KERESÉS search-close

ellenőrzés

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "ellenőrzés"

NÉBIH: 350 kilogramm lejárt szavatosságú terméket találtak egy budapesti étteremben

350 kilogramm lejárt szavatossági idejű húst, belsőséget, rizstésztát talált egy távol-keleti étteremben a Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal Budapesten. Ráadásul a konyha is piszkos volt, a fagyasztott alapanyagokat pedig szabálytalanul tárolták.

Lejárt szavatosságú hús és kosz az egyik fővárosi étteremben

Három és fél mázsa lejárt szavatossági idejű húst, belsőséget, rizstésztát talált egy távol-keleti étteremben a Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal a fővárosban. Ráadásul a konyha piszkos volt, a fagyasztott alapanyagokat szabálytalanul tárolták. A múlt heti ellenőrzéskor az is kiderült, hogy az étteremnek nem volt működési engedélye. A tulajdonos akár milliós bírságra számíthat.

A levegőből is vadásznak a szabálytalan autósokra

Drónt is bevetett a Somogy megyei rendőrség, hogy kiszűrje az agresszív, másokat veszélyeztető sofőröket. Hasonló akció volt nemrég Vas megyében is. Ott helikopterről ellenőrizték a szabálytalan kamionosokat.

Helikopterről is vadásszák a szabálytalan kamionosokat

Helikopterről is vadásszák a szabálytalan kamionosokat. A Vas megyei rendőrfőkapitányság az M86-os úton 4 óra alatt 32 szabálytalanságot rögzített. A legtöbb sofőr nem használta a biztonsági övet, és előzött a gyorsforgalmin, pedig az nekik reggel 6 és este 10 óra között tilos.

Megütötte a rendőrt a cseh sofőr

Dulakodás a határon: egy cseh buszsofőrnek nem tetszett az ellenőrzés, ezért felvételeket készített a letenyei határátkelőnél intézkedő rendőrökről még vasárnap hajnalban. Ezért összeszólalkoztak. A vita közben a férfi könyökével megütötte az egyik rendőr oldalát, aki ettől a földre esett, a sofőrnek ezért hivatalos személy elleni erőszak miatt kell felelnie.

„Ököllel ütött állon a rendőr”

Ököllel állon ütötte a rendőr, aki a házi karantént ellenőrizte – ezt állítja egy ajkai férfi az RTL Híradónak. Noszlopi Zoltán szerint azért kapott ütést, mert keresetlen szavakkal kritizálta a rendőrséget. A rendőrség szerint viszont nem vertek meg senkit. Csak előállították a férfit, amiért nem volt hajlandó igazolni magát. A két fél kölcsönösen feljelenti egymást.

Rejtett hibákat találtak a Puskás Aréna külső betonburkolatán

Rejtett hibákat találtak, ezért átvizsgálják az egy éve átadott Puskás Aréna külső betonburkolatát – erősítette meg a 24.hu értesüléseit a Nemzeti Sportközpontok. Az állami cég tájékoztatása szerint a 190 milliárd forintból épült arénán talált hibákat garanciálisan kijavítja a kivitelező. Az MSZP szerint ez is azt a gyanút támasztja alá, hogy túlárazzák az ilyen beruházásokat.

Volt olyan határátkelő, ahol 12 órás várakozási idő alakult ki

Ausztria egy nap után feladta az eddiginél jóval szigorúbb ellenőrzést a szlovén határon, miután volt olyan átkelő, ahol 12 órás várakozási idő alakult ki. A szigorítást a Horvátországban folyamatosan emelkedő koronavírus-fertőzések számával indokolták. A szombat éjfélkor életbe lépett új rendelkezés szerint minden jármű, minden utasát regisztrálniuk kellett a határőröknek, emiatt keletkezett a hatalmas torlódás. Hogy enyhítsenek a dugón, visszatértek a véletlenszerű ellenőrzéshez.

Szigorít a fogyasztóvédelem, a gyártótól a raktárig mindenhol ellenőrizhetnek

Szigorít a fogyasztóvédelem - mostantól a gyártótól a raktárig mindenhol ellenőrizhetnek. Eddig csak a boltokat, éttermeket vizsgálhatták, ám az oda alapanyagot gyártókat vagy a szállítókat nem. Ezentúl, ha egy webáruház agresszíven értékesít egy terméket, hogy abból már csak néhány darab elérhető, akkor ellenőrizheti a fogyasztóvédelem, hogy valóban csak pár darab van-e abból készleten.

A biztonsági öv életeteket menthet

Alig 6 óra alatt 85 szabálytalan autóst állítottak meg a rendőrök Tolna megyében. Több mint kétharmadukat azért, mert nem használták a biztonsági övet. Ezt és a gyerekülések használatát kiemelten ellenőrizték, mivel a megye útjain továbbra is sok a súlyos baleset.

Nem ellenőrizték a karantént

Napokig nem ellenőrizte senki, betartják-e a hatósági házi karantént egy Király utcai társasházban - erről a 24.hu számolt be. A lakók hiába telefonálgattak, hogy a karanténban lévő ukrán vendégmunkások egész nap jönnek-mennek, a rendőrség a népegészségügyhöz, a népegészségügy a rendőrséghez irányította őket. Az országos rendőrfőkapitányság pénteken azt válaszolta: a szerdai határátlépési szigorítás óta a rendőrség felelőssége a hatósági házi karantén betartásának ellenőrzése.

Bírságolhatnak, ha nincs zászló a termékeken

Kevés a magyar zászló a zöldség-gyümölcs pultokon. Szerda óta ezeknek a termékeknek származását is nemzeti lobogóval kötelesek jelölni a nagyobb kereskedők, viszont az idénygyümölcsök 40%-a külföldi, a Terméktanács szerint - méghozzá a szélsőséges hazai időjárás miatt. A zászlókat az élelmiszerbiztonsági hivatal ellenőrzi. Már bírságoltak is, de egyelőre csak a sertéshúsok januárban bevezetett jelölésével kapcsolatban.

