KERESÉS search-close

kóstolás

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "kóstolás"

Nagy Alexandra úgy tekint Zére, mint az édesanyjára?

Miután Jenő kiharcolta, hogy ő kapja meg a színésznő legszebb tányérját, Zé felháborodott a saját ételén. A színésznőt azonban nem kell félteni, azonnal kivágta magát.

Linda és Sisa röhögőgörcsöt kaptak kóstolás közben

A lányok még ki sem vitték a zsűri elé az ételekeiket, amikor visítani kezdtek. Vajon a mentoruk hogyan értékelte őket ezek után?

Jenő Sisának: „Egy ősanya van benned!”

A séf imádja nézni a színésznőt, ahogy sürög-forog a konyhában. Szerinte földöntúli erő lakozik benne…

Bódi Sylvi: „Annyira akartam… és nagyon nem ment”

Sylvi mindent megtett, hogy le tudja másolni a séf ételét, mégsem sikerült teljesítenie a feladatot.

VICCES: Szonja beszállt a saját kóstolásába

Mikor Jenő felajánlotta a színésznőnek, hogy ízlelje meg a saját főztjét, Szonja egyből élt a lehetőséggel. Sőt, véleményezte is munkáját…

Hujber Feri csalt? Lebukott a kóstoláson!

A színésznek meggyűlt a baja a séf ételének egyik elemével, azonban anélkül nagyon lapos lett volna az étele, emiatt kénytelen volt feltalálni magát.

Feke Pali vicces beszéde közben meg sem szólalhatott a zsűri

A színész már a kóstolás előtt megmondta: isteni lett a túrós csuszája... persze a monológ nem itt ért véget. A zsűri nevetve hallgatta végig mi sül ki a marketing beszédből.

Sáfrány Emese kiköpte Jenő ételét!

A versenyző vegánként sem akart kibújni a húsos feladat alól, azt azonban már nem vállalta, hogy le is nyeli az ételt... bezzeg Sipos Peti!

Hujber Feri: „Előttetek úgy érzem magam, mint egy hülye gyerek”

Feri zavarba jött a kóstoláson, amikor a zsűri mindegyik tagja az egekig magasztalta az ételét. Nem akarta elhinni, amit hall.

Feke Pali vérbeli marketingesként adta el az ételét

A színész mindent megtett, hogy kötényt szerezzen a séfektől. Vajon kortesbeszéde győzelemhez juttatta?

Megyeri Csilla elsírta magát a zsűri előtt

Az influenszernek mindössze egy burgonyapürét sikerült kitálalnia, ami miatt legszívesebben elsüllyedt volna a zsűri előtt.

Hujber Feri vérrel színezte meg a mártását?

Nagy Alexandra hátborzongató balesete után a színész is megvágta az ujját a konyhában. A kóstolásnál a zsűri nem tudta szó nélkül hagyni a véres incidenst…

A finalisták értékelésén a zsűri és a sztárvendégek is egymásnak feszültek!

Nagy Ervin már az elején közölte, nem lenne a zsűri helyében, és később be is igazolódott a félelme: izgalmas vita alakult ki arról, kinek a menüsora nyűgözte le jobban a zsűrit és a vendégeket.

Jenő Ádámnak: „Az én szememben tudsz, csak összezuhantál”

A döntős nagyon kikészült a segítője miatt, aki szerinte egyáltalán nem vette komolyan a közös főzést. Ádám emiatt elégedetlenül és nagyon feldúltan állta végig a kóstolást, ahol a könnyeit sem tudta visszatartani.

Edit étele borzalmas gyerekkori emléket idézett fel Jenőben

Ákos versenyzője úgy érezte, muszáj bebizonyítania, hogy tud pörögni a konyhában, ezért minél több alapanyagot szeretett volna felhasználni a főzés során, aminek azonban nagyon nem lett jó vége.

Hogy mi? Leót megszólította a piros csapat előétele?

Megnyílt Ákos legújabb étterme, a vendégek pedig örömmel vetették bele magukat a kóstolásba – a végeredmény pedig magáért beszélt.

Visváder Tomi elárulta, kire gondol főzés közben

A piros csapat versenyzője kapott némi kritikát a kóstolás alatt, utólag pedig bevallotta, hogy mi okozta a figyelmetlenségét.

Jenő olyat tett Handiért, amit még soha senkiért!

A piros csapat mentora az Ákostól ellesett módszerrel próbálta megmenteni a versenyzőjét zsűritársai véleményétől.

A zsűri nem hitt a szemének: János HÚST tett a desszertjébe!

A kék versenyző megpróbálta édességként újragondolni a hortobágyi palacsintát… ennek azonban nem lett jó vége…

Zoli felhúzta Zét: a műsorvezető kidobta az egyik ételét

A piros csapat versenyzőjétől egyetlen egy dolgot kért Zé főzés közben – nem jött össze…

Solti Ádámék mindent lenyaltak a tányérról a kóstoláson

A Konyhafőnök VIP egykori versenyzői azért érkeztek Jenő éttermébe, hogy végigkóstolják a piros és a kék csapat menüsorát, záporoztak a jobbnál jobb dicséretek, de a poénok is.

Jenő kemény szavakkal bírálta a csapatát: „Leszakad a pofámról a bőr!”

A pirosaknak hiába voltak jobbnál jobb ötleteik arra, mit szeretnének elkészíteni a főzés során, egyszerűen nem tudták megvalósítani azokat, a séf pedig őszintén elmondta, mit gondol a munkájukról.

Rubint Rékáék visszatértek a Konyhafőnökbe!

Ha már újra megnyitott a Zétterem, akkor a vendégek sem maradhattak ki a buliból. A Konyhafőnök VIP versenyzői nemcsak nosztalgiázni tértek vissza, de kemény kritikusokká is váltak.

Krisztián elsírta magát és összeomlott a zsűri előtt

A versenyző nagyot akart villantani, de egyszerűen semmi sem jött össze neki, így, mikor kivitte a tányérját, könnyekben tört ki.

Edit: „Bekaphatod, Zé!”

A műsorvezető és a séfek egyszerűen nem tehetnek róla, de Editből mindig kihozzák a kétértelmű beszólásokat – és ez most is sikerült.

Nemcsak a zsűri lett rosszul a süti kóstoláson…

A versenyzőknek édességeket kellett készíteniük, azonban nem teljesítettek jól: az émelyítő minyonok és a gyomorforgató panna cották sokakat kikészítettek.

Ákos helyretette Mátét: „Itt csak te vagy a hibás”

A séf megelégelte a versenyző magyarázkodását és keményen kiosztotta a kóstoláson.

János nem bírta ki és beszólt Eszternek a hátráltatás miatt

Mivel a versenyzőnek nem volt ideje befejeznie a tányérját, úgy gondolta, minden simán ment volna, ha nem ő kapja a nehezítést – és ezt kifejtette a csapattársának is.

Ákos tréfájától Edit majdnem rosszul lett

A séf egy ártatlan kérdést tett fel a versenyzőnek a kóstoláskor, amiből jó nagy kalamajka lett…

Jenő kóstolás nélkül dobta ki Orsi tányérját a kukába

A Konyhafőnök történetében olyan még sosem fordult elő, hogy egy kóstolásra váró étel teljes egészében a kukában landoljon…

Jenő Editnek: „Úgy érzem, képes lennék szerelembe esni!”

A vallomástól a kék csapat versenyzőjének még a lélegzete is elállt…

Ágota teljesen összetört Jenő kemény kritikájától

A séf kerek perec kijelentette, hogy nagyon csalódott a versenyzőben, aki nem fogadta túl jól a hallottakat.

Handi és Ágó bevallották: „Jenő séf, téged szeretünk a legjobban”

Miután mentoruk számon kérte a lányokat, hogy miért kapott üres fánkokat, a lányok elárasztották a bókjaikkal.

Ricsi majdnem megmérgezte Rácz Jenőt!

A sebész marha vesét kapott alapanyagként, amit a séf jóindulatúan meg is kóstolt főzés közben – mint kiderült, nagyon nem kellett volna.

Visváder Tamás nem bírta a kritikát: elsírta magát a kóstolás után

A versenyző mindent megtett, hogy a zsűri végre elégedett legyen vele, de így is csak negatív kritikákat kapott. Nem fogadta jól a séfek szavait.

Kovács Kristóf kiakadt a versenyzőre: „Ez érdemtelen a kóstolásra is”

András bisztró étele óriási felháborodást váltott ki a zsűriben, és nemcsak a nyers hús miatt…

Sütiszörnyek a konyhában: ezek a kóstolások a zsűrit is kiütötték

Nemcsak Erik desszertjei okoztak vicces pillanatokat a kóstoláson, hiszen Máté, Ricsi és Ádám édességei is maradandó élményt okoztak.

Jenő Handinak: „Téged könnyű lehet kielégíteni”

A Michelin-csillagos séf gyönyörűen lecsapott egy ártatlan kijelentésre.

Rácz Jenő Debórának: „Az a baj a raguddal, hogy összehúzza az ember összes lyukát!”

A séfek többször is lenéztek Debóra pultjához, hogy megnézzék, hogyan halad. Az első kóstolás azonban nemcsak egy kiborított ételt eredményezett…

Félbeszakították a vállalkozó pitchét az éhes Cápák!

A csokoládé manukfaktúra megálmodója még végig sem mondta a pitchét, a befektetők mégis közbeszóltak egy kis kóstoló reményében. Folytatás hétfőn 21 órakor az RTL Klubon!

Rácz Jenő Róka Adrinak: „Szárnyalsz a versenyben!”

A sasszemű Rácz Jenő minden hibát megtalál a tányérokon, azonban Adri munkája most kifejezetten lenyűgözte.

Sztarenki Dóri: „Sajnálom az egészet”

Dóri nagyon nehezen viselte, amikor Rácz Jenő leszidta a konyhai viselkedéséért. A könnyeivel küszködve kért bocsánatot Sárközi Ákostól.

Mihalik Enikő és Sárközi Ákos kijátszották Jenőéket?

Ákos a kóstoláson nagyon elégedetten dicsérte versenyzője ételét, azonban Zének feltűnt valami turpisság.

Rubint Réka elsírta magát a stressz miatt

Réka nagyon jó kritikákat kapott a kóstoláson, ettől függetlenül könnyek között mesélt róla, hogyan élte meg a zsűri szavait és magát a versenyt.

Kiss András kiakadt a feszültség miatt!

Andrást nagyon bántotta, hogy rosszul dolgoztak együtt a csapattal az előző feladatban. Nem tudott ezen túllépni...

Herczeg Zoltán: „A séfek félelme nem érdekel”

Újabb vendégzsűri érkezett a konyhába, aki segítette a séfek döntését. Herczeg Zoltántól kemény kritikákra számíthattak a versenyzők.

Niszkács Anna: „Nagy felelősség egy két Michelin-csillagos éttermet vezetni”

Újabb vendégzsűri csatlakozott Sárközi Ákoshoz, Rácz Jenőhöz és Fördős Zéhez.

Sárközi Ákos Róka Adrinak: „Végre szeretnék olyan ételt látni, amiben nincs kamu”

Adri kemény kritikát kapott Ákostól a kóstoláson. A séf egyet kért: végre főzzön olyat, amilyen ő maga, nem kell túlagyalni mindent.

Molnár Attila: „Nem vagyok egy elégedett típus”

A keddi napon újabb taggal bővült a zsűri: Molnár Attila érkezett meg a konyhába, hogy kíméletlen kritikáival ő is segítse a séfeket.

