KERESÉS search-close

"Molnár Fruzsina" szerzővel ellátott tartalmak

Molnár Fruzsina

Molnár Fruzsina által létrehozott tartalmak (100):

A fővárosban életmentő pontokat is nyitnak, ahol a fedél nélkül élők azonnali segítséget kapnak

Kutyasétáltatók, rendőrök, közterület-felügyelők és buszsofőrök segítségét is kéri a főváros a nagy hidegben. A kijárási tilalom miatt ugyanis az utcákon alig vannak járókelők, akik felfigyelhetnek a bajban lévő hajléktalan emberekre. Pedig a hétvégén akár mínusz 15 fok is lehet, ilyenkor többen hajlandóak bemenni a szállókra.

Megérkezett az igazi tél

Megérkezett az igazi tél, több helyen esett a hó éjjel az országban. Komolyabb fennakadást azonban sehol nem okozott. Budapesten idén először örülhettek azok, akik már nagyon várták a havazást. A Normafánál még hétköznap délelőtt is sokan szánkóztak. Megtelt az eplényi sípálya is. Az ország nyugati részén élők viszont továbbra is csak várnak a havazásra.

Elképesztő pusztítás a Duna különleges élővilágában

Hatezer liter olajat engedtek a vízbe Szigetszentmiklós mellett. Kipusztítva ezzel rengeteg növényt és állatot, olyanokat is, amelyek csak itt éltek ezen a speciális, úgynevezett tőzeglápos területen. A vízügyesek elképesztő munkát végeztek, hogy mentsék, ami menthető, de a természetkárosítás szinte lenullázta itt az életet.

Fél hordónyi sósavat találtak egy ferencvárosi lakóház előtt

Fél hordónyi, legalább 15 liter tömény sósavat hagyott valaki szilveszter este egy ferencvárosi lakóház előtt. A környék egyik térfigyelő kamerájának felvételén látni, hogy a maró anyagot egy sötét autóból tehették az utcára. Egy járókelő értesítette a tűzoltókat. A sósavat végül az önkormányzat szállíttatta el. A polgármester szerint csak a szerencsének köszönhető, hogy senki sem sérült meg.

Az uniós átlagnak csaknem a dupláját költötték a magyar háztartások alkoholra

Az európai uniós átlag majdnem dupláját költötték a magyar háztartások alkoholra 2019-ben - ez derült ki az Eurostat frissen közölt felméréséből Így Finnországgal és Horvátországgal holtversenyben a 6. alkoholra legtöbbet költő ország lett Magyarország. Zacher Gábor szerint ez az arány pedig biztosan nőtt 2020-ban, a koronavírus megjelenése miatt, ahogy a súlyos alkoholizmus betegség is egyre nagyobb méreteket ölt itthon.

Kihalt utcák szilveszterkor

Teljesen kiürültek a nagyvárosok utcái szilveszter éjjelén a kijárási tilalom miatt. Budapest utcáin szinte csak rendőrautókkal és taxikkal lehetett találkozni. Csak a tűzijátékok és a petárdák törték meg a csendet. Több helyen megszegték a szigorúbb szabályokat, a rendőrök 13 esetben indítottak eljárást illegális durrogtatás miatt. A kijárási tilalom megszegése miatt pedig több mint ezer ember ellen intézkedtek.

Készenlétben a mentőcsapatok

Tábori ágyakkal és hálózsákokkal segít Horvátországnak a magyar katasztrófavédelem, a hat raklapnyi segélyszállítmány délután indult Budapestről. Több speciális mentőalakulat is készenlétben áll, ha a horvát hatóságok kérik, mentőkutyákkal és kutatóeszközökkel segítenek. A szerda hajnali utórengéseket is lehetett érezni Magyarországon, de ezek jóval gyengébbek voltak a pusztító erejű keddi földmozgásnál. 

Földrengés: többen meghaltak

Magyarország sok településén is érezni lehetett az elmúlt évtizedek legnagyobb horvát földrengését. Baranyától Budapestig sokfelé megmozdultak a csillárok és a bútorok. Horvátországban a 6,4 tizedes erősségű, hatalmas energiájú rengés az epicentrum közelében házakat döntött össze, sajtóhírek szerint heten meghaltak, köztük egy 12 éves kislány is.

A német belügyminiszter szerint nem lehet több joga azoknak, akik beoltatják magukat

Nem lehet több joguk azoknak, akik beoltatják magukat a koronavírus ellen a német belügyminiszter szerint. Horst Seehofer erről vasárnap egy lapinterjúban beszélt. Az RTL Híradónak nyilatkozó szakértő szerint azonban a kormányok indokolt esetben korlátozhatnak egyes emberi jogokat. Magyarország egyelőre kitart az oltás önkéntessége mellett, de Gulyás Gergely miniszter szerint itthon és külföldön is elképzelhetőek az oltottsághoz kötött szabályok.

Karácsony után újra megteltek az üzletek

Újra megteltek a bevásárlóközpontok. Voltak, akik a nem tetsző, vagy nem megfelelően működő karácsonyi ajándékokat vitték vissza az üzletekbe. Mások azért mentek, mert a háztartási gépeik épp az ünnepnapokon romlottak el. A kezdődő leárazások is sok vásárlót vonzottak.

Összesen 6500 adag ételt osztottak szét országszerte

Minden negyedik rászoruló a koronavírus miatt kényszerült arra, hogy sorban álljon idén az Ételt az Életért Alapítvány karácsonyi élelmiszer csomagjaiért. A Krisna Tudatú Hívők most a járvány miatt nem tudtak tömeges ételosztást tartani. Kis falvakba és hajléktalanszállókra vittek élelmiszercsomagokat és meleg ételt. Összesen 6500 adag ennivalóval segítettek szerte az országban, de ennek szerintük a többszörösére lenne szükség. 

Nehezebb volt idén adományokat gyűjteni a koronavírus-járvány miatt

Több lett a rászoruló, de nehezebb volt idén adományokat gyűjteni a koronavírus-járvány miatt - ezt tapasztalják az RTL Híradónak nyilatkozó civil segítők. Azt mondják, sokan mégis fontosnak tartották a jótékonykodást, ők akár az utolsó fillérjeiket sem sajnálták erre a célra.

Egyre kevesebben szorulnak kórházi ellátásra

Az elmúlt napon 113-an vesztették életüket a koronavírus miatt Magyarországon.

Hajléktalanszállóból lakásba

Már a karácsonyt is az új otthonukban tölthetik azok a hajléktalan emberek, akik az egészségügyben, vagy a szociális szférában dolgoznak. A Fővárosi Önkormányzat az ünnepekre 12 lakást újított fel, a bérlőket pályázaton választották ki. A kedvezményes díjú bérlakásokkal a főváros elsősorban a hajléktalanszállók zsúfoltságán enyhítene. Azt tervezik, hogy a következő hónapokban az összes önkormányzati lakást bérbe adják, amelyek a főváros tulajdonában vannak.

400 éve nem volt ennyire közel egymáshoz a Jupiter és a Szaturnusz

400 éve nem volt olyan közel egymáshoz a Jupiter és a Szaturnusz, mint ma (december 21.). A két óriásbolygó ráadásul a Földdel is egy vonalba kerül a pályáján, így a Földről nézve rövid ideig úgy tűnhet, mintha egyetlen fényes csillag ragyogna az égen.

Néma karácsonyi vallomás az Országos Mentőszolgálattól

Az Igazából Szerelem című film emblematikus jelenetét újragondolva kíván kellemes karácsonyt az Országos Mentőszolgálat a közösségi oldalán. A mentők néma vallomása azonban az eddigi legnehezebb karácsonyról szól. A koronavírus-járvány miatt heroikus küzdelmet folytatnak, hogy minden életet megmenthessenek, miközben ellátják a szokásos napi feladataikat is. Közben a vírus - nem hivatalos adatok szerint - eddig kilenc mentődolgozó halálát okozta.

Mintha nem is lenne járvány, annyian voltak aranyvasárnap a plázákban

Ahogy súlyosbodott a járványhelyzet, nőtt az online vásárlások aránya. A legtöbben azonban még mindig hagyományos módon, az üzletekben költik el pénzüket a Kereskedelmi Szövetség szerint. Így aztán aranyvasárnap is sok helyen volt tömeg a bevásárlóközpontokban.

Húsz éve nem haltak meg ennyien egy hónap alatt

Húsz éve nem halt meg egyetlen hónap alatt annyi ember Magyarországon, mint idén novemberben. Több mint 15 ezren vesztették életüket – ez másfélszer több, mint az elmúlt évek átlaga. A koronavírus szövődményei - a hivatalos adatok szerint - összesen háromezer ember halálát okozták ebből a plusz ötezerből. A híradónak nyilatkozó szakemberek szerint csaknem kétezren az egészségügyre nehezedő nyomás, az elmaradt beavatkozások és a létszámhiány miatt halhattak meg.

December 27-én kezdődhet a koronavírus elleni védőoltások beadása az Európai Unióban

December 27-én kezdődhet a koronavírus elleni védőoltások beadása az Európai Unióban - ezt az Európai Bizottság elnöke közölte a Twitteren. A magyar hatóságok is úgy számolnak, hogy az első oltásokat december végén kaphatják meg az egészségügyi dolgozók. A Koronavírus Sajtóközpont az RTL Híradóval azt közölte: 25 kórházban vannak már felkészített oltópontok, a teljes oltási tervet pedig hamarosan közzéteszik.

Szappannal moshatták ki egy ötéves kisfiú száját egy fővárosi óvodában

Szappannal moshatták ki egy ötéves, hallássérült, beilleszkedési és tanulási zavarokkal küzdő kisfiú száját egy fővárosi óvodában - ezt állítja a gyerek édesanyja. Az óvoda vezetője a Híradónak azt mondta: csak a gyerek arcát mosta meg vízzel egy pedagógiai asszisztens, hogy így kezeljen egy nehéz helyzetet. A dolgozót az óvodavezető szóban figyelmeztette, most részletes vizsgálatot kezdeményez. A szülők szerint a kisfiú azóta retteg, alvászavarai vannak, ezért gyermekbántalmazás miatt rendőrségi feljelentést tettek.
Az édesanyával készült beszélgetést ide kattintva nézheti meg hosszabban.

Felbecsülhetetlen természeti kár a Ráckevei Duna-ágon

Az elmúlt évtizedek legsúlyosabb környezetszennyezése történt a Ráckevei Duna-ágon: valaki hatezer liter fáradt olajat öntött a folyóba Szigetszentmiklósnál. Az szennyezést szombaton jelentették civilek az Országos Vízügyi Főigazgatóságnak. A kárelhárítás azóta éjjel-nappal zajlik. Az olajfoltot sikerült körbekeríteni, de az okozott természeti kárt egyelőre felbecsülni sem lehet. Egyelőre nem tudni, ki felelős a szennyezésért.

Másfél órát várhattak a mentőkre

Másfél órát vártak a mentőre péntek délután civilek, miután egy földön fekvő, magatehetetlen embert találtak az Albertfalvai buszvégállomásnál. A segítséget hívó szemtanú az RTL Híradónak azt mondta: hiába telefonált többször, csak jóval később érkezett meg a segítség. A Mentőszolgálat úgy reagált: a bejelentés alapján a férfi nem volt közvetlen életveszélyben, ami beigazolódott. Az erősen ittas férfit horzsolásokkal, stabil állapotban vitték kórházba.

Felfüggeszti a kormány az idősek vásárlási sávját

Szombattól bárki szabadon vásárolhat boltban, drogériában és patikában, felfüggeszti a kormány az idősek vásárlási sávját. Annak eltörlését az Idősügyi Tanács tapasztalataira hivatkozva kérte csütörtökön a miniszterelnöktől Novák Katalin. A családokért felelős miniszter három héttel ezelőtt ugyanerre a szervezetre hivatkozva még a vásárlási sávok bevezetését szorgalmazta. A felfüggesztést a kereskedelmi szervezetek is kérték, hogy csökkenhessen a karácsony előtti zsúfoltság az üzletekben.

Tilos berúgni a vakcina miatt?

Két hónapig nem lehet alkoholt inni az orosz vakcina beadása után, ezt állította kedden az orosz tisztifőorvos. A Szputnyik V-t gyártó intézet igazgatója azonban már arról beszélt, nem két hónapig, csak három napig kell kerülni alkoholfogyasztást. A Híradónak nyilatkozó víruskutató szerint a mérsékelt alkoholfogyasztás biztosan nem befolyásolja egyik vakcina hatását sem.

Nem tudják, hogyan ünnepelhetnek

Van, aki nem vár a kormánydöntésre, máris online karácsonyt tervez, mások még reménykednek, hogy enyhítés lesz és jöhet a család- ez derült ki az RTL Híradónak nyilatkozók válaszaiból. Az idei szenteste körül azért sok a bizonytalanság, mert Orbán Viktor hétfőn azt mondta: csak december 21-én döntenek arról, enyhítenek-e a járványügyi szabályokon egyetlen estére. Szlávik János infektológus ugyanakkor azt mondta: idén ha lehet, több család ne ünnepeljen együtt.

Maradnak a korlátozások, nem változtatnak a jelenlegi szabályokon

Maradnak a korlátozások, nem változtatnak a jelenlegi szabályokon - ezt jelentette be Orbán Viktor. Január 11-ig este 8 és reggel 5 óra között ugyanúgy kijárási tilalom lesz, mint az elmúlt hetekben. Ez december 31-ére is vonatkozik, vagyis idén biztosan nem lehetnek szilveszteri utcabálok és nagy házibulik. Hogy karácsonykor kivételt tesznek-e, csak december 21-én döntik el. Keddtől lehet regisztrálni a koronavírus-oltásra. A Semmelweis Egyetem rektora szerint a magyarok először biztosan nem az orosz vakcinából kapnak majd. 

