KERESÉS search-close

kihívás

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "kihívás"

Rezes Judit A Konyhafőnök VIP-ben túllépett a komfortzónáján

Már egy hete izgulhatunk és szoríthatunk a képernyők előtt A Konyhafőnök VIP versenyzőinek, akik között idén – Szabó Győző után felesége – Rezes Judit színésznő is megméretteti magát. Jenőtől már kötényt is kapott, most pedig elmesélte nekünk, hogy mennyire érezte magát komfortosan a konyhai versenyhelyzetekben.

Sárközi Ákos a kiesése után visszahívta Patrikot!

A „Patrik karmai közé került harcsa” nem igazán nyerte el a séfek tetszését, ám Ákos végül mégis meggondolta magát…

Új kihívásra készül Rubint Réka!

Rubint Réka izmosabb, mint valaha: a fitneszkirálynő hatalmas változáson ment keresztül. Ráadásul az Alakreform idén ünnepli a 10. születésnapját, aminek alkalmából Réka 10 kihívást fog teljesíteni. Hogy miről is van szó? Kiderül a videóból!

Nagymamának álcázzák magukat az amerikai fiatalok, hogy alkoholhoz jussanak

Az amerikai fiatalok ravasz módját választják annak, hogy alkoholhoz jussanak. A koronavírus elleni védekezés szabályait kihasználva nagymamának álcázzák magukat. A trükkből kihívás lett: elárasztották a közösségi oldalakat az átalakulást bemutató videók, melyeket a bolti eladók is láttak, így ez a módszer többé már biztosan nem válik be.

Dér Heni nagyon unatkozott – így indult a Maradj haza magadnak! legújabb kihívása

Dér Heni már nagyon nem tud mi kezdeni magával, így tiktok videók gyártásába kezd és erre buzdítja a többieket is. Valahogy így indul a Maradj haza magadnak! legújabb kihívása. Valószínűleg ma már nincs ember a Földön, akinek ne mondana valamit az a szó: TikTok.

STORMI CHALLENGE: így zajlott Sántáéknál

Sánta Laciék is próbára tették kisfiúkat a Stormi kihívásban. Laci már a kísérlet elején megállapította, hogy ez a teszt nem a fiának való. A 4 éves Lacika olyannyira imádja az édességet, hogy egyszerűen lehetetlen csokival sakkban tartani.

Maradj haza magadnak: ez lesz az egyik legmozgalmasabb adás!

A Maradj haza magadnak vasárnapi adása különösen mozgalmas lesz. A szereplők úgy gondolták, elég a tespedésből, itt az ideje, hogy kezdjenek magukkal valamit!

Világsztárok, ahogyan soha nem láthattuk őket – avagy kiből mit hoz ki a bezártság?

A közösségi oldalakon szórakoztatják egymást a hollywoodi sztárok is. Drew Barrymoore most például lépcsőn csúszik le, mert valamelyik világsztár ezt a kihívást találta ki. Viszont részt vesz abban a parádés kaszkadőr videóban is, amit az Oscar-díjra jelölt magyar kaszkadőr, Piroch Gábor szerint egyáltalán nem volt könnyű ilyen profin összehozni. 

BALSAI MÓNI: Így moss helyesen kezet!

Stohl András hívta ki egy kézmosás challenge-re Balsai Mónit, aki azonnal teljesítette is a feladatot. Megmutatja, hogyan kell helyesen kezet mosni.

Mire elég napi tízezer lépés?


szerző:
2020.01.30. 08:14
Mire elég napi tízezer lépés?

Jövő hét hétfőn, elkezdjük a 10.000 lépéses Reggeli kihívást: egy hétig itt a Reggeliben minden műsorvezető mérni fogja mennyi lépést tesz meg egy hét alatt. Ramiék azonban előtte kiderítették Nagy Bettina személyi edzőtől, mire is elég az a 10.000 lépés egy nap alatt.

