KERESÉS search-close

fertőtlenítés

27 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "fertőtlenítés"

Fertőtlenítő nagytakarítás az őszi szünetben

Fertőtlenítő nagytakarítást kért az Emberi Erőforrások minisztere minden iskolától. A nagytakarítást az őszi szünetben kell majd elvégezniük az intézményeknek. Ahol pedig visszatérő probléma a fertőzés, ott a honvédséget is bevonják a munkába, minderről a Népszava számolt be elsőként. A Pedagógusok Szakszervezete szerint a takarítás mindenképpen jó ötlet, akkor, ha azt a megbízott takarítók végzik. Anélkül, hogy bevonnák a tanárokat is a munkába. 

Szigorú szabályok az iskolákban

A hagyományos tanévnyitók elmaradnak, helyettük folyamatos fertőtlenítéssel, maszkhasználattal és szigorúbb szabályokkal indul a tanév. Van iskola, ahol az eddig nem használt bejáratokat is megnyitják, hogy a diákok még kevesebbet érintkezzenek. Kásler Miklós miniszter nem számít tömeges iskolai megbetegedésekre.

Fertőtlenítik az uszodát, nem tudni, mikor játszhatják le a Magyar Kupa döntőjét

Egyelőre nem tudni, hogy mikor játszhatják le a férfi vízilabdások Magyar Kupa döntőjét. Koronavírus-fertőzés miatt a tegnapi és a mai meccsek is elmaradnak. A meccsek a Hajós Alfréd uszodában lettek volna, azt kiürítették és fertőtlenítik. A Fradi 4 sportolójánál mutatták ki a vírust. Mindannyian jól vannak, tünetmentesek, de a teljes vízilabdacsapat karanténba került. 

Mi is előbb jutunk majd oltáshoz az Unió tagjaként

Hét milliárd dollár gyűlt össze a világsztárok online szuperkoncertje alatt a koronavírus elleni gyógyszerek, tesztek és védőoltások kifejlesztésére és igazságos elosztására. Európa és Magyarország is csak akkor lesz biztonságban, amikor mindenhol kellő számú ember megkapta a védőoltást a fertőzés ellen. Nemcsak a védőoltás kifejlesztésében, de a fertőtlenítésben is óriási a feltalálók közötti verseny a világban.

Így fertőtlenítik az RTL Klub székházát!

Mivel a legtöbb országban most kezdenek lazítani a korlátozásokon és egyre többen mennek be a munkahelyükre, életbevágó dolog, hogy azok a helyek, ahol az emberek megfordulnak, fertőzésmentesek legyenek. A közlekedési eszközök, az irodák, az üzletek és a közösségi terek. De milyen lehetőségek vannak Magyarországon? Itt is lehet nagyüzemi fertőtlenítést végezni mondjuk ipari csarnokokban, irodaházakban vagy akár magánházaknál?

Katonák fertőtlenítik az otthont

Vegyvédelmi ruhás katonák kezdték meg a Pesti úti idősotthon fertőtlenítését. A munka napokig is eltarthat, de a főváros tervei szerint jövő hétvégén már visszatérhetnek az első gyógyult lakók az intézménybe. Mára újabb két idősotthonban találtak koronavírus fertőzöttet. Ezzel országszerte 6 idősotthonban majdnem 300 koronavírusos beteget tartanak nyilván.

Drónnal fertőtlenítenek az FKF telephelyén

Szokatlan felvételek felülről a szinte elnéptelenedett Budapestről. A drónokat most egészen új területen is alkalmazzák a koronavírus-járvány óta. Például ezekkel sokkal könnyebben lehet nagy területeket fertőtleníteni. A koronavírus légi ártalmatlanítása pedig Budapesten is elkezdődött.

Terjeszthetik a koronavírust a cicák és a kutyák?

A COVID-19 vírust kutyák és macskák, háziállatok nem terjesztik, és nem kapják el. De a szőrükön rajta lehet, így – akár egy kilincs, vagy egy használt papír zsebkendő – hordozzák a vírust. Így néha érdemes áttörölni kedvencünket egy fertőtlenítő kendővel.

KORONAVÍRUS: Szükséges fertőtleníteni a háziállatainkat?

A COVID-19 vírust kutyák és macskák, háziállatok nem terjesztik, és nem kapják el. De a szőrükön rajta lehet, így – akár egy kilincs, vagy egy használt papír zsebkendő – hordozza a vírust. Érdemes óvintézkedéseket tennünk arra az esetre, ha esetleg kórházba, karanténba kerülünk? Szükséges fertőtleníteni a háziállatainkat? Vihetjük-e állati közösségbe, és mindenki megsimogathatja? Pánik helyett gondolkodjunk előre!

Érdemes a mobilokat is fertőtleníteni

Akár két-három órán át fertőzőképes maradhat a koronavírus a fémtárgyakon - ezt mondta az RTL Híradónak nyilatkozó sürgősségi szakorvos. Késmárky András szerint a minden nap használt eszközöket, például a kilincseket, vagy a mobiltelefonokat, érdemes fertőtleníteni. Ipari fertőtlenítésbe kezdtek a budapesti, a debreceni és a szegedi tömegközlekedési eszközökön.

Fémpénzen megtelepedhet a koronavírus

Készpénzhasználat után is alapos kézmosásra figyelmeztet a WHO. Az egészségügyi világszervezetnél azt mondják, a bankjegyek és az érmék használata is elősegítheti akár a koronavírus terjedését. Az RTL Híradó által kérdezett szakember szerint a fémpénz valóban vonzza a vírust, ezért érdemes a használata után mindig fertőtleníteni a kezet.

