A híradásokban az Afganisztánból, Szíriából, Pakisztánból és Iránból Törökországon és a Földközi-tengeren át Európába érkező embereket jellemzően a következő kifejezések egyikével szokták illetni: migránsok, (illegális) bevándorlók, határátlépők, menekültek.
Ugyanakkor a négy elnevezés merőben más képzettársításokat von maga után, ami ezeknek az embereknek a motivációját és cselekedeteit illeti, egyszerűbben szólva
meghatározza, hogy miként gondolkodjunk róluk!
Pedig a görög-macedón-szerb határokon át magukat Magyarországig elverekedő családok, fiatalok
nem illegális bevándorlók.
Ők ugyanis nem akarnak itt maradni, letelepedni, és elvenni a magyarok munkáját. Nem akarnak ide költözni. Az ő céljuk egyértelműen Nyugat-Európa, amitől azt remélik, hogy lesz jövőjük, gyermekeik pedig élhető, civilizált körülmények közt nőhetnek fel. Eddig
számos alkalommal beszélgettünk velük, és soha nem akadt egy sem, aki azt mondta volna, hogy nem átutazóban tartózkodik Magyarországon.
A Magyarországra érkező menekültekkel kapcsolatban helyes ugyan az a megállapítás, hogy
illegális határátlépők, de
fontos látni, hogy nekik nincs más választásuk, mint az illegális határátlépés. Nem az Európai Unió állampolgárai, tehát nem rendelkezhetnek megfelelő papírokkal ahhoz, hogy az ország területére lépjenek, ugyanakkor az államok, melyeken keresztül érkeznek, kézről kézre adják egymásnak a menekülteket, és minél előbb szeretnének megszabadulni tőlük. Macedóniában
az országot átszelő vonatokra terelik őket, egyenesen Szerbia felé. Amikor a Keleti-pályaudvaron és a II. János Pál pápa téren beszélgettünk velük, azt is elmondták, hogy míg Magyarország kerítést épít a szerb határra, addig a szerb hatóságok éppen a magyar határ felé irányítják őket. Ha nem akarnak a senki földjén maradni, mindenféle infrastruktúra és továbbutazási lehetőség nélkül, akkor kénytelenek továbbmenni. És hiába van ott a drótakadály, valahogy előre kell jutni - akár úgy is, hogy
hálózsákjaikat a kerítésre terítik, átmásznak, és otthagyják az összeszaggatott takarókat, ami lehet, hogy épp az egyetlen meleg holmijuk volt.
És végül, de nem utolsó sorban: ha ezekről az emberekről van szó, akkor egész egyszerűen
nem állja meg a helyét a migráns kifejezés.
Tágabb értelemben véve mindenki migráns, aki egy másik országba költözik, hogy ott életvitelszerűen tartózkodjon. Migráns tehát az Indiából Nyugat-Európába költöző orvos, a Berlinben dolgozó török, sőt, a külföldön munkát vállaló magyar is. Ez azt jelentené, hogy a tengeren rozoga csónakokon átevickélő, gyermekeikkel együtt vízbe fúló, szabad ég alatt éjszakázó embereket közös halmaznak tekintjük például azokkal az ismerőseinkkel, akik Londonba költöztek, hogy jobb keresetük legyen.
Pedig a kettő között óriási a különbség!
Magyarországon jellemzően azért magas a kivándorlás aránya, mert az emberek
anyagilag nem látják biztosítottnak a jövőjüket, azaz hogy hosszútávon olyan életkörülményeket teremtsenek maguknak, amilyet szeretnének.
A Közel-Keletről érkezők viszont azért jönnek Európába, mert
személyükben érzik fenyegetve magukat. Nem a jobb életkörülmények, hanem az életben maradás lehetősége motiválja őket. Az, hogy egy olyan világban élhessenek, ahol ha reggel elmennek otthonról, este élve hazajutnak, és az otthonukat sem bombázta le közben senki.
Borzasztó történeteket hallani terhesen, vagy nagyon pici gyermekekkel több ezer kilométert utazó családokról, útközben történt szülésekről, szüleiket elveszítő gyermekekről. El lehet képzelni, mennyire kell kétségbeesettnek lenni ahhoz, hogy az ember mindenét hátrahagyva nekivágjon az ismeretlennek a gyermekeivel. Mert itt még a szabad ég alatt hálva is jobb, mint otthon, ahol
a tálibok bármikor fejbelőhetnek egy kilenc éves gyereket valamiért, amit a felnőttek követtek el.
A migráns kifejezés ráadásul tökéletesen alkalmas arra, hogy érzelmileg eltávolítson minket a témától. Aki migráns, az nem ember, csak egy nagy, arctalan massza része, egy népvándorlási folyamat eleme, akiről elég annyit tudni, hogy A-ból B-be tart, de hogy miért indult el A-ból, és hogyan jutott el B-ig, az nem számít. Pedig nagyon nagy különbség van azok között, akik vízbe fúló társaik közt evickélnek el az európai partokig, és azok között, akik vesznek egy repjegyet, kisétálnak a repülőtérre, és másnap már Londonban kutatnak munka után.
Az előbbieket éppen ezért nem nevezzük többé migránsnak. Azt az elnevezést használjuk, mely valóban leírja a helyzetüket és megvilágítja a sorsukat, ezért hívjuk őket menekülteknek.
