KERESÉS search-close

kislány

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "kislány"

SOKKOLÓ BALESET: Több métert repült a kislány

Sokkoló videót tett közzé egy 11 éves kislány balesetéről egy brit megyei rendőrség. A térfigyelő felvételén az látszik, hogy a gyerek megpróbál átrohanni egy forgalmas úton, de elüti egy arra haladó autó. A kislány több métert repült a levegőben, de csodával határos módon csak kisebb sérüléseket szenvedett. A rendőrök azt remélik, hogy a videóval sikerül felhívniuk a szülők figyelmét arra, mennyire fontos, hogy megtanítsák a gyerekeiknek, hogyan kell biztonságosan közlekedni.

Alig éri fel az asztalt, de máris az ország egyik legnagyobb asztalitenisz tehetsége

Alig éri fel az asztalt, de máris az ország egyik legnagyobb asztalitenisz tehetségének tartják a 7 éves Lizit. A kislány jóval idősebb gyerekek ellen is már győzni tud az edzéseken. A versenyzéssel viszont várnia kell, ugyanis az ő korosztályának még nem rendeznek tornákat. Fazekas Péter a Magyar Asztalitenisz Szövetség sportigazgatójaként minden nyáron táborokat tart az utánpótlásnak. 2 éve magával vitte az akkor még 5 éves kislányát, akit egészen addig nem nagyon érdekelt a pingpongozás.

VARGA BALÁZS: Életük legnagyobb pillanata volt

3740 grammal és 58 centivel született meg a Drága Örökösök Józsijának, azaz Varga Balázsnak az első kislánya. Zoé már most nagyon pontos, ugyanis azon a napon érkezett, amikorra az orvosok megjósoltak. Balázs vágta el a köldökzsinórt is és azt mondja, mérhetetlenül büszke Fruzsira.

Kislánya született a Drága Örökösök színészének, Varga Balázsnak

A Drága Örökösök Józsija, azaz Varga Balázs rózsaszín ködben úszik. Nem csoda, hiszen nemrég született meg első kislánya, aki a Zoé nevet kapta. A kis Zoé már most nagyon pontos, ugyanis azon a napon érkezett, amit az orvosok előre megjósoltak.

Újabb fordulat a Madeleine-ügyben

Újabb fordulat a Madeleine McCann-ügyben. Egy portugál nőt is megerőszakolhatott az a férfi, akit a kislány eltűnésével gyanúsítanak. Christian B. feltehetően nem messze attól a portugál üdülővárostól támadta meg a 37 éves nőt, ahol Maddie eltűnt 2007-ben.

Csak néhány centin múlt annak a kislányak az élete, aki kizuhant az ablakból

Mindössze csak néhány centin múlt annak a négyéves kislánynak az élete, aki egy kőszegi ház második emeleti ablakából zuhant ki péntek reggel, miközben a nagymamája éppen kutyát sétáltatott. Az egyik szemtanú szerint a kislány is vele szeretett volna menni, de az idős nő nem vitte magával.

Felfüggesztett fogházra ítélték az anyát, akinek kislánya kizuhant lakásuk ablakából

Jogerősen felfüggesztett fogházra ítélte a Szolnoki Törvényszék azt a mezőtúri anyát, akinek egyedül hagyott kislánya tavaly kizuhant harmadik emeleti lakásuk ablakából, amikor ő barátnőjével bevásárolni ment. A gyerek életveszélyesen megsérült, de már felépült. A bíróság a gyermekét egyedül nevelő anya mellé pártfogót is kirendelt. A nő azt mondta, hogy őszintén megbánta és beismerte, hogy hibázott.

Meggyógyult a 7 éves koronavírusos kislány

Koronavírust mutattak ki egy hét éves kislánynál a Semmelweis Egyetem egyes számú gyerekklinikáján. A gyermek március 22-én epilepsziás görcsrohamokkal került be a Bókay utcai klinikára, ezért tették lélegeztetőre, ekkor vették észre, hogy váladék van a tüdejében, tesztelték, pozitív lett. A kislány 8 napig volt lélegeztetőgépen, ma gyógyultan távozott a klinikáról. Családtagjait és az őt kezelő egészségügyi dolgozókat is tesztelték a koronavírusra, negatív lett valamennyi eredmény.

Megszületett Voksán Virág kislánya, Vivien

Kislánya érkezésével hatalmasat fordult Voksán Virággal a világ. A koronavírus-járvány miatt Virág párja nem lehetett ott Vivien születésekor. Hétfőn már azonban együtt volt az egész család. Virág azt mondta, nagyon megviseli őt lelkileg ez a járványhelyzet. Terhessége alatt végig aggódott a pici és a saját egészsége miatt, de szerencsére mindketten jól vannak, egészségesek.

Egy hajszálon múlt, hogy Panni ne csináljon őrültséget

Ha Olivér kicsit később ér haza, akkor a kislánya olyat tesz, ami mindenkit kiborított volna.

A legújabb részeket ITT tudod megnézni!

Hazaengedték a börtönből a kislánya megerőszakolásával vádolt férfit

Hazaengedték a börtönből azt a ceglédi férfit, aki azzal gyanúsítanak, hogy 2018 októberében megerőszakolta négyéves kislányát. Ügyvédje szerint egyre több szakértői vélemény támasztja alá az apa védekezését. Azt mondja, a kislány azért volt véres, mert rádőlt egy ötszáz kilós mérlegsúly. A gyereket apja maga vitte be a ceglédi kórházba. Ott megműtötték, de utána nem a családjához került vissza.

Szexuális erőszakkal gyanúsítanak egy 25 éves győri fiatalt

Letartóztattak egy 25 éves győri fiatalt, aki a gyanú szerint rávett egy 11 éves kislányt, hogy félmeztelen képeket készítsen magáról, majd ezekkel a fotókkal zsarolta. A rendőrök azután fogták el, hogy 3 napja a gyerek apja az RTL Híradónak arról panaszkodott, hónapokig semmit sem tettek a nyomozók. A lány apja a történtek után azonnal, már tavaly nyáron feljelentést tett. Levelet írt az országos rendőrfőkapitánynak is, aki a késlekedés miatt vizsgálatot rendelt el.

SZEXUÁLIS ERŐSZAK: Már rács mögött van az elkövető

Egy 25 éves győri férfit tartóztattak le a pest megyei 11 éves kislány elleni szexuális erőszak ügyében. Híradónk szerdán számolt be arról, hogy egy ismeretlen az egyik közösségi oldalon a kislánytól szexuális tartalmú képeket kért és ezekkel zsarolta. A gyerek apja a történtek után azonnal, már tavaly nyáron feljelentést tett.

Újszülöttet hagytak a kecskeméti kórház inkubátorában

Hajnali egy óra körül egészséges újszülöttet hagytak a kecskeméti kórház inkubátorában. Békésen aludt, amikor rátaláltak a kórház munkatársai, akik azonnal a csecsemőosztályra vitték és megvizsgálták. Kiderült, teljesen egészséges. A kislányt - feltehetően anyukája - gondosan ellátva és felöltöztetve tette az inkubátorba, amit úgy lehet megközelíteni, hogy senki ne vegye észre a krízishelyzetbe került szülőt. A gyereket Hajnal Fanninak nevezték el.

Hősiesen viselkedett az égő panelházból kimentett kislány

Igazi hősnek tartják a tűzoltók azt a 3 éves kislányt, akit egy égő panelházból mentettek ki Budapesten. A gyereket oxigénmaszkban hozták ki a hatalmas füstből, miután valami lángra kapott a pincében, még hétfőn este. Bár több lakó pánikba esve menekült, Izabel viszont nem ijedt meg: végig nyugodt maradt, ezzel pedig segítette a tűzoltók munkáját. Erre szülei tanították meg. A tűzoltók szerint amilyen korán csak lehet, el kell kezdeni óvatosságra nevelni a gyerekeket.

Nem volt elég oxigén a klinikán?

Két és fél napig nem vették fel a légúti osztályra a fulladó kislányát, mert nem volt oxigén a pécsi gyermekklinikán – állítja egy apa. Az RTL Híradónak azt mondta, előbb volt, hogy a játszószobában vagy a folyosón kezelték a gyereket. Amikor végre felkerültek a légúti osztályra, ott nem volt elég gyógyszer. A klinika szerint minden tőlük telhetőt megtettek a beteg gyógyulásáért.

EGÉSZSÉGÜGY: Két és fél napig nem vették fel a légúti osztályra a fulladó kislányt?

Nem volt oxigén a pécsi gyermekklinikán, ezért két és fél napig nem vették fel a légúti osztályra a fulladó kislányt – ezt állítja a beteg gyerek édesapja. Az RTL Híradónak azt mondta, előbb a sürgősségi osztályon, majd a fülészeten kezelték gyermekét, hol a játszószobában, hol a folyosón.

Fedélzeti kamera rögzítette a gázolást

Autója fedélzeti kamerája rögzítette, ahogy a zebrán elgázolt egy kislányt. A gyerek épp iskolába tartott, amikor elütötték. Könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet. Mindez még szeptemberben történt Miskolcon, de a rendőrség most hozta nyilvánosságra a videót, hogy felhívják a figyelmet a körültekintő közlekedésre.

Az egész család belerokkant az óvodai tragédiába

Az egész család belerokkant a tragédiába – ezt mondta stábunknak a csányi óvodában meghalt hat éves kislány édesapja. A gyerek két társával játszott az udvari mászókán, amikor az kidőlt. A helyiek indulatosan kérték számon a polgármestert és az óvoda vezetőjét, szerintük tudhattak a rossz állapotú játékról. Több rendőr érkezett a helyszínre, végül nem kellett intézkedniük. A polgármester annyit mondott, hogy vizsgálat indult.

Cirkuszi póni rúgott fejbe egy kislányt Sárváron

A gyerek anyjával kíváncsiskodott, miközben a cirkuszosok a sátrat építették. Az egyik póni ekkor valamiért rúgott egyet és homlokon találta a mögötte guggoló kislányt. A gyerek sebét össze kellett varrni, nincs maradandó sérülése. A cirkusz sátormestere szerint nem hibáztak, de tanultak az esetből.

BALESET: Legközelebb úgy elkerítik az állatokat, hogy ne is lehessen megközelíteni őket

4 éves kislányt rúgott fejbe egy cirkuszi póni Sárváron. A gyerek anyjával meg akarta etetni a pónit, miközben a cirkuszosok a sátrat építették. Az egyik póniló ekkor valamiért rúgott egyet és homlokon találta a mögötte guggoló kislányt. A gyerek sebét össze kellett varrni.

6 éves kislányt tartóztattak le a floridai Orlandóban

Letartóztattak egy 6 éves gyereket a floridai Orlandóban. Az eset általános megrökönyödést keltett az Egyesült Államokban.