Szigorítja a beutazási szabályokat a kormány

Szigorítja a beutazási szabályokat a kormány az egyre inkább terjedő járvány miatt. Három kategóriába sorolták az országokat: zöld, sárga és vörös. A zöld országokból továbbra is korlátozások nélkül lehet Magyarországra jönni. Ebbe tartozik a legtöbb uniós ország így Görögország és Olaszország, sőt az egyre súlyosabb járványhelyzettel küzdő Horvátország is. Bulgária sárga, Törökország és Montenegró vörös. A sárga és vörös országokból érkezőkre 2 hét karantén vár, amelyet csak negatív teszt után hagyhatnak el. A Miniszterelnökség vezetője szerint csak így lehet megakadályozni, hogy újra terjedni kezdjen a vírus itthon.

Turistáknak adták ki az önkormányzati szociális bérlakásokat a budai Várnegyedben

Turistáknak adtak ki rövid távra önkormányzati szociális bérlakásokat illegálisan a budai Várnegyedben. Ez egy önkormányzati ellenőrzéskor derült ki. Az esetről elsőként beszámoló hvg.hu az ellenőrzésről szóló jegyzőkönyvet is megszerezte. Eszerint az egyik 80 négyzetméteres lakásért rezsivel együtt havi 32 ezer forintot fizettek a bérlők az önkormányzatnak, a szállásmegosztó portálokon keresztül kiadva ennek akár hússzorosa is lehetett a havi profit. Az I. kerület polgármestere Híradónknak elmondta: a szerződéseket felbontották és feljelentést tesznek.

Újabb piacokat zártak be Kínában

Újabb piacokat zártak be, köztük Peking egyik legnagyobb nagybani piacát, miután újra felbukkant a koronavírus. A szakembereknek egy vágódeszkáig sikerült visszakövetniük a fertőzést. Most több mint 10 ezer ember tesztelését kezdték meg. Közben a pekingi hatóságok bejelentették, hogy szigorú ellenőrzéseket vezetnek be a teljes élelmiszerellátásban.

Bárkit, bármikor igazoltathatnak

Mostantól bárkit, bármikor, mindenféle indok nélkül igazoltathatnak és ellenőrizhetnek. Fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrség a nyár végéig Budapestre és több megyére. Azt mondják, a közrendet és a közbiztonságot védenék. A Helsinki Bizottságnál azt mondják, a rendőrség évek óta minden ok és cél nélkül rendeli el ezeket a - szerintük - a visszaélésekre is alkalmas intézkedéseket.

Nem várt helyről támadják a litván főváros karantén-ellenőrző drónjait

Nem várt helyről támadják a litván főváros karantén-ellenőrző drónjait. A szerkezetekkel a kijárási tilalmat felügyelik a hatóságok, de van, ahol nem tudják bevetni. Egyes madarak ugyanis nem nézik jó szemmel a röpködő drónokat, főként, ha azok megközelítik a fészküket.

Applikációval is ellenőrizhetnek

Holnaptól elméletileg már nemcsak személyesen, hanem elektronikus szoftver segítségével is ellenőrizheti a rendőrség, hogy a hatósági karanténban lévő emberek betartják-e a járványügyi szabályokat. A szoftver telepítése önkéntes, de akár 300 ezer forintra is büntethető, ha valaki elmulasztja a használatát, vagy megpróbálja kijátszani a programot.

A nyugdíjasházat nem ellenőrzik

Koronavírus-gyanú miatt két nyugdíjasházban azonnali vizsgálatot rendelt el a polgármester, Érden – írta meg elsőként a Blikk. A körzeti tisztiorvos és a jegyző is bejárást tartott ma délután az érintett épületekben. Az intézmény fenntartója szerint nem volt náluk koronavírus fertőzött, de rájuk nyugdíjasházként egyébként sem vonatkoznak az idősotthoni jogszabályok. Ezt a minisztérium is megerősítette.

Húsvétkor is az országot járja a miniszterelnök

Húsvétkor is az országot járja a miniszterelnök. Orbán Viktor vasárnap a szekszárdi kórházat látogatta meg, hogy személyesen ellenőrizze a járványügyi felkészültséget. Rögtön az érkezésekor kiderült, hogy megbízható lázmérőre valószínűleg szüksége van az intézménynek, mert a miniszterelnök testhőmérsékletét mindössze 34 és fél foknak mérték.

Országszerte ellenőrzés lesz az idősotthonokban

Müller Cecília az Operatív Törzs ülése után azt mondta, az ellenőrzések már megkezdődtek, és ahol szabálytalanságokat találnak, ott azonnal intézkednek a szakemberek. Újabb idősotthonban, egy terézvárosi intézményben találtak koronavírussal fertőzött lakókat.

Óriási indulatokat váltott ki a határátkelőnél készült felvétel

Óriási indulatokat váltott ki az a videó, melyt egy kamionos tett közzé közösségi oldalán. A férfi a videóban azt mondja: arra volt kíváncsi, hogy a magyar hatóságok miként ellenőrzik.  A veszélyhelyzet bejelentése óta ugyanis az Olaszországból hazatérő magyarok két hétre karanténba kerülnek. Ez a kamionsofőrökre is vonatkozik. A rendelkezések szerint büntetés jár, a szabályszegőknek. A kamionos videója miatt a rendőrök ellen eljárás indult.

Ne mondja meg, hogy Olaszországból jött

Ne mondja meg, hogy Olaszországból jött - ezt javasolta pénteken reggel egy magyar kamionosnak a rendőr Hegyeshalomban, az osztrák-magyar határon. A sofőr mindezt videóra vette. Bár a határellenőrzést visszaállították, csütörtökön még a kishatárokon bárki szabadon bejöhetett az index videója szerint. Az Operatív Törzsnél vizsgálatot ígértek.

A rendőrség újra ellenőrizhet az osztrák és a szlovén határon

Az új koronavírus-járvány elleni védekezés részeként 2020. március 12-én 0 órától a rendőrség újra ellenőrizhet az osztrák és a szlovén határon.

Szorosan ellenőrzik a határokat

Négy Olaszországból hazatérő magyart helyeztek karanténba a hatóságok – csütörtöktől ismét van ellenőrzés az osztrák és szlovén határon miután veszélyhelyzetet rendeltek el a koronavírus miatt. Az öt legforgalmasabb belső schengeni átkelőn mindenkit megállítanak. A beutazási tilalommal érintett országokból érkező külföldieket délután óta visszafordítják, a magyarokat karanténba helyezik.

A magyar reptereken figyelik, hogy lázas-e valaki

Vasárnaptól már a Liszt Ferenc Repülőtéren, hétfőtől pedig Debrecenben is ellenőrzik azokat az utasokat, akik Észak-Olaszországból érkeznek Magyarországra. Testhőmérsékletet mérnek, és ha lázas utast találnak, elkülönítik. Budapesten már több, mint ötszáz embert ellenőriztek, fertőzésgyanús esetet azonban eddig nem találtak. A közutakon és a vasúton egyelőre nem ellenőrzik az Olaszországból érkezőket. Az országos tisztifőorvos bejelentette: mától új eljárásrend lép életbe a koronavírussal kapcsolatban, ám ennek részleteit adásunkig nem ismertették.

ÁLDATLAN ÁLLAPOT: Csótányok, rágcsáló ürülék, mocsok egy csepeli pékségben

Súlyos hiányosságokat, rágcsáló ürüléket, élő csótányokat találtak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei november elején egy csepeli pékség ellenőrzése során. A hatóság azonnali hatállyal felfüggesztette a pékség működését és csaknem 400 kg jelöletlen terméket vont ki a forgalomból. Utóellenőrzéskor, gyakorlatilag változatlan körülmények közt egy másik vállalkozás kezdte meg tevékenységét, így annak működését is megtiltották, az épületre pedig hatósági zár került.

Megmutatjuk a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret, ahogy még soha nem láttuk

Biztonság, ez a legfontosabb jelszó a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Naponta 300 - 350 gép fordul meg itt, s bár a legtöbb folyamat számítógéppel, automatizáltan zajlik, az emberi tényező megkerülhetetlen. Éppen azért a kiszolgáló személyzeten kívül egy saját tűzoltóság, rendőrségi állomás és több tucat biztonsági szakember is felel az utasok biztonságáért.

A mobilozó sofőröket próbálják kiszúrni a rendőrök

A mobilozó sofőröket próbálják kiszúrni a rendőrök mától. Az ellenőrzés egy egész hetes európai akció része.

Hotel, étterem vagy középület? Csekkolható az akadálymentesítés

Megunta, hogy sokszor csalódnia kell az akadálymentesként hirdetett helyekben, ezért vállalkozást indított egy kerekesszékes férfi. Olyan minősítő rendszert dolgozott ki, ami egyértelművé teszi a speciális igényű emberek számára, hogy az adott hotel, étterem vagy középület valóban használható a számukra.

Illegális gyorsulók: Volt, aki 50 helyett 125-tel száguldott

Szabálytalanul átalakított autókra és illegális gyorsulókra vadásztak a rendőrök péntek éjjel Budapesten. A főváros több kerületében is ellenőrizték az autósokat azokon a területeken, ahol gyakran rendeznek illegális versenyeket. Az ellenőrzéseken négy átalakított autót állítottak meg és elkaptak egy olyan sofőrt is, aki 125-tel hajtott a megengedett 50 km/h helyett a fővárosban.

Népszavazás lehet a politikusok vagyonnyilatkozatáról

Népszavazás jöhet a politikusok vagyonnyilatkozatáról. Arról dönthetnének az emberek, hogy legyen-e rendszeresen ellenőrizhető a nyilatkozatok valóságtartalma, azaz szigorodjon-e a rendszer. Jelenleg nincs automatikus vizsgálat, és sok esetben következménye sincs annak, ha véletlenül kiderül, hogy valaki hibázott, és utólag átírja a vagyonnyilatkozatát.

A pöttyöket a sztárok sem kerülhetik el

Szexi pötty vagy bőrhiba? Nézőpont kérdése, de egyre több van belőlük a bőrünkön. Az erős napsugárzás miatt előjönnek a szeplők, és nyáron az anyajegyek is fokozott veszélynek vannak kitéve. A pöttyöket pedig a sztárok sem kerülhetik el. Többen gondolják, hogy különleges bájt kölcsönöz viselőjének. Kerekes Vicát egyenesen szexszimbólummá tette ez a különlegesség.

 

Nem adott elsőbbséget a gyalogosnak, 15 ezer forintra büntették

Kiskunhalason ellenőrizték a rendőrök az autósokat, azt figyelték, a sofőrök elengedik-e a zebrán közlekedő gyalogosokat. Az egyik sofőrt a közeli térfigyelő buktatta le, megbüntették. A rendőrök szerint a tavasszal indult zebraellenőrzési akció eredményes.

Pultosok árulhatták a drogot

A pultosok árulták a kábítószert a gyanú szerint egy belvárosi szórakozóhelyen Budapesten. A rendőrök péntek éjjel tartottak ellenőrzést egyszerre több kocsmában, az egyikben a drogkereső kutya kábítószert talált. Kiderült, hogy a kokaint és a marihuánát az ott dolgozó férfi és nő árulhatta.

Terrorista videók a Facebookon

Ugyanolyan készségesen készít videókat babazsúrokról, mint terrorista szervezetek feltöltéseiről a Facebook egyik automatikus algoritmusa. Ugyanis nem tud különbséget tenni a tartalmak között. A közösségi oldal alapítója szerint a mesterséges intelligencia lehet a megoldás az illegális tartalmak kiszűrésében.