JOE: „Ha kitűzök egy célt, azt mindenáron el akarom érni”

Joe hiába műsorvezetőként megy a Survivor szigetére, ő is ki lesz téve a viszontagságoknak, nem csak a versenyzők – akiknek a fele ezúttal híresség.

Desszert háború: a séfek egymás versenyzőinek adták fel a leckét

Sárközi Ákos és Rácz Jenő egyaránt egy-egy nagyon különleges és technikás recepttel készültek egymás versenyzőinek. Vajon le tudják másolni a tányér desszerteket?

Nelly & Lajos: „A győzelem érdekében nem fogunk puncsolni, és más arcot mutatni!”

A házaspárnak igen határozott elképzelése van arról, hogy pontosan mit is szeretnének a Nyerő Párostól: egy dolog biztos, őket nem a nyeremény motiválja.

Tomi & Mesi: „A kapcsolatunknak tök jó próbája lesz”

Mind a ketten azt gondolják, hogy a Nyerő Páros hatalmas kaland lesz a számukra, emellett még egy fontos dologban kifejezetten egyetértenek…

Krisztián & Eni: „Meg szeretnénk nyerni”

A szerelmesek izgatottan várják a Nyerő Párost, még úgyis, hogy van egy-két dolog, amitől nagyon félnek…

Ákos & Évi: „A Nyerő Párost az fogja megnyerni, aki önmagát fogja adni”

Ákos és Évi már most megígérte, hogy kőkeményen fognak küzdeni, és biztosak abban, hogy a műsor alatt csak önmagukat fogják adni.

Dénes & Petra: „Ez egy nagyon nagy kihívás lesz nekünk!”

A páros elárulta, hogy mi az az egy dolog, amitől kifejezetten tartanak a Nyerő Párosban.

Balázs & Eszter: „A Konyhafőnökön kívül ez az a műsor, amit igazán tényleg szeretünk!”

Hogy miért is várják nagy izgalommal a Nyerő Párost a szerelmesek? Az most kiderül!

Emese & Ádám: „Most fogjuk igazán megismerni egymást!”

A szerelmesek úgy érzik, a Nyerő Páros egy igazi kaland és egy önismereti tréning lesz a számukra. Hogy miért gondolják így, az a videóból kiderül!

Kabát Peti: „Ez az egyik célom, hogy műsorvezető legyek”

A Nyerő Páros legújabb évada több meglepetést is tartogat a nézők számára: idén Balázs oldalán Kabát Peti fog debütálni, mint játékmester, aki elárulta, már nagyon izgatottan várja az előtte álló feladatokat. 

Hódít a Tetris challenge

Egy vadászgép teljes felszereléséről és személyzetéről készült képpel csatlakozott a magyar honvédség egy új internetes kihíváshoz. Ennek lényege, hogy madártávlatból készül fotó a földön kiterített felszerelésről és a földön fekvő emberekről, akik úgy néznek ki, mintha egy legokészlet elemei lennének. Készült már hasonló fotó mentősökről, tűzoltókról, rendőrökről, sőt, egy budapesti papról és ministránsairól is.

Új polgármestere lehet Pajkaszegnek?!

Károlynak váratlan kihívója akadt a polgármesteri választásokon…

Istenes Bencéék vajon kibírják a szülést? A Nyerő Párosban ez elől sem menekülhetnek a fiúk!

Híresek, népszerűek, titokzatosak. Nyolc közismert pár, akiket mindannyian ismerünk, magánéletükről azonban keveset tudunk. A fiúknak hamarosan egy igazán fájdalmas élményben lesz részük...

A Nyerő Páros szerelmesei a legextrémebb kihívásokat is bevállalják!

Nyolc közismert pár, akiket mindannyian ismerünk, magánéletükről azonban keveset tudunk. Hamarosan még egy óriási szakadék felett lógva is próbára teszik magukat és a szerelemüket.