 

Az óriás, aki elolvad a kislányától

A világbajnok kajakos Dudás Miki és felesége először mutatja meg tündéri kisgyerekét, a bébit, aki Baba kutyával is jól kijön.

MEGRÁZÓ: „Próbáltam felkészíteni arra, hogy ez a betegség azzal jár, hogy elhullik a hajunk”

Tifaniról 2 évvel ezelőtt derült ki, hogy szarkómája, rosszindulatú daganata van. Hosszú kórházi kezelés vette kezdetét, műtét, kemoterápia, de végül tünetmentes lett. Édesanyjával bíztak benne, hogy legyőzte a kórt, de az nemrég újra jelentkezett.

 

Ha szeretne segíteni a kislánynak és családjának ide utalhat:

Remény a Leukémiás Gyermekekért Közhasznú Alapítvány, Erste Bank, 11993001-02325172-10000001, közlemény: Tifani 732.

Golflabda ütött agyon egy 6 éves kislányt

Meghalt egy  6 éves kislány az Egyesült Államokban, amikor apja véletlenül eltalálta egy golflabdával. A gyerek imádott együtt lenni az apjával, és a golfozás volt a kedvenc közös programjuk. Ezért volt vele a tragédia idején.

ZOÉ APUKÁJA: Mindenki próbál segíteni, amiben csak tud

A 6 éves Zoét vasárnap mutattuk be, pár hete egy csomót vettek észre a lábán, kiderült, ritka csontdaganatos betegségben szenved, a tüdejében pedig áttét van. Azóta nagyon sokan segítettek a családnak, máris majdnem kétmillió forint gyűlt össze.

Ha Ön is segítene a családnak:
Gondoskodás Alapítvány számlaszám
1174405820070098 OTP BANK; közleménybe: Papp Zoé
Ha külföldről utalna
IBAN: HU80-10100716-33827000-01005001; BIC/SWIFT: BUDAHUHB, Papp Zsuzsanna

 

Kutyatámadás: Már túl van az életveszélyen a 3 éves kislány

Már kinyitja a szemét, és a játékait keresi kórházi ágyán – túl van az életveszélyen a 3 éves kislány, akit egy hete támadott meg egy kutya a Fejér megyei Csókakőn. A rottweiler a hiányos kerítésen át ugrott ki az utcára, majd rátámadt a gyerekre és anyjára. Léna édesapja az RTL Híradónak most azt mondta: kislánya már elhagyhatta az intenzív osztályt.

 

6 nap után kapták vissza gyermeküket a vér szerinti anyától

Vér szerinti édesanyja vitt el egy 6 éves kislányt egy budapesti óvodából. A nő, a férj szeretője volt, de 6 éve egy bécsi magánklinikán, hamis személyi igazolvánnyal, a feleség nevében szülte meg gyermekét. A házaspár azt mondja, 10 millió forintot fizettek neki ezért és 5 évig eltartották. Most, 6 év után egyszer csak elvitte a lányát vidékre a házukba. Végül rendőrök mentek a kislányért és adták vissza őt édesapjának és nevelő anyjának.

KUTYATÁMADÁS: Horrorisztikus látvány volt, ahogy leszedték a kislányról a kutyát

A gazda épp a kerítést javította, amikor a kutya elszabadult és rátamadott egy 3 éves kislányra Csókakőn. A gyereket súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A polgármester szerint a rottweiler a kislány félelmét érezhette meg, ezért támadott.

Beszorult a kislány feje

Köpőcsészébe szorult egy 22 hónapos kislány feje Kínában. A tűzoltók nem tudtak segíteni, ezért erősítést kértek, és egy különleges egység segített is. 15 percbe telt, mire kiszabadították a gyereket, akinek az ijedtségen kívül semmi baja nem lett.

Egy kislánya és édesapja fulladt bele az Egyesült Államokat Mexikótól elválasztó folyóba

Nem hitte, hogy egyedül és gyászolva tér vissza. Ezt mondta annak a nőnek a képviselője, akinek kétéves kislánya és férje hétfőn fulladt bele az Egyesült Államokat Mexikótól elválasztó folyóba. Az az egyik legveszélyesebb határszakasz a két ország között. Csak tavaly majdnem háromszáz illegális bevándorló halt meg ott.

Egy férfi elkapta a második emeletről kizuhanó kislányt

Hihetetlen megmenekülést vettek videóra Törökországban. Egy kislány kimászott második emeleti lakásuk ablakán és kizuhant. Egy arra járó férfi előre látta, hogy baj lesz, és az utolsó pillanatban elkapta a csöppséget. A gyereknek az ijedtségen kívül, csodával határos módon, nem esett baja. Az esetről videofelvétel készült.

MEGRÁZÓ: Másik két gyermeke miatt nem törhet össze

Zselyke a bátyjával mászott be a MOM sportpálya tetején lévő fabódéba, ahol tüzet okoztak. A két fiú eddig kórházban volt, mert a 11 éves Dominik szén-monoxid-mérgezést szenvedett. A pszichológus szerint az egész családnak, de főleg a tűzből kimenekült fiúnak lesz nehéz feldolgoznia a kislány elvesztését. Ha szeretne a családnak segíteni, itt megteheti:

CIB Bank 10701180-68891785-51100005, Domonics Anita

A kisfiú szerint húga videóra akarta venni, ahogy ég a bódé

Az édesanya az RTL-nek mesélte el, szerinte hogyan vesztette életét 8 éves kislánya hétfő este a budai MOM Sport tetején lévő faházban. A lány bátyjával együtt jutott be az épületbe, ahol gyújtogatni kezdtek. A kisfiú ki tudott menekülni, húgát már nem tudták megmenteni. Három évvel ezelőtt leégett a család háza Budakeszin, a rendőrség szerint akkor a most 11 éves kisfiú okozta a tüzet.

Nem először érte tragédia a tűzben meghalt kislány családját

A tűzben meghalt kislány családja 3 éve hasonló tragédiát élt át, 2016 őszén leégett a házuk Budakeszin. A 4 gyerek közül két fiú volt otthon, és 3 kutya. A kisebbik fiú, Dominik, aki most kishúgával a bódéba mászott, még visszament az égő házba az állatokért. A gyerekeket azóta az édesanyjuk egyedül neveli. Most Pilisen laknak, de augusztusban onnan is menniük kell. Ha segítene a családnak itt megteheti:
CIB Bank 10701180-68891785-51100005, Domonics Anita

Gyerekek okoztak tüzet a MOM sportközpont tetején, egy 8 éves kislány életét vesztette

Egy 8 éves kislány halt meg hétfő este, mikor kigyulladt a MOM sportközpont tetején egy fabódé. A lány a testvéreivel a játszótéren játszott, mikor 11 éves bátyjával felszöktek a lezárt tárolóba. A rendőrség szerint az ablakon másztak be és maguk okozták a tüzet. Édesanyjuk a közelben dolgozott, és kis időre engedte le gyerekeit a játszótérre. Azt mondta, akkor ért oda, mikor épp újraéleszteni próbálták a lányát. Ha szeretne a családnak segíteni, itt megteheti:

CIB Bank 10701180-68891785-51100005, Domonics Anita

Egy 10 éves kislány mászta meg a világ egyik legismertebb szikláját

Egy 10 éves kislány mászta meg a világ egyik legismertebb szikláját, az amerikai Yosemite Nemzeti Parkban található El Capitan-t. A 914 méter magas ikonikus hegyoldal legveszélyesebb útját először hat évtizede mászták meg, akkor 47 napig tartott az út. Ma egy átlagos felnőtt mászónak 2-3 napra van szüksége hozzá.

Boldog anyuka az Éjjel-Nappal Budapest szereplője!

Két évvel ezelőtt számoltunk be arról, hogy az Éjjel-Nappal Budapest című sorozat Barbija kislányt hord a szíve alatt. A fiatal anyuka boldogan újságolta a Fókusznak a nagy hírt, és azt is elárulta, büszke magára, hogy harmincéves kora előtt esett teherbe.

Kegyetlenül végzett a 8 éves kislánnyal

Megdöbbentő részletek a sólyi gyerekgyilkosságról. Vádat emeltek a tavaly májusban megölt 8 éves kislány ügyében. A vádlott, egy 16 éves fiú, az ügyészség szerint hazugsággal vette rá a lányt arra, hogy hagyja magát megkötözni. Ezután kegyetlenül bántalmazta, majd egy patakban magára hagyta. Tettéért akár 15 év börtönt is kaphat.

Még mindig érintetlen a sólyi gyermekgyilkosság áldozatának szobája

Egy év után is érintetlen a kislány szobája, nincs erejük eltenni a játékait - ezt mondta csütörtökön Híradónknak a sólyi gyermekgyilkosság áldozatának édesanyja. A rendőrök befejezték a nyomozást, eszerint tavaly májusban a kislány bátyjának osztálytársa, egy 16 éves fiú csalta el és ölte meg a 8 éves Adrient.

26 emeletet zuhant, majd felpattant és elsétált

Csodával határos módon élte túl a mintegy 70 méteres zuhanást egy 6 éves kínai lány. A térfigyelő kamera felvételén látszik, hogy kiesik a 26. emeleten lévő ablakból, és pár kiálló eresz felfogja az esését. A földre érve a törmelékek között szép lassan feláll és egyszerűen eltotyog.

Felvételen: elütötték a kislányt, túlélte

Egészen hihetetlen az a felvétel, ahol egy kislány játszik az udvaron, majd amikor menne be a házba, a semmiből felbukkan egy autó és teljes sebességgel elüti a gyereket. A baleset Amerikában történt néhány nappal ezelőtt. A 9 éves LaDerihanna Holmes csodával határos módon túlélte a balesetet.

Egy 3 éves értelmi szintjén állhat a gyermekgyilkossággal gyanúsított férfi

Egy 3 éves gyerek értelmi szintjén áll, de tudatában volt annak, mit cselekszik - ezt mondta a 6 éves szekszárdi kislány meggyilkolásával gyanúsított férfi korábbi javítóintézeti felügyelője. A felügyelő az RTL híradónak csütörtökön azt mondta, a most 19 éves férfi nem tudott beilleszkedni a közösségbe, és várható volt, hogy tragédia történik, ha kiengedik.
A felügyelővel készült interjút itt nézheti meg hosszabban.

Kovács Kati sajnálja, hogy nem vágott bele hamarabb az anyaságba

A kajakkirálynő január végén adott életet második kislányának, aki olyan hihetetlen sebességgel érkezett meg, hogy még apukája is lemaradt róla.

Meggyilkoltak egy 6 éves kislányt Szekszárdon

Unokatestvére ölhetett meg egy hat éves kislányt Szekszárdon! A gyerek péntek délután tűnt el otthonról, holttestét családja a rendőrök segítségével találta meg egy patakban, a házuktól nem messze. A rendőrök még aznap este őrizetbe vették a gyanúsítottat. A szülők szerint a gyereket bosszúból ölte meg a rokon.