Nem lehet álhír a facebookos hirdetésekben

A tévék, a rádiók és az újságok hirdetéseit is vizsgálni fogja a Facebook, hogy nem tartalmaznak-e álhíreket. Az előzetes kontroll alól csak a megbízhatónak minősített sajtótermékek mentesülnek. Magyarországon egyelőre egyik szerkesztőség sem minősül ilyennek.

Egész napos sebességmérő akciót tartanak szerdán!

Már élesítik a traffipaxokat – egész napos sebességmérő akciót tartanak a rendőrök az utakon holnap. Egész nap mérnek majd azokon a helyszíneken, amelyeket korábban bárki javasolhatott a honlapjukon.

Lebukott a szabálytalankodó kamionos

Záróvonalnál, a szemből jövőknek fenntartott kanyarodósávban előzött egy kamionos a 81-es főúton Vérteskethely közelében. Ezt a rendőrök is látták, utánamentek és megállították. Az elmúlt két napban az M1-es autópályán is ellenőrizték a rendőrök a közlekedőket. A cél a szabálytalan kamionosok kiszűrése volt.

UNDORÍTÓ: Egértetemek a vágóhídón

Véres, szétdobált húsdarabok a padlón. Egértetemek és ürülék az üzemben. Egy Békés megyei sertés vágóhídnál tartott ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc Biztonsági Hivatal. Több mint 8 tonna terméket vontak ki azonnal a forgalomból. Az üzem tulajdonosa azt mondta, nem volt olyan probléma, amit nem tudtak volna azonnal helyrehozni, szerinte nem volt ennyire rossz a vágóhíd állapota.

Túlóratörvény: Képtelenség lesz kiszűrni az új szabályok visszaélőit

Képtelenség lesz kiszűrni az új túlóra-szabályok visszaélőit - a Magyar Szakszervezeti Szövetség szerint. Úgy számolnak, átlagosan 84 évente egyszer vizsgálhat egy céget a munkaügyi hatóság, annyira kevés az ellenőr. A vállalkozók érdekképviseletének korábbi főtitkára pedig úgy tudja, egyre több cég készül a 400 óra túlmunkáról szóló szerződésmódosításra. A kormány fél éve hatékonyabb ellenőrzéseket ígért.

Karácsony előtt sem pihennek a fogyasztóvédők

Nem ad az árus számlát, nem írják ki helyesen az árakat, vagy nem annyit töltenek az italokból, amennyi ki van írva - a fogyasztóvédők szerint ezek a leggyakoribb problémák az idei karácsonyi vásárokon. Már november közepe óta tartanak sok helyen próbavásárlásokat és laborjaikban a karácsonyi fényfüzéreket is tesztelik. Eddig 53 fajtát néztek át, az izzók csaknem fele volt hibás. Hogy mire kell fokozottan odafigyelni az ünnepi hajrában, megnézheti ITT.

UNDORÍTÓ videó egy sertéstelepről!

Rengeteg kacsatetemet találtak egy Bács-Kiskun megyei sertéstelepen. Kiderült, a levágott állatokat a disznók etetésére szánták. A NÉBIH közzétett egy videót, amit a telepen készített. Figyelem, a felvételek alkalmasak a nyugalom megzavarására!

A sürgősségieket ellenőrzi az ÁSZ

A kórházak sürgősségi ellátását vizsgálja az Állami Számvevőszék. Erről elsőként a Magyar Idők írt. Ellenőrzik a minisztériumot, a mentőszolgálatot és az egészségbiztosítót is. AZ RTL Híradóban többször beszámoltunk olyan esetekről, amikor súlyos, akár életveszélyes állapotú betegeknek kellett órákon át a folyosókon várakozni…

Bige László cége erődemonstrációnak tarja az ellenőrzést

Zaklatásnak és erődemonstrációnak tartja Bige László cége, hogy a héten több száz rendőr, tűzoltó és mentő tartott ellenőrzést egyik szolnoki gyárában. A rendőrség hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt nyomoz, ismeretlen tettes ellen. Bige László a Napi.hu listája szerint az ország ötödik leggazdagabb embere.

Vadnyugati viszonyok a magyar utakon

Gyorshajtók, leállósávban közlekedők, agresszív autósok, rengeteg halálos baleset az utakon. A rendőrök most azt ígérik, bekeményítenek. Nézzük, mire juthatnak a nagyobb szigorral.

Gyakrabban kellene ellenőrizni az önkormányzati bérlakásokat

Gyakrabban kellene ellenőrizni az önkormányzati bérlakásokat, hogy ne legyen köztük lakatlan - ezt mondta Kispest önkormányzati képviselője, miután kedden a Házon kívül bemutatta, igenis vannak olyan ingatlanok, melyeknek csak papíron van bérlője.

Itt az ősz, ilyenkor kell elmenni bőrrákszűrésre

A Semmelweis Egyetem docense szerint mivel az idei nyáron sokszor volt nagyon magas az UV sugárzás, ezért most még fontosabb, hogy akinek vannak anyajegyei, nézesse meg azokat. Évről-évre egyre több a melanómás eset, és egyre fiatalabbaknál alakul ki, ma már minden harmadik melanomás beteg 50 évesnél fiatalabb.

Helikopterről is vadásszák a szabálytalankodókat a rendőrök

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőr-főkapitányság az M1-es autópályán csak csütörtökön 14 kamionossal szemben intézkedett, elsősorban azért mert előztek a sztrádán, ami nekik reggel 6 és este 10 óra között tilos. Az RTL Híradó stábja alig tíz perc alatt 3 előző teherautóst is talált. A fokozott ellenőrzés országszerte tart az autópályákon és autóutakon egészen szeptember 23-ig.

