KERESÉS search-close

űr

73 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "űr"

Kilőtték a NASA új űr-vécéjét

Kilőtték az űrbe a világ legdrágább WC-jét, amely a remények szerint jelentősen kényelmesebbé teszi majd a Nemzetközi Űrállomás asztronautáinak mindennapi életét. A titánból készült különleges toalett 23 millió dollárba, vagyis több mint hétmilliárd forintba került. 

10 millió forintos pályázatot írt ki űr WC tervezésére a NASA

1972 óta nem járt ember a Holdon, és a NASA most olyan illemhelyet szeretne megépíteni, ami pontosan a földi körülményeket nyújtja az űrhajósoknak, amikor kis vagy éppen nagy dolgukat végzik.

A Nap 338 yottawattos teljesítményre képes

Ha eddig úgy hitte, hogy az űr csendes, akkor rosszul hitte. A Nap 338 yottawattos teljesítménnyel nyomja magából az energiát, és akkora ricsajjal, hogy földi hangereje körülbelül 125 decibel lenne, ha nem veszne el az űrben.

Vita a rengeteg fellőtt műhold miatt

Megoldódhat a csillagászok és a SpaceX vitája a rengeteg fellőtt műhold miatt. Azért van konfliktus, mert ezek zavarják a csillagászokat. Az űripari magáncég most újabb adag eszközt lőtt fel. Ezekkel már azt a technológiát próbálják ki, amellyel megakadályozható, hogy a Földről is láthatók legyenek a műholdak. A Starlink-rendszer célja, hogy a világ minden pontján legyen ingyenes internet.

Az űrből is látszik a hatalmas olajfolt

Már az űrből is látszik az a hatalmas olajfolt, amely egy szibériai hőerőmű megrongálódott üzemanyagtartályából ömlött egy közeli folyóba. A körülbelül 20 ezer tonna olaj múlt pénteken került a folyóba, de a hatóságok csak vasárnap értesültek a katasztrófáról, miután annak híre elterjedt az interneten. Vlagyimir Putyin orosz elnök válsághelyzetet hirdetett, és élőben közvetített videóhívásban vonta felelősségre az erőmű igazgatóját, akit azóta le is tartóztattak.

Mégsem visz magával nőt az űrbe a japán milliárdos

27 ezer 722 női szív hasadt meg egyszerre. Mégsem visz magával nőt az űrbe a japán milliárdos. A Space X első reménybeli űrturistája a Hold körül keringve akarta megvallani csillapíthatatlan szerelmét az ismeretlennek, aki után az interneten indított kutatást. Csaknem 28 ezer nő ugrott az ajánlatra, ám a 44 éves divatmogul meggondolta magát.

Érdemes az égboltot figyelni, ma éjjel csillaghullás lesz

Meteorraj keresztezi a Föld pályáját ma éjjel. Így, akinek szerencséje van az csillaghullásban gyönyörködhet Magyarországon is.

Elindították a világ első űrfasírtját!

Az amerikai Kansas Cityben híres olasz étterem, a Cupini főnöke és önjelölt űrtechnikusa egy meteorológiai hőlégballonnal eresztette el a házilag előállított fasírt-asztronautát, amelyet Kozmónak nevezett el.

Hatvan műholdat állított pályára egyszerre a SpaceX

Az űreszközök első csoportja a nagy műholdas internetes rendszer részévé áll majd össze. Összesen 12 ezer műholdat akarnak fellőni, hogy a Föld legeldugottabb helyein is elérhető legyen a világháló.

Ripley már úton van a bázisra

Sikeresen elindult a Nemzetközi Űrállomás felé Elon Musk cégének SpaceX nevű űrhajója, amelyet emberek szállítására terveztek. Most egy Ripley nevű bábu van rajta, de néhány hónap múlva már két amerikai űrhajós lehet a fedélzetén. Évek óta csak orosz rakéták visznek fel asztronautákat, amerikaiakat is, miután leállt az amerikai űrsikló program.

Egy piros sportkocsi kering az űrben

Egy éve számolt be róla a Fókusz: a szenzációs hír, ami tegnap éjszaka a világsajtót is bejárta. Egy luxus, tűzpiros elektromos sportkocsi kering az űrben, benne egy szkafanderbe öltözött bábuval, amelyet Starmannek neveztek el, David Bowie egyik slágere után. Útban a Mars felé.

Útban a Merkúrhoz

Sikeresen útnak indult az BepiColombo űrszonda a Merkúrhoz. Ez a Naprendszer legkisebb és a legbelső bolygója, amelyet eddig mindössze két szonda tudott megfigyelni közelebbről.

Szemétszedés az űrben?

Működik az új módszer az űrszemét összeszedésére! Egy brit műholdról sikeresen kilőtték azt a hálót, amely befogott egy fémdarabot. Az elmúlt évtizedekben már annyi űrszemét halmozódott fel, hogy komoly veszélyt jelentenek a még működő, Föld körül keringő eszközökre.

Az űrben játszódhat a Jumanji harmadik része?

Jack Blacknek elég izgalmas elképzelései vannak a Jumanji – Vár a dzsungel folytatását tekintve, a színész ugyanis egészen a csillagokig merészkedne a következő filmben.

Már nem lehet többé élőben nézni az űr autót

Már nem lehet többé élőben nézni azt az autót, amelyet kedden lőtt fel az űrbe a SpaceX nevű vállalat. A kamerák akkumulátorai ugyanis lemerültek. Az elképesztő fellövés után a kocsit szállító hordozó kilépett a Föld és a Hold vonzásából, és már Nap körüli pályán van. Az autó várhatóan eléggé megsínyli majd az utazást.

 

TÖRTÉNELMI PILLANAT: így forog a luxusautó az űrben

Sikeres volt a Falcon Heavy rakéta első éles tesztje, még a két oldalsó rakéta is visszatért, a vörös luxusautó pedig már az űrben forog, fedélzetén egy Starman névre keresztelt, szkafanderbe bujtatott babával. A rakétát abból az űrközpontból lőtték ki, ahonnan annak idején a legendás Apollo-11-et is. A cég előre elkészített animációs filmjét ITT nézheti meg!

Saját autóját lövi ki az űrbe Elon Musk

Saját autóját lövi ki az űrbe Elon Musk, korunk egyik vezető nagyvállalkozója. Eddigi legnagyobb rakétája elektromos Tesláját viszi magával, a tervek szerint rakományként - mégpedig azzal a céllal, hogy Mars-körüli pályára állítsa. A rakétát magyar idő szerint kedden este indítják.

 

Így szerelt az űrben

Sisakkamerájával vette fel első űrsétáját egy francia űrhajós a Nemzetközi Űrállomás körül. Amerikai társával, a NASA egy űrhajósával még január 13-án tettek egy körutat az űrbázis körül, a felvételt azonban csak most hozta nyilvánosságra az Európai Űrügynökség. A két asztronauta egy meghibásodott elemet és egy kamerát cserélt ki, valamint apróbb javítási munkálatokat végeztek az állomás felületén. Összesen 6 órát töltöttek kint az űrben.

Így végződött az ikerkísérlet az űrben

Scott Kelly lassabban öregedett az űrben, mint ikerbátyja a Földön! Amikor tavaly márciusban Scott elhagyta a Földet, Marc hat másodperccel volt idősebb nála, majd mikor idén visszatért, ez a különbség hat másodperc öt ezredmásodpercre növekedett. A világűrben lassabban telik az idő, ezt a jelenséget a tudósok idődilatációnak nevezik.

Gorilla garázdálkodott a Nemzetközi Űrállomáson

Persze nem egy igazi állat került hirtelen a világűrbe, hanem az egyik űrhajós, Scott Kelly bújt az állatruhába, és kergetőzött brit társával. A videót az asztronauta osztotta meg közösségi oldalán, azzal a megjegyzéssel, hogy néha kell egy kis humor. Kelly egyéves küldetés után a jövő héten tér vissza a Földre. A gorillaruhát a már korábban visszavonult űrhajós ikertestvérétől kapta születésnapjára.

A pletykás emberek miatt dőlhetnek meg a legendás összeesküvés-elméletek

Egy tudós arra használta a matematikát, hogy népszerű összeesküvés-elméleteket cáfoljon meg. Dr. David Grimes, az oxfordi egyetem matematikusa egy olyan képletet hozott létre, mely megmutatja, hogy a feltételezett összeesküvésnek mekkora a valószínűsége.