Két nap után, élve kerültek elő az eltévedt gyerekek

Csodás megmenekülés az Egyesült Államokban. Két nap után élve került elő egy nyolc és egy ötéves kislány az erdőből. Sétálni indultak, noha ezt a szüleik megtiltották nekik, majd eltévedtek. Végül a náluk lévő müzliszeletek eldobált csomagolása segített a nyomukra akadni. A lányoknak azon túl, hogy átfáztak és egy kicsit kiszáradtak, nem lett komoly baja.

Me&myMummy: A szülők és a gyerekek egyforma ruhába bújnak!

Metcalf Éva a megálmodója annak a ruházati márkának, ami a kicsikre és a nagyokra is egyaránt gondol. A teljes adásból kiderül, hogy sikerült-e meggyőznie az öt cápa valamelyikét!

Az utolsó szó jogán: Nem érzik magukat felelősnek azok a szülők, akiknek másfél éves gyerekük éhenhalt

A gyöngyösi szülők csaknem 3 éve vannak letartóztatásban, amiért a vád szerint halálra éheztették kislányukat. Nem érzik magukat felelősnek - erről beszéltek ma az utolsó szó jogán. A felvétel rossz hangminősége miatt a videó alatt megtalálják a felvétel leiratát.

Májátültetésre vár a két éves hangonyi kislány

Májátültetés vár egy két éves hangonyi kislányra, akiről tavaly nyáron derült ki, hogy rákos. A kislány műtétjére kis testsúlya miatt itthon nem vállalkoznak az orvosok, ezért felajánlották, hogy Németországban operálják. Az egészségbiztosító kifizeti ugyan a műtétet, de a kint tartózkodás költségét a rendkívül rossz anyagi körülmények között élő családnak kellene állnia. 

Valószínűleg bárányhimlő okozta szövődményekben halt meg egy kislány

Valószínűleg bárányhimlő okozta szövődményekben halt meg egy négy éves hajdusámsoni kislány. A Cívishír információi szerint úgy tűnt, hogy a kislány felgyógyult a betegségből, de mivel újabb elváltozások jelentek meg a bőrén, szülei először a helyi ügyeletre, majd a Debreceni Kórházba vitték, ahol már nem tudták megmenteni az életét. A rendőrség nyomozást indított foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt.

Nem tudják, hogy zuhanhatott ki a kislány

Nem tudni, hogy tudott 3 évesen felmászni a radiátorra, majd kinyitni a tetőablakot - másfél éve halt meg az a kistarcsai kislány, aki feltehetőleg kiesett 4. emeleti lakásuk ablakából. A szülők nem voltak otthon, keresztanyja vigyázott rá, de azt mondja, neki is el kellett mennie. A Blikk szerint több szakértői vélemény is elkészült, de ezek csak a kérdések számát növelték.

Családirtás - életveszélyben a kislány

Már reagál, de továbbra is életveszélyes állapotban van a 3 éves kislány, akit nővére volt élettársa lőtt meg és vert fejbe csütörtökön Káptalanfán. Az 57 éves osztrák férfi a családapát kivégezte, majd öngyilkos lett. A támadó a 22 éves lányt életveszélyesen megsebesítette, anyja súlyos sérüléseket szenvedett, három éves testvére életéért pedig még mindig küzdenek az orvosok.

Egészséges az a kislány, akit inkubátorban hagytak január elsején

Az első vizsgálatok szerint egészséges az a kislány, akit január elsején hajnalban hagytak a Heim Pál Gyermekkórház Madarász utcai telephelyének inkubátorában. A sűrű, sötét hajú kislány az orvosok szerint nyugodt kisbaba, nem sír, egész nap eszik és alszik. A csecsemőosztály dolgozói Hajnal Szilviának nevezték el. Ha a vér szerinti szülei hat hétig nem jelentkeznek érte, örökbe adják majd.

Fogyatékkal élők segítettek a rákbeteg kislányon

Testi és szellemi fogyatékos emberek adtak jótékony koncertet egy rákbeteg kislány javára. Az egy éves gyerek szülei hetente viszik Ajkáról Budapestre, ahol Rebeka most a hetedik kezelését kapja. A koncerten, amelyen többen is felléptek, több százezer forintot gyűjtöttek össze a családnak.

Örömhír: Lilu elárulta születendő kisbabája nemét!

A Keresem a családom! műsorvezetője novemberben jelentette be, hogy második babáját hordja a szíve alatt. Most pedig azt is elárulta, hogy kisfia lesz-e, vagy kislánya.

Kabát Péternek gyermeket jövendölt a jósnő

Kabát Péter nem bírt kíváncsiságával és be akart pillantani a jövőbe. Ezért egy jósnőhöz fordult, hogy a számmisztika és a kártya segítségével megtudja, a sors mit tartogat számára.

Kislánya lesz VV Giginek!


szerző:
2018.12.05. 16:20
Kislánya lesz VV Giginek!

Rácz Ildikóék családjába kislány érkezik, ezt a Borsnak árulta el egy interjúban. Gigi őszintén mesélt arról, hogy mennyire megkönnyebbültek a terhesség első három hónapjának leteltekor. Nyáron már elvesztettek egy kisbabát, ezért férjével először szinte el sem hitték, hogy ilyen gyorsan összejött a kisbaba.

Új családtag érkezett Sandra Bullock otthonába

Három évvel ezelőtt az Oscar-díjas színésznő örökbefogadott egy 3 és fél éves kislányt - Bullock ezt az amerikai People magazinban jelentette be, amelyben fotót is közöltek róla az újdonsült családtaggal. A Lousiana-ból származó színesbőrű Lailát nevelőszülőktől vette magához.

Mark Zuckerberg bejelentette, amit már mindenki várt

Három éve számolt be róla a Fókusz, hogy megszületett Mark Zuckerberg kislánya, Max. A 31 éves édesapa gyermekének írt levelében bejelentette, hogy részvényeinek 99 százalékát jótékony célokra ajánlja fel, amelynek jelenlegi értéke 45 milliárd dollár, vagyis mintegy 13 ezer milliárd forint.

Ismerd meg Malek Andrea kislányát, Lénát!

Az énekesnő kislányával, Lencsivel érkezett a stúdióba, ahol elárulták: a zene a családjukban is fontos szempont.

Halálra éheztették a másfél éves kislányukat

Rezzenéstelen arccal állt a bíróság előtt a saját gyerekét halálra éheztető nő. A másfél éves gyöngyösi kislány két éve halt meg a szakértők szerint borzalmas kínok között, mert az anyja és az apja nem adott neki enni, inni. Az apja azt állította, ő azt hitte, hogy a felesége eteti a gyereküket. A kegyetlen nő 18, a férfi 15 évet kapott.

Nem tudták megmenteni a kislányt

Szívműtétre tartott az a 4 éves kislány, aki miatt kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép a Liszt Ferenc repülőtéren, szombaton délután. A gyerek a gépen rosszul lett, egy órával a landolás után pedig meghalt. A moldáviai kislány már a Kisinyovból Bécsbe tartó járaton életveszélyes állapotba került. A fedélzeten is újraélesztették. A gépet a földön a mentők fogadták, kislány életéért 3 mentőegység küzdött, de hiába.

Dwayne Johnsonnak jól megy az apa szerep

A baba altatásban az akciósztár már nagyon rutinos: instagram posztjában arról mesélt, hogy mindössze két versszakot kellett elénekelnie egy altatóból és máris álomba merült szeme fénye. 

Megszületett Kate Hudson kislánya

Már hetek óta várjuk, hogy megszülessen a Hudson család legkisebb tagja. A kicsi lány végre megérkezett, és egy igazán különleges nevet kapott szüleitől.

Pszichológus segít feldolgozni társuk halálát

Pszichológus segít feldolgozni társuk halálát a felsőpakonyi kislány osztálytársainak. A 9 éves gyereket saját házuk romjai temették maguk alá a Pest megyei településen, szerdán. Családjával éppen aludt, amikor összeomlott az épület egy része. Barbarát már nem tudták megmenteni. Osztálytársai mécsesekkel és gyertyákkal emlékeztek a kislányra. Osztályfőnöke az RTL Híradónak azt mesélte róla: jól tanult, mindenkinek segített, és különösen együtt érző volt társaival.

A támogatások kedvezményezettje: Kurucz Pál és családja, számlaszám: 65100510-16166068. Pátria Takarékszövetkezet, Felsőpakony.

Nem kerülhet szabadlábra az olaszliszkai lincselés harmadrendű vádlottja

Kifogástalan viselkedése ellenére sem szabadulhat feltételesen az olaszliszkai lincselés harmadrendű vádlottja, így döntött a bíróság. 2006-ban ő is tagja volt annak a csoportnak, amely gyerekei előtt vert agyon egy tanárt a Borsod megyei faluban. Azt hitték, hogy a tanár elütött egy kislányt, aki átszaladt az úton. A lány elesett, de nem sérült meg. A rokonok viszont rátámadtak a sofőrre.

 SEGÍTSÉG: kupakokkal segítenek a nyitott gerinccel született kislányon

Csoda, hogy egyáltalán járni tud a nyitott gerinccel született kislány. Az ötéves Hanna egyelőre csak bottal tud menni,  ezért a helyiek műanyag kupakokat gyűjtenek, hogy az abból befolyó bevétellel a kislány családját támogassák.

Varnus Xavér nagypapa lett


szerző:
2018.07.17. 16:50
Varnus Xavér nagypapa lett

Örömhírt kapott Kanadából Varnus Xavér: kisebbik fiának gyermeke született, így az orgonaművész nagypapa lett. Ava a napokban jött világra.

Legyünk újra egy család!


szerző:
2018.07.12. 18:00
Legyünk újra egy család!

Józsi és Juli a sok veszekedés miatt külön utakon folytatták, de a férfi még mindig szereti az exét. Ráadásul egy közös kislányuk is van, akit nem is látott a szakítás óta…

Börtönőrök akadályozták meg, hogy kárt tegyen magában

A börtönőrök akadályozták meg, hogy kárt tegyen magában a cellájában a sólyi gyerekgyilkosság gyanúsítottja. A hírt a Blikk írta meg elsőként. Híradónk úgy tudja, a 16 éves hajmáskéri fiút 24 órán át kamerákon figyelik, így vették észre, hogy mire készül. A fiatalt azzal gyanúsítják, hogy májusban ő gyilkolt meg egy 8 éves sólyi kislányt.

 

Termálfürdő: Térdig érő vízben merült el a kislány

Az ijedtségen kívül komolyabb baja nem esett annak a három és fél éves kislánynak, aki még csütörtökön merült el a kiskőrösi termálfürdő tanmedencéjében. A gyerek egy napközis csoporttal pancsolt a strandon. Az egyik kísérő vette észre a kislány vízben lebegő, mozdulatlan testét. A partra húzott, eszméletlen gyereket az úszómesterrel közösen élesztették újra. Mire a mentő kiért, a gyerek már jól volt, csak megfigyelésre vitték kórházba.