BECSAPÓDOTT KERÉK: az ellenőrzés hiánya okozta a tragédiát

Újabb részletek derültek ki a hétfői autóbalesetről, amelyben meghalt egy 19 éves lány. Egy kerék vágódott be a kisteherautó szélvédőjén, amelyben ült, nem élte túl. Mára kiderült, hogy az előttük haladó trélernek nem a pót-, hanem az egyik rendes kereke szakadt le és csapódott a mögötte haladó kisteharautóba. Az esteről Tóth Dezsőt, vezetéstechnikai oktatót kérdeztük.

Penészes klíma és rovarlárvák a tejüzemben

Tejtermékeket gyártó üzemet függesztett fel a NÉBIH. A debreceni üzemben többször is tartottak ellenőrzést, de mindig találtak szabálytalanságot. A klímaberendezés szennyezett és penészes volt, a kézmosóban oda nem illő tárgyakat tároltak, az üzem érlelő helyiségében pedig nagy mennyiségű rovarlárvára bukkantak az ellenőrök.

Csaknem 100 millió forintért ellenőrizteti saját parkolási ellenőreit Óbuda

Közbeszerzési pályázatot írtak ki a feladatra és a munkát egy olyan vállalkozás nyerte el, melynek tulajdonosa egyben az önkormányzat parkolási cégében is vezető. Az ügyről a Népszava írt először. A szocialisták szerint ez így összeférhetetlen és korrupció-gyanús. A fideszes vezetésű önkormányzatnál viszont azt mondják, hogy minden törvényes volt. Etikai okból mégis mást bíznak meg a vezetői feladatokkal.

 

A Viszkis most már pálinkás


szerző:
2018.06.18. 16:45
A Viszkis most már pálinkás

Ambrus Attilát elkapták a rendőrök! Ugyanis megivott két felest, mielőtt autóba ült. Szerencsére senki másnak nem okozott kárt, de az ügynek biztosan lesznek következményei. Ambrus azt mondja, valószínűleg bevonják a jogosítványát, és pénzbírságot is kap majd.

 

Féltékenység a semmiért?


szerző:
2018.05.30. 18:00
Féltékenység a semmiért?

Joci párkapcsolata „nem éppen felhőtlen”, hiszen Katalin féltékenysége az őrületbe kergeti őt. Ráadásul a nő folyamatosan ellenőrzi a telefonját, pedig Joci sosem adott rá okot.

Ott is bevetik a traffipaxot, ahol a lakosok kérték

Városban és lakott területen kívül is mértek a rendőrök – 24 órán keresztül ellenőrzik országszerte a sebességet a rendőrök a Speedmarathonban. Olyan helyeken is bevetik a traffipaxot, ahol azt a lakosok kérték. Szegeden egy 30-as táblánál osztottak bírságot, akadt, akit azonnal 40 ezer forintra büntettek.

Meg is lehet halni allergia miatt

Az ételek, állatok, növények, de még a napfény is árthat. A fél világ érintett, van, aki mindig, a szerencsésebbek csak pár hónapig tüsszentek, köhögnek vagy vakaróznak. Ha nem figyelünk, akár az életünkbe is kerülhet egy nem ismert érzékenység.

Moslék a hurka mellett


szerző:
2018.05.02. 18:32
Moslék a hurka mellett

Moslékot árult az interneten, így bukott le egy kistermelő Tökön. Mivel ez tilos, ellenőrzést tartottak nála a NÉBIH munkatársai. A kistermelő mindent tagadott, ennek ellenére összesen 2000 kilogramm moslékot, 530 kiló ismeretlen eredetű élelmiszert és rengeteg, papír nélkül tartott állatot találtak nála

Rothadó húsok, egy éve lejárt édesség

Málló vakolat, penészes falak - és felismerhetetlen, rothadó húsdarabok. A kállósemjéni húsfeldolgozó üzemnek engedélye sem volt, a nagykállói boltban pedig olyan édességet találtak az ellenőrök, ami már egy éve lejárt. Egyszerre csapott le két helyszínen az adóhatóság és az élelmiszerbiztonsági hivatal.

Hiába tilos, előznek a kamionok

Tilos, mégis egymást előzik a kamionok az autópályákon napközben. Éppen ezért folyamatos a rendőri ellenőrzés, Csak Hajdú-Bihar megyében több mint 100 kamionost bűntettek meg előzés miatt az év eleje óta. A sofőrök több mint fele külföldi volt. A szabálytalankodók akár 50 ezer forintos bírságot is kaphatnak.

 

Trükközhetnek a béremeléssel

Holnaptól ellenőrzést indít a munkaügyi hatóság az adóhivatallal, hogy a minimálbéresek megkapták-e az idei kötelező emelést. A munkaadók ma éjfélig beküldött elszámolásai alapján vizsgálódnak majd.

Karácsonyra sem lesz fűtés a társasházban

Valószínűleg karácsonyra sem lesz fűtés egy 14. kerületi társasházban. Két és fél hónapja kapcsolták le a szolgáltatást, mert egy lakó gázszagot érzett. Ezért most 80 lakásban nincs fűtés. A szolgáltató szerint az élet- és vagyonvédelem miatt volt szükség az intézkedésre. A társaság közölte: törvény kötelezi a tulajdonosokat az ingatlanok gázrendszerének ellenőrzésére. A Híradónknak nyilatkozó gázszerelő szerint ezeket a munkákat sokan elmulasztják nyáron elvégeztetni.

Penészes párizsi a kórházban

Penészes párizsit kapott egy beteg a budapesti Szent Imre Kórházban. A zoom.hu írt erről egy facebook bejegyzés alapján. Abban egy nő azt állítja, a rokona kapta az ételt, amit a Szent János Kórházból szállítanak a betegeknek. Az élelmiszerellenőrök ezután vizsgálatot tartottak, és maguk is találtak szabálytalanságot. A Szent Imre Kórháztól úgy reagáltak, ha a fotó valódi, a szállító cég nevében elnézést kérnek.

