Az élet pikantériája, hogy a legjobb barátunknak mondott lény többnyire nem él túl bennünket. Na, de mi van az élet előtt vagy a halál után? Nem kell megijedni, ez a mozi hiába teszi fel ezeket a kérdéseket, nem veszi magát túl komolyan és bőven tartogat szórakoztató meglepetéseket!

Az Egy kutya négy élete biztosan nem lerágott csont!

Ha egy igazi családi filmet kellene ajánlanunk az idei mozik felhozatalából, mi biztosan ezt mondanánk elsőként!

A pajkos kiskutya, Bailey és gazdája, Ethan története valószínűleg mindenkit elszórakoztat, de nem áll meg ennyiben a dolog! Ugyanis ahogyan az emberi sorsok nem egyszerűek, úgy a kutyavilág sem fenékig tejföl!

Ethan és Bailey is hamar felnőnek, utóbbi lényegesen korábban kerül aggastyán korba, így csakhamar szembe kell néznie az elmúlással. Nekünk pedig ezzel egyidejűleg kell felvennünk a fonalat azzal a körforgással, amit Lasse Hallström, a romantikus filmek rendezője megalkotott.

Bailey ugyanis újjászületik és ismét kiskutya lesz, majd megint és minden egyes alkalommal más formában, más környezetben és eltérő időre tér vissza. Ahogyan a film halad előre, úgy érezzük ezt a körforgást egyre gyorsabbnak, azonban a történet végére mindez lecsillapodik és értelmet nyer.

Az Egy kutya négy élete biztosan nem lerágott csont!
 


Ez és azok az apróságok, amik valószínűleg minden kutyással megtörténtek már vagy amikről azt feltételezzük, hogy egy kutyára annyira jellemzőek, teszik különlegessé az Egy kutya négy életét!

Miután megszoktuk az alá narrálást, észreveszünk olyan momentumokat, melyek ismerősök lehetnek mindannyiunk számára, akik csak egyszer is hosszabb időt töltöttek egy kutyával. Mindezt pedig megfejelik még azok a poénok, melyek abból fakadnak, hogy mire gondolhat a kutya, amikor éppen ezt és ezt teszi, vagy amit mi teszünk vele.

Hogyan láthatja vajon ő a világot?

Ezt pedig szerencsére több oldalról is megvizsgálhatjuk, legyen szó kistestű, nagytestű, farmon felnövő vagy utcára dobott "kutyaszemszögről".

Az Egy kutya négy élete biztosan nem lerágott csont!
 


Mi pedig nézhetjük, ahogyan a szeplős kissrácból még mindig sármos Dennis Quaid lesz, valamint ahogyan Britt Robertson dacos biggyesztése lassan mosollyá húzódik, eközben pedig olyan dalok szólnak az ’50-es évektől kezdve a ’70-es évekig, hogy kedvünk lenne felpattanni a székeinkből, hogy táncra perdülhessünk. Az említett korok stílusát idéző viseletekről és frizurákról nem is beszélve!

Lehet, hogy az Egy kutya négy élete című film nem tökéletes, ahogyan az élet sem az, de az biztos, hogy a mozit elhagyva mindannyian hazavágyunk majd a kis kedvenceinkhez.

Ha pedig nem lenne, biztosan igényt tartunk majd egyre!

Képek: FreemanFilm