Miután Alexandra elnyerte egy wellness nap lehetőséget, érdekes dolgok derültek ki versenytársáról, aki még soha életében nem pihenhetett ilyen luxus helyen.

A wellness nap kapcsán rengeteg minden előjött a Survivor versenyzőiből, Robi például még azt is felajánlotta Alexandrának, hogy a lábán is lenyírhatja a szőrt, csak mindenképpen őt vigye.

Miközben a tapasztalt wellness-rajongók versengtek a helyekért, Fanni halkan mesélni kezdte, hogy ő még életében sosem volt ilyen helyen, sőt még tengert sem látott egészen idáig.

A többiek meglepetten kérdezgették a lányt, aki csak annyit mondott: az ő gyerekkora a nagybani piacon telt, hiszen egész nap árult a családjával. Éppen emiatt még hajózni se igen jutott el eddigi életében:

„Elnézést, hogy egyszerű paraszt vagyok, és mi így tutajoztunk a csatornán.” – fakadt ki Robinak.


Azonban hiába folytatták a régről megszokott civakodást még erről is Robival, úgy tűnik, hogy a mai adásban egészen más irányba eveznek majd a kapcsolatukkal. A Reggeliben bemutatott exkluzív videóban ti is megnézhetitek, mire készülnek: