az ítélet nem jogerős.

Nem baleset volt, gyilkosság - tizenkét évvel ezelőtti ügyet vett elő a rendőrség

Nem baleset, gyilkosság lehetett. Egy 12 évvel ezelőtti ügyet vettek elő újra a rendőrök, a gyanúsítottat a napokban azonosították. Kiderült, 2008-ban felgyújtotta ismerősét, miután összevesztek 10 ezer forinton. A feltételezett gyilkos már korábban is ölt, nemi erőszak miatt pedig most is börtönben van.

Tizenkét év börtönre ítélte az olasz bíróság a veronai buszbaleset magyar sofőrjét

Első fokon a maximálisan kiszabható, 12 év börtönre ítélte az olasz bíróság a veronai buszbaleset magyar sofőrjét. 2017. januárjában 17-en haltak meg, amikor egy iskolai sítúráról hazafelé a busz hídpillérnek csapódott és kigyulladt. Több áldozat hozzátartozója is jelen volt a mai, veronai tárgyaláson, egyikük az RTL Híradónak azt mondta, megkönnyebbültek az elsőfokú ítélet hallatán.

Börtönben volt több mint 2 hónapot egy értelmi sérült 20 éves fiú

Börtönben volt több mint 2 hónapot egy értelmi sérült 20 éves fiú, pedig fogyatékkal élőt nem lehet szabálysértés miatt elzárni. Többször is azért büntették pénzbírságra, mert nem volt nála személyi igazolvány. Csakhogy nem fizetett, ezért szigorított a bíróság. A szabadon engedését a Helsinki Bizottság érte el, szerintük az arctalan rendszer miatt nem vehették észre a bíróságon, hogy a fiú fogyatékkal él.

16 éves korától 6 és fél évet töltött börtönben

De ki is Péntek László? A gyilkosság elkövetésekor 26 éves férfi, akit a barátai úgy hívnak, Feka. Jól ismeri a börtönök világát, 16 éves korától 6 és fél évet töltött börtönben. A Forró Nyomon riportere, Máté Krisztina 3 hónappal a bűncselekmény után a pécsi börtönben keresi fel Lászlót.

Társasjátékban próbáltak telefont csempészni egy budapesti börtönbe

Gazdálkodj okosan társasjátékban próbáltak telefont csempészni egy budapesti börtönbe. Valaki postán küldte a 9 darab készüléket az egyik rabnak. Idén eddig már közel 500 hasonló telefont foglaltak le. A Helsinki Bizottság jogásza szerint, az illegális telefonokra elsősorban azért van szüksége a raboknak, mert nem tudják kifizetni a börtön által biztosított telefonok percdíjait.

Ki volt Pillangó valójában?

Börtöntöltelék, szélhámos vagy éppen kreatív és kedves személyiség. Sokféleképpen jellemzik Deák Ferencet, de az biztos, hogy aki egyszer is találkozott vele, soha nem felejti el az arcát. A tetőtől talpig tetovált férfi már 30 éve óriási feltűnést keltett különcségével, életéből pedig mára kiállítás is készült. Írt, rajzolt, zenélt, és még egy társasjátékot is kitalált. Saját magát tetoválta a börtönévek alatt. Ki volt ő valójában?

Börtönre ítélték a pécsi gyújtogatót

Jogerősen elítélték a gyújtogatót. Közveszély okozás miatt két év nyolc hónap börtönt kapott a férfi, aki bosszúból gyújtotta fel - állítása szerint - volt élettársa házának kapuját tavaly nyáron, Pécsen. Benzint locsolt szét a társasház lépcsőházában, majd meggyújtotta. A tüzet a lakók oltották el. Az állítólagos élettárs azt mondta, soha nem volt kapcsolata a férfival.  

Fókusz anno: Saját házában, önként épített magának cellát

Franz Kainer nem az a fajta, aki menekül a börtön elől. Sőt, pont fordítva. A Csurgón élő osztrák férfi elhatározta, hogy házában cellát építtet, és saját magát ítéli életfogytiglanra. Talán éppen ez a hosszú és kiegyensúlyozott házasság titka is. A feleség, Renáta asszony sem bánja, ha férje olykor egy kicsit elvonul és egy ideig garantáltan ki sem jön onnan.

Kisfilmmel hívják fel a fogvatartottak figyelmét a koronavírusra

A börtönben készült kisfilmmel hívják fel a fogvatartottak figyelmét a koronavírus veszélyeire és arra, hogy hogyan lehet védekezni ellene. A filmben egy rab mondja el a hasznos tanácsokat és azt is, hogy a vírus terjedésének lassítása érdekében lehet, hogy látogatási korlátozásokat kell majd bevezetni a börtönökben.

Lángolt a börtön teteje

Kigyulladt a szekszárdi börtön tetőszerkezete hétfő hajnalban. Akkora volt a tűz, hogy a lángok még több száz méterről is jól látszottak, 50 tűzoltó több mint két órán keresztül oltotta azokat. A tűzben nem sérült meg senki, a rabokat máshová szállították át. 

23 év börtönbüntetésre ítélték Harvey Weinsteint

23 év börtönbüntetésre ítélték Harvey Weinsteint. Az egykori nagyhatamú hollywoodi producert még a múlt hónapban mondták ki bűnösnek erőszakos szexuális bűncselekmény és nemi erőszak miatt, a büntetés mértékéről viszont csak most határoztak. Az ítélet még nem végleges a fellebbezés miatt.

Felfüggesztik a rossz börtönviszonyok miatt megítélt kártérítések kifizetését

Aláírta a köztársasági elnök azt törvényt, amelynek alapján június közepéig felfüggesztik a rossz börtönviszonyok miatt megítélt kártérítések kifizetését.

30 milliárd mobilbörtönökre

Harmincmilliárd forintot ad a Kormány a Belügyminisztériumnak mobilbörtönök építésére - jelentette be Gulyás Gergely a Kormányinfón.

Felfüggesztették a túlzsúfolt börtönök miatt megítélt kártérítések kifizetését

Felfüggesztette a túlzsúfolt börtönök miatt megítélt kártérítések kifizetését az Országgyűlés.

Fél év börtönbüntetés kapott a veszélyes mutatványért

Fél év börtönbüntetésre ítélt az angol bíróság egy kamionsofőrt, aki elképesztő veszélyt okozott egy autópályán bő egy hónappal ezelőtt. A vezető az egyik kihajtónál lekanyarodott, de aztán meggondolta magát. Előbb megfordult a lehajtón, aztán a forgalommal szemben visszament a sztrádára, ahol a száguldó autók ellenére újra megfordult, hogy irányba álljon. Óriási szerencse, hogy nem történt tömegbaleset. A börtönbüntetése mellett a sofőrt 15 hónapra eltiltották a vezetéstől is. 

Exkluzív: Most először szólal meg Jozef Rohác hírhedt bérgyilkos gyerekkori barátja

Még soha nem beszélt újságírónak az a férfi, akit most hallanak. Ő Lajos, gyerekkoruk óta ismeri a hírhedt bérgyilkossá lett Jozef Rohác-ot. Azt a Jozef Rohác-ot, aki nyolc éve ül börtönben, Fenyő János meggyilkolása és az Aranykéz utcai robbantás miatt. Rohác nemrég beismerte, hogy ő ölte meg Prisztás Józsefet is Óbudán, vagyis nem az a férfi, bizonyos H. István akit emiatt ültettek le nyolc éve. A nekünk nyilatkozó Lajos is Rohác vallomását erősíti meg. Mindketten azt állítják tehát, hogy H. István ebben az ügyben ártatlanul ül börtönben. A bíróság pénteken dönthet arról, hogy elfogadja-e Rohác vallomását.

Imre végrehajtotta Sándoron az ítéletet

A zsandárhadnagynak nem volt más választása, ő csupán a parancsot teljesítette…

A legújabb részt ITT tudod megnézni!

Börtönből viszik kemoterápiára a 63 éves elítéltet

10 hónapja tologatja egymás közt két bíróság egy rákbeteg elítélt szabadlábra helyezési kérelmét. A 63 éves férfi jelenleg a Tököli börtönben van, innen hordják kemoterápiára az Országos Onkológiai Intézetbe. Hároméves fogházbüntetéséből még 6 hónap van hátra, feltételesen már tavaly nyáron szabadulhatott volna. A férfi szabadon bocsájtása a börtön orvosai szerint is indokolt lenne.

Felfüggesztik a rossz börtönkörülmények miatt megítélt kártérítések kifizetését

Felfüggeszti az állam a rossz börtönkörülmények miatt megítélt kártérítések kifizetését. Ezt az igazságügyi minisztérium államtitkára jelentette be. A miniszterelnök korábban arról beszélt, hogy bizonyos ügyvédi körök visszaélnek a joggal és így szereznek több milliárd forint közpénzt az elítélteknek. A kormányoldal már megnevezte, Magyar György ügyvédet, aki szerint viszont a korrupciós ügyeiről próbálja elterelni a figyelmet a kabinet.

Nem luxuskörülmények között él a börtönben Mengyi Roland

Cáfolja a büntetés-végrehajtás, hogy luxuskörülmények között tölti börtönbüntetését Mengyi Roland, a Fidesz volt politikusa. Ma megmutatták az RTL Híradónak a börtönt, ahová néhány napja bevonult: a zárkája egyszemélyes, ahogy mindenki másé is Kecskeméten, de a mosdón a többi rabbal kell osztoznia. Ebédre ma köménylevest és körömpörköltet kapott.

Két év börtönre ítélte a zágrábi bíróság Hernádi Zsoltot

Távollétében két év börtönre ítélte Hernádi Zsoltot a MOL elnök vezérigazgatóját a zágrábi bíróság. Az elsőfokú ítélet szerint Hernádi Zsolt 10 millió euró kenőpénzt fizetett Ivo Sanader korábbi horvát kormányfőnek, hogy a MOL irányítást szerezhessen a horvát INA olajtársaságban. Ugyanebben az ügyben korábban Hernádi Zsoltot felmentette a Fővárosi Törvényszék. A magyar kormány az ítéletet politikai nyomásgyakorlásnak tekinti

Szexuális erőszak miatt börtönbe csukják a koreai popzene két sztárját

Börtönbe csukják a koreai popzene két sztárját szexuális erőszak miatt. Az 5 és 6 évre rács mögé kerülő hírességek megerőszakoltak ittas, öntudatlan nőket. Egyikük videóra is vette az erőszakot és ezt megosztotta ismerőseivel egy chatcsoportban. A világszerte népszerű koreai popvilágot az utóbbi időben több szexuális erőszakkal kapcsolatos botrány rázta meg.

Tolvaj barátjánál bujkált a börtön elől

Tolvaj barátjánál bujkált a börtön elől, mégis elkapták. Lopás és testi sértés miatt köröztek egy férfit Budapesten, miután jogerős ítélete ellenére nem vonult be a rácsok mögé. Végül véletlenül bukott le, amikor barátjához, egy besurranó tolvajhoz érkeztek a rendőrök, hogy elfogják. Végül barátját is elfogták, és börtönbe vitték.

Börtönbe megy a pécsi gyújtogató

Elítélték a gyújtogatót - két év nyolc hónap börtönt kapott a férfi, aki bosszúból locsolt szét benzint egy társasháznál tavaly nyáron, Pécsen. Szerinte élettársa lakott az épületben, aki szakított vele. Az asszony viszont azt állította, soha nem volt kapcsolata a férfival. A lakók időben észrevették a tüzet, így senki nem sérült meg.

Börtönre ítélhetik az értelmi fogyatékos betegeket bántalmazó gondozókat

Bántalmazás miatt vonhatják felelősségre azt a két gondozót, akik értelmi fogyatékos betegeket vertek a mozsgói szociális otthonban. A verésekről egyik kollégájuk titokban videót készített, hogy lebuktassa őket. Az ügyben most emeltek vádat. A gondozók akár évekre is börtönbe kerülhetnek.

 

Élet a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben

Összesen 760 elítélt tölti büntetését Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben. A körülbelül 15 focipálya területű létesítményt szigorúan őrzik. Vannak fogház fokozatú rabok, ők azok, aki többnyire néhány hónapot kaptak mondjuk lopásért, de vannak börtön fokozatúak is. Ők már súlyosabb bűncselekményt követtek el.

Letöltendő börtön tiltott kutyaviadal miatt

Tiltott kutyaviadal szervezése miatt letöltendő börtönbüntetésre ítélt három férfit a bíróság első fokon. Tavaly júliusban egy mohácsi vágóhídon uszította egymásnak kutyáját két férfi, őket, és a viadal bíróját is bűnösnek találták. A két harci kutya csaknem fél órán át, szinte a végkimerülésig küzdött egymással, véres összecsapásuknak csak a kommandósok rajtaütése vetett véget.

Másfél év börtön a bérlethamisítóknak

Börtönre ítéltek a napokban két férfit, akik BKK bérleteket hamisítottak. Két másik férfi, apa és fia segített nekik, ők lopták a hamisításhoz szükséges speciális papírt, ehhez feltörtek egy automatát. Az ő perük még tart.

Börtönbe küldenék az állatkínzót

Börtönbe küldené az ügyészség a balotaszállási állatkínzót – vádat emeltek az ellen a 68 éves nő ellen, aki augusztusban autója után kötve húzta hazafelé kutyáját, az állat elpusztult. Az ügyészség szerint a nő csaknem 2 és fél kilométeren át vonszolta kutyáját, csak akkor állt meg, amikor egy felháborodott autós videózni kezdte.

Nehogy lemaradj róla: nem hiszed el, ki szabadította ki Szappanos Tibit!

Izgalmas percek élt át Tibor a kárászi focicsapat öltözőjében. Szerencsére, épp időben érkezett a felmentés.

A legújabb részt ITT tudod visszanézni!

Mi történt Olaszliszkán a brutális gyilkosság óta?

Bár az olaszliszkai lincselés szinte napra pontosan 13 éve történt, a brutális bűncselekmény ennyi idő elteltével is újabb és újabb hullámokat vet. A lincselők egy része még rács mögött van, és sorban perelnek a rossz börtönkörülmények miatt. És ezek a perek sikeresek: volt, aki 4 és fél, és volt, aki 5 millió forint kártérítést kapott a magyar államtól. Annak jártunk utána, miért van ez így, és elmentünk Olaszliszkára is, hogy megnézzük, hogyan él még a faluban a brutális gyilkosság emléke.

Szexuálisan zaklathatta diákjait egy zuglói iskola volt igazgatóhelyettese

Nem jogerősen 4 év 3 hónap börtönre ítélték a tanárt, aki a vád szerint szexuálisan zaklatta diákjait. Egy zuglói iskolában volt igazgatóhelyettes, de óraadó volt a Honvéd Futball Akadémiáján is. A tanár, aki mindvégig tagadott, fellebbezett az ítélet ellen. A bíróság szerint azonban tanúvallomások, sms-ek és Facebook üzenetek is bizonyították bűnösségét.

6 éves kislányt tartóztattak le a floridai Orlandóban

Letartóztattak egy 6 éves gyereket a floridai Orlandóban. Az eset általános megrökönyödést keltett az Egyesült Államokban.

 

Félreértés miatt került börtönbe - egy kamionsofőr kálváriája

Bandur János békés polgári életet élt, kamionsofőrként dolgozott, soha nem volt dolga a törvénnyel, de egy nap egy radiátorhoz bilincselve találta magát a rendőrségen. Három hónapon át előzetes letartóztatásban volt, kemény bűnözők közé került, akik nem kímélték. Mindez egy félreértés miatt…

Nőnek öltözve próbált megszökni egy rab

Nőnek öltözve próbált megszökni egy rab egy brazíliai börtönből. A több mint 70 éves büntetését töltő drogkartell-vezér gumimaszkkal és parókával saját lányának álcázta magát, akit látogatása után ott hagyott volna maga helyett a cellájában.

KÖNNYFAKASZTÓ: László 16 év börtön után kért megbocsátást exfeleségétől

Az elkeseredett férfi hosszú évek múltán találkozott Zitával, és készen állt arra, hogy minden bűnéért elnézést kérjen. Ha kíváncsi vagy a teljes adásra, kattints ide!

Kiszabadult az egyik olaszliszkai lincselő

13 év után szabadult Szögi Lajos egyik gyilkosa. Az elsőrendű vádlott hétfő hajnalban hagyta el a börtönt. 2006-ban 7 társával, lányai szeme láttára halálra vert egy apát Olaszliszkán. A bíróság szerint a büntetése akkor is eléri a célját, ha feltételesen szabadon engedik. Az áldozat családját megrázta a hír.

László kétszer volt börtönben, mára már minden bűnét megbánta

A férfi a sötét múltja után becsületes útra tért, és most a kapcsolatát szeretné rendezni lányával. Vajon sikerül helyreállítani a békét? Ha kíváncsi vagy a teljes adásra, kattints ide!

Miért került anyukám börtönbe?

Laci a nagymamájának többször is feltette az emésztő kérdést, de eddig sosem kapott rá választ. Vajon most kiderül az igazság? Ha kíváncsi vagy a teljes adásra, kattints ide!

8 évre ítélték az aszalói késelőt

Nyolc év börtön az aszalói késelőnek. Tavaly húsvétkor otthonuk udvarán leszúrta élettársát egy asszony a Borsod megyei Aszalón. A férfi olyan súlyosan megsérült, hogy néhány perc múlva meghalt. A vád szerint a 20 éves nő azután végzett a férfival, hogy meg akarta ütni gyermeküket, amiért kiszaladt az utcára.

Megszökött uruguayi börtönéből a hírhedt kokainkirály

Megszökött uruguayi börtönéből a hírhedt olasz maffiavezér, Rocco Morabito. A calabriai kokainkirályként ismert 52 éves bűnöző három rabtársával a börtön tetején ütött lyukon keresztül oldott kereket - elsősorban az olasz igazságszolgáltatás elől, amely már 2017-es letartóztatása óta várta a kiadatását.

2 év 4 hónap börtönre ítélték a parkolóőrökre lövöldöző férfit

Jogerősen két év négy hónap börtönt kapott az a férfi, aki tavaly márciusban lőtt rá három parkolóőrre Pécsen. A támadó nem vett jegyet a kocsijára, és azon dühödött föl, hogy meg akarták bírságolni. Előbb megütötte az egyik ellenőrt, majd a kocsijából elővett gumilövedékes fegyverrel közvetlen közelről rájuk lőtt, két ellenőr súlyosan megsérült.

Napokon belül elhagyhatja a börtönt a Viking szállodahajó kapitánya

Akár napokon belül kijöhet a börtönből a Viking szállodahajó ukrán kapitánya. A bíróság ugyanis jogerősen is helybenhagyta, hogy amint kifizeti a 15 millió forintos óvadékot, szabadlábra helyezik a dunai hajóbaleset gyanúsítottját. Ő vezette a szállodahajót, ami elsüllyesztette a kis városnéző hajót két hete Budapesten, fedélzetén 35 emberrel. A tragédiát 7-en élték túl.

Hat év börtön a gyerekeket molesztáló hitoktatónak

Rezzenéstelen arccal hallgatta az ítéletet a gyerekmolesztáló hitoktató. Hat év börtönt kapott, mert korábban alsós gyerekeket molesztált. Tavaly tett feljelentést az iskola, miután egy 7 és egy 9 éves gyereket szexuálisan zaklatott a férfi. Az egykori oktatót gyermek-pornográfiával is vádolják, a nyomozáskor ugyanis több száz, kiskorúakról készült felvételt találtak a számítógépén.

Egy éve börtönben kéne lennie az ex-polgármesternek, ehelyett…

Veres Margit Balmazújváros független, fideszes és MSZP-s támogatású polgármestere volt. Egészen addig, amíg hivatali vesztegetés miatt el nem ítélték jogerősen 5 évre. Mert hogy az ítélet szerint Veres Margit, még a város jegyzőjeként, pénzt és egy autót fogadott el egy vállalkozótól, segítségért cserébe. Egy éve született meg az ítélet, de még mindig nem vonult börtönbe: egy önkormányzati cégnél dolgozik, jön-megy a városban, és vezető fideszes politikusokkal mutatkozik különféle rendezvényeken, mint ha mi sem történt volna…

Ítélet a brutális börtöngyilkosok ügyében

Brutális kegyetlenséggel kínozták és végül gyakorlatilag kivégezték áldozatukat – életfogytig tartó fegyház büntetést szabott ki a bíróság három férfira, akik a szombathelyi börtönben megölték cellatársukat. Az eset 2017 tavaszán történt, most hoztak ítéletet az ügyben. A döntés nem jogerős, mert az ügyészség és a védők is fellebbeztek.

Eltávozást kapott a börtönből, megfojtotta élettársát

Mindent beismert és lemondott a tárgyalás jogáról, majd miután megtudta, hogy több mint 23 évet is kaphat, meggondolta magát. A férfi tavaly júniusban eltávozást kapott a börtönből, majd a vád szerint egy cipőfűzővel megfojtotta élettársát Nagyecseden. Egy nap bujkálás után fogták el a rendőrök.

Felfüggesztett börtönt kapott a gazda, aki megverte a gyümölcseit megdézsmáló tolvajt

Egy év hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a nyárlőrinci gazdát, aki alaposan összevert egy tolvajt, miután az társaival megdézsmálta a gyümölcsösét. A tolvajnak több bordája eltört, mellkasa baloldalán pedig légmell alakult ki. A gazda azt mondta, megbánta, hogy ekkora bajt okozott.

Top 3 - Damu Rolandnak a sötét börtönfalakkal is meg kellett barátkoznia

A színész a pletykalapok kedvenc rosszfiúja lett, amikor volt barátnője nemi erőszakkal és bántalmazással vádolta. Ártatlannak vallotta és vallja magát a mai napig, de a reflektorfényben tündöklés helyett meg kellett barátkoznia a sötét börtönfalakkal. Damu Rolnad sokáig küzdött azért, hogy visszatérhessen a színpadra, botrányai tették őt igazán feledhetetlenné, és lehet, hogy ezt mostanra már ő maga is belátta.

Londonban már nem tudják hova bezárni a klímaváltozás megállításáért tüntető embereket

Londonban már nem tudják hova bezárni a klímaváltozás megállításáért tüntető embereket a rendőrök.

Börtönt kaphatnak a kutyaviadalért

Évekre börtönbe küldené az ügyészség azt a három férfit, akik a vád szerint tiltott állatviadalt szerveztek tavaly júliusban Mohácson. Két harci kutyát eresztettek egymásnak, a viadalra közönséget is hívtak, volt, aki csak ezért utazott a városba Spanyolországból.

Mégsem engedik ki a villanyszerelők megölésével gyanúsított vállalkozót

Hiába várta családja, nem mehetett haza a két villanyszerelő megölésével gyanúsított vállalkozó. Bár hétfőn a bíróság úgy döntött, hogy letartóztatását megszüntetik és bűnügyi felügyeletbe kerül, vagyis nem hagyhatja el otthonát, csütörtökön másodfokon a döntést megváltoztatták.

 

Börtönbe küldené az ügyészség a kutyacsempészt

Börtönbe küldené az ügyészség a kutyacsempészt. A Kaposvár mellett élő olasz férfi még 2017-ben akart 56 állatot kivinni az országból, közúti ellenőrzésen bukott le. A kölyökkutyák csaknem fele elpusztult, az életben maradt állatok közül több máig nem jött rendbe.

Ervin megfenyegette Lipták nyomozó családját

Elszabadultak az indulatok Lipták és Ervin beszélgetése közben.

Ötmillió forint kártalanítást kap az államtól az olaszliszkai lincselés elsőrendű vádlottja

Ötmillió forintos kártalanítást kap jogerősen az államtól az olaszliszkai lincselés elsőrendű vádlottja, akit 2009-ben ítéltek életfogytig tartó szabadságvesztésre. A börtönkörülmények miatt perelte be az államot. A brutális gyilkosság 2006-ban történt Olaszliszkán. Szögi Lajos tanárt többen halálra verték, mert az autójával majdnem elsodort egy 11 éves kislány. Szögi Lajos családjának ügyvédje szerint a kártérítés teljes összege az áldozat családját illeti.

