Az Oltári csajok lelkes és hűséges rajongói hétről hétre izgulhattak kedvenc párosukért, ugyanis amennyire egyértelmű szerelmük, a körülmények annyira bonyolultak voltak a kezdetektől. De már úgy tűnik, kezd révbe érni a kapcsolatuk. Ráadásul most az is kiderült, hogy mi van köztük a valóságban.

Már-már mesébe illő jelenet volt sorsszerű megismerkedésük. A bajba került naiva segítségére siet a „koldus” álcát viselő királyfi, majd első látásra egymásba szeretnek. De hiába a kölcsönös vonzalom, szerelmük mégis folyton akadályokba ütközik.


A rengeteg megpróbáltatás és küzdelem után végre ledőltek a falak, viszont még nincs vége a történetnek, így nem tudhatjuk, hogy meddig tart számukra az édes békülés.


Michl Juli és Ember Márk a Reggeli vendégei voltak, ahol többek közt arról is meséltek, milyen hatással volt rájuk a telenovella, illetve a közös forgatások.


„Muszáj szerelmesnek lenni ahhoz, hogy működjön!”


A fiatalok elárulták, hogy minek köszönhető Kornél és Piros szerelmének hiteles alakítása, amit valószínűleg nem is sejtettek a rajongók – vagy lehet, hogy éppenséggel pont, hogy nyilvánvaló volt mindig is?

 

Ne felejtsd el! Március 11-én, most vasárnap 15 órától te is találkozhatsz személyesen az Oltári csajok szereplőivel a budapesti Árkád Bevásárlóközpont új épületrészének 1. emeletén, a liftekkel szemben – a Ruhatár helyén. 


A hat főszereplő – Horváth Sisa Anna (Erdész Angéla), Hartai Petra (Erdész Hajnal), Michl Juli (Erdész Piros), Jaskó Bálint (Farkas Márk), Dér Zsolt (Hegyi János) és Ember Márk (Herczeg Kornél) mellett Mohácsi Norberttel (Bakonyi Lehel) és Dandyvel (Dundi kutya) is találkozhattok majd.