KERESÉS search-close

kórház

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "kórház"

Pócs Alfréd szerint koronavírus-ellenes nézetei miatt bocsátották el a gyöngyösi kórházból

Koronavírus-ellenes nézetei miatt bocsátották el a gyöngyösi kórházból - ezt állítja Pócs Alfréd ortopéd szakorvos. Többször is nyilvánosan hangoztatta, hogy szerinte felesleges a maszkviselés és megkérdőjelezte a kormány intézkedéseit is. Pócs Alfréd az RTL Híradónak azt mondta: igazságtalannak tartja a döntést, mert ő nem Covid-ellenes, de továbbra is kitart amellett, hogy nincs járvány Magyarországon. A kórházat hiába kerestük az ügyben.

Napokig nem vizsgálták meg betegét a kórházban – ezt állítja egy háziorvos

Napokig fektették egy covidos beteg mellett, nem vizsgálták meg egy fővárosi háziorvos betegét az egyik budapesti kórházban. Ezt állítja a doktor. Végül kiderült, csak epehomokja van, az okozza fájdalmait. A Híradónknak nyilatkozó orvos szerint a covid miatt egyre nagyobb a káosz a nem koronavírusos betegek ellátásában is. Mindeközben Kásler Miklós újabb levelet adott ki, ebben arra kéri a kórházakat, az eddigi 10 százalék helyett ágyaik 20 százalékát szabadítsák fel, és leírja azt is, hogy hol nem fogadhatnak covidos betegeket.

Czutor Zoltánt hat napig kezelték kórházban koronavírus-fertőzéssel

Hiába tettek meg mindent a győzelemért, szerda este Czutor Zolinak és Zsaninak kellett távoznia a villából. Szinte már rutinosan búcsúzkodtak a többiektől, hiszen nem is olyan régen egyszer már kiestek a játékból. A Nyerő Párost még nyáron forgatták. Zoli és Zsani akkor még nem gondolta, hogy a kiesésüket házikaranténból fogják végignézni, mivel mindketten elkapták a koronavírust. Az énekes kétoldali tüdőgyulladást kapott, ami miatt hat napot kórházban töltött.

Orvosok és szakdolgozók az áthelyezésekről: káosz és bizonytalanság

Káosz és bizonytalanság - így jellemzik orvosok és szakdolgozók az egészségügyben folyamatosan zajló áthelyezéseket. A székesfehérvári kórházban például egyik nap még 57 embert akartak átvezényelni a fővárosi Korányi Kórházba, végül másnap csak 18 nővér ment. Az RTL Híradónak nyilatkozó egészségügyi szakértő szerint nem egyedi az eset. Közben az egészségügyben dolgozók attól tartanak, ha aláírják az új szolgálati jogviszonyról szóló szerződést, mindennaposak lesznek a hasonló átvezénylések.

Rekordszámú, 1418 koronavírusos beteget ápolnak kórházban

Rekordszámú, 1418 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, és sosem voltak még ennyien lélegeztetőgépen, mint most: 154 betegnek van rá szüksége. A Független Egészségügyi Szakszervezet szerint bár több mint 26 ezer egészégügyi dolgozót képeztek át – nagyrészt online tanfolyamon - lélegeztetőgép kezelésére, sokan félnek a feladattól.

Folyamatos az egészségügyi dolgozók átvezénylése a Covid betegek ellátására

Folyamatos az egészségügyi dolgozók átvezénylése a Covid betegek ellátására. A győri kórházba 17 főt vezényeltek át. A legtöbbjüket a soproni kórházból. Az ajkai kórház pedig közleményben elismerte, hogy 30 dolgozó érkezett hozzájuk Veszprémből. Egyre több koronavírusos beteget szállítanak a szekszárdi kórházba, ahová 24 dolgozót irányítottak át máshonnan. A ma elfogadott új törvény értelmében kétszer egy évig kirendelhetők az orvosok más intézményekbe. A Híradónk által megkérdezett egészségügyi szakmenedzser azt mondja, ez aggályos.

Ellentmondásosak a hírek Trump állapotáról

Ellentmondásos információk jelentek meg a koronavírusos Donald Trump állapotáról. Orvosai szerint szépen gyógyul, de egy névtelen forrás, és később az elnök maga is arról beszélt, ezekben a napokban dől el, hogy hatott-e az eddig kapott kezelés. Amerikai sajtóhírek szerint Trump kórházba kerülése előtt csak segítséggel tudott rendesen lélegezni. 

Kísérleti gyógyszerekkel kezeik Trumpot

Kórházba került Donald Trump. Az amerikai elnököt kevesebb, egy nappal azután szállították egy katonai kórházba, hogy kiderült, ő is elkapta a koronavírust. A lépésre, stábja szerint csak elővigyázatosságból volt szükség. Orvosai szerint Trump jól van, de lázzal és fáradékonysággal küzd. Kereskedelmi forgalomban még nem kapható, kísérleti gyógyszerrel kezelik.

Máig próbál magyarázatot találni testvére halálára

Írásbeli figyelmeztetést kaptak a sátoraljaújhelyi kórház dolgozói, akiknek a műszakja alatt kiugrott egy beteg kórterme ablakán még májusban. Mindez éjszaka történt, és négy órán keresztül senki nem vette észre. Az áldozat testvére azóta sem érti, mindez hogyan fordulhatott elő.

Párnát sem kapnak a koronavírusos betegek a kiskunhalasi kórházban

Párnát sem tudnak adni a koronavírusos betegeknek a kiskunhalasi kórházban – ezt állítja egy ott fekvő beteg. Felvételeket is küldött az RTL Híradónak a pókhálós, lerobbant, omló vakolatú kórteremről. Eközben a városban üresen áll az a teljesen új, és minden géppel felszerelt konténerkórház, amit direkt a koronavírusos betegek gyógyítására építettek a tavasszal. A kórház egyebek között azt írta: az épületet kifestették, de nemrég csőtörés volt.

Pataky Attila megtört, miután kigyógyult a koronavírus-fertőzésből

Jó hírek az EDDA háza tájáról: jobban van Gömöry Zsolt billentyűs és Pataky Attilát is hazaengedték a kórházból. A két, igazoltan koronavírusos zenész telefonon nyilatkozott a Fókusznak.

GÖMÖRY ZSOLT: „Pozitívan nézek előre, mert az ember így tud gyógyulni”

Az Edda 58 éves billentyűse az egyike annak az 558 koronavírusos betegnek, akit kórházban ápolnak. Infúziót, egy újfajta antibiotikumot és más gyógyszereket kap. Szerencsére lélegeztető gépre nem volt szüksége, de rendkívül legyengült.

Egyszerre 32 ezer koronavírusos beteget is képesek lesznek ellátni a kórházak?

Egyszerre 32 ezer koronavírusos beteget is képesek lesznek ellátni a kórházak - erről beszélt a Parlamentben Orbán Viktor, hétfőn. Szerinte ehhez van elég kórházi ágy, és szakember is. A miniszterelnök úgy látja, a gazdaságvédelmi intézkedések egyedülállóak Európában. Az ellenzéki pártok viszont kevesellték a kormány lépéseit és továbbiakat, például ingyenes tesztelést követelnek.

Zsolt meglátogatja Gergőt a kórházban

Bartha úgy dönt, muszáj lesz tisztáznia pár dolgot az üzeletemberrel…

Árpád megmenti Gergő életét!

Teljesen ledöbben Szonja, amikor kiderül, mit tett a mostohaapja…

Országszerte sorra rendelik el a látogatási tilalmat

Országszerte sorra rendelik el a látogatási tilalmat a kórházakban és idősotthonokban, az egyre gyakoribb koronavírus fertőzések miatt. A kecskeméti és a székesfehérvári kórházban, a betegek között is találtak fertőzötteket. A sokasodó megbetegedések miatt mától lezárták a gyermekvasutat, az egyik törökbálinti óvodát és a Thália Színházat. 

Meghalt a pápai idősotthon egyik koronavírusos lakója

Meghalt a pápai idősotthon egyik koronavírusos lakója, akit szobatársával együtt már napok óta kórházban kezeltek a fertőzés miatt. Vele együtt már 609-en haltak bele a fertőzésbe Magyarországon. Közben bebizonyosodott, hogy az ebola ellen kifejlesztett gyógyszer valóban hatékony a koronavírus ellen is, így eredményesebb lehet majd a kezelés.

A Ne Dobd Ki Alapítványt évek óta ajándékoz televíziókat rászoruló intézményeknek

Szlávik doktor rendkívül elégedett, hiszen ajándékot kaptak egy alapítványtól, azt mondja, jól jött ez a Dél-Pesti Centrumkórház Infektológiai Osztályának. A Ne Dobd Ki Alapítvány számára az Uzsoki volt az első kórház idén. Ott több mint 1200 méter kábelezéssel 85 vevőhelyet építettek ki ingyen. Minden kórterem, nővérszoba antennakiállást kapott.

60 milliárd forintért végezné el 17 budapesti kórház fertőtlenítő felújítását a kormány

60 milliárd forintért végezné el 17 budapesti kórház úgynevezett fertőtlenítő felújítását a kormány - vette észre a Portfolio. Hogy ez pontosan mit jelent, nem árulta el a Minisztérium. Híradónknak annyit közöltek: jövő héten adnak tájékoztatást a részletekről. A Népjóléti Bizottság szocialista elnöke szerint inkább a járvány elleni védekezést kellene erősíteni ebből a pénzből.

Kórházbezárástól tartanak Vásárosnaményban

Kórházbezárástól tartanak, ezért tüntettek tegnap Vásárosnaményban. A helyiek, akikhez több ellenzéki politikus is csatlakozott, azt kérik, hogy újra nyissák meg a fekvőbeteg osztályokat. Március óta zárva vannak, az azóta már megszüntetett veszélyhelyzet miatt. A város polgármestere szerint nem zár be a kórház. Az intézménynél azt ígérték, szeptembertől újranyit a fekvőbeteg részleg.

Szonja és Gizi közös titkok rejtegetnek Adél elől

Az biztos, hogy Gergővel kapcsolatos, de vajon lesz még alkalom rá, hogy beszéljen szerelmével?

Egy kórház mellékhelyiségében fogták el az érdi gyilkosság feltételezett elkövetőit

Egy kórház mellékhelyiségében fogták el az érdi gyilkosság feltételezett elkövetőit. A Budapest melletti településen péntek éjjel öltek meg egy férfit, de gyilkosságot csak másnap fedezték fel. A rendőrök hamar elkapták a gyanúsítottakat. Ők azt mondták, nem tetszett nekik, ahogy a férfi viselkedett, ezért ölték meg.

Könyörögtek a várandós hajléktalan kismamának, hogy menjen kórházba

Szerdán Érd központjában másfél órán keresztül könyörögtek egy várandós hajléktalan kismamának a rendőrök, mentősök, szociális segítők, hogy hajlandó legyen kórházba menni. A fiatal nő egyszer már megszökött onnan, de az érdiek nem bírták tétlenül nézni, hogy sörrel és cigarettával a kezében, láthatóan utolsó órás terhesként kéreget a városban. A többek szerint mentálisan sérült nőnek sokan próbáltak már segíteni, de mindig nemet mondott a gyámhivatal, a családsegítő, és a helyi civil szervezetek munkatársainak.

Még mindig válságos az állapota a lezuhant siklóernyősnek

Még mindig válságos az állapota - továbbra is kómában van a július elején Vértesszőlősnél lezuhant siklóernyős, tudta meg híradónk. A sportoló egy fán akadt fenn, de nem sérült meg. Az eddigi információk szerint a segítségére érkező katonai helikopter rotorszele letörte az ágat, amin ült. A férfi 20 métert zuhant. Az ügyben folyik a nyomozás, gyanúsított még nincs.

Sokan a kórházban kapták el a koronavírust

Minden negyedik koronavírus-fertőzött kórházban kapta el a vírust – ez derült ki abból a levélből, melyet az országos tisztifőorvos küldött a fővárosnak. Ellenzéki képviselők szerint Kásler Miklósnak le kell mondania és parlamenti vizsgálóbizottságnak kell alakulnia a hibák felderítésére. A kormány szerint az ellenzék tudatosan félremagyarázza az adatokat.

Nem nyit ki a sátoraljaújhelyi kórház gyermekosztálya

Április óta nem fogad betegeket a sátoraljaújhelyi kórház gyermekosztálya, csak a sürgősségi ellátás, és a járóbeteg-ellátás maradt meg, a 24 óránál hosszabb kezeléseket Miskolcon végzik el. A gyermekosztály idén áprilisban azért zárt be két hétre, mert az egyetlen gyermekorvos karanténba került a koronavírus miatt. A helyiek azt hitték, a bezárás ideiglenes, de most a polgármester bejelentette, hogy nem sikerült megoldani a helyzetet.

Félnek a koronavírus-fertőzéstől Mezőkövesden

Nem került több koronavírusos beteg kórházba a mezőkövesdi fertőzések után. Erről tájékoztatta Híradónkat a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórház. Kedden számoltunk be arról, hogy átmenetileg lezártak egy általános iskolát miután kiderült, hogy az egyik ott dolgozó tanár megfertőződött, majd további 21 embernek adta át a betegséget. A helyiek attól tartanak, hogy ők is megfertőződhetnek.

Kizuhant az ablakon egy kétéves kisfiú

Egy kétéves kisfiú esett ki péntek reggel egy ház ablakán Sóskúton. Súlyos fejsérülésekkel vitték kórházba. Bár a földszintes ház ablakai nincsenek messze a talajtól, a gyerek mégis öt métert zuhant. Ugyanis pont a pincegarázshoz vezető betonozott lejáróra esett. Előtte átszakította a szúnyoghalót. A mentőket és a rendőröket a kisfiú édesanyja hívta ki. A rendőrség kiskorú veszélyeztetése miatt nyomoz.

Két koronavírusos fiatalt lélegeztetnek műtüdőn keresztül

Két, koronavírussal fertőzött fiatalember fekszik életveszélyes állapotban az Országos Korányi Pulmonóligai Intézetben, műtüdőn keresztül lélegeztetik őket. Erről a kórház társintézményének, az Onkológiai Intézetnek az intenzív osztályos főorvosa beszélt a Spirit Fm műsorában. Elek Jenő szerint teljesen egészséges 30-40 éves betegeik is voltak.

Sokan mennének külföldre

Soha nem tervezett még annyi orvostanhallgató külföldre menni, mint most, és az utóbbi időben több ezer szakdolgozó is elhagyta a magyar kórházakat - folyamatos az elvándorlás az egészségügyből a Független Egészségügyi Szakszervezet és a Magyar Orvosi Kamara szerint. A Népszava írt arról elsőként, hogy a Kamara felmérésén 10-ből 6 orvostanhallgató nyilatkozott úgy, hogy külföldre menne dolgozni, ha megkapja a diplomáját. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint azonban egyre csökken az elvándorlás.

Utólag kellene visszafizetnie a kórházaknak a koronavírus tesztek árát

A kórházakkal fizettetné meg az országos tisztifőorvos a koronavírus tesztek árát, ha úgy ítélik meg, hogy az intézmény feleslegesen rendelte el azokat. Erről tájékoztatta Müller Cecília a kórházvezetőket a napokban. A tisztifőorvos szerint, ha egy kórház túl sok tesztet végeztet, vizsgálatot indíthatnak.

Császármetszéssel szült a koronavírusos kismama

Elkülönítve szállították, és elkülönített műtőben császározták meg azt a kismamát, akinél a 31-dik héten beindult a szülés és kiderült, hogy koronavírusos. Egy másik budapesti kórházból vitték a Semmelweis Egyetem Szülészeti Klinikájára, mert nagyon köhögött és magas láza volt. Pozitív teszt után szigorú óvintézkedések mellett megoperálták. A baba nem kapta el a vírust, és az édesanya is jobban van. Dr Bánhidy Ferenc professzor, a Semmelweis Egyetem Szülészeti Klinikájának igazgatóhelyettese nyilatkozott az RTL Híradónak.

Újra lehet látogatni a betegeket a kórházakban

Az országos tisztifőorvos már csak a koronavírus-fertőzéssel érintett osztályokon tartotta fenn a járvány elején bevezetett látogatási tilalmat.

Tömegesen várakoznak a betegek az egri kórház előtt, hogy bejuthassanak a szakrendelésekre

A járóbeteg-ellátás a napokban indult újra Egerben, a kórházba az egész megyéből érkeznek vizsgálatokra. A betegeket az épület folyosóira nem engedik be. Az operatív törzs szerint, ha mindenki előre megbeszélt időpontra érkezik, akkor nem lesz tömeg. A kórház nem nyilatkozott a helyzetről.

Stop motion mesével mondtak köszönetet az egészségügyi dolgozóknak

Lilla, Samu, Marci és Huba egy stop motion videóval neveztek be a Made in Karanténba, mellyel egyben a frontvonalban dolgozók előtt is tisztelegtek.

Négy koronavírusos beteget találtak a tatai kórházban

Négy koronavírusos beteget találtak a tatai kórházban - erről először a város polgármestere írt a facebookon. Michl József szerint őket Budapestre és Ajkára szállították, a kórház dolgozóit és a többi beteget tesztelik, ennek eredménye szerinte egy-két nap múlva lesz nyilvános. Az országos tisztifőorvos hétfőn arról beszélt, eddig összesen 500 kórházi dolgozó fertőződött meg koronavírussal, közülük 246-an betegek.

Nincs döntés a parancsnokokról

Egyelőre nem tudni, meddig maradnak katonai parancsnokok a kórházakban, és a stratégiai jelentőségű vállalatoknál. A miniszterelnök két napja arról beszélt: a kormány május végén visszaadhatja a rendkívüli felhatalmazást. Szerettük volna megtudni, visszavonják-e a kórházparancsnokok és katonai felügyelők megbízatását. Csak annyit közöltek: ha így lesz, arról időben tájékoztatnak majd.
 

Kukában, hideg vízzel mosakodott napokig egy koronavírus-gyanús nő

Egy szobai kukában, hideg vízben tudott csak mosakodni egy koronavírus-gyanú miatt a Korányi Kórház Covid osztályára került beteg. Erről először a 444 számolt be. A 40 éves nőt telefonon értük utól. Híradónknak azt mondta: élete legmegalázóbb élménye volt a kórházban töltött négy nap. Ez idő alatt ki sem léphetett az izolációs szobából, és orvos sem látta.

ÁLDATLAN ÁLLAPOTOK: Fürdőszoba nélküli kórteremben kellett négy napot eltöltenie

Egy szobai kukában, hideg vízben tudott csak mosakodni  egy koronavírus-gyanú miatt a Korányi Kórház Covid osztályára került beteg. A 40 éves nő Híradónknak azt mondta, élete legmegalázóbb élménye volt a kórházban töltött négy nap.

Rádőlt a hinta állványa egy 6 éves kisfiúra

Rádőlt a hinta állványa egy 6 éves kisfiúra Budapesten. Szülei azonnal kórházba indultak vele, majd egy piros lámpánál segítséget kértek a rendőrautóban ülő járőröktől. Végül ők vezették fel a családot szirénázva a kórházig, ahol ellátták a kisfiút. A gyerek már jól van, és haza is engedték. A szülők ellen nem indul eljárás.

SZIRÉNÁS FELVEZETÉS: „Bármelyik ember ezt tette volna egy másik emberért, akinek a gyermeke megsérül”

Rádőlt a hinta állványa – emiatt sérült meg egy 6 éves kisfiú Budapesten. A kertjükben játszott, amikor a baleset érte. Szülei azonnal kórházba indultak vele, majd egy piros lámpánál segítséget kértek egy rendőrautóban ülő járőrpárostól.

Már háromszor esett el otthon a combnyaktöréssel hazaküldött férfi

Már háromszor esett el otthon a combnyaktöréssel hazaküldött férje - ezt mesélte az RTL Híradónak egy 77 éves rákos férfi felesége. Egy másik, stroke-ból lábadozó beteg pedig otthon kapott fertőzést, így mentő vitte vissza a kórházba. Három hete mindketten azért kerültek haza, mert a járvány miatt fel kellett szabadítani a kórházi ágyakat. Családtagjaik azt mondják, próbálnak otthont mindent megtenni, de elfáradtak és félnek, hogy valamit rosszul csinálnak.

Fertőzötten is dolgozhattak a tatabányai kórház munkatársai

Koronavírusos tüneteik megjelenése után is napokig dolgoztak a tatabányai kórház munkatársai. Ez is kiderül az országos tisztifőorvos határozatából, amelyben elrendelte a kórház zárlatát. Erről azután döntött, hogy kiderült, 53-an, kórházi dolgozók és betegek fertőződtek meg az intézményben. Elrendelte azt is, hogy a kórház összes dolgozóját 7 naponta teszteljék.

Dráma: koronavírusos a Made in Karantén versenyzőjének nagypapája!

Dorina nem könnyű időszakon megy most keresztül: a nagypapája három hete küzd a koronavírussal.

Meghalt egy kórházi beteghordó

Koronavírus-fertőzésben meghalt a tatabányai kórház egyik dolgozója, a beteghordó mindössze 41 éves volt. A hírt a kórház igazgatója is megerősítette. Az operatív törzs tájékoztatóján a férfi halálával kapcsolatban azt nem említették, hogy egészségügyi dolgozó volt. A székesfehérvári kórház intenzív osztályán ápolták, lélegeztető gépen volt. Az egészségügyben dolgozók közül ő az első ismert áldozat. A tatabányai kórházban összesen 21 dolgozó fertőződött meg.

Eddig 21 kórházi dolgozó kapta el a koronavírust a tatabányai kórházban

Eddig 21 kórházi dolgozó kapta el a koronavírust a tatabányai kórházban és rajtuk kívül több mint hatvanan vannak otthoni karanténban. Az intézményben április közepén tört ki a járvány. Az egyik dolgozó lélegeztetőgépen van. A bent fekvő betegek közül is megfertőződtek kilencen. A kórház főigazgatója az RTL Híradónak azt mondta, egyelőre így is el tudják látni a feladataikat.

Hazavitték a kórházból, meghalt

Alig hogy hazaküldték a kórházból, meghalt egy 72 éves beteg Orosházán. Az idős férfi alzheimer-kóros volt, és két hete agyi infarktust kapott, ezért ápolták kórházban. Zárójelentésében az szerepel, hogy azon az osztályon, ahol volt, nem maradhat, és másik osztályra sem kerülhet, mert azt a járványveszély miatt kiürítették. A kórháztól azt írták, náluk nem kellett az ágyak kiürítése miatt orvosi ellátásra szoruló beteget hazaküldeni.

 JÁRVÁNYKÓRHÁZ: Így néz ki belülről a kiskunhalasi mobil kórház

A kórtermek már teljesen készen állnak a betegek érkezésére a kiskunhalasi járványkórházban. A konténerkórházat március közepén kezdték építeni a börtön telkén, a korábbi menekültszállás helyén.

29 kórházi dolgozó került karanténba Tatabányán a koronavírus miatt

29 kórházi dolgozó került karanténba Tatabányán a koronavírus-járvány miatt. A kórház tájékoztatása alapján a nefrológián és a gasztroenterológián dolgozóknál mutatták ki a vírust, eddig összesen tizennégyüknél. Állapotuk stabil, senki nincs életveszélyben. A két osztály minden dolgozóját tesztelték, de még nincs meg az összes eredmény, így elővigyázatosságból mindenki karanténba került. A kórház szerint betegek is megfertőződtek, de róluk nem adhatnak ki információt.

Megrendítő üzenetet küldött egy magyar főnővér New Yorkból

Már 16 ezer áldozata van csak New York államban az új koronavírusnak, miközben még mindig 18 ezren vannak kórházban. Az orvosok, ápolók heroikus küzdelmét testközelből, vagy, ahogy New Yorkban mostanában mondják, a háborús frontvonalról nézi Grill Beáta, aki a Mount Sinai kórházban dolgozik közel 3 éve a kardiológiai osztályon főnővérként. Ott ez a pozíció kicsit mást jelent, mint Magyarországon. Nemcsak nővéreket irányít, de gyógyszereket és vizsgálatokat is felír.

Sírva hívta családját egy 77 éves férfi, hogy hazaküldik a kórházból

Sírva hívta a családját egy 77 éves férfi, mert közölték vele, hogy combnyaktörése után 2 hónappal, haza kell mennie a Péterfy Sándor utcai kórház rehabilitációs osztályáról. Híradónknak kétségbeesett felesége nyilatkozott, akinek fogalma sincsen, hogyan fogja járásra képtelen, egyébként tüdőrákos férjét egyedül ellátni kis panellakásukban.

KÓRHÁZKIÜRÍTÉS: Nem tudja, hogyan fogja tudni otthon ellátni idős férjét

A 69 éves asszony 4 nappal ezelőtt tudta meg, hogy 77 éves férjét, akit egy combnyaktörés után a rehabilitációs osztályon ápoltak, hazaküldik, mert sürgősen ki kell üríteni az osztályt, ahol fekszik. 

Hazaadott betegek, egyelőre üres kórházi ágyak

Csütörtökön 142 ember halt meg a koronavírus fertőzésben Magyarországon, és újabb 74 beteget regisztráltak. Így 1652 főre nőtt az igazoltan fertőzöttek száma. A jelenlegi intézkedések szerint a kórházak ágykapacitásának 60%át elérhetővé kell tenni, vagyis ki kell üríteni – mindössze 8 nap alatt.

Négy magyar orvos megy Erdélybe

Erdélyi kórházakba keresett magyarországi orvosokat az emberi erőforrások minisztere. Ezt a Népszava tudta meg. Kásler Miklós levélben kérte az igazgatókat, hogy mérjék fel, van-e olyan orvosuk, aki vállalná a munkát. A minisztériumtól azt írták az RTL Híradónak, hogy csak négy orvos utazik Erdélybe, hogy műtéteknél segítsen. Szerintük a jelenlegi járványhelyzet ezt még lehetővé teszi.

Nem tartották be a szabályokat - a személyzet nagy része elkapta a koronavírust

Katonai irányítás alá került egy kórház Romániában, miután kiderült, hogy a személyzet nagy része elkapta a koronavírust, mert nem tartották be a szabályokat. Az intézmény szintén fertőzött igazgatóját jó ideig nem találták a hatóságok - végül kiderült, hogy egy hotelszobába bezárkózott, ahonnan csak kényszerrel tudták elszállítani.

Koronavírus fertőzöttet is hazaküldtek a kórházból

Koronavírus fertőzöttet is hazaküldtek a kórházból, majd megkérték, hogy menjen vissza, mert pozitív a tesztje - ezt mondta Híradónknak a főpolgármester. Eredetileg éjfélig kellett felszabadítani a kórházi ágyak 60 százalékát, a tisztifőorvos most azt mondta, ezek felének kell rendelkezésre állni a hét végére. Így a kiürítés folytatódik. Egyik nézőnk azt mondta: ma tudta meg, hogy csípőműtött, tüdőgyulladásból épp csak felépült anyját csütörtökön hazaküldik. Más pedig azt mondta, szerinte meghalni küldték haza az apját. A tisztifőorvos mindenkitől megértést kér és vár.

1579 igazolt fertőzött, 134 halott

1579 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma Magyarországon. Életét vesztette újabb 12 beteg, ezzel 134 főre emelkedett a koronavírusban elhunytak száma.

A kórházi osztályok kiürítése miatt egyre többen kérnek segítséget az önkormányzatoktól

A kórházi osztályok kiürítése miatt egyre többen kérnek segítséget az önkormányzatoktól - erről beszéltek az RTL Híradónak polgármesterek. Például Budapest 9. kerületének vezetőjét egy idős nő kereste meg, akinek végstádiumú, daganatos fiát akarták kirakni a kórházból.

Boris Johnson elhagyhatta a kórházat

Közleményben mondott köszönetet az őt kezelő kórházi dolgozóknak Boris Johnson, akit vasárnap kiengedtek a kórházból.

94 idős lakóból 60 pozitív

Újabb több mint száz idősotthon-lakóról derült ki, hogy megfertőződött a koronavírussal. Közülük 56-an a Pesti úti intézményben élnek, őket kórházba szállították. Az országos tisztifőorvos azt mondta, jól vannak, senki sincs közülük intenzíven. A szintén budapesti Rózsa utcai otthonban is 53 lakó tesztje lett pozitív. A borsodnádasdi szociális otthonban is vannak fertőzöttek. A borsodi településen kijárási tilalmat rendeltek el.

„Egy tömbben a vírus-fertőzöttek és az újszülöttek”

A kismamák aggódnak, hogy megfertőződhetnek Kecskeméten, miután járványügyi szárny lett a kórház egyik épületéből. Pont abból, ahol a szülészet is működik. A kórház a közösségi oldalán közleményben azt írta, a vírusgyanús pácienseket izolálják. Az intézménybe is csak szűrési pontokon át lehet bejutni.

Robbanás történt egy háromszintes társasházban Petőfibányán

Szinte megsemmisült az épület felső szintje, miután robbanás történt egy háromszintes társasházban a heves megyei Petőfibányán. A robbanásban egy ember megsérült. Őt a tűzoltók mentették ki a romok alól. Életveszélyes sérülésekkel, menőhelikopter szállította kórházba. A robbanásban több lakás lakhatatlanná vált. A detonáció után 50 embernek kellett elhagynia az épületet.

Nem csillapodik a drámai vírushelyzet Olaszországban

Egy nap alatt 627-en haltak meg, többen mint 24 óra alatt bármelyik országban a koronavírus megjelenése óta. Ezzel már 4 ezer fölé ugrott a halálos áldozatok száma. A Sky News stábja Bergamo után bejutott Cremona egyik kórházába is.

Az interneten közvetítik, mi történik velük a kórházi karanténban

Magyar koronavírus fertőzöttek videóikat bárki láthatja, az interneten közvítitik, mi történik velük a kórházi karanténban vidéken, és Budapesten. A videókban azt is elmesélik, milyen több napos kálvária után derült ki egyáltalán, hogy fertőzött van a családban. A nekünk nyilatkozó pszichológus hangsúlyozza, hogy már 24 óra elzártság is nagyon megviselhet bárkit, ezért érdemes megtervezni, hogyan töltsük az időt a karnaténban, hogy ne essünk depresszióba.

Szívátültetésre váró fiú segít a houstoni gyerekkórház konyháján

Nem mindennapi kissegéd tűnt fel a houstoni gyerekkorház konyháján. A 14 éves Hunter Henry szívátültetésre vár, de addig, amíg erre nem kerül sor, úgy döntött, hasznosan tölti az idejét. Betegtársainak saját receptjei alapján készít menüt, melybe még gyógynövényeket is tesz, ezzel is segítve felépülésüket.

Egy magyar orvos, aki külföldön lett sikeres

Egy sikeres magyar orvos, aki profi a szakmájában, nem fogad el hálapénzt, nagyon jól megél a fizetéséből, és a szabadidejében még arra is jut energiája, hogy könyvet írjon és norvégból fordítson. Dr. Lőrincz Balázs Bendegúz Magyarországon nem ismert, Németországban viszont szakmai körökben annál inkább, merthogy ott csinált karriert. Pedig sok év külföldi munka után hazajött, hogy inkább itthon dolgozzon, ki is nevezték klinikaigazgatónak, de végül a bürokrácia miatt inkább visszament Németországba. Vorák Anita Frankfurtban találkozott vele.

A lombardiai kórházakban háborús helyzet van

Az intenzív osztályok orvosainak már mérlegelniük kell, hogy kit van esélyük megmenteni. Ezt mesélte az RTL Hiradónak egy Milánóban élő magyar nő. Pécsvári Tünde azt mondta, hogy a nagyváros kihalt. Mindenki bezárkózott. Közben 27 itáliai börtönben lázadnak a rabok azért, mert a koronavírus miatt megtiltották, hogy rokonaik látogassák őket. A lázadásnak halálos áldozatai is vannak.

Küzdenek agydaganatos lányuk gyógyulásáért

A semmiből derült ki, hogy lányuk agydaganatos. Egy éve küzd a nyíregyházi család a 14 éves Dorina gyógyulásáért. A kislány már 30 sugárkezelésen van túl, a daganat ugyan zsugorodott, de nem tűnt el. Még mindig nyomja az idegeit, és emiatt alig tudja használni a jobb kezét. A szülők minden erejükkel segítenek lányuknak, de végesek a tartalékaik.

Több kórházat is felkészítenek a koronavírusos betegek fogadására

Ha kell, több kórházat is felkészítenek a koronavírusos betegek fogadására. Ezt Kásler Miklós miniszter jelentette be. A Szent László Kórházban máris csaknem 150 ágyat felszabadítottak. Közben még mindig rengetegen szeretnének tesztet végeztetni, de ez nem egyszerű. Az RTL Híradó beszélt azzal a férfival, aki az észak olaszországi Ravennából tért haza, és azt mondja, hiába köhögött, több helyről is teszt nélkül elküldték.

Koronavírus: Azt mondják, a súlyának megfelelően kezelik a helyzetet itthon

Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter meghallgatását kezdeményezi a DK a koronavírus terjedésével kapcsolatban. Az ellenzéki párt szerint a kórházakban továbbra is gondokat okoz az eszköz és a szakemberhiány. A Jobbik szerint a kormánynak inkább a vírussal kapcsolatban kellene tájékoztató kampányt indítania. A Belügyminisztérium államtitkára szerint a súlyának megfelelően kezelik a helyzetet.

Bence: „Rozina miért nem jön be hozzám?”

Miután Karola beszélt Rozinával, a lány tényleg bement a kórházba, hogy meglátgassa Bencét. Az utolsó pillanatban azonban elrohant, amit Bence is meglátott. Ha kíváncsi vagy a teljes adásra, kattints ide!

Egy program, amely segít erőt adni a szívbeteg gyerekek szüleinek

Magyarországon évente közel 1000 családba születik szívbeteg gyermek. Janka is közéjük tartozik. Csak 3 napos volt, amikor kiderült, a szívéből kivezető ér szinte teljesen elzáródott. A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetében életmentő műtétet hajtottak végre rajta. A kislány szülei a K&H Gyógyvarázs program segítségével most megosztották a történetüket, hogy erőt adjanak azon beteg gyermekek szüleinek, akik hasonló helyzetbe kerülnek.

Elkészült Vuhanban az első kórház, amelyet a járvány miatt kellett felépíteni

A kínaiaknak alig 10 nap kellett az 1000 ágyas létesítmény létrehozásához. Hétfőtől már fogadja a betegeket. Közben gőzerővel épül a másik kórház is a városban. Az másfélszer nagyobb lesz, és pénteken már ott is gyógyítani fognak.

TIMELAPSE: Így épült fel 10 nap alatt a vuhani kórház

Gyorsított felvétel a Huosensán kórház építéséről. A munka január 24-én, azaz hétfőn kezdődött a földmunkákkal. Aztán jött az alapozás, amihez szintén elég volt pár nap. Errek kerültek az építmények előre legyártott panelekből és konténerekből. A kórház így kétszintes lett a végére.

Megégett egy pszichiátriai beteg a debreceni kórházban

Megégett egy pszichiátriai beteg a debreceni kórházban. Az arca és a nyaka is megsérült. Az ápolók zuhannyal oltották a tüzet - tudta meg a Cívishír. Azt egyelőre nem tudni, hogyan lobbant lángra az asszony ágya. Híradónk úgy tudja, egy hetek óta bent kezelt, 50 év körüli nő sérült meg. Amíg a rendőrségi eljárás tart, a kórház nem nyilatkozik.

A fejlesztési pénzeket féltik

Egyelőre nem tudni, hogy hány kórházat érinthet a várótermek, kórtermek és szociális helyiségek felújítása és azt sem, hogy emiatt elmaradhat-e különböző eszközök, például CT-k beszerzése. A miniszterelnök csütörtökön jelentette be, hogy a kormány átcsoportosítja a fejlesztési pénzeket, és addig nem költenek másra, amíg nem újítják fel a kórházakat. Az Orvosi Kamaránál a már korábban bejelentett, más jellegű fejlesztések miatt aggódnak.

Rengeteg beteg volt a miskolci ambulancián

Rengeteg beteg volt még éjjel is a Miskolci Megyei Kórházban, többségük a lefagyott utakon, járdákon szenvedett kisebb-nagyobb balesetet. Reggel 6-ig több mint 400 embert láttak el, főként törésekkel, ficamokkal. A kórház kénytelen volt behívni a szabadnapos dolgozóit, hogy el tudják látni a betegeket. A csütörtöki ónos eső után Miskolc legtöbb utcája pénteken már járható volt, de a kisebb utakat és járdákat még ma is szórták, hogy ne legyen gond.

Csak a kórházi adósság felét fizetné ki a kormány

Akár kórházi eszközhiány is felléphet, ha a kormány csupán alig több mint a felét akarja kifizetni a kórházi adósságoknak. Ezt az Orvostechnikai Szövetség főtitkára mondta. Azt is közölte, hogy szerinte komoly szerkezeti átalakításra lenne szükség az egészségügyben ahhoz, hogy ne adósodjanak el minden évben a kórházak.

Orsit zokogva támadta le a kórház egyik látogatója

Kiderült, hogy Orsi véletlenül fals információkat adott meg egy kórházi beteg hozzátartozójának…

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

Teó és Bence tragikus híreket kaptak Marciról

Teó és Bence megtudták, hogy Marci nem élte túl az autóbalesetét…

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

Komoly égési sérülés lett a Guinness-rekord ára!

Tűzbe mennék érted! – mondta Kerekes Csaba, majd 200 méteren át taposta az Őrségi Tökfesztivál izzó parazsát. Ezzel megdöntötte a parázson járás 181 méteres Guinness rekordját. A dokumentált kísérlet sikeresen végződött, de a táv annyira extrém volt, hogy a természetgyógyászként dolgozó férfit végül komoly égési sérülésekkel kellett kórházba szállítani.

Otthon karácsonyozhatnak a négyes ikrek

A múlt hónapban született négypetéjű ikrek az elmúlt egy hónapot a Debreceni Klinika intenzívén töltötték. Szépen fejlődtek, ezért az orvosok hazaengedik őket. A babák mesterséges úton fogantak, a 32. héten, koraszülöttként jöttek a világra. A szülők végtelenül boldogok, az apuka szerint felesége egy igazi hős.

NÉGYES IKREK: Szépen fejlődnek, ezért hazaengedik őket a kórházból

Otthon karácsonyozhatnak a négyes ikrek! A múlt hónapban született négypetéjű ikrek az elmúlt egy hónapot a Debreceni Klinika intenzívén töltötték. Szépen fejlődtek, ezért az orvosok hazaengedik őket.

Bajban van több kórházi beszállító

Hitelt kénytelenek felvenni azok a beszállítók cégek, amelyeknek a kórházak tartoznak. Ezt az intézményeknek orvostechnikai eszközöket szállító társaságok szövetségének főtitkára mondta az RTL Híradónak. Szerinte olyan súlyos a helyzet, hogy akár műtétek maradhatnak el. A kórházak adóssága 64 milliárd forint, a legtöbb beszállítónak majd egy éve nem fizettek. Ezért levelet írtak a miniszterelnöknek, hogy intézkedjen. Gulyás Gergely miniszter vizsgálatot ígért.

Három kórház elveszíthetné aktív ágyait

Három kórház, a kazincbarcikai, a tapolcai és a komlói teljesen elveszíthetné aktív ágyait a jövőben - egy, a Népszava birtokába jutott, az állami kórházfenntartó által készített javaslat szerint. Országszerte sok kórházat pedig összevonnának vagy egy-egy területen kellene megszűntetniük az ellátást. Rétvári Bence államtitkár a parlamentben nem tagadta a javaslat létezését, de azt mondta, a kormány nem kért ilyet és nem is tárgyalt róla.

A Drága örökösök szereplője szívhez szóló ügy mellé állt!

Ne tökölj, jótékonykodj! - ezzel a felhívással indított Halloween-i gyűjtést Varga Balázs a Heim Pál Kórháznak.

Orsi életveszélybe került az új munkahelyén

Dávid a Bécy-házba menekült. Bence újra lefeküdt Rozinával. Orsi rosszul lett az új munkahelyén.

Hűha! Nem akárki hajtott rá Gáborra…

Hogy hozzáférhessen a kórház adatbázisához, a rendőr informatikusnak adta ki magát. Akkor még nem is sejtette, hogy valakinek megdobogtatja a szívét…

Kritikus a levegő minősége több budapesti kórháznál

Kritikus a levegő minősége több budapesti kórháznál, ezt állapította meg a Greenpeace három héten át tartó méréssorozata. Mivel a gyerekek, kismamák és tüdőbetegek különösen érzékenyek a szennyezett levegőre, a velük foglalkozó intézmények környezetét vizsgálták. A civil szervezet az autók által kibocsátott szennyezőanyagot mérte, és azt követelik, hogy tiltsák ki a súlyosan szennyező dízelautókat a belvárosból.

Megszökött a kórházból, most szeretné, ha a börtönben nevelhetné ikreit

A vád szerint a 19 éves Nóra és társa, a még fiatalkorú Norbert 2018 februárjában brutálisan megverték egy ismerősüket ásóval és seprővel egy zuglói házban. Bódult állapotban, alkohol és nyugtatók hatása alatt. A nő azzal védekezik, hogy a sértett molesztálta őt, ezért ütötte meg.

EGÉSZSÉGÜGY: Két és fél napig nem vették fel a légúti osztályra a fulladó kislányt?

Nem volt oxigén a pécsi gyermekklinikán, ezért két és fél napig nem vették fel a légúti osztályra a fulladó kislányt – ezt állítja a beteg gyerek édesapja. Az RTL Híradónak azt mondta, előbb a sürgősségi osztályon, majd a fülészeten kezelték gyermekét, hol a játszószobában, hol a folyosón.

Cirkuszi póni rúgott fejbe egy kislányt Sárváron

A gyerek anyjával kíváncsiskodott, miközben a cirkuszosok a sátrat építették. Az egyik póni ekkor valamiért rúgott egyet és homlokon találta a mögötte guggoló kislányt. A gyerek sebét össze kellett varrni, nincs maradandó sérülése. A cirkusz sátormestere szerint nem hibáztak, de tanultak az esetből.

Rosszul lett Kövér László

Rosszul lett Kövér László házelnök a szlovák kormánygépen egy szlovák hírportál szerint, ezért kényszerleszállást hajtottak végre Varsóban kedd este. Kórházba szállították, ahol több vizsgálatot is elvégeztek rajta. Az országgyűlés sajtófőnöke azt írta, múló rosszullét miatt kellett kórházba vinni Kövér Lászlót, azóta hazatért Budapestre, és jól van.

A nyíregyházi kórházat is készenlétbe helyezték

Már a nyíregyházi kórházat is készenlétbe helyezték, annyira sok a súlyosan kiszáradt, szalmonellagyanús hajdúsámsoni gyerek. Több mint 330-an lettek rosszul a helyi iskolában, a szülők azt sejtik, a menzai ebédtől. A debreceni klinikán már nincs hely. Úgy tudjuk, néhány beteg iskolást a berettyóújfalui kórházban is kezelnek.

Gábor elárulta Lalinak, mivel tenné a legboldogabbá Nia

A Villából kilépve, Gábort Lali várta, akinek nemcsak a távozásáról és az ezzel kapcsolatos érzéseiről mesélt, de arról is, mit vár Niától a játék folytatásában.

MEGDÖBBENTŐ! Gábornak fel kellett adnia a játékot

A nap végére a párkeresők örömmel fogadták a kórházból visszatérő srácot, ám hamar lehervadt az arcukról a boldogság...

Túl van az életveszélyen a zuglói vasútállomáson elgázolt lány

Túl van az életveszélyen, de még mindig intenzív osztályon ápolják azt a lányt, akit egy hete gázolt el egy tehervonat a zuglói állomáson – ezt a kórház közölte az RTL Híradó kérdésére. Közben a Közlekedő Tömeg Egyesület azt állítja, a megállóban keskenyebb a peron az előírtnál ott, ahol a baleset történt. A MÁV-ot erről hiába kérdeztük, annyit közöltek, hogy az állomás teljeskörű felújítása 3 év múlva kezdődhet.

Tamara anyja szexbalesetet szenvedett

Tamara teljesen megrökönyödött, amikor kiderült számára, hogy édesanyja miért került kórházba...

 

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

Tűz tombolt a kórházban

Tűz egy brazil kórházban, 11-en meghaltak. Egy riói klinikán csaptak fel a lángok valószínűleg elektromos rövidzárlat miatt. Az épület gyorsan megtelt füsttel és többen már nem tudtak kimenekülni. A betegeket más kórházakban helyezték el.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való