KERESÉS search-close

"Wagner Bea" szerzővel ellátott tartalmak

Wagner Bea

Wagner Bea által létrehozott tartalmak (100):

Pórul járt a telefonrabló


szerző:
2019.02.22. 18:19
Pórul járt a telefonrabló

Rablót fogtak a rendőrök, a 28 éves férfi egy utas kezéből akarta kitépni a telefont a villamoson, ám a nő nem engedte el a készüléket, inkább hagyta, hogy a férfi lerángassa őt a megállóba. A támadót felvette a térfigyelő kamera, ez alapján azonosították a rendőrök, akik azóta elfogták és őrizetbe vették. Kiderült, korábban is próbálkozott már hasonló módszerrel.

Adyt akarja megformázni homokból

Homokszobor-fesztivált szervez a világhírű homokművész Tinnyén. Monostori Ferenc közösségi gyűjtést indított a költségek előteremtésére. A szoborkiállítás és a köré szervezett programok ingyenesek lesznek. A fesztivál témája a költészet az Ady emlékév tiszteletére, a szobrász 7 nagyméretű alkotást tervez.

Nem indokolták, miért tiltják ki

Több szórakozóhelyről is elküldték őket roma származásuk miatt - ezt állítja az a lány, aki budapesti bulinegyedben akart egy társasággal beülni valahova még pénteken. Egyik helyen sem indokolták meg, hogy miért nem mehetnek be. Az egyik érintett szórakozóhely vezetője azt mondta, ők senkit nem küldenek el a származása miatt. A történtekről bővebb beszámolót találnak ITT

Bűnösnek találták a vak férfit, aki átesett egy parkoló autón

Bűnösnek talált a bíróság egy vak férfit, aki azt állítja, átesett egy autón. Az ítélet szerint megrongálta azt, ezért ki kell fizetnie a 60 ezer forintos kárt. Erről a Blikk írt először. A férfi Mezőkövesden sétált kisfiával és vakvezető kutyájával, amikor nekiment a szerinte szabálytalanul parkoló luxuskocsinak. Azt mondja, nem igaz, hogy megrugdosta a kocsit, ami a bíróság szerint szabályosan parkolt.

Magához venné, de nem engedik

Elutasította egy védőnő kérelmét a Komárom-Esztergom megyei kormányhivatal, aki a családjába akart fogadni egy félárva kisfiút. Erről elsőként a HVG írt. Bár korábban a gyámhivatal alkalmasnak találta erre, és a gyerek vér szerinti anyja is azt szeretné, ha a védőnő nevelné a fiát, a kérést etikai okokra hivatkozva utasította el a hivatal. A védőnő nem érti miért került hátrányba a munkája miatt.

Nem tudta feldolgozni, hogy saját kollégáját gázolta halálra

Évekig is eltarthat, amíg egy mozdonyvezető lelkileg fel tud dolgozni egy halálos balesetet - ezt mondta az RTL Híradó által megkérdezett pszichológus. Néhány napja holtan találták azt a masinisztát, akit januárban eltűntként kerestek. Kiderült, a nagykanizsai férfi öngyilkos lett, mert képtelen volt feldolgozni egy októberi balesetet, amikor saját kollégáját gázolta halálra.

8 ezer táska gyűlt össze a nélkülöző nőknek

8 ezer telepakolt táska gyűlt össze a "nemluxustáska" kampányban. Az ötletgazdák olyan nélkülöző nőknek gyűjtöttek, akiknek luxus a mindennapi tisztálkodási szerek beszerzése. Az adományok egy részét ma osztották ki a rászorulók között, a többit szeretetszolgálatokban, anyaotthonokban elő nőknek adják.

Újra rendezhet botránya után Marton László

Másfél év kihagyás után újra rendez Marton László. A szexuális zaklatással megvádolt rendező darabját ma mutatja be a veszprémi Petőfi Színház. A rendezőt elsőként megvádoló Sárosdi Lilla színésznőt felháborítják a bemutató kapcsán megjelent nyilatkozatok.  Híradónknak azt mondta, nem az a baj, hogy Marton László újra dolgozik, hanem az, hogy az ügy kipattanása óta semmi nem történt.

Kevesebb eljárás indul hajléktalanok ellen

Jóval kevesebb eljárás indul mostanában hajléktalanok ellen, mint a közterületen élést büntető törvény októberi életbe lépésekor. Ezt mondja a Menhely Alapítvány vezetője és ezt mutatják a számok is. Február elejéig valamivel több, mint 300 hajléktalant figyelmeztettek, és 9 bírósági eljárás indult: egy ideje viszont egy ügy sem jutott bíróságra.

Meleg roma párról forgatnak


szerző:
2019.02.03. 18:50
Meleg roma párról forgatnak

Hogyan boldogul ma Magyarországon egy meleg roma pár - erről akar musicalt készíteni két salgótarjáni fiú, akik valójában a saját történetüket mesélnék el. Hogy mennyire nehéz dolguk van, azt egy dokumentumfilmes stáb követi nyomon, vagyis film készül a filmkészítésről.

Szenzációs felvételek Ady temetéséről

Szenzációs, eddig nem látott felvételeket tett közzé Ady Endre temetéséről a Magyar Nemzeti Filmalap. A digitálisan felújított képsorokat a temetés 100. évfordulóján hozták nyilvánosságra. A felvételt egyetlen nap alatt csaknem 200 ezren látták.