Hajléktalanok az utcán és hajléktalanok a szállókon a járványidőszakban

Amikor tavasszal szinte üresek voltak az utcák, mert alig valamiért lehetett csak kijárni, hajléktalanokat azért lehetett látni. Nekik is nehéz volt az az időszak, sokan, akik koldulásból élnek, nemigen kaptak segítséget. Akik viszont akkor és most is szállóra mennek, azt kockáztatják, hogy elkapják egymástól a betegséget. Molnár Fruzsina hajléktalanokkal beszélgetett arról, ők hogyan élnek a járványidőszakban, és hogy milyen az élet az éjszakai kihalt utcákon és a szállókon.

A rászorulóknak még nagyobb szükségük van segítségre

Szűk körben gyújtották meg az első adventi gyertyát a budapesti Bazilika előtt. A járvány miatt a karácsonyi vásárok is az online térbe költöztek. A rászorulóknak is másképp gyűjtenek idén. A  segítségre azonban mag nagyobb szükség van az Ökumenikus Segélyszolgálat szerint.

Tömeg a bevásárlóközpontokban

Tömegek vásároltak a bevásárlóközpontokban - ezt tapasztalta stábunk és több néző is délelőtt. A plázák legtöbb üzletére nem vonatkozik az időseket védő idősáv, de az a nyugdíjas, aki egy bevásárlóközpontban megy élelmiszerboltba, nehezen tudja elkerülni a tömeget. Az elmúlt napon rekordközeli, 6268 új fertőzöttet azonosítottak Magyarországon.

Vásárlási idősáv helyett ingyen maszk?

Az ingyenes védőmaszk hasznosabb segítség lenne a kisnyugdíjasoknak, mint a vásárlási idősáv - ezt a Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetsége mondta Híradónknak. Azt is kifogásolták, hogy a kormány nem kérdez meg minden érintettet, mielőtt döntene. Bár a vásárlási idősávot azután hirdették ki, hogy tárgyalt róla az Idősügyi Tanács, csakhogy azt Orbán Viktor vezeti. A Kereskedelmi Szövetség szerint az üzletek figyelik a forgalomváltozást, de arról nem tudnak adatot gyűjteni, hogy az idősek hány százaléka vásárol az idősávon kívüli órákban.

25 millió forintos kártérítést ítélt meg a bíróság a lúgos orvos áldozatának

25 millió forintos kártérítést ítélt meg a bíróság első fokon az úgynevezett lúgos orvos áldozatának. A törvényszék három év pereskedés és számtalan szakértői vélemény alapján döntött úgy, hogy Renner Erika fizikai és pszichés traumái miatt száz százalékban jogosult a kért kártérítési összegre. Az asszony híradónaknak azt mondta, az ítélet ugyan nem jogerős, de fontos üzenet nem csak neki, hanem a társadalom számára is. A bíróság egyébként épp a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapján döntött a súlyosan megcsonkított nő kártérítéséről.

Több anyagi segítséget szeretnének kapni a gyereküket egyedül nevelő szülők a kormánytól

Gyermekenként 1500 forint - ennyi plusz pénz jár havonta automatikusan az államtól az egyedülálló szülőknek. A családokért felelős miniszter az örökbefogadás szabályozása kapcsán a Hetek című lapnak azt mondta, nem bélyegzik meg az egyedülálló szülőket, éppen ellenkezőleg, a lehető legtöbb eszközzel igyekeznek nekik is segíteni. A Híradónak nyilatkozó családsegítő alapítvány szerint az egyszülős családok nagy részének több anyagi támogatásra lenne szüksége.

Tíz év után megkapta a kártérítést az autista fia jogaiért küzdő édesanya

Tíz év küzdelem után megkapta a kártérítést az a Heves megyei édesanya, aki autista fia jogaiért fordult a bírósághoz. Az RTL a Házon Kívülben mutatta be a családot. Az édesanya szerint gyermeke, aki speciális nevelési igényű, nem kapta meg a megfelelő fejlesztéseket óvodás korában. A fiú most tizenhat éves. Az új egri városvezetés egyezséget kötött a családdal, majdnem kétmillió forintos kártérítést kaptak.

Sok gyerek minősül speciális nevelési igényűnek, de csak töredékük kap megfelelő gondoskodást

A most 16 éves Milán édesanyja fia óvodás korában szembesült azzal, hogy a gyereke autista. A kisfiú hagyományos óvodákba járt, de dacára annak, hogy speciális nevelési igényű, nem kapta meg a szükséges fejlesztéseket. Az anya sok helyen próbálkozott, végül perre ment, és csak most, több mint egy évtized után kaptak kártérítést. Amivel már persze nem sokra mennek. Óvodától a középiskoláig ma körülbelül 90 ezer gyerek minősül speciális nevelési igényűnek, de csak töredékük kap olyan gondoskodást, amely mindegyiküknek jobbá tenné az életét.

Így néz ki az egykor nyüzsgő budapesti belváros a kijárási korlátozás után

Kihalt utcák, bezárt kocsmák, szinte teljesen üresen közlekedő éjszakai járatok és gyalogosokat figyelmeztető rendőrök. Így nézett ki péntek éjjel az egykor nyüzsgő budapesti belváros a kijárási korlátozás miatt. A bulizók kedvelt útvonalain most lehúzott redőnyök és sötét üzletek vannak. Az RTL Híradónak nyilatkozók többsége látszatintézkedésnek tartja az éjféltől hajnal ötig tartó kijárási korlátozást, de betartják a szabályokat.

Átmeneti szállóra csak két negatív koronavírus-teszt után lehet bekerülni

Két negatív koronavírus-tesztet kell a produkálniuk azoknak a hajléktalanoknak, akik szeretnének bekerülni valamelyik átmeneti szállóra. A fedél nélkül élőknek magán tesztre jellemzően nincs pénzük, sokuknak háziorvosuk sincs. Nekik az egészségügyi központokban tudnak segíteni, de teszteltethetik magukat egyes hajléktalan-ellátóknál is.

Átestek a koronavíruson, de máig szenvednek következményeitől

Kevesen vannak már olyanok, akiknek a szűk ismeretségi körében ne fordult volna elő koronavírus-fertőzött. Bárki láthatott olyat, aki enyhe tünetekkel megússza, de olyat is, aki viszont nagyon megszenvedi a COVID-ot. Riporterünk olyanokkal találkozott, akik súlyos tünetekkel estek át a betegségen, de most, hetekkel vagy hónapokkal a gyógyulás után is még nyögik a fertőzés következményeit. Máig sem teljesen egészségesek, és csak reménykednek abban, hogy ez hamarosan megváltozik.

Jóval kevesebben látogattak ki a temetőkbe idén

Jóval kevesebben látogattak ki a temetőkbe idén, mint korábban. A fővárosi sírkertekben szombaton alig 45 ezren mentek ki – ez messze elmarad a szokásostól. Az üzemeltetők szerint a járványveszély miatt sokan inkább előre hozták, vagy későbbre tervezik a halottak napi gyertyagyújtást. A temetők nem hoztak szigorú járványügyi intézkedéseket, a maszkviselést például csak az irodai ügyintézés idejére tették kötelezővé. Stábunk azt tapasztalta, a legtöbben mégis inkább maszkban emlékeztek.

Sokan újrafertőződhetnek a koronavírustól

Tízből nyolc betegnél nem jelennek meg kellő mennyiségben antitestek, miután átestek a koronavírus- fertőzésen a Dél-Pesti Centrumkórház adatai szerint. Így akár újra is fertőződhetnek a betegek. Az országos tisztifőorvos is tud olyan magyarországi esetekről, amikor a betegek másodszor is elkapták a vírust. A Házon Kívülnek nyilatkozó főorvos szerint elsősorban a genetikától függ, hogy kit mennyire visel meg a betegség.

Koronavírus: szinte az összes rekord megdőlt

Nagyon megugrott, és először emelkedett 3000 fölé az egy nap alatt regisztrált koronavírus fertőzöttek száma. Soha annyi tesztet nem végeztek, mint most, mégis minden hatodik pozitív lett. Megugrott a kórházban ápoltak és a lélegeztetőgépen lévők száma is. Ezért 6 újabb vidéki kórházat kell bevonni a betegek ellátásába. A legutóbb közölt hivatalos adatok szerint 35-en meghaltak a kór miatt, köztük egy 32 éves nő.

Nincs pénze koronavírus-tesztre, ezért nem látogathatja meg a 10 éves kisfiát

Az anya gyermekét a múlt héten műtötték égési sérülésekkel egy fővárosi kórházban. A fiú 7 éve esett bele egy lavór forró vízbe, azóta több operáción van túl. A család aggódik, mert a műtét után nem tudják majd a gyereknek otthon a megfelelő higiéniát biztosítani - az apró albérletben, ahol élnek, ugyanis egy tisztán tartható fürdőszoba sincs.

Megették a koronavírus-járvány miatt felhalmozott ételeket a magyarok

Nem dobták ki, inkább megették a koronavírus-járvány miatt felhalmozott ételek nagy részét a magyarok. A Nébih friss felmérése szerint ugyan még mindig rengeteg élelmiszer landol feleslegesen a kukákban, de a pánikvásárlások miatt nem nőtt a pazarlás. Most az Élelmiszerbank Egyesület az ENSZ Élelmezésügyi Szervezetével közösen összesen 90 tonna tartós élelmiszert gyűjtöttek, amellyel 36 ezer rászoruló családon segítenek a következő hetekben.

Hetekig volt súlyos állapotban a vízilabdázó

Vegyen be két algopyrint, attól majd jobban lesz - állítása szerint ezt tanácsolták a mentők annak a koronavírusos 24 éves vízilabdázónak, akit végül három hétig kezeltek a kórházban kétoldali tüdőembóliával és tüdőgyulladással. Tóth Kristóf az RTL Híradónak azt mondta, még nagyon gyenge, de bízik abban, hogy újra edzhet majd. A koronavírus Milák Kristófot is ledöntötte a lábáról, a világbajnok úszót edzője szerint testileg és lelkileg is megviselte a betegség.

14 centi hó hullott a Kékestetőn

Ilyenkor rekordnak számító, 14 centis hó hullott az éjjel a Kékestetőn, a havazás miatt a Mátrába vezető utak egy részét lezárták. Vasárnap óta két-három hónapnyi csapadék hullott az országban. A mostani szürke, hideg, csapadékos időjárás a szervezetet is megviseli. Az elmúlt években ráadásul hozzászokhattunk a kellemesen meleg, szép őszi időhöz. A meteorológus szerint mégis a mostani tekinthető normális, és átlagos októberi időjárásnak. 

Sokaknál elhúzódik a koronavírus-fertőzés

Öt hónapig nem érezte az ízeket és a szagokat az a magyar férfi, aki az elsők között esett át Magyarországon a koronavírus-fertőzésen. Pedig magát a betegséget enyhe tünetekkel vészelte át. A koronavíruson átesett betegek utókövetésével egyre több kutató foglalkozik, és az eredmények alapján sokaknál elhúzódik a Covid-fertőzés - olyanoknál is, akik nem szorultak kórházi kezelésre. A Híradónak nyilatkozó főorvos szerint ennek oka, hogy a vírus az egész szervezet érinti.

Matricáznak és könyvesboltokat fenyegetnek szélsőséges csoportok

Gyűlöletkeltő matricákat ragasztott egy szélsőjobboldali csoport azokra a könyvesboltokra, amelyek árusítják a Meseország Mindenkié című gyerekkönyvet. A kiadó ezért jogi lépéseket tervez. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete szerint a matricázás mellett több könyvesboltot és könyvterjesztőt is megfenyegettek az utóbbi napokban szélsőségesek. A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint azonban a megbélyegző matricázás belefér a véleménynyilvánítás szabadságába.

Ahány ember, annyiféle szorongás - lelki zűrök okai a járvány miatt

Az elmúlt több mint fél év csoda, ha valakit egyáltalán nem viselt meg. A szerkesztőségben is állandó téma, kinek milyen stresszt, gondokat, megoldandó problémákat okoz a járvány, és ezeken hogyan sikerült túllendülni, ha egyáltalán sikerült. Ahány ember, ahány család, annyiféle traumát tud bárki felsorolni az utóbbi hónapokból. Merthogy a COVID nyomot hagy a lelkünkön is, az egész biztos. A rengeteg nehéz élethelyzetből Molnár Fruzsina négyet mutat most be: családokat, amelyeket így vagy úgy, de nagyon megviselt a járvány.

A Házon kívül a járvány lelki hatásairól forgatott

Volt, aki többet ivott, volt, aki pánikba esett, volt, aki a magányt nem bírta elviselni. A Házon kívül ma esti adásában olyanok szólalnak meg, akiket lelkileg nagyon megviselt a járvány és az azzal járó folyamatos bizonytalanság. A műsornak nyilatkozó szakértő szerint tovább emelkedhet a különféle függőségekkel küzdő emberek száma.

Rusvai: 10 laboratórium tesztjeit fogadják el, miközben akár 300 labor is elvégezhetné a munkát

14 milliárd forintot biztosít állami PCR tesztekre egy október 1-jén megjelent kormányrendelet. Az EMMI szerint, ha ez kevés lesz, még több pénzt csoportosítanak át. Rusvai Miklós virológus szerint azonban nem a pénz a szűk keresztmetszet, hanem az, hogy mindössze 10 akkreditált laboratórium tesztjeit fogadják el hivatalosan, miközben akár 2-300 labor is képes lenne elvégezni a munkát, ha engednék. A virológus szerint sokkal több tesztre lenne szükség ahhoz, hogy kézben tartsák a járványt.

13 ezren követték a mesekönyv felolvasását

Hiába próbáltak, nem jutottak be a szélsőjobboldali tüntetők a Meseország Mindenkié című gyerekkönyv budapesti felolvasására. Az előre bejelentett - és engedélyezett - tüntetés miatt a szervezők már korábban úgy döntöttek, nézők nélkül, online rendezik meg a felolvasást a mesekönyvből, amely a másságról és az elfogadásról szól. A miniszterelnök a könyvre úgy reagált: van egy vörös vonal, amelyet nem lehet átlépni.

Éjszakai őrjárat a lányok védelmében

Tipikus helyzet a tömegközlekedési eszközökön, hogy ha valakit egy ember vagy egy társaság zaklatni kezd, akkor az ott lévők többsége elfordítja a fejét. Fél, vagy egyszerűen csak nem akar segíteni. Persze vannak kivételek, ahogy az a pár fiatal srác is, akik egyfajta őrjáratot szerveztek a budapesti éjszakában, hogy megpróbálják megvédeni a zaklatásnak kitett fiatal lányokat. Persze a törvényesség keretein belül.

A koronavírus szövődményeként kétoldali tüdőembóliával kezelnek kórházban egy fiatal vízilabdázót

A koronavírus szövődményeként kétoldali tüdőembóliával kezelnek kórházban egy fiatal vízilabdázót, egy csapattársa pedig még mindig küzd a tüdőgyulladással. Mindketten az Újbuda pólósai. A csapat játékosai között szeptember elején jelent meg a kór. A vírus most főleg fiatalokat érinti, a friss adatok szerint az igazolt fertőzöttek 60 százaléka 40 évnél fiatalabb.

Biztonsági korlátok közé szorult járókelőt mentettek a tűzoltók

Biztonsági korlátok közé szorult járókelőt mentettek a tűzoltók hétfőn Budapesten. A férfi csípője akadt benn a járdát és a villamossíneket elválasztó korlát alig néhány centis résében. A tűzoltók csak speciális eszközzel tudták kiszabadítani, nem sérült meg. Megmentői olyan gyorsan dolgoztak, hogy a villamosforgalmat sem kellett leállítani.

Csak alapos vizsgálat után kezdhetik meg az edzést az élsportolók

Akár az életüket is kockáztathatják azok az élsportolók, akik túl korán kezdenek újra edzeni a koronavírus-fertőzés után. A vírus ugyanis nem csak a tüdőt, hanem a szívet is károsíthatja, amely a nagy fizikai terhelésnek kitett sportolók esetében különösen veszélyes lehet. Az Országos Sportegészségügyi Intézet friss ajánlása szerint a fertőzésen átesett sportolók legalább 2, de akár 4 hét várakozás, és alapos kardiológia kivizsgálás után kezdhetnek újra fokozatosan edzeni.

Hétfőtől nem ülhetünk be a vendéglátóhelyekre este 11 után

Hétfőtől nem ülhetnek be az emberek a vendéglátóhelyekre este 11 után, az éttermek csak elvitelre adhatnak majd el ételeket. A szórakozóhelyeknek is be kell zárniuk este 11 és reggel 6 óra között. A most megjelent kormányrendelet értelmében kötelező lesz majd a maszkviselés a bevásárlóközpontokban, a kulturális intézményekben és a postákon is. Budapesten pedig már mától büntetnek a hiányzó maszkok miatt - a védőeszközt mostantól az aluljárókban és a megállókban is kötelező viselni.

Egy balul sikerült mentés története

Egészen döbbenetes balesetet okozhattak jószándékú katonák még a nyáron. Menteni érkeztek egy fán akadt siklóernyőst Vértesszőlős közelébe, de a helikopterük rotorja akkora szelet kavart, hogy a fiatal sportolót lesodorta a fáról, amibe kapaszkodott. A tragikus zuhanást a siklóernyős barátja is végignézte, aki mindenről felvételt készített. Molnár Fruzsina járt utána az esetnek, és kíváncsi volt arra is, nem lett volna-e más megoldás a sportoló mentésére.

Digitális oktatás: messziről nézve sikertörténet, közelről nézve mindennapi szenvedés

A járvány alapvetően szabta és szabja át a legtöbbünk életét, korábban elképzelhetetlen társadalmi változásokat hozott, és a hosszú távú hatások még felmérhetetlenek. Akinek vannak gyerekei, személyesen tapasztalhatta meg a távoktatás következményeit. Ahány iskola, ahány gyerek és ahány család, annyi történet, annyi eredmény és annyi kudarc. Az oktatási kormányzat szerint, ami történt, sikertörténet. De, hogy néz ki mindez alulnézetből? Mi lesz azokkal, akik lemaradtak vagy kimaradtak? Molnár Fruzsina riportja.

Fekete ruhás rendzavarók a Budapest Pride-on

Egy szivárványcsaládokról szóló, zárt térben rendezett beszélgetést próbált megzavarni kedd este egy szélsőjobboldali csoport a Budapest Pride-on. A fekete ruhába öltözött rendzavarók először azonban tévedésből egy másik, ugyanabban az épületben megrendezett eseményen hangoskodtak. A csoportot végül rendőrök tessékelték ki az épületből.

Elárasztott vasúti átjáró, járhatatlan utak

Kelet-Magyarországon elárasztott vasúti átjárót és járhatatlan utakat hagyott maga mögött a vihar. A Nógrád megyei Csesztvén szinte mindenhol hömpölygött a víz az utcákon, Bernecebarátiban egy időre az óvoda épületét is ki kellett üríteni. Neszmélynél egy megáradt patak miatt órákig nem járt vonat. A vihar Budapestet sem kímélte, a tűzoltóknak szinte az egész fővárosban akadt dolguk.

Térdig érő víz az utcákon, elöntött pincék a felhőszaladás után

Az utcákon folyóként hömpölygő víz, elöntött pincék, beázott garázsok maradtak a felhőszakadások után hétfő reggelre a fővárosban, Pest és Nógárd megyében.A hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű eső ellen Balassagyarmaton homokzsákokkal próbáltak védekezni a helyiek. Solymár utcáit vasárnap délután térdig érő víz öntötte el. Az eső Budapestet sem kímélte, a város több pontján is 20-30 centiméteres magasságban állt a víz a kora reggeli felhőszakadás után.

Menet közben felrobbant egy villanymozdony

Menet közben felrobbant egy villanymozdony, ezért órákig szünetelt a vonatközlekedés péntek délelőtt Biatorbágy közelében. A robbanás miatt a mozdony teteje leszakadt, a lemez épp egy ellenkező irányba tartó személyvonat mellé esett. Azon 46-an utaztak, senki nem sérült meg. A mozdonyt egy magáncég üzemelteti. Azt, hogy miért robbanhatott fel, vizsgálják.

MÁV és BKK: szigorúbban ellenőrzik a maszkviselést

40 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak Magyarországon az elmúlt egy napban. A MÁV és a BKK is azt közölte, hogy szigorúbban ellenőrzik a járványügyi szabályok betartását. Ez azt jelenti, hogy az ellenőrök, kalauzok leszállíthatják azokat, akik nem hordanak maszkot. A szakemberek szerint a járvány terjedése ellen a maszkviselés és a távolságtartás a leghatékonyabb védekezés.

Stábunk előtt került elő az elszökött strucc

Két nap után, az RTL kamerája előtt került haza az egyik szökött strucc. Egy másik madárral együtt tűntek el egy esztergomi udvarból kedd este. A hobbiból tartott állatok két birkától ijedtek meg. A szökevény tojóra és kakasra a közelben dolgozó munkások találtak rá, de csak a nőstény állatot sikerült hazáig terelniük. A hímmel még az állatvédők is óvatosabbak: ez volt ugyanis az, amely tavaly télen órákra túszul ejtette a gazdáját. 

Áramkimaradások okoznak gondot a Csepel-sziget több településén

Tönkrement gázkazán és késedelmesen beérkező adóbevallások. Egyebek között ilyen problémákat okoznak azok a pillanatnyi áramkimaradások, amelyeket az elmúlt hónapokban tapasztaltak a Csepel-sziget több településén. A lakók hiába kértek segítséget az áramszolgáltatótól, az ügyfélszolgálati bejelentésen nem jutottak túl. Halásztelek, Szigetszentmiklós, Szigethalom és Tököl polgármesterei ezért közösen kérték az ELMŰ vezetését a hiba kivizsgálására. Az áramszolgáltató szerint az áramkimaradásokat a belógó faágak okozhatják.

Ezúttal a 21-es főúton hajtott forgalommal szemben egy autós

Ismét a forgalommal szemben hajtott egy autós. A 21-es főút Nógrád megyei szakaszán vette videóra egy közelben lakó, aki azt mondta: próbálták figyelmeztetni, a sofőr azonban nem állt meg. A rendőrség eljárást indított. A hasonló esetekről készült videók azonban önmagukban nem bizonyító erejűek. Ez azt jelenti, csak akkor indul eljárás a szabálytalankodó sofőrök ellen, ha a felvételek készítői tanúskodnak.

Esztike 1942 - jegygyűrűje alapján keresik a hősi halált halt katona feleségét

Egy idős férfi emlékei segítettek rátalálni azoknak az ejtőernyősöknek a maradványaira, akik 1944-ben haltak hősi halált Sülysáp közelében. A három katona jelöletlen sírját július végén tárták fel a hadisírgondozók. Személyazonosságukat azonban eddig nem sikerült megállapítani. Az egyetlen nyom egy jegygyűrű, amelyben az Esztike 1942 bevésés olvasható.

Veresegyházi lakópark: „korábban mindig megoldódtak a problémák”

Korábban mindig megoldódtak az építkezési vállalkozóval kapcsolatos problémák - ezzel magyarázta Veresegyház polgármestere a lakóknak, hogy újabb építkezésekbe foghatott a városban a férfi. Több mint 100 család veszítheti el a házát, miután szeptemberben két lakóparkot is elárvereznek, mert a kivitelező nem törlesztette az építkezésre felvett 2 milliárd forintos hitelt.

Egy borosüveggel verhették agyon a csepeli emberölés áldozatát

Úgy tudjuk egy borosüveggel verték agyon a csepeli emberölés áldozatát a hétvégén. A rendőrök hat embert hallgattak ki az ügyben. Végül az áldozat korábbi felesége és az asszony több mint 20 évvel fiatalabb jelenlegi élettársa ellen indult eljárás, halált okozó testi sértés miatt. A társaság együtt ivott. A verekedést az válthatta ki, hogy az áldozat megjegyzést tett a korábbi feleségére.

A roma holokauszt áldozataira emlékeztek

24 órán keresztül, szünet nélkül olvasták a neveket - így emlékeztek Budapesten a roma holokauszt európai áldozataira. A II. világháború alatt csaknem félmillió cigány embert hurcoltak el és gyilkoltak meg származásuk miatt. A megemlékezést szervező nemzetközi szervezet a nevek felolvasásával emlékeztetné a fiatalokat a rasszizmus és az antiszemitizmus elleni küzdelem fontosságára.

Agyonverhették a csepeli férfit

Agyonverhették a férfit, akinek holttestét szombat este találták meg egy csepeli családi házban. A rendőrök hat embert vettek őrizetbe. Az épület felső szintjén információink szerint egy család lakik, az alsó szinten pedig egy kocsma működik. A környéken lakók szerint a házban gyakran voltak bulik, de soha nem volt probléma vagy hangoskodás. 

Ejtette a kormány a Hajógyári-szigetre tervezett beruházásokat!

A miniszterelnökséget vezető miniszter szerint nem épül meg a szigetet körbevevő árvízvédelmi gát, és új helyszínt keresnek a Kovács Katalin Kajak-kenu Sportközpontnak is. Gulyás Gergely azt mondta, azért, mert az önkormányzatok nem támogatták a beruházásokat. Az építkezések ellen nemrég civilek is tiltakoztak. A Párbeszéd társelnöke úgy látja, hogy a kormány az összefogás hatására visszakozott a Hajógyári sziget beépítésétől. 

15 lépcsőfok és 7 és fél millió forint választja el  Rékát attól, hogy újra régi iskolájában tanulhasson

15 lépcsőfok és 7 és fél millió forint választja el azt a 17 éves lányt a tanulástól, aki tavaly szeptemberben egy vonatbalesetben mindkét lábát elveszítette. A gimnázium, ahol tanult ugyanis nem akadálymentes. Az MSZP országgyűlési képviselője szerint az iskola igazgatója hiába kérte a tankerület segítségét, elutasító választ kapott. A minisztérium a képviselőnek azt válaszolta, hogy vizsgálják a lehetőségeket. A tankerület szerint azonban az iskola akadálymentesítése már zajlik. A lány édesapja azt mondta az RTL Híradónak, ez már nemcsak a lányáról szól, hanem az akadálymentesítés ügyéről.

Már jobban vannak a zsákból kiszabadított kiskutyák

Már jobban vannak a kölyökkutyák, amelyeket műanyag zsákokból szabadítottak ki egy bakkecskével együtt vasárnap délután a fővárosban. Egy bevásárlóközpont biztonsági őre figyelt fel a nyüszítésükre. Megállította az autót, amelynek sofőrje az utánfutóján szállította a zsákokba rakott állatokat. A férfi ellen állatkínzás miatt nyomoznak, beismerte tettét.

Rácsok mögött marad a gólyatáborban erőszakoló fotós

Rácsok mögött marad a gólyatáborban erőszakoló fotós, hiába töltötte le büntetése kétharmadát. A férfi 2014-ben erőszakolt meg egy 19 éves lányt az ELTE gólyatáborában, minderről fotókat is készített. Kilenc évre ítélték. A büntetésvégrehajtás bírája - jó magaviseletére hivatkozva - kezdeményezte a férfi feltételes szabadlábra helyezését, de az ügyészség fellebbezett, amit a bíróság elfogadott.

Nem lehet elnéző a háziorvos az idős sofőrökkel!

Kitilthatja az autópályákról, vagy nappali vezetésre korlátozhatja a háziorvos az idős sofőröket, ha az egészségi állapotuk indokolja. Ez a jogosítványba is bekerül. Az RTL Híradónak nyilatkozó szakértő szerint ezek a korlátozások csak nehezen ellenőrizhetők. A jogosítvány meghosszabbításakor nem lehet elnéző a háziorvos, mert egy egészségi állapot miatt bekövetkező baleset esetén neki is vállalnia kell a felelősséget.

Olcsóbban lehet lakást bérelni

Olcsóbban juthatnak jobb minőségű albérletekhez a felsőoktatásba lépő diákok idén. A rekord nagyságú kínálat miatt ugyanis nem csak Budapesten, hanem a nagy egyetemi városokban is csökkentek az árak. A híradóknak nyilatkozó szakemberek szerint idén várhatóan sok leendő egyetemista bérel majd közösen lakást. Ez a költségek megosztása mellett a kockázat csökkentése miatt is hasznos lehet.

93 büntetőpontot ért a menekülés

Kilenc piros lámpán hajtott át, két egyirányú utcán száguldott végig a menetiránnyal szemben, és többször a buszsávot is használta egy rendőrök elől menekülő, ittas autós Budapesten még péntek hajnalban. Az üldözésről készült videót kedden hozták nyilvánosságra.

Szigorúbban be kellene tartani a maszkviselési szabályokat

A jelenleg is érvényes maszkviselési szabályokat szigorúbban be kellene tartani a Dél-Pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szerint. Szlávik János úgy látja, az utóbbi időben lazult az országban a fegyelem, pedig a maszkviselés és a távolságtartás védhet leghatékonyabban a fertőzéstől. Az Egyesült Államok járványügyi központja közben bővítette a koronavírus-fertőzésre jellemző tünetek listáját.

Eltűnt a kerítés a gárdonyi szabadpartról

Eltűnt a kerítés a gárdonyi szabadpartról - néhány nappal az után, hogy az RTL Híradó beszámolt a kordonozásról. A város egyik kedvelt fürdőhelyét két hete zárták körbe fémkerítésekkel, épp akkor, amikor beköszöntött a kánikula. A szabadstrandként használt területet az oda járó helyiek és nyaralók szeretnék tovább használni, a polgármester azonban inkább a város többi fürdőhelyét fejlesztené.

Nyári Csabának nevezték el a kórház dolgozói a babamentő inkubátorba tett kisfiút

Egészséges kisfiút tettek éjszaka a Hatvani kórház babamentő inkubátorába. A több mint négy kilós csecsemőt a kórház dolgozói Nyári Csabának nevezték el. A kisbaba már a negyedik csecsemő, akit 2013 óta erre a kórházra bíztak. Az anya a jogszabályok szerint hat hétig még meggondolhatja magát, és visszakérheti a kisfiát. Ha nem teszi, akkor a baba örökbe fogadó szülőkhöz kerül.

Betiltanák az utcai alkoholfogyasztást Siófokon

Augusztustól betiltanák az utcai alkoholfogyasztást Siófokon. Szeszesitalt csak este 10 óra előtt lehetne vásárolni az üzletekben. Az önkormányzat a szigorítást azzal indokolja, hogy az utóbbi időben megnőtt a parkokban, közterületeken italozók és szemetelők száma.

Medve kószál Bercelnél

A fővárostól alig 40 kilométerre, a Nógárd megyei Bercel közelében észleltek medvenyomokat a múlt héten. A helyi vadászok szerint a medve egyedül kóborolt, bejárhatta a közeli kőbányát, majd valószínűleg továbbállt a környékről. Az elmúlt években több medvét és bocsokat is láttak a magyarországi erdőkben. A szakemberek szerint azonban ezek az állatok nem telepszenek meg itt, inkább csak áttévednek a szlovák erdőkből.

Tizenhatan haltak meg az utakon múlt héten

15 balesetben 16 ember halt meg az utakon a múlt héten, közülük heten a hétvégén vesztették életüket. A rendőrség szerint a balesetek egy kis odafigyeléssel elkerülhetőek lettek volna. A rendőrök már nem csak autókkal, hanem rendőrmotorokkal és drónokkal is vadásznak a szabálytalankodókra.

Kordon a gárdonyi szabadstrand körül

Háborognak a Gárdonyban élők, mert az önkormányzat váratlanul körbekordonozta a város kedvelt szabadstrandját. A Velencei- tónál nemrég újították fel a partfalat, a munkával végeztek és a szabadstrandot ezután zárták le. A helyiek attól tartanak, hogy a polgármester így akarja elérni, hogy a fizetős strandot használják a fürdőzők. A kordonozás a Gárdonyban élő fideszes képviselő szerint is érthetetlen.

Hét hónap elteltével sem térítették meg a kárt

Felrobbantak az égők, a műszaki berendezések pedig füstölni kezdtek egy szentendrei család házában, miután egy külső vezetékszakadás miatt a ház elektromos rendszere 420 volt feszültség alá került. Az eset tavaly, karácsony előtt történt. A család két kisgyerekkel egy szállodában töltötte az ünnepeket. Az áramszolgáltató elismerte a hibát, az ELMŰ biztosítója azonban hét hónap elteltével sem térítette meg a kárt. 

Nem volt egyértelmű a jogszabály

Káoszt okozott a július 1-jéig tartó ingyenes parkolás szerdán országszerte. A legtöbb autós úgy készült, hogy fizetnie kell a parkolásért, az önkormányzatok nagy része azonban úgy döntött, hogy csak holnaptól szedik a díjat. Szerintük ugyanis a jogszabály nem egyértelmű. A Miniszterelnökség kedden az Index kérdésére azt írta, szerda éjfélig tart az ingyenes időszak.

Babakocsis tolvajt kaptak el egy budapesti élelmiszerboltban

Rátámadt a biztonsági őrre, és egy másik vásárlót is megütött hétfő délután egy férfi egy fővárosi élelmiszerboltban. A vele lévő nővel és kisbabájukkal együtt voltak az üzletben. Lopni próbáltak, az árukat pedig a babakocsiba rejtették. A biztonság őrnek gyanúsak lettek, így nem engedte ki őket a boltból. A férfi ekkor rátámadt az őrre. A verekedésbe később egy másik vásárló is beszállt. A tolvajokat végül a rendőrök vitték el az üzletből.

Megszűnt a létszámkorlátozás a strandokon

Megszűnt a létszámkorlátozás a strandokon, akár teltházzal is üzemelhetnek. Sok helyen ez így is volt az első olyan hétvégén, amikor igazi kánikula volt. Például a budapesti Palatinusra mára ötezer látogatót vártak, de tömeg volt több balatoni strandon is. A járványügyi szabályok nagy része azonban továbbra is érvényes, ezért gyakran fertőtlenítenek, a vendégektől pedig másfél méteres távolságot kérnek.

Átadták, majd újra felásták a XII. kerületi parkot

Egy hónappal az átadás után újra felástak egy frissen telepített parkot a XII. kerületben - erről az index írt először. Ugyanis öntözőrendszert telepítenek a zöldfelülethez. Az önkormányzat szerint azért csak most, mert a növények öntözése megosztotta a kerületnek tanácsokat adó kertészmérnököket. Eddig lajtos kocsikból locsolták a cserjéket, a fű azonban száradni kezdett.

Háttal a megállóba érkező villamos elé zuhant, de túlélte

Megtántorodott, majd háttal a megállóba érkező villamos elé zuhant egy fiatal férfi Budapesten. Mindezt felvette a jármű biztonsági kamerája, a felvétel a Budapesti Autósok oldalán jelent meg. Szinte csoda, hogy karcolásokkal megúszta a balesetet. A villamosvezetőnek ugyanis sikerült vészfékeznie, így a szerelvény első kereke épp a síneken fekvő ember előtt állt meg. A vezető azt mesélte Híradónknak, először ő is azt hitte, átment a fiatalemberen.

Ingyenes hajójáratokkal is pótolják a vonatokat

Ingyenes hajójáratokkal is pótolják a vonatokat Nagymaros és Zebegény között. A vasúti pálya és a 12-es főút a múlt heti vihar után vált járhatatlanná. A két település között vonatpótló buszok is közlekednek, de csak kerülőúton járhatnak, több mint egy órás menetidővel. A most indított hajójárat 40 perc alatt teszi meg a távot.

Nem tudnak aludni a buszoktól Pesterzsébeten

Járó motorral várakozó buszok ébresztik hajnalonta a lakókat Pesterzsébeten. Azt mondják, a berregő buszok sokszor negyedóráig állnak egy helyben a lakóházaktól néhány méterre, ráadásul a főúton egy kanyarodósávban. Az ott élők szerint a BKK egy éve tud a problémáról, mégsem történik változás. Az egyik szakszervezeti elnöke azt mondja: a buszvezetők sokszor az egymásnak ellentmondó utasítások miatt várakoznak járó motorral.

Több vonat lesz a Balaton felé

Szombattól sűrűbben indulnak vonatok a Balatonhoz, életbe lép ugyanis a nyári menetrend. A MÁV azt ígéri, hogy idén a szolgáltatás színvonalán is javítanak, támogatva a belföldi turizmust. Más hazai turisztikai célpontok esetében azonban épp június elejétől ritkították a járatokat a járványhelyzetre hivatkozva. A MÁV elnök-vezérigazgatója azt mondja, a vasúttársaság csak végrehajtja azt, amit a magyar állam megrendel. 

Sokáig tarthat a vasúti sínek helyreállítás Nagymarosnál

Elhúzódó munkálatokra számítanak, brutális mennyiségű sár és törmelék zúdult a vasúti sínekre Nagymarosnál. Ezt mondta Híradónknak a MÁV elnök–vezérigazgatója azután, hogy szerdán járhatatlanná vált a szobi vasútvonal és le kellett zárni a 12-es főutat is. Egyelőre nem tudni, hogy ezeket mikor tudják megnyitni. A helyieknek kerülniük kell. Ez legalább fél óra.

Elmaradt vizsgálatok – próbálják behozni a lemaradást

Hónapokig tarthat, mire behozzák a járvány miatt elmaradt vizsgálatokat - így látják a Híradónknak nyilatkozó szakrendelők vezetői. Sok 65 év feletti orvos ugyanis továbbra sem vállalja, hogy személyesen találkozzon a betegekkel, így kevesebb orvos jut a növekvő betegforgalomra. A Magyar Orvosi Kamara szerint az idős orvosok nagy része később sem megy majd vissza dolgozni, ők főleg a járóbeteg-ellátásból fognak hiányozni.

Hétfőtől megszűnnek a korlátozások a szakrendelőkben

A Járóbeteg Szakellátó Szövetség azonban arra kéri a betegeket, hogy lehetőleg továbbra is kérjenek telefonon időpontot. Két napja maszkban és távolságot tartva már a kórházakban fekvő betegeket is lehet látogatni, kivéve a fertőzésveszélyes osztályokat. A látogatás szabályozása az intézményekre van bízva. Például a Semmelweis Egyetem kórházaiban továbbra is érvényben van a látogatási tilalom.

Sittel tömik be az utca gödreit

Rossz hűtőszekrényt és hordókat is temettek már a hatalmas gödrökbe a helyiek Erdőkertes egyik sűrűn lakott utcájában. A meredek földúton ugyanis rendszeresen alakulnak ki mély vízmosások a nagyobb esők után. A lakók szerint ilyenkor lehetetlen behajtani az utcába. A gödröket az önkormányzat építési törmelékkel próbálja időről időre eltüntetni. A polgármester szerint nincs pénz aszfaltozásra.

Az Újpest-Debrecen meccs miatt is vizsgálatot indított a rendőrség

Vizsgálatot indít a rendőrség a tegnapi Újpest-Debrecen meccs miatt, a szurkolók ugyanis itt is megszegték a távolságtartási szabályokat. Az Újpest hétvégi mérkőzésén, és a múlt heti Magyar Kupa döntőn szintén összetömörültek a szurkolók, a rendőrség emiatt is eljárásokat indított. Az oda tartó szurkolók tömeges vonulását azonban nem vizsgálják, pedig ezeket a rendőrség biztosítja.

Egyelőre marad az idősek sávja

Hamarosan visszatérhet az egészségügyi ellátás a járvány előtti időszakra - erről kedden dönt az operatív törzs, a részleteket szerdán ismertetik. Ez az országos tisztifőorvos szerint a kedvező járványügyi adatok miatt lehetséges. Az idősek vásárlási sávja azonban - a boltokban, a drogériákban és a gyógyszertárakban - továbbra is érvényben marad. Több önkormányzat azonban már eltörölte az idősávot a piacokon, mert indokolatlannak tartják.

Börtönben volt több mint 2 hónapot egy értelmi sérült 20 éves fiú

Börtönben volt több mint 2 hónapot egy értelmi sérült 20 éves fiú, pedig fogyatékkal élőt nem lehet szabálysértés miatt elzárni. Többször is azért büntették pénzbírságra, mert nem volt nála személyi igazolvány. Csakhogy nem fizetett, ezért szigorított a bíróság. A szabadon engedését a Helsinki Bizottság érte el, szerintük az arctalan rendszer miatt nem vehették észre a bíróságon, hogy a fiú fogyatékkal él.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való