KERESÉS search-close

fóka

41 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "fóka"

Fuldokló kutyát mentettek a brit vízimentők

Mozgalmas hétvégéjük volt az Ír-tengeren szolgálatot teljesítő brit vízimentőknek: Wales partjainál először egy spánielt kellett kimenteniük. A sirályokat üldözve túl messze merészkedett a vízbe, és majdnem megfulladt. A közeli Man szigeten pedig egy kíváncsi fóka akart mindenáron beszállni a mentőcsónakba.

BONIFÁC & DONKA: Heringtortával köszöntötték a pécsi állatkert fókapárját

Heringtortával köszöntötték ma délelőtt a pécsi állatkert fókapárját. Bár két különböző helyről érkeztek, Bonifác Nyíregyházáról, párja, Donka Augsburgból, mégis azonos napon van a születésnapjuk. A fókapárt nemrég a Pécsi Tudományegyetem fogadta örökbe, nevükben egy látványetetés keretében, Jakab Ferenc virológus adta át az ünnepelteknek a tortát.

Lili, Pierre, Imke és Kati - bemutatkoznak a Veszprémi Állatkert borjúfókái

A Veszprémi Állatkertben négy borjúfókával találkozhatnak a látogatók: Lili és Imke Németországból, Pierre Dél-Franciaországból, Kati pedig a Szegedi Vadasparkból került Veszprémbe.

A fókák nem ismerték meg maszkot viselő gondozóikat

Különleges probléma elé állította a koronavírus a New England-i akvárium fókáit és gondozóit. A fogságban nevelt állatoknak ugyanis újra össze kellett szokniuk az ott dolgozókkal, mivel nem ismerik fel őket maszkban.

Elindult az őszi fókasuli a Nyíregyházi Állatparkban

Elindult az őszi fókasuli a Nyíregyházi Állatparkban. Naponta négyszer tréningeznek az oroszlánfókákkal és nem csak a show kedvéért. Játékos feladatokkal szoktatják hozzá a ragadozókat az emberekhez és az orvosi eszközökhöz. Így viszonylag zökkenőmentesen tudják majd megvizsgálni a kétszáz kilós állatokat.   

CUKI: Fókasuli a Nyíregyházi Állatparkban

Elindult az őszi fókasuli a Nyíregyházi Állatparkban. A 200 kilós állatokat nem csak a show kedvéért tréningezik: a játékos feladatokkal az oroszlánfókák megszokják az emberek és eszközök közelségét. Így az orvosi vizsgálatok is zökkenőmentesebbek lehetnek.   

Hajdú Péter fóka rajza láttán tuti elpirulsz...

A Rajzoló feladat ismét megtréfálta a celebeket és a humoristákat. Szerintetek mit rajzolt Ábel Anita és Hajdú Péter?

A Rajzoló játékot itt tudod megnézni. Ha pedig a teljes adásra vagy kíváncsi, kattints ide!

Nézd meg a többi Rajzoló játékot is!

Nem fél csónakba ugrani egy jó falatért a fóka

Egy éve mutatta be a Fókusz: a mai nap felvételén egy hihetetlen ügyes fókát láthatnak, amelyik játszi könnyedséggel ugrik fel a motorcsónakra, ha egy kis plusz falatról van szó.

Egy leopárdfóka ürülékében talált pendrive tulajdonosát keresik

Szokatlan felhívás: egy leopárdfóka ürülékében talált pendrive tulajdonosát keresi az új-zélandi Víz- és Légkörkutató Intézet.

Gyorsan tanul a szegedi kisfóka

Bohókás és gyorsan tanul Milo, a nemrég Szegedre érkezett borjúfóka. Az állat imádja az emberek társaságát. A duisburgi állatkertből jött, ott csak az alapokat tanították meg neki, mostanra viszont sokat fejlődött Szegeden.

GYORSAN TANUL: így imponál a szegedi fóka párjának, Helgának

Milo utasításra kitátja a száját, felemeli a mellső lábát, hagyja – sőt látványosan élvezi – amikor gondozója végig nyomkodja a hátát. Gondozója szerint azért tanul ilyen gyorsan, hogy imponáljon leendő párjának, Helgának.