Nyilatkozott a halálra éheztetett kislány apja

Soványnak látta, de másik kislányuk is sovány volt - ezt nyilatkozta a halálra éheztetett gyerek apja, aki továbbra is ártatlannak tartja magát. A börtönben nyilatkozott a Fókusznak, miután a múlt héten jogerősen 15 év fegyházbüntetésre ítélték. Felesége 18 évet kapott. Másfél éves kislányuk 2016 májusában halt éhen gyöngyösi lakásukban.

Bocsánatot kért a féltékenységből gyilkoló férfi

Bocsánatot kért áldozata szüleitől és azt mondta, nagyon sajnálja, hogy Blanka szülei miatta nem láthatják többé a lányukat. Utolsó szó jogán ezt mondta a Szegedi Ítélőtáblán az a fiatalember, aki tavaly a szilveszteri buli után féltékenységből megfojtotta barátnőjét, majd magával is végezni akart. Jogerősen 10 év börtönbüntetésre ítélték.

39 napot ült ártatlanul Kozso egy amerikai börtönben

Illegális bevándorlónak nézték Kozsót Amerikában, ezért másfél hónapra börtönbe csukták. A zenészt egy olyan helyen tartották fogva, ahová a legtöbben illegális bevándorlás miatt kerülnek. Kozso azt mondja, rettenetes körülmények között töltötte a mindennapjait.
Kozsóval készült beszélgetést itt nézheted meg hosszabban.

KOZSO: A börtönben óránként ellenőrizték mit csinálok

Kozsonak nem úgy indultaz újév, ahogy tervezte. Január 1-jén egyik pillanatról a másikra az amerikai álomvakáció helyett egy börtönben találta magát. A bajt az okozta, hogy Kozso évekkel ezelőtt igényelt egy zöldkártyát, de végül nem teljesítette annak feltételeit és lemondott róla. Mostani utazása előtt azonban hivatalosan igényelte az Amerikába szóló turista-vízumot, amit meg is kapott, csakhogy a repülőtéren egy - szerinte - bürokratikus baki miatt azonnal rács mögé került.
A Fókusz riportját ide kattintva nézheted meg.

Vége? Egy örökössel kevesebb?!

Ebből baj lesz: Tibit börtönbe zárták (ha kíváncsi vagy miért, ide kattintva megnézheted). Igen ám, de az idő kegyetlenül telik, és ha nem ér vissza időben Ökörapátiba... fújhatja az örökségét!

Börtönbe küldték a lopott kocsikkal karambolozó két férfit

Börtönbe küldték a lopott kocsikkal karambolozó két fiatalembert. Tavaly májusban, miután nyugtatót és biofüvet fogyasztottak, elloptak egy kocsit, de a Veszprém megyei Úrkútnál árokba hajtottak. Erről a veol.hu számolt be. Kihallgatásuk után elengedték őket, ekkor újabb kocsit fújtak meg és azzal is balesetet okoztak. Emiatt a sofőrt 1 év 10 hónapra, míg társát másfél év börtönbüntetésre ítélték jogerősen.

 

Agresszivitás és szadizmus vezethetett a kínzáshoz

Agresszivitás és szadizmus, a pszichológus szerint ez vezethetett a szombathelyi börtönben elkövetett kegyetlen gyilkossághoz. A vád szerint 2017. májusában azért halt meg az egyik rab, mert cellatársai hetekig brutálisan kínozták. A férfi sérüléseit több mint fél órán át sorolta az orvosszakértő. A perben a tanúként meghallgatott börtönőrök azt vallották, semmit nem vettek észre.

Szívbetegsége miatt kiengedték a börtönből M. Richárdot

Szívbillentyű elégtelensége van, ezért engedték szabadon – ezt mondta a Dózsa György úti halálos baleset egyik vádlottja az RTL Híradónak. A bíróság elfogadta az orvosszakértői véleményt, amely szerint a férfit hamarosan meg kell műteni, az előzetes vizsgálatokat a nyomkövető akadályozná, ezért azt sem kell viselnie. A férfi a vád szerint 2017-ben száguldott sportkocsijával a fővárosban, egy szabálytalanul kanyarodó autóval ütközött, ketten meghaltak.

Nem vették észre, hogy cellatársai bántalmazták

Nem vették észre a bántalmazást, ezt állították börtönőrök a brutálisan megkínzott, majd meggyilkolt rab ügyében zajló tárgyaláson. A férfit a vád szerint cellatársai heteken át kínozták, végül 2017 májusában belehalt a bántalmazásba a szombathelyi börtönben. Három rabot vádolnak a gyilkossággal, a mai tárgyaláson a börtön alkalmazottai és az aznap riasztott mentők is felidézték, mire emlékeznek.

Az álmennyezeten át akart megszökni, nem jutott messzire

Az álmennyezeten keresztül akart megszökni egy rab az egyik amerikai börtönből. Csak pár méterre jutott, az őröknek sikerült megállítani és ártalmatlanítani. A botcsinálta szökevény akcióját a biztonsági kamerák is felvették.

Életfogytig a rácsok között!

Rostás Henrik húsz évesen került a rácsok közé, az ítélet szerint apja sem szabadulhat élve. Az ároktői banda tagjaiként idős embereket bántottak kegyetlenül, akik közül kettő nem élte túl a kínzásokat. A tizenegy éves Szita Bence gyilkosainak ügyét is leghamarabb 40 év elteltével vizsgálhatnák felül. Magánzárkáikban beszélhettünk velük, nem adják fel a reményt. Miben bíznak? 

760-szor bliccelt, börtönbe megy

Öt éven át, 760-szor utazott jegy nélkül a vonaton. Az utast a kalauzok minden alkalommal meg is büntették. A férfi a bírságokat sem fizette be, tartozása már meghaladta a 11 millió forintot – írta meg az Indóház Online. A MÁV feljelentést tett. A bíróság a napokban szigorú ítéletet hozott: a bliccelőnek 1 évre börtönbe kell mennie.

Emberrablással vádolják Cicciolinát!

Nagy bajba kerülhet Cicciolina, az egykori pornószínésznőt ugyanis ismét emberrablással vádolják. A pornódíva 1992-ben titokban magával vitte Jeff Koons-szal közös gyermeküket a férfi otthonából, akit Magyarországra majd Olaszországba szöktetett. Bár az ügyben bírósági döntés született, a volt férj sosem nyugodott bele a történtekbe.

Börtönbe küldenék a Dózsa György úti gázolót

Több mint 7 évre börtönbe küldené az ügyészség a Dózsa György úti halálos baleset egyik vádlottját. Ő luxuskocsijával nagyjából 140-nel száguldott a fővárosban 2017-ben, amikor összeütközött egy szabálytalanul kanyarodó kocsival. Ketten meghaltak, többen megsérültek. Az ügy tárgyalása most kezdődött. A luxuskocsi vezetője részben beismerte, hogy bűnös, és azt mondta, őszintén sajnálja az áldozatokat.

Joe Evelinnek: „Nem utállak, csak megbocsátani nem tudok…”

Joe-t kiengedték a börtönből. Kareszhez és Tedihez újabb váratlan látogató érkezett. Bagoly bíztatni kezdte Bencét.

Joe Tamarának: „Viktor nem kaphatja meg a műhelyt”

Joe heves tiltakozásba kezdett, amikor kiderült, hogy ki akarja megvenni tőle a műhelyt…

 

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

Tamás: „Remélem, hogy Szofi megtalálja majd a boldogságát nélkülem is…”

Tamara meglátogatta Joe-t. Szofi aggódni kezdett Tamásért. Bence találkozóra ment a régi cimboráival.

Joe szabadlábon védekezhet 30 millió forint óvadék ellenében

Joe új ügyvédje sikerrel járt a bíróságon…

 

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

Már az ügyvédje sem hisz Joe ártatlanságában

Joe kirúgta az ügyvédjét, amiért az megpróbálta rávenni, hogy vallja bűnösnek magát…

 

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

Joe számára felvillant a fény az alagút végén?

Szilárd meglepte Karolát. Joe kirúgta az ügyvédjét. Szofinak problémája akadt egy utcazenésszel.

A Tanár diákjai börtönbe kerülnek!

Szilárd (Nagy Ervin) elvitte az osztályát egy kis kirándulásra... a börtönbe, amivel egyet akart elérni: egy maradandó élményt.

Czeglédy Csaba háziőrizetben nyilatkozott nekünk

Szombaton engedték ki a börtönből Czeglédy Csabát, az MSZP volt szombathelyi elnökét és önkormányzati képviselőjét, most házi őrizetben van. Több mint 6 milliárd forintos költségvetési csalással gyanúsították, amit utóbb felbujtásra módosítottak. Hosszasan mesélt nekünk börtönbeli és itthoni hétköznapjairól is.

Joe Gábornak: „Mind azt hiszitek, hogy én öltem meg Ádámot?!”

Evelin és Gábor együtt mentek be a börtönbe Joe-hoz…

 

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

Joe önmaga árnyéka lett a börtönben

Evelin és Gábor meglátogatták Joe-t. Tamás nyomozni kezdett Isabel után. Roland ultimátumot adott Borinak.

Lali kétségbeesve próbálta kiszabadítani Joe-t a börtönből

Roland reménykedni kezdett. Karesz beakarta íratni Tedit egy fejlesztő programra. Lali a maga módján próbált segíteni Joe-n.

Szépségversenyt rendeztek egy Rio de Janeiro-i börtönben

A királynői korona itt is járt a győztesnek, de a résztvevők modell karrierről egyelőre nem álmodozhatnak. Mégis fontos ez a nap mindenkinek, mert a börtönlakók találkozhattak a szeretteikkel.

Legyél te is börtönőr!

Meglepő toborzófilmet készített a büntetésvégrehajtás. A börtönéletet mutatják be 20 percben, metálzenei aláfestéssel, bunyókkal, szökéssel, jó útra tért rabbal. Itt is munkaerőhiány van, mint annyi más helyen, valahogy ezen próbálnak segíteni. Vajon milyen nehézségeket okoz, hogy a börtönben ugyanannyi munkára kevesebb az ember? BV-őrökkel (és egy rabbal) beszélgettünk.   

Ahol nem számít, ki vagy - egy nap a váci börtönben

A börtönben mindenki egyenlő, vallják a rabok. Mindegy kik a szülei, milyen családból érkezett és milyen anyagi körülmények között élt kint. Ha valaki börtönbe kerül személyiségét betűkre és számokra cserélik. Kap egy nyilvántartási számot, onnantól ez alapján fogják őt beazonosítani. A börtönévek alatt a legnagyobb kincset veszíti el, a szabadságát. A sztereotípiákkal ellentétben. Bárki ide kerülhet. Egy rossz döntés, egy meggondolatlan cselekedet egyenes út a börtönbe.

Joe-t gyilkosság vádjával tartóztatták le

Reggel rendőrök jelentek meg az albérletben, akik letartóztatták Joe-t, Ádám meggyilkolásának a vádjával…

 

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

Joe-t Reni miatt tartóztatták le a rendőrök

Barátai aggódtak Joe-ért. Bori provokálni akarta Rolandot. Teó, Marci és Bence közös napot tartottak.

Elkapták Pásztor Anna zaklatóját

Nyáron egy Anna and the Barbies koncerten fogták el P. Józsefet , aki azért ment állítólag, hogy megkéselje az énekesnőt. A férfi előtte két éven át zaklatta is a közösségi médián keresztül. Most azonban vádat emeltek Pásztor Anna fenyegetője ellen.  Ezt az énekesnő születésnapi ajándéknak tekintette, hiszen annál megnyugtatóbb hírt nem is kaphatott volna, hogy a hatóság is úgy ítéli meg, a férfinek rács mögött a helye.

Akár két évre is börtönbe kerülhet Pásztor Anna énekesnő zaklatója

Az ügyészség most emelt vádat erőszakos zaklatás miatt a 40 éves férfi ellen. A vádiratban az áll, hónapokon keresztül naponta üzenetekkel bombázta az énekesnőt, később megfenyegette, hogy megöli. Végül az Anna and the Barbies egy augusztusi, budapesti koncertjére egy cipőjébe rejtett késsel érkezett.

 

16 év börtön a Szeviép vezéreinek!

2010-ben ment csődbe Csongrád megye egyik legnagyobb építőipari vállalkozása, amely egyebek között részt vett a Makóra vezető M43-as építésében, valamint a szegedi villamospálya felújításában. Több milliárd forint adósságot hagyott maga után, alvállalkozók százai mentek tönkre a csődje miatt. Az ügyészség szerint a vezetők felelőtlenül hitelezték saját cégeiket, még akkor is, amikor látták, hogy jön a válság.

Magyarországon kér politikai menedékjogot a volt macedón miniszterelnök

Magyarországon kér politikai menedékjogot a börtönbüntetésre ítélt, körözés alatt álló Nikola Gruevski, volt macedón miniszterelnök. A politikus Facebook oldalán jelentette be, hogy Budapesten van. A hivatali vesztegetés miatt elítélt volt macedón kormányfőnek 2 évre kellett volna börtönbe vonulnia, ehelyett Magyarországra szökött. A magyar külügyminiszter azt mondta, folyamatban lévő menekültügyi eljárásról nem adhat információt.

Aznap szabadult a börtönből, kis híján újra ölt

Aznap szabadult a börtönből, nem sokkal később kis híján megölt egy fiatalembert egy 29 éves férfi Ózdon, a hétvégén. Úgy tudjuk, azon dühödött fel, hogy szerinte a fiatalember és a társai hangoskodva mentek el a házuk előtt. Már akkor vitatkozni kezdtek. Amikor a társaság elment a helyszínről, a férfi három barátjával utánuk ment, és egy bozótvágó késsel többször lecsapott a fiatalra.

A börtönből telefonálgatva csaltak ki 600 ezret

Börtönből telefonálgatva csaltak ki elítéltek több mint félmillió forintot tavaly. A két férfi mindig valamelyik mobilszolgáltató munkatársának adta ki magát, és elhitették áldozataikkal, hogy az internet gyorsítása vagy a telefonszámuk újraregisztrálása miatt jóvá kell hagyniuk különböző számsorokat SMS-ben. Viszont ezekkel az üzenetekkel valójában a saját mobilegyenlegüket töltötték fel.

Kegyetlenül kínozhatták börtöntársukat

Kegyetlen kínzás a szombathelyi börtönben. Azzal vádolnak három elítéltet, hogy három héten át kínozták zárkatársukat, aki végül meghalt. A vád szerint csikkeket, felmosórongyot etettek vele, rendszeresen kikötözve verték, fojtogatták.

Két órán belül elfogták a szökött rabot

Már csak 61 napot kellett volna kibírni a szekszárdi börtönből megszökött 19 éves férfinak, és szabadult volna. Így, hogy megszökött, akár 3 évet is kaphat. Elfogásáról videót tett közzé a rendőrség!

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való