Pont egy éve táncolt a Lánchídon Will Smith

Tavaly ezen a napon számoltunk be róla: úgy tűnik, nem múlik el nyár őrült kihívások nélkül. A tavalyi sláger az úgynevezett „Keke challenge”, ami világszerte hódít – Will Smithnek köszönhetően pedig Budapest főszerepet kapott benne.

Pörgő rúgással a műanyag kupakok ellen

Itt a legújabb netes őrület, a kupak kihívás, ahol egy jól irányzott láblendítéssel kell eltávolítani a palackok tetejét. A technikás feladat ketrecharcosoktól indult aztán hamar átterjedt a sztárvilágra.

Peti megnevezte, kivel szeretne Párbajra menni!

Eljött a Kihívás ideje, és Petinek két nevet kellett kimondania, akik közül a nézők dönthették el, hogy a fiú kivel menjen Párbajozni.

A Villalakók nagy kihívással néztek szembe!

A játékosok egy igazi túlélőtáborban mutathatták meg, hogy mire is képesek. Az egyik feladatnál azonban szinte mindenki megtorpant.

Justin Bieber ketrecharcra hívta ki Tom Cruise-t

Tom Cruise-nak ütött az órája! Legalábbis Justin Bieber szerint. A 25 éves énekes nagyon unatkozhatott, amikor egy Twitter üzenetben kihívta Cruise-t egy ketrecharcra. Azt is hozzátette, hogyha a színész nem vállalja a harcot, az azt jelenti, hogy fél.

Ultra Balaton: a szervező szerint a verseny végére az ellenségek is megkedvelik egymást

Már csak néhány napot kell várni és újra elstartol az egyik legnagyobb és legnépszerűbb hazai futóverseny, az Ultra Balaton. A verseny előtt egy utolsó közös edzésre gyűltek össze az RTL Klub futó csapatai is, idén is két „rtles” csapat áll majd a rajthoz.

Anikó döntött, két fiúval menne Párbajra

Eljött a pillanat, hogy Anikó megnevezze azt a két lakót, akik közül a nézők valakit Párbajra küldenek vele. Nem volt nagy meglepetés.

Izgalmas fordulatok az Alvilág utolsó előtti részében

Az Alvilág utolsó előtti része különösen sok izgalmat tartogat: többek között az egyik gyerek gyanút fog arról, hogy ki lehetett az apja gyilkosa, valamint ebben az epizódban láthatják a nézők azt az akciójelenetet, amit a sorozat készítő fél napig forgattak. Balsai Móni és Szabó Győző különleges tréninggel készültek az új rész felvételeire.

ALVILÁG: Új kihívás elé állították Balsai Mónit

Balsai Mónit új kihívás elé állították az Alvilág forgatásán! Már eddig is sok próbatételen van túl: hosszan úszott és futott, hajót és teherautókat is vezetett. Most a jégpályán kellett teljesítenie.

 

Mókás kihívást teljesítettek a villalakók!

A játékosoknak bekötött szemmel kell végigmenniük a Villa udvarában felállított akadálypályán. Vajon melyikük bizonyult a legügyesebbnek?

Kautzky Armand izgalmas karaktert alakít A Tanár következő részében!

Az RTL Klub egyik nagysikerű sorozatának következő részében az ismert színész is feltűnik, és nem is akármilyen szerepben! 

Nem hiszünk a szemünknek: így nézett ki Istenes Bence tíz évvel ezelőtt!

A fiatal műsorvezető is beszállt a közismert netes kihívásba, és a minap egy 2009-es fotót osztott meg magáról.

Nézd meg, milyen tündéri kislány volt a Barátok közt színésznője!

Te felismered Varga Izabellát ezen a fotón? Mutatjuk!

Nézd meg, mennyit változtak az RTL Klub sztárjai az elmúlt 10 évben!

Egy újabb őrületes kihívás ütötte fel a fejét az elmúlt napokban, melyhez rengeteg magyar és külföldi híresség is csatlakozott.

