Az általunk egyik legjobban várt film sajnos olyan csalódásnak bizonyult, amit még Michael Fassbender hősiessége sem tudott megmenteni. A trilógia első fejezetének szánt moziból ugyanis olyan alappillérek hiányoznak, amit csak egy trailer engedhetne meg magának.

Az Assassin's Creed előzetese jobb volt, mint maga a film?


Sajnos azt kell, hogy mondjuk régen láttunk már ilyen unalmas filmet, ami nem szól semmiről!

A hosszú felvezetővel, de igazából semmilyen háttérinformációval nem szolgáló film a játékideje nagy részében pontosan olyan steril marad, mint amilyen az a központ, amibe önszántán kívül Callum Lynch (Michael Fassbender) kerül és ahol egy új technológia segítségével újra élheti az egyik 15. századi ősének emlékképeit. Így saját bőrén tapasztalja meg a spanyol inkvizíció történéseit és ismeri meg őse, Aguilar történetét, hogy aztán felvegye a harcot a családja ősi ellenségeivel, a Templomosokkal.

Az Assassins Creed előzetese jobb volt, mint maga a film?
 


Pontosabban ez lett volna a cselekmény alapja, ami sajnos kidolgozatlan maradt, ahogyan a karakterek sem kerülhettek közel hozzánk, ugyanis nehéz valamit jól csinálni, ha semmi célja nincs annak, amit teszünk. Márpedig Marion Cotillard és Jeremy Irons valahogy így érezhettek. Nem is nagyon vették a fáradtságot, hogy bármit is tegyenek, azon kívül, hogy elmondták a szövegeiket a szintén unalmas díszletek között. Mindkettőjük karakterének acélosabbnak és céltudatosabbnak kellett volna lennie és a tőlük megszokott színvonallal kellett volna hozzányúlniuk.

Úgy tűnik, mintha a forgatókönyvírók és a rendező (Justin Kurzel, aki a Macbeth-et is jegyzi) megelégedett volna azzal, hogy ezek a nagy nevek állnak a kameráik előtt, ezzel pedig megpróbálták volna megúszni az egész filmet.

A többi szereplő hasonlóan színtelenül és szagtalanul kóvályog a végkifejlet felé.

Amit mi persze már alig bírtunk kivárni, majd bepisiltünk, persze nem az izgalomtól!

Az Assassins Creed előzetese jobb volt, mint maga a film?

Az egyetlen dolog és személy, ami miatt mégis néha megcsillanni látszott a remény, az Fassbender volt, amikor a 15. századi Spanyolországba kalauzolt bennünket.

Az ő színészi játéka szinte már meghaladta azt, amit elvárnánk eme mesterség űzőjétől, ahogyan a múltbeli Spanyolországban játszódó akciójelenetek is magával ragadták az embert és már egészen olyan érzésünk volt, hogy ez az, végre itt a film, de aztán ezeknek mind hamar végeszakadt, mikor felfogtuk, hogy a hosszúra nyúlt és egyébként érdekes látvány követhetetlen videoklippé tömörül a szemünk előtt.

Hiába a sok érdekes megoldás, az ereinkben lüktető zene és a különleges már-már szinte egymásra exponált képsorok, az Assassin's Creed nem tudott azon túlnőni, hogy milyen jó előzeteseket kaptunk belőle kedvcsinálónak.

Az Assassins Creed előzetese jobb volt, mint maga a film?
 


Unalmas figurákkal teletűzdelt, látványos, de követhetetlen akciójelenetekkel tarkított sztori és lélek nélküli film, aminek egyszer csak úgy lett vége, mintha a közel 120 perc alatt egy hosszabbra hagyott trailer-t néztünk volna.

Kijövünk a moziból és azt várjuk, hogy elkezdődjön a film!

Hát köszönjük szépen, ha ebből tényleg lesz még két rész, akkor mi inkább kihagyjuk, vagy a forgatókönyvírókat hagynánk ki a készítők helyében!

Aki pedig jót akar magának, inkább nyomjon egy game-et magával a játékkal ahelyett, hogy erre a filmre pazarolná az idejét!

 
Képek: InterCom