150 kiló romlott hús a szállodában

Egy éve lejárt bélszínt talált a NÉBIH a hajdúszoboszlói Silver Hotelben. A szálloda tulajdonosa szerint az a hús az övé, csak a hűtőben maradt. Az ellenőrök összesen 151 kiló húst semmisítettek meg, mert szerintük a hotel nem tudta igazolni honnan van. A tulaj szerint azonban minden számlát felmutattak, mégis megbüntették őket.

BŐRRÁK-VESZÉLY: Mire figyeljünk?!

Arra hívja fel a bőrgyógyász a figyelmet, hogy 30 év fölött érdemes mindenkinek ellenőriztetnie magát. Nem csak az anyagjegy rákosodhat el, egyéb bőrelváltozásokat is át kell nézetni.

Miért nem akarta a kormány, hogy a felcsúti kisvasutat ellenőrizzék?

Felháborodtak a fideszesek és a kormánytagok, amikor kiderült, hogy az unió egyik ellenőrző bizottsága a Felcsúti Kisvasutat is meg szeretné nézni, hogy jó célra költötték-e el az unió 600 millió forintját. Nem értjük, miért háborodtak fel ezen és miért nem háborogtak a négyes metró vagy egy pincészet vizsgálatán, hiszen azokat is ellenőrizték. Miért pont a kisvasutat nem akarták megmutatni?

A felcsúti kisvasutat vizsgálták

Alaposan megnézték a felcsúti kisvasutat az Európai Parlament ellenőrei. Hogy mire jutottak, azt csak holnap árulják el. Az ellenőrző bizottság alelnöke mindössze annyit mondott: mindenféle információt kaptak, de nem kaptak meg minden információt a beruházással kapcsolatban. A fideszes EP-képviselő szerint viszont mindent rendben találtak az ellenőrök.

Gyorshajtókra vadásznak 3 napon keresztül

Ellepték az utakat a rendőrök. A gyorshajtókra vadásznak. Mától három napon keresztül az összes traffipax kint van az utakon. A statisztikák szerint idén júniusig 245-en haltak meg. Ez 11 százalékkal több, mint négy évvel ezelőtt. A balesetek többségét a gyorshajtás okozza.

Szabi:

Timi és párja 10 hónapja vannak együtt, de Szabi sokat féltékenykedik. A szerelmesek folyton ellenőrizgetik egymás telefonját, és bár nagyon szeretik egymást, a lánynak kezd terhes lenni Szabi viselkedése.

Kampány: hallgat a Fidesz

Nem árulja el a Fidesz, hogy valóban hirdetett-e 2010-ben egy cégen keresztül háromszor annyiért, mint amennyit bevallottak az Állami Számvevőszéknek. Az ÁSZ azt közölte: bár törvénytelenséget nem találtak, de 2010-ben csak korlátozottan tudták ellenőrizni a pártok költéseit. A DK szerint visszamenőleges ellenőrzésre lenne szükség.

Rászáll az internetre Nagy-Britannia és Franciaország

A két ország kormányfője és elnöke terrorizmus elleni akciótervről tárgyalt Párizsban, és ennek egyik legfontosabb eleme lenne, hogy megszüntessék a gyűlöletre uszítást a világhálón. Theresa May és Emmanuel Macron aztán együtt nézte meg a Franciaország-Anglia focimeccset.

Tesztpályán: Ez életet menthet vészfékezéskor!

Nagy Sándor Mitsubishi ASX-szel, 130 km/h sebességgel, leeresztett első kerekekkel mutatta be, mi a különbség a féktávokat illetően. A tanulság, hogy kéthavonta ellenőrizzük a guminyomást!

UNDORÍTÓ: Egérürülék és penészes húsok egy étteremben

A melegkonyhás tevékenység felfüggesztését rendelte el a NÉBIH ellenőrzése után egy budafoki étteremben, ahol még döglött egeret is találtak a raktárban. A budapesti étterem jó néhány ponton megsértette az előírásokat. Raktárában több éve lejárt és egérrágta alapanyagokat is találtak az ellenőrök.

Szigorúbb átvizsgálás lesz a koncerteken

Szigorúbb biztonsági átvizsgálás Magyarországon is az egy héttel ezelőtti manchesteri terrortámadás miatt! Már a metrók kijáratánál vagy a parkolóknál ellenőrizhetik azok csomagjait, akik holnap a Bruno Mars koncertre mennek a Budapest Sportarénába. Teltház lesz, több mint 12 ezren buliznak majd az amerikai világsztár fellépésén. De nemcsak nálunk, több más európai országban is a szokásosnál többen ügyelnek a koncerteken a biztonságra a merénylet miatt.

Ellenőrizni kell a bevallásokat

Bő egy hét múlva, május 22-én lejár az adó-bevallás határideje. Idén először három millió nyolcszáz ezer embernek az adóhatóság készíti el a bevallását. Csakhogy ezeket ellenőrizni kell, mert ha hibásak, akkor később az adózót büntethetik meg. Ráadásul az adószakértő szerint akár több százezer forint adókedvezménytől is eleshet, aki nincs résen.

Fizetniük kell a kéményseprésért

Nem elég, hogy elveszették az otthonuk tulajdonjogát, még a másoknak ingyenes kéményseprésért is fizetniük kell azoknak, akik a Nemzeti Eszközkezelőtől bérlik vissza a saját lakásukat. A jogszabály szerint ugyanis a kémények ellenőrzése csak akkor ingyenes, ha az ingatlan tulajdonosa magánszemély. A DK és a KDNP is úgy látja, módosítani kellene a szabályokon.