Lábfogás, könyökpacsi, meghajlás - terjednek az alternatív köszönési formák a világban

A koronavírus miatt sok országban azt kérik a hatóságok, hogy az emberek ne fogjanak kezet egymással. Az iráni legfőbb vezető pedig imára buzdítja a lakosságot.

Teljes vízcserét rendeltek el az uszodában - a város vízilabdacsapata Olaszországban játszott

Teljes vízcserét és fertőtlenítést rendelt el a polgármester az egri uszodában, mert a város férfi vízilabdacsapata múlt hétvégén Észak-Olaszországban, a koronavírus miatt karantén alá vont terület közelében játszott. Szécsi Zoltán klubelnök azt mondta, a csapat egyik tagja, aki még itthon lett náthás, nem utazott el velük, a többiek egészségesek. A mai meccsüket azonban - a felfokozott hangulat miatt - elhalasztják. Az országos tisztifőorvos szerint a karantén elrendeléséről minden esetben egyedi elbírálás alapján döntenek.

SZÉCSI ZOLTÁN: „Egészségesek vagyunk, köszönjük!”

Teljes vízcserét és fertőtlenítést rendelt el a polgármester az egri uszodában, mert a város férfi vízilabdacsapata múlt hétvégén Észak-Olaszországban, a koronavírus miatt karantén alá volt terület közelében játszott. Szécsi Zoltán klubelnök azt mondta, a csapat egyik tagja, aki még itthon lett náthás, nem utazott el velük, a többiek egészségesek.

300 millió a hajléktalanokra

Hajléktalanok ellátását segítő tartalékalap létrehozásáról döntött a kormány. 300 millió forintot különítettek el, a pénzt a Belügyminisztérium használhatja fel. Hogy pontosan mire, még nem derült ki, de a hajléktalanokat segítő szervezetek információja szerint fertőtlenítő fürdőket alakíthatnak ki a pénzből. 

Rengeteg betegséget előzhetünk meg a klíma rendszeres tisztításával!

Ilyen melegben, aki teheti klímát használ otthon vagy az autójában, de tudjuk, hogy mikor és hogyan kell tisztítani? Czirák Attila klíma fertőtlenítő részletesen mesélt róla nekünk!

Három beteg meghalt: változik az eljárás

Másképpen fertőtlenítenek majd a kórházakban az Országos Kardiológiai Intézetben történt halálesetek miatt. Erről az országos tisztifőorvos beszélt. A kórház intenzív osztályán májusban lett rosszul öt beteg, hárman belehaltak a fertőzésbe. A csaknem fél évig tartó vizsgálat kimutatta: eddig ismeretlen módon fertőzött egy baktérium. A legfrissebb adatok szerint tavaly többen haltak meg kórházi fertőzésekben Magyarországon, mint közúti balesetben.

TBC-be halt bele, félnek a szatymaziak

Belehalt a TBC fertőzésbe a szatymazi általános iskola egyik korábbi dolgozója, emiatt elővigyázatosságból az intézmény összes diákját beoltják a fertőzés elleni vakcinával. Az RTL Híradónak több szülő is azt mondta, nagyon fél, hogy a betegséget mások is elkaphatták.

Influenza: többször takarítanak a buszokon

Tombol az influenzajárvány. A buszokon, a vonatokon a szokásosnál többet takarítanak. Speciális fertőtlenítőszert használnak, hogy megfékezzék a vírus terjedését. Az ÁNTSZ a megbetegedés elkerülése érdekében azt javasolja, hogy lehetőleg mindenki zsebkendőbe tüsszentsen és gyakran mosson szappannal kezet. A MÁV szóvivője Híradónknak azt mondta, jó, ha mindenki visz magával az útra alkoholos kézfertőtlenítőt, mert a kézmosót és a papírtörlőt gyakran kilopják a mellékhelységekből.
 

Veszélyes lehet, ha nem tisztítják ki a klímát

Akár súlyos tüdőgyulladást is lehet kapni, ha valaki nem tisztítja rendszeresen a légkondicionáló berendezést otthon vagy az autójában. A szakértő szerint évente fertőtleníteni kell a klímákat, de sokaknak ez már csak a kánikula beköszöntével jut eszébe.

Klórgáz miatt lettek rosszul öten

Klórgázt találtak egy fővárosi bérházban, öt ember szorult ápolásra.

Rovarirtás a plázai kordon mögött

Fertőtlenítést és rovarirtást rendeltek el a hatóságok abban a kávézóban, amelyikben két ember él víz és áram nélkül hetek óta.

Napokig tartott a halott férfi elszállítása

Több napig hevert a halálos ágyán, mire elszállították a dunaújvárosi férfi holttestét.

Megfertőzhette társait agyhártyagyulladással

Szinte az egész halásztelki óvodát fertőtlenítették. Mintegy 60-70 gyerek érintkezhetett a kislánnyal.

Apadó folyók és fertőtlenítés az árvíz után

Továbbra is apadnak a Borsod megyei folyók, de még tart a készültség.

Fertőtlenítés Sátoraljaújhelyen

Több mint hétszáz ingatlanban tett kárt a megáradt Ronyva patak. A kár több százmillió forint.

A beoltottak is terjeszthetik a H1N1-et

Csak az oltás és a fertőtlenítés együtt tudja megállítani az újinfluenza terjedését.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való