CUPP: Polippal csapta arcon a kajakost a fóka

Nem mindennapi élményben volt része annak a kajakos, társaságnak, akik Új-Zéland partjainál szállta partra a napokban. A fiúk épp teszteltek egy új akciókamerát, amikor felfigyeltek egy polippal küzdő fókára. Azt persze senki sem gondolta volna, hogy a nagy birkózásban a polip egyik csápja épp egyikük arcán landol majd.

CUKIK: így hűsölnek az állatkert lakói

A veszprémi állatkerttől kapott felvételen jól ltászik, hogy az ott élő állatok mennyire élvezik a korai nyarat.

Fókashow és látványetetés

Fókashow és látványetetések, csak néhány a veszprémi állatkert programjai közül. A hirtelen jött nyárias meleg miatt a borjúfókák és a pingvinek szinte egész nap a hűs medencében lubickolnak.

 

Ez a fóka bármit megtenne egy jó falatért

A mai nap felvételén egy hihetetlen ügyes fókát láthatnak, amelyik játszi könnyedséggel ugrik fel a motorcsónakra, ha egy kis plusz falatról van szó.

Kiderült, mit esznek az állatok

Csak mazsolából majd 600 kiló fogyott tavaly a Budapesti Állatkertben. Ezt mind az állatok ették meg. A dolgozók összesítették, hogy pontosan miből mennyit adtak a náluk élő 8000 különböző állatnak. Az etetésükre 265 millió forintot költöttek.

LÁTVÁNYETETÉS: Nem csak mókás, haszna is van

Régóta szeretik a budapesti állatkert látogatói a fókák látványetetését. Az állatok a napi halbetevőért sokféle produkcióra képesek. Gondozóik azt mondják, azt is jelzik, ha még éhesek. Minden állatot igyekeznek úgy etetni, mintha valójában a vadonban lennének. De vajon miért fontos ez?

KÁNIKULA: Így hűsölnek a fókák

A nagy meleg nemcsak az embereket, hanem az állatokat is megviseli, a Nyíregyházi Állatpark fókáinak például jégbe hűtött finomságokkal kedveskednek a gondozóik, hogy könnyebben elviseljék a kánikulát.

Fóka rántotta víz alá a kislányt

Fóka rántott vízbe egy kislányt Kanada nyugati partvidékén, Richmond városában. Az esetről drámai videófelvétel készült. Az állat - amelynek előzőleg kenyérdarabokat dobált a gyerek családja - valószínűleg élelemnek nézte a partra ülő kislány ruháját, és egy hirtelen mozdulattal rávetődött.

DRÁMAI: Fóka rántotta a vízbe a kislányt

Fókafej bukkant ki a víz alól a kanadai Richmond kikötőjében. A felvételen hallható, amint a parton állók arról beszélgettek, hogy milyen nagy az állat. A közelben állók nevetgéltek és kenyérrel etették az állatot.

Jéghideg vízben úszkálnak

Ki sem szállnak a két fokos vízből, egész nap a jégtáblák között úszkálnak. A Nyíregyházi Állatpark borjúfókái nem fáznak a hidegben. Ha nulla fok alá esik a hőmérséklet, csak akkor vannak igazán elemükben.

CSODA: A látogatók előtt jött világra a kisfóka

Öt évvel ezelőtt került nyilvánosságra az a felvétel, ahol döbbenetes dolog történik. A dologban az a legszebb, hogy akkor született először Magyarországon fóka. A Nyíregyházi Állatpark egyik látogatója filmezte le a nagy pillanatot. A videó véres jeleneteket tartalmaz.

ÁLLATOK VILÁGNAPJA: Tenyérből etették a makikat

Az állatok világnapján minden ünnepeltnek jutott valamilyen csemege. A Nyíregyházi Állatparkban a makikat mézédes mazsolával, kézből etethették a látogatók, de nem maradtak ki a jóból a fővárosi állatkert zebrái sem.

Már majdnem szelfizik a világ legfotogénebb fókája

A Macquarie-sziget félúton található az Antarktisz és Új-Zéland között és igazi fókaparadicsomnak számít, ugyanis a területén mintegy 100 ezer példány él a cuki állatokból. Inger Vandyke természetfotós jó néhányat meg is örökített közülük. Nézzen Ön is barátságos fókabébiket, és egyből jobb lesz a kedd!

