KERESÉS search-close

vicc

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "vicc"

Pozitív koronavírus-teszttel ijesztette meg ismerősét egy férfi Budapesten

Vádemelés lett a telefonos tréfából. Pozitív koronavírus-teszttel ijesztette meg ismerősét egy férfi Budapesten. Tudta, hogy ismerőse a teszt eredményére vár és azzal hívta fel, hogy a vizsgálatok szerint megfertőződött a vírussal és mindjárt mentő megy érte. A megijesztett férfi halálra rémült, a viccelődő ismerős ellen eljárás indult, most emeltek vádat ellene.

Sokan viccel dolgozzák fel a koronavírus által gerjesztett állapotot

A nevetés mindenre gyógyír. Bár a mondás elsőre talán elcsépelten hangzik, kevés olyan dolog van, amivel a koronavírus-járvány okozta szorongást orvosolni lehet. Sosem volt még annyira szükségünk az optimizmusunkra, mint ezekben a napokban, a humor pedig az egyetlen olyan eszköz, ami mindig kéznél van.

Viccből hívják a lelkisegélyt

Ellik a koca, tűzforró a vasaló – van, aki ilyesmivel hívja a lelkisegély szolgálatot. Pedig a viccesnek szánt telefonok feleslegesen foglalják a vonalat. A szolgálatnál azt mondják, naponta csaknem 100 ilyen hívásuk érkezik, így viszont nehezebben érik el őket azok, akik tényleg krízishelyzetben vannak. Tapasztalatuk szerint ráadásul sokan sértegetik is a hívásokat fogadó önkéntesekeiket. 

Roland bepánikolt a legénybúcsúján

A fiúk megviccelték kicsit Rolandot, amire a fiú rosszul reagált…

 

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

A Showder Klub bemutatja: Mogács Mesék - Beavatás felnőtt gyerekeknek

Mogács Dániel estje

A Showder Klub bemutatja: Bye-bye, Budapest!

Szobácsi Gergő estje

Joe: „Evelin a szexpartnerem…”

Amikor Joe kellemetlen helyzetbe keveredett, Evelin egy szokatlan megoldással sietett a segítségére…

 

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

Milán és Győző csúnyán megviccelték Kareszt

Karesz babaőrrel kémkedett barátai után, akik megleckéztették őt a bizalmatlanságért…

 

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

Bepoloskázták a Reggeli stúdióját!

Azt gondoltuk, hogy az aug. 16-i adásénál nem lesz szürreálisabb kezdés a Reggeli történetében - erre tessék!

Óriási balhé kerekedett Tomi rosszul elsült viccéből

Tomi és Dóri csak későn vették észre, hogy a többiek az étkezőben vacsoráznak, ezért lemaradtak a lecsóról. Gáspár Laci felajánlotta az utolsó falatokat a fiatal párnak, Tomi azonban felkorbácsolta a kedélyeket viccével.

Ennél szürreálisabban még nem kezdődött Reggeli!

Anna és Márk egészen új szintre emelte a reggeli beköszönést - ha valamitől, akkor ettől garantáltan felébredtünk!

Orbán: politika és szórakoztatás

Nemcsak politikai beszéd, show business elemei is vannak Orbán Viktor tusnádfürdői előadásának. Ezt a miniszterelnök maga mondta, amikor a beszéd után belga fiatalokkal találkozott. Az ekkor készült videót nemrég tették közzé. Az RTL Híradó kereste a miniszterelnök sajtófőnökét, hogy melyek voltak a szórakoztatónak szánt elemei a beszédnek, de nem kaptunk választ tőle. Az előadás alatt körülbelül tízszer nevetett a közönség, Orbán Viktor beszélt nemzeti betartás rendszeréről, a szeme előtt himbálózó csaliról, és régi szovjet viccet is idézett.

Showder Klub 7. évad 7. rész


szerző:
2018.06.22. 18:55
Showder Klub 7. évad 7. rész

A Showder Klub színpadán: Kovács András Péter, Szupkay Viktor, Tóth Edu. Az est házigazdája: Kőhalmi Zoltán. Jó szórakozást!