Ellepték az utakat a rendőrök

Megszállták az utakat a rendőrök, országszerte ellenőrizték a hosszú hétvégén az autósokat. Húsvét hétfőn rengetegen keltek útra, kirándulni, vagy rokonlátogatóba mentek. Akit megállítottak, annak meg kellett fújnia a szondát, hogy kiderüljön, ivott–e alkoholt. Ha valakit azon kapnak, hogy részegen vezet, az akár 100 ezer forintos bírságra is számíthat. És a jogosítványát is elveszik, legalább egy évre.

Egy tábornok is lebukott

Tavaly 214 embert próbáltak megvesztegetni a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársai. Huszonhatan elbuktak az ellenőrzésen, elfogadták a pénzt. Erről a szervezet vezetője beszélt a Magyar időknek. Bolcsik Zoltán azt mondta: egy tábornok ellen is született feljelentés. Az ő ügyét titkosították.

Fogászati ellenőrzés és fogfehérítés

A panaszmentes időszakban is fontos az orvoslátogatás évente egyszer. De mi az, amit még emellett tehetünk fogsorunk épségéért? Például a statisztika alapján a magyarok évente kétszer cserélik fogkeféjüket, pedig két-három havatna kellene. És mi a helyzet a fogfehérítéssel? Lássuk!

Évenkénti ellenőrzést terveznek

Évente egyszer minden feltöltős SIM-kártya tulajdonos személyazonosságát ellenőriznie kell a szolgáltatóknak. Ezt tartalmazza a kormány rendelet-tervezete, amit azután kezdeményeztek, hogy a párizsi és brüsszeli terroristákhoz magyar SIM-kártyák is kerültek. A hatóság szerint ehhez elég lesz megadni az okmányok adatait, amiket a szolgáltatók lekérdeznek a nyilvántartásból. Az egyik szolgáltató szerint ez komoly problémákat és kérdéseket vet fel, de hogy pontosan milyeneket, nem részletezte. Az MSZP szerint ez csak a tisztességes előfizetők életét keseríti meg.

Zárlatos konnektor okozott tüzet

Zárlatos lett a ruhásszekrényben lévő konnektor, leégett egy lakás kora reggel, Budapesten. A bent alvó fiatalember még időben felébredt, így ki tudott menekülni. A járókelőket kérte meg, hogy hívják a tűzoltókat. A lángokat eloltották, de a lakás használhatatlanná vált. A katasztrófavédelem szóvivője szerint az ilyen esetek rendszeres ellenőrzéssel megelőzhetőek.

380 millió forint bírság

Egérürülék, penészes hús, szabálytalanul működő vagy piszkos üzemek - ezek miatt 380 millió forint bírságot szabott ki idén a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. 600 helyet ellenőriztek és csaknem ezer tonna élelmiszert vontak ki a forgalomból. 27 vállalkozás működését függesztették fel, mert azok nem tartották be az élelmiszerbiztonságra vonatkozó előírásokat. A hatóság jövőre élelmiszer-rendőrséggé alakul.

LEJÁRT ALMALÉ!: 100 ezer litert foglaltak le

Csaknem 100 ezer liter lejárt almalé forgalmazását tiltotta meg a NÉBIH egy Hajdú-Bibar megyei gyümölcslé-előállító üzemben. A cég országszerte több boltnak és áruházláncnak is rendszeres szállított. Az ellenőrzéskor a gyártás épp szünetelt. Az értékesítésre váró termékekkel együtt tárolva viszont 94 600 liter lejárt almalevet találtak a hatóság munkatársai. Elrendelték az almalé forgalomból kivonását, és megtiltották az értékesítését. Az eljárás folyamatban van, az ügyben milliós bírság várható.

GUSZTUSTALAN: Reformlisztek egérürülékkel

Lebukott egy tésztaüzem, amely azt hirdette magáról, hogy reformtermékeket készít. Például lenmagos, gesztenyelisztes makarónit vagy szezámlisztes spagettit és tarhonyát. Ehhez képest az üzemben jelöletlen és lejárt szavatosságú termékeket találtak az ellenőrök. Több helyen rágcsálók ürülékét fedezték fel. Hogy mit mond az üzem vezetője, kiderül a Híradóból.

„Csak politikai botránykeltésre használják”

A jegybank nem ellenőrizheti közvetlenül az alapítványai gazdálkodását egy jogi szakvélemény szerint, amely a Nemzeti Bank felügyelő-bizottságának felkérésére készült - írta meg a Magyar Nemzet. A Nemzeti Bank felügyelő-bizottságának fideszes elnöke azt közölte, a szerinte magas színvonalú dokumentum nem állapított meg törvénytelenséget, és most csak politikai botránykeltésre akarják felhasználni. Az MSZP szerint viszont alkalmatlanná vált feladatára a felügyelőbizottság.

Penész és kosz a vecsési hűtőházban

Penészes falak, koszos padló és több mint két és fél tonna lejárt szavatosságú élelmiszer fogadta a NÉBIH ellenőreit Vecsésen. A hatóság még múlt héten ellenőrzött egy hűtőházat, ahol összesen ötvenhárom tétel jelöletlen, romlott, illetve ismeretlen eredetű élelmiszert találtak. A raktárban egyebek mellett sertés húsokat, halakat, zöldségeket tároltak. Az érintett cég milliós nagyságrendű bírságra számíthat.
 

Tízből hét taxis megbukott a Szigeten

Tízből hét taxis megbukott a Budapesti Közlekedési Központ ellenőrzésén a Sziget fesztivál alatt. Legtöbbjük egyáltalán nem adott számlát, és méregdrágán hozta-vitte az utasokat.

Rendőrök razziáztak az illegális strandokon

Egy ember megfulladt, hármat viszont még időben kihúztak a vízimentők idén a Tiszából. Szegednél csak egy szabad strand van a folyón, illegálisból viszont kettő. A vízi rendőrök szombaton mindegyiket ellenőrizték, de egyelőre senkit nem büntettek meg. Azt mondják, aki az első figyelmeztetés után sem ért a szép szóból, azt akár 50 ezer forintra is bírságolhatják.

