KERESÉS search-close

"Magyar Éva" szerzővel ellátott tartalmak

Magyar Éva

Magyar Éva által létrehozott tartalmak (100):

Botrány Demeter Szilárd cikke miatt

Óriási felháborodást váltott ki Demeter Szilárd miniszteri biztos írása, amelyben Soros György gázkamrájának nevezte Európát. A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójának publikációját az Origo tette közzé szombaton. Ezután sorra jelentek meg a tiltakozások, így Izrael magyarországi nagykövetsége is elítélte az írást. Tiltakoznak ellenzéki politikusok és az irodalmi élet szereplői is. Demeter Szilárd egy nappal később visszavonta és törölte magát a Facebookról. Azzal kapcsolatos kérdésünkre, hogy állami pozícióit megtarthatja-e, ma sem a miniszterelnök sajtófőnöke, sem a kormányzati tájékoztatási központ nem válaszolt.

Maradnak a jelenleg is érvényes járványügyi intézkedések

Egyelőre nem szigorít, igaz, nem is enyhít a kormány: maradnak a jelenleg is érvényes járványügyi intézkedések. Gulyás Gergely miniszter a kormányinfón azt is mondta, hogy türelmet kér az emberektől, legkorábban december második hetében tudják majd megmondani, hogy karácsonykor milyen szabályok lesznek érvényesek. Közben a fertőzöttek száma 6360-nal emelkedett az elmúlt 24 órában, és 115-en meghaltak.

Kövér László szerint nincs tervbe véve újabb szigorítás

Már látszanak a két héttel ezelőtt bevezetett járványügyi intézkedések hatásai, Rusvai Miklós virológus azt mondja, nem indokolt további szigorítás. Nem is készül ilyesmire a kormány, legalábbis Kövér László szerint, aki hétfőn osztrák kollégáját tájékoztatta a magyar járványügyi helyzetről. Az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján azt mondták, a mai kormányülésen született döntésekről csütörtökön adnak tájékoztatást.

Újra elkapta a koronavírust a magyar férfi kosárlabda válogatott néhány játékosa

Néhány hét után három játékosa is újrafertőződött koronavírussal magyar férfi kosárlabda válogatottnak. Mindhárom játékos jól van, nincsenek tüneteik, ahogy az előző fertőzésnél sem voltak. Jelenleg az egész csapat karanténban van Ljubljanaban, a szlovéniai Európa-bajnoki selejtező helyszínén egy hotelben. A híradónk által megkérdezett víruskutató szerint az újrafertőződés rövid időn belül akkor lehetséges, ha az első fertőzésnél nem, vagy alig jelentkeztek tünetek, így nem alakult ki immunválasz a szervezetben.

Hivatalában marad Budakalász homofób jegyzője

Hivatalában marad Budakalász homofób jegyzője, miután a polgármester nem fogadta el a lemondását. Deák Ferenc egy múlt héten kiszivárgott hangfelvétel szerint azért nem vett fel anyakönyvvezetőnek egy férfit, mert homoszexuálisnak vélte. A pályázóval már minden feltételről megállapodtak, végül mégis elutasították. A felvételt a Telex hozta nyilvánosságra. Az ügyben eljárást indított az Egyenlő Bánásmód Hatóság. 

Kiskapu a nőgyógyászoknak

Népesedéspolitikai okból ragaszkodik a kormány ahhoz, hogy a nőgyógyászokra ne vonatkozzon az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény egy része az Orvosi Kamara szerint. Azaz számukra nyitva hagynának egy kiskaput, és ők állami kórházban is elláthatnák a magánbetegeiket. Szakértők szerint ezzel a hálapénz is tovább élne, holott annak felszámolása volt a törvény egyik legfontosabb célja.

Gulyás Gergely: A kaszinók nem szórakozóhelyek, hanem üzletek

Azért lehetnek nyitva a kaszinók a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet idején is, mert jogi értelemben nem szórakozóhelyek, hanem üzletek. Ezt válaszolta ma (november 19.) az RTL Híradó kérdésére a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A Demokratikus Koalíciónál viszont azt mondják: azért nem zárták be a kaszinókat, mert a tulajdonosaik kormányközeli üzletemberek.

Cser-Palkovics szerint tönkretenné az önkormányzatokat az iparűzési adó felfüggesztése

Hagyja békén dolgozni az önkormányzatokat – ezt kéri a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökétől Székesfehérvár fideszes polgármestere. Cser-Palkovics András először a Facebookon háborodott fel az iparűzési adó felfüggesztésére vonatkozó ötleten. Ma Híradónknak is megerősítette: szerinte tönkretenné az önkormányzatokat egy ilyen döntés. A kormány azt közölte, a kamara javaslatát még nem kapták kézhez.

Sírva hívta fel a párját a focista, mert attól félt, hogy nem éri meg a reggelt

Harmincnégy éve sportol, egészséges, ezért nem hitte, hogy komolyabb tüneteket okozhat nála a koronavírus-fertőzés. Ezt mesélte Híradónknak Bankos Barnabás futballista, aki végül több mint egy hétig volt kórházban, és attól félt, hogy meghal. Szakemberek már korábban arra figyelmeztettek, hogy a fiatal kor és a kicsattanó egészség nem garancia az enyhe tünetekre.

Babák Mihály: Az emberneveléshez nem árt a fizikai bántalmazás

Az emberneveléshez nem árt a fizikai bántalmazás. Ezt Szarvas fideszes polgármestere mondta nemrég a képviselőtestület ülésén, miközben egykori tanáraira emlékezett. Magyarországon törvény tiltja a fizikai erőszakot a gyerekekkel szemben, mégis előfordul 8-10 eset évente, amikor az oktatási jogok biztosa vizsgálatot indít pedagógusok ellen. Az RTL Híradónak nyilatkozó gyerekjogi szakértő szerint egyetlen pofon is élethosszig tartó traumát okozhat.

Orosz vakcina érkezhet először Magyarországra

Már a jövő héten Magyarországra érkezhet tíz adag, Oroszországban fejlesztett koronavírus-elleni vakcina, hogy a magyar hatóságok elvégezhessék a szükséges vizsgálatokat az oltóanyagon – ezt Szijjártó Péter külügyminiszter jelentette be. Orbán Viktor miniszterelnök pedig reggel arról beszélt, hogy az oltóanyagok felgyorsított engedélyeztetési eljárása nem mehet a biztonság rovására.

Orbán Szijjártónak: „60 fölött lehet, hogy elvinne”

Ha hatvan fölött lenne, lehet, hogy elvinné a betegség. Ezt mondta ma (november 12.) Orbán Viktor a koronavírusos Szijjártó Péternek. A külügyminiszterről múlt héten, Thaiföldön derült ki, hogy fertőzött. Előtte Kambodzsában járt, ahol a látogatása után több kormánytag is karanténba került és tucatnyi iskolát bezártak. A külügyminisztérium szerint Szijjártó Péter minden járványügyi szabályt betartott.

Az ellenzék egyetért a szigorításokkal, de szerintük a kormány nagyon elkésett

Egyetértenek a szigorításokkal, de szerintük a kormány nagyon elkésett, és ez több száz ember életébe került Magyarországon. Így reagált az ellenzék a miniszterelnök által bejelentett járványügyi intézkedésekre. A Parlamentben ma többen napirend előtti felszólalásban fogalmazták meg aggályaikat. Kormánypárti politikusok viszont arról beszéltek, hogy Európa más országaiban még rosszabb a helyzet.

6 millió embert kellene beoltani a járvány megállításához

Újabb egészségügyi intézkedéseket ígért Orbán Viktor, miután szombaton a járványügyi tanácsadóival tárgyalt. Megismételte, hogy a vakcina a megoldás. Azt mondta: az európai, a kínai és az orosz oltás is eljut Magyarországra, de addig még jónéhány hét eltelik. A Híradónk által megkérdezett szakember szerint 6 millió embernek kell átesnie a fertőzésen, vagy oltást kapnia Magyarországon a járvány megállításához.

Adózási engedményeket és bértámogatást kért a Kereskedelmi és Iparkamara a kormánytól

Az iparűzési adó teljes felfüggesztését és a társasági nyereségadó majdnem felére csökkentését várja egy évre a Kereskedelmi és Iparkamara. Ezt Parragh László elnök mondta az RTL Híradónak, miután a miniszterelnökkel tárgyalt. Orbán Viktor a kormány új gazdasági mentőcsomagjához kérte a kamara javaslatait. A kamara azt is szeretné, hogy a bezárt vendéglátóhelyek dolgozói kapjanak 50 százalékos bértámogatást.

Odaadják az 1,3 milliárdot

Hiába maradt el idén az augusztus 20-i tűzijáték, az árát nem spórolja meg a kormány. A hvg.hu írta meg először, hogy a szervezéssel megbízott Antenna Hungária megkapja a tűzijátékra szánt 1,3 milliárd forintot, méghozzá előlegként. A kormány ugyanis nem törölte, csak jövő évre halasztotta az idei programokat és szerintük ez így észszerű. A Jobbiknál azt mondják: már az idei közbeszerzést is felelőtlenség volt kiírni.

Ismét rendkívüli jogrend van érvényben

Felgyorsult a koronavírus-járvány terjedése, gyors intézkedésekre van szükség. Ezzel indokolta a miniszterelnök, hogy a tavaszi után miért vezetnek be ismét rendkívüli jogrendet. A kedd esti bejelentés óta a kormányrendelet is megjelent a szigorításokról. Egyebek között kijárási korlátozást vezetettek be és ingyenessé tették a parkolást. Az ellenzék szerint elkéstek, és az intézkedéseik többsége a járvány ellen semmit nem ér.

Három napra bezáratott egy élelmiszerüzletet a rendőrség Budapesten

Három napra bezáratott egy élelmiszerüzletet a rendőrség Budapesten. A pesterzsébeti üzletben kedden délután tartottak ellenőrzést.

205 - soha annyian nem szorultak lélegeztetésre

Még soha annyian nem szorultak lélegeztetésre koronavírus miatt Magyarországon, mint jelenleg. Az Operatív Törzs által közölt adatok szerint 205-en vannak lélegeztetőgépen. Pontosan két és félszer többen, mint a tavaszi járványhullám legrosszabb napján. Az új fertőzöttek száma 1820-szal emelkedett, és egyetlen nap alatt 38-an haltak meg. Közben a cseh miniszterelnök megköszönte Orbán Viktornak, hogy Magyarország lélegeztetőgépeket küld Csehországnak.

Hiába keresték a védőoltást

Keveset kaptak, csak a krónikus betegeket tudják beoltani influenza ellen – ezt az információt kapta a háziorvosától egy budapesti asszony. Fizetne is a vakcináért, de idén a patikák nem árulják, mert az állam felvásárolta a készletet, és aki kér, ingyen kaphat belőle. Gulyás Gergely miniszter csütörtökön elismerte, hogy néhány háziorvosnál lehet átmeneti fennakadás, de azt is mondta, hogy van elegendő oltóanyag és utánrendelni is tudnak, ha elfogyna a jelenlegi készlet.

Rosszul adhatták be Orbán Viktornak az oltást?

Rosszul olthatták be Orbán Viktort, nem szabadott volna megpaskolgatni a miniszterelnököt, mielőtt beadták neki az influenza elleni védőoltást - ezt állítja több orvos. Más hibát is felfedeztek az oltás módszerében, ami szerintük akár zsírszövet-elhalást is okozhat Orbán Viktornál. Kérdéseinkre a Honvédelmi Minisztérium azt közölte, hogy az oltási protokollnak megfelelően végezték el a kezelést.

Kompromisszumot ajánl az orvosi kamara

Továbbra sem csillapodnak a kedélyek az egészségügyi dolgozók szolgálati jogviszonyáról szóló törvény kapcsán. Az országgyűlés két hete fogadta el, az érintettek azóta tiltakoznak ellene. Az orvosi kamara kompromisszumos javaslatokat fogalmazott meg, a Magyar Orvosok Szakszervezete pedig úgynevezett rendszerelhagyási szándéknyilatkozatok gyűjtésébe kezdett. Ezzel a kormányra akarnak nyomást gyakorolni. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nyitott az orvosok észrevételeire - ezt közölték kedden Híradónkkal.

Veres kiiktatná a gyakorlatból a lombik programot

“Ki kellene iktatni a gyakorlatból” - ezt mondta a lombikprogramról Veres András püspök. A Katolikus Püspöki Konferencia elnöke szerint idézem: “súlyos bűnöket követünk el vele”. Erről a Magyar Hírlapnak beszélt. A kormány erre közölte: elkötelezetten támogatják a családokat abban, hogy “annyi gyermekük születhessen, amennyit szeretnének”.

Tízezer szakdolgozó felmondana

A szakdolgozók harmada inkább elhagyná az állami egészségügyet, mint hogy szolgálati jogviszonyban dolgozzon. Ez derül ki a szakdolgozói kamara online felméréséből. Harmincezren töltötték ki a kérdőívet, és csaknem tízezren elfogadhatatlannak tartják az új törvény által diktált szabályokat. Sokan külföldre mennének, mások inkább vállalkozást indítanának. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint nem lesz tömeges pályaelhagyás.

Szakmai alkalmatlanság miatt menesztették, az orvos szerint nem volt panasz a munkájára

Nem tartja kizártnak, hogy a Magyar Orvosi Kamarában vállalt szerepe miatt menesztették. Ezt mondta Híradónknak az a pszichiáter, akit hétfőn küldtek el a Szegedi Tudományegyetemről. A rektor elsősorban szakmai alkalmatlansággal indokolta döntését, az orvos viszont azt mondja, hogy korábban nem volt panasz a munkájára. Elnöke a MOK megyei etikai bizottságának is, amelyik még tavasszal vizsgálatot indított a rektor ellen.