Csatatér maradt a villamospálya felújítása után Budapesten

Egy hónappal a munkálatok befejezése után még mindig halmokban áll az építési törmelék a megálló és az út mellett a Fiumei út egy szakaszán. A BKV azt írta, a teljes felújítás még nem fejeződött be, folytatják a munkát. Ennek azonban a környéken élők szerint nyoma sincs.

Az összes dolgozót elküldték Szarvason

400 embert küldtek el a Szarvasi Vas- és Fémipari Zrt-től. Az 1952 óta működő cég kávéfőzőiről és lámpáiról volt ismert. Tavaly kétmilliárd forintot költöttek új üzemcsarnokra és gépekre, mert évi egymillió lámpára kaptak megrendelést az Ikeától. Most azonban bezárt a gyár, a cég azt közölte, súlyos likviditási gondokkal küzd. A kormány elhelyezkedési segítséget ígért az elbocsátott dolgozóknak. 

Nincs orvos, nincs vizsgálat


szerző:
2019.01.23. 17:17
Nincs orvos, nincs vizsgálat

Orvoshiány miatt nem tudnak időpontot adni hasi ultrahang vizsgálatra egy budapesti kórházban –ez derült ki a Házon kívül tegnapi adásából. A kőbányai Bajcsy-Zsilinszky Kórház betegfelvételi centrumában azt mondták, várólistára tudják felvenni a betegeket, de hogy mikor kerülhetnek sorra, azt nem tudták megmondani. Országszerte sem jobb a helyzet: Nyíregyházán júliusra, Nagykanizsán augusztusra tudtak időpontot adni.

Az egész filmes szakma búcsúzik Andy Vajnától

A Filmalap közleményében azt írta, szerepe a magyar filmiparban elvitathatatlan. Kormánybiztosi időszaka alatt a nemzeti filmalap által támogatott magyar filmek sorra nyertek nemzetközi díjakat, köztük Oscart, Golden Globe-ot és Arany Medvét.

Egy új telefonos alkalmazás segít a hallássérülteknek

Mostantól könnyebben kérhetnek segítséget a bajba jutott hallássérültek. A rendőrség olyan telefonos alkalmazást indított, amelynek segítségével pár gombnyomással is jelezhetik a siketek vagy a beszédképtelenek, ha bajba jutottak. Az SOS 112 hallássérülteknek nevű alkalmazás elkészítésébe és tesztelésébe siketeket és nagyothallókat is bevontak a fejlesztők.
Az applikáció működést ide kattintva nézheti meg.

Először csendült fel Dél-Koreában a Bánk bán

Koreaiak és magyarok közösen adták elő a Bánk Bánt Dél-Koreában. Erkel Ferenc operája először csendült fel a távol-keleti országban. A Magyar Állami Operaház 50 művészt küldött ki Tegu városába, de a produkcióban a helyi zenekar és énekkar is részt vett.

Jógastúdió és egyéb furcsaságok a Daganatos.hu alapítványnál

Engedély nélkül építette meg jógastúdióját a Daganatos.hu alapítvány – írja a 444.hu. Az alapítvány egyike annak a három civil szervezetnek, amelyek mind egy emberhez köthetők, hivatalosan gyerekmentésre, daganatos gyerekek, és elhagyott állatok segítésére gyűjtenek. A Házon Kívül utánajárt az alapítványok működésének és több furcsaságot is talált, ezek egyike volt a nehezen megtalálható jógastúdió is. 

Gyanús bébiételeket hívtak vissza a boltokból

Körtés almapürében talált műanyagra emlékeztető idegen anyagot egy vásárló, amit jelentett az élelmiszerbiztonsági hatóságnak. A szlovák gyártmányú bébiételt azonnal levetették a polcokról. Egyelőre egy fotó alapján vizsgálódnak, a bébiételt forgalmazó cég igazgatója Híradónknak azt mondta, a termék biztonságos.

Amazonok: három év múlva

Negyvenes nők a főszereplői a Rózsavölgyi Szalonban futó Amazonok - három év múlva című darabnak. A francia vígjáték első részét valóban három éve mutatták be Budapesten, a nézők most megtudhatják, hogyan alakult azóta az életük közepén járó asszonyok sorsa.

 

Egy táskányi segítség


szerző:
2019.01.10. 17:21
Egy táskányi segítség

Tusfürdő vagy szappan is lehet luxuscikk annak, aki ezeket nem tudja megvenni magának. A "Nemluxustáska" nevű kampányban hajléktalan és nehéz sorsú nőknek gyűjtenek tisztálkodási szereket, az akciót egy stílustanácsadó és egy blogger indította, a Máltai Szeretetszolgálat bevonásával.

Darvasi: „Rossz mentális állapotban az ország”

Rossz mentális állapotban van az ország - ezt mondja Darvasi László. A József Attila-díjas írónak mozgalmas éve volt tavaly. Megnősült, novelláskötete jelent meg és egy nagyregényen dolgozik, amelyhez a huszadik század története adja a keretet. Múlt év végén kezdtük sorozatunkat, amelyben írókat kérdeztünk arról, hogy mi foglalkoztatja őket mostanában az irodalomban, és a közéletben.

Újraindul a Honvédkórház koraszülött intenzív osztálya

Hétfőn újranyit a Honvédkórház koraszülött intenzív részlege - erősítette meg az RTL Híradónak a Honvédelmi Minisztérium. Erről elsőként az Mfor.hu írt. December közepén szakemberhiány miatt kellett bezárni az osztályt. Akkor szülők ezrei írták alá a petíciót, amelyben arra kérték a kormányt, oldják meg a részlegen kialakult kritikus orvoshiányt.

A kortárs magyar irodalom egyik legfiatalabb szereplője

Többéves kutatómunka után írta meg családregényét, az Altatót Gerlóczy Márton, a kortárs magyar irodalom egyik legfiatalabb szereplője. Az újévben is folytatjuk sorozatunkat, amelyben népszerű írókat kérdezünk arról, hogy mi foglalkoztatja őket mostanában akár az irodalomban, akár a közéletben.
Gerlóczy Mártonnal készült beszélgetést ide kattintva hosszabban is megnézheti.

 

Az Amigos csapata kapta az Év Embere díjat

Véget ért az Év Embere szavazás, az RTL Híradó 10 jelöltje közül a nézők elsöprő többséggel az Amigos önkéntes csapatot választották. A Híradó szerkesztősége minden évben kiválasztja azokat példamutató munkát végző embereket, akik méltóak lehetnek a díjra, erről a nézők döntenek. Az egyetemistákból álló csoport tagjai kórházakban lévő gyerekeknek tanítanak nyelveket. A fiatalok hat budapesti és egy vidéki kórházat látogatnak rendszeresen, ettől az évtől pedig újabb két kórházba jutnak el az Amigos önkéntesei.

Már nem szívesen ír politikáról Parti Nagy Lajos

Hátrébb lépett a közéleti témáktól Parti Nagy Lajos. A Kossuth- és József Attila-díjas író, költő inkább új könyvére koncentrál. Azért nem hagyja hidegen a politika, figyeli a napi híreket, csak már ritkábban ír ezekről. A választások óta úgy érzi, semmi újat nem tud mondani a közállapotokról. Folytatjuk év végi sorozatunkat, amelyben népszerű magyar írók beszélnek a most záruló évről.

Szilveszter és újév: korábban záró boltok és tömeg a vonatokon

A vásárlók holnap korábban záró üzletekre, az utazók pedig kedden tömegre számíthatnak. Mindenesetre a MÁV azt ígéri, hogy minden kocsijuk közlekedik majd. Budapesten pedig plusz éjszakai járatok is lesznek szilveszter éjjelén.

Bevásárolt a gyerekkórháznak az amerikai színésznő

Bevásárolt a Heim Pál kórháznak egy hollywoodi színésznő, erről az Index írt elsőként. Ruby Rose, akit Batwomanként ismerhetnek a nézők, több héten át forgatott Magyarországon, amikor egy kisebb baleset miatt kórházba került. Annyira szörnyűnek találta az állapotokat, hogy mindenképp segíteni akart. Akciója nyomán egy magyar lány is gyűjtésbe kezdett.

Lackfi János: „Nem érdemes panaszkodni!”

Hogy milyen világban élünk, attól is függ, hogy mire koncentrálunk - ezt mondta Lackfi János, amikor arról kérdeztük, mi foglalkoztatta leginkább 2018-ban. Az év végéhez közeledve népszerű írókat kérdeztünk arról, hogy mi foglalkoztatja őket mostanában az irodalomban, a közéletben.

Átadta a Parlament kulcsát a gyerekházelnöknek Kövér László

Az Országházban megtartott Gyermekkarácsonyon 800 hátrányos helyzetű határon túli magyar gyereket láttak vendégül, akiket színházi előadással, sztárfellépőkkel leptek meg. A gyerekek olimpikonokkal és művészekkel találkozhattak, és rengeteg játékot is kipróbálhattak.

29 éves férfi lövöldözött egy strasbourgi karácsonyi vásárban

Terrortámadásként kezelik a franciák a keddi strasbourgi lövöldözést. Erről a francia főügyész beszélt újságírók előtt, aki azt mondta, szemtanúk szerint a támadó „Allah akbar” kiáltással kezdett lövöldözni. Az ámokfutó három embert megölt, tizenkettőt megsebesített egy karácsonyi vásár közelében. 

3,5 millió gyűlt össze a hajléktalanok segítésére szervezett koncerten

Több mint 3 és fél millió forint gyűlt össze azon a hétfő esti jótékonysági koncerten, amelyet az Amnesty International szervezett hajléktalanok megsegítésére. Az Utcazene az utcán élőkért című koncertsorozaton 36 fellépő zenélt a budapesti Széll Kálmán téren. Az ingyenes koncertre jelképes jegyeket lehetett venni, az ezekből összegyűlt pénzt két hajléktalanokkal foglalkozó civil szervezet kapja.

Házat kapott a pórul járt család

Házat vett egy ismeretlen jótevő annak a családnak, amelynek egy hete leégett az otthona a Nógrád megyei Jobbágyiban. Miután az RTL Híradó, majd más média is bemutatta a történetüket, özönlöttek az adományok. 

800 adag meleg ételt osztott az Ételt az Életért -Közhasznú Alapítvány

800 adag meleg ételt és tartós élelmiszercsomagot osztott szét rászorulóknak az Ételt az Életért -Közhasznú Alapítvány. A Krisna-hívők humanitárius szervezete az óbudai ételosztással indította karácsonyi akciósorozatát. Most azok a családok kaptak segítséget, akik előre regisztráltak az óbudai családsegítő szolgálatnál.

Egy fiatal lány lett az ország legsokoldalúbb informatikusa!

Nyolc kategóriában 2600-an versenyeztek a II. Országos IT megmérettetésen, közöttük lett a legjobb Borbély Zsófia. Egyre több nő választja ezt a szakmát. Egy felmérés szerint 30-40 ezer informatikusnak azonnal munkát tudnának adni az országban, akár félmillió forintos kezdő fizetéssel.

