A dán rendező új filmje, a The Neon Demon foszforeszkáló színekben pompázó, csillogó modell világot tár elénk egy kicsit másképp. A naiva Elle Fanning pedig ezúttal démoni játékával ejti rabul a nézőket!

Lássuk a Drive alkotójának új filmjét!

Nicolas Winding Refn története nem is akárhol debütál: a Cannes-i Filmfesztiválon, ahol 2011-ben a Ryan Gosling főszereplésével készült Drive-val elnyerte a fesztivál legjobb rendezőjének járó díját, egyúttal pedig a közönség és a szakma elismerését is!

A The Neon Demon sötét, vészjósló cselekményt és szemet gyönyörködtető képeket ígér, melynek kettősétől már most borsódzik a hátunk!

A történet szerint, a főszereplő (Elle Fanning) egy feltörekvő modell, akinek a fiatalsága és a szépsége válik egy csoport idősebb és féltékenyebb modell mániájává. A nők azt akarják, ami neki van és olyanok akarnak lenni, mint ő.

A fiatalabbik Fanning mellett a filmben szerepel még Abey Lee, Jena Malone és Keanu Reeves is.
Lássuk a Drive alkotójának új filmjét!
Egyébként Windingnek ez az első próbálkozása a Csak Isten bocsáthat meg című, szintén Goslinggal a főszerepben készült 2013-as, ugyancsak Cannes-ban bemutatott bukása óta. A filmet előreláthatólag a következő évben mutatják csak be a mozik.


Addig is, amíg a film nagyközönség előtti bemutatására várunk, tekintsük meg a nagy port kavaró előzetesét:

 

Képek: Tumblr
Forrás: deadline.com