Az italautomatákat is bekötnék a NAV-hoz

A NAV azonnal tudni fogja, ha automatából vesz kávét, üdítőt vagy szendvicset. A gazdasági minisztérium automata felügyeleti egységeket kötne be a gépekbe. Ahogy kötelezővé tette a kereskedelemben az online pénztárgépeket, itt is rálátna a forgalomra az adóhatóság. Az üzemeltetetők szerint az új rendszer akkora plusz kiadással járna, hogy nem érné meg működtetni a gépeket.

FOTÓK: Óriásdugó Hegyeshalomnál

Húsz kilométeren torlódnak a kamionok Hegyeshalom előtt az M1-es autópályán, mert az osztrák hatóságok szúrópróbaszerű ellenőrzéseket vezettek be a magyar-osztrák határnál.

 

Jók a Balaton-felvidéki borok

100 ezer liter hamisított bort foglaltak le a hatóságok egy tapolcai borászatban. Kiderült, a bor sosem látott szőlőt. Emiatt a NÉBIH akciót indított a balatoni borok ellenőrzésére. 89 borászatban vizsgálódtak a Balaton-felvidéken. Minőségi problémát nem találtak, de rossz jelölések és higiéniai gondok miatt négy üzem működését felfüggesztették.

Újra ellenőriznek az osztrákok a határon

Újra megállíthatják az autósokat az osztrák-magyar határon. Reggeltől már ellenőrzik az Ausztriába tartókat a burgenlandi-magyar határszakaszon. Az osztrák intézkedés miatt Hegyeshalomnál több kilométer hosszan torlódtak a kamionok, óráig tartott, mire átjutottak az ellenőrzésen. Az autósok átvizsgálása gyorsabban ment, nekik 20-30 percet kellet várakozniuk. Hogy a menekültek miatt indított ellenőrzés meddig tarthat, nem tudni.

Szigorúbb ellenőrzés lesz a Szigeten

Idén mini Schengen-övezetté válik a Sziget, a reptérihez hasonló beléptetésre számíthatnak majd a bulizni vágyók – mondta Gerendai Károly főszervező a keddi sajtótájékoztatón.

A gyakoribb karbantartás akár életet is menthet

A kötelező szervíz mellett fontos autónk rendszeres karbantartása. Ám sokan vannak, akik használják a járművet, de ügyet sem vetnek annak ellenőrzésére. Ez pedig komoly problémákhoz vezethet.

Áttörés vagy ígéretes kezdet?

Egyelőre minden, csak nem osztatlan siker az az elvi megállapodás, amire az Európai Unió és Törökország jutott a menekültek ügyében Brüsszelben. Az Unió országai egyre szigorúbb ellenőrzési és befogadási szabályokat vezetnek be. Törökország most vállalja, hogy minden visszaküldött migránst visszafogad és arab nyelvű iskolákat szervez az ott élő szír menekültek gyerekeinek.

Cigarettával

Az ülés alatt és a kárpitok mögött is csempészett cigaretta volt abban a bolgár kisbuszban, amit pénzügyőrök ellenőriztek Rajkánál. Több mint 1000 dobozt találtak. A kocsiban kilenc férfi utazott Szlovákia felé, amikor lecsaptak rájuk. A helyszínen mindent tagadtak. A pénzügyőrök végül lefoglalták a cigarettát, a kisbuszt és eljárás indítottak ellenük. Akár 3 millió forint bírságot is kiszabhatnak rájuk.

Beleszólt a minisztérium a cikkekbe

Nem csak fizetett a minisztérium a cikkekért, hanem arról is egyezetett a szerzőkkel, hogy miről írjanak. Ez derült ki a Földművelésügyi Minisztérium és a pestisrácok.hu portál szerződéséből, amit az átlátszó kért ki. A dokumentum szerint a portál főszerkesztője elismeri: csak a korábbi kormányok földügyeiről írtak. A Demokratikus Koalíció szerint ez a pártállami propagandát idézi. A minisztérium és a portál is sikeresnek tartja a cikkeket.

A média teljes kontrollját teremthetik meg

A teljes magyarországi médiát az ellenőrzése alá vonhatná a kormány az Alaptörvény tervezett módosításával, amely terrorhelyzet esetén különleges jogokkal ruházná fel a kabinetet. Egy médiakutató szerint a kormány emberei átvehetnék a szerkesztőségeket, letilthatnának hírműsorokat vagy beleszólhatnának a tartalmukba - és ezt akár komoly indok nélkül is megtehetnék. A kormány szerint csak olyan különleges jogokat biztosítanának veszély esetén, mint Európa más országaiban.

Embertelen körülmények között dolgoztak

Az alapvető jogok biztosához fordult a Párbeszéd Magyarországért, mert embertelen körülmények között dolgoztattak nyáron a hőségben több közmunkást Várpalotán. Az ombudsman jelentéséből kiderül, hogy a nyáron tartott munkaügyi ellenőrzés valóban súlyos hiányosságokat tárt fel, amiket azután orvosoltak. A Párbeszéd Magyarországért szerint viszont a várpalotai nem egyedi eset. A kormány szerint mindenkinek be kell tartani a szabályokat és biztosítani a megfelelő munkakörülményeket.

Illegális húsüzem, autóműhelyben működő halfeldolgozó

5 ezer helyet ellenőrzött az élelmiszerbiztonsági hivatal a karácsonyi szezonban, 185 cégre kellett bírságot kiszabniuk. A karácsonyi időszakon kívül is sok szabálytalanságot találnak, de arra nincs lehetőségük, hogy örökre bezárjanak bármilyen üzemet, hiszen ha a tulajdonos javítja a hibákat, újra kinyithat.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való