KERESÉS search-close

lopás

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "lopás"

Egy mátészalkai grillcsirkéshez tört be valaki kedd hajnalban

Felvételen a lopás! Egy mátészalkai grillcsirkéshez tört be valaki kedd hajnalban. Az üzletvezető szerint kifigyelhette, hol tárolják a bevételt, ezért mozgott otthonosan náluk. 700 ezer forintot lopott. Símaszk és gumikesztyű volt rajta, és mielőtt távozott rituálészerűen szétszórt valamit a büfékocsiban: feltehetően még szagot sem akart hagyni maga után.

Széfeket lopott a bűnbanda

Széfeket loptak, a melyeket később összetörtek, így jutottak több, mint 16 millió forintnyi zsákmányhoz a betörőbanda tagjai. Szeptember végén egyszerre csaptak le rájuk a rendőrök. A jól szervezett bandának több segítője is volt: egy autószerelő például az akciók előtt drogot adott el nekik, egy másik társuk dolga pedig az volt, hogy eltüntesse a bizonyítékokat a betörések után.

Lopott kajakkal akarta elvinni a lopott holmit, de nem úszta meg szárazon a tolvaj

A tolvaj belefordult a Dunába, vele együtt a rendőrök a hátizsákját is kihúzták, melyben egy lopott táblagépet és mások pénztárcáit találták. A 25 éves férfit kihallgatták, majd elengedték. Valószínűleg az életét köszönheti a rendőröknek, mert a folyó hideg és mély azon a szakaszon, ahol elmerült.

Padló alá rejtették a lopott könyveket

Egy romániai falusi ház padlója alá rejtve találtak rá a rendőrök Newton, Galilei és Kopernikusz eredeti műveire, amelyeket több más értékes régi könyvvel együtt még 2017-ben loptak el egy londoni raktárból. "Az évszázad könyvrablásaként" elhíresült bűncselekményben a tolvajok csaknem 1 milliárd forint értékű zsákmányra tettek szert, ám a ritkaságokat nem tudták kinek eladni.

Plüsselefántba varrták a lopott pénzt

Plüsselefántba varrták bele a lopott pénzt a tolvajok. A rendőrök mégis megtalálták. Gyanújuk szerint egy idős nő lakásába surrant be három asszony Kazincbarcikán. Két és fél millió forintot zsákmányoltak. Négy nappal később fogták el őket. A plüssjátékba varrt pénz is meglett.

Még a lopáshoz is lopott!

Letartóztatták a sorozatbetörőt. Huszonegy lopással gyanúsítják a hajdúhadházi fiatalembert. A gyanú szerint több debreceni cukrászdába, étterembe, vagy éppen fonalboltba tört be. Egyszer egy biciklit kötött el azért, hogy gyorsan elmenekülhessen a kiszemelt étteremből. Két napja bukott le. Mindent beismert.

 

Disznókat lop és tanyákra tör be a szexi Insta-modell

A 28 éves Lauren Ann McGeachin még novemberben tör be egy disznó-, később pedig egy baromfifarmra, méghozzá azért, mert így akart kiállni a haszonállatok védelme mellett. Az ausztrál szépség egyébként egyáltalán nem fogyaszt semmilyen állati eredeti ételt, azaz vegán és annyira eltökét állatvédő, hogy még az sem tántorítja el, hogy vádat emeltek ellene és közel kétmillió ausztrál dollár, azaz több, mint 422 millió forint pénzbüntetést kapott.

Az ügyészség épülete elől lopott motort egy férfi

Az ügyészség épülete elől lopott motort egy férfi. A rendőrök egy óra alatt megtalálták és be is ismerte a lopást. A tolvaj most szabadlábon védekezik. A motort pedig ott kapta vissza a tulajdonosa, ahonnan eltűnt – az ügyészségnél.

Kempingezőket fosztogatott egy szlovák bűnbanda

Csütörtökön éjjel fogott el a rendőrség öt férfit Nyúlon, akiket azzal gyanúsítanak, hogy sátrakból, nyitva felejtett lakókocsikból és apartmanokból loptak. Elsősorban a pénzre utaztak, de ha azt nem találtak, akkor vitték, amit találtak. Most őrizetben vannak, de a bíróság hamarosan letartóztathatja őket.

Ellopott egy buszt és összetörte

Állítása szerint biciklizni indult a hajnali órán, amikor meglátta a parkoló buszokat és ki akarta próbálni az egyiket. Ezt mondta a rendőröknek az a 19 éves fiatal, aki kedd hajnalban ellopott majd összetört egy csuklós buszt a Fejér megyei Kulcson. Jó pár kilométert megtett a járművel, amkor egy fának ütközött. A busz totálkáros lett.

Lopásra szakosodott az az öttagú család, akik fotocellás ajtókon jutottak át!

Élelmiszerüzletek kifosztására specializálódott egy család Pest megyében. Az 5 tagú bűnbanda jól megszervezett csapatként, a fotocellás ajtókat kijátszva fosztogatta a Budapest környéki települések üzleteit. Általában szalámit, húsokat és illatszereket zsákmányoltak. A rendőrök Vácon fogták el őket a napokban.

Gyógyszerekkel mérgezték idős rokonaikat

Gyógyszerekkel mérgezték meg idős rokonaikat, hogy pénzt lophassanak tőlük. Ezzel gyanúsít a rendőrség egy párt. A 26 éves nőt elfogták, élettársát, egy 58 éves férfit még keresik. A gyanúsítottak látogatásaik alkalmával adhatták be a gyógyszereket a Dunaújvárosban élő áldozataiknak.

Még a biztonsági őr ebédjét is megették a tolvajok

Mindent vittek, amit csak találtak, még a biztonsági őr ebédjét is megették a tolvajok. A gyanú szerint a két férfi érdi és törökbálinti házakba, építkezésekre surrant be. Úgy buktak le, hogy az egyik helyen otthon volt a tulajdonos. Kihallgatásukon több lopást is bevallottak. 

Halott apjába kapaszkodott a 10 éves kisfiú

Halott apjába kapaszkodva kiáltozott segítségért a 10 éves fiú. Tragédia lett abból, hogy a tilosban jártak. A Somogy megyei Mike tógazdaságából akart halat fogni egy 33 éves helybéli férfi a nevelt fiával kedd éjjel. Közben azonban megérkezett a halőr, akitől megijedtek és úszva próbáltak menekülni. Végül csak a fiú élte túl.

Babakocsis tolvajt kaptak el egy budapesti élelmiszerboltban

Rátámadt a biztonsági őrre, és egy másik vásárlót is megütött hétfő délután egy férfi egy fővárosi élelmiszerboltban. A vele lévő nővel és kisbabájukkal együtt voltak az üzletben. Lopni próbáltak, az árukat pedig a babakocsiba rejtették. A biztonság őrnek gyanúsak lettek, így nem engedte ki őket a boltból. A férfi ekkor rátámadt az őrre. A verekedésbe később egy másik vásárló is beszállt. A tolvajokat végül a rendőrök vitték el az üzletből.

VIDEÓN: Verekedés egy budapesti élelmiszerboltban

Rátámadt a biztonsági őrre, és egy másik vásárlót is megütött hétfő délután egy férfi egy fővárosi élelmiszerboltban. A férfi a vele lévő nővel és kisbabájukkal együtt vásárolt az üzletben. Lopni próbáltak, az árukat pedig a babakocsiba rejtették. A biztonság őrnek gyanúsak lettek, így nem engedte ki őket a boltból. A férfi ekkor rátámadt az őrre. A jelenetet rögzítette az RTL Híradó egyik nézője.

10 nap után érintetlenül találtak rá az orvos autójára

Megtalálták annak a pilisszentlászlói háziorvosnak az autóját, akiről az RTL Híradó is beszámolt múlt héten. A Szentendrén is rendelő doktor kocsiját a háza elől vitték el, benne fontos orvosi eszközökkel. A kocsit Esztergomban vette észre egykori betegének lánya kedd este, minden felszerelés benne volt.

Autójával együtt orvosi eszközeit is ellopták egy pilisszentlászlói háziorvosnak

Az EKG-val, vércukorszintmérővel és a sürgősségi táskával együtt lopták el egy pilisszentlászlói háziorvos autóját a háza elől. Összesen körülbelül 5 millió forint kár érte. A Szentendrén is rendelő háziorvos hétfőn nyilatkozott Híradónknak, azt mondta, mindemellett pótolhatatlan emlékek is voltak a kocsijában. Szentendre városa gyűjtésbe kezdett, hogy segítsen az orvosnak.

Videó a műkincslopásról


szerző:
2020.04.23. 16:03
Videó a műkincslopásról

Nyilvánosságra hozta a holland rendőrség a csaknem egy hónapja történt műkincslopás elkövetőjéről készült biztonsági kamerás felvételeket. Vincent Van Gogh egyik festménye egy múzeumban volt kiállítva, miután kölcsönkapták egy másik tárlatról. A koronavírus matt bezárt épületbe több ablak betörésével jutott be a tolvaj, aki aztán könnyedén elvihette a felbecsülhetetlen értékű műkincset. A képet azóta sem találták meg. A rendőrök azért mutatták be a képeket, hátha valaki a betörő nyomára vezeti a rendőröket.

Lopással vádolják Sarah Jessica Parkert

Bizony a sztároknak is enyves lehet néha a kezük. Sarah Jessica Parkert a Szex és New York című sorozat divatikonját lopással vádolják. A rajta lévő csecsebecsék általában nem a sajátjai, és bizony előfordul, hogy valami nagyon megtetszik neki, és kölcsönkéri. Csakhogy visszaadni már nem erőssége.

Katonai iskolában tanuló diákok loptak, kicsapták őket

Áruházi lopáson kaptak rajta két katonai iskolában tanuló diákot még januárban - tudta meg a hvg.hu. Az ország egyetlen honvéd iskolája Debrecenben van, ide járt a két kamasz. A hírportál úgy tudja, a lopás után rögtön kirúgták őket.Tavaly ugyanitt a diákok egymás kikötözésével szórakoztak, ami egyszer szexuális zaklatásig fajulhatott. Akkor vizsgálat indult, de a nyomozást később megszüntették.

Szerelmi bánatában lophatta meg munkahelyét

Szerelmi bánatában lophatta meg munkahelyét egy férfi tavaly augusztusban, most emeltek vádat ellene. Az ügyészség szerint egy pécsi autómosót fosztott ki, a lopást a biztonsági kamera rögzítette. Több mint 1 milliót zsákmányolt, Németországba akart menni, de Kaposváron elfogták a rendőrök. Évekre börtönbe kerülhet.

Kétszer is meglopta szüleit


szerző:
2020.02.29. 17:37
Kétszer is meglopta szüleit

Saját szüleit lopta meg kétszer is egy székesfehérvári férfi, vádat emelhetnek ellene. Először tavaly novemberben sarokcsiszolóval törte fel szüleivel közös albérletükben a széfet. Ekkor több mint két millió forintot vitt el. Anyjának aztán mindent bevallott és másnap 600 ezer forintot visszaadott. Néhány nap múlva azonban a 28 éves fiatalember ismét meglopta szüleit, akkor aranyékszereket vitt el. A rendőrség most fejezte be a nyomozást, hamarosan bíróság elé állhat.

CSAVARHÚZÓS TOLVAJ: Videón a lopás

Elfogták a csavarhúzós telefontolvajt! Híradónk még pénteken mutatta be azt a biztonsági kamerafelvételt, ami alapján a kifosztott debreceni üzlet kereste a tolvajt. Úgy tudjuk, tegnap a nyílt utcáról ültették be a rendőrautóba. Információink szerint a több mint félmillió forint értékű zsákmány sértetlenül meglett. A férfi őrizetben van.

Szétszedte és fémhulladékként eladta a buszmegállót

Szétszedte és fémhulladékként eladta a buszmegállót egy 27 éves zalaegerszegi férfi. A 75-ös főút melletti egyik váróból akart pénzt csinálni. Az sem zavarta, hogy a buszmegállótól nem messze kamera is volt. A rendőrök így pár nap alatt múlva elfogták és lopás miatt eljárást indítottak ellene.

A tulaj halála után loptak

Meghalt a tulajdonos – széthordták a környékbeliek az értékeit. Legalább négyen loptak abból a bátai házból, amelynek német tulajdonosa még 2018-ban halt meg. Az azóta lakatlan épületből több mint ötmillió forint értékben tűntek el kisgépek, szerszámok és használati tárgyak. Ezeknek csak egy részét találták meg a rendőrök az eddig elfogott tolvajoknál, a nyomozók szerint ezért mások is lophattak.

Főnökét hibáztatja a tolvaj

Elvették az internetét és az íróasztalát, egyebek közt ezzel indokolta a nemzeti múzeum főmúzeulógusa, hogy 30 millió forint értékben lopott ki műtárgyakat a múzeumból. Mivel mindent beismert, és egy kivételével az összes tárgy meglett, a bíró felfüggesztett börtönre ítélte.

Menekülni kezdett a járőröző rendőrök elől, így bukott le

Meglátta a rendőrautót, pánikba esett és futásnak eredt - így bukott le egy gyanúsított Szekszárdon. Mindezt kamera is felvette. Pedig a rendőrök csak járőröztek a környéken. Miután elkapták, kiderült, nem csak lopott holmik voltak nála, hanem már rég börtönben kellene ülnie.

Milán egy tolvajjal próbálta meg összehozni Kareszt?

Karesz rajtakapta Lucát, amint megpróbálja ellopni Tedi egyik játékát… Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

Minden mozdítható alkatrészt elloptak a verseny-Ladából

Szinte teljesen kibelezett állapotban találta meg egy szolnoki garázsba zárt versenyautóját múlt csütörtökön egy rallyversenyző. A tolvajok gyakorlatilag minden mozdítható alkatrészt elvittek a Ladából. A tulajdonos abban bízik, hogy a rendőrök még időben elfogják a tolvajokat és ő visszakapja az alkatrészeket.

Kábítószer, verés, lopás, védelmi pénz - mindez egy magyar kollégiumban

Kábítószerezés, verések, lopások, védelmi pénz - állítólag olyan az élet ott, mint egy durvább külföldi börtönben - annyi a különbség, hogy ez egy kiskunfélegyházi iskola kollégiuma. Az igazgató szerint semmi ilyen nem történik, pedig a rendőrök nyomoznak, és még videófelvétel is van az egyik esetről. Sokan mondják, hogy mi folyik ott, de nem mernek beszélni róla, nekünk is csak arc nélkül vállalták, hogy elmeséljék a kollégiumi horrorsztorikat.

Hazavitte és feldolgozta az elütött a szarvast

Elütötte a szarvast, majd ahelyett, hogy rendőrt hívott volna, hazavitte és feldolgozta. Lopás miatt indult eljárás egy balotaszállási 18 éves férfi ellen, aki a gyanú szerint két napja gázolta el az állatot. A lopással majdnem 200 ezer forintos kárt okozott. Az elgázolt állat a vadásztársaságé, a sofőrnek őket kellett volna értesítenie.

Négy hónap alatt 54-szer loptak

Letöltendő börtön vár a horgászházak kifosztóira. A négy fős bandát még augusztusban kapták el. Azóta kiderült nem csak a tatabányai tónál fosztogattak, hanem három másik megyében is garázdálkodtak.

Megtalálták a szerb rendőrök Lajkó Félix ellopott hegedűjét

Megtalálták a szerb rendőrök Lajkó Félix ellopott hegedűjét. A hegedűművész Híradónknak azt mondta: a mintegy 160 millió forintot érő hegedű nincs nála, egyelőre a rendőrségnél van. Az értékes hangszert halottak napján, a temetőnél lopták ki a kocsijából.

ATM-eknél fosztották ki az idős embereket

Időseket fosztott ki egy 16 éves fiú és rokona Budapest-szerte. Áldozataikhoz akkor léptek oda, amikor éppen pénzt vettek ki a bankautomatából. Elterelték a figyelmüket, majd ellopták a pénzüket, és elmenekültek. Több mint 700 ezer forintot szereztek így. A rendőrök a kamerafelvételek alapján kapták el őket. Már őrizetben vannak.

Gábor Dzseninek: „R****t nagyon csalódtam benned…”

Gábor felkereste Dzsenit, miután a lány és Norbi elloptak egy üveg vodkát a TÉR-ből… Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

Három doboz cigaretta volt a zsákmány, hat és kilenc év börtön jár érte a magyar rablóknak

Három doboz cigaretta volt a zsákmány, hat és kilenc év börtön jár érte. Másodfokon is bűnösnek találta a bíróság azt a két fiatalembert, akik Csehországban raboltak ki egy taxist. A férfit egy bicikli-tartozékkal próbálták megfojtani, de a sofőr végül elmenekült. Első fokon is ugyanennyit kaptak a rablók, de végül fegyház helyett börtönre ítélték őket, vagyis enyhébb büntetést szabtak ki rájuk.

Nagyon megéhezett, ezért vitte el a templomi perselyből a pénzt

Szendvicset vett a templomból lopott pénzből egy tolvaj Érden. Imádkozni ment be, miután 3 évre ítélték két korábbi lopása miatt. Csak pár nap múlva kellett bevonulnia a börtönbe – ezért járhatott akkor még szabadon. Később azt mondta: nagyon megéhezett, ezért vette el a perselyben lévő 5 ezer forintot. Most újabb két év börtönt kapott.

Több tízmillió forint értékben loptak a bűnjelraktárból a NAV dolgozói

Több tízmillió forint értékben loptak a NAV bűnjelraktárában az ott dolgozók - ezt állítja egy férfi, akinek korábban az volt a munkahelye. Az RTL híradónak azt mondta: dohánynak, ruháknak, és autóalkatrészeknek is nyoma veszett. Minderre figyelmeztette feletteseit, nem sokkal később azonban egy titkosszolgálati átvilágítás után tőle vált meg a hivatal.

Nem csak ölhetett, lophatott is

Nem csak gyilkolhatott, hanem korábban többször lophatott is az a 26 éves férfi, aki a gyanú szerint megölte barátnőjét szeptember végén Budapesten. A 18 éves lány holttestét csaknem két héttel később találták meg egy elhagyatott épületben, Óbudán. A korábbi bűncselekmények miatt hétfőn ítélték el a férfit első fokon. Videóhívással kapcsolták Győrből a Tatabányai Járásbíróság tárgyalótermébe. Ott szóba került a gyilkossági ügy is.

Romboltak és loptak a rabok a tanyán, kártérítés viszont nincs!

Mészáros László egy tanyán él, ami nincs egy óra járásra a márianosztrai börtöntől. Ennek azért van jelentősége, mert egyszer arra ért haza, hogy szökött rabok jártak az otthonában. Elvitték néhány holmiját, és megpróbálták elkötni a motorját is, hogy azzal meneküljenek tovább. László kért kártérítést a büntetésvégrehajtástól, mert szerinte ők a felelősek azért, hogy a rabok ott maradjanak, ahová bezárták őket. Eddig nem járt sikerrel!

Csinos tolvaj verte át Bencét

Bence megpróbált elkötni egy biciklit, amikor egy fiatal lány rajtakapta őt… Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

Felvették a kamerák a lopást!

Táska és pénztárca tolvajokat keresnek Budapesten! A páros két üzletben is a vásárlóktól lopott. A figyelmetlenségüket használták ki, őrizetlenül hagyott értékeket vittek el. Az egyik lopásról felvétel is készült.

TÁSKALOPÁS: a vásárló figyelmetlenségét ennyire szemtelenül használta ki a tolvaj!

Zsemlével a kezében nézelődött a tolvaj, majd egyre közelebb sétált ahhoz a bevásárlókocsihoz, amelyből később táskát lopott. A bűncselekmény még nyáron történt, de a rendőrök most hozták nyilvánosságra a felvételt. Az is kiderült, hogy a tolvaj nem volt egyedül és társával nem csak itt loptak!

Visszacsempészte az ellopott zászlót

Díszlépésben lopta el, kullogva hozta vissza – térfigyelő kamera buktatta le a zászlótolvajt a Baranya megyei Drávaszerdahelyen. A falu újszülöttjeinek ünneplésére használt zászlót nyúlta le valaki, de a lopást négy kamera is rögzítette. Az egyik felvételt a közösségi médiában tették közzé, arra kérve a tolvajt, hogy hozza vissza a falunak sokat jelentő, de amúgy értéktelen zászlót.

Nem tett beismerő vallomást a Ladik utcai gyilkosság gyanúsítottja

A rendőrök szerdán jelentették be, hogy azonosították a 26 éves férfit, aki a III. kerületben körülbelül két héttel ezelőtt megölhette barátnőjét. Közben kiderült, hogy a férfit lopás miatt hónapok óta keresték, kétszer is elfogatóparancsot adtak ki ellene, mert nem jelent meg a bírósági tárgyalásán.

Exkluzív! Nézz bele a Jófiúk ötödik részébe!

Gazsi mindent megtesz, hogy levegye a lábáról Sárit, ám most váratlan gikszer ütötte fel a fejét...

Börtönbe is kerülhetnek a buszt elkötő lányok

Akár börtönbe is kerülhetnek a lányok, akik részegen elkötöttek egy buszt még áprilisban a Csongrád megyei Sándorfalván. Lezárult a nyomozás, a rendőrök vádemelést javasolnak. Bebizonyosodott, hogy a három fiatal buli után, részegen lopta el a buszt, és annak, aki a volán mögé ült, jogosítványa sem volt. Minderről pedig videót is készítettek.

Ellopták a világ leghíresebb wc-csészéjét

Az olasz művész által megálmodott, 18 karátos aranyból készült alkotást egy angliai kastélyból lopták el. Az ügyben már őrizetbe vettek valakit, de a csaknem 400 millió forintot érő wc még nem került elő. 

A Dávid által befogadott gyerekek meglopták a DJ Sport Fitneszt

Dávid segíteni próbált két nehézsorsú fiatalon, ami a visszájára sült el…

 

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

Szilvi Gábornak: „Sajnálatból ne legyen velem senki…”

Szilvi újra találkozott a húgával. Kirabolták a DJ Sport Fitneszt. Mesi a jövőjét tervezgette.

Bécy Tamásnak: „Minden ellopott forintot visszafizetsz!”

Bécy nem örült, amikor Tamás közölte vele, hogy a keresztlánya ellopta a klub egy napi bevételét…

 

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

30 millió forintnyi műtárgyat vitt el a Nemzeti Múzeumból az intézmény egyik korábbi dolgozója

Egy régiségkereskedőnél adta el a holmikat, alig több mint 3 milliót kapott értük. Az összes alkotás megtalálták a rendőrök, egyet leszámítva. Egy Kádár Jánost ábrázoló kisplasztikának nyoma veszett. A 64 éves nő ellen sikkasztás miatt most emelt vádat az ügyészség.

Pecázás helyett lopni mentek a tatabányai horgásztóhoz

Nem pecázni, lopni ment a tatabányai horgásztóhoz egy betörőbanda. Több millió forint értékben vittek el felszereléseket, háztartási gépeket és szerszámokat a horgászházakból. Néhány hónap alatt 15-öt feszítettek fel. A négy férfit a napokban elfogták és letartóztatták.

Lopás után cukrászdába ment a tolvaj

Lopás után egy közeli cukrászdába ment a tolvaj, és ez lett a veszte. A vendéglátóhely kamerája felvételt készített róla, így találták meg a rendőrök. Ő az, aki még júniusban egy fővárosi iskolából az évzáról alatt kétmillió forint értékben vihetett el telefonokat, pénzt és bankkártyákat.

Elfogták azt a tolvajt, aki évzáró alatt lopott

Azzal gyanúsítanak egy 45 éves férfit, hogy még júniusban, Budapesten csaknem kétmillió forint értékben vitt el telefonokat, pénzt és bankkártyákat a nyitott osztálytermekből, amíg a diákok a sportpályán sorakoztak fel az ünnepségre. Kiderült, korábban egy szombathelyi iskola öltözőjéből is lopott.

A szilveszteri buli a feje tetejére állt…

Tibor már jócskán a pohár fenekére nézett, mikor egyszer csak megpillantotta keresztapja kocsiját… Ha kíváncsi vagy a teljes adásra, kattints ide!

Börtönbe küldenék a benzinkutat megrongáló férfit

Börtönbüntetést kér az ügyészség arra a 27 éves férfira, aki januárban rongált meg egy benzinkutat Kiskunhalason. Lopott kocsival ment tankolni, a gázolajért nem fizetett, ráadásul úgy indult el, hogy a töltőpisztoly még az autóban volt. Az egészet rögzítette a kút biztonsági kamerája is.

ÓRIÁSI SZERENCSE: Alig egy óra alatt előkerült az ellopott autó

Horváth László vasárnap hagyta az autóját az egyik helyi bevásárlóközpont parkolójában. Csak pár dologért ugrott be a boltba, ezért kiszállt a kocsiból, de nem zárta be, sőt, még a slusszkulcsot is benne hagyta. A teljes riportot megnézhetik ITT

Betörésért elfogták, még egyet bevallott

Tetőn át jutott be a trafikba, majd tüzet gyújtott, hogy eltüntesse a nyomokat, de így is lebukott a betörő a Szabolcs megyei Ópályiban. A rendőrök nem sokkal később elfogták, ő pedig nemcsak a mostani esetet vallotta be, hanem azt is, hogy két éve egyszer már betört ugyanoda.

Saját könyvelőjük lopta meg az oroszlányi tűzoltókat

Saját könyvelőjük lopta meg az oroszlányi önkormányzati tűzoltókat, vádat emeltek a nő ellen. Az asszony több mint 11 millió forintot sikkaszthatott el. A pénzt a vád szerint felvette a tűzoltóság bankszámlájáról és a hiányzó összeget tartozásként tüntette fel a könyvelésben. Közben pedig az állami költségvetést is megrövidítette: a tényleges béreknél alacsonyabb fizetésről nyújtott csak be adóbevallást.

A biztonsági őrök lophatták el a pénzét

Két biztonsági őrt gyanúsít a rendőrség azzal, hogy kilopták egy asszony 900 ezer forintját a táskájából, amit egy padon hagyott a miskolci buszpályaudvaron. A rendőrség szerint a biztonsági őrök megtalálták a táskát, átkutatták, a benne lévő pénzt kettéosztották, majd a pihenőszobájukban lévő hűtőszekrény mélyhűtőjébe rejtették. Hamar lebuktak.

Visszaeső tolvaj ellen emeltek vádat

A szerb férfi másfél éve egy tatai ékszerboltból néhány perc alatt lopott el gyűrűket, úgy, hogy közben elterelte az eladó figyelmét. Fél évvel később ugyanezzel a módszerrel Nyíregyházán egy zálogházból is aranygyűrűket vitt el. Emiatt már el is ítélték, egyelőre nem jogerősen. Közben derült ki, hogy ő lehet a tatai tolvaj is.

Biciklis autófeltörőket fülelt le egy szabadnapos rendőr

A szabadnapos rendőrnek az lett gyanús, hogy a két férfi a parkoló autók utasterét sokáig nézegeti, mintha keresnének valamit. A rendőr felhívta kollégáit, akik igazoltatták a bicikliseket. Később kiderült, hogy már fél éve keresték őket, mert egy autóból egy táskát loptak el.

Alesszia utolsó forintjait is ellopták

Miután Alesszia talált magának egy albérletet, felvitt magához egy srácot, aki kihasználta a lány jóindulatát…

 

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

Bérelt autókat loptak és eladták

Külföldön bérelt luxusautókat adott el hamis papírokkal Magyarországon egy banda, most zárták le ellenük a nyomozást. A társaság vagyonokat érő Ferrarikat lopott így el, úgy buktak le, hogy kettőt megtaláltak egy budapesti mélygarázsban. A kocsik értéke 200 millió forint, de hajókat és motort is loptak.

Az áramot és a gázt is lophatta éveken keresztül az egyik pécsi sportcentrum tulajdonosa

Éveken át lopta az áramot és a földgázt a gyanú szerint az egyik pécsi sportcentrum tulajdonosa. A nyomozás adatai alapján 14 év alatt csaknem 117 millió forint kárt okozott a szolgáltatónak. Kiiktatta a mérőket, és csak leolvasás előtt kapcsolta azokat vissza. Ha vádat emelnek ellene, és a bíróság is bűnösnek találja, akár 12 év börtönt is kaphat.

Éveken át lopott ugyanazzal a módszerrel a férfi

Pénzt akart váltani, de addig cserélgette a címleteket, mig többet vitt el, mint amennyivel bement az üzletbe. Éveken át lopott ezzel a módszerrel egy román férfi, országszerte 15 üzletben és postán lépett akcióba, több mint 800 ezer forintot szerzett. Egyik lopását kamera is rögzítette. Kedden ítélték el Debrecenben, 3 év próbaidőt kapott.

Videón az iskolai tolvaj

A rendőrök nyilvánosságra hozták annak a férfinak a képét, aki a gyanú szerint pár nappal ezelőtt telefonokat és pénzt lopott az éppen évzárón lévő gyerekektől a budapesti Németh László Gimnáziumban. A tolvaj a nyitott osztálytermekbe ment be, a diákok pedig csak az ünnepség után vették észre, hogy mi történt. Azóta kiderült, egy másik budapesti iskolából is loptak az évzáró alatt.

 

Évzáró alatt loptak mobilokat

Évzáró alatt lopták el a diákok értékeit a Budapesti Németh László Gimnáziumban. A kedd esti ünnepség után többen arra mentek vissza a tantermükbe, hogy felforgatták a holmijukat. Majdnem 30 telefon és több százezer forint készpénz tűnt el. A rendőrség nyomozást indított.

Mégse Bella rabolta ki Kareszt?

Karesz számonkérte Bellán az ellopott pénzét...

 

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

Evelin Laurának: „Beteg ember vagy, a saját családodnak hazudsz…”

Evelin megpróbált kibékülni Laurával, aki azonban csúnyán kitolt vele…

 

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

Laura bolti lopást varrt Evelin nyakába

Szilvi ráakart ijeszteni Gyulára. Evelint mardosta a bűntudata. Orsi ékszert talált André szobájában.

Szórták a lopott pénzt, lebuktak

A gyanú szerint 3 tinédzser lány egy ismerősük házából ellopott csaknem 5 millió forintot, majd költekezésbe kezdtek. Több millió forintot költhettek el a lopott pénzből kevesebb mint 24 óra alatt - ezért buktak le.

Több mint egymillió forint értékű parfümöt lopkodott össze egy tolvaj

A tolvaj több üzletet is kifosztott Debrecenben, majd információink szerint az utcán árulta az illatszereket. Tavaly óta keresték, múlt héten fogták el a rendőrök. A lopással egy 24 éves román férfit gyanúsít a rendőrség. Híradónk megszerezte az egyik üzlet biztonsági kameráink a felvételét.

VIDEÓN A TOLVAJ: Egymillió forint értékű parfümöt vitt el

Több mint egymillió forint értékű parfümöt lopott el egy tolvaj. Sorra fosztogatta az üzleteket Debrecenben, majd információink szerint a zsákmányt az utcán árulta. A felvételen látszólag nyugodtan mozog a tolvaj. A legutolsó akciójánál mégis mellényúlt. Míg egy laza mozdulattal eltűntette a kiszemelt üvegcsét, véletlenül levert egy másikat. Ezt valószínűleg többen is meghallhatták. Mert ezután gyorsan elpakolta a zsákmányt és a kijárat felé sietett, majd a lopott parfümökkel együtt eltűnt. A 24 éves román férfit végül múlt hét pénteken vették őrizetbe a rendőrök.

TRÜKKÖS: autómosás közben lopott a taxistól

Burleszk az autómosóban: guggolva bujkált, így játszotta ki a kocsiját mosó taxist egy tolvaj Budapesten. A különös esetet biztonsági kamera rögzítette. A tolvajt az sem zavarta, hogy közben lelocsolja őt a sofőr – türelmesen megvárta, amíg ki tudja nyitni a vezetőoldali ajtót. Az ülés mellett lévő pénztárcát vitte el és az iratokat. A taxis semmit nem vett észre.

Lopott lakóautóval száguldozott, ölében két kutyájával

Lakóautóval menekült a rendőrök elől egy nő Los Angeles külvárosában. A 40 éves asszony feltehetően ittasan ellopta a járművet, és ölében két kutyájával száguldott az utcákon. Több autóval ütközött és fáknak is nekiment, mielőtt megállt és elfogták.

Egy óra alatt több mint 70 könyvet lopott el három testvér

Egy óra alatt több mint 70 könyvet lopott el három testvér egy budapesti könyvesboltból. A két nő összekészítette a kiszemelt könyveket, majd bátyjuk egy speciálisan bélelt táskába tette azokat, így nem jelzett az üzlet riasztója. A társaság azonban lebukott, a nyomozók elfogták őket, autójukban megtalálták a csaknem 200 ezer forintot érő könyveket. A bíróság a napokban mindhármukat gyorsított eljárásban ítélte el.
A biztonsági kamera felvételét ide kattintva nézheti meg.

KÖNYVTOLVAJOK: Egy speciálisan bélelt táskában hozták ki az üzletből a könyveket

Egy óra alatt több mint 70 könyvet lopott el három testvér egy budapesti könyvesboltból. A két nő összekészítette a kiszemelt könyveket, majd bátyjuk egy speciálisan bélelt táskába tette azokat, így nem jelzett az üzlet riasztója.

Fél év alatt hatszor lopott meg betegeket a kórházban

Elfogták a rendőrök az asszonyt, aki a gyanú szerint az elmúlt fél évben hatszor emelte el az orvosra várók pénztárcáját a nyíregyházi kórházban. Csak nőket szemelt ki áldozatul, azt mondta, azért, mert el tudott vegyülni köztük. A rendőrök azonban elfogták, szabadlábon védekezhet.

Korábban buszt, most teherautót lopott

Részegen ellopott egy kisteherautót, majd fának ütközött vele egy ceglédi férfi múlt pénteken. Kiderült: februárban Kecskeméten szintén ittasan feltört több buszt és az egyiket be is akarta indítani. Akkor is elfogták, de nem tartóztatták le, csupán arra kötelezték, hogy lakhelyét nem hagyhatja el. Hétfőn viszont a bíróság másfél év börtönt szabott ki rá.

Fénysorompóról lopta az áramot, hogy a telefonját töltse

A fénysorompóról lopta az áramot! Több év börtönre ítélhetik azt a férfit, aki a Somogy megyei Felsőmocsoládnál csapolta meg a MÁV vezetékét csak azért, hogy töltse a telefonját. Az buktatta le a héten, hogy egy idő után leállt a fénysorompó, mert a szakember szerint az amatőr áramtolvaj rosszul köthette össze a vezetékeket.

Lopás közben bukott le két férfi egy győri építkezésnél

A két férfi csaknem l  millió forint értékű, padlófűtéshez használt csöveket vitt el még szerdán. Az épp arra járőröző rendőröknek azonban gyanúsak lettek a kötegeket cipelő férfiak. Igazoltatni akarták őket, de a tolvajok futásnak eredtek.

Néhány nap alatt 11 bűncselekményt követett el

Betörés, lopás, kifosztás, testi sértés rövid időn belül - összesen tizenegy bűncselekményt követett el néhány nap alatt egy 19 éves fiatal Kazincbarcikán. Hétvégi házakba tört be, ahonnan vitt, amit tudott. Egy alkalommal az utcán támadt rá valakire, akinek a mobiltelefonjait vette el.

Bohózatba illő betörés egy budapesti üzletben

Leejtette, később pedig még rá is lépett arra a számítógépre, amit ellopott. A férfi betörte és felfeszítette az egyik ablakot, majd egy több százezer forintot érő számítógépet és sportórákat vitt el. Az üzlet szerint az órák nem igaziak, a gép pedig – mivel rálépett – nem működik, így gyakorlatilag semmire sem megy az ellopott holmikkal.

Adománynak szánt ruhákat loptak Nyíregyházán

Ruhagyűjtő konténerből loptak - videóra vették a tolvajokat Nyíregyházán. A levadászva.hu internetes oldalra töltötték fel azt a felvételt, amin látszik, hogy fiatalok ruhákat gyűjtenek, de nem másoknak. Feltehetően maguknak válogattak az adománynak szánt holmik között. Egyikük a szűk résen át bemászott a konténerbe, onnan adogatta ki társának a ruhákat. Az ott élők szerint rendszeresen fosztogatják az adománygyűjtő konténereket.

Vitya ellopta az apja autóját

Diáék bosszút álltak Vitya apján…

 

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

Niki Evelinnek: „Vállald fel az érzéseid!”

Dávid randira hívta Evelint. Dia segített kicselezni Vitya apját. Bori meglepetés randikat szervezett Orsinak.

Buli után lopta el a csuklós buszt a három részeg lány Sándorfalván

Buli után buszt loptak - részegen kötött el egy csuklósbuszt három lány a sándorfalvi állomásról két hete. Az esetről először a Délmagyarország számolt be. A lap információja szerint a busszal bejárták a környező tanyavilágot és Szegedre is elmentek, hogy ott cigit vegyenek. A buszozás közben videót is készítettek. Időközben a rendőrök is tudomást szereztek a lopásról, és elfogták a lányokat.

Alkatrésznek lopták az autókat

A Balaton környékéről lopott drága autókat két férfi, majd a kocsikat Budapesten darabokra szedték, az alkatrészeket pedig eladták. A terrorelhárítók hétfőn épp munka közben érték tetten őket.

Egy bölcsőde előtt törtek fel autókat Budapesten

Egy bölcsőde előtt törtek fel autókat Budapesten. Fél év alatt két anya is pórul járt. Az egyik Gellért hegyi utcában táskákat, telefont, és készpénzt is zsákmányoltak a bűnözők. A rendőrök azt tanácsolják, hogy egy pillanatra se hagyjon senki értékeket az autókban. Azokra a helyekre, ahol rövid idő alatt több autót is feltörnek, térfigyelő kamerák felszerelését javasolják. Az önkormányzatnál megkeresésünkre azt írták, mostantól a közterület-felügyelők sűrűbben járnak az érintett utcák felé.

Ápolónő lopta a betegek pénzét éjjelente

Tavaly szeptemberben bukott le, miután saját kollégái állítottak neki csapdát. Nem tagadott, a rendőröknek beismerte, hogy két másik beteg pénzét is ő vette el. Most kifosztás miatt emeltek vádat ellene.

Lili meglopta a saját anyját

Miután Júlia nem volt hajlandó pénzt adni Lilinek, a lány meglopta őt…

 

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

Tamás Szofinak: „A t***m tele van az álmaiddal…”

Tamás kényelmetlenül érezte magát a fodrászat megnyitója miatt. Adri randira ment Márkkal. Mesiéknek pénzre volt szüksége.

VIGYÁZAT: már így is lopnak!

Ál-vízvezeték szerelők loptak el kétmillió forintnyi ékszert egy idős asszonytól Budapesten.

 

Csalás miatt körözték, de több lopott holmit is találtak nála a házkutatáskor

Lopással gyanúsítják a gyűjtögetőt, egy 35 éves férfit vettek őrizetbe a rendőrök Debrecenben. Csalás miatt körözték, a házkutatáson azonban kiderült, más miatt is felelnie kell. Otthonában szerszámokat, bicikliket, műszaki cikkeket és több lopott holmit is találtak. Híradónk úgy tudja, a férfi azt mondta, ő csak gyűjtögetett. Szerinte a készlet nagy részét lomtalanításkor találta, a többit rendelte.

Magaslest lopott, kerti házat akart építeni belőle

Gyorsított eljárásában, 40 nap elzárásra ítéltek egy inkei férfit, aki darabokban akart ellopni több magaslest egy Nagyatád környéki vadásztársaság területéről. A vadászok szerint többszázezer forint kárt okozott nekik.

Lagzi Lajcsi kiborult a bíróságon és visszautasította a vádakat

Újra tárgyalják Lagzi Lajcsi ügyét, bírócsere miatt. A lassan két éve húzódó, több tízmilliós lopás vádját továbbra is tagadja. Lajcsira és feleségére még 2015-ben hajnalban törtek rá a nyomozók boldogasszonypusztai birtokukon. A hétfői tárgyaláson, amikor felolvasták a vádiratot a zenész rosszul lett és beszólt az ügyésznek.

Ami elmozdítható, azt el is vitték az V. kerületi lakásból

Betörtek a lakásba, majd néhány hónap alatt mindent elvittek, ami mozdítható volt. Ezzel gyanúsítja a rendőrség azt az öt férfit, akiket a napokban kaptak el az V. kerületi nyomozók. A társaság egy olyan lakásba jutott be, amiben nem laktak, a tulajdonos viszont sok mindent tárolt benne. Szó szerint mindent elvittek, még a polcokat is leszerelték, felcsavarták a szőnyegeket. Az ellopott holmik nagy része megvan.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való