Nem kapcsolódnak a politikához azok a befektetők, akik szeretnék felvásárolni a Budapest Airportot

Nem kapcsolódnak a politikához azok a befektetők, akik konzorciumba szerveződve szeretnék felvásárolni a Budapest Airportot. Ezt az RTL Híradóval az Indotek Csoport vezérigazgatója közölte, aki az ország egyik leggazdagabb embere, és tavasszal Tiborcz Istvánnal üzletelt. A repülőteret a kormány már régóta szeretné magyar kézben tudni, de a Budapest Airport szerint nem eladó a repülőteret üzemeltető cégcsoport. A kormány azt írta, örülnek, ha újra magyar kézbe kerül.

Még visszatérhet Dzsudzák Balázs a válogatottba, ezért tarthatja meg diplomata útlevelét

Még visszatérhet Dzsudzák Balázs a válogatottba - ezzel indokolta az ATV kérdésére pénteken Szijjártó Péter külügyminiszter, hogy miért tarthatja meg diplomata útlevelét Dzsudzsák Balázs. A miniszterrel köztudottan jó viszonyban lévő focista jelenleg Debrecenben, a másodosztályban játszik. Márciusban, a koronavírus-járvány első hullámában a külügyminisztérium hozta haza az Arab Emírségekből. Akkor derült ki, hogy diplomata útlevele van. A tárca szerint azért, hogy a válogatott kapitányaként egyszerűbben utazhasson. Jelenleg nem tagja a válogatott keretnek, de Szijjártó Péter szerint még visszatérhet.

Magyar Orvosi Kamara: Katonák nem leszünk!

Katonák nem leszünk – így reagált a Magyar Orvosi Kamara az Országgyűlés által tegnap elfogadott új egészségügyi törvényre. A szakmai szervezet szerint kórházi osztályok maradhatnak orvos nélkül és közvetlen veszélybe kerülhet a lakosság egészségügyi ellátása, mert a jogszabály sérti az orvosok alapvető jogait, és vállalhatatlan korlátozásokat ír elő. Például a másodállásokra vonatkozóan. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint nincs veszélyben az egészségügyi ellátórendszer.  

Elfogadták az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényt

Elfogadta az országgyűlés az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényt. A kormánypártok szerint történelmi jelentőségű jogszabály született az orvosok drasztikus béremeléséről, az ellenzék viszont több pontját is kifogásolta a vitában. Végül mégis megszavazták, mert az orvosok bérének jelentős mértékű emelésével egyetértenek.

Müller Cecília: nem alakult ki gócpont a Szuperkupán

Nem alakult ki gócpont a tíz nappal ezelőtti budapesti Szuperkupán - erről az RTL Híradó kérdésére beszélt Müller Cecília országos tisztifőorvos az Operatív Törzs mai sajtótájékoztatóján. A Népszava közben arról ír, hogy a szervezők nem végeztek olyan vizsgálatokat, melyekből kiderülhetne, hogy járványügyi szempontból kudarc volt-e, vagy sem a Szuperkupa. Az UEFA szerint sikeres volt, ezért is döntöttek úgy, hogy a nézők részlegesen visszatérhetnek a stadionokba. 

Kevés vagy elég ennyi teszt?

Még soha nem végeztek annyi koronavírus-tesztet Magyarországon, mint tegnap. Tizenháromezer fölé emelkedett a napi mintavételi szám, de az Egészségügyi Világszervezet ajánlásai szerint még ez is kevés, mert a pozitív eredmények aránya 5 százalék fölött van. Korábban a miniszterelnök azt mondta, Magyarország betartja a WHO javaslatait, a Párbeszéd szerint viszont nyilvánvalóan nem, mert ahhoz sokkal többet kellene tesztelni. 

Gyomorgörccsel gondol a budapesti Szuperkupára a bajor miniszterelnök

Gyomorgörccsel gondol a budapesti Szuperkupára a bajor miniszterelnök. Markus Söder szerint a szurkolóknak nem lenne szabad elutazniuk a csütörtöki meccsre, mert járványügyi szempontból a magyar főváros rizikós hely és a mérkőzés egy újabb fertőzéshullám gócpontja lehet. A Fidesz szerint nem lesz baj, ha a résztvevők betartják a szabályokat. Közben Budapesten máris forgalomkorlátozások vannak a mérkőzés miatt.

Szakorvos: „Nem igaz, hogy a kórházi kapacitások szinte korlátlanok!”

Nyílt levélben fogalmazta meg aggodalmait a covidos betegek ellátása kapcsán egy intenzív terápiás szakorvos. Máté-Horváth Nóra szerint nem igaz, hogy a kórházi kapacitások szinte korlátlanok, és az sem, hogy mindenki ellátáshoz juthat Magyarországon. Elsősorban azért, mert nincs elég, speciálisan képzett intenzíves szakápoló. A Népszava közben arról ír, hogy elkezdték átvezényelni az egészségügyi dolgozókat a létszámhiánnyal küzdő Korányi kórházba.

Lélegeztetőgép-raktárbázis épül Magyarországon

Lélegeztetőgép-raktárbázis épül Magyarországon. Erre egy szerdai döntéssel 2,5 milliárd forintot különített el a kormány, de azt később megtéríti az Európai Unió. Az még nem dőlt el, hogy hol lesz a raktárbázis, de a külügyminisztérium államtitkára szerint az Európai Unió által vásárolt berendezéseket tárolják majd ott. A DK viszont azt mondja, Magyarországnak semmi szüksége rá, ahogy arra a 16 ezer lélegeztetőgépre sem volt, amit még korábban és szerintük túl drágán vásárolt az állam.

Szigorítják a maszkviselés szabályait Budapesten

Marhaságnak nevezte Karácsony Gergely a Fidesz-KDNP javaslatát a hétfői rendkívüli közgyűlésen. A kormánypárti frakció 50 milliárd forintot akart elkülöníttetni a fővárosi költségvetésből gazdaság élénkítésre, pedig a főpolgármester szerint pontosan tudják a képviselők, hogy erre nincs pénze Budapestnek. A maszkviselési szabályokat viszont szigorították, és a kormánytól szűrőpontok felállítását kérik.

Alapjövedelemért kampányol a Párbeszéd

Havonta százezer forint minden felnőttnek, és ötvenezer gyerekenként. Ennyi alapjövedelmet adna a Párbeszéd, hogy megszűnjön az emberek létbizonytalansága Magyarországon. Az ellenzéki párt szerint az alapjövedelem forrása megvan a magyar költségvetésben, csak le kellene állítani a túlárazott állami beruházásokat és a korrupciót. A Híradónk által megkérdezett gazdasági szakember viszont azt mondja, legfeljebb évek alatt lehetne bevezetni. A kormánynak viszont egyáltalán nem áll szándékában az alapjövedelem bevezetése.

Több zsák konzultációs kérdőívet öntöttek Rogán Antal budai otthonának kertjébe

Több zsák konzultációs kérdőívet öntöttek Rogán Antal miniszter budai otthonának kertjébe a Momentum aktivistái. Szerintük a legutóbbi, koronavírusról szóló nemzeti konzultáció kormánypropaganda volt 2 milliárd forintért, közben az iskoláknak és a kórházaknak nem jut fertőtlenítőszerre. A miniszterelnök tegnap este azt mondta a konzultációról, hogy ő nyugodtabb és magabiztosabb lett tőle. A Kormányzati Tájékoztatási Központ szerint a Momentum Rogán Antal szomszédait zaklatta.

Két díjat is besöpörhetett Mundruczó Kornélék filmje

Két díjat is besöpörhetett Mundruczó Kornélék filmje a Velencei Filmfesztiválon. A Pieces of a Woman főszereplője elhozta a legjobb női alakításért járó elismerést. A filmet várhatóan november vége és január között mutatják be a nagyközönségnek. A vírushelyzet miatt egyébként kevesen voltak jelen az eseményen.
A Mundruczó Kornéllal készült beszélgetést ide kattintva nézheti meg hosszabban.

Az életmentő beavatkozásokat is kifizettetik azokkal, akinek TB-tartozásuk van

Az életmentő beavatkozásokat is kifizettetik utólag azokkal, akiknek legalább hathavi tb-tartozásuk van. Erre egy szakmai konferencián hívta fel a résztvevők figyelmét a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő főigazgatója. A kórházak maximum 750 ezer forintot kérhetnek a sürgősségi ellátásért. Az MSZP a rendelet visszavonását követeli.

A főpolgármester azt szeretné, ha a budapesti labdarúgó Szuperkupa-döntő zártkapus lenne

500 magyar mentőszolgálati dolgozó ingyen nézheti meg a Szuperkupa-döntőt szeptember 24-én. Az MLSZ és az UEFA elnökei ezzel szeretnék elismerni a munkájukat. Közben a főpolgármester kezdeményezte, hogy a járványhelyzet miatt zárt kapus legyen a mérkőzés. A Híradónk által megkérdezett virológus szerint sem jó ötlet húszezres tömegrendezvényt tartani két hét múlva Budapesten. A kormánynak viszont egyelőre nem áll szándékában betiltani az eseményt.

Kijárási tilalom a szociális intézményekben

Kijárási tilalmat rendelt el az országos tisztifőorvos a szociális intézményekben. Látogatók sem mehetnek be, csak rendkívüli esetben. Közben újabb iskolákban vezettek be korlátozó intézkedéseket a koronavírus miatt. Egy szolnoki szakképzőben a teljes tantestületet hatósági karanténban van, miután kiderült, hogy az egyik oktató fertőzött. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint nem indokolt, hogy országosan átálljanak az iskolák digitális oktatásra.

Csúcson a vírus, mégis jöhetnek

Negatív teszttel érkeztek, és szigorúan betartják a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség járványügyi előírásait. Ezt mondta az MLSZ szóvivője az RTL-Híradónak az orosz labdarúgókról, akik a magyar válogatott ellen játszanak este Budapesten. Magyarország szeptember elsején zárta le határait a külföldiek előtt, de bizonyos feltételekkel például a visegrádi országok állampolgárai beutazhatnak. Orbán Viktor pénteken azt mondta, azért, mert jók a számaik. Ehhez képest az elmúlt napokban Közép-Kelet Európában mindenhol csúcsot döntött az új fertőzöttek száma.

Készenlétben kell tartani a kórházi ágyak húsz százalékát

A kórházi ágyak húsz százalékát kell készenlétben tartaniuk az egészségügyi intézményeknek a koronavírus járvány második hullámára készülve – a Portfolio cikke szerint erre utasította az igazgatókat Kásler Miklós miniszter. Tavasszal az ágyak felét szabadíttatta fel, akkor drámai felvételek készültek olyan betegekről, akiket egyszerűen kitettek a kórházból. Most egyetlen beteget sem hazaküldeni – állítja a minisztérium. Közben egyre több a beteg: a Bács-Kiskun megye Lakiteleken gyakorlatilag bezárt a polgármesteri hivatal, miután a polgármesterről kiderült, hogy koronavírusos.

Az Országos Vadászkamara kéri, hogy a külföldi bérvadászokra ne vonatkozzon a beutazási tilalom

Mentesítsék a beutazási tilalom alól a külföldi bérvadászokat – ezt kéri a kormánytól az Országos Magyar Vadászkamara. Szerintük óriási veszteséggel járna, ha a határzár miatt a mostani gímbika szezonban nem jöhetnének Magyarországra. Az Agrárminisztérium ma azt közölte Híradónkkal, hogy szeptemberben nem számíthatnak külföldi vadászokra a vadásztársaságok, mert az emberek egészsége fontosabb szempont.

Két negatív PCR teszttel kiváltható a karantén a kontaktszemélyeknél

Mától két negatív PCR teszttel azok is kiszabadulhatnak a karanténból, akik azért kerültek be, mert koronavírus-fertőzöttek kontaktjaiként azonosították őket. Eddig nekik muszáj volt kivárni a két hetet. Ez alól csak egyedileg kaphattak felmentést. Valószínűleg ez történt Gulyás Gergely miniszter esetében is a múlt héten.

Elnémult az interneten, miután Erdő Péter bíborosnál járt

Nem frissíti ezentúl közösségi oldalait az ország egyik legnépszerűbb papja – erről a Magyar Hang írt először. Hodász András azután jelentette be, hogy elnémul az interneten, miután Erdő Péter bíborosnál járt. Úgy tudjuk, a videói miatt rendelték be. Lukácsi Katalin, volt KDNP-s politikus szerint azért tiltották le az atyát a vlogolásról, mert a hatalom már az egyház szabadságát is korlátozza. Hodász atyát kerestük, de azt üzente: nem nyilatkozhat.

Tovább nyomoznak az egykori Türr István Képző és Kutató Intézet 25 millió forintos hóeltakarítási szerződése miatt

Tovább nyomoznak az egykori Türr István Képző és Kutató Intézet 25 millió forintos hóeltakarítási szerződése miatt. A rendőrség négy évnyi vizsgálat után tavaly egyszer már befejezte az eljárást azzal, hogy nem történt bűncselekmény. Most viszont az ügyészség elrendelte a folytatást – erről a 444.hu írt először. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának egykori háttérintézményénél egy focipályányi terület síkosságmentesítésére szerződtek - egy reklámcéggel.