Showder Klub 7. évad 6. rész


szerző:
2018.06.21. 18:55
Showder Klub 7. évad 6. rész

A Showder Klub színpadán: Lorán Barnabás, Dombóvári István, Szomszédnéni Produkciós Iroda. Az est házigazdája: Aranyosi Péter. Jó szórakozást!

Showder Klub 7. évad 5. rész


szerző:
2018.06.20. 18:55
Showder Klub 7. évad 5. rész

A Showder Klub színpadán: Kiss Ádám, Felméri Péter, Benk Dénes. Az est házigazdája: Kovács András Péter. Jó szórakozást!

Mérai Kata megmutatta vőlegényét!

A Barátok közt színésznője féltve óvja magánéletét, most azonban megtörte a csendet, és közös fotót osztott meg kedvesével…

Showder Klub 7. évad 4. rész


szerző:
2018.06.19. 18:55
Showder Klub 7. évad 4. rész

A Showder Klub színpadán: Beliczai Balázs, Bács Miklós, Janklovics Péter. Az est házigazdája: Hadházi László. Jó szórakozást!

A Showder Klub bemutatja: A pesszimizmus előnyei

Kőhalmi Zoltán estje

Showder Klub 7. évad 3. rész


szerző:
2018.06.18. 18:55
Showder Klub 7. évad 3. rész

A Showder Klub színpadán: Kőhalmi Zoltán, Bellus István, Hajdú Balázs. Az est házigazdája: Bödőcs Tibor. Jó szórakozást!

Showder Klub 7. évad 2. rész


szerző:
2018.06.15. 19:00
Showder Klub 7. évad 2. rész

A Showder Klub színpadán: Hadházi László, Kormos Anett, Csenki Attila. Az est házigazdája: Kiss Ádám. Jó szórakozást!

Showder Klub 7. évad 1. rész


szerző:
2018.06.14. 19:00
Showder Klub 7. évad 1. rész

A Showder Klub színpadán: Aranyosi Péter, Szomszédnéni Produkciós Iroda, Mogács Dániel. Az est házigazdája: Dombóvári István. Jó szórakozást!

Showder Klub 6. évad 8. rész


szerző:
2018.06.13. 19:00
Showder Klub 6. évad 8. rész

A Showder Klub színpadán: Somogyi András, Hadházi László, Bruti, Kovács András Péter, Szomszédnéni Produkciós Iroda, Felméri Péter. Az est házigazdája: Kőhalmi Zoltán. Jó szórakozást!

Showder Klub 6. évad 7. rész


szerző:
2018.06.12. 19:00
Showder Klub 6. évad 7. rész

A Showder Klub színpadán: Kovács András Péter, Benk Dénes, Bács Miklós. Az est házigazdája: Bödőcs Tibor. Jó szórakozást!

A Showder Klub bemutatja: Ketten az úton

Aranyosi Péter és Dombóvári István estje

Showder Klub 6. évad 6. rész


szerző:
2018.06.11. 19:00
Showder Klub 6. évad 6. rész

A Showder Klub színpadán: Dombóvári István, Hadházi László, Szöllősy-Csák Gergely. Az est házigazdája: Kiss Ádám. Jó szórakozást!

Showder Klub 6. évad 5. rész


szerző:
2018.06.08. 19:00
Showder Klub 6. évad 5. rész

A Showder Klub színpadán: Aranyosi Péter, Szomszédnéni Produkciós Iroda, Kormos Anett. Az est házigazdája: Lorán Barnabás. Jó szórakozást!

Showder Klub 6. évad 4. rész


szerző:
2018.06.07. 19:00
Showder Klub 6. évad 4. rész

A Showder Klub színpadán: Bödőcs Tibor, Mogács Dániel, Hajdú Balázs. Az est házigazdája: Hadházi László. Jó szórakozást!

Showder Klub 6. évad 3. rész


szerző:
2018.06.06. 19:00
Showder Klub 6. évad 3. rész

A Showder Klub színpadán: Csenki Attila, Kőhalmi Zoltán, Bellus István. Az est házigazdája: Kovács András Péter. Jó szórakozást!

Showder Klub 6. évad 2. rész


szerző:
2018.06.05. 19:00
Showder Klub 6. évad 2. rész

A Showder Klub színpadán: Kiss Ádám, Felméri Péter, Rekop György. Az est házigazdája: Aranyosi Péter. Jó szórakozást!

A Showder Klub bemutatja: Duma Swing 1.

Kovács András Péter, Janklovics Péter és Illés Ferenc estje

Showder Klub 6. évad 1. rész


szerző:
2018.06.04. 19:00
Showder Klub 6. évad 1. rész

A Showder Klub színpadán: Beliczai Balázs, Lorán Barnabás, Benk Dénes. Az est házigazdája: Dombóvári István. Jó szórakozást!

Showder Klub 5. évad 8. rész


szerző:
2018.06.01. 20:30
Showder Klub 5. évad 8. rész

A Showder Klub színpadán: Lorán Barnabás, Aranyosi Péter, Kovács András Péter, Hadházi László. Az est házigazdája: Dombóvári István. Jó szórakozást!

Showder Klub 5. évad 7. rész


szerző:
2018.05.31. 20:30
Showder Klub 5. évad 7. rész

A Showder Klub színpadán: Csenki Attila, Szomszédnéni Produkciós Iroda, Pataki Balázs. Az est házigazdája: Kőhalmi Zoltán. Jó szórakozást!

Showder Klub 5. évad 6. rész


szerző:
2018.05.30. 20:30
Showder Klub 5. évad 6. rész

A Showder Klub színpadán: Kiss Ádám, Benk Dénes, Szöllősy-Csák Gergely. Az est házigazdája: Aranyosi Péter. Jó szórakozást!

Showder Klub 5. évad 5. rész


szerző:
2018.05.29. 20:30
Showder Klub 5. évad 5. rész

A Showder Klub színpadán: Kovács András Péter, Beliczai Balázs, Felméri Péter. Az est házigazdája: Bödőcs Tibor. Jó szórakozást!

Showder Klub 5. évad 4. rész


szerző:
2018.05.28. 20:30
Showder Klub 5. évad 4. rész

A Showder Klub színpadán: Hadházi László, Lorán Barnabás, Szupkay Viktor. Az est házigazdája: Dombóvári István. Jó szórakozást!

Showder Klub 5. évad 3. rész


szerző:
2018.05.25. 20:30
Showder Klub 5. évad 3. rész

A Showder Klub színpadán: Kőhalmi Zoltán, Csenki Attila, Hajdú Balázs. Az est házigazdája: Kiss Ádám. Jó szórakozást!

Showder Klub 5. évad 2. rész


szerző:
2018.05.24. 20:30
Showder Klub 5. évad 2. rész

A Showder Klub színpadán: Bödőcs Tibor, Mogács Dániel, Benk Dénes. Az est házigazdája: Kovács András Péter. Jó szórakozást!

Showder Klub 5. évad 1. rész


szerző:
2018.05.23. 20:30
Showder Klub 5. évad 1. rész

A Showder Klub színpadán: Aranyosi Péter, Felméri Péter, Kormos Anett. Az est házigazdája: Hadházi László. Jó szórakozást!

Showder Klub 4. évad 8. rész


szerző:
2018.05.22. 20:30
Showder Klub 4. évad 8. rész

A Showder Klub színpadán: Dombóvári István, Benk Dénes, Hajdú Balázs. Az est házigazdája: Kőhalmi Zoltán. Jó szórakozást!

Showder Klub 4. évad 7. rész


szerző:
2018.05.21. 20:30
Showder Klub 4. évad 7. rész

A Showder Klub színpadán: Aranyosi Péter, Lorán Barnabás, Bruti. Az est házigazdája: Kovács András Péter. Jó szórakozást!

Showder Klub 4. évad 6. rész


szerző:
2018.05.18. 20:30
Showder Klub 4. évad 6. rész

A Showder Klub színpadán: Dombóvári István, Felméri Péter, Bellus István. Az est házigazdája: Kiss Ádám. Jó szórakozást!

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való