Az Éjjel-Nappal Budapest Barbija boldog anyuka!

Egy évvel ezelőtt a Fókusz stábja látogatást tett az Éjjel-Nappal Budapest című sorozat Barbijánál, akiről kiderült, hogy a való életben immáron anyukaként kell helytállnia. Barbi nagyon büszke volt rá, hogy harmincéves kora előtt teherbe esett, és azt is elmesélte, hogy kislányt hord a szíve alatt, amivel teljes a boldogság. A kicsi neve már akkor megvolt, de azt még saját édesanyjának sem árulta el, hogy meglepetés legyen mindenki számára.

Szerdán temetik a Sólyban meggyilkolt kislányt

200 kg tartós élelmiszert gyűjtöttek a várpalotai polgárőrök a pünkösdkor meggyilkolt sólyi kislány családjának. Adriennt két hete, a gyanú szerint egy 16 éves fiú ölte meg, aki elfogásakor mindent beismert.

Gyerekgyilkosság: „minden remény elveszett”

Mihamarabb a szemébe akar nézni lánya gyilkosának. Ezt mondta a brutálisan meggyilkolt 8 éves sólyi kislány édesanyja. Az asszony szerint azzal, hogy megtalálták a gyermeke holttestét, minden reménye elveszett.

15 éves fiú gyilkolhatta meg a kislányt

Személyiségzavarral küzdhet az a 15 éves fiú, aki a gyanú szerint meggyilkolhatott egy 8 éves kislányt a Veszprém megyei Sólyon. A fiatalt már őrizetbe vették. Megrázó történet!

Megdöbbentő gyilkosság – 8 éves gyerek az áldozat!

A gyerek véres ruháit falubeliek találták meg, később pedig a kislány meztelen holtteste is előkerült. Édesanyja megtörten nyilatkozott Híradónknak. A rendőrök keresik a gyilkost. Megrázó történet!

Lili Daninak: „Kislányunk lesz…”

Lili nagyon szorongott, mert azt hitte, hogy Dani mindenáron fiút szeretne. Mikor aztán a nőgyógyásznál megtudta, hogy valószínűleg kislánya lesz, azt hitte, hogy ez veszélybe sodorhatja a boldogságukat Danival.

A híres színésznő megmutatta kislányát

Három évvel ezelőtt, ezen a napon mutattuk be Horváth Lili - akkor három és fél hónapos - kislányát, akit az egész család nagyon várt már, hisz két fiú után végre egy kis hölgy érkezett a családba. A színésznő elsőként a Reflektor nézőinek mutatta meg a három és fél hónapos Dorka Lilit.

Daráló: szülők, akik összeöltöztek a gyermekükkel

Vannak, akik nem csak a párjukkal, hanem a gyerekükkel is szeretnek összeöltözni. Ami, ha eltalálják, akkor lehet nagyon aranyos és szellemes, bizonyos esetekben viszont erőltetett és hát valljuk be, akár vicces is… Hogyan tudunk jól összeöltözni a családdal? Holdampf Linda segített nekünk!

Újabb fejlemények! Megműtötték Caramel leukémiával diagnosztizált kislányát

Molnár Ferenc Caramel és Szilágyi Szilvi kislányát hétfőn akut limfoid leukémiával diagnosztizálták. Az ALL a legjobban gyógyítható gyermekkori daganatok közé sorolható, a kis Szofi kezelése pedig már el is kezdődött.

Kate Hudson kislányt hord a szíve alatt

Kate Hudson két fiú után most egy lányt hord a szíve alatt, ez legfrissebb instagram videójából derült ki. Az Amerikában népszerű babaváró bulit Hudsonék is megtartották: itt derül ki, hogy milyen lesz a neme a születendő babának.

 

Gigi: „Kislányunk lesz!”

A pár egyre jobban beleéli magát a szülői szerepbe, főleg, mikor megtudják, milyen nemű babájuk lesz.

Olajos aknába esett egy öt éves kislány

Börtönbe is kerülhet annak a benzinkútnak a vezetője, aki az ügyészség szerint rosszul fedte le az aknákat a töltőállomáson, egy gyermek pedig beleesett az olajtárolóba. A baleset tavaly áprilisban történt Kozármislenyben, a kislány könnyebben sérült meg. Az volt a szerencséje, hogy édesapja a közelben mosta az autót és látta, hogy baj történt.

Nagy bejelentés: Kislányuk lesz A Fal játékosainak!

18 milliót is nyerhettek volna tegnap este A Fal játékosai, viszont elfogadták a szerződést, így végül 2 millióval távoztak. Azt modnják, minden pillanatát élvezték a játéknak, és örülnek nyereményüknek. De van valami, ami még boldogabbé teszi őket: Jenni gyermeket vár. Raminak és Mikinek a pici első fotóit is megmutatták a Reggeliben.

Korábban nem volt agresszív a gyilkos kutya

Saját kutyájuk ölte meg a másfél éves kislányt a Győrhöz közeli Nyúlon. Úgy tudni, a kislány dédapjával sétált az udvaron mikor az 5 éves staffordshire terrier rátámadt. Az állatorvos, aki ott volt a tragédia helyszínén azt mondta, a kutya korábban nem volt agresszív. A falubelieket nagyon megviselték a történtek. A szakértő szerint akár egy hang vagy egy mozdulat is kiválthatta a támadást.

Együtt szülinapoztunk Laky Zsuzsi kislányával!

Laky Zsuzsi kislány,a Luca a héten ünnepli születésnapját, ezért felköszöntötte őt Anna és Mikike. Vajon mit kívánt Luca a gyertya elfújása közben?

Két kórházban sem vették észre a kislány combjába fúródott ceruzát

Elképesztő történet borzolja két napja a magyar sajtót. Egy 8 éves, mindszenti kislánynak közel 1 hónapon keresztül nem vették észre az orvosok, hogy egy 5 centis ceruza van a combjába fúródva. Pedig úgy tűnik, csak egy röntgent kellett volna készíteniük...

1 hónapig volt a ceruza a kislány lábában

Két kórházban sem vették észre az öt és fél centiméteres ceruzát, amely egy iskolai baleset során beletört egy 8 éves mindszenti kislány combjába – erről először a Délmagyarország írt. A gyereket közel egy hónappal a baleset után, végül Szegeden műtötték meg. Ezalatt már tályog keletkezett a sebben. Az anya szerint a szentesi és a hódmezővásárhelyi kórház is hibázott.

Timi: „Fogadd el a kislányomat!”

Timi és Károly 1 éve vannak együtt, és a lány úgy érzi, hogy párja féltékeny az előző kapcsolatából született kislányára. Bár Timi nagyon jól tudja, hogy hamar fel tudja kapni a vizet, most úgy érzi, ezt nem hagyhatja annyiban.

Fejős Éva megmutatta csodaszép kislányát!

Pontosan egy évvel ezelőtt a Fókusznak azt mondta, ha cseppnyi kétség is lett volna benne, hogy ennyi idős fejjel lehet-e, legyen-e gyereke, nem szült volna. Fejős Éva egy évvel ezelőtt, negyvenkilenc évesen lett először anyuka és boldogan mutatja meg kislányát mindenkinek. Nem fél a jövőtől, nem rágódik a múlton, sőt naponta segít aggódó, hasonló módon későn babát váró nőknek.

 Gyilkossággal ért véget a szerelmi dráma

Agyonlőtte volt élettársa barátját, a nőt életveszélyesen megsebesítette majd öngyilkos lett egy férfi éjjel Budapesten. A lövöldözésnél egy két és fél éves gyerek is jelen volt. A gyilkos a XVII. kerület egyik lakásában rontott rá a fiatal párra.

 

Isten hozott Kováts Abigél!

A gyönyörű kislány 4,33 kilogrammal és 58 centivel jött a világra. Mind a baba, mind az édesanya igen büszke lehet magára.

11 éves kislányt zaklatott szexuálisan

Megrázó felvételek. 11 éves kislányt zaklatott szexuálisan és több tízezer, gyerekekről készült pornográf fényképet és videót őrzött egy 37 éves budapesti férfi a lakásán. Az RTL Híradó információ szerint a fotókon olyan gyerek is szerepelt, aki még csak 2 éves.

 

Segítsünk együtt a vak apukának!

Egy vak apuka, Viktor egyedül neveli kislányát, a 3 és fél éves Kittit. Viktornak napi 4 órát kell utaznia azért, hogy Kittit el tudja juttatni a logopédiai ovis csoportba, ahova a kicsinek járnia kell. Az apa masszőrként dolgozik és az utazásokkal a fél napja kiesik... Ha van ötletük, kreatív megoldásuk vagy szimplán valamivel szeretnének segíteni Viktornak és Kittinek, akkor írjanak a reggeli@rtl.hu vagy a demeter.viktor@gmail.com e-mail-címre!

Apa vagy sem?


szerző:
2017.11.21. 18:00
Apa vagy sem?

Péter most azért érkezett Anikóhoz, hogy lerázza exét, Esztert. A férfi előző kapcsolatából egy kislány is született, viszont Péter egyáltalán nem biztos benne, hogy valóban ő a vérszerinti apja. Hosszú vívódás után reméli, hogy végre-valahára fény derül a titokra…

ÉNB Barbi:

Gyerekkori álma volt, hogy fiatalon szüljön. Boldog, kiegyensúlyozott édesanyja, aki nem tagadja, hogy az elején azért ő is kicsit túlizgulta a szerepét.

Adam Levine elárulta: kisfiú vagy kislány?

Korábban már mi is írtunk a nagy örömhírről, hogy Adam Levine édesapa lesz, és most a pici neme is kiderült! Lássuk, ki rejtőzködik a pocakban!

Te sem ismernéd fel a Barátok közt Lucáját!

Öt évvel ezelőtt, pontosan ezen a napon Fekete Luca egy nagyon kellemetlen helyzetben találta magát. Hiába volt akkor még egy csöpp kislány, az esze a helyén volt, és jól érezte, hogy Olívia bizony valóban kutat a lakásban.

GYEREKSZÉPSÉG: játéknak érzi a versenyt

Egy gyerekszépségverseny nyertes kislány apukája mesél arról, családjuk miért vágott bele a kislány versenyeztetésébe, és mi benne a jó nekik és a gyereknek.

A Fókusz teljes riportját ITT nézheti meg!

Szörnyethalt a négyéves kislány

Szörnyethalt egy négyéves kislány, miután kiesett egy hatodik emeleti lakásból Budapesten. A rokonok az RTL híradónak azt mondták: az anya a közeli boltba ment reggel, három gyerekét pedig egyedül hagyta. Akkor még mindhárman aludtak. Az anya csak akkor szembesült a tragédiával, amikor hazaért. A rendőrség nyomozást indított.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való