Nagy bolygót sejtenek a Naprendszer peremén

Egy eddig ismeretlen, nagy bolygó lehet a Naprendszer peremén. Ezt közölték amerikai csillagászok évek óta tartó kutatásaikra hivatkozva. Érdekes, hogy a tudósok egyike javasolta tíz évvel ezelőtt, hogy az addigi kilencedik planétát, a Plutót fokozzák le törpebolygóvá.

Magyarul Balóval 2016-01-05

Van élet a Földön kívül? Ez a rejtély 2015-ben még nem oldódott meg. De az űrkutatás sokat tett, hogy közelebb kerüljünk a válaszhoz. Folyékony vizet találtak a Marson, és a Szaturnusz egyik holdján is. Közben távcsővel megtalálták a Föld unokatestvérét. Minek köszönhetőek a tavalyi áttörések? Mit tudhatunk meg – akár magyar közreműködéssel is - a világűr titkaiból?

Ha a Földnek olyan gyűrűi lennének, mint a Szaturnusznak...

...lélegzetelállító lenne az égbolt. Ron Miller illusztrátor képei után azt fogod kívánni, bárcsak gyűrűk vennék körül a bolygót, melyen élünk.

Űrtörténelmet írt a Space X

Sikeresen fellőtte rakétáját, amelynek első fokozata vissza is tért a földre. A magáncég már régóta kísérletezik az újrahasznosítható rakétával, de eddig egyszer sem sikerült a manőver.

A sötét anyagot vizsgálja a műhold

Először indított csillagászati műholdat az űrbe Kína. A Vukung nevű szatellit feladata a láthatatlan, úgynevezett sötét anyag kutatása a világűrben. Három évet tölt 500 kilométeres magasságban, első eredményeit jövő év második felében küldi el a Földre.

Így esznek, isznak és buliznak egy idegen bolygón!

Ha érdekelnek az idegen kultúrák, akkor ma mindenképp kapcsolj a Partyzánokra, Trap kapitány ugyanis megmutatja, milyen egy igazi buli az űrben! Űrpiák, űrkaják, és űrzene minden mennyiségben!

Ilyen volt a fogyatkozó vérhold fényképeken

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, ma hajnalban különleges csillagászati jelenségben gyönyörködhettek azok, akik hajlandóak voltak hajnali 3-ig ébren maradni. Ha Ön nem volt köztük, akkor sem kell félnie, ugyanis most fotókon pótolhatja az élményt, amelyet legközelebb 28 év múlva csodálhat meg élőben. Ilyen volt a szuperholddal egybekötött holdfogyatkozás a világ különböző pontjain.

Matt Damon a marsi MacGyver


szerző:
2015.06.08. 23:23
Matt Damon a marsi MacGyver

Megkapta első előzetesét a bestseller regényből készülő Ridley Scott film, amit hazánkban forgattak.

35 éve járt az űrben Farkas Bertalan

Az űrben próbálták megnyírni Farkas Bertalan bajszát. Napra pontosan 35 évvel ezelőtt indult el a világűrbe a szovjet Valerij Kubaszovval az első magyar űrhajós. Két évig készültek az útra és nyolc napot töltöttek az űrben. Az utazás alatt számos kísérletet végeztek, és egyik nap az esti mesét is Farkas Bertalan olvasta fel a magyar gyerekeknek.

Űrkoncertre készül Sarah Brightman

Az elsősorban musicalek révén ismert brit énekesnő, aki szeptember elsején űrturistaként indul útnak a Nemzetközi Űrállomásra, nemrég kezdte meg a felkészülést az oroszországi Csillagvárosban. Közben fél év után visszatért két orosz és egy amerikai asztronauta a Földre.

Elhalasztották az Orion-startot

Egy technikai probléma és az időjárás miatt nem indult el csütörtökön az Orion űrkapszulát szállító rakéta. A NASA legújabb fejlesztését arra tervezték, hogy emberek is utazhassanak vele. Legközelebb pénteken próbálkoznak a starttal.


 

Rovarokkal landolt a Szojuz


szerző:
2014.11.10. 18:55
Rovarokkal landolt a Szojuz

Muslincákat is visszahoztak az űrből a Szojuz űrkapszulával azok az asztronauták, akik sikeresen landoltak Kazahsztánban hajnalban. Az amerikai, az orosz és a német asztronauta az indulás előtt üzenetet küldött a berlini fal leomlásának 25. évfordulójára.
 

