KERESÉS search-close

kaland

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "kaland"

Járai Mátéék:

A Nyerő Páros harmadik helyezettjei lelkesen elevenítették fel életük egyik legnagyobb kalandját... 

Balesettel végződött repülős kaland a Barátok közt jubileumi részében

Balesettel végződött repülős kaland a Barátok közt jubileumi, 10 ezredik részében. Gergő romantikus lánykérése a levegőben tragikus fordulatot vett a történetben, amikor a fiú váratlanul rosszul lett és elájult. A lánynak volt annyi lélekjelenléte, hogy levette Gergő fejéről azt a fülest, amin keresztül a légiirányítóval tud kommunikálni és az ő segítségével megpróbálja letenni a gépet.

A Balatont is körbetekerte a világjáró angol férfi és cicája!

Cicájával bringázza be a világot egy angol férfi. Videóik tanulsága szerint már rengeteg helyen megfordultak, de pár napja a Balatont is körbe tekerte Dean és Nala. A kis vörös cica láthatóan jól bírja az utazást, kíváncsian nézett körbe nálunk is. Amikor éppen nem teker a gazdi, akkor pórázon ismerkedik az új szagokkal. Ha elfáradnak, vadkempingeznek.

A társaság középpontjából magányos hőssé vált Izlandon

Gergő csaknem 20 kilótól szabadult meg, amikor a Heves megyei Kálról Reykjavikba költözött. Hónapokig készült a nagy kalandra, majd egy hét után haza akart jönni, mégis egy éve kint van. Mi történt Gergővel, mióta Izlandon él?

Egy életre szóló kaland elé néz Mariska és Baba

A javasasszony már nem az a szegény kuruzsló, mint aki két évvel ezelőtt volt – egy világutazó dáma vált belőle, akinek bizony szüksége van egy jó társalkodónőre.

A legújabb részt ITT tudod megnézni!

Osztrák színész is szerepelt a Bátrak földjében!

Minden szempontból hatásos időutazás a Bátrak földje c. sorozat, ami remekül megmutatja azt is, hogy a szerelmek, drámák vagy épp lelki vívódások mindig is az életünk részei voltak. Ezt viszont feldolgozni és megmutatni egy kosztümös napi sorozatban igen komoly feladat a színészeknek és a készítőknek is. A sorozat lassan végét ér, de mi történik még addig?

Sándor az egekbe repítette Annát

A fiatal Torzsa egy olyan meglepetéssel készült, amira a bárókisasszony örökre emlékezni fog.

A legújabb részt ITT tudod megnézni!

Vili bácsi életre szóló kalandba keveredett a „nem szégyellős lányokkal”

Claudia mesteri ötlete, miszerint Kertész Vilmos legyen egy menő sörreklám arca, a megvalósítás fázisába került: a forgatás varázslatos hangulata és a gyönyörű modellek azonnal magával ragadták Vili bácsit.

Így élte meg Anna a bécsi kalandját

Szász Juli mesélt karakterének bécsi útjáról, és arról, Anna hogyan élte meg Gréti tánti és Hilda társaságát.

Hogyan él taxisofőrként Las Vegasban az egykori kórházi adminisztrátor?

A mogyoródi származású Nikivel fedeztük fel a kaszinók városának ismeretlen arcát. Az egykor kórházi adminisztrátorként dolgozó nő most Las Vegasban nyolc sebességes taxijában szeli a kilométereket és kamera figyeli minden mozdulatát.

Különleges „csapatépítés” a Bátrak földjén!

Nosztalgiáztak a Bátrak földje színészei és alkotói, akik nem csupán a telenovella történéseit idézték fel, hanem egyedi módon azt a korszakot és a hozzá kapcsolódó évtizedeket, amelyben a sorozat játszódik, és amelynek eseményei a vasútépítés körül zajlanak.

Összekuporgatták a pénzt és világkörüli útra indult a szerelmespár

Ki ne vágyna arra, hogy egyszer világkörüli útra induljon, és maga mögött hagyjon mindent egy időre? Zsófi és János nem csak álmodoztak, hanem döntöttek. Összekuporgatták a pénzt, terveztek és elindulnak megkerülni a földet. Autóval.

Indiai elefántok az orosz hóban

Meglépett két elefánt egy vándorcirkusztól az egyik orosz nagyvárosban. A túra közben nem csináltak cirkuszt, csak élvezték a számukra szokatlan havat, és a szabadságot. A kaland békésen ért véget.

Annának így teljesüljön minden vad álma!

Egy váratlan és mindent felülmúló élményben volt része a fiatal lánynak…

Hihetetlen autós kaland Szingapúrtól Angliáig egy 64 éves Land Roverrel!

87 évesen szerette volna nyakába venni a világot, hogy folytassa a 20 évesen elkezdett túráját, ugyanazzal az autóval! 63 évvel ezelőtt a fiatalok kitalálták, hogy Londonból Szingapúrig autóznák, át fél a világon. Sikerült nekik és most megtalálták az egyik terepjárót ott a városállam dzsungelében. Az akkor fiatal kalandor most sajnos lebetegedett a túra előtt, ezért az unokája vállalta be helyette a 16 ezer kilométeres utat nagypapája rozoga járgányával.

KRISZ & ENI: Modellkarrierjükről és jövőbeli terveikről mesélt a Nyerő Páros szerelmespárja

A mindössze 19 éves Kéri Krisztián és a 23 éves Lóránth Eni nemzetközileg ismert modellek. Enit 16 évesen, egy bevásárlóközpontban fedezték fel, Krisz pedig egyik osztálytársát kísérte el egy ügynökséghez, akik végül vele kötöttek szerződést. A Nyerő Páros legfiatalabb párja a játékot egy új kalandnak fogja fel, ami nagyon más lesz, mint az eddig megszokott életük.

Egy négygyerekes magyar család lakókocsival járta végig Közép- és Dél-Amerikát

A 4 gyerekes László család telis-teli van energiával és kalandvággyal. Viki és Marci világéletében szeretett utazni, ezen pedig az sem változtatott, hogy szépen sorjában megszülettek a gyerekeik. Tavaly augusztusban összecsomagoltak, és elhatározták, hogy egy lakókocsival végigjárják Közép-és Dél-Amerikát.

Krisztián & Eni: „Meg szeretnénk nyerni”

A szerelmesek izgatottan várják a Nyerő Párost, még úgyis, hogy van egy-két dolog, amitől nagyon félnek…

Továbbította a rendszer a csomagokkal együtt, miután a kisfiú felmászott a reptéri szalagra

Elragadott egy kisfiút egy reptéri csomagszállító szalag az Egyesült Államokban. Az anyja egy pillanatra nem figyelt rá. Mire feleszmélt, a két éves gyerek már úton volt a gépben. Csak percekkel később sikerült megmenteni. Egy kéztöréssel megúszta a kalandot.

Laci nem hosszú távú kapcsolatot keres…

A fiú a kiszemeltjét, Malvint szeretné meghódítani, és bár tudja jól, hogy a lánynak férje van, szívesen lenne akár a szeretője is… Ha kíváncsi vagy a teljes adásra, kattints ide!

7 ország, 18 nap, 3900 km Babettával!

A Meteorákhoz ruhaszárító kötéllel húzták fel a kismotorokat, az albán hegyekben egy teherautót kellett stoppolniuk, hogy átjussanak a Babettákkal. Nagyon sokat kellett szerelniük, elhagyták a pénzüket és a telefonjukat, elveszítették egymást Albániában, de 18 nap, 3900 kilométer után és 7 ország érintésével szombaton szerencsésen hazaértek a szegedi babettás utazók Athénból. A kalandról készült további felvételeket megnézhetik ITT.

BABETTA: Ruhaszárító kötéllel, kamionstoppal, de elérték úti céljukat

Farkas Gábor, Bartha Zsolt és Tekes László három hete indult útnak Szegedről, hogy Babettáikkal Athénig guruljanak. A társaság korábban már bejárta a környező országokat, ezért választottak most egy távolabbi úticélt.

Magyarok, akik Máltán kezdtek új életet

Van, aki a szerelem segítségével tanult meg itt angolul, másnak pedig már itt született a gyermeke. De van olyan is, aki egyszerűen csak kalandra vágyott, és itt ragadt. Magyarokat mutatunk be, akik úgy döntöttek, kipróbálják, milyen az élet Máltán, és nem bánták meg.

