KERESÉS search-close

Extra videók

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "Extra videók"

REPÜLŐ ÖLTÖZÉK: A ruha 60 km/órás sebességre is képes

A Vasemberhez hasonló alak mozgása nem egy trükkfelvétel eredménye. Az öltözékkel valóban ilyen szépen lehet repülni. Öt kis hajtómű van rajta, kettő-kettő a karokon, egy pedig a háton. 1050 lóerőt jelent mindez, amely képes levegőbe emelni, és reptetni egy átlagos súlyú embert. Az öltözéket gyártó cég alapítója és egyben tesztpilótája az egyik észak-angliai nemzeti park hegyi mentős csapatának tartott bemutatót, hogy működik a szerkezet. Richard Browning a völgyből egy szimulált baleset helyszínéhez 90 másodperc alatt ért el. Ugyanez gyalogosan 25 percbe telne.

OPERATÍV TÖRZS: Az a célunk, hogy Magyarország és az egészségügyi ellátás működjön

Elhunyt nyolc beteg, és újabb 851 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést. Az operatív törzs keddi tájékoztatóján arra a kérdésünkre, hogy várható-e a halasztható egészésgügyi ellátások felfüggsztése, azt a választ kaptuk, hogy Magyarország és az egészésgügyi ellátás működése a cél.

„Rettegtem az ájulós jelenettől”

Kardos Eszter nehéz pillanatokon van túl, ugyanis a karaktere Illés Vanda begyógyszerezte magát, csakhogy elérje azt, amire már nagyon vágyik – a színésznő pedig elárulta, hogy szerinte mi volt a legnehezebb ezekben a jelenetekben.

Dallos Bogi óriásit csalódott Járai Mátéban

Az énekesnő mindig is rajongott a Jászai Mari-díjas színészért, ám most teljesen kiábrándult belőle… 

Vásárlás vakon? Balázs ismét bekeményít!

Vajon mennyire tudnak szájról olvasni a párosok? A mai játékban ez a készség sorsdöntő fontosságú lesz…

Kimaradt jelenet: Gáspár Lacit a távollétében sem kímélik Nyomozótársai!

Amit az adásban nem láthattál: megmutatjuk, miről beszélgettek a Nyomozók Gáspár Lacival a forgatási szünetben!

Kiderült, hogy miért a Méhecskének kellett lelepleznie magát!

Ha Puskás Petin múlik, nem a Méhecske veszi le a maszkot! Mutatjuk, mi alapján döntöttek a Nyomozók!

Álarc mögött: Rubint Rella elárulta, mikor házasodik!

A legutóbbi leleplezett magánéleti titkokat is elárult az Álarc mögöttben! A teljes adásért katt ide!

Czutor Zoliéknak egy „földöntúli tapasztalat” volt a Nyerő Páros

„Olyan katartikus élményekben volt részünk, amikre egész életünkben emlékezni fogunk…” - mondta a Belmondo frontembere a kiesésük után.

VOKSÁN VIRÁG: „Sosem én voltam az osztály legszebb lánya”

Voksán Virág csendes, halk szavú kislány volt az általános iskolában, vagyis minden, ami ma nem. Virág csak évekkel később kezdte felfedezni nőiességét, és bár az alakjára sohasem volt panasza, az arcával és a keblei méretével nem volt megelégedve, ezért többször is kés alá feküdt.

ARCHIE: Másfél év után látta újra gazdáit

Becézgetve szólongatta magához a debreceni család a régen látott kutyájukat. Budapestig, a Rex állatvédő otthonig kellett utazniuk érte. Látszik, Archie is majd kiugrik a bőréből, megállás nélkül csóválja a farkát. Nem idegenkedett tőlük, rögtön felismerte a gazdáit. Pedig hosszú idő óta nem látta őket. Másfél éve. Akkor kóborolt el otthonról, kiszökött a kertkapun. Igazi egymásra találás az övék, jobban mondva korántsem mindennapi.