Görgényi Fruzsi: „Úgy éreztem, fel kell adnom!”

A színésznő háromszor is neki ugrott a karamell készítésnek, miközben még Ákos is besegített neki a mosogatásban, hogy haladjon. Ezek után is rossz vége lett a dolognak?

Kovács Kristóf Rubint Rékának: „Nem  tudom, hogy ezt megmerném-e enni”

Jenő hiába próbálta megvédeni versenyzőjét, zsűritársai kinevették a monológját. Ezek után Kristóf és Zé is megkóstolták Réka ételét.

Fördős Zé nem hagyta, hogy Sárközi Ákos csaljon

Róka Adri tányérja nagy színvitát váltott ki a zsűriben. Zé azonban felkészülten érkezett…

Kovács Kristófnak a tökéletesnél rosszabb nem létezik

Az étteremtulajdonos nagyon keményen irányítja a bisztróját, ahol nem szereti, ha mindenféle felesleges díszekkel pakolják tele az ételeket. Kíméletlen kritikus.

Ennyit zsírt egy tányéron? Rippel Feri beolajozta a zsűrit!

Az abált sertés fej megihlette Ferit, aki a raguval töltött tésztácskáját egy zsíros-vajas szószba fektette. A zsűrinek sem kellett több: áradt a zsír a kóstoláson.

Rácz Jenő: „Ezek a didik túl kemények”

A pirosak desszertje megihlette Rácz Jenőt, azonban a kétértelmű kritika után Sárközi Ákos is okozott egy kis meglepetést a pingpong ütőjével.

Sárközi Ákos Róka Adrinak: „Behisztiztél!” A

A séf nem volt elégedett a csapatával a második feladat után, hiszen úgy érezte, Adri egyáltlaán nem irányította a többieket.

A sztárvendégek vették át a zsűri szerepét a kóstoláson

A Konyhafőnök VIP egykori vendégei most mindenért revansot vehettek, hiszen nemcsak a csapatok ételeit értékelték, de a séfekét is.

Peller Mariann és Soma nagyon várják, hogy zsűrizhessenek

Mariann és Soma a Konyhafőnök VIP előző évadában küzdöttek a győzelemért, és nagyon várják, hogy most végre ők kóstolhassanak. Felidézték nekünk, melyek voltak a legmaradandóbb élményeik a versenyről.

Rácz Jenő megszivatta zsűritársait egy halálos chilivel

Miután Jenőnek újból be kellett állnia főzni, egy kis csínyt eszelt ki Zének és Ákosnak, aminek nagyon fájdalmas vége lett. 

Róka Adri elsírta magát a kóstoláson

Adri szerint egy nagy f.. lett, amit főztek, és emiatt elbőgte magát a zsűri előtt. Fruzsi nem értette, mi történt.

Solti Ádám nem tudta eldönteni: kritikát vagy bókot kapott

A kóstoláson Zé újra szembekerült a rettegett lekváros hallal. Meg akarta mutatni Áádmnak, miért nem illik össze a kettő, ezért megkóstoltatta vele a saját főztjét.

Rácz Jenő mindenkivel megkóstoltatta Rubint Rékáék ételét

Laci és Réka nagy összhangban dolgoztak együtt, aminek meg is lett az eredménye a kóstoláson.

Rubint Réka elsírta magát Rácz Jenő értékelése miatt

Réka óriásit futott a hátráltatása miatt, ezt pedig séfe sem hagyhatta szó nélkül.

Zé Jenőnek: „Egy szívtelen szemétláda vagy!”

Gerendásy Gábor étele heves érzelmeket váltott ki a zsűriből.

Cooky figyelj, így kell szépen tálalni!

Rácz Jenőnek elege lett a felesleges díszítésekből, ezért megmutatta Cooky-nak, hogyan lehetett volna szépen kitálalni az ételét.

Rácz Jenő összekeverte az ételét versenyzője másolatával!

Az egyik sztár annyira pontosan másolta le a séf ételét, hogy még Rácz Jenő is elbizonytalanodott...

Sztarenki Dóri leleplezte Zé nagy titkát

Gondoltad volna, hogy a színésznő folyékonyan beszél olaszul? Nem? Nyugi, Zé sem…

Rácz Jenő Kabát Peti miatt nemet mondott Róka Adrira!

A séf nagyon jó barátja Adri párja, emiatt nem érezte volna etikusnak, ha beválasztja. Vajon Sárközi Ákos lát benne potenciált?

Kinek kellett távoznia Rippel Feri miatt?

Feri is azok között várakozott, akiknek már nem jutott kötény, azonban Sárközi Ákos úgy döntött, Feri bentmaradásáért leveszi egy másik versenyzőjéről a kötényt.

Sztarenki Dórit mindkét séf a csapatába akarta

Hiába fogyott már el minden köténye a séfeknek, az egyik versenyző miatt Rácz Jenő és Sárközi Ákos is hajlandó lett volna cserélni.

Cinthya Dictator alkudozott a zsűrivel a kötényért

A fotós mindent megtett, hogy legalább egy finoman sózott tésztát találjon a zsűri a tányérján.

Zé befenyítette a séfeket! Akinek nem jó az étele, elhagyja a zsűrit!

A két séf is kivitte a zsűri asztalhoz az ételeit, hogy mindannyian megkóstolják, miket készítettek. Vajon egyiküknek mennie kell?

Görgényi Fruzsi: „Van benne annyi energia, hogy kötényt kapjak”

A színésznő őszintén elmondta, mit gondol a munkájáról. Vajon ez elég lehet ahhoz, hogy kötényt szerezzen?

Vajon Vasvári Vivien továbbjut?

A harmadik főzése után eldőlt, hogy megérdemli-e valamelyik kötényt.

VICCES: Zé úgy viselkedett, mint egy óvodás

Cooky azonnal megbánta, amikor azt mondta Zének: bárhogy megeheti az ételét…

Rubint Réka kötényt kapott!

Vajon melyik séf döntött úgy, hogy helye van a csapatában?

Mihalik Enikő elsírta magát a kóstoláson

Enikő nagyon nem volt elégedett a tálalásával, és ezt nem is bírta visszatartani…

Letesztelték Rácz Jenő japán tudását!

Taka kóstolásán Zé nem bírt magával, le akarta tesztelni, mennyire tud japánul Jenő. Most mindenre fény derült!

Cooky szósza kiverte a biztosítékot a zsűrinél?

Cooky nagyon büszke a titkos öntetére, amit többször is emlegetett a zsűrinek. A kóstolásra viszont megpróbált finomatani a névválasztásán.

Zé játszadozni kezdett Tihanyi Peti ételével

Peti agar-agarral szerette volna megmenteni a tésztáját, aminek az állaga ezek után olyan lett, mint egy gumilabdáé... Zé azonnal ki is próbálta.

Cinthya Dictator puskázott a Konyhafőnök VIP-ben

A kóstoláson Zé mindenképpen meg akarta kérdezni, mit olvasgatott annyi ideig a piactéren… nagy titokra derült fény.

Sárközi Ákos Rékának: „Nem bántani akarlak, hanem tanítani!”

Réka bevallotta a kóstoláson, hogy összetört, amikor Ákos kidobta a főelemét. A séf azonnal megmagyarázta, miért tette.

Taktika vagy ízvilág? Ez alapján értékelték a fiúk a lányok főztjét!

A lányok mindent bevetettek, hogy lenyűgözzék főztjükkel a srácokat. Így pontozták őket a fiúk!

Rozina végig kóstolja a világot

Wossala Rozina mindent megkóstol, amire lehetősége nyílik. Legutóbb teknőstojást ivott. A Reggeli műsorvezetője világjáró gasztronómus, aki közvetlen és nyitott, bárhol is jár, barátokat szerez. És persze egy-egy jó receptet is hazahoz.

Zé zsebre vágta Gergő főételét…

A zsűri már rengetegszer kiemelte: tészta nem létezik mártás nélkül. Gergő ennek ellenére hiányosan készítette el az ételét.

Gergő megalkotta Rácz Jenő sírját

Gergő nagyon elméretezte a burgonyát a tányéron, amit a zsűri érdekes dologhoz hasonlított.

A legegyszerűbb ételt elszúrni? Rácz Jenő kiakadt!

Zsolt tányérja elkeserítette a séfet. Nem értette, hogyan lehet egy ilyen ételt ennyire elrontani, miközben ennél bonyolultabbak simán mennek a versenyzőknek...

Hurrikánok és kiszabadult godzillák a kóstoláson

A döntősök nagyot hajráztak Rácz Jenő diktálása közben, azonban szinte mindegyiküknek eltört az egyik leglátványosabb eleme... A zsűri persze nem hagyta szó nélkül a dolgot. 
 

Sárközi Ákos betiltott két elemet a Konyhafőnökben!

A kékek mentora nem először találkozott pár elemmel Gergő tányérjain, ezért szankciót vezetett be.

Zé: „Ákos most ki fog nyírni, haver!”

Forási Ákos mindent bele akart pakolni a tányérjába, azonban a zsűrinek ez már sok volt. Zé előre figyelmeztette, a kékek mentora tuti megint lecsap rá.

Gáspár Bea szavai hallatán Bogi elsírta

Bogi eddig mindig azt a kritikát kapta, hogy túl sokat pakol a tányérjaira, most próbálta visszafogni magát, de így se kapta meg a várt értékelést. Végül Bea próbálta megnyugtatni a lányt.

Zé és Ákos összekaptak Gergő étele miatt

Miközben Ákos nagyon büszke volt a versenyzőjére, amiért egy harmadik alapanyagot is bevállalt, Zé nem értett vele egyet…

Pierre már a kérdéseivel frászt hozott a versenyzőre

Zsolt óriási harcot vívott a konyhában, ami sok hibát eredményezett a tányérján. Mentora után Pierre és Ákos is aprólékosan vizsgálta a tányérjait.

Rácz Jenő kidobta a saját versenyzője ételét

A séf elkeseredett, amikor megkóstolta Vini szufléját, de a maradék két étellel is volt némi problémája. Vajon Pierre, Zé és Ákos is így gondolták?

Ákos lebukott: kiderült, hogy Tomi tényleg a kisfia!

A kóstoláson kiderült, hogy nemcsak Zé, de Rozina is felfedezte, hogy Tomi úgy viselkedik, mintha Ákos lenne az apukája.

Zé bukta a fogadást: hídba vágta magát a konyha közepén!

Zé főzés közben megfogadta: ha Ákos csinál neki csicsóka csipszet, akkor bizony tornászkodik egyet. Ákos betartotta az ígéretét, de mi a helyzet Zével?

Dani megkönnyezte a zsűri kemény kritikáját

A zsűri nagyon nem volt elégedett a kék csapat versenyzőjével. Értékelésük viszont eléggé szíven ütötte Danit.

Vini: „Az nem szuflé… az gumilabda”

Rácz Jenő versenyzője egyáltalán nem volt elégedett a desszertjével, ennek hangot is adott a kóstoláson... mentora nagy bánatára.

Zé: „Csak röviden Jenő… mindenkinek jobb lesz”

Miután Jenő megdicsérte versenyzőjét, Zé alaposan utána nézett Juliska ételének...

Zé megmutatta Gáspár Beának, hogyan kell osztani a versenyzőket

Bea értékelés közben félve leste Sárközi Ákost, nem merte keményen kiosztani Gergőt. Zé ezt látva viszont vérszemet kapott...

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való