A látogatók szeme láttára született meg a fókabébi

Böbe, a mama a vízparton hozta világra a borjút a Nyíregyházi Állatparkban, amit több vendég megörökített mobiltelefonjával. A bébi 8 kilós és 60 centi hosszú. Neve még nincs

Trükköket is tudnak a fókák

Már trükköket is tanulnak a Veszprémi Állatkert legújabb lakói, a borjúfókák. A négy fóka: Lili, Kati, Robi és Pierre március közepén érkezett az állatkertbe. Azóta ők a legnépszerűbbek.

CUKI: Ilyen az igazi fóka-foci

A hal a kedvenc csemegéjük és néhány finom falatért lelkesen produkálják magukat a látogatóknak a fókaborjak.
 

Új medencét kaptak a fókák és a pingvinek

Csaknem egy hónap után a pingvinek és a fókák szombaton birtokba vehették új medencéjüket a Veszprémi Állatkertben. Az állatok türelmetlenül várták már, hogy előbújhassanak, és végre csobbanjanak egyet az új medencékben. Az egyik fóka még produkálta is magát a kíváncsi látogatóknak.

PRODUKCIÓ: Integetett új medencéjének a fóka

Fordult egyet, a rácshoz kúszott, majd integetett a Veszprémi Állatkert egyik fókája. Türelmetlenül várta társaival, hogy végre birtokba vegyék új medencéjüket.

Eltévedt a fóka


szerző:
2015.01.28. 18:40
Eltévedt a fóka

Visszaengedtek az óceánba egy eltévedt oroszlánfókát Kaliforniában. A fiatal állatot hetekig kellett ápolni, mert nagyon legyengült. Arra egyelőre nincs magyarázat, hogy az év ezen szakában hogyan kerülhetett az állat Kalifornia partjaihoz.

Delfinekkel és fókákkal gyógyulnak a gyerekek

Csodákról beszélnek a szülők: a külföldön is egyre híresebb havannai Nemzeti Akváriumban delfinek, fókák segítségével és egy különleges módszerrel gyógyítják a rendellenességekkel született gyerekeket.

Fókusz Plusz 13-02-02


szerző:
2013.02.02. 19:27
Fókusz Plusz 13-02-02

Fókusz Plusz: Misztikus kaland - Felfedeztük a Nazca-vonalakat és a Föld legmélyebb bányáját a legtávolabbi földrészen. Exkluzív útinapló Dél-Amerikából. Veszélyek viadala - Küzdelem a leküzdhetetlen elemekkel. Megmutatjuk mindazt, ami a Dakar közvetítéséből kimaradt.

A Dakar, ahogy eddig még nem láthatták

Pingvin- és fókales a Csendes-óceánon, látogatás a világ leghíresebb bányájában, Copiapóban, ahol nemrég 33 bányász rekedt. Átkelés az Andokon, a misztikus Nazca vonalaknál és az elképesztő méretű teherautók. Exkluzív útinapló egy kicsit másképp.

Barackkal gazdagodott a nyíregyházi állatkert

A bébifóka, Barack keresztelőjét kedden tartották, Bajor Imre lett a csöppség keresztapja.

Elcsatangolt fókát találtak a sztrádán

A víztől messzire elkóborolt oroszlánfókát mentettek az Egyesült Államokban, San Francisco határában.

Fóka zavarta meg a cápatámadást

Két hősies segítő és egy fóka mentette meg egy vakmerő fiatalember életét Dél-Afrikában egy strandon.

Tündéri fókabébit pesztrál egy család

Egy Bajkál-tó menti kis település kedvencévé vált egy árván maradt fókabébi.

Pamela mindent bevet a fókákért

Pamela Anderson személyesen írt levelet Vlagyimir Putyin orosz kormányfőnek, amelyben a kanadai fókák védelméhez kér segítséget.

Fél év börtön a fókavadászatot filmezőknek

Letartóztattak Namíbiában két újságírót, akik a helyi fókavadászatot akarták dokumentálni.

Fóka az autópályán


szerző:
2009.06.23. 12:41
Fóka az autópályán

Kisebb felfordulást okozott az a fóka, aki egy oaklandi autópályán akart átkelni.

Kivágta egy fóka szívét és megette

Kanada főkormányzója felvágta egy számára lebunkózott fóka hasát.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való