KERESÉS search-close

"Gyömöre Máté" szerzővel ellátott tartalmak

Gyömöre Máté

Gyömöre Máté által létrehozott tartalmak (100):

Gyömöre Máté társszerzői:
A papi pedofília megelőzéséről egyeztetnek a Vatikánban

Történelmi találkozó kezdődött ma a Vatikánban. A négynapos eseményen a papi pedofília megelőzéséről és felderítéséről  egyeztetnek főpapok.  Ferenc pápa szerint most már konkrét intézkedések kellenek. És ezt várják a tanácskozásra meghívott egykori áldozatok is.

Képviselők léptek ki pártjukból a brexit miatt

Kilépett hét parlamenti képviselő a brit Munkáspártból hétfőn. Távozásukat egyebek mellett a párt brexithez való hozzáállásával és a pártban terjedő antiszemitizmussal indokolták. Közben nem csökken az Egyesült Királyság uniós tagságának megszűnésé körüli bizonytalanság sem.

Felvétel készült egy német erőmű felrobbantásáról

Lélegzetelállító felvételek készültek arról, ahogy felrobbantottak egy szénerőművet Németországban. A létesítményt 5 éve zárták be, az üzemeltető cég most úgy döntött, többet nem is nyitják meg. Közben nemrég a német kormány egy olyan jelentést fogadott el, ami arról szól, hogy 2038-ig az összes szénerőművet bezárják az országban. 

Tizenegyszer sokkolta a férfit egy rendőr

Figyelem, megrázó felvétel!
Tizenegyszer sokkoltak egy férfit a családja szeme láttára a rendőrök az Egyesült Államokban. Egy rutinellenőrzés miatt vizsgálták át a kocsit, amiben a család utazott. Az esetről felvétel készült, amin jól látszik, hogy akkor is lőtték a földön fekvő férfit, amikor már megbilincselték.

Volt, aki az ötödikről ugrott ki a lángok elől

Tragédia a lakodalomban, Indiában. Volt, aki kiugrott az ötödikről a lángok elől Delhiben, ahol tűz ütött ki egy hotel legfelső emeletén. A szállodában éppen lakodalmat tartottak. 17 ember halt meg, sokan a mindent beborító füst miatt.

Újabb álorvos bukott le Romániában

A korábban kőművesként dolgozó férfi fogorvosként praktizált, pedig erre semmilyen engedélye nem volt. A feleségétől leshette el a mesterséget, aki tényleg fogorvos volt, de már nem dolgozik. Múlt héten egy ál plasztikai sebész bukott le Romániában.

Sala holttestét találták meg

Megerősítették a brit hatóságok, hogy Emiliano Sala holttestét emelték ki szerdán a tengerbe zuhant repülő roncsai közül. Az argentin csatár a francia Nantes csapatától szerződött a walesi Cardiff City-hez. A 28 éves focista január 21-én szállt fel egy bérelt magánrepülővel, hogy új klubjához utazzon, amikor a La Manche fölött eltűnt a gép.

Özönvíz és tűzvész Rióban

Özönvíz árasztotta el Rio de Janeirót, főleg a nyomornegyedeket, miután egyetlen napon annyi eső hullott a brazil nagyvárosra, amennyi több hónap alatt szokott. Eddig öt halottról tudnak a hatóságok. Ma hajnalban jött az újabb csapás: kigyulladt a riói Flamengo futball klub edzőközpontja. A tűzben tíz fiatal halt meg.

Liam Neeson bánja egykori gyilkos gondolatait

Meg akart ölni egy fekete férfit Liam Neeson, miután egy másik fekete férfi megerőszakolta egyik nőismerősét. Az Elrabolva-filmek amerikai sztárja egy 40 évvel ezelőtti esetet mesélt el a nyilvánosság előtt, amiért most sokan rasszistának nevezik. Ő ezt tagadja, és azt mondja, ma már bánja akkori gyilkos gondolatait.

 

Trump: „Nélkülem háború lenne”

Ha nem ő lenne az elnök, Amerika már hadban állna Észak-Koreával. Egyebek mellett erről is beszélt Donald Trump tegnapi évértékelő beszédében. Az elnök az elmúlt hónapok éles konfliktusai ellenére meglepően békülékeny hangnemet ütött meg, egyik legnagyobb riválisa is felállva tapsolta.

90 fokkal van melegebb Ausztráliában, mint az USA-ban

Csaknem 90 fokkal van melegebb Ausztráliában most, mint az Egyesült Államokban, ahol sarkvidéki hideg keseríti meg az emberek életét. Ausztráliában a karácsony óta tartó hőhullám miatt sok helyen utak olvadtak meg és milliószámra pusztulnak az állatok. Európát sem kíméli az időjárás. Az Egyesült Királyságban és Németországban például havazás bénította meg a közlekedést.

 

Hatan fulladtak vízbe naponta

Naponta hat menekült halt meg a Földközi-tengeren tavaly - ez derül ki egy friss ENSZ-jelentésből. A dokumentum szerint egyre többen vesznek oda, annak ellenére, hogy az Európába érkező menedékkérők száma radikálisan csökkent.

Jégbe fagyott az Egyesült Államok egy része

Extrém hideg levegő érte el az USA északi és középső területeit. Van olyan hely, ahol a legalacsonyabb hőmérséklet elérheti a mínusz 47 fokot. A fagyos idő miatt több helyen tanítási szünetet rendeltek el, és fennakadások vannak a légi közlekedésben is.

Leváltották a BKK vezetőjét

Leváltotta a Fővárosi Közgyűlés a BKK vezérigazgatóját. Dabóczi Kálmánnak azért kellett távoznia, mert csúszik az eredetileg 2017-re ígért elektronikus jegyrendszer bevezetése. Tarlós István azt mondta, még az sem biztos, hogy megmarad a BKK. Az új vezérigazgató szerint viszont szó sincs megszüntetésről. Az MSZP-nél azt mondják, egy átalakított BKK-ra szükség volna.

8 milliós fizetést kaphat egy focista a Vidinél?

Teljesen rendben van, hogy nem tudni, mennyit keres egy magyar focista. Ezt mondta Híradónknak a Magyar Labdarúgó Szövetség szóvivője, miután arról kérdeztük, nyugat-európai mintára nem akarják-e nyilvánossá tenni ezeket az adatokat. Egy román sportlap szerint a Vidinél akár havi 8 millió forintot is kereshet egy játékos.

Fenntarthatatlan a gazdagodás!

Annyi pénze van a világ 26 leggazdagabb emberének, mint az emberiség legszegényebb felének összesen – ez derül ki egy nemzetközi jótékonysági szervezet friss felméréséből. A leggazdagabbak vagyona ráadásul folyamatosan nőtt, tavaly naponta 700 milliárd forinttal. Szakértők szerint ekkora egyenlőtlenség már ártalmas a gazdaságnak és aláássa a demokráciát is.

120 éves hidegrekord dőlt meg Kanadában!

120 éves hidegrekord dőlt meg a kanadai fővárosban vasárnap. A legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 18 fok volt. Az ország délkeleti részén tomboló extrém hidegben egy repülőgép kényszerleszállást hajtott végre, mert egy utas rosszul lett, de felszállni már nem tudott, mert a repülő meghibásodott.

Támadás német politikusok ellen

Bomba robbant a legnagyobb német ellenzéki párt, a szélsőjobboldali AFD egyik irodája előtt csütörtök éjjel. A környéken több lakás megrongálódott, ablakok törtek be. Közben ismeretlen hekkerek politikusok, köztük Angela Merkel kancellár személyes adatait hozták nyilvánosságra. A szivárogtatás hetek óta tarthatott, de a hatóságok csak most léptek az ügyben.

Kéken világított New York ege

Különleges látványnak voltak szemtanúi a new yorkiak csütörtök este. Kéken világított az égbolt, miután felrobbant egy transzformátor a helyi közműcég telepén. A látvány beindította emberek képzeletét. Volt, aki viccelődve azt írta: földönkívüliek inváziója lehet a háttérben. 

Egy gyerek csodás menekülése a lavinából

Csodával határos módon lábtöréssel túlélte egy 12 éves francia fiú, hogy csaknem háromnegyed órán át volt egy lavina foglya, a francia Alpokban. Egy mentőkutya talált rá. A gyerek megmentéséről videó készült.

Hazahozná a bíróság a gyerekeket

Kötelezte egy belga bíróság a brüsszeli kormányt, hogy hozasson haza két nőt és kettejük hat gyerekét. A nők öt éve szöktek az Iszlám Államért harcoló férjükhez. A terrorszervezet katonai bukását követően fogolytáborba kerültek Szíriában. A belga kormány fellebbezett a döntés ellen.

A robbanás áldozatait sem tudják felhozni a bányából

Tizenhárman meghaltak, tízen megsérültek, amikor robbanás történt egy csehországi szénbányában csütörtök éjjel. Az egyik sérült állapota válságos. A hatóságok szerint a felgyülemlett metán robbanhatott be több mint 800 méter mélyen. Azt egyelőre nem tudni, mi okozta a balesetet az egyébként kifejezetten biztonságosnak számító létesítményben.

Föld, falu: parlagon és lakatlanul?

Egy szupermarketben vagy egy piacon járva mostanában meghökkenünk az élelmiszerek árának gyors drágulása miatt. Közben az agrártárcától folyamatosan a dübörgő magyar mezőgazdaságról hallunk. Amely a nemzeti össztermék úgy 4 százalékát adja, termelési értéke 2004 és 2015 között 0 százalékkal nőtt. Nyilvánvaló, hogy a közvélemény keveset tud a magyar agráriumról– azért is, mert a média alig-alig vesz tudomást róla. Mi van az állattenyésztéssel és a zöldség- és gyümölcstermesztéssel?

Brexit-cirkusz: a végjáték

Történt, hogy egy brit miniszterelnök mindenféle külső kényszer nélkül népszavazást írt ki az Egyesült Királyság uniós tagságáról. Meglepetésre győztek a kilépéspártiak. David Cameron gyorsan lemondott, utóda Theresa May azzal szembesülhetett, hogy semmiféle terv vagy forgatókönyv nincs a brit kilépésre. Mi legyen? Szabályozott vagy szabályozatlan kilépés? A példa nélküli brit politikai válság Európa figyelmének fókuszában.

Nyugdíj államkötvényből?

A nyugdíjügyekkel foglalkozó kétrészes műsorunk első részében oda jutottunk, hogy a nyugdíjak növekedése elmarad a bérekétől, így egyre kisebb lesz a nyugdíjak értéke. Az is kiderült, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer még 10-15 évig tartható, de akkorra át kell alakítani. Mai műsorunkban szeretnénk megtudni, igaz-e, hogy az állam be akar lépni a nyugdíjpiacra, ha igen, hogyan, s hogy lesznek-e kötelező vállalati nyugdíjpénztárak.

Légszennyezés: a néma gyilkos

Csendes, de globális vészhelyzetnek nevezi a légszennyezést az Egészségügyi Világszervezet, a WHO főigazgatója. A Chicago Egyetem tanulmánya azt állítja, hogy a világ egészét tekintve a légszennyezés inkább rövidíti az élettartamot, mint akár a dohányzás, vagy az alkohol- és a droghasználat. Világátlagról van szó, de akadnak országok, ahol az elvesztett életévek száma kétszámjegyű. Magyarország a legrosszabbak közé tartozik Európában.

Hogyan alakulhatott ki a putyini diktatórikus rendszer?

A szemtanú hitelességével írja a kölcsönös brutalitásokat bemutató háborús beszámolóit a Csecsenföldről egy orosz újságíró a kilencvenes években. Naplót vezet, nyomon követi a putyini diktatórikus rendszer kialakulását, az ellenzék tehetetlenségét és az orosz társadalom tétlenségét. 2006-ig, amikor Anna Politkovszkaja 48 éves, kétgyerekes orosz újságíró bevásárlásból tér haza: a moszkvai belvárosi társasház földszintjén 4 lövéssel meggyilkolják.

Kényszerleszállást hajtott végre az Angela Merkelt szállító gép

Elromlott a rádió, ezért kényszerleszállást hajtott végre az Angela Merkelt szállító kormánygép csütörtök este. A német kancellár a világ legerősebb gazdaságait és az Európai Uniót tömörítő, úgynevezett G20 csúcstalálkozóra tartott Argentínába. A légierő egy másik gépével végül Madridba repült, onnan sima kereskedelmi járattal ment tovább Buenos Airesbe.

Mitől születne sokkal több gyerek?

Mi kellene ahhoz, hogy sokkal, sokkal több gyerek szülessen Magyarországon? Népesedéspolitikáról, születésekről, családról, a nemzeti konzultációról - Novák Katalin államtitkárral.

A nyugdíjrendszer ellentmondásai

Kérdések a nyugdíjrendszerről: hogy hat a nyugdíjasokra a hirtelen megugrott infláció, hiszen az ő fogyasztásuk jellege a többségtől eltérő – például nem vesznek pelenkát, de sokat költenek gyógyszerre. Aztán: a nyugdíjrendszer igazságtalanságai – új és régi, szegény és tehetős nyugdíjasok. És nálunk is tervezik, hogy az állam belépjen a nyugdíjpiacra.

5G: Sci-fi-ből valóság?

Nagy sebességgel közeledik az új, immár ötödik generációs, mindenütt 5G-nek nevezett mobil internet. Ehhez több milliárd eszköz fog egyszerre csatlakozni, beleértve például az ön villanyóráját, egyik-másik háztartási eszközét és autóját. Egyidejűleg az 5G megváltoztatja a munkahelyeket az ipartól a szolgáltatásokig. Hol tart Magyarország és mit terveznek?

Most a családokért konzultálnak

Magyarország népességének csökkenése mintha megállíthatatlan lenne. A kormány most tíz kérdésből álló nemzeti konzultációt indít a családok védelméről. Nem egészen világos, hogy pontosan mitől kellene védeni a családokat, de az világos, hogy a kérdések jó része fokozott család-, nő- és gyermektámogatáshoz keresi a válaszolók egyetértését. Férfi legfeljebb kötelezően elképzelt családtagként szerepel a kérdések között.

Amerika: döntetlen és női győztesek

Trump elnök nyertesnek érezheti magát a keddi amerikai félidős választások után, mert a republikánusok nem hogy nem vesztették el, hanem még növelték is többségüket a szenátusban. Gyömöre Máté összeállítása a választásokról.

Ilyenek vagyunk - Társadalmi riport Magyarországról

460 oldalas átfogó, széles tematikájú, sokszorosan ennyi szakirodalommal felérő kép a magyar társadalomról és gazdaságról – ez a kétévenként megjelenő Társadalmi riport 2018-as kötete. Két szerzővel beszélgetünk.

Hessen után: Merkel a vezéráldozat?

Vasárnap újra nagy pofont kaptak a német kormányzópártok, ezúttal a hesseni tartományi választásokon. Angela Merkel kancellárnak, a CDU elnökének egy éjszaka elég volt, hogy hétfőn bejelentse, nem indul újra a pártelnöki tisztségért, és a mostani lesz az utolsó német kancellári ciklusa is.

Michael Ignatieff: kivonul a CEU? – eredeti nyelven

A CEU rektora csütörtökön zárt körben tájékoztatta az egyetem hallgatóit és oktatóit, majd külön a médiát, hogy ha december elsejéig nem sikerül megállapodni a kormánnyal, a CEU megkezdi Bécsbe költözését, de mindenképpen Budapesten is maradnak. A Magyarul Balóval vendége Michael Ignatieff, a CEU rektora.

Kivonul a CEU?


szerző:
2018.10.26. 00:25
Kivonul a CEU?

A CEU rektora csütörtökön zárt körben tájékoztatta az egyetem hallgatóit és oktatóit, majd külön a médiát, hogy ha december elsejéig nem sikerül megállapodni a kormánnyal, a CEU megkezdi Bécsbe költözését, de mindenképpen Budapesten is maradnak. A Magyarul Balóval vendége Michael Ignatieff, a CEU rektora.

Munka/magánélet: eltűnő határok?

Egyre több fiatal már nem csak arra kíváncsi, mennyit fizetnek neki egy munkahelyen, hanem az is érdekli, hogy – például – van-e lehetőség a rugalmas munkavégzésre, a távmunkára, s hogy a munkahelyi környezet csökkenti-e a stresszt? Hol tartunk és mi lesz?

Felmelegedés: van idő megállítani?

Itt egy többszáz oldalas, ezernyi tudós munkájával készült dokumentum, amelynek címzettje: a világ, vagy hét és fél milliárd ember és lényegében azt mondja, 12 éven belül tektonikus, mindenkit és mindent befolyásoló változásokra van szükség ahhoz, hogy a föld átlaghőmérséklete „csak” 1,5 fokkal emelkedjen. Kormányok, vállalatok, emberek: mindenkinek van dolga. De hogyan lehetne ezt a fontos témát napirenden tartani?

Hajléktalanok: ellenőrzés a változás előtt

Az Állami Számvevőszék szerint nem vegzálás, hogy néhány nappal a hajléktalanságot tiltó törvénymódosítás hatályba lépése előtt kezdték el ellenőrizni a hajléktalanokat ellátó civileket. Az egyik érintett szervezetnél azt mondják, szinte biztosra vehető, hogy a vizsgálattal azt akarják kimutatni, hogy rosszul gazdálkodnak.

Letelepedési kötvény - bukás

Az ellenzék évekig bírálta az úgynevezett letelepedési kötvényprogramot, amelynek keretében vagy 20 ezer gazdag külföldi migráns letelepedési engedélyt vásárolt Magyarországtól. Közelebbről: máig ismeretlen tulajdonosi hátterű cégektől. A Költségvetési Felelősségi Intézet és a Transparency International most megjelent tanulmánya alapos számításokkal bizonyítja, hogy a magyar adófizetők legalább 21 milliárd forintot buktak az ügyleteken.

Magánszolgáltatók államosítása?

A magánegészségügy és az állami egészségügy viszonya zavaros és rendezetlen. Mostanában hallani kormánytervekről ennek kezelésére, szó esik például bizonyos jól működő magánszolgáltatások esetleges államosításáról, de az nem tudható, hogy valójában mi lesz.

Világválság 10 év után

10 évet és a közeljövőt fél óra alatt megbeszélni – nyilván merész vállalkozás. 7 szóban: Válságtanulságok, társadalmi hatások, esetleges újabb válság, populisták. 3 közgazdász: Bod-Péter Ákos egyetemi tanár, volt jegybankelnök, Magas István egyetemi tanár és Pogátsa Zotán egyetemi oktató.

 

Párbeszéd: Túl olcsó a bérleti díj!

Az önkormányzatnál megszokott bérleti díj felét 4 ezer helyett, havi 2 ezer forintot fizet a Zsidai család cége négyzetméterenként, azután a két étterem után, amit a Nemzeti Bank alapítványának új oktatási központjában bérelnek a Budai Várban.

A közeljövő és a 21. század

Egy budapesti család 1956-ban elhagyja az országot és az Egyesült Államokban köt ki. Fiuk, George Friedman geopolitikai elemzésekkel foglalkozó intézetet alapít Geopolitical Futures, azaz geopolitikai jövő néven, ami a jövő lehetséges forgatókönyveit publikálja. Hogyan látja az elemző a jövő évi európai parlamenti választásokat?

Trump ellentmondásos elnöksége

Adott az amerikai elnök, aki valahogyan viselkedik, s adott az elnök, aki valamit csinál vagy csinálna: falat a mexikói határra, újratárgyalt északi-amerikai szabadkereskedelmi egyezmény Mexikóval és Kanadával, erősen lazuló kapcsolatok Nyugat-Európával és tegnap óta újabb 200 milliárd dollárnyi kínai árura kivetett vámok, lehetne sorolni.

Boltzárral a munkaerőhiány ellen?

Ismerős téma, egyszer már kisebb-nagyobb mértékben megosztotta az országot és utóbb 2016-ban elbukott: a vasárnapi boltzárról van szó. Most, természetesen tagságának és a tagság családtagjainak érdekeire hivatkozva fel akarja támasztani egy szakszervezet. Érvek és ellenérvek.

Választási elemzés a budapesti svéd nagykövettel - eredeti nyelven

A szélsőjobb lényegesen erősebb lett, de nem tört át a vasárnapi svéd választásokon. Senki nem akar velük kormányozni. A most kormányzó szociáldemokraták és szövetségeseik viszont csak hajszálnyival kaptak több szavazatot, mint a jobbközép pártok. Patthelyzet. A nagykoalíciónak nincsenek hagyományai Svédországban. Mi lesz? Svédország budapesti nagykövete, a karrierdiplomata Niclas Trouve úr a stúdióban, akivel a választásokról és Svédország helyzetéről beszélget Baló György.

Svéd választás: van nyertes?

Mai témánk: Svédország, ahol tegnap választások voltak. Elsőként az őszi Európában, ennek megfelelő nemzetközi figyelem közepette. Annál is inkább, mivel a menekültek és a bevándorlók ügye ennek a választásnak is központi témája volt, csak úgy, mint például a német választásoknak tavaly. A 10 milliós Svédország, a gazdag jóléti állam még 2015-ben 163 ezer embert fogadott be. Ez nem kevés társadalmi és szociális gonddal járt és jár, amit a választási eredmények is tükröznek.

Videó a 17 halálos áldozatot követelő iskolai mészárlásról

Megrázó felvételek. Tétovázó biztonsági személyzet és az életükért rohanó diákok. Ez is látszik azokon a biztonsági kamerás felvételeken, amelyeket most tettek közzé a februári, 17 halálos áldozatot követelő iskolai mészárlásról az Egyesült Államokban. Van olyan oktatási intézmény, ahol az ámokfutások miatt elkezdték kiképezni a tanárokat arra, hogyan tegyenek ártalmatlanná egy lövöldözőt.

Másodperceken múlt az élete

Csak másodperceken múlt azoknak az autósoknak az élete, akik a leomlott genovai híd alatt hajtottak át múlt hét kedden. Ez derül ki azokból az ipari kamerás felvételekből, amiket hétfőn hozott nyilvánosságra az olasz rendőrség. Szakértők szerint a viadukt látszólag épen maradt részei közül több most is omlásveszélyes. Van olyan szakasz, amit szinte azonnal el kéne bontani.

 

350 milliós teher az új stadion

Idén eddig 350 millió forintjába került Szombathelynek, hogy nem találtak magáncéget, amelyik üzemeltetné a Haladás tavaly átadott stadionját. Ez már most több, mint amennyibe a korábbi aréna egész éves működtetése került. 

Tíz másodperc múlva zuhant le a gép

Tíz másodperccel a felszállás után zuhant le egy repülő Mexikóban. A gép ezután kigyulladt, de a csodával határos módon mindenki túlélte a balesetet. Sőt a legtöbben karcolás nélkül úszták meg a zuhanást.

Nem ült le a repülőn - megakadályozta a kitoloncolást

Nem ült le a repülőn, így akadályozta meg egy svéd egyetemista diáklány, hogy visszatoloncoljanak egy férfit Afganisztánba. A gép emiatt nem tudott felszállni a göteborgi reptérről. Az esetről videofelvétel is készült. Az akció végül elérte a célját, mert a hatóságok mindkettőjüket leszállították a gépről.

Lövöldözés Torontóban

Hárman, köztük a támadó halt meg, 12-en pedig megsérültek a kanadai lövöldözésben. A lövöldözőről videó is készült, ezen látszik, hogy gondolkodás nélkül tüzelni kezd. Egyelőre úgy tűnik, nem terrortámadás történt.

Elnevette magát a hírre

A hétfői helsinki csúcs után idén ősszel így ismét találkozhat egymással a két ország vezetője. A hír hallattán Trump hírszerzési igazgatója elnevette magát. Közben egyre nehezebb követni, hogy Trump éppen mit gondol Oroszországról. Szinte naponta változik, hogy szerinte fenyegetést jelentenek Amerikára vagy sem.

 

Gyerekek is meghaltak


szerző:
2018.07.20. 18:30
Gyerekek is meghaltak

Legkevesebb 11-en meghaltak, köztük gyerekek is, amikor elsüllyedt a kacsahajójuk a viharban Amerika egyik népszerű üdülőhelyének taván. A sérültek közül többen válságos állapotban vannak.

Aki vesztett, az is ünnepelt

 Franciaországban és Horvátországban is az utcákra vonultak a drukkerek a tegnapi VB-döntő után. A francia köztársasági elnök a játékosokkal együtt az öltözőben ünnepelte, hogy 4-2-re legyőzték Horvátországot. Ezzel másodszor hódították el a trófeát. A vereség ellenére a horvátok egyáltalán nem búslakodtak, Zágrábban valóságos népünnepély kezdődött.

„20 éves megállapodást rúg fel”

Kutatóhelyek szűnhetnek meg, és fiatal kutatók mehetnek el Magyarországról amiatt, hogy a kormány átalakítaná a Magyar Tudományos Akadémia költségvetését. Ezt mondta Híradónknak Pléh Csaba, Széchenyi-díjas akadémikus. A teljes interjút megnézheti: ITT.

Meghalt egy búvár, aki a thaiföldi barlangban rekedt gyerekek mentésében segített

Meghalt az egyik búvár, aki a thaiföldi barlangban rekedt gyerekek és edzőjük mentésében vett részt: oxigénpalackot vitt nekik. A korábban katonai búvárként dolgozó önkéntes már kifelé tartott, amikor elfogyott a levegője. Közben a katonaság új tervvel állt elő: lyukat fúrnak a barlang fölötti hegyen és úgy hozzák ki a gyerekeket.

Megint lecsapott a Novicsok

Ismét Novicsok típusú idegméregtől kerültek kórházba ketten az Egyesült Királyságban. A negyvenes éveiben járó párról először azt hitték, hogy szennyezett kábítószer miatt lettek rosszul. Korábban, a mostani eset helyszínétől nem messze szintén használták ezt az idegmérget az orosz-brit kettős ügynök Szergej Szkripal és lánya ellen.

Újra lehet határellenőrzés

A magyar tranzitzónákhoz hasonló, zárt táborokat állítanak fel Németországon belül, és már a határról oda viszik ezentúl a menedékkérőket, erről egyezett meg tegnap este Angela Merkel és koalíciós partnere, a német belügyminiszter. Azt egyelőre senki sem tudja, hogyan szűrik ki a menedékkérőket, de a magyar kormányszóvivő arra számít, hosszabb-rövidebb ideig az unión belül is visszatérhetnek a határellenőrzések.

 

Drágább lett a taxizás Budapesten

Életbe lépett a tarifaemelés. Az alapdíj másfélszeresére nő, 450 forint helyett 700 forint lesz. De emelkedik a kilométer- és a várakozási díj is. A taxisok szerint erre a növekvő költségeik miatt van szükség. A Párbeszéd politikusa szerint is kell emelni, de nem ennyit.

Nem véletlenszerűen ölt

Mészárlás az Egyesült Államokban. A marylandi Anapolisban egy férfi legkevesebb öt embert megölt és többeket megsebesített, amikor sörétes puskával tüzet nyitott egy helyi újság szerkesztőségében. A támadó zaklatási ügyéről korábban a megtámadott újság beszámolt, valószínűleg ez állhat a lövöldözés hátterében.

 

Kiesetek a címvédő németek a VB-ről

Már csütörtök reggel repülőre szállt, és hazautazott a német válogatott az oroszországi világbajnokságról, miután szerdán 2-0-ra kikaptak Dél-Koreától. Ezzel a világbajnoki címvédő utolsó helyen zárt a csoportjában, és kiesett a VB-ről. A német csapat 1938 óta nem szerepelt ilyen rosszul.

Kisebb volt a hitele a cégnek

Mégsem volt több mint 100 millió forintos hitele annak a cégnek, amelyet Kósa Lajos felesége vett meg 6 millió forintért tavaly márciusban. Ez derül ki a cég friss pénzügyi beszámolójából - ezt a Népszava szúrta ki.

Megszűnik az idősek támogatása

Megszűnhet az 55 év felettiek foglalkoztatása után járó adókedvezmény. Ez derül ki a Pénzügyminisztérium törvényjavaslatából. A Fidesz szerint most a munkaerőhiányt kell kezelni, ehhez pedig inkább a nyugdíjasok munkavállalását ösztönöznék.

Fehér bőrű és keresztény gyökerű kultúrából már nem lehet munkaerőt hozni Magyarországra. Ezt mondta a kereskedelmi kamara elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján. A kormány viszont azt mondja, lehet, például azért, mert többen jönnek haza Magyarországra, mint ahányan kivándorolnak.

Brutális tett: 31 év után meglehet a gyilkos

Őrizetbe vette a francia rendőrség annak a 4 éves kislánynak a szüleit, akinek megkínzott holttestét 31 éve találták meg egy autópálya mellett. A kislányt annyira súlyosan bántalmazták, hogy csak most sikerült azonosítani testvére DNS-e alapján.

LMP: új vezetés – új irány?

Beszéljünk az LMP-ről, amely a Jobbikkal egyike annak a két pártnak, amelyben a legnagyobb nyilvános felfordulás követte a választásokat. Személyi ügyek, fegyelmi ügyek, kizárás, eltiltás, új elnökség, amelynek tagjai között az országgyűlési frakció nem képviselteti magát – és a közvélemény érdeklődő részének egyáltalán nem világos, mit akar az LMP 2018 őszétől.

Magyar légszennyezés: halálos kór

A légszennyezéssel alig foglalkozik a politika, pedig világszerte évente milliók halnak meg miatta. Egy 2014-es nemzetközi tanulmány szerint a magyar légszennyezettségi adatok javulnak, de még mindig olyanok, mint a horror-példaként emlegetett Kínában. A szálló por egyedül Budapesten évente 1500-1800 életbe kerül.

 

Benzinár: 5-össel is kezdődhet?

Ön mennyiért tankolt utoljára? Az olaj, következésképpen a benzin ára majdnem mindenre hat és ugyanígy majdnem minden hat a benzin és az olaj árára, amivel világszerte magasan képzett szakemberek tízezrei foglalkoznak. Mire számíthatunk?

Trump mégis tárgyalna Észak-Koreával

Váratlanul újra találkozott egymással az Észak-Koreai diktátor és a Dél-Koreai elnök. Az újabb csúcstalálkozót Kim Dzsong Un kezdeményezte. A megbeszélésen ismét elkötelezte magát a teljes atommentesítés mellett. Donald Trump, aki a héten egyszer már lemondta a Kim Dzsongunnal tervezett találkozót most úgy reagált, arra készül, hogy megtartják a június 12-i csúcsot.

 

Európai baloldal: zuhanórepülés

Történelmi mélyponton a Német Szociáldemokrata Párt és a francia Szocialista Párt is, a választásokat rendre jobboldali pártok nyerik és erősödik a szélsőjobb. Képes a megújulásra az európai baloldal? Létrejöhet új baloldal? Keressük a választ!

Budapest: dugófőváros lett?

Az M0-ás befejező része Budán sehol. Sorozatban késnek fontos közlekedési beruházások. S persze sokan egyre idegesebbek a forgalomban. Még szerencse, hogy a kormány 10 évre szóló Budapest-stratégiát tervez. Addigra talán már emlékezni sem fogunk a nagyon hasznos Déli pályaudvarra, amit viszont meg akarnak szűntetni. Mi van itt? Mi lesz? Minek kellene lennie?

Wizz Air: top repülő cég a semmiből

Miközben légitársaságok mennek csődbe, többen és többet repülünk, mint valaha. Ezt úgy látszik, tudni vélte egy magyar cég, amely 15 év alatt a semmiből Európa egyik vezető légitársasága lett, tavaly több mint háromszor annyi utast szállított, mint Magyarország lakossága. Vendégünk Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója.

A fogyatékkal élők esélyei

Választási kampányokban, pártprogramokban nem esik szó róluk: vagy félmillió ember él valamilyen fogyatékossággal Magyarországon. Aki képes ellátni magát, havonta 21 ezret, aki erre nem képes, havonta 26 ezer forintot – a minimálbér egy ÖTÖDÉT kapja. Hogyan kellene javítani a helyzetükön?

Irán: újabb atomválság?

A Közel-Keleten továbbra sem csökkennek a feszültségek. Sőt. Adott két, feltörekvő középhatalom, Szaúd-Arábia és Irán, mindkettő a térség vezető hatalma szeretne lenni, egymással versengve fegyverkeznek és, noha közvetlen konfliktus - még - nincs közöttük, ellentétes oldalon állnak Szíriában, Irakban, Jemenben és Libanonban is.

Gyerekvállalás: nőügy?

Miért nem születik több gyerek Magyarországon? Hogyan lehetne megállítani a magyar népesség csökkenését? Na és, mit mondanak erről a szakértők?

Szél Bernadett volt Baló György vendége

Mostanában mintha majdnem minden az LMP-ről szólna a napi politikában: a baloldal szerint a Fidesz-kétharmad okozója, tényszerűen az ellenzék brutális vereségének részese, ugyanakkor a választások egyik nyertese a jövőre 10 éves Lehet Más a Politika, az LMP. Amelynek nincs elnöke, két társelnöke közül az egyik lemondott, a másik, aki 3 hete még miniszterelnökjelölt volt, Szél Bernadett.

Közvélemény-kutatók a választásról

A Magyarul Balóval adásában megmutatjuk azt a táblát, amelyben látható, hogy a választások végeredményétől mennyire tértek el az utolsó felmérések, hangsúlyozva, hogy csak listás szavazatokról van szó.

MOL: Mi lesz az olaj után?

Magyarország elsőszámú vállalata, a MOL ma tartotta éves közgyűlését. Több mint egy milliárd dolláros tiszta haszonról számoltak be, ez évtizedes vállalati rekord. De mi a MOL?

Választás’18: mi történt?

A választásokon leadott összes szavazat nagyjából felét a Fidesz-KDNP kapta, másik nagyjából felét az ellenzék együttesen. A választás mindig számtengert produkál és kínál az elemzőknek. Megnéztük, hogy az összes leadott szavazatból melyik pártnak hány kell egy mandátumhoz.

 

Választások után: Márki-Zay Péter

Először Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármesterrel beszélünk, őt nemrég teljes ellenzéki összefogással választottak polgármesterré. A választások előtt egy honlapon közzétette mind a 106 egyéni választókerület esélyes ellenzéki jelöltjét.

Választás’ 18: Ellenzékváltás?

Fidesz-KDNP kétharmadot szerzett, az ellenzék: javító DK és szerényen javító Jobbik és LMP – és nagyot bukó MSZP.  A Jobbik és az MSZP egy-egy politikusával keressük a választások tanulságait.

12 órát töltött a csatornában a gyerek

A 13 éves amerikai fiú a barátaival játszott, amikor beszakadt alatta egy szerelőakna teteje, és a csatornába esett. Nyolc métert zuhant, és a hömpölygő szennyvíz azonnal elsodorta…

 Választás’18: a tudományról

A Magyar Balóval tizennyolcadik kormánypártok nélküli választási vitája döntő fontosságú Magyarország és Európa jövőjében: a szükségesnél jóval szerényebben finanszírozott kutatás-fejlesztésről, az innovációról és a tudományról vitatkozik három ellenzéki politikus. A résztvevők: Polónyi István, MSZP, Rónai Sándor, DK és Hajnal Miklós, Momentum.

Megvannak az ellenzék jelöltjei?

Ha jól érti az ember az ellenzéket, akkor az egyéni választókerületekben dőlhet el a választás: de, hogy ez egyáltalán valamennyire szoros legyen, egyetlen esélyesnek tartott ellenzéki jelöltnek kellene versenyeznie a Fidesz-KDNP jelöltjével. Ehhez minden nagyobb pártnak meg kell győznie egyik-másik jelöltjét, hogy lépjen vissza, köszönjük a munkáját, sőt, segítsen meggyőzni a választókat, hogy másik párt jelöltjére szavazzanak. 

Fegyverkezik a világ?

Kína és Oroszország verseng egymással és Amerikával, sokfelé háborúk vannak és megjelent a globális terrorizmus és a szintén globális számítógépes – mondjuk így – kíberterrorizmus. Közben a katonai nagyhatalmak mindegyike új fegyverkezési programokba vágott, s nyomukban egyre nagyobb katonai erővel akarja növelni nemzetközi súlyát Törökország, Irán és Szaud-Arábia. Mi történik és ez mennyire veszélyes? 

Választás'18: A mezőgazdaság jövője

Választási vitasorozatunk tizedik része az általános médiában ritkán érintett agráriumról – itt dolgozik minden tízedik magyar foglalkoztatott. A kormánypártokat ma is hiába várjuk, így 3 ellenzéki párt politikusai vitatkoznak: mit tesznek, ha a hatalom részesei lesznek.

Több esély nyílt a kormányváltásra?

A hódmezővásárhelyi polgármester-választáson egy ellenzéki jelölt legyőzte a fideszes alpolgármestert vasárnap. Ennek nyomán a Fidesz mozgósít, közben az ellenzéki oldalon nem kevesen azt hiszik, nőttek az esélyek az áprilisi választásokra. Van-e újratervezés vasárnap óta?

 

Választás ’18: önkormányzatok jövője

Választási vitasorozatunk hatodik része. A kormánypártoknak a hódmezővásárhelyi bukta sem növeli bátorságukat, ma sem jöttek el, így 3 ellenzéki párt politikusai vitatkoznak egy-egy témáról. A mai téma: az önkormányzatok jövője.

Rezsicsökkentés: a fogyasztó bukja?

A Fidesz-KDNP 2014-es választási győzelmének talán döntő eleme volt a 2013-ban indult rezsicsökkentés, ettől kezdve változatlan hatósági áron kapjuk az energiát. Igen ám, de közben telt-múlt az idő és a világpiaci energiaárak zuhanásnak indultak, miközben a hazai árak változatlanok maradtak. Ennek következtében a rezsicsökkentésből lényegében rezsinövekedés lett. Ezt jó lenne tisztázni a kormányzat képviselőivel, de most is hiába hívtuk őket.

Választás '18 - Milyen a jó állam?

A kormánypártok ma sem jöttek el, így 3 ellenzéki párt politikusai vitatkoznak egy-egy témáról, hogy mit tesznek, ha a hatalom részesei lesznek. A mai téma: ki, milyen, mekkora államot akar? A résztvevők: Staudt Gábor, Jobbik, Szabó Tímea, Párbeszéd és MSZP és Fekete-Győr András, Momentum.

Választás: sík vagy lejtős pályán?

Szombattól hivatalosan is megkezdődik és 50 napig tart az amúgy négy éve folyamatosan érezhető választási kampány. A tét: 199 országgyűlési képviselői hely, ebből 93 pártlisták, 106 egyéni jelöltek között oszlik el. A választások törvényi és nyilvánossági keretei és ellentmondásai.

ÁMOKFUTÓ egy amerikai középiskolában

Legalább 17 ember meghalt és legalább 14-en megsérültek, amikor egy floridai középiskolában tüzet nyitott 19 éves korábbi diákjuk, Nicolas Cruz.

Választás'18: Paks2

Választási vitasorozatunk második része. A kormánypártokat is hívtuk, nem jönnek, így 3 ellenzéki párt politikusai vitatkoznak egy-egy témáról, hogy mit tesznek, ha a hatalom részesei lesznek. A mai téma: Paks2.

Az egészség ára: mi alapján dől el?

Ki, hogyan és milyen alapon dönt a kórházak és a műtétek állami támogatásáról, amely természetesen a mi pénzünkből működik, és ugyanígy ki és hogyan dönt arról, hogy mely gyógyszereket mennyire támogat a társadalombiztosítás, ugyancsak a mi pénzünkből. És persze: milyen egy ideális társadalombiztosítás és hol vagyunk ettől?

Szakképzés: értéktelen tudás?

Az általános iskola után 10-ből majdnem hatan nem gimnáziumban, hanem vagy szakgimnáziumban, vagy szakközépiskolában tanulnak tovább. A szakközépiskola viszont nem ad érettségit és tananyagában kevesebb közismereti óra van. Ezt az új rendszert nem kevesen bírálják.

Afrika: az örök válságkontinens?

Afrika. Migránsoknak nevezett elvándorlók és meleg – nagyjából ennyi jut legtöbbünk eszébe. Meg az a mostanában divatos politikusi szöveg, hogy ne jöjjenek Európába, vigyük oda a segítséget. Hát vigyük. Fogalmunk sem lehet róla, hova, kinek, mit, mennyit. Beszéljünk Afrikáról, pontosabban Fekete-Afrikáról az északi arab országokról délre.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való