10 éve és most: ennyit változtak a sztárok

A közösségi oldalakat 10 évvel ezelőtti fotók lepték el az „akkor és most” kihívás miatt. Magyar hírességeket kérdeztünk az elmúlt 10 évükről! Ha arra vagy kíváncsi, gogy büszkék-e sztárjaink mostani énjükre, akkro nézd meg extra videónkat: ITT!

Gyanta-kihívás Csoki módra

Az összefoglalóban láthattuk, hogy minden villalakónak netes kihívásokat kellett teljesítenie. És most íme a szőrtelenítő challenge vlogvideó - teljes terjedelmében.

Íme a Pillecukor és a Szájpecek Challenge!

Az összefoglalóban láthattuk, hogy minden villalakónak netes kihívásokat kellett teljesítenie. Most megnézheted a "beszédnehezítő" challenge-ek vlogvideóját - teljes terjedelmükben.

Itt a teljes Paprika Challenge VV Viviennel!

Az összefoglalóban láthattátok, hogy minden villalakónak netes kihívásokat kellett teljesítenie. Íme a legfiatalabb játékos challenge vlogja - teljes terjedelmében.

Mi volt a legnagyobb kihívásod?

A Survivor versenyzői egy első hallásra könnyű kérdésre kellett válaszoljanak, de ha jól belegondolunk, nem is olyan egyszerű a válasz. A Nap kérdése a kihívások köré épül.

Mi okozza a legnagyobb kihívást?

A Survivor versenyzői számára nem hogy olyan nap, még talán perc sem volt, amikor nem szembesültek valamilyen kihívással. Most, hogy a verseny véget ért, felmerült a kérdés: vajon a hétköznapokban mi okozza számukra a legnagyobb próbatételt?

Puskás Peti Afrikába költözött!

Puskás Peti először négy évvel ezelőtt járt abban a dzsungelben, ahol a Celeb vagyok, ments ki innen! című show-t forgatták. Az énekes akkor még versenyzőként vett részt a megmérettetésen, tavaly azonban fordult a kocka.

Takának meggyűlt a baja a magyar nyelvvel

A fiú egyedül maradt a 25 év felettiek csapatában, de egy pillanatig sem adja fel! Ráadásul most egy magyar dallal szeretné elkápráztatni a közönséget, de mivel a japán az anyanyelve, fel kellett kötnie a gatyaszárat.

Mi kell ahhoz, hogy valaki megnyerje a Survivort?

A Survivor egy embert próbáló kihívás. A "Nap kérdése" vendégei arra válaszolnak, hogy szerintük mi kell ahhoz, hogy valaki megnyerje a játékot.

Mit szeretsz a legjobban a munkádban?

Fontos, hogy szeressük azt, amivel foglalkozunk? Sztárjainktól azt kérdeztük, hogy ők mit szeretnek a legjobban a munkájukban, és mi volt eddig a legnagyobb kihívásuk.

Ismét veszélyes kihívás terjed

Akár életüket is kockáztatják diákok a veszélyes mutatványokkal. Táncoltak, sőt le is feküdtek egy forgalmas út közepére a Pest megyei Pilisen. Közben egymást videózták. Mindez egy internetes kihívás része volt…

Nagy Alexandra védőháló nélkül légtornázott A generációk csatájában?

A színésznő múlt vasárnap lélegzetelállító produkciót nyújtott a Szenzáció Négyes színpadán: a készülésről, és a kulisszatitkokról pedig a Reggeli stúdiójában mesélt.

72 percnyi embertelen küzdelem után eldőlt, hogy kikkel döntőznek Laciék

Tokár Tomiék és Vasvári Viviék a legzordabb körülmények ellenére 72 percen át álltak egymásba kapaszkodva az eső alatt, miközben egy méretes szívet tartottak a kezükben.

Gáspár Laci és Fecsó emlékek közt bányásztak

A döntős párok feltornászhatták a nyereményüket az emlékbányászat játék során. A fiúknak minél hamarabb kellett kiszabadítaniuk a jégtömbből a kapszulát, a lányoknak pedig helyes választ kellett adniuk a Balázs által feltett kérdésekre.

„Nálunk a munkamegosztás úgy néz ki, hogy én kiosztom a munkát a Vivinek”

Most kiderül, hogy mennyire megy a házimunka megosztása a pároknak! Míg a lányok vasalnak és palacsintát sütnek egyszerre, a fiúk a kivasalt ruhákat hajtogatják össze és megtöltik lekvárral a kész palacsintákat.

Rázós kérdések, sokkoló válaszok: megannyi titokra derült fény a pasik múltjából!

Ismét bebizonyosodott, hogy a srácok meg tudják lepni a csajokat a múltjukkal. Persze a titkokért és a helytelen válaszokért megtorlás járt.

Hősiesen küzdöttek a lányok a több tíz kilós súlyok ellenére

A srácok különböző súlyú szatyrokat akasztottak a lányokra, akiknek a magassarkú cipő és a nehezített körülmények ellenére kellett talpon maradniuk. A videóból kiderül, hogy ki bírta a legtovább!

Ájulásból és öklendezésből sem volt hiány a fiúk párbajozása során

A fiúk párbajban mérték össze az erejüket: kötélhúzás, tormaevés és levegővisszatartás várt rájuk. Az, hogy kivel és milyen párbajnemben versenyeznek a srácok, a lányokon múlt. Nézd meg, hogy kinek törték össze mind a három életet jelentő dinnyéjét, és ki lett a legjobb!

Solti Ádáméknak újra szembe kellett nézniük a magasságtól való félelmükkel

Berni a tortás feladatnál pánikrohamot kapott a magasságtól, így egyértelmű volt, hogy Ádám vállalja be az Extrém áldozat játékot, azonban neki is rendesen meggyűlt a baja a feladattal.

Tokár Tomi majdnem feladta a játékot

Tokár Tomi félúton járt a függőhídon, amikor úgy érezte, hogy nem bír tovább menni. Nézd meg a videót, ha kíváncsi vagy, hogy végül sikerült-e teljesítenie a kihívást!

Így dőlt el, hogy ki vállalja be a Nyerő Páros eddigi legnehezebb kihívását!

Miután a játékosok megtudták, hogy milyen feladat vár rájuk, elvonultak, hogy megbeszéljék a párjukkal, ki vállalja be a Nyerő Páros eddigi legkeményebb feladatát,és mekkora összeget tesznek kockára.

„Akkor is megcsinálom ezt a k*va feladatot!”

Nézd meg, hogyan teljesítette Sánta Laci, Veiszer Alinda, Vasvári Vivi és Gáspár Laci a Nyerő Páros eddigi legextrémebb kihívását!

Berni sokkot kapott a magasságtól, de Ádám kettejük helyett is küzdött

A tortás feladat főként a tériszonnyal küzdők számára volt óriási kihívás. Berni félúton sokkot kapott, és nem bírt tovább mászni, Ádám azonban felhúzta őt a torta tetejére, így teljesítve a feladatot.

Vivi 1 forintot tett Fecsóra


szerző:
2018.09.05. 20:14
Vivi 1 forintot tett Fecsóra

Vivi nem kockáztatott: mivel nekik volt a legtöbb pénzük, és nem bízott abban, hogy Fecsó sikeresen teljesíti a feladatot, ezért mindössze egyetlen forintot tett a férjére.

„Nulla forintunk van, nulla!”

Kefirnek nem sikerült időre helyesen megválaszolnia az összes kérdést, ami azt jelenti, hogy az összes pénzüket elbukták Mariannal.

Vivi szexi fotója volt a fiúk jutalom poszterén?

Fecsó szerint Vivit ábrázolta hátulról a poszter, ami a Tanulógép című játékon jutalomként legördült a srácok elé.

Berni nem győzte sajnálni a teljesen kikészült Ádámot

Bár Ádám sikeresen teljesítette a feladatot, teljesen átfagyott és a hányinger kerülgette a ráömlött folyadékok miatt. Berni pontosan tudta, hogy mit érez a szerelme, és nem győzte sajnálni őt.

„Kezdjünk el pakolni, mert hogy mi megyünk haza, az is biztos!”

Mariann csalódott volt, hogy Tibinek nem sikerült az összes kérdésre helyesen válaszolnia, Kefir azonban megpróbált túllépni a problémán, hogy ez ne nyomja rá a bélyegét a délutánjukra. Aztán megjött a felmentősereg Alinda és Pali személyében!

„Ez simán sikerülhetett volna, ha nem tippelek bolondul...”

Gáspár Laci, Tokár Tomi és Sánta Laci sem tudták teljesíteni a kihívást, hiába tűrték a Nucleon ZX büntetéseit.

Nucleon ZX próbára tette a fiúkat!

A Tanulógép a női nemet ismertette meg a párok férfi tagjaival: a Nucleon ZX jó válasz esetén nyalókával, diszkóval és meztelen nős poszterrel jutalmazott, rossz válasz esetén azonban pofozással, nyakba ömlő folyadékkal és széllel büntette a pasikat. Nézd meg, hogyan teljesítette a feladatot Ádám, Pali, Fecsó és Kefir!

„Be vagyok tojva!”


szerző:
2018.09.05. 20:14
„Be vagyok tojva!”

A Tanulógép a női nemet ismertette meg a párok férfi tagjaival: a Nucleon ZX jó válasz esetén nyalókával, diszkóval és meztelen nős poszterrel jutalmazott, rossz válasz esetén azonban pofozással, nyakba ömlő folyadékkal és széllel büntette a pasikat. Nézd meg, hogyan teljesítette a feladatot a két Laci és Tomi!

„Alindát maga a konyha ténye megzavarja”

Pali pontosan tisztában van vele, hogy Alinda csak azért találkozik a konyhájukkal, mert a nappaliban van, és a hamburgerekkel sincs jó kapcsolata, ezért kevés pénzt tett fel rá.

„A husit leveheted a kezeddel, ez kézműves hamburger!”

A lányoknak futás közben kellett elkészíteniük egy hamburgert a párjuk emlékezőképességére hagyatkozva. Nézd meg, hogyan teljesítette a feladatot Vivi, Juliska és Niki!

Alinda még az elektromos főzőlapon is képes lejjebb venni a gázt

A lányoknak futás közben kellett elkészíteniük egy hamburgert a párjuk emlékezőképességére hagyatkozva. Nézd meg, hogyan teljesítette a feladatot Alinda, Berni, Mariann és Dóri!

Melyik a villa legrendetlenebb párosa?

Kiderült, hogy mit gondolnak a párok egymásról! Vajon kit tartanak a legrendetlenebbnek a villában?

„Ebből élünk, hogy számolsz, drágám...”

A srácoknak a matekpélda után még egy kérdésre is válaszolniuk kellett. Volt, aki tudta a választ, de olyan is akadt, aki kicsúszott az időből. A csajok persze nem hagyták szó nélkül a párjuk teljesítményét...

„Nem tudok kiszámolni három k*va számot”

A fiúknak komoly fejtörést okozott a matekpélda, ami az utolsó ajtónál várt rájuk. Tokár Tomi, Solti Ádám és Kefir teljesen leblokkoltak, amikor szembe találták magukat a feladvánnyal.

Mentsd meg a csajod: vajon megmenekülnek a lányok a bombarobbanástól?

A fiúk kihívása során a csajukat kell majd megmenteniük. A Nyerő Páros eddigi leghosszabb pályája próbára teszi a srácok gyorsaságát, ügyességét, szerencséjét és tudását is. Aki a megadott idő alatt teljesíti a feladatot, megmenti a párját, ha azonban kifutnak az időből vagy rossz választ adnak a végső kérdésre, a bomba felrobban.

„Nem akarok többet ilyet csinálni!”

Dobó Ágira, Molnár Fannira, Mihalyi Mariannra és Kovács Dórira is várt egy kis vízcsap szerelés és duguláselhárítás. Nézd meg, hogyan oldották meg a feladatot a lányok!

Míg Fecsó a szerelési útmutatót értelmezte, Vivi már meg is szerelte a vízcsapot!

A lányoknak 15 perc állt a rendelkezésükre, hogy megszereljenek egy vízcsapot, és elhárítsák a dugulást. Nézd meg, hogyan teljesítette a feladat első részét Alinda, Vivi, Juliska, Niki és Berni!

Telefonos segítség: most kiderül, hogy milyen vízszerelő lenne a csajokból!

A páros kihívás során a lányoknak egy vízcsapot kell megszerelniük, majd el kell hárítaniuk a dugulást, mindezt a párjuk telefonos segítségével. A pasik ugyanis egy irodában ülnek majd, ahol egy szerelési útmutató áll majd csupán a rendelkezésükre.

Ezt a szokását szégyelli a legjobban Vivi!

A második játék a Gondolatolvasás nevet kapta. A fiúknak ugyanis azt kellett kitalálniuk, amit a párjuk gondol egy-egy téma kapcsán. Vajon mit szégyell a legjobban Vasvári Vivien? És mennyire ismeri a feleségét Sánta László?

Ezt törölné ki Ági a párja életéből

A második játékban a nők gondolatait kellett kitalálniuk a férfiaknak. Vajon tudja Gjoni, hogy melyik dala jellemzi a párja szerint a kapcsolatukat? Pali tisztában van vele, hogy mikor szakítana vele szó nélkül Alinda? És Kefir tudja, hogy melyik frizuráját utálta a legjobban Mariann?

A villában lakó nők közül az ő hátát kenné be Tokár Tomi!

Vajon képes a párja gondolataiban olvasni Solti Ádám, Tokár Tomi és Gáspár Laci? A srácokra az a feladat várt, hogy találják ki, mire gondolhat a párjuk egy-egy kérdés kapcsán.

Szabó Zsófi újra feltűnik a Nyerő Párosban!

Szabó Zsófi ezúttal nem Zsoltival tér vissza a sztárpárshow-ba, de a Story Extra műsorvezetőjének fontos szerepe lesz a Nyerő Páros második adásában! Hogy miről is van szó pontosan, azt ő maga árulta el nekünk!

Út az ismeretlenbe: íme a lányok első kihívása!

Az első játékban kilenc lány száll versenybe, hogy eldőljön, ki melyik szobát fogja birtokolni a villában. A lányoknak egy csúszdán kell egy medencébe csúszniuk, ami csordultig lesz töltve gusztustalan folyadékkal, majd hordókból kell kulcsokat gyűjteniük.

Az X-Faktor ukrán versenyzője is elrappelte a Yozsefvárost!

Gorbunov Dmitrij, a 2016-os X-Faktor versenyzője érkezett hozzánk, hogy Kate McKinnon után ő is elrappelje az Annimal Cannibals slágerét!

Az Animal Cannibals Yozsefváros kihívást indított!

Múlt héten robbant a hazai köztudatba Kate McKinnon, aki Jimmy Fallonnál rappelte el az Animal Cannibals slágerét, a Yozsefvárost - magyarul! A srácok most kihívást indítottak a témában!

Milliók látták már az amerikai színésznő magyar rapjét

Eljutott az Animal Cannibals köszönővideója Kate McKinnonhoz, aki a héten az amerikai showman Jimmy Fallon késő esti műsorában magyarul rappelte el a rapkannibálok több mint 20 éves slágerét, a Yozsefvárost. Az erről készült felvételt már csaknem hatmillióan látták.

HIHETETLEN SIKER: Köszönővideót küldtek Kate-nek a magyar rapért

Szinte tökéletes magyarsággal rappelte el Kate McKinnon az Animal Cannibals több mint 20 éves dalát, a Yozsefvárost Jimmy Fallon késő esti showjában a héten. Az erről készült videót már csaknem 6 millióan nézték meg néhány nap alatt az interneten. A srácok videóüzenetben köszönték meg a színésznőnek, és magyar sofőrjének Eriknek, aki megtanította neki a dalt, de a történetnek ezzel még nincs vége.

 Őrület: Will Smith a Lánchídon próbálta ki a nyár legdurvább kihívását

Úgy tűnik, nem múlik el nyár őrült kihívások nélkül.  Az idei sláger az úgynevezett „Keke challenge”, ami világszerte hódít – Will Smithnek köszönhetően pedig Budapest főszerepet kapott benne.

TANULD MEG: Will Smith is ezt táncolta a Lánchídon

Megállíthatatlanul terjed a nyár legőrültebb és legveszélyesebb táncos kihívása, a "Keke challenge"!

#KEKE CHALLENGE: mutatjuk, hogy csináld!

A Fókusz Csörögi Márk táncos-koreográfust kérte fel arra, hogy magyarázza el pontosan, hogy mi is az a „keke challenge”. A legújabb nyári kihívás lépései lassítva láthatók a videóban!

Új kihívás hódít az Egyesült Államokban

Új kihívás hódít az Egyesült Államokban, most éppen a rendőrök körében. A mindig szigorú és kemény egyenruhások azzal, hogy táncra perdülnek és énekelnek, egy különleges kihívás sorozatot teljesítenek.

Will Smith-t próbálják utánozni

Egyre többen másznak fel Will Smith-t utánozva a Lánchídra. Ezt a híd lábainál dolgozó idegenvezetők vették észre, de mi is láttunk fiatalokat a legtetején délben. A színész csütörtök hajnalban ment fel, hogy egy internetes kihívásra válaszoljon. Ez olyan jól sikerült, hogy az Instagramon az terjed, ezután már nincs is értelme folytatni a játékot.

 

Atyaég! Mit csinál Will Smith a Lánchíd tetején?!

Will Smith felült már az Operaház tetejére, most viszont a Lánchidat célozta meg, ahol egy videót is forgatott!

Több turista halálát okozta egy új internetes kihívás

Az életveszély őrület a balconing, melynek lényege, hogy fiatal turisták többnyire ittas állapotban a szállodák erkélyéről próbálnak leugrani a medencébe vagy több emelet magasan másznak át egyik erkélyről a másikra.

 

Mi is az a Mountain Challenge sorozat?

A kihívássorozatnak egyetlen fontos célja van: a hegymászással szerették volna reprezentálni, mennyire hasonló egy hegycsúcs megmászása és egy cég vállalati működése. Mi lehet egy jó vállalati kultúra titka? Knezevics Viktor mesélt Mariannéknak.

Szabados Ági a magyar Hermione?!


szerző:
2018.06.14. 07:24
Szabados Ági a magyar Hermione?!

Olvasás, főzés, tánc, sport, tévézés, család - hogy van minderre ideje Szabados Áginak? Időnyerővel? Most kiderül!

Láttátok már a híres Konyhafőnök paródiát Szabó Győzővel?

Egy évvel ezelőtt a Konyhafőnök VIP-ben Szabó Győző kapott hideget-meleget és sok olyan alapanyagot, amitől irtózott. Miután kiesett a színész, úgy döntött, nem hagyja annyiban és a legnemesebb bosszút választotta. Mindhárom zsűritagot parodizálta. Ha kíváncsi vagy a teljes paródiára, kattints ide!

Istenes Bence lesz a 2018-as Survivor műsorvezetője!

A műsorvezető a közösségi oldalán jelentette be a nagy hírt, azonban sokan támadni kezdték, amiért 50 napra magára hagyja várandós párját és kisfiát.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való