Megdöntötték Baumgartner rekordját

Soha ilyen magasról nem ugrottak ki ejtőernyővel, mint a Google egyik vezérigazgató-helyettese. Az 57 éves Alan Eustace több mint 41 km magasról, a világűr széléről ugrott. Egy héliummal töltött légballon több mint két óra alatt vitte fel, hogy aztán 15 perc alatt földet érjen.
 

Fókusz 13-07-01


szerző:
2013.07.01. 20:55
Fókusz 13-07-01

Fókusz: Egy úr az űrből - Kameránk elé állt a Föld leggyorsabb embere. Felix Baumgartner, űrutazásáról is mesél. Halálos lendület - Tragikus rallybalesetek nyomában. Megszólal a Nagykállói versenyen elhunyt férfi nagybátyja. Sztárok mentorai - A hírességek is tőlük tanulnak! Nálunk jártak a világ legmenőbb tánctanárai.

Üdvözlet az űrből


szerző:
2013.02.20. 19:00
Üdvözlet az űrből

Megtaláltuk a Török családot, akik rendkívül kedvesen fogadtak minket. Mint kiderült, lányuk apósa Kanadában igazi nemzeti hős, aki sétát is tehetett már az űrben. És aki most éppen a világ első űrben rögzített lemezén dolgozik.

Iskolások kísérletezhetnek az űrben

Néhány tizenéves esélyt kap arra, hogy a tudományos kísérletét végrehajtsa a Nemzetközi Űrállomás legénysége az űrben.

Feltárulhatnak a világűr titkai

A világűr legsötétebb, legtávolabbi titkait fedheti fel a valaha épített legnagyobb űrteleszkóp.

Valósággá vált a Csillagok háborúja helyszíne

Amerikai kutatók olyan bolygóra bukkantak az űrben, amelyik két nap körül forog.

Súlytalanul lépkednek a „mindenségben”

Szergej Volkov és Alekszandr Szamokutyajev szerda délután a Nemzetközi Űrállomásról kilépett a nyílt világűrbe.

Az űrből is látszani akar a dúsgazdag sejk

Az űrnek ír egy arab úr, pontosabban írat: akkora betűkből mintáztatja meg nevét, hogy az a világűrből is olvasható lesz.

A legjobb vérnyomáscsökkentő az űrutazás!

Noha nem várható el, hogy a tb fedezze a költségeket, a mérések szerint a súlytalanság állapotában igen hatékonyan csökkenthető a magas vérnyomás.

Kilőtt a Szojuz


szerző:
2011.06.08. 08:32
Kilőtt a Szojuz

Útnak indult a Szojuz a Nemzetközi Űrállomásra a kazahsztáni Bajkonúrból.

Az űrből is látszik a chilei vulkán hamufelhője

A NASA felvételein jól látható a vulkáni anyag haladása.

Váratlan csillagok tűnnek fel az univerzumban

Az idős, „halottnak” tűnő galaxisokban is születnek csillagok - derítették ki a Michigani Egyetem kutatói.

Csillagvárosra bukkantak


szerző:
2011.06.01. 23:14
Csillagvárosra bukkantak

A Tejútrendszer „klónját”, egy spirálgalaxist kaptak lencsevégre az Európai Űrügynökség (ESO) csillagászai.

Tiszteletkörrel búcsúzott az Endeavour

Levált a Nemzetközi Űrállomásról az utolsó útjáról hazainduló Endeavour űrsikló.

Több mint ezer óra az űrben sétálva

Az Endeavour űrrepülőgép negyedik, egyben utolsó pénteki küldetésével az asztronauták átlépték az űrben eltöltött ezer óraszámot.

Kockázatos „sírás” az űrben

Könnyes szemmel sétált az űrben egy amerikai űrhajós szerdán.

Lélegzetelállító űrfényképek

Látványos felvételeket készített a Nemzetközi Űrállomásról és az ahhoz kapcsolódó Endeavour űrsiklóról a Soyuz legénységének olasz tagja.

Az űrben lévőkkel csevegett a pápa

A Nemzetközi Űrállomáson lévő űrhajósokkal beszélgetett XVI. Benedek pápa szombaton a Vatikánból.

108 perc alatt vált hőssé Gagarin

Jurij Gagarinra emlékezett kedden a világ, az első emberre, aki eljutott a világűrbe, és vissza is tért a Földre.

