A partnere nem más, mint A galaxis őrzői sztárja, Chris Pratt. A filmet pedig decemberben már a vásznon is láthatjuk!

Íme, Jennifer Lawrence új sci-fijének plakátja!

A Passenger című mozi főszereplője Jim Preston (Chris Pratt) egy szerelő, aki egy 120 éves utazáson vesz részt, egy távoli gyarmatosító bolygóra egy másik galaxisban. Ő válik az első utazóvá, aki megtapasztalhatja a hibernációt, azonban hiba csúszik a dologba, ugyanis 100 évvel korábban ébred fel, mint amikor kéne, így egy csillagközi űrhajón reked robotok és droidok társaságában. Egy év magányos utazgatás után úgy dönt, felébreszti egyik utastársát, a gyönyörű újságírónőt, Aurorát (Jennifer Lawrence).

Ahogyan az lenni szokott, egymásba szeretnek, de boldogságuk nem felhőtlen, nemsokára szembesülniük kell olyan problémákkal, mint hogy a lány ébredésénél Jim valamit elmulasztott megtenni, ahogyan az űrhajó súlyos meghibásodásával is foglakozniuk kell.

Íme, Jennifer Lawrence új sci-fijének plakátja!

Nos, a film plakátja mindebből nem árul el túl sokat, ahogyan a történet további kimeneteléről sem.

Sajnos, eddig előzetest nem kaptunk, pedig kíváncsian várjuk, a trailerben vajon szerepelni fog-e olyan intim jelenet, melyről Lawrence azt nyilatkozta ahhoz, hogy felvehessék, részegnek kellett lennie, ugyanis nem tudta elviselni a gondolatát annak, hogy egy házas embert kell megcsókolnia.

Íme, Jennifer Lawrence új sci-fijének plakátja!

A Passenger-nek fel kell kötnie a nadrágját, ugyanis olyan filmek mellett kerül a mozikba december 21-én, mint amilyen a Michael Fassbender főszereplésével készült Assassin’s Creed, valamint a Zsivány Egyes című alkotások.

A filmet a Kódjátszma rendezője Morten Tyldum jegyzi, a forgatókönyvet Jon Spaihts írta, és eredetileg Keanu Reeves és Reese Witherspoon játszották volna a főszerepeket, míg a rendező meg nem gondolta magát!

Mindenesetre mi már alig várjuk, hogy többet is megtudjunk a Passenger című moziról!

Forrás: movieweb.com
Képek: tumblr.com, movieweb