KERESÉS search-close

"Segesvári Csaba" szerzővel ellátott tartalmak

Segesvári Csaba

Segesvári Csaba által létrehozott tartalmak (100):

Együtt ittak, összevesztek, majd megölte főbérlőjét

Együtt italoztak, majd összevesztek - albérlője végezhetett egy 50 éves férfival vasárnap éjjel Kecskeméten. A szomszédok szerint gyakran szólalkoztak össze. A főbérlőt a 64 éves férfi a gyanú szerint egyetlen ütéssel ölte meg. Ezután maga értesítette a rendőröket és beismerő vallomást is tett.

Mik azok a ritka betegségek?

Ritka betegségeknek nevezik, mégis mintegy fél millióan szenvednek ezektől. Ma tartották a Ritka Betegségek Világnapját Szegeden. Újszülött kortól próbálják szűrni Magyarországon, mégis sokszor csak később derül ki, hogy baj van. Az Európa-bajnok magyar tőrvívó Mohamed Aida kislánya is egy ritka betegséggel született.

Börtön lett a menekültszállóból

Börtön lett a menekültszállóból: 472 új helyet alakítottak ki 1,7 milliárd forintból Kiskunhalason. 2017 óta tervezi a kormány új börtönök építését a túlzsúfoltság miatt, Kiskunhalason a korábban menekültszállóként működő épületeket alakították át börtönné. A börtönépítésre érkezett közbeszerzésekre ugyanis túl drága ajánlatok érkeztek. Ennek ellenére öt új börtönt tervez a kormány és életpályamodellt a börtönőröknek – ezekről beszélt a pénteki átadón Pintér Sándor belügyminiszter.

Nem tudott róluk gondoskodni, kidobta felesleges kutyáit

Családi házak udvarára dobálta be kiskutyáit egy lakiteleki férfi. Az állatvédők a kutyák szőrmintázata alapján találták meg az anyát, és így a gazdát. Az is kiderült, hogy tavaly is utcára tette a számára felesleges almot. A férfit feljelentették. Az idős gazda azt mondta stábunknak: sajnálja, amit tett, de beteg és nem tudott az állatokról gondoskodni.

Fehér szarvas a Mátrában!

Különleges színű dámszarvasról készített képeket a Mátraverebély-Szentkúti erdőben egy helyi fotós. A fehér állat ritkaságnak számít, az átlagos dámszarvasok ugyanis barnák. A képeket készítő amatőr fotós szerint legalább 5 fehér szarvas él a Mátrában, de nehéz őket meglesni, mivel kerülik az embert.

Családi tragédia történt Vésztőnél

Vésztőnél családi tragédia történt: egy 61 éves férfi, 25 éves fia és sógora halt meg, miután kisteherautójukkal fékezés nélkül fának ütköztek csütörtökön este. Nagybajom közelében egy 14 éves fiú és egy 44 éves férfi vesztette életét, amikor frontálisan ütköztek egy kisbusszal. Ma délelőtt még két halálos baleset történt, Zala megyében és Tolna megyében is egy-egy fiatal sofőr halt meg.

 

Fél tonna marihuánát akart a határon átcsempészni – nem sikerült

Adóssága volt, pénzre volt szüksége – ezzel magyarázta tettét az az albán sofőr, aki fél tonna marihuánát akart a határon átcsempészni Magyarországra. Még 2017 decemberében próbált Röszkénél belépni az országba látszólag üres kamionjával, de a röntgennél kiderült, hogy a pótkocsi tetejét megduplázták, a ponyva mögötti rekeszek tele vannak droggal. A mintegy egymilliárd forint értékű kábítószert lefoglalták, a sofőrt ma első fokon 10 év börtönre ítélték.

Telefonon segítettek a szülésben

Az apa vezette le a szülést, miközben a mentésirányító telefonon instruálta. A Csongrád megyei Dóc közelében, egy tanyán történt a családi szülés. A kismama hétfő este kezdett vajúdni. Amikor az apa észrevette, hogy megindult a szülés, azonnal hívta a mentőket, ők segítettek neki telefonon keresztül, amíg oda nem értek. Addigra a kisfiú megszületett. A mentésirányító és az apa elmesélte, mi történt.

Befolyásolni próbálta a tanúkat a pilóta

Befolyásolni próbálta a tanúkat az a pilóta, aki 2014-ben egy diáklánynak okozott kisgépével maradandó sérüléseket Pusztaszeren. Az egykori vadászpilóta a baleset miatt korábban felfüggesztett börtönt kapott. Most hamis tanúzásra való felhívásért is jogerősen elítélték. Ugyanis a diákokra felügyelő tanárokat arra próbálta rávenni, vallják azt, hogy a lány hibájából történt a baleset.

Megpróbált ellopni egy buszt, a bíróság hazaengedte

Soha többé nem akar buszra szállni, ezt mondta stábunknak az a férfi, aki szombat hajnalban megpróbált ellopni egy buszt Kecskeméten. Több járművet is feltört, egyet be is indított, de a kézifék kifogott rajta. Az ügyészség kérte, hogy tartóztassák le, de a bíróság hazaengedte. Annak ellenére, hogy férfi büntetett előéletű és csak feltételesen van szabadlábon.

Nem ismerte a kéziféket a busztolvaj

Buszt próbált meg ellopni egy 24 éves férfi Kecskeméten. Csak azért nem tudott elindulni a busszal, mert meggyűlt a baja a kézifékkel. Egy biztonsági őrtől kért segítséget, aki gyorsan rájött, hogy nem valódi buszsofőr. Rendőrt hívott, a férfit elfogták.

Autó nélkül maradhat a mozgássérült lányát egyedül nevelő nyugdíjas asszony

Bozó Pálné történetét először a Hírös.hu írta meg. Az asszony devizahitel miatt vesztette el a kocsiját, és bár pályázott a kormányhivatalnál autótámogatásra, de az ott kapott pénzzel nem tud mit kezdeni. A 600 ezer forint ugyanis a vételár legfeljebb 60 százaléka lehet, és a kocsi 5 évnél nem lehet idősebb. Ilyen feltételekkel nem talál eladó autót. Kocsi nélkül viszont nem tudja ellátni a lányát. Aki szeretne adománnyal hozzájárulni a Bozó család kocsi vásárlásához, az megteheti a következő számlaszámon: Bozó Pálné: 11773322-01088900.

Fának csapódott, szörnyethalt

Kopott nyári gumik voltak azon a BMW-n, amely éjjel fának csapódott a Bács-Kiskun megyei Kisizsák határában, szinte felcsavarodott rá. A sofőr nem volt bekötve, a 40 év körüli férfi a helyszínen meghalt.

Újra drágul az egyházi stadion

Újabb 780 millió forinttal drágult a Szegedi Ifjúsági Csarnok, így az eredeti áránál már 3,3 milliárd forinttal többért építi fel Garancsi István cége, a Market Zrt. A 12,7 milliárd forintos sportközpontot a Szeged-Csanádi Egyházmegye rendelte meg, de a kormány adott hozzá csaknem tízmilliárd forint támogatást. A tervezettnél jóval drágább lesz a szegedi uszoda is. A kormány az építőipari ár- és béremelésekkel magyarázza a közbeszerzések drágulását.

Bárddal és késsel mentek trafikot rabolni

Bárddal és késsel próbált részegen trafikot rabolni, de elzavarta az eladó. Két szerb férfi próbált meg kirabolni egy trafikot Szegeden tegnap kora este. Egyikük az ajtó előtt figyelt, a másik pedig egy 27 centis késsel és egy ugyanakkora bárddal követelte a bevételt. Híradónk információi szerint a páros kora délután egy másik trafikból is próbált lopni, sikertelenül.

Rossz irányba fordult a sztrádán, halálos balesetet szenvedtek

Tragédia a temetés után! Húga búcsúztatása után indult hazafelé egy tatai házaspár lányukkal a Bács-Kiskun megyei Bugacról, a kocsit a 85 éves férj vezette. Az M5-ös autópályára a Szegedre vezető oldalon hajtottak fel, majd a sofőr hirtelen meggondolta magát és megfordult. A forgalommal szemben indult Budapest felé, majd frontálisan ütközött egy érkező autóval. A balesetben az idős sofőr felesége meghalt.

Nem lehet kapni az egyik vérnyomáscsökkentő gyógyszert

Nem lehet kapni a patikákban az egyik vérnyomáscsökkentő gyógyszert, és azt se, amivel helyettesíteni lehetne. Egy magas vérnyomásban szenvedő férfi arról panaszkodott az RTL Híradónak, hogy kapott ugyan más hatóanyagú tablettát, az viszont nem használ, folyamatosan nagyon magas a vérnyomása. A gyógyszerészeti intézetnél azt írták: gyártási probléma okozza a hiányt, de hamarosan pótolják a készítményt.

A csaló vevői is bűnhődhetnek

Interneten hirdette termékeit az a férfi, akire a napokban csaptak le az adóhatóság nyomozói. Lakásában rengeteg készpénzt, hamis szoftvereket, és olyan eszközt is találtak, amellyel be lehet csapni a kamionok károsanyag kibocsátó rendszerét. A készüléket árusító férfi 5 évet kaphat, de a vásárlók is büntetésre számíthatnak.

Félméteres hóbuckák miatt járhatatlan a Kisszállásra vezető út

Hófúvás miatt járhatatlan egy út Bács-Kiskun megyében. Péntek óta fúj a szél a térségben, ez emelt félméteres buckákat az egyik Kisszállásra vezető bekötő úton. A település traktorja nem bír a hóval, a közút pedig a főbb szakaszokra irányította a gépeit.

Tömegbalesetet okozott, felfüggesztetett kaphat

Túl gyorsan ment a ködben, halálos balesetet okozott, az ügyészség nem küldené börtönbe, hanem felfüggesztett fegyházat kér. Négyen haltak meg két éve a román határ közelében, amikor a sűrű ködben több autó is összeütközött. Most emeltek vádat az egyik kisbusz bolgár vezetője ellent. Azért úszhatja meg felfüggesztett büntetéssel, mert az ügyészség szerint az utasok is hibáztak – nem kötötték be magukat.

Életfogytiglant kapott az édesanyját halálra verő férfi

Jogerősen életfogytiglani börtönre ítélte a Szegedi Ítélőtábla azt 47 éves férfit, aki még 2017-ben halálra verte édesanyját. A vádlott nem jött el a másodfokú tárgyalásra, korábban tagadta tettét. Azt viszont elismerte, hogy rendszeresen bántalmazta akkor 83 éves édesanyját.

Eltűnt A kivégzés című rövidfilm főszereplője!

A most 16 éves Moldován Katalin 2014-ben szerepelt Szőcs Petra, a Ceaucesu házaspár haláláról és a rendszerváltásról készített rövidfilmjében. A fehér hajú, fehér szempillájú albínó lányt az erdélyi származású rendező a dévai gyerekotthonban találta, tartották a kapcsolatot. Az erősen látássérült fiatal Tiszakécskén, egykori nevelőszüleinél töltötte a téli szünetet, onnan tűnt el január 5-én. A rendőrség is keresi.

Egymást érték a balesetek Csongrád megyében

Egymást érték a balesetek Csongrád megyében – hajnal óta havazott, a csúszós utakon több mint 20 baleset történt. Szeged közelében megpördült egy autós, majd az út közepén állt meg: ezután egy másik belerohant. Négyen sérültek meg. Az ország nyugati és északi részére még nem érkezett meg a hó, de Híradónk meteorológus szerint erre sem kell sokat várni: kedden éjszaka országszerte havazhat.

 

Családot keresnek Sebesnek, a túlélő kutyának!

A szilveszteri tűzijátéktól rémülhetett meg, majdnem halálra gázolták a 44-es úton. Állatvédők találtak rá arra a kutyára még január elsején, amelyet egy autós gázolhatott el Lakitelek közelében. Az állatnak eltört a gerince, többször megműtötték. Az Argos Állatvédelmi Egyesület vezetője szerint a kutya élni akar, ezért kapott kerekes hámot egy támogatójuktól.

A zebra közepén gázolták el a gyalogost

Zebra közepén gázolták el egy gyalogost Kiskunhalason! Figyelmetlen lehetett az az autós, aki tegnap este Soltvadkert felé tartott az 53-as úton, Kiskunhalason. Egy forgalmas kereszteződésnél nem vette észre a zebrán érkező gyalogost, és elgázolta. A nő több métert repült, súlyosan megsérült.

Kirúgták a mentőket szidalmazó buszsofőrt

Kirúgták az ideges buszsofőrt! A mentőket szidalmazta közösségi oldalán a Dél-Alföldi Közlekedési Központ egyik sofőrje, mert a buszával nem fért el tőlük a Csongrád megyei Óföldeákon, a szociális otthon előtti úton még vasárnap. A buszsofőr az épp újraélesztést végző mentősök közlekedési IQ-ját kérte számon. A közlekedési cég ma elnézést kért, és közölték, elbocsátották a sofőrt.

Kutyák szúrták ki a csempészt Röszkénél

Egy fotó és a nyomozókutyák jelzése buktatta le a drogcsempészt, akit most ítéltek el jogerősen. A szerb férfi tavaly nyáron próbált 10 kiló kábítószert átvinni a röszkei határon egy Belgrádból Bécsbe tartó menetrendszerinti járaton. A drogot egy bőröndbe pakolta, amiről azt állította, nem az övé. A bizonyítékok azonban ellene szóltak, 6 év börtönt kapott.

Botrány lett az újévi baba köszöntéséből Csongrádon

Szokásos babaköszöntő fotóit tette közzé a napokban a város polgármestere közösségi oldalán, a kommentelők azonban felismerték a kismamát. Kiderült, hogy a nőt 2017-ben felfüggesztett börtönre ítélték gyermekbántalmazásért. A bántalmazott lány nagymamájához került, ma már jól van. A nagymama azt mondta: a szerencsétlen köszöntés mély sebeket szakított fel.

Amputálni kellett a tűzből kimenekült férfi lábait

Mindkét lábát amputálni kellett annak a férfinak, akinek az ágya mellett kigyulladt a hősugárzó. Hiába kiabált segítségért, így lábbal taposta el a tüzet. Kimászott a házból, szomszédja a kerítésnél talált rá.

Bedrogoztak és prostitúcióra kényszerítettek egy 14 éves lányt Szegeden

Randira csalták, majd bedrogoztak és prostitúcióra kényszerítettek egy 14 éves lány Szegeden. Még tavaly történt az eset, a napokban fogták el a gyanúsítottakat, egy 4 fős társaságot. A rendőrség szerint egy szegedi panellakásba csalták a lányt. A lakást egy 22 éves nő bérelte, őt Budapesten fogták el a napokban, letartóztatták. 15 és 16 éves társait ma állították bíróság elé, őket bűnügyi őrizetbe vették.

Fejbe lőtte, majd orvoshoz vitte barátját

Fejbe lőtte barátját, de mivel azonnal orvoshoz vitte, enyhébb büntetést kapott másodfokon. Első fokon 7 év 10 hónapra ítélte a Kecskeméti Törvényszék azt a szalkszentmártoni férfit, aki a vád szerint még 2015-ben egy földvita után közelről fejbe lőtte barátját. A vádlott végig tagadott.

 Lopott autóval tankolt, a töltőpisztolyt is leszakította

Lopott autóval tankolt, majd a töltőpisztolyt kiszakítva menekült! Egy kiskunhalasi benzinkúton állt meg a sofőr, a kocsin nem volt rendszám. Fizetés nélkül ült vissza az autóba, majd nagy gázzal elhajtott. A töltőpisztolyt sem tette vissza a helyére, így a kútoszlopot is megrongálta. Egy másik, tankolni érkező autós vette üldözőbe. Ő fogta le a férfit.

 

Vadmacskát vett videóra egy vadkamera

Vadmacskát vett videóra egy vadkamera a Tisza-tó egyik szigetén. Az állat egy rókával találkozott, össze is kaptak. A fokozottan védett fajból kevés él az Alföldön, éppen házi társaik veszélyeztetik, ugyanis génjeik keveredhetnek, és a betegségeket is átadhatják a vadmacskának.
A vadkamera felvételét ide kattintva teljes hosszában is megnézheti.

Szilveszteri drogfogás: marihuánával tömték ki az autót

Marihuánával tömték ki az autót, majd annyira idegesek voltak, hogy azonnal lebuktak a határon. 80 millió forint értékű drogot próbált szilveszter éjszaka Magyarországra hozni két bolgár férfi Röszkén. A kocsi átvizsgálásakor ahová csak nyúltak a vámosok, mindenhonnan drog került elő.

Utcabálok Győrtől Debrecenig

Tűzijáték, pezsgő és önfeledt bulizás. Vidéken is több ezren köszöntötték az új évet utcabálokon. Koncertekkel és hajnalig tartó tánccal ünnepeltek Győrben, Szegeden, Nagykanizsán, Pécsen és Debrecenben is.

Limuzinnal szállított beteg gyerekeket egy szegedi taxis

Több száz beteg gyereket szállított egy bérelt limuzinnal egy szegedi taxis szeptember óta. Ma utolsó útjára indult, bárki beülhetett hozzá egy körre. Saját zsebből fizette a gyerekek utaztatását, de elfogyott a pénze. Azt mondta anyagilag nem, de az élmények miatt megérte a limuzinozás.

Megvadult a ló egy sportkocsitól

Súlyosan megsérült a lovaskocsi vezetője - sportkocsitól vadulhatott meg egy ló Hódmezővásárhelyen. Amikor az autó megelőzte a lovaskocsit, a ló vágtatni kezdett. A kocsi egyik kereke kitört, de az ijedt állat tovább száguldott a piac mellett, végül a lovaskocsi egy járdaszigetnél felborult. A bakon ülő 80 éves férfit súlyos sérülésekkel vitték kórházba.

Meghalt az elütött gyalogos

A kórházban halt meg a kecskeméti gyalogosgázolás sérültje. A nőt csütörtök kora este ütötte el egy autó. Sötét ruhában akart átkelni egy négysávos úton, ahol még világítás sincs. A kocsi sofőrje szerint az asszony hirtelen jelent meg előtte, és már nem tudta elrántani a kormányt. Még vizsgálják, hogy a nő miért ezen a veszélyes részen akart átmenni a másik oldalra.

Beteg társainak gyűjtött plüssállatokat egy 10 éves fiú

Beteg társainak gyűjtött plüssállatokat egy 10 éves ópusztaszeri kisfiú. Botond 2,5 éves kora óta fullad, asztmás. Sok időt töltött a szegedi Gyermekklinikán. Az egyik kereskedelmi lánc nyáron pontgyűjtő akciót hirdetett, amivel új plüssöket lehetett vásárolni. Botond nem magának kért állatot, hanem beteg társainak. Karácsonyig 30-at vettek szüleivel, és vitték el a szegedi Gyermekklinikára.

Órákat kell várni a déli határon

118 ezren lépték át a határt egyetlen nap alatt Csongrád megyében – vasárnap több órás sor alakult ki mind a szerb, mind a román határon. A Híradónk által megkérdezett autósok szerint hiába rugalmasak a határőrök, túl sokan indulnak útnak az ünnepek idején. Röszkén a tehersávot is megnyitották az autósok előtt, de ettől is csak alig csökkent a sor.

Embertelen körülmények között tartotta kutyáit egy szaporító

Éheztette, nem adott kutyáinak inni. Több tucat állatot tartott kegyetlen körülmények között egy gyulai szaporító, ez azután derült ki, hogy a gazda és a vevője is egy elszámolási vita miatt rendőrt hívott. A napokban fajtamentők, állatvédők és az önkormányzat közösen jelentek meg a tanyán, és elszállíttatták a legyengült állatokat.

Kikerülte a sorompót, halálra gázolta a vonat

Kikerülte a sorompót, így próbált a vonat előtt átjutni egy 62 éves férfi Szegeden, de esélye sem volt, halálra gázolta a Budapestről érkező InterCity. A balesetet többen is látták. Októberben történt hasonló baleset a Csongrád megyei Székkutas közelében, ott egy autós kerülte meg a sorompót és hajtott a sínekre. Akkor 4-en haltak meg.

 

Két nőt ütött el egyszerre a zebrán egy autó

Két nőt ütött el egyszerre a zebrán egy autó este a Bács-Kiskun megyei Kiskunhalason. Úgy tudjuk, az autós kanyarodás közben ütötte el a gyalogosokat, mert nem vette észre őket. Egyikük súlyosan, a másik könnyebben megsérült. Mindkettőjüket kórházba vitték a mentők.

Utolsó pillanatban menekült ki az égő házból a mozgássérült nő

Háztűz Orgoványon! Az utolsó pillanatban menekült ki a lángoló épületből egy idős mozgássérült nő még vasárnap este a Bács-Kiskun megyei Orgoványon. A lángok a melléképületből indultak, és átterjedtek az asszony otthonára. Testvére azt mondta a Híradónak, nővére megérezte a bajt, ezért menekülhetett meg. A ház lakhatatlan, az idős nő a fiához költözött

A templom kerítése állította meg a buszt

Kisodródott a kanyarban és a szemből érkező kisbusszal frontálisan ütközött szerdán este egy szerb turistabusz a Bács-Kiskun megyei Jakabszálláson. 50-en utaztak rajta Szerbia felé, de nem sérültek meg. A vétlen kisbuszban ülőket viszont kórházba kellett vinni.

Új vőlegényt kapott a Szegedi Vadaspark tamarinja

Új vőlegényt kapott a szegedi vadaspark nőstény tamarinja, előző párja még vemhessége idején egy fertőzés miatt pusztult el múlt télen. Az anya egyedül nevelte fel a két kölyköt. A gondozók abban bíznak, hogy a nőstény elfogadja Spike-ot, az Angliából érkezett hímet.

Így telt a bronzvasárnap!

Már csak két hét van karácsonyig és egyre nagyobb a tumultus az üzletekben. A bonzvasárnapot is sokan töltötték vásárlással. A híradónak nyilatkozók szerint megéri időben beszerezni mindent, mert  egyrészt ilyenkor még nagyobb a választék, másrészt, nyugodtabb lehet az ünnepi készülődés.

9 kocsiból lopott a visszaeső tolvaj!

Téglával törte be az autó ablakát – térfigyelő kamera rögzítette a kecskeméti tolvaj minden mozdulatát. Kiderült, összesen 9 kocsiból lopott a 21 éves férfi. Mindig a látható értékekre utazott. Úgy tudjuk, nemrég szabadult a börtönből, ahol éppen autófeltörés miatt ült.

A kesztyűje miatt beragadt a ravasz, ezért lőtt 8-szor

A kesztyűje miatt beragadt a ravasz, ezért lőtt 8-szor – ezt mondta a bíróságon az a török származású férfi, aki szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt lőtte agyon egykori barátját az M5-ös autópálya csengelei pihenőjében. Az ügyészség életfogytiglani börtönt kér a gyógyíthatatlan beteg török férfira, aki azért támadt volt barátjára, mert ígérete ellenére nem akarta őt ápolni.

 

Felújítanák a Szőke Tiszát, a 101 éves gőzöst

Hat éve süllyedt el, de még mindig nem emelték ki, tovább pusztul a Szőke Tisza Szegeden. A 101 éves gőzösben található Magyarország egyetlen fekvő helyzetű 3 hengeres gőzgépe, amit az örökségvédelem védettnek nyilvánított.

Tűzifacsalókat állítottak bíróság elé

A kazincbarcikai társaság tagjai egy idős asszonyt vertek át még 2016-ban a Békés megyei Szeghalmon. A három férfi jóval kevesebb tűzifát vitt ki a 78 éves asszonynak, mint amennyit kifizetett. Az ügyész letöltendő börtönt kér rájuk.

Ivott, pedig a gyereke is a kocsijában volt!

Frontális ütközés történt Baján. Ki akarta kerülni az út szélén szabályosan várakozó kamiont egy autós csütörtök kora este Baján, a manővert már nem tudta befejezni, belecsapódott a vele szemben érkező kocsiba. Hárman sérültek meg, a szondáztatásnál derült ki, hogy a gyerekével utazó vétlen autó sofőrje ivott.

Holtan találtak egy hajléktalant Szegeden

A férfi egy forgalmas helyen ült le szerdán este a padra, a hajnali hidegben így találtak rá járókelők. Egy közelben élő fiatal a mentők utasításai alapján próbálta újraéleszteni, sikertelenül. Híradónk információi szerint a 42 éves férfi nemrég került az utcára, halála előtt a közeli nappali melegedőben evett és pihent. A rendőrök szerint a férfi természetes halállal halt meg.

Okos zebra védi a gyalogosokat Kecskeméten

Ledeket, fényvisszaverő elemeket építettek az aszfaltba. Ez úgy működik, hogy ha a gyalogos az átkelőhöz közelít, bekapcsolja a beépített fényeket.

11 napig kínozták lakótársukat, több év börtönre ítélték őket

7 év börtönt kapott egy fiú és barátnője, akik 2016 őszén 11 napig válogatott módon kínozták Szegeden szellemileg sérült lakótársukat. A kínzásokban részt vett a fiú húga is, akit 3 évre ítéltek, és az anyjuk is, aki 4 évet kapott. Szexuális erőszakkal vádolta őket az ügyészség. Az ítélet nem jogerős. A megkínzott fiú két éve részletesen elmesélte stábunknak, hogy mit élt a kegyetlenkedések alatt.

Vonat elé kanyarodott, meghalt

Halálos vonatbaleset Kecskemét közelében! A Lajosmizsére tartó vonat elé kanyarodott egy autós ma reggel Kecskemét közelében. A motorvonat vezetője hiába dudált és fékezett, nem tudta elkerülni az ütközést. A vonat csaknem 60 méteren át tolta a roncsot, az autót vezető 37 éves nő szörnyethalt.

16 év börtön a Szeviép vezéreinek!

2010-ben ment csődbe Csongrád megye egyik legnagyobb építőipari vállalkozása, amely egyebek között részt vett a Makóra vezető M43-as építésében, valamint a szegedi villamospálya felújításában. Több milliárd forint adósságot hagyott maga után, alvállalkozók százai mentek tönkre a csődje miatt. Az ügyészség szerint a vezetők felelőtlenül hitelezték saját cégeiket, még akkor is, amikor látták, hogy jön a válság.

Megérkezett az első hó!

Nemcsak az ország legmagasabb pontján, a Kékesen, hanem a Dunántúlon is havazott. Volt, aki csak azért utazott a Kékeshez, hogy a havas kilátásban gyönyörködjön, de csalódnia kellett: a köd mindent eltakart. Szombathelyen és Sopron környékén is megmaradt a hó, az Alföldön viszont csak eső esett.

Magyarország nyugati felén már szállingózik a hó

Itt az első hó, pontosabban még csak hópelyhek. Délnyugaton többen is felvételeket készítettek a hószállingózásról. A hópelyhek most még elolvadtak, de éjszaka és hétfőn napközben már többfelé havazhat.

Háztűz Sükösdön!


szerző:
2018.11.17. 18:12
Háztűz Sükösdön!

Egy családi ház garázsában csaptak fel a lángok szombat reggel Sükösdön, a tűz gyorsan terjed, a ház teteje is leégett. A tűzoltók több órán át küzdöttek, mire mindent el tudtak oltani. A házban hárman éltek, senkinek nem lett baja.

Használhatatlan adományok

Megdöbbentő adományok. Ruhák közé csomagolt házi kolbász, kerék nélküli dömper, és szaloncukorral körberakott kutyapiszokkal beszennyezett kiscipő – ilyen felajánlásokat is kaptak a Csongrád Megyei Vöröskereszt munkatársai. Azt mondják, azért szerencsére nem ezek a jellemzőek. Elindult a karácsonyi gyűjtés, ezért azt kérik, mindenki csak olyan dolgot adományozzon, amilyet maga is szívesen kapna.

 

Magyar diplomaták segíthettek Nikola Gruevszkinek

Külföldi sajtóhírek szerint magyar diplomaták segíthettek Magyarországra jutni Nikola Gruevszki, volt macedón miniszterelnöknek, aki ellen közben nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki. A politikus jogerős börtönbüntetése elől menekült Budapestre. Azt, hogy magyar követségi autóval utazott Albánián át Montenegróba, az albán rendőrség is megerősítette. A magyar kormány még csütörtökön azt közölte, hogy a bukott politikus a magyar állam segítsége nélkül is bejuthatott az országba, és szabályos menedékjogi eljárás indult az ügyében.

Már nálunk is vannak színpompás mandarincrécék

Színpompás mandarincrécét csodálnak három hete a New Yorkiak. Senki sem tudja, honnan keveredett a Central Park-i tóba. A városban tilos kacsát tartani, valószínűleg mégis egy fogságban született, majd elszökött madárról lehet szó. Magyarországon azonban nem tilos, így itt többfelé is felbukkan az ázsiai eredetű madár.

Meggyulladt a szobában tárolt szemét, kiégett egy társasház egyik lakása Baján

Több köbméter papírt és fát tárolt lakásának egyik szobájában egy bajai pár. A kályhából azonban kieshetett a parázs, és ez okozta a lángokat. Senki sem sérült meg, de az épületet életveszélyessé nyilvánították, a lakókat az önkormányzat helyezte el.

Gyertyát gyújtott szerettei emlékére, leégett a lakása előtere

Egy 86 éves asszony otthonában csaptak fel a lángok Baján. A nő próbálta megfékezni a tüzet, de nem bírt vele. A közben megérkező rendőrök hozták ki a lángoló lakásba vissza-visszatérő asszonyt.

Így telt Halloween éjszakája a Szegedi Vadasparkban

Lóhússal töltött tök, világító szellemek és élőholtak a vadasparkban – így ünnepelték szerdán az állatokkal együtt a Halloweent Szegeden. Sokan saját készítésű jelmezben indultak útnak Halloween éjszakáján. A kelta eredetű pogány népszokás ma már nem csak az angolszász területeken népszerű, a híradónknak nyilatkozó néprajzkutató szerint a jelmezes felvonulásnak, és a töklámpának is ugyanaz a célja: távol tartani a gonosz lelkeket.

Az út szélén gázolták halálra Kecskeméten

Halálra gázoltak egy gyalogost Kecskemétnél szerdán sötétedés után. Úgy tudjuk: az áldozat az úton bolyongott, egy autós későn vette észre és már nem tudott időben megállni. Bár a mentők hamar kiértek, a 72 éves férfin már nem lehetett segíteni.

Megdőlt a hajnali melegrekord

A Bács-Kiskun megyei Kelebián éjjel valamivel több mint 16 fok volt. Szombaton a legmagasabb nappali csúcsot a Csongrád megyei Kübekházán mérték, nyárias idő, 27 fok volt. Sokan éppen a különösen enyhe idő miatt pattantak kerékpárra és látogattak el a rekorder faluba.

 

A nyúl győzött és nem a héja

Solymászvadászatot népszerűsített egy alapítvány a Csongrád megyei Sándorfalva közelében. Különböző ragadozómadarakat lehetett megfigyelni vadászat közben. Hamar kiderült, nem mindig az erősebb győz, a nyulak többször is megszöktek például a villámgyorsnak számító héják elől.

Ítélet született egy 1996-os kiskunfélegyházi gyilkosság ügyében

Brutálisan agyonszurkáltak egy vasutast, majd a holttestet letakarva elmenekültek – ítélet született egy 1996-os kiskunfélegyházi gyilkosság ügyében. Csak az egyik vádlottat ítélték el pénteken, társa 11 évvel ezelőtt meghalt. A férfit tavaly fogták el Spanyolországban. Első fokon 13 évet kapott. A bíróság szerint azért csak ennyit, mert a gyilkosság idején enyhébb szabályokat kellett alkalmazni.

 

Négyen haltak meg az autóban

Négyen haltak meg, amikor a sorompót kikerülve vonat elé hajtott egy autós. Híradónk úgy tudja, az autóban egy házaspár ült, akik lányukat látogatták meg az orosházi kórházban. Velük volt lányuk 18 éves barátja, és a fiú egyik ismerőse. Mindannyian meghaltak. A fiú apja Híradónknak azt mondta, érezte, hogy baj történt.

Pár nap múlva jöhet az áradás

Újabb negatív rekordok dőltek meg a Dunán, de az áradásra sem kell sokat várni. Jövő hét közepére akár két méterrel is magasabb lehet a folyó vízszintje. Az aszály miatt a folyó déli szakaszán is hajók kerültek elő, Mohácsnál több évtizedes roncsok bukkantak ki a homokból.

Nyomoznak az elásott sertéstetemek miatt

Állatkínzás és természetkárosítás miatt jelentette fel a kormányhivatal azt a tiszaföldvári vállalkozót, akinek a telepén több száz disznó pusztult el még nyáron. A tetemeket egyszerűen elásták a telken. A rendőrség csak emiatt indított nyomozást. A kormányhivatal zár alá vette a hizlaldát, de a malacok maradhattak, állatorvos vizsgálja őket naponta.

Romlott kolbász ebédre az ovisoknak

Romlott kolbász, fekete végű sültkrumpli és kukac az ételben – ilyen ebédet is kaptak az óvodások a Békés megyei Muronyban. Az egyik szülő jelezte Híradónknak, hogy baj van a gyerekek ebédjével, az önkormányzat szerint az óvodavezető felelőssége, hogy az ételt visszaküldje.

Életveszélyben a teherautóval ütköző motoros rendőr

Életveszélyesen megsérült egy szolgálatból hazafelé tartó rendőr szerda délelőtt. Motorjával Szeged közelében haladt, amikor elé kanyarodott egy teherautó. A gyakorlott motoros próbálta elkerülni a balesetet, de a lába így is a motor és a teherautó közé szorult. A teherautó sofőrje Híradónknak azt mondta, hogy a tükröt nézte, ezért nem látta a szemből érkező motorost.

Méregerős hamburger Szegeden

Sírás, köhögés, sőt rosszullét – a legtöbben így végezték a szegedi chilievő versenyen. Tízen indultak, de csak ketten maradtak a végére. Ők a világ legerősebb chilijével is megbirkóztak, majd egy méregerős hamburgert kínáltak nekik.

Meghalt a kerti tóból kimentett kisgyerek

Elmerült a kerti tóban, az édesanya húzta ki a vízből kétéves kisfiát Kiskunmajsán. A gyerek gyorsan magához tért, a kiskunhalasi kórházba vitték. Épp át akarták vinni a szegedi klinikára, de a kis Szabolcs hirtelen meghalt. Édesanyja ma nyilatkozott Híradónknak.

Párt kapott a szegedi vadaspark vörös pandája

Két éve élt egyedül Baltazár, a párja egy betegségben pusztult el. A veszélyeztetett állat mellé Dániából érkezett új menyasszonya, akivel gyorsan összebarátkozott. A vadasparkban abban bíznak, hogy nemsokára kispandák is születhetnek.
Még több vörös pandás felvételért kattintson ide.

 

Félreértik a Corvinus-modellt?

Szinte csak Magyarországon csökkent a fiatal diplomások aránya az Európai Unióban - erről a G7 nevű gazdaság portál írt. A Független Diákparlamentnél attól félnek, a csökkenés folyamatos lesz azzal, ha országszerte kiterjesztik az úgynevezett Corvinus - modellt, vagyis ha több lenne az önköltséges hallgatók száma az egyetemeken.

 

Nem valószínű az új választás

Vagy új polgármestert nyer a Fidesz, vagy én egy új képviselő testületet nyerek – ezt mondta ma híradónknak Hódmezővásárhely független polgármestere. Márki-Zay Péter pénteken javasolja a közgyűlésen a fideszes képviselőnek, hogy oszlassák fel a testületet. Hódmezővásárhely a független polgármester és a fideszes képviselők szerint is csődben van, de mindenki a másikat okolja. Márki-Zay Péter szerint a patthelyzetnek egy időközi képviselőtestületi választás vethetne véget.

Panaszkodnak az e-naplóra

Nehézkes és lassú az egységes e-napló - ezt mondják az RTL Híradó által megkérdezett diák- és pedagógus szervezeteknél. Az idei tanévtől már csak az állami, úgynevezett Kréta rendszert használhatják az iskolák az elektronikus naplóvezetéshez. Csakhogy az gyakran lefagy vagy rosszul jelzi az órarendeket. A Klebelsberg Központ szerint ok nélkül támadják a rendszert, hozzájuk még nem érkezett panasz.

20 év a prostituált gyilkosának

Adósságai voltak, ezért döntött úgy, hogy kirabol egy prostituáltat a kecskeméti férfi. Az eset még 2016-ban történt. A nő lakásán találkoztak, majd az együttlét után a férfi nem akart fizetni, kést rántott, és többször megszúrta áldozatát. A fiatal nő azonnal meghalt.

Félnek a veszélyes hulladéktól

Szivárgó vegyszerek, széttört, veszélyes hulladékkal teli hordók Kiskunhalason – a Belügyminisztériumnak írt nyílt levelet a Greenpeace. Több mint ezer tonna veszélyes hulladék várja sorsát egy kiskunhalasi cég telephelyén, a hordókat már kikezdte az idő. A környezetvédők az elmúlt években többször hangsúlyozták, olcsóbb megelőzni a katasztrófát, mint azt elhárítani.

2500 szalmabála égett


szerző:
2018.09.24. 18:10
2500 szalmabála égett

A rendőrség szerint egy 23 éves férfi gyújtogatott Földeákon, majd nézte a bámészkodókkal együtt a tüzet. A gyanúsítottnál két öngyújtót is találtak, mindent beismert. A kár több mint 10 millió forint, hogy miért tette, egyelőre nem tudni.

Elvitték a lottóötöst!

Nagyon örült valaki szombat este. Elvitték az 1 milliárd 800 millió forintos főnyereményt az ötöslottón. Egyetlen öttalálatos szelvény volt. A nyertesnek három hónapja van, hogy jelentkezzen a pénzéért a külön erre a célra fenntartott telefonszámon. Egyébként 25-en mindössze egyetlen számot tévesztettek el, nekik két millió forinttal kell beérniük. 

Szabó István újra Klaus Maria Brandauerrel forgat

30 év után újra az egykori Mephisto-val, Klaus Maria Brandauerrel forgat Szabó István. Az Oscar- és Kossuth-díjas rendező Szegeden készíti legújabb filmjét, a Zárójelentést. Híradónk a kulisszák mögé is beleshetett. A főszereplő feleségét játszó Udvaros Dorottya 1991-ben forgatott utoljára Szabó Istvánnal, és akkor is a főszereplő feleségét játszotta.

Halálra gázoltak egy 65 éves kerékpárost Kiskunfélegyházán

Át akart kelni a kerékpárútról, de nem adott elsőbbséget, hiába vészfékezett az autós. A baleset egy egyenes, nemrég felújított úton történt. A híradónknak nyilatkozó helybéli szerint sokan ezért gyorsabban mennek a megengedettnél.

A legenyhébb büntetést kapta a terrorcselekménnyel vádolt szír férfi

A lehető legenyhébb büntetést, 5 év börtönt kapott jogerősen a Szegedi Ítélőtáblán az a szír férfi, akit az ügyészség terrorcselekménnyel vádolt a 2015-ös röszkei összecsapások kapcsán. Első fokon hét évet kapott. Az ügyészség súlyosabb büntetésért fellebbezett. A szír vádlott csütörtökön újra bocsánatot kért az utolsó szó jogán. 3 éve letartóztatásban van, ezért ügyvédje szerint 4 hónap múlva akár szabadulhat is, ha jól viselkedik.

5 év börtön a száguldozónak

Saját magát tartja felelősnek, hiszen a kocsiban ült a fia is – ezt mondta az utolsó szó jogán az a szegedi férfi, akit ma jogerősen 5 év börtönre ítélt a Szegedi Törvényszék. Még 2015-ben okozott halálos balesetet, autójával bedrogozva száguldozott, majd előzés után felborult és egy házfalnak csapódott Szegeden, egy 17 éves fiú szörnyethalt.

Teherautót, majd pénzt lopott

Lopott egy teherautót és leborította az autómosó pénzváltó automatáját, majd a pénzzel együtt az egész berendezést magával vitte egy 27 éves kecskeméti biztonsági őr.

Horrorisztikus állapotok a tiszaföldvári sertéstelepen!

Sokkoló videókat és fotókat osztott meg az RTL Híradóval az egyik Jász-Nagykun Szolnok megyei sertéstelep volt alkalmazottja. Azt állítja, a dögök a hízók mellett rohadtak el, nagy részét nem szállították el, hanem egyszerűen elföldelték.

Figyeltelen kamionos okozta a balesetet

Figyelmetlen kamionos okozhatott tömegbalesetet péntek délután az M5-ös autópályán Csengele közelében. Feltorlódott előtte a sor, amit a sofőr nem vett észre. Először két kisbusznak ütközött neki, majd egy lengyel turistabusznak.

A motort hibáztatja a csempész

Ha nem áll le a siklóernyő motorja, sosem találják meg – ezt mondta stábunknak az a pilóta, akit kábítószerbirtoklás miatt letartóztattak Szegeden. Az ügyészség szerint a férfi még múlt csütörtökön repült Szerbiából Magyarországra 18 kiló droggal, kényszerleszállás után kapták el a rendőrök.

Siklóernyővel csempészett drogot

Motoros siklóernyővel akart kábítószert Magyarországra csempészni egy férfi Szerbiából. A határ közelében azonban bajba került, kényszerleszállást hajtott végre, miközben a rendőrök hőkamerán át figyelték. A szegedi pilótát kórházba vitték, majd amikor átvizsgálták a gépet és környékét, kiderült: 18 kilogramm füvet rejtett el egy sporttáskában.

Hússal kitömött műzebrát kaptak az oroszlánok

Az oroszlánok hússal kitömött műzebrát, a medvék gyümölcsökkel töltött műbivalyt lakmároztak az állatkertek éjszakáján, Szegeden. 6 éve tartják meg a különleges esti programot, idén 12 állatkert csatlakozott ehhez. Debrecenben kígyót is a nyakukba vehettek a bátrabb látogatók.

 

Drágul a 10 napos sztrádamatrica

Majdnem 18%-kal, 3500 forintra drágul a 10 napos autópálya-matrica októbertől, a fuvarozóknak pedig csaknem 6%-kal kell majd több e-útdíjat fizetniük januártól - ezt a Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be. Gulyás Gergely azt mondta, évek óta nem emelték a díjakat, és falusi utak fejlesztésére költenek majd a többletbevételből. A Fuvarozók Ipartestülete szerint a bolti termékek és a szolgáltatások is drágulnak majd a díjemelés miatt.

 

Két baleset vasúti átjáróban

A baleset egy olyan átjáróban történt, ahol tábla van, de sorompó nincs. A Fejér megyei Vajta közelében pedig a vonatnak csapódott egy autós: ott hiába mutatott pirosat a lámpa, a sofőr fékezés nélkül hajtott a sínekre, az ütközéstől a vonat kisiklott.

Párnával fojtogatták a nénit

Párnával fojtogatták, közben az arcát ütötték és a pénzét követelték a rablók. Ezt a 83 éves áldozatuk maga mesélte el Híradónknak. Az idős asszonyt napokig kórházban ápolták sérülései miatt. Négyen támadtak rá nyáron a Bács-Kiskun megyei Miskén.

Szabadnapos tűzoltó segített

Berúgta az ajtót, majd a szomszédok segítségével oltotta el a tüzet egy szabadnapos tűzoltó Salgótarjánban. A lángok egy villanyóra-szekrényben csaptak fel, már az ajtó is égett, amikor a házban vendégségben lévő tűzoltó észrevette, nagy a baj. A füst gyorsan szétterjedt a lépcsőházban, ezért az egész épületet ki kellett üríteni. Sokan megijedtek, de senki sem sérült meg.

Tovább drágulhat az építkezés

További kétszámjegyű drágulás várható az építőiparban. A tégla és a beton már most több mint tizedével, a munkaerő pedig néhol ötödével többe kerül, mint egy éve - az Építési Vállalkozók Szakszövetségének friss felmérése szerint. Arra számítanak, hogy kevesebb új lakás épül mostantól, miután a kormány egyértelművé tette, 2020-tól nem hosszabbítja meg a kedvezményes lakásáfát.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való