Gagarin beugróként jutott el a csillagokig

Kedden lesz 50 éve, hogy Gagarin az űrbe repült. Egyesek úgy tartják, nem ő volt az első űrhajós, csak ő volt az első túlélő.

Űr helyett az óceánban kötött ki egy műhold

Nem sikerült Föld körüli pályára állítani pénteken a Glory nevű műholdat, amely hordozórakétájával együtt a Csendes-óceánba zuhant.

Űrbaki után ismét csúcson a műhold

Oroszország szombaton sikeresen elindította az űrbe az orosz helymeghatározó rendszer egyik műholdját, a kudarcba fulladt decemberi fellövést követően.

Utolsó útjára készül a Discovery

A tervek szerint február 24-én indul utoljára a Nemzetközi Űrállomáshoz a Discovery űrsikló.

Órákat flangáltak az űrben


szerző:
2010.11.16. 09:44
Órákat flangáltak az űrben

Sikeres űrsétát hajtott végre két orosz űrhajós.

Tovább csúszik a Discovery utolsó kilövése

Újabb 24 órával csúszik a Discovery utolsó kilövése - jelentette be az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) szombaton.

Bárki tehet villámlátogatást az űrbe

Egy lépéssel közelebb került a kereskedelmi űrrepülés, miután átadták a SpaceShipTwo kifutópályáját.

Zűr az űrben


szerző:
2010.09.24. 13:36
Zűr az űrben

Nem tudott leválni a Nemzetközi Űrállomásról a Szojuz TMA-18 orosz űrhajó technikai hiba miatt.

Magyar segítség az űrben


szerző:
2010.09.21. 10:13
Magyar segítség az űrben

Jövő áprilistól magyar műszerrel mérhetik az űrben az asztronautákat érő sugárzás mértékét.

Holdjárók keringtek a sivatagban

A NASA megpróbált egy olyan helyzetet szimulálni, mintha a járgányok valóban a Hold, vagy a Mars felszínén közlekedtek volna.

Reggeli 10-07-20


szerző:
2010.07.20. 09:05
Reggeli 10-07-20

Reggeli: A keddi Reggeliben egy érdekes kísérletet hajtottunk végre Terry Black-en Pap Lambert István hipnotizőr segítségével. Egy külföldi nőnek ugyanis egy virtuális, hipnózisban végrehajtott álműtéttel sikerült 25 kilót leadnia fél év alatt. Azt sulykolták belé, hogy gyomorgyűrűje van. A virtuális műtétet Terry Black-en is végrehajtottuk.

Napvitorlást küldtek az űrbe a japánok

Sikeresen elindították pénteken azt a papírsárkányszerű űreszközt, amely csak a Nap energiáját használva hajózik a világűrben.

30 éve járt az űrben az első magyar!

Farkas Bertalan teljesítménye miatt Magyarország volt a 7-ik ország, amelynek űrhajósai eljutottak a világűrbe.

Utoljára tért vissza az Atlantis

Sikeresen leszállt az Atlantis űrsikló szerdán a floridai Kennedy űrközpontban.

Sikeresen dokkolt az Atlantis


szerző:
2010.05.16. 18:51
Sikeresen dokkolt az Atlantis

Az űrtörmelékkel kapcsolatos aggodalmak ellenére sikeresen összekapcsolódott az Atlantis a Nemzetközi Űrállomással.

Díszpáholyból nézte a méretes hullócsillagot

A giga-fénycsóva hihetetlen lázba hozta az országot. Ipari kamerák százai rögzítették, de volt, aki a levegőből látta.

Vihar miatt marad az űrben az Endeavour

A NASA közleménye szerint az űrsiklónak keddig van elegendő üzemanyaga.

Nagyobb lett az űrállomás


szerző:
2010.02.12. 16:43
Nagyobb lett az űrállomás

Az Endeavour asztronautái csatlakoztatták a bázishoz a legújabb modult.

Szabadesés az űrből


szerző:
2010.01.25. 20:30
Szabadesés az űrből

A világűr határáról akar kiugrani egy ejtőernyős. Ő lehet az első ember, aki zuhanás közben átlépi a hangsebességet.

Az űrben tudta meg, hogy apa lett

A szó szoros értelmében lebegett az örömtől Randolph Bresnik amerikai asztronauta.

Simonyi az Antarktiszra készül

Az Antarktiszra tervezi következő utazását a magyar származású amerikai űrturista.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való