Kizáratnák a Fideszből Simonka Györgyöt

Kizáratná a Fideszből Simonka Györgyöt a párt medgyesegyházai csoportelnöke. Szerinte esélytelenül vágnak neki a 2022-es választásoknak Dél-Békésben, ha a milliárdos költségvetési csalással vádolt politikus továbbra is a Fidesz tagja marad és „folytatja romboló tevékenységét.” A Fidesz nem válaszolt a kérdéseinkre.

Bánsági Ildikó a valódi párbeszédet hiányolta

Nem a Nemzeti Színházzal és nem annak vezérigazgatójával, Vidnyánszky Attilával van baja, hanem azzal, hogy sok régi kolléga már egymással sem tud beszélgetni. Ezt mondta Híradónknak Bánsági Ildikó, aki hétfőn mondott fel a munkahelyén. Ahogy fogalmazott: a Színművészeti Egyetem körül zajló események miatt végleg betelt nála a pohár. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón ma elismerte, hogy a kuratórium összetétele jogi szempontból aggályos lehet.

Nem fogadja el a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumát a Hallgatói Önkormányzat

Tiltakozó megmozdulásokat ígér a Színház- és Filmművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzata mindaddig, amíg a kormány nem veszi figyelembe a kéréseiket az egyetem szervezeti átalakításával kapcsolatban. Az Innovációs- és Technológia Minisztérium erre nem reagált, de szerintük az átalakítás sikere érdekében elengedhetetlen az érdemi párbeszéd.

Vidnyánszky Attila lett a Színműt fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke

Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház vezérigazgatóját választották a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnökévé. Az egyetem szervezeti átalakítása néhány hete merült fel, és sokan tiltakoztak ellene, mert féltették az intézmény függetlenségét. A DK szerint Vidnyánszkyval a Fidesz bábja került pozícióba, a kormánypártnál pedig azt mondják, vele korszerűsödhet az egyetem. 

Munkanélküliség: 4 éves csúcson

Négyéves csúcson a munkanélküliségi ráta Magyarországon. Utoljára 2016. áprilisában volt olyan magas, mint idén júniusban, azaz 5,1 százalék – derül ki a Statisztikai Hivatal friss adataiból. A kormány szerint viszont bíztató, hogy közben a foglalkoztatottak száma is emelkedik. A szocialisták azt mondják, sok család az utolsó tartalékait éli fel, ezért továbbra is azt követelik, hogy három helyett kilenc hónapig járjon az álláskeresési járadék.

Magyar filmsiker Indiában

Két díjat is nyert Bollywoodban, az ázsiai filmgyártás fellegvárában Goztola Kristina és Halmi Péter legújabb kisjátékfilmje, A nyaklánc. Az alkotást januárban Párizsban forgatták. A legjobb rendezésért járó díj mellett a zsűri különdíját is elvitték.

Paneltűz: füstmérgezést kapott két rendőr

Füstmérgezést kapott két rendőr egy budapesti paneltűzben. A XI. kerületben kedden délután gyulladt ki egy erkély, a lángok pedig átterjedtek egy másikra is. A rendőrök a lakóknak igyekeztek segíteni, hogy biztonságban kijussanak az épületből. Kórházba vitték őket, de információink szerint már jól vannak.

Kitüntették az elítélt orvost

Kitüntették az orvost, akit korábban felfüggesztett börtönre ítélt a bíróság, mert pénzt kért a betegeitől a műtétek előtt. Az onkológus-nőgyógyász emiatt egy ideig nem is dolgozhatott a veszprémi kórházban, de az idei Semmelweis-napon orvosigazgatói dicséretben részesült – írja a 444.hu. A kórház főigazgatója délután azt közölte: a díjat adományozó orvosigazgatót írásbeli figyelmeztetésben részesítette.

Lánchíd: kiírják a közbeszerzést

Indulhat a Lánchíd felújítására kiírt közbeszerzési eljárás, miután rábólintott a Budapesti Közlekedési Központ igazgatósága. A tervek szerint jövő márciusban kezdődhet a munka, és 2023-ra érhet véget. A Lánchídon várhatóan másfél évig nem lehet majd közlekedni. Az elmúlt hónapokban egyre durvább politikai vita alakult ki a híd felújítása miatt.

Nagy ügyeket derített fel az Index

Nagy, közérdeklődésre számot tartó ügyek. Az Index újságírói az elmúlt években sok olyan történetet nyilvánosságra hoztak, melyekről az éppen aktuális hatalom inkább hallgatott volna. 21 évvel ezelőtt az egyik alapító lakásából szolgáltatták a híreket, ma az egyik legnagyobb hírportál az Index. "A mi történetünk itt ezzel véget ért" - írta néhány órával ezelőtt a Facebookon Dull Szabolcs, volt főszerkesztő.

Bölcsődékbe küldtek szájmaszkokat

Harmincezer szájmaszkot küldött bölcsődékbe és családokat támogató civil szervezetekhez a Családbarát Ország Nonprofit Kft. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának háttérintézménye azt nem árulta el, hogy mennyit költöttek a logózott maszkokra. Az országos tisztifőorvos kifejezetten ellenzi a maszkhasználatot kisgyerekeknél, de állítólag nem is nekik szánták a védőeszközöket. Egy balatonlellei bölcsődében készült fotón viszont a gyerekek viselik.

Értetlenül állnak a szigligeti polgármester lemondása előtt

Értetlenül állnak a helyiek Szigligeten a polgármester lemondása előtt. Balassa Balázs tegnap jelentette be, hogy távozik posztjáról és a kizárólag függetlenekből álló képviselőtestület is feloszlatta magát. A polgármester egyelőre nem adott konkrét magyarázatot a döntésére, de azt tudni lehetett róla, hogy Szigliget természeti értékeinek megőrzése és a beépítetlen Balaton-part a szívügye.

10 milliárd forintot költhetnek a jövő évi vadászati világkiállítás előkészítésére

A korábbi 7 milliárd forint helyett már 10 milliárd forintot költhetnek a jövő évi vadászati világkiállítás előkészítésére - ezt Kovács Zoltán kormánybiztos mondta az RTL Híradónak. Az eseményre eredetileg egymillió látogatót vártak, de azóta kitört a koronavírus-járvány. A kormány azonban továbbra is kitart a rendezés mellett. A Jobbik szerint ilyen költségek árán nem szabadna megrendezni az eseményt, mert biztosan nem térül meg a befektetett pénz.

„Semmi köze a Fidesznek a józsefvárosi tüntetéshez”

 Semmi köze a Fidesznek a Józsefvárosban szombaton tartott tüntetés szervezéséhez - közölte a párt VIII. kerületi szervezete. A tiltakozók szerint a közétkeztetést végző cég romlott húst is felszolgál a gyerekeknek a menzán. A kerület ellenzéki polgármestere azt mondja, soha nem történt ilyen, viszont a Fidesznek érdekében áll, hogy - mint mondta - fizetett áltüntetőkkel hangulatot keltsen. Egy facebookos élő közvetítésből az derült ki, hogy a tiltakozók egy része vidékről érkezett, és nem is tudta pontosan, miért demonstrál.

Idén elmarad a tűzijáték

Járványügyi szempontból veszélyes lehet, ezért nem lesz tűzijáték az idén augusztus 20-án Budapesten, sőt a tisztavatás kivételével minden központilag szervezett rendezvény elmarad. Ezt Gulyás Gergely miniszter jelentette be a mai kormányinfón. „Örülök, hogy a kormány kivételesen hallgatott a józan hangokra” – így reagált a hírre Karácsony Gergely főpolgármester.

Nem hibáztak az újságírók

Nem hibázott a 24.hu, amikor három évvel ezelőtt nyilvánosságra hozta, hogy a Zánkai Erzsébet-tábor vezetője luxusvillából jár be dolgozni a munkahelyére. Az újságírók ellen Hornyák Tibor indított pert, mert szerinte megsértették a személyiségi jogait. A Fővárosi Ítélőtábla után a Kúria, most pedig az Alkotmánybíróság is kimondta: az újságírók közéleti kérdést vetettek fel.

Szíjj László milliárdosé az a luxusjacht, amelyiken kormányközeli üzletemberek is hajóztak az Adrián

Szíjj László milliárdosé az a luxusjacht, amelyiken korábban Mészáros Lőrinc, és más, kormányközeli üzletemberek is hajóztak az Adrián. Ezt az Átlátszó derítette ki. A Jobbik szerint súlyos probléma, hogy közpénzből halmoznak fel hatalmas vagyont a kormányhoz közel álló vállalkozók. Orbán Viktor korábban ezzel kapcsolatban azt mondta: az üzlet nem politikai kérdés.

Áttekintenék a teljes gyermekvédelmi rendszert a Kaleta-ügy kapcsán

A gyermekvédelem teljes rendszerét áttekintené a kormány a Kaleta-ügy kapcsán, és ahol törvénymódosításra van szükség, ott lesz – legkésőbb a Parlament őszi, vagy jövő tavaszi ülésszakán. Erről a kormányinfón beszélt Gulyás Gergely miniszter. Ellenzéki pártok nyilvános adatbázis létrehozását javasolják a pedofil bűnözőkről. Ez gyermekjogi szakértők szerint is fontos lenne.

Az egyik fő célja az MTA új elnökének, hogy jó kapcsolat legyen a tudomány és a politika között

Visszaszerezné a tavaly kiszervezett kutatóintézeteket az MTA-nak, de elsősorban arra törekszik, hogy jó kapcsolat legyen a tudomány és a politika között. Erről beszélt délelőtti online sajtótájékoztatóján Freund Tamás, az Akadémia kedden megválasztott, új elnöke. Azt is mondta, hogy az MTA vezetőjeként tisztelni fogja a kiválóságot – politikai hovatartozástól függetlenül.

Eltűntek itthonról a külföldi turisták

Gyakorlatilag eltűntek a külföldi turisták Magyarországról. Ez derül ki a Központi Statisztikai Hivatal frissen közzétett adataiból. Májusban 99 százalékkal kevesebb külföldi volt, mint tavaly ilyenkor. A Magyar Turisztikai Ügynökség szerint júliusban és augusztusban már lesz némi élénkülés, legalábbis az előzetes foglalási adatok alapján.

Idén sokan választják a tenger helyett a Balatont

Harminc százalékkal többen foglalnak szállást belföldre, mint tavaly ilyenkor – ez derül ki az egyik legnagyobb szálláskereső portál adataiból. Vagyis az idén sokan választják a Balatont a tengerpart helyett, ahogy ezt a miniszterelnök is javasolta a nyaralni indulóknak. Az árakról megoszlanak a vélemények.

Sokba kerülhet a TB-tartozás

Csípőprotézis-műtét nagyjából 800 ezer forint, epekő műtét 200 ezer. Tegnap óta fizetni kell a nem sürgősségi ellátásért azoknak, akiknek legalább hathavi TB-járulék tartozásuk van. Korábban elég volt az elmaradt járulékot pótolni. A TB-törvény szigorításával a kormány szándéka az volt, hogy igazságosabbá tegye a rendszert. Az ellenzék szerint ez nem sikerült, így  százezrek maradhatnak egészségügyi ellátás nélkül.

Hatályban marad a lúgos orvos elleni ítélet

Hatályban marad a lúgos orvos elleni ítélet, az egykori kórházigazgatónak le kell töltenie jogerős büntetését. A férfi 2018-ban 11 évet kapott, mert öt évvel korábban lúggal csonkította meg korábbi partnerét. A Kúria friss döntésével a büntetőügy végleg lezárult. Az áldozat azt mondta Híradónknak, hogy megkönnyebbült és a három éve indult polgári perben tovább küzd a kártérítésért.

65 milliárdból épül MotoGP pálya Hajdúnánáson

Olyan marketingértékkel bír, mint a Forma1 - ezzel magyarázza a kormány, hogy miért kezdenek Hajdúnánáson MotoGP, vagyis motoros világbajnoki pálya építésébe. A Somogy megyei Sávolyon 2008-ban már letették egy versenypálya alapkövét, de ott végül kudarcba fulladt a beruházás. A Jobbik szerint ezt a pályát, a Balatonringet kellene befejezni.

Sérti az uniós jogot az úgynevezett civiltörvény

Hátrányosan megkülönbözteti és indokolatlanul korlátozza a külföldről is támogatott szervezeteket – ezt csütörtöki ítéletében mondta ki az Európai Unió Bírósága. A civiltörvényt – a sorozatos tünetesek ellenére – még 2017-ben fogadta el a Parlament kormánypárti többsége. A civilek szerint a bíróság mai döntése értelmében vissza kell azt vonni. A kormány még tanulmányozza az ítéletet.

Július elsejéig marad az ingyenes parkolás

Tovább tart az ingyenes parkolás, mint a veszélyhelyzet. A kormány július elsejéig tartja fenn, hogy nem kell fizetniük az autósoknak, ez csak a fővárosban több száz millió forint bevételkiesést okoz az önkormányzatoknak. Korábban azt mondták, a veszélyhelyzet végével visszaáll a fizetési kötelezettség is, de a Miniszterelnökség államtitkára tegnap azt közölte: hagynak felkészülési időt. A DK-nál úgy gondolják, csak az önkormányzatokat akarják tovább sarcolni.

Minden eddiginél többe kerülhet a budapesti tűzijáték

Európa legnagyobb fény- és tűzijátékát szervezik meg augusztus 20-án Budapesten, ami minden eddiginél többe, akár 1 milliárd 300 millió forintba is kerülhet – erről a 24.hu írt először. Ha egyáltalán lesz az idén tűzijáték, mert Gulyás Gergely miniszter ma azt mondta, hogy erről majd csak július közepén dönt a kormány. A Jobbik azt követeli, hogy a Lánchíd felújítására költsék a tűzijáték árát, Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szerint viszont méltatlan vitatkozni az ünnepi látványosság áráról.

Strasbourgba mennek az ellenzéki képviselők

Elutasította az Alkotmánybíróság azoknak az ellenzéki képviselőknek a panaszát, akiket még 2018 decemberében kidobtak az MTVA épületéből. A politikusok azért tettek panaszt, mert az ügyben szerintük sérültek az Alaptörvényben rögzített jogaik. Miután Magyarországon minden jogorvoslati lehetőséget kimerítettek, most a strasbourgi Emberi Jogi Bírósághoz fordulnak.

Politikusok a kuratóriumokban

Varga Judit miniszter lesz a Miskolci Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke. A Győri Egyetem kuratóriumában pedig egy másik miniszter, Szijjártó Péter kap helyet. Ezt csütörtökön jelentette be Bódis József államtitkár. Azt mondta, az egyetemek úgynevezett "modellváltásával" a felsőoktatás korszerűsítése a céljuk. Az ellenzék szerint viszont politikai befolyás alá akarják vonni az egyetemeket.

Kásler: nincs jelentősége, hogy a koronavírus-járvány miatt elmaradtak a mammográfiás szűrővizsgálatok

Az egészségügyért is felelős miniszter szerint nincs jelentősége, hogy a koronavírus-járvány miatt elmaradtak a mammográfiás szűrővizsgálatok. Kásler Miklós erről az állami rádióban beszélt vasárnap. Az RTL Híradó által megkérdezett szakember viszont azt mondja: vannak kivételek, ráadásul egyelőre az sem látszik, hogy az elmaradt vizsgálatokat mikor tudják pótolni.

Brutális visszaesés a kiskereskedelemben

Brutális visszaesés a kiskereskedelemben. A KSH legfrissebb adatai szerint áprilisban, a járvány miatti korlátozások idején összességében 10 százalékkal csökkent a különböző üzletek forgalma, de például a ruházati termékek és cipők esetében 90 százalékos a visszaesés. Az online kereskedelem viszont szárnyalt áprilisban.

Ellenzékiek nem szólalhattak fel az emlékülésen

A magyar nemzet nemcsak volt, hanem lesz is – mondta Áder János köztársasági elnök ma a Parlamentben, ahol emlékülést tartott az országgyűlés a trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulóján. Kövér László a nemzeti önazonosság fontosságáról beszélt, más képviselő azonban nem kapott szót az emlékülésen. A DK el sem ment – ezzel tiltakozva a Fidesz szerintük nemzetmegosztó politikája ellen.

Csak helyi ügyekkel foglalkozna Mirkóczki Ádám

Nincs konfliktusa a pártvezetéssel, egyetért a Jobbik jelenlegi irányvonalával, de 12 év után távozik a pártból Mirkóczki Ádám. Döntését azzal indokolja, hogy Eger polgármestereként ezentúl kizárólag helyi ügyekkel kíván foglalkozni, a pártpolitikát pedig kizárja az életéből. A Jobbik a jövőre koncentrál – közölte a párt országgyűlési képviselője.

Kisfilmmel toboroz tűzoltókat a katasztrófavédelem

Kisfilmmel toboroz tűzoltókat a katasztrófavédelem. Az ország minden részéből várják a jelentkezőket. A Belügyminisztérium tájékoztatása szerint nincs jelentős munkaerőhiány a tűzoltóságokon, utánpótlásra viszont szükség van. A szakszervezetnél azt mondják, az alapbér növelésével, és a korkedvezményes nyugdíj visszaállításával tehetnék vonzóbbá a tűzoltó-hivatást, de az utóbbira egyáltalán nincs kormányzati szándék.

404 ezer forint megtakarítás

404 ezer forint. Átlagosan ennyi megtakarítása van egy fiatalnak Magyarországon azok közül, akiknek egyáltalán van spórolt pénzük. Egy friss felméréséből viszont az is kiderül, hogy a 19 és 29 év közöttiek csaknem fele egyáltalán nem tesz félre.

Millárdokat kap az egy napos cég

Egy nappal a pályázat kiírása előtt alapított cégével 8 milliárd forint állami támogatást nyert szállodafejlesztésre a tiszakécskei focicsapat egyik volt játékosa. Még az eredményhirdetés előtt beszállt a cégbe Magyarország egyik leggazdagabb embere, Szíjj László is. A 8 milliárdból Bükfürdőn felújítanak, Sopronban és Keszthelyen pedig új szállodát építenek. A Párbeszéd feljelentést tesz. A Magyar Turisztikai Ügynökség szerint független szakértők döntöttek.

Táblagéppel köszönik meg ezer egészségügyi szakdolgozónak a munkáját

Ezer egészségügyi szakdolgozónak táblagéppel köszöni meg a kamarájuk, hogy pótolhatatlan munkát végeztek a koronavírus-járvány alatt. Pályázni lehetett a tabletekre, a győzteseket 3 ezer 800 jelentkező közül választották ki. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamaránál azt mondják, az akcióval elsősorban a gyermekes családokat akarták segíteni.

Parkolási díjat kell fizetniük a János kórház dolgozóinak

A veszélyhelyzet idején is kell parkolási díjat fizetniük a budapesti János kórház dolgozóinak, amennyiben az intézmény területén parkolnak. A Demokratikus Koalíció szerint megalázó, hogy nem jár nekik ingyenes parkolás a munkahelyükön. Évekkel ezelőtt vezették be ezt a gyakorlatot, és a kórház szerint eddig senki sem panaszkodott a minimális díj miatt.

Újabb 82 milliárd forintot különített el a kormány a Budapest-Belgrád vasútvonalra

Újabb 82 milliárd forintot különített el a kormány a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának korszerűsítésére. A jórészt kínai hitelből megvalósuló beruházásra a koronavírus-járvány miatt létrehozott Gazdaságvédelmi Alapból vesznek el pénzt. A DK szerint a vasútépítés csak 130 év alatt térül meg, és válsághelyzetben adósítja el az országot. A miniszterelnök viszont azt mondja, hogy éppen most van itt az ideje a nagy, stratégiai beruházásoknak.

Egy applikációs, amely segíthet egy második hullám megállításában

Alig két nap alatt tízezernél is többen letöltötték a telefonjukra azt az applikációt, amelyik a járványügyi szakemberek szerint segíthet egy esetleges második hullám megállításában is. A program jelzi, ha valaki kapcsolatba került az előző két hétben egy fertőzöttel. Az adatvédelmi hatóság elnöke szerint adatvédelmi szempontból teljesen biztonságos.
Ide kattintva többet is megtudhat az applikáció működéséről.

„Felesleges kockázatot jelent a vidéki fertőzöttek Budapestre szállítása”

Felesleges kockázatot jelent, hogy a koronavírussal fertőzött, súlyosabb állapotú vidéki betegeket az új eljárásrend szerint elsősorban Budapestre szállítják kórházi kezelésre. Ezt mondja a Híradónk által megkérdezett egészségügyi szakértő. Szerinte ezzel a mentőket is feleslegesen terhelik. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma tegnap azt közölte, hogy a csökkenő betegszám indokolja a döntést. Ma nem válaszoltak arra a kérdésünkre, hogy eddig mennyi beteget szállítottak vidékről a fővárosba.

Enyhültek a korlátozások az egészségügyben

Enyhültek a korlátozások az egészségügyben, több vizsgálathoz hétfőtől már nem kell koronavírus-tesztet végezni a betegeken. A magyarországi kórházakban több mint 30 ezer férőhelyet szabadítottak fel a járvány miatt, de az eddigi legrosszabb napon is csak alig ezerre volt szükség.

Applikációval is ellenőrizhetnek

Holnaptól elméletileg már nemcsak személyesen, hanem elektronikus szoftver segítségével is ellenőrizheti a rendőrség, hogy a hatósági karanténban lévő emberek betartják-e a járványügyi szabályokat. A szoftver telepítése önkéntes, de akár 300 ezer forintra is büntethető, ha valaki elmulasztja a használatát, vagy megpróbálja kijátszani a programot.

Tüdőgyulladása van, koronavírus-tesztet viszont nem végeztek a gyerekén

Hetek óta köhög, lázas, tüdőgyulladása van, koronavírus-tesztet viszont nem végeztek a gyerekén – erről panaszkodik egy budapesti anya. Szerinte a 18 hónapos kisfiút azzal küldték haza a Heim Pál Kórházból, hogy csak azokat tesztelik, akiket befektetnek. A kórház ezt cáfolja. Azt közölték, hogy minden esetben betartják a protokollt, és azonnal tesztelnek, ha felmerül a koronavírus-fertőzés gyanúja. A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke szerint tüdőröntgen alapján is eldönthető, hogy szükséges-e tesztelni.

„Sokaknak csak propaganda jut”

Az unióban példátlan ellenőrzést épített ki a magyar kormány a média felett, ezt írta most megjelent jelentésében az Európa Tanács. Az uniótól független nemzetközi szervezet szerint a közmédia állami médiává vált, és a magánkézben lévő sajtótermékek jelentős részére is befolyást gyakorol a kormány. A médiaszakértő szerint ezzel nagyon sokakhoz csak a propaganda jut el.

Óriási nemzetgazdasági kárt okoz az elmaradó fesztiválszezon

Óriási nemzetgazdasági kárt okoz, hogy idén elmarad a nyári fesztiválszezon – ezt mondja a Sziget főszervezője. A kormány a héten döntött arról, hogy augusztus 15-éig nem lehet rendezvényeket tartani Magyarországon. A legtöbb fesztivált lemondták, ezek szervezői bevétel nélkül maradnak. Néhány kisebb rendezvényt viszont későbbre halasztottak.

Orbán szerint megnyertük az első csatát

Magyarország megnyerte az első csatát a koronavírussal szemben. Ezt a miniszterelnök mondta a reggel az állami rádióban. Szokásos, pénteki interjújában arról is beszélt, hogy október-november környékén érkezhet a járvány második hulláma, és senki sem tudja, hogy az enyhébb, vagy erősebb lesz-e a mostaninál.

183 ezer forintot kapott készhez az orvos

183 ezer forint - ennyi fizetést kapott kézhez márciusi munkája után egy vidéki kórház orvosa, aki a frontvonalban dolgozik: koronavírusos betegeket lát el. A 444.hu-nak azt mondta, anyagi gondjai vannak, mert a veszélyhelyzetben tilos másodállást vállalnia, és ezzel elveszítette a korábbi jövedelme felét. A Magyar Orvosi Kamaránál azt mondják, az esete nem egyedi, hanem általános: Magyarországon ennyit keres egy orvos az állami ellátásban.

Átszervezés a postán


szerző:
2020.04.26. 18:35
Átszervezés a postán

Kevesebb a bevétel, ezért a dolgozók munkaórájának csökkentésével, és kötelező szabadságolással reagálna a koronavírus-járvány miatti vészhelyzetre a Magyar Posta. Erről egy kézbesítő küldött felháborodott levelet az RTL Híradónak. Közben az idei béremelés is elmaradt. Az állami cég intézkedéseinek többségeivel a szakszervezetek sem értenek egyet: tárgyalást kezdeményeztek a munkáltatóval. A Postától nem válaszoltak a kérdéseinkre.

70 százalékkal is csökkenthető a focisták fizetése

Akár 70 százalékkal is csökkenhet a focisták fizetése egy friss kormányrendelet értelmében. A legtöbb klubnál már korábban bejelentettek ennél kisebb arányú fizetéscsökkentéseket, de volt, ahol a labdarúgók tiltakozása miatt nem jött létre megállapodás. Mostantól már nem is kell a focisták beleegyezése: a klubok egyoldalúan módosíthatják a szerződéseket.

Egy év alatt állhat vissza a gazdasági teljesítmény

A miniszterelnök szerint egy év múlva állhat vissza Magyarország gazdasági teljesítménye a koronavírus-járvány előtti szintre. Erről a Mária Rádiónak adott interjújában beszélt Orbán Viktor. Közben Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház infektológus főorvosa azt mondja: lehetetlen megjósolni, hogyan alakul a járványgörbe Magyarországon. Ő mindenesetre a júniusi nyaralását még nem mondta le.

Az első tünetek után három nappal meghalt az édesapja

Az első tünetek jelentkezése után három nappal meghalt az édesapja tüdőgyulladás miatt - ezt mondta híradónknak a keszthelyi tévé egyik műsorvezetője, aki maga is koronavírus-fertőzött. 74 éves apja állapota olyan hirtelen romlott le, hogy már tesztelni sem tudták. 30 perccel azután, hogy beértek vele a kórházba, életét vesztette. A műsorvezető édesanyja is elkapta a betegséget, de ő már jól van.

Kötelező lesz eltakarni az arcot a BKK járatain

Április 27-étől kötelező lesz Budapesten maszkot viselnie, vagy kendővel takarnia az arcát annak, aki használja a tömegközlekedést. Ezt Karácsony Gergely főpolgármester jelentette be. Azt is mondta, hogy hétvégére, napközben lezárják a Margitszigetet. Közben Orbán Viktor is arról beszélt az állami rádióban, hogy a következő napokban várhatóan tömeges szakaszba lép a koronavírus-járvány magyarországi terjedése.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való