Mikulás földön, vízen, levegőben

Van ahová motorral, máshová csónakkal vagy helikopterrel érkezett ma a Mikulás. Egyetlen gyerek sem maradt csoki vagy szaloncukor nélkül. A karcagi kórházban pedig az anyukákat várta meglepetés, ugyanis pirosba öltöztették az újszülötteket. (Róluk, ide kattintva láthat még több felvételt.)

Tízből heten a zselés szaloncukrot választják

Továbbra is a zselés szaloncukor a kedvenc, tízből heten ezt választják. A második legfontosabb szempont az ár. Átlagosan kilónként kétezer forintot költenek a családok a karácsonyi édességre. Bár az eredeti recept a franciáktól érkezett, mára a szaloncukor igazi hungarikum lett.

„Ledolgozták” a gyerekek a téli szünetet

Hiába van szombat, a legtöbb munkahelyen dolgozni kellett, a gyerekek is iskolába mentek. Most december 24-ét, két hét múlva pedig szilvesztert kell ledolgozni. Mivel 24. és 31. is a téli szünetre esik, sok szülő nem érti, miért kell azt a gyerekeknek pótolniuk.

Opera az egykori járműjavítóban

Már ma is szólt az ária az Eiffel Műhelyházban, bár még javában folyik az ipari műemlék felújítása. A tervek szerint áprilistól vehetik teljesen birtokba az új helyet. Az Opera főigazgatója arról is beszélt, hogy az Andrássy úti Operaház felújítása várhatóan 2020 őszére fejeződik be.

Novák Katalin az egyszülős családokról

Jogsértő módon beszélt az egyszülős családokról a családügyi államtitkár - ezt mondja Herczog Mária gyerekjogokkal foglalkozó szociológus. Novák Katalin az Emberi Erőforrások államtitkára Baló György műsorában úgy fogalmazott, hogy az az anya, aki egyedül vállal gyereket, megfosztja őt attól a jogától, hogy anyával és apával nőjön fel. A teljes beszéélgetés elérhető: ITT.

Szivárgott a gáz, majd megszűnt az áram is

Két és fél hete nincs gáz egy ferencvárosi társasházban, mert szivárgás miatt életveszélyessé vált az épület. Az önkormányzati tulajdonú házban 48 család él. Mivel a hősugárzók miatti terhelést nem bírta az elektromos hálózat, ezért egy ideig áram sem volt az épületben.

Esterházy Péter kéziratára is licitálhatnak a jótékonysági aukción

Esterházy Péter kéziratára is licitálhatnak a gyűjtők azon a jótékonysági aukción, amelynek bevételéből rászorulóknak főznek. A Heti Betevő Egyesület harmadszor szervez kiállítást és aukciót kortárs művészek alkotásaiból. Idén annyi művész ajánlott föl képet, hogy nem is tudták mindenkiét befogadni.

Akár középkori lovagnak is öltözhettek szombaton a látogatók a Budai Várban

A 100. születésnapját ünneplő Hadtörténeti Múzeum nyílt napot tartott családi programokkal, tárlatvezetéssel és filmvetítésekkel. Bemutatták azt a programot is, amelynek segítségével az I. világháborúban elesett vagy fogságba került katonák után lehet kutatni.

Versenyképesebbek a nyitott szemléletű cégek

Egyre több cégnek fontos a nyitottság, vagyis az olyan munkahelyi légkör, amelyben a dolgozókat kizárólag tetteik és teljesítményük alapján ítélik meg. A Nyitottak vagyunk kezdeményezés öt éve indult, három magyar cégvezető ötletére. Azóta több mint ezer magyar és nemzetközi vállalat csatlakozott hozzájuk, köztük az RTL Magyarország is. A ma kezdődött budapesti konferencián arról is szó volt, hogy a befogadó cégek sokkal versenyképesebbek, mint kevésbé nyitott társaik.

Intim képeket kért a lányoktól a videoblogger?

Kiskorú lányoktól csalhatott ki meztelen fotókat egy népszerű magyar videoblogger - írja a 444.hu. A portál úgy tudja, a férfi 2015 óta legalább tíz lánytól kért intim képeket. A férfi a legnagyobb videómegosztó oldalon működtet csatornát, több százezren követik a bejegyzéseit. Híradónknak megszólalt az egyik lány, aki akkor 14 éves volt, és állítása szerint cicanadrág nélkül akarta látni a férfi.

Libasült, újbor és fonott kalács Márton napján

Aki Márton napján libát nem eszik, egész évben éhezik – tartja a mondás. Nem éheztek, akik ezen a hétvégén ellátogattak a szentendrei Skanzenbe. Szent Márton püspök a 4. században született Pannóniában, a legenda szerint egy libaólban rejtőzött el, mert nem akart püspök lenni. Ám a ludak hangos gágogásukkal elárulták.

Visszatér a színpadra Kulka János!

A két és fél éve agyvérzésen átesett színész a Trafó színházban lép fel január végén, egy független társulat darabjában. A Móricz-regényéből készült színdarabból egyelőre két előadást hirdettek meg, a jegyek mindkettőre azonnal elfogytak.

Digitálisan felújították A tanút

Digitálisan felújították, így kerül ismét moziba Bacsó Péter legendás filmje, A tanú. Az 1969-ben készült film az 50-es évek személyi kultuszát figurázza ki, ahogy elkészült, 10 évre betiltották. Mondatai azóta szállóigévé váltak. A felújított változatot november 8-tól láthatják a régi magyar filmek rajongói. 

November 8-tól moziban A tanú digitálisan felújított változata

Digitálisan felújították, így kerül ismét moziba Bacsó Péter legendás filmje, A tanú. Az 1969-ben készült film az 50-es évek személyi kultuszát figurázza ki, ahogy elkészült, 10 évre betiltották. Mondatai azóta szállóigékké váltak. A felújított változatot november 8-tól láthatják a régi magyar filmek rajongói.

Bulldog ölte meg Boggie kiskutyáját

Elszabadult amerikai bulldog támadta meg a Boggie néven ismert énekesnő kutyáját. A kistestű állat elpusztult és az énekes is megsérült, amikor védeni próbálta kedvencét. A támadó kutya a kerítés alatt bújt ki, majd rárontott a turistaúton sétáló, pórázon vezetett kiskutyára.

Darab a civil kurázsiról


szerző:
2018.10.30. 18:47
Darab a civil kurázsiról

Valós történetet dolgoz fel a Diplomácia című dráma, amelyben a svéd konzul meggyőzi Hitler helytartóját, hogy nem szabad lerombolnia Párizst. A Rózsavölgyi Szalon új előadásában a diplomatát Alföldi Róbert alakítja, aki szerint a darab a civil kurázsiról szól.

Orvosok is kiállnak a hajléktalanok mellett

Orvosok is felszólaltak a hajléktalanokat október 15-től sújtó jogszabály ellen. Az 1001 orvos hálapénz nélkül csoport állásfoglalása szerint az utcán élő emberek nagy része mentális beteg, ezért a bíróknak orvosszakértői véleményt kellene kérniük az ügyükben. Az általunk megkérdezett szakértő szerint nem büntethető az a hajléktalan, aki nem beszámítható.

Padlássöprés és krumplipuska a Skanzenben

Az 1950-es évek vidéki hétköznapjaiba csöppenhettek a látogatók a szentendrei Skanzenben. Testközelből élhették át, milyen volt a forradalom előtti években egy padlássöprés, vagy a kötelező beszolgáltatás. Budapesten pedig igazi 1956-os villamossal lehetett utazni.

Bírók is aláírták a petíciót

Több bíró is aláírta azt a petíciót, amit a hajléktalanságot büntető új jogszabály miatt indítottak - ezt mondta híradónknak az akciót kezdeményező ügyvéd. A tiltakozáshoz eddig 1600-an, többségükben jogászok csatlakoztak. Az ügyvéd szerint a bíróknak az Alkotmánybírósághoz kellene fordulniuk, amely már 2012-ben kimondta a hajléktalanságról, hogy az nem büntetőjogi kérdés.

Sok magyar gyerek él szegénységben

Minden harmadik magyar gyerek szegénységben él, ezt állapította meg az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége. Az adatokat a szegénység elleni küzdelem világnapján hozták nyilvánosságra. A számok szerint az Unió tagállamai között csak Görögországban, Bulgáriában és Romániában rosszabb a helyzet. A kormány szerint az adatok nem egyeznek a valósággal.

Nagy a bizonytalanság az otthonápolási díjak emelése körül

Nagy a bizonytalanság az otthonápolási díjak emelése körül, az nem vonatkozik ugyanis majd mindenkire. Csütörtökön született döntés arról, hogy azok a szülők, akik gyereküket otthon ápolják, bruttó 100 ezer forintot kaphatnak jövőre. Ebből 90 ezer forintot vehetnek kézhez. Az 50 ezer érintett családból azonban erre csak 17 ezren lesznek jogosultak. Azok, akik például férjüket, feleségüket, vagy szüleiket ápolják, mindössze 15 százalékos emelésre számíthatnak.

Macskafogó: a film, aminek 30 év alatt sem kopnak el a poénjai

Most, hogy a 32 éve készült rajzfilm digitálisan felújított változata ismét teltházzal ment a mozikban, kiderült, a mai gyerekek ugyanolyan jól szórakoznak rajta, mint annak idején a szüleik. Vagyis kimondhatjuk, a Macskafogó igazi kultuszfilm lett.

Sokan tanulnának Csányi Sándortól

Eddig több mint 170-en jelentkeztek Csányi Sándor felhívására, amelyben hátrányos helyzetű, tehetséges fiataloknak ajánl segítséget. A színész állami gondozott vagy mélyszegénységben élő fiatalokat készítene fel egy éven keresztül ingyenesen a Színművészeti Egyetem felvételijére.

Az étkezés hatása a betegségekre

Sokkal nagyobb szerepe lehet az egészségtelen táplálkozásnak a megbetegedésekben, mint azt eddig gondoltuk. Erről beszélt Baló György műsorában Barabási Albert-László hálózatkutató. A világhírű, Amerikában élő magyar tudós szerint a kutatások azt igazolták, hogy a betegségekért mindössze 10-15 százalékban felelősek a gének, a többi a környezeti hatásokkal, például az étkezéssel hozható összefüggésbe.

Minden idők legnagyobb magyar gitárgyűjteménye

A budapesti Music Expón minden idők legnagyobb magyar gitárgyűjteménye látható. 64 ismert zenész, köztük Bródy János és Tátrai Tibor hangszerét is kiállították. A gitárok többségével a mai napig koncerteznek legendás tulajdonosaik. Nemcsak nézelődni, hanem zenélni is lehet a kétnapos ingyenes rendezvényen.

Kényelmi díj Edelényben


szerző:
2018.09.24. 18:30
Kényelmi díj Edelényben

Térítési díjat kell fizetniük Edelényben azoknak, akik "kényelmi szempontból" veszik igénybe az orvosi ügyeletet. A helybelieknek kétezer, az ellátási területen kívülieknek négyezer forintot kell fizetniük, ha rendelési időn kívül, az ügyeletes orvossal íratnak receptet vagy állapotuk nem indokolja a sürgős ellátást.

Robot nyitotta meg a rendezvényt

Beszélő, guruló, táncoló robotokkal is találkozhattak az érdeklődők a Tudomány Fővárosa nevű rendezvényen. A második alkalommal megrendezett program célja, hogy felkeltse a fiatalok érdeklődését a természettudományok, a kutatói és a mérnöki pálya iránt.

Ma van a roma büszkeség napja

Te is a nemzet része vagy – ez a Roma Büszkeség Napjának idei üzenete. A hatodik éve megrendezett felvonulásra sokan jöttek vidékről. A szervezők szerint egyértelművé kell tenni, hogy a Magyarországon élő romák magyar identitása nem kérdőjelezhető meg, és nem használható politikai célra.

World Press Fotókiállítás: 70 ezer műből válogatták ki a legjobbakat

Új helyszínre, a Nemzeti Múzeumba költözött a World Press Fotókiállítás. Az elmúlt év legfontosabb riportképei mellett idén először az online médiából válogatott dokumentarista filmekből is válogattak a szervezők.

Mennie kell a beteg gyerekkel


szerző:
2018.09.16. 18:12
Mennie kell a beteg gyerekkel

Kilakoltatás fenyeget egy anyát és beteg fiát. A gyerek autista, epilepsziás és rákos. A házat, amelyben eddig egy pici lakrészt béreltek, hiteltartozás miatt elárverezték, a végzés szerint október 3-ig ki kell költözniük. Egyelőre nincs hova menniük, mert az albérletárakat nem tudják kifizetni, szociális lakásra pedig nem jogosultak.

Sok illegális kutyagyár működik

Virágzanak az illegális kutyagyárak Magyarországon - ezt mondják az ebtenyésztők egyesületénél. Szerintük a szaporítókat nehéz megfogni, mert az állatvédelmi törvény nem egyértelmű. A napokban a somogy megyei Barcson foglaltak le 106 tacskót, a kutyákat 9 állatvédő szervezet fogadta be. Állatvédők szerint azok is felelősek, akik az internetről vesznek olcsón kiskutyát, mert ezzel fenntartják az állandó keresletet.

Magyar filmes sikere Amerikában

Újabb magyar filmes siker, Kovács István diplomafilmje nyerte meg az Amerikai Filmakadémia Diák Oscar-díját. Ilyet utoljára 27 évvel ezelőtt nyert magyar rendező. Az Ostrom című 23 perces film a díjnak köszönhetően bekerülhet a Legjobb Rövidfilmek versenyébe az Oscarért.

Grabovszky visszatért


szerző:
2018.09.10. 18:54
Grabovszky visszatért

A Macskafogó digitalizált változatát teltház előtt vetítették a klasszikus filmmaraton utolsó napján. Az utánozhatatlan humorú, kultikus rajzfilm generációk kedvence, Ternovszky Béla rendező nem is álmodott arról, hogy 30 év után még mindig ennyien szeretik a Macskafogót.

Lassan kifutnak a régi ezresek

Vigyázzanak a régi ezresekkel, ezekkel már csak másfél hónapig lehet fizetni. November elsejétől kizárólag az új ezer forintost fogadják el az üzletekben. A régieket utána három évig bármelyik bankban vagy postán kicserélik, a Nemzeti Bank pedig még 20 évig beváltja.

Ismét van zsinagóga a Várban

332 év után újra imádkoznak abban a budavári zsinagógában, amelynek maradványait alig 50 éve fedezték fel. A középkori zsinagógát Buda 1686-os visszafoglalásakor az itt élő zsidó közösséggel együtt elpusztították. Most visszaköltözött bele az élet

Claudia Cardinale Budapesten

Újabb világsztárt köszöntöttek csütörtökön a második Budapesti Klasszikus Film Maratonon. Claudia Cardinale a fesztivál egyik díszvendége, az olasz filmcsillag négy filmjét is láthatják rajongói a magyar és nemzetközi klasszikusokat bemutató fesztiválon.

Nehéz volt eljutni az iskolákba

Hatalmas dugóval indult az iskolaév első napja Budapesten. Bár a fővárosban több helyen is befejezték a felújításokat, a még folyó munkák, az eső és az iskolakezdés miatt kora reggel így is sok helyen beállt a város. Még napok kellenek ahhoz, hogy az emberek hozzászokjanak az őszi forgalomhoz.

Autók akadtak el, fák dőltek ki

Hatalmas felhőszakadás csapott le szombaton este az ország nyugati és középső részére. Volt, ahol kétszer annyi eső esett, mint amennyi máskor egész szeptemberben szokott. A helyenként 100 kilométeres szél tetőket bontott meg, több családi házba is villám csapott. Sok helyen dió nagyságú jégeső kísérte a felhőszakadást, a közlekedésben is fennakadásokat okozott a vihar. A tűzoltóknak a legtöbb dolguk Pest megyében és a fővárosban volt.

Megfestették a Quimby-dalokat


szerző:
2018.08.31. 18:49
Megfestették a Quimby-dalokat

Quimby-dalokat festettek meg fiatal képzőművészek. A különleges tárlat célja, hogy azokkal is megismertessék az együttes különleges világát, akik sohasem hallhatják a zenéjüket. A kiállított képekre licitálni is lehet, a befolyt pénzből egy hallássérülteket segítő alapítványt támogatnak.

Kiss Tibivel és Varga Líviusszal készült beszélgetést ide kattintva nézheti meg hosszabban.

Rabok festettek a kórházban


szerző:
2018.08.30. 18:25
Rabok festettek a kórházban

A baracskai börtön lakói újítottak fel egy kórházi osztályt Budapesten. Négy fogvatartott egy hónapon át dolgozott a Szent János kórház pszichiátriai rehabilitációs osztályán. Egyikük, akit kilenc és fél évre ítéltek, azt mondta híradónknak, így szeretné jóvátenni a korábban elkövetett bűneit.

Áldatlan állapotok a mentőállomáson

Áldatlan állapotok uralkodnak az egyik legforgalmasabb budapesti mentőállomáson, erről számolt be a 444.hu. A XIII. kerületi állomás egyik dolgozója fotókat is küldött az internetes portálnak a mosdók és az öltözők állapotáról. Több ott dolgozó mentőst is elértünk, de egyikük sem akart kamera előtt beszélni, mert attól tartanak, bajuk származna belőle.

Dunaújváros múltját fújták falra

Falra festették Dunaújváros múltját. A teljesen legális graffitit helyi fiatalok készítették. Az ötvenes évek hétköznapjait idéző jelenetek eredeti fotók alapján készültek. A fal néhány nap alatt kedvenc kirándulóhely lett.

Van, ahol csak 48 centis a Duna

Több helyen megdőlt a valaha mért legalacsonyabb dunai vízállás rekordja. Baján ma mindössze 48 centis volt a víz, miközben az elmúlt 30 év augusztusi átlaga ott 193 centiméter. A szokatlanul aszályos időben olyan partszakaszok és homokpadok is előtűntek, amelyeket egyébként ritkán látni, a kirándulók hamar fel is fedezték maguknak ezeket a különleges helyeket.

Türelemmel viselte betegségét Székhelyi József

Megrendülten emlékeznek a pályatársak, barátok és tisztelők Székhelyi Józsefre. A Jászai Mari-díjas színművész hosszú betegség után, szerda délután hunyt el. Székhelyi József tavaly novemberben jelentette be, hogy tüdőrákkal küzd. Betegen is tovább játszott, partnerei szerint varázslatos türelemmel viselte a megpróbáltatásokat.

Nyugat-nílusi láz okozhatta halálát

Megtört és szinte sokkos állapotban van annak az idős férfinak az özvegye, akinek halálát nyugat-nílusi láz okozhatta. A 88 éves hajdúszoboszlói áldozatot egy hónapja, valószínűleg kerti munka közben csípte meg egy fertőzött szúnyog, tíz nappal később agyhártyagyulladásban halt meg.

Százezrek nézték a tűzijátékot

Több százezeren voltak kíváncsiak az augusztus 20-i tűzijátékra, amelynek rakétáit idén a Lánchídról és a Dunáról lőtték fel. A rakpartokat már órákkal korábban ellepte a tömeg, és volt, ahol még hajnalban is tartott a buli. A mentőknek 53 kisebb sérülést kellett ellátniuk. A bámészkodók rengeteg szemetet hagytak maguk után, a takarítást kedd délre fejezték be a közterület-fenntartók.

 

Már a tűzijáték rakéták ellenőrzésén is túl vannak

Napok óta dolgoznak Budapest belvárosában a pirotechnikusok, hogy biztonságos legyen az augusztus 20-i tűzijáték. Azt mondják, hogy a Margit hídról és a rakpartokról lesz legszebb a látvány. Az ünnepi programok miatt már tegnap óta nagyon sok lezárás van, holnap pedig még több korlátozásra lehet számítani.

 

Kétcentis körbe kell érkezniük

Ellepték az ejtőernyősök Szolnok felett az eget, egy hete zajlik a 42. katonai ejtőernyős világbajnokság. A magyar válogatott két éve célbaugrásban aranyérmes lett, idén sem szeretnék alább adni.

Hajók vesztegelnek a Dunán


szerző:
2018.08.14. 18:40
Hajók vesztegelnek a Dunán

Katasztrofálisan érinti a hajóforgalmat a Duna alacsony vízállása, ezt mondta a Híradónk által megkérdezett hajózási szakember. A folyó felsőbb szakaszán több teherhajó is vesztegel, a nagyobb turistahajók is kénytelenek Budapest fölött kikötni, az utasokat buszokkal viszik tovább. A Dunakanyarban az ivóvízellátásban okoz gondot a folyó alacsony szintje.

 

Magyarok a világrekord ugrásban

Öt magyar ejtőernyős lány is részese volt annak a világrekordnak, amelyet úgynevezett nagyalakzatos formaugrásban hajtottak végre Ukrajnában. Eddig soha nem volt még példa arra, hogy 60 nő 5 ezer méterről kiugorva 90 másodperc alatt 3 különböző alakzatba rendeződjön a levegőben.

 

Kevés a víz a Dunában


szerző:
2018.08.12. 18:14
Kevés a víz a Dunában

Olyan alacsony a Duna vízszintje, hogy a Gellérthegy mellett kilátszik az Ínség-kőnek nevezett szikla. Ez csak igazán aszályos nyarakon szokott kibukkanni. A hajóforgalmat nem korlátozzák, de az alacsony vízállás miatt Szentendre környékén vízkorlátozást vezettek be.

Lelki oka lehet a bőrbetegségnek

Aki sokat stresszel, hamarabb kaphat valamilyen bőrbetegséget is, erre hívták fel a figyelmet a Semmelweis orvostudományi egyetem orvosai. A tartós szorongás legyengíti az immunrendszert, ami számos betegséghez vezethet. Azt azonban kevesebben tudják, hogy bizonyos bőrbetegségekért, mint amilyen az ekcéma vagy a herpesz, ugyancsak a stressz lehet a felelős.

Jótékonyságból főzött a zenekar

Különleges fellépése volt a Budapest Voices együttesnek. Ezúttal nem énekeltek, hanem főztek. 200 adag babgulyást és gombás töltött káposztát készítettek. A befolyt pénzből pedig az UNICEF gyerekjogi programját támogatták.

Nyugat-nílusi láz – nálunk is

Magyarországon is megjelent a nyugat-nílusi láz, az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központhoz eddig 4 bejelentés érkezett. Megkerestük a magyar hatóságokat, de nem kaptunk pontos adatokat a megbetegedésekről.

Délben is sokan napoznak

Hiába a figyelmeztetések, a déli napsütésben is rengetegen fekszenek ki a tűző napra a kánikulában. Pedig sok általunk megkérdezett napozónak volt már kellemetlen élménye abból, hogy leégett

Lezuhant a magyar hegymászó


szerző:
2018.07.31. 18:15
Lezuhant a magyar hegymászó

Tapasztalt és higgadt hegymászónak ismerte barátja azt a magyar alpinistát, aki tegnap szenvedett halálos balesetet az olasz Alpokban. A 40 éves hegymászó skót társával egy 3700 méteres, meredek sziklafalon mászott, amikor egy hirtelen kőlavina elszakította a biztosítókötelüket.

Furábbnál furább parkolók Kőbányán

Kuka, kiskert és néhány fa is belóg Kőbányán a frissen kijelölt parkolóhelyekre, sőt van, ahol még a fűre is fehér csíkot húztak. A környékbeliek attól tartanak, hogy az önkormányzat fizetőssé akarja tenni a parkolást.

Magasabb lesz a luxuslakópark


szerző:
2018.07.26. 18:35
Magasabb lesz a luxuslakópark

Nagyobb is lesz, meg nem is a Rózsadombon épülő luxuslakópark, mint amekkora a helyén lévő, romos SZOT-szálló volt. A pesti oldalról már látszik, mekkora lesz az új társasház tömbje. Buda legszebb panorámájú domboldalán a rendszerváltás óta folyamatosan pusztuló épületet az ismert vállalkozó, Waberer György cége vette meg.

Esővel és jéggel jött a vihar

Forgószéllel, dió nagyságú jéggel és rengeteg esővel csapott le a hétfői vihar. A tomboló szél Pest megyében okozta a legnagyobb károkat, fákat csavart ki, Budapesten egy uszoda tetőszerkezetét is megbontotta. A tűzoltókat 280 helyszínre riasztották, nekik a házakra, utakra dőlt fák és az elárasztott pincék adták a legtöbb munkát. 25 épület sérült meg a viharban, volt, ahol 20 perc alatt annyi eső esett, mint máskor egész nap.

Az Attraction újabb világsikere

A magyar Attraction Látványszínház előadását választották minden idők legjobbjának a Britain’s Got Talent tehetségkutató történetében. A műsor 12 éve fut, ez alatt 700 ezren neveztek.

 

Nem emelik az ápolási díjat


szerző:
2018.07.20. 18:56
Nem emelik az ápolási díjat

Nem szerepel a jövő évi költségvetésben az ápolási díj emelése, ezért péntek délután újra tüntettek az érintettek és az őket képviselő civilek. Sokan el sem tudtak menni a Parlament elé, hiszen az otthonápolás 24 órás elfoglaltságot jelent, a gondozott családtag mellől még rövid időre sem tudnak elmozdulni.

 

Díjat nyert Csuja László filmje

Díjat nyert Csuja László Virágvölgy című filmje a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon. Az amatőr szereplőkkel készült mozi az első és második filmek kategóriájában kapta meg a zsűri díját.

Molesztáló hitoktató: azt mondta, megbánta, amit tett

Azért fordult a nyilvánossághoz, hogy segítsen a hasonló helyzetben lévőknek feldolgozni a traumát – ezt mondta a híradónknak adott újabb interjújában az a 22 éves fiú, akit egykori nevelőapja, egy hitoktató gyerekkorában rendszeresen megerőszakolt. A férfi ezután 6 évet ült, és a birtokunkba került jogerős bírósági ítélet szerint azt mondta: megbánta, amit tett, és jóváteszi a hibáit.

Börtönőrök akadályozták meg, hogy kárt tegyen magában

A börtönőrök akadályozták meg, hogy kárt tegyen magában a cellájában a sólyi gyerekgyilkosság gyanúsítottja. A hírt a Blikk írta meg elsőként. Híradónk úgy tudja, a 16 éves hajmáskéri fiút 24 órán át kamerákon figyelik, így vették észre, hogy mire készül. A fiatalt azzal gyanúsítják, hogy májusban ő gyilkolt meg egy 8 éves sólyi kislányt.

 

Exkluzív: vallásos életet élt a zaklató

Minden nap bibliát olvasott és rendszeresen járt templomba az a hitoktató, akit nemrég gyanúsítottak meg azzal, hogy kislányokat zaklatott. Korábbi nevelt fia mesélte ezt róla, akit a férfi szintén szexuálisan molesztált. A fiatalember azt mondta, esténként azért imádkozott, hogy aznap ne erőszakoskodjon vele nevelőapja. A 22 éves fiú új részleteket mesélt gyerekkoráról és zaklatójáról az RTL Híradónak.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való