Egy új barátság kezdete: Puskás Peti és a kismalac

Járai Máté után az énekes is meglátogatta Rancho El Zamor egyik legcukibb állatát…

PROBLÉMÁS KAMASZOK: Több tinédzser kerül bajba, mint gondolnánk

Nehéz elképzelni, de bárkivel megtörténhet, hogy gyermeke a kamaszkorral teljesen megváltozik - ezt mondta az a pécsi anya, akinek a fiát múlt héten megverte az egyik iskola takarítója egy szóváltás után. Az asszony nem tagadja, hogy vannak problémák a fia viselkedésével, rendőrségi ügyei is voltak, ám most mindent megtesznek, hogy segítsenek neki. Hogy az édesanya szerint mit lehet kezdeni egy agresszívvá váló 16 évessel elmondja az interjúban.

„A levesembe beleesett Vili bácsi műfogsora”

Ábrahám Edit örömmel szemezgetett velünk a legviccesebb, a legmeghatóbb és a legemlékezetesebb emlékei között – amiből akadtak bőven az elmúlt évek során.

„Azt megélni, hogy a saját életemért küzdök, az nagyon extrém volt!”

Pásztor Virág két éve alakítja Berényi Timi karakterét a sorozatban: azóta számtalan izgalmas, vicces és extrém kalandban volt része „mind a két lánynak”.

„Czutor Zoliék az egyetlen pár, akikben maximálisan megbízunk”

A péntek este után Zsani alig tudott aludni, így kifejezetten jól esik neki Járai Mátéék támogatása. Vajon egy új szövetség alakul a Villában?

Balázs: „Ez az egyik kedvenc játékom!”

A párok már hat napja élnek egy fedél alatt, és ma az is kiderül, hogy hogyan vélekednek egymásról. Ez a feladat bizony rengeteg feszültséget fog szülni a versenyzők között…

Hoppá! Elszólta magát Puskás Peti? Ő van az egyik maszk mögött?

Hargitai Bea behúzta a csőbe a vendégnyomozó Puskás Petit! Ő lenne az egyik Álarcos énekes?

Puskás Petit a szerelme készítette fel a vendégnyomozó szerepre!

Az Álarcos énekes vendégnyomozója, Puskás Peti elmesélte, hogyan készült fel otthon a nyomozásra a szerelmével, Dallos Bogival.

Csobot Adéllal való kapcsolatáról vallott a Bika!

Érezhetően izzott a levegő a Bika és Csobot Adél között. Kiderítettük, mit érez a Nyomozó iránt az Álarcos! Álarcos énekes vasárnap 19 órától az RTL Klubon!

HALÁLGÖMB: a nézők szeme láttára zuhant ki a motoros

Mutatvány közben, a nézők szeme láttára zuhant ki egy motoros a halálgömb fantázianevű vas szerkezetből a Magyar Nemzeti Cirkusz előadásán, Mosonmagyaróváron szombaton. Az egyik néző felvette, amint defektet kapott a motor, és a vezetője kizuhant az időközben ketté nyílt szerkezetből. A mentők kórházba vitték, bordatöréseket szenvedett.

Minden, amit az Álarcosok következő produkciójáról tudni lehet!

Vasárnap újra színpadra állnak az Álarcos énekesek! Íme néhány kulisszatitok a következő produkciókról! Álarcos énekes vasárnap 19 órától az RTL Klubon!

Így értékelik a Nyomozók eddigi teljesítményét az Álarcosok!

A Kaktusz, a Zebra, a Bika, az Egér és a Méhecske véleményezte a Nyomozók eddigi munkáját! Álarcos énekes vasárnap 19 órakor az RTL Klubon!

Az Álarcos énekes Zebráján nem érdemes áthaladni – ez a fesztivál sem marad el!

Sebestyén Balázs szerint érezhető volt, hogy az idei nyáron sok fesztivál elmaradt – de van, amelyik nem! Álarcos énekes ma este 19 órától az RTL Klubon!

Puskás Peti felveszi a nyomozói ritmust?

A vendégnyomozónak rögtön van egy tippje az Egérre! De vajon ki a tipp? És legfőképp: kit rejt az álarc? Álarcos énekes ma este 19 órától az RTL Klubon!

A mi kis bakink - 5. évad 2. rész!

A Polginak betett a másfél liter tömény - na de ennyivel később is? Az első rész bakijait itt láthatod! Az 5. évad 2. részét pedig itt

GYERMEKORVOS: A betegellátások 90%-a igazolásgyártással telik, ez nem orvosi munka!

„Hogy fordulhat elő, hogy egy szakmát, az alapellátást, teljesen ellehetetleníti egy másik szakma, jelen esetben az oktatásügy?” - ezt írta ki rendelője Facebook-oldalára Dr Bogdányi Katalin. A gyermekorvos szerint napi 100-120 megkeresés van a szülőktől, ami rengeteg adminisztratív terhet ró rájuk, mivel egy náthás gyerek sem mehet közösségbe.

Miki Heninek: „Gyere, feküdj ide picit!”

Mikor az énekesnő felajánlotta a hálózsákjukat, Mikinek meglepő mondat hagyta el a száját…

Támadás: Járai Máté magára haragította a villa cicáját

A Villa kismalaca kifejezetten kedveli a színészt, ám egy másik állat nem érez hasonlóképpen…

Rácz Jenő teljesen lenyűgözte Zámbó Krisztiánt

Az énekes csak ámult és bámult a Michelin-csillagos séf főzőtehetségétől.

Járai Máté összehaverkodott a kismalaccal

A színész betartotta ígéretét és ellátta Rancho El Zamor állatait. Dér Heni szerint a kismalac kifejezetten kedveli Mátét.

A színész és kedvese a szerdai játékon behúzott kézifékkel haladt végig a rallypályán. Zámbó Krisztiánék nem bírták ki röhögés nélkül, mikor meghallották Máté sztoriját.

Így szól a Despacito pusztazámori verziója!

Czutor Zoliék igazi spanyol hangulatot varázsoltak a villába. Perdüljetek ti is táncra!

Félreküldött szexi fotó? Ez Nagy Alexandra személyes vallomása!

Aliz nincs könnyű helyzetben, ugyanis a férjének szánt szexi szelfit véletlenül rossz címzettnek küldte el – hogy erről a nem mindennapi sztoriról mit gondol Alex, azt most elárulta nekünk.

Exkluzív: Sebestyén doktor akcióban!

A vendégnyomozó egészsége minden stábtag érdeke – ezt Sebestyén Balázs is jól tudja, ennek ellenére megy az adok-kapok a Nyomozók és a műsorvezető között! Álarcos énekes vasárnap 19 órától az RTL Klubon!

Így csókolózik Istenes Bence a Kakas szerint!

Az Álarcos énekes műsorvezetője legutóbb lekapta a Kakast! Így reagált a történtekre a maszkos! Álarcos énekes vasárnap 19 órától az RTL Klubon!

A Zebra elárulta a titkát: innen ered a tánctudása!

Miért táncol ilyen jól a Zebra? Extra videónkból kiderül! Álarcos énekes vasárnap 19 órától az RTL Klubon!

Az Egér keményen visszaszólt Sebestyén Balázsnak!

Sebestyén Balázs szerint egy férfi nemi szervre hasonlít az Egér orra. Így reagált a maszkos a Nyomozó megjegyzésére! Álarcos énekes vasárnap 19 órától az RTL Klubon!

A Méhecske valójában egy Nyuszi?

Hargitai Bea szerint egy nyuszi rejtőzik a Méhecske maszk mögött. Megkérdeztük a Méhecskét, hogyan vélekedik erről! Álarcos énekes vasárnap 19 órától az RTL Klubon!

Majdnem lelepleződött a Kaktusz!

Egy óvatlan pillanatban a Kaktusz kis híján elvesztette a fejét! Álarcos énekes vasárnap 19 órától az RTL Klubon!

Mi a közös a Röfiben és a Dinóban?

A Nyomozók a Röfire és a Dinóra is tippelték Liptai Claudiát. Vajon mit szól ehhez a Röfi? Mutatjuk! Álarcos énekes vasárnap 19 órától az RTL Klubon!

Exkluzív játéktesztelés: Balázs Kabátra is rászabadította az ijesztő pókkutyát

A Nyerő Páros házigazdája ismét próbára tette Játékmesterét, aki teljesen kikészült a szőrös kis állatoktól… Nyerő Páros ma este 21:05-kor az RTL Klubon!

1989 ÓTA ÉL A BUDAPESTI ÁLLATKERTBEN: Golo, a negyvenéves gorilla

Goló a Stuttgarti Állatkerttben született 1980-ban, cumisüvegből nevelték gondozói, onnan került Zürichbe, aztán 1989 tavaszán busszal érkezett a fővárosi állatkertbe, 9 éves kamaszként. Ő volt az első gorilla Magyarországon, majd pár hét múlva a Liesel nevű nőstény is csatlakozott hozzá, akitől három kölyke született, aztán később egy másik nősténytől még kettő. A legfiatalabb, Indigó a mai napig Golóval él egy fedél alatt.

NAGY ALEXANDRA: „Ezt a vírust bárki megkaphatja, bárhol”

A Barátok közt színésznője, Nagy Alexandra telefonon kapta a hírt, hogy koronavírus fertőzöttel érintkezett, ezért kontaktszeméllyé vált, így tesztelnie kellett. Nem tapasztalt enyhe megfázáson kívül tünetet. Azt is a változékony időjárásnak és a légkondicionálónak tudta be.

CSONKA ANDRÁS: „Miért kéne azt hazudnom, hogy torokgyulladásom van?”

Csonka Andrásról köztudott, hogy retteg a betegségektől és sokan megmosolyogják túlzott óvatosságát. Most viszont jól jött, hogy ennyire aggódik egészsége miatt és még a legapróbb testhőmérséklet ingadozástól is gyanakodni kezd.

ARMANDO: Már régebb óta tervezgeti a lánykérést

A Konyhafőnök idei nyertesének lakásának minden pontján barátnőjéről készült képekbe botlunk. 4 éve barátaik hozták össze őket, azóta amikor csak tehetik, együtt vannak. Ez utoljára a nyáron volt lehetséges, ugyanis Jade állatorvosként Londonban dolgozik.

Zámbó Krisztián megvillantotta meztelen valóját

Dallos Bogi és Puskás Peti épp a fürdőszobára vártak, amikor Krisztián végre kijött, hogy átadja a terepet. Erre a látványra senki sem volt felkészülve...

Hoppá! Ezért tud ilyen hitelesen veszekedni kamerák előtt Virág és Gombi

Oszi és Timi párkapcsolata olyan, mint egy hullámvasút: egyszer imádják egymást a szerelmesek, máskor pedig a vitáiktól hangos a Mátyás király tér. Hogy a való életben milyen a színészek közötti kapcsolat, és honnan merítenek erőt ezekhez a jelenetekhez, arról ő maguk meséltek nekünk.

KEFIR ÉS MARIANN: Az esküvő után rögtön bele is vágtak a babaprojektbe

Az ifjú házasok rövid időn belül gyerekeket is szeretnének. Hogy mennyit, azt még nem tudják: Kefir szerint addig nem állnak meg, amíg lesz fiuk és lányuk is. Remélik, hogy tíz év múlva már velük együtt fognak interjút adni, és ugyanolyan boldogok és szerelmesek lesznek, mint most, friss házaspