KERESÉS search-close

sportolók

86 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "sportolók"

A sportolókat sem kíméli a koronavírus

Sem a hazai, sem a nemzetközi sportéletet nem kíméli a koronavírus. Az elmúlt hónapokban számos klub sportolóinál mutatták ki a Covid-19-et. A Puskás Akadémia csapata vasárnap közleményben jelentette be, hogy a keretben koronavírusos esetet azonosítottak, ezért a vasárnapi Honvéd elleni meccset el kellett halasztaniuk.

Több sportolónál is kimutatták a koronavírust

Több sportágban is sorra maradnak el meccsek, mert több sportolónál is kimutatták a koronavírust. A Ferencváros vízipólósai után egri, debreceni és újpesti vízipólósoknál is megjelent a kór. Az MLSZ pedig úgy döntött, elmarad a Puskás Akadémia-Honvéd bajnoki focimeccs, mert úgy tudni, több felcsúti focista is megbetegedett. Jégkorongmérkőzés is elmarad koronavírus fertőzés miatt.

Késsel támadt a sportolókra

Késsel és gázsprayvel támad a sportolókra, kirándulókra egy negyven éves férfi Budapesten. Egy hete a Hármashatár-hegy környékén egy biciklist lökött le az útról, majd lefújta és egy rúddal ütötte. A biciklis közösségi oldalán írt az esetről. Azóta többen jelentkeztek, akik hasonlóan jártak. Kiderült, hogy a támadó már egy éve is verekedett.

Újra edzenek az úszók

Újrakezdték az úszók - rendkívüli biztonsági intézkedések között, vizsgálatok után kezdhették el az edzéseket azok a sportolók is, akik korábban megfertőződtek a koronavírustól. Bohus Richárd is közéjük tartozik. A világbajnoki bronzérmes úszó csapattársaihoz hasonlóan betegség nélkül úszta meg a fertőzést, örül az edzésnek, ám azt mondja, nagy a bizonytalanság a sportolók között.

Kapás Boglárka is koronavírusos!

Kapás Boglárka, olimpiai bronzérmes úszó a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy pozitív lett a tesztje. Azt mondja, jól van: tünetei sincsenek, ám egyelőre otthoni karanténban marad. Nem sokkal később Kozma Dominik is bejelentette, koronavírusos. Az Úszó Szövetség saját költségen végeztetett tesztet a sportolóknál, az RTL Híradónak azt mondták, több pozitív eredmény is lett.

Csalódottak, de megértik a világ sportolói, hogy elmarad az Olimpia

Csalódottak, de megértik a világ sportolói, hogy legfeljebb egy évvel elhalasztják az idei Olimpiát. Volt, aki arról beszélt, a négy éves felkészülése mehet tönkre. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke szerint muszáj volt halasztani, hiszen sok sportoló még edzeni sem tud a több helyen érvényben lévő szigorú karanténszabályok miatt.

Milliárdokat költ évente a magyar állam a sportolók életjáradékára

Jelenleg majdnem 900 olimipai bajnok, ezüst és bronzérmes illetve edzőik kapnak életjáradékot, amire körülbelül 6 milliárd forintot költ évente a magyar állam. A sportolók pénzbeli megbecsülése évente folyamatosan, az átlagkeresethez mérten növekszik.

Mi lesz az élsportolókkal, amikor véget ér a karrierjük?

Egy sikeres sportkarrier vége, függetlenül attól, hogy váratlanul vagy egy előre tervezetten következik be, a sportoló testét és lelkét egyaránt megviseli. Elvész, a hosszú évek alatt kialakult napi rutin, sokszor nincs is miért kikelni az ágyból a korábban energikus, céltudatos sportembereknek. Mi lesz az élsportolókkal, amikor véget ér a karrierjük?
Ide kattintva Risztov Éva, ide Sebők Vilmos mondja el, milyen volt befejezni sport karrierjüket.

Bűnös ételek nyomában - mit nem esznek a sportolók

Kammerer Zoltán és Márton Anita elárulták, milyen fogásokról mondanak le azért, hogy jó formában maradjanak.

Ők a leghíresebb filmcsillagok, akik egykor a sportteljesítményükkel is kitűntek

A focivébé végeztével elképzelhető, hogy a labdarúgás csillagai között ott van a jövő nagy filmcsillaga is. Mert bizony nem ez lenne az első alkalom, hogy kiderülne, valamelyik sportoló a vásznon is ugyanolyan remek teljesítményt tud nyújtani, mint a pályán.

Bomba nők és pasik az anorák alatt

Rangsoroljuk a téli olimpia legszebb sportolónőit és legjóképűbb férfi versenyzőit. Lássuk, ki kire szavaz?

Teli stadionok előtt e-sportolnak

Az e-sport ma már annyira megy, hogy 2024-ben nagy eséllyel olimpiai sportág lesz, a világklasszis e-sportolók reakcióideje, koncentráló képessége és állóképessége pedig más sportágak legjobbjaiéval vetekszik. 

Sportolók Trump ellen


szerző:
2017.09.25. 18:45
Sportolók Trump ellen

Ezúttal az élsportolókat haragította magára az amerikai elnök. Donald Trump sértő és durva kifejezésekkel illette azokat az amerikai foci játékosokat, akik letérdelnek egy-egy meccsen a himusz alatt. Sőt, felszólította a klubokat, hogy rúgják ki őket. A sportolók eddig a rasszizmus és rendőri brutalitás ellen tiltakoztak térdelve, de most már az elnök ellen is. Közben Trump kirohant az amerikai kosárlabda-bajnokság egyik legnagyobb sztárja, Steph Curry ellen is.

Ezer iskolatáskát töltenének meg

Olimpikonok, ismert emberek, gyerekek és önkéntesek formáltak élőképet Budapesten. Az Ökumenikus Segélyszervezet legújabb jótékonysági akciójával arra akarja felhívni a figyelmet, hogy az iskolakezdés a magyar családok több mint felének jelent anyagi terhet. Ezért most 1000 rászoruló gyereknek szeretnék megtölteni az iskolatáskáját szeptember elejére. Eddig csaknem ötmillió forint gyűlt össze, még ugyanennyire lenne szükségük az adományozóktól.

Fókusz Plusz 2017-05-06


szerző:
2017.05.06. 18:50
Vivicittá Városvédő futás: Közel harmincezren neveztek

Közel harmincezren neveztek az idén 32. alkalommal megrendezett Vivicittá Városvédő futásra. A hétvégi, kétnapos rendezvényen, a futni vágyók mellett több híresség, és sportoló is úgy döntött, rajthoz áll, hogy egy jó ügyért teljesítsék a távokat.

 

Fókusz 2017-03-24


szerző:
2017.03.24. 19:00
SPORTOLÓK 30 FELETT:

Ma már a nagy csapatok sokkal jobban oda tudnak figyelni a sztárjaikra, és még 40 felé is lehet valaki sportoló – mondta Szaniszló Ferenc kommentátor a Fókusznak.

MATUZ KRISZTIÁN: 30 fölött a gyorsaság mindig kopik

"Messi és Cristiano Ronaldo a legjobb példa arra, hogyan lehet kitolni a fizikai teljesítőképességet."

Fókusz Plusz 2016-12-03


szerző:
2016.12.03. 18:50

Story Extra 2016-09-13


szerző:
2016.09.13. 16:55
Elindultak Rióba a paralimpikonok

Elindultak a magyar paralimpikonok Rióba. Adásunkkal egy időben száll fel a repülőgépük, a csapat nagy része csütörtökön utazik. Az úszókat, asztaliteniszezőket, erőemelőket, evezősöket és az egyetlen kerékpárost néhány nap múlva követik a többiek. Összesen 43 sportoló szerzett indulási jogot a riói paralimpián. Tíz érmet remélnek tőlük a sportvezetők.

10 érmet remélnek a paralimpikonoktól

Minden idők második legnépesebb csapata indul Magyarországról Rióba, a paralimpiai játékokra. A 43 sportolótól tíz érmet remélnek. A sportolók most tettek esküt a Nemzeti Színházban. A magyarok első csoportja csütörtökön indul Rióba, a paralimpia pedig szeptember 7-én kezdődik.

Fókusz 2016-08-16


szerző:
2016.08.16. 18:55
Magyar Ház - 210 millió forintért

Az olimpiák történetében először várja Magyar Ház a szurkolókat, sportolókat és üzletembereket a játékok helyszínén. A rioi központot 210 millió forintért bérli a Magyar Olimpiai Bizottság. A MOB azt mondta: eddig azért nem volt ilyen helyszíni központ, mert nem volt rá pénz, most viszont kaptak állami forrást. A központban naponta 2 órán át várják az országot megismerni vágyó külföldieket és itt reklámozzák a 2024-es budapesti olimpiai pályázatot is.

Sok érmet várnak egymástól a sportolók

Az úszás, a kajak-kenu, és a vízilabda hozhatják a legtöbb érmet a riói olimpián a sportolók szerint. Olimpikonjaink szinte kivétel nélkül győzelmet várnak Hosszú Katinkától, Cseh Lászlótól és Gyurta Dánieltől. Mizsér Attila, egykori olimpiai bajnok öttusázó szerint ez a csapat erősebb a londoninál, így akár több mint 20 éremmel térhetnek majd haza.

Fókusz 2016-08-01


szerző:
2016.08.01. 18:55
Botrányos állapotok az olimpiai faluban

Félkész szállodai szobák, eldugult wc-k, lyukak a mennyezetben – ilyen állapotok fogadják Rióban az olimpiai faluba érkező sportolókat. A körülmények miatt volt olyan csapat, amely inkább egy közeli hotelben szállt meg. Azt az öblöt pedig, ahol a vízi sportokat rendezik, szó szerint ellepi a szemét. Az úszóknak azt tanácsolják, hogy ne nyissák ki a szájukat a vízben.

„Várandós nők ne utazzanak az olimpiára”

Sem a sportolóknak, sem a szurkolóknak nem kell kihagyniuk az olimpiát a Zika-vírus miatt - jelentette be az országos tisztifőorvos. A várandós nőknek azonban inkább azt tanácsolta, hogy maradjanak itthon. A vírus terjedése miatt februárban egészségügyi vészhelyzetet rendeltek el. A magyar olimpiai csapatra 20 fős egészségügyi személyzet vigyáz majd.

Bekukkantottunk a magyar sztárfocisták hétköznapjaiba

Öt évvel ezelőtt lepte meg a Fókusz hazánk híres futballistáit. A nézők megtudhatták, hogy Szalai Ádám egy fogadásból gitárt ragadott, Rudolf Gergelyről pedig kiderült, az akkori sérülései ellenére is igen keményen edzette magát. A fiúk azt is elárulták, mit szólnak Dzsudzsák Balázs átigazolásához. Természetesen a fiúk akkor még nem sejthették, hogy az idei Eb-n ekkora sikert fognak elérni.

Klipforgatás olimpikonokkal

20 jelenlegi és korábbi olimpikon állt Indián kamerája elé, hogy a rapper Deniz legújabb buzdító dalának klipjében szerepeljen. Nem értjük miért, de a forgatáson Gyurta Dániel átnézett rajtunk. Az olimpiára készülő bajnokok kedvesen és profin nyilatkoztak nekünk, Dani elküldött minket. Emiatt fájó szívvel jött vissza a forgatásból stábunk, már csak azért is, mert külön meghívtak bennünket erre.

A remény hal meg utoljára - a legrosszabb csapatoknál jártunk

Az élethez nagyon sok humorérzék kell. A most következő sportegyesületeknél van elég belőle. Ezúttal ugyanis azok a klubok jönnek, amelyek a futottak még kategóriába se férnek be. És bár a tabellákon ezek a csapatok a legutolsók, a mi szemünkben valahol igenis nyertesek.

Fókusz 2016-05-20


szerző:
2016.05.20. 17:25
Mi történik a súlyos sportsérülések után?

Milyen következményekkel jár, ha egy élsportoló a pályán eltöri a másik lábát, a jégen kiüti néhány fogát, vagy éppen a ringben úgy megveri, hogy belehal. Bíróság elé, netán börtönbe kerülhet emiatt? Egy sportoló jogilag is súlyos testi sértés követ el ilyenkor, vagy éppen gyilkosságot?

HALLGASSON BELE: Miniszimfónia sportolóinknak

A Vízilabda című dzsessz-szimfóniába kezd bele a MÁV Szimfonikus Zenekara. A karmester: a 78 éves Tommy Vig. A világhírű vibrafonművész, dobos és zeneszerző 14 miniszimfóniát komponált a Riói Olimpiára készülő sportolóknak. Magyar és brazil népzenei elemeket is írt a darabokba. Az első próbán több egykori olimpiai bajnok is ott volt, de olyan sportoló is belehallgathatott a kompozíciókba, aki először mehet életében ötkarikás játékokra.

LIU-­TESTVÉREK: A bírók szemében is fel tudtunk nőni

20 évesek, de profi sportolók. Mindössze 2 évet töltöttek csak Kínában, de aztán Magyarországot választották hazájuknak, mert túl sok volt Kínában a rendszeres munkából. A Liu­testvérek olyanok egymásnak, mint a nap a hold és a csillagok. Ha nincsenek egy helyen, akkor is figyelnek egymásra. Már-már úgy érzi az ember, ha velük beszélget, hogy érettebbek a koruknál.
 

Fókusz Plusz 2016-03-26


szerző:
2016.03.26. 18:50
A tehetség vagy a felkészülés számít?

Tényleg létezik egy gépezet, amire ha rákapcsoljuk magunkat, az megmondja nekünk, lehetünk-e világklasszis sportolók 5 vagy 10 év múlva? Ami nemcsak a fizikai, de a mentális képességeinket is tudja mérni, és ami annak idején mondjuk Hosszú Katinkának is megjósolta a világcsúcsokat? Létezik, persze igen jó szakemberek is kellenek hozzá!

Fókusz Plusz 2016-02-20


szerző:
2016.02.20. 18:50

Fókusz Plusz 2015-11-07


szerző:
2015.11.07. 18:50
Fókusz Plusz 2015-11-07

Csökkentek az esélyek? - Kevés magyar sportoló lesz Rióban. Kevesebb olimpiai éremre számíthatunk, mint eddig? Megvalósult fantázia - Amit a Star Trekben megálmodtak, az mind a jövő technikája volt. Akkor született a mobil és a tablet ötlete is?

Hatalmas kár érte a magyar sportvilágot

Ma hajnalban porig égett a Testnevelési Egyetem 3000 négyzetmetéres sportcsarnoka. Benne felbecsülhetetlen értékű ereklyék és kutatási eredmények, amelyeket soha többé nem lehet pótolni. Világklasszis sportolóink megrendülten beszéltek a veszteségről.

Budapest nyári olimpiát rendezhet?

Most eldőlt, idén megpályázhatjuk a 2024-es nyári játékokat. Világklasszis sportolóink lázban égnek, szakértőink viszont számolgatnak!

Drogbotrány: megbuktak a kajak-kenusok a drogteszten!

Napok óta két sportoló állítólagos kokainozásától hangos a sajtó. Az élsportolók ügyéről a sportág szövetségének főtitkárát kérdeztük. Majd kiderítettük, hogy  Karcagi Dalma szerint milyen az ideális férfi, és megismerkedtünk a Konyhafőnök legújabb játékosával, Tetyánával. S, hogy milyen témáink voltak még, az tovább olvasva kiderül. 

Fókusz Plusz 15-03-28


szerző:
2015.03.28. 19:20
Fókusz Plusz 15-03-28

Fókusz Plusz:Fényűző luxus - Felhőkarcolók, mesterséges szigetek a tengeren. Paradicsomi állapotok várják magyar sportolók százait Azerbajdzsánban. Megoldódhat a rejtély? - Vajon tényleg Petőfi csontjait találták meg Szibériában? A vita ismét fellángolt.

Honosított sportolók


szerző:
2015.03.21. 19:20
Honosított sportolók

Manapság már semelyik országban nincs olyan sportág és annak válogatottja, amelyben ne lennének úgynevezett honosított sportolók. Vajon mit jelent új nemzetükért küzdeni? Lehet-e ez ugyanolyan érzés, mint a szülőhazájáért játszani? D. Tóth András erre kereste a választ néhány Magyarországra került klasszisnál, és egy éles tollú sportújságírónál.

Fókusz Plusz 15-03-21


szerző:
2015.03.21. 19:20
Fókusz Plusz 15-03-21

Fókusz Plusz: Nemzetváltók - Magyarnak tartják magukat, de korábban még nem is hallottak rólunk. Külföldi sportolók, akik elsírják magukat a Himnuszt hallva. Rettegett kór - Megelőzhető és túlélhető, de csak akkor, ha odafigyelnek rá. Küzdelem a mellrákkal, és a félelem démonaival.

Fókusz 15-03-10


szerző:
2015.03.10. 19:20
Fókusz 15-03-10

Fókusz: Veszélyes küldetés - Mire vállalkoznak azok a katonáink, akiket az iszlám állam ellen vezényelnek? És misszók, ahol eddig magyarok haltak meg. Szökés a semmibe - Fiatalok, akik szüleik elől egyszer már elmenekültek. De miért tűnnek el a gyermekotthonokból is? Döbbenetes élettörténetek! Lezuhantak! - Világsztár sportolók haltak meg az argentín légikatasztrófában! Hosszú Katinka az úszóbajnokot gyászolja!

LÉGIKATASZTRÓFA: 10 ember halt meg a helikopter balesetben

Óriási füst és kétségbeesetten rohangáló emberek. Az Argentínában történt helikopterbaleset utáni állapotokról mobiltelefonos felvétel is készült. A tragédiában 10-en haltak meg, köztük három világsztár sportoló.
 

Fókusz 14-04-08


szerző:
2014.04.08. 18:30
Fókusz 14-04-08

Fókusz: Megmenekült! - Szívós Márton elhagyhatja a kórházat! Vajon mi mentette meg a válogatott pólós életét? Eltiltották? - Ifjabb Knézy Jenőt első fokon fél év felfüggesztett börtönre ítélték. Emiatt nem utazhat a focivébére? Bejutottunk! - A világ egyik legjobban várt divatshow-ján világsztárokkal és Ada szerelmével is találkoztunk!

Fókusz Plusz 13-06-08


szerző:
2013.06.08. 19:24
Fókusz Plusz 13-06-08

Fókusz Plusz: Kézcserés támadás - Hírességeket, sportolókat és zsonglőröket teszteltünk, mit tudnak a másik kezükkel. Sereghajtók - Megtaláltuk az ország legrosszabb csapatait. Focisták, vízilabdázók, kosarasok, akiknek a győzelem csak egy álom.

Orgia és kéjmámor az olimpiai faluban?

Mi igaz a pletykákból, melyek szerint a sportolók féktelen dorbézolással és egyéjszakás kalandokkal vezetik le a feszültséget? Van, aki pirulva emlegeti sokkoló élményeit, más az olimpiai faluban ismerte meg későbbi férjét.

Úszónők a kifutón!


szerző:
2012.05.08. 07:30
Úszónők a kifutón!

Négy Európa-bajnok úszónőnk, akik nem mellesleg olimpiai reménységeink is, ezúttal nem a medencében, hanem a kifutón bizonyították be, hogy ők a legjobbak.

Olimpikonjainkkal reggeliztünk


szerző:
2012.04.19. 07:30
Olimpikonjainkkal reggeliztünk

Pontosan száz nap múlva, július 27-én kezdődik a harmincadik nyári olimpia Londonban. Világklasszis sportolóink ebből az alkalomból egy közös reggelit költöttek el, ahová természetesen mi is meghívást kaptunk.

Örökölhető a hirtelen szívhalál?

EKG felvételen kimutatható eltérések alapján fokozott figyelemmel a veszély csökkenthető.

Több mint 100 éremmel tértek haza

Összesen 108 éremmel a nyakukban érkeztek meg a magyarok a speciális olimpiáról kedd reggel Athénből.

Országváltás fele királyságért

Hogyan és miért lesz magyar válogatott, egy orosz, egy amerikai vagy egy marokkói sportoló? A pénz, a siker vagy a hazaszeretet fontosabb számára?

Álomsúly 120 kiló felett


szerző:
2011.03.12. 19:28
Álomsúly 120 kiló felett

Megtaláltuk az ország leghatalmasabb sportolóit, akiknél a versenysúly 120 kiló felett kezdődik. Krisztina 22 évesen súlyemelőként érte el a csúcsot, az ország legnehezebb házaspárja pedig szumóban aprítja az ellenfeleket.

Fókusz 11-02-04


szerző:
2011.02.04. 20:45
Fókusz 11-02-04

Fókusz: Fellázadt! Szandika megtagadta a villában a feladatokat, szitkozódott és tiszteletlen volt a stáb tagjaival is. A ValóVilág szerkesztői úgy döntöttek, hogy kizárják a játékból. A nagyszájú lány barátja, Sanyi azonban kért még egy utolsó lehetőséget, hogy beszéljen Szandikával. Mi lett a fejmosás eredménye? Megmutatjuk! Példátlan családi dráma: Dopeman nagyszüleit januárban brutálisan megkínozták. A nagyapa után a mama is meghalt, a család szinte felőrlődött a szörnyű tragédiában.

Kiterjesztenék az EKHO-t


szerző:
2010.06.16. 10:48
Kiterjesztenék az EKHO-t

Egy törvényjavaslat szerint a jövőben az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás hatálya alá esnének a sportolók és az edzők is.

Extrém mutatványok a levegőben


szerző:
2010.06.04. 21:03
Extrém mutatványok a levegőben

A világ legjobbjai közé ugrálták be magukat, triplaszaltóval, lélegzetelállító akrobatikus mutatványokkal meggyőzték ellenfeleiket is. A négy magyar tizenéves bámulatosan röpköd a levegőben, virtuózan bánik a testével. Megmutatjuk extrém trükkjeiket.

Ki bírja tovább?


szerző:
2010.02.08. 18:30
Ki bírja tovább?

Kiválasztottunk egy jégkorongozót, egy focistát és egy kézilabdázót. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a három élsportoló közül kinek a legjobb az állóképessége.

Útra kelt az olimpikonok első csoportja

A rövid pályás gyorskorcsolyázók, az alpesi sízők, a sífutók és a biatlonosok mentek el elsőként.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való