Megmutatjuk milyen volt a varázsvilág Harry Potter születése előtt 70 évvel!

Harry Potter születése előtti időkbe kalauzoljuk el Önöket, a Legendás állatok és megfigyelésük című filmmel. A történet 70 évvel Potter születése előtt játszódik, ahol megismerhetik a varázsvilág múltját, miközben számtalan kalandban lehet részük. A főszereplő Eddie Redmayne Oscar-díjas brit színész 2015-ben nyerte el a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat a Stephen Hawking alakításáért.

A nyugodt vidéki élet helyett az ír kalandot választották!

Antal János egy olyan munkaajánlatot kapott egy ír autóalkatrész-gyártó cégtől, amire mindenki azt mondta, bűn lenne visszautasítani. A munka a magyarországi munkájához hasonló projektvezetés, azonban a fizetés és a juttatások magasan a jelenlegi felett vannak. A férfit és feleségét, Erikát az Isten veled, Magyarország! stábja egészen a meseországnak tűnő Írországig kísérte.

Így még sosem láttuk Wossala Rozinát! FOTÓ!

A Reggeli műsorvezetője megannyi kalandot tudhat maga mögött, hiszen nemrég felfedezte Costa Ricát. Ráadásul nem is akárhogyan búcsúzott a nyaralástól a végén.

FÖRDŐS ZÉ: „Minden, ami az utcán él és mozog, én azt kipróbálom”

Fördős Zének annyira tetszett a 2017-es, hátizsákos-sátrazós patagóniai túrája, hogy tavaly év végén öccsének elárulta: megismétli az utazást! Így testvérével is elutazott, majd Srí Lankára már barátnőjével ment.
A Fókusz riportját ide kattintva nézheti meg.

Így élte meg élete egyik nagy lehetőségét az Éjjel-Nappal Budapest sztárja!

A híres sorozat szereplői egy rövid időre áthelyezték a bázisukat egy másik országba, ahol rengeteg kalandban volt részük. Mutatjuk!

Túlélte az extrém mexikói túrát a Fókusz műsorvezetője!

Tokár Tomi mintegy ötezer kilómétert autózott, napokig térerő, navigáció nélkül csak az előtte lévő porfelhőt követve. Kapott ugyan egy evakuációs kártyát a mexikói határnál, hogyha baj van, felhívhassa az azon lévő számot és akkor kimentik helikopterrel,- de amikor több napi nem alvás után végre, a drogkartellek és kóborkutyák mellett elbóbiskolt- aligha tudta volna ezt megtenni.

Nem hiszed el, mit próbált ki Fördős Zé!

A Konyhafőnök zsűrijéről jól tudjuk, hogy szereti az extrém sportokat, most pedig kipróbált egy újabbat Sri Lankán.

Merre jár most a Konyhafőnök zsűrije?

A Konyhafőnök VIP Fináléja és Király Peti győzelme után a zsűri is elmerült az ünnepekben, a pihenésben és az utazásban. Meglestük, mit csinál most Fördős Zé, Sárközi Ákos és Rácz Jenő.

Az örök fagy birodalmában járt a Fókusz riportere: hogyan lehet túlélni mínusz 20 fokban?

Hubai Antal, a Fókusz riportere egészen az Antarktiszig kísérte Rakonczay Gábort, aki egyedüli magyarként 980 kilométert tesz meg a Déli-sarkig 50 nap alatt. Hogyan készült fel a stáb a -20 fokos hidegre? Miért focizott David Beckham az Antarktiszon? És miért fogy Rakonczay Gábor, annak ellenére, hogy naponta hétezer kalóriát visz be a szervezetébe? Kiderül a videóból!

Az örök fagy birodalmában járt a Fókusz riportere: ahol nem megy le a nap

Miért érdemes másfél nap után eljutni az Antarktiszra? Milyen körülmények fogadták ott a Fókusz stábját? Hogy lehet egy olyan helyen pihenni, ahol nem megy le a nap és örök fagy van? A Fókusz riportere, Hubai Antal az Antarktiszig kísérte Rakonczay Gábort, és olyan élménnyel tért haza, amit még az unokáinak is büszkén fog mesélni!

A Barátok közt egykori színészének szembe kellett néznie a legdurvább fóbiájával!

Hajnal János a napokban tért vissza Ausztráliából és Új-Zélandról, ahol rengeteg bizarr és izgalmas élményben volt része.

Hozzávágott egy polipot a fóka

Ha nem látnánk ezt a videót, el sem hinnénk, hogy mi történt egy új-zélandi fiatalemberrel. Kajakozás közben egy fóka odaúszott és hozzávágott egy polipot…

 

Fördős Zé újra próbára tette bátorságát!

A Konyhafőnök VIP műsorvezetője mindig képes meglepni minket, hol a magasban repked, hol magányos vándorutakról jelentkezik be, most pedig a mélybe ereszkedett.

Katy Perry-nek megint új pasija van?

Az énekesnő és Orlando Bloom között nagy szerelem indult egy évvel ezelőtt, de a kapcsolatnak - bennfentesek szerint - nagyobb volt a füstje, mint a lángja. A szőke, rövid hajú énekesnő a legfrissebb hírek szerint Robert Pattinsonnal vacsorázott együtt a minap romantikus hangulatban.

Will Smith továbbra is Budapesten kalandozik

Will Smith teljes egészében meg akarja ismerni Budapestet és ezért mindent meg is tesz. Ült már az Operaház tetején is, sőt, legutóbb megmászta a Lánchidat is. Most egy jóval kevésbé extrém programot választott: múzeumban járt gyerekeivel. A Frida Kahlo kiállításon még videót is készített, egyértelmű, hogy nagyon inspirálóan hatottak rá a látottak.

 

Rekordszámú versenyző állt célhoz az 50. Kékszalagon

A veterántól a legmodernebbig, a legidősebbtől a legfiatalabbig mindenki vízre szállt a magyar tengeren. A jubileumi Kékszalagra rekord számú hajó nevezett: 682 vitorlás sorakozott fel a rajtvonalhoz, ami közel 3300 sportolót jelent.

Ilyen a magyar tenger királynőjén szelni a habokat

A Fókusz riportere először vitorlázott, méghozzá nem is akárhogyan: a magyar tenger királynőjének hívott Nemere II-n szelte a habokat a Balatonon, és a világ egyik legmodernebb katamaránját is kipróbálta, ami szinte repül a vizen.

 

Másodperceken múlott az Everest Expedíció résztvevőinek!

Egy évvel ezelőtt számoltunk be arról, hogy másodszori próbálkozásra ugyan, de sikerült Klein Dávidnak és Suhajda Szilárdnak 6400 méter fölé mászniuk, elérték a C2-es tábort. Az első akklimatizációs kör igazi zord, téli időjárást hozott, ami minden mászó dolgát megnehezítette. A hatalmas szél nekik is megálljt parancsolt.

1000. adásához érkezett az Éjjel-Nappal Budapest

Pont egy évvel ezelőtt érkezett az 1000. adáshoz a híres sorozat. A Fókuszban kiderült, ha szünet nélkül szerettük volna végignézni, akkor több mint egy hónapig a tv előtt ülhettünk volna. Kusza szerelmi szálak, viharos érzelmek, nagy viták és nagy egymásra találások: viszont egy valami állandó az Éjjel-Nappal Budapestben, az nem más, mint az albérlet.

Az Oltári csajok utolsó napjainak kulisszatitkai

Romantikus eljegyzéssel és megcsalással indult az RTL Klub telenovellája, majd tragédiával, templomi esküvővel és egy váratlan örömmel zárultak az Oltári csajok kalandjai péntek este. A Fókusz Plusz stábja megmutatja az utolsó napok kulisszatitkait is!

 

Ready Player One kritika - Kalandok a virtuális valóságban

Steven Spielberg ezúttal a popkultúra bestseller bibliája alapján készített filmet, az eredmény pedig olyan veszettül szórakoztató lett, amilyet már rég tapasztaltunk.

Havazin 2018-03-25


szerző:
2018.03.25. 12:55

Havazin 2018-03-18


szerző:
2018.03.18. 12:45

Mi volt életed kalandja?


szerző:
2018.03.13. 17:30
Mi volt életed kalandja?

Ha az a kérdés, hogy mi volt életed kalandja, a legtöbb válasz valószínűleg az lenne, hogy a gyerek. Kíváncsiak voltunk, mit mondanak a sztárjaink.

Havazin 2018-03-11


szerző:
2018.03.11. 12:10
Berényi Balázs buliján elszabadul a pokol!

Hét évvel ezelőtt történt, hogy a fiatal Berényi házi bulit rendezett. Elsőre jó ötletnek tűnt, hiszen minden adott volt egy fergeteges szórakozásra, de azzal nem számoltak a fiatalok, hogy egyszer csak elszabadul a pokol, és már nem ők irányítják a történéseket.

Havazin 2018-03-04


szerző:
2018.03.04. 12:10
Opitz Barbi indiánokkal és egzotikus állatokkal is találkozott!

Pont egy évvel ezelőtt számoltunk be arról, hogy indiánokkal és egzotikus állatokkal is találkozott az X-Faktor győztese panamai nyereményútján. Barbit nővére kísérte el, így minden kalandban együtt vettek részt. Az igazi erő az első repülőútján kellett a fiatal énekesnek, utána már csak arra figyelt, hogy mindent rögzítsen a telefonjával.

Havazin 2018-02-25


szerző:
2018.02.25. 11:55
Danics Dóra Mexikóban kalandozott!

Az X-Faktor negyedik évadjának győztese és édesanyja, Bach Szilvia színésznő és humorista haza sem akartak jönni, olyannyira jól érezték magukat a tizenegy nap alatt. A Fókusznak pedig Dóra elmesélte, milyen kalandokat is éltek át ketten Mexikóban.

Havazin 2018-02-18


szerző:
2018.02.18. 12:10

Havazin 2018-02-11


szerző:
2018.02.11. 12:30
PUMPED GABO:

Pumped Gabo Bamako ralis élményeiről számolt be Kabát Petinek. Ha arra kíváncsi, hogy a Celeb vagyok ments ki innen nyertese is kipróbálná a hallotak alapján a kalandot? Akkor azt ITT nézheti meg!

Ilyen volt Linczényi Márkó kalandos utazása a Fülöp-szigeteken

Izgalmas utazásáról mesélt a The KOLIN énekese, hiszen a Fülöp-szigeteken járt, ahol úgy élt, mint a helyiek. A kalandjai során nemcsak a lábujját törte el, de megtalálta a testvér állatát, sőt még a pók-parája is előjött.

Survivor Adri hat év után újra a sípályán!

Adri síelés közben mesélt Debreczeni Zitának Survivorös élményeiről. Ha kíváncsi vagy, hogyan csúszik a Fülöp-szigeteket is megjárt lány, nézd meg a videót!

Havazin 2018-02-04


szerző:
2018.02.04. 12:25

Havazin 2018-01-28


szerző:
2018.01.28. 11:50
Interjú Szandival, avagy erre készülj, ha nőként jelentkezel a Survivorbe!

Szandi azt tanácsolja, hogy a kalandvágy mellett legyen még legalább egy komoly célod a Survivorrel, mert csak így van esélyed a castingokon. A lány már a jelentkezéstől kezdve tudatosan készült a játékra, amit kezdetben sportversenyként fogott fel, azonban hamar rá kellett jönnie, hogy ez sokkal több annál. Hogyan élte meg a túlélőshow-t nőként? Az interjúból többek között ez is kiderül!

Kiss Ramóna újabb babérokra tör?

A Reggeli műsorvezetője három évvel ezelőtt, ezen a napon a Havazin stábjával a festői szépségű Innerkremsbe utazott, hogy meghódítsa Ausztria jéghideg lejtőit.

Havazin 2018-01-21


szerző:
2018.01.21. 11:55
Adri jó tanácsai a Survivor jelentkezőinek!

Könnyebb nőként érvényesülni a Survivorben? Mire érdemes odafigyelni a játék során? Miért kihagyhatatlan lehetőség ez a műsor? Többek között ezekre a kérdésekre is választ ad Adri, aki a saját élményein keresztül mutatja be a túlélőshow lényegét! Kattints ide, és jelentkezz!

Istenes Bence új kalandok elé néz!

Pontosan egy éve derült ki, hogy Istenes Bence vezeti majd a Survivor legújabb szériáját. Kiderült, a műsorvezető nagyon örült a felkérésnek, de egyeztetett párjával, Csobot Adéllal is a munkáról és az utazásról – erről mesélt a Fókusznak.

Havazin 2018-01-14


szerző:
2018.01.14. 12:00

Havazin 2018-01-07


szerző:
2018.01.07. 12:35
A VV-Faktor, azaz dalra fakadtak a Villalakók!

Mi történik, amikor keresztezzük az X-Faktort és a ValóVilágot? Két hihetetlen sikerprodukció főszereplői öt évvel ezelőtt a szemünk előtt keveredtek össze egymással, hogy egy hatalmas show keretében kiderüljön, ki a Villa legjobb énekese.

Gyakran az életüket kockáztatták egy-egy jó felvételért

Világjáró stábunk tagjai gyakran az életüket is veszélybe sodorták egy-egy jó felvételért, exkluzív riportért, de így év végén már csak a szépre emlékezünk. A Fókusz most összefoglalta, hogy hol, és hogyan találkoztak riportereink magyar hírességekkel Philadelphiában, a világ legmagasabb épületében, vagy Tajvan szigetén.

 

A Celeb vagyok, ments ki innen! dobogósai is hazatértek

Wossala Rozina, Pumped Gabó és az újdonsült dzsungel király, Kabát Peti vendégeskedett a Peller nővéreknél, és bizony kalandos élményeiket is megosztották. Jó hangulatból egy pillanatig sem volt hiány!

Havazin 2017-12-17


szerző:
2017.12.17. 12:00
Fördős Zé mindent maga mögött hagyott!

A Konyhafőnök zsűritagja magányos kalandtúrára ment Dél-Amerikába, azon belül is Patagóniába. Az extrém körülményekről azóta már posztolt is, de nézzük, hogyan készült fel a nagy kalandra.

Havazin 2017-12-10


szerző:
2017.12.10. 11:45
Anger Zsolt:

A színész nagyon örül, hogy hazamehet a családjához, de közben úgy érzi, a szívének egy darabja örökre ott maradt a táborban.

Mórocz Tomi Trip to the moonos élményeiről mesélt

A Bermuda énekese is szerepel az RTL Klubon szombatonként adásba kerülő Trip to the moonban. Az élményeiről kérdeztük Mórocz Tomit!

Indulás előtt: így készültek a celebek a dzsungelbe!

Vajon ki lesz az, aki először fog könyörögni, hogy Celeb vagyok, ments ki innen? Hétfőn elstartol az RTL kultikus műsorának ötödik szériája. Az indulás előtt meglátogattuk a hírességeket. Hogy megnézzük, ki hogyan készül élete legnagyobb kalandjára.

Fókusz Plusz 2017-11-04


szerző:
2017.11.04. 18:50
Következő rész (2017. október 18.)

Szofihoz meglepetés vendég érkezik, Joe forró kalandba keveredik,  Zoé és Dani peig közelebb kerülnek egymáshoz.

Survivor - 34. rész (2017-10-12)


szerző:
2017.10.12. 18:55

Survivor - 23. rész (2017-09-27)


szerző:
2017.09.27. 18:50

Survivor - 22. rész (2017-09-26)


szerző:
2017.09.26. 18:50

Survivor - 21. rész (2017-09-25)


szerző:
2017.09.25. 18:50

Survivor - 20. rész (2017-09-22)


szerző:
2017.09.22. 19:00
Emlékeztek még Pimasz úrral?

Két évvel ezelőtt Pimasz út tetováltatott, utána kempo edzésre ment, és nagy buliba keveredett. Na de kivel? Ezen a napon SP-hez, azaz Éder Krisztiánhoz cuccolt át.

Survivor - 19. rész (2017-09-21)


szerző:
2017.09.21. 19:00

Survivor - 18. rész (2017-09-20)


szerző:
2017.09.20. 19:00

Survivor - 17. rész (2017-09-19)


szerző:
2017.09.19. 19:00

Survivor - 16. rész (2017-09-18)


szerző:
2017.09.18. 19:00

Survivor - 15. rész (2017-09-15)


szerző:
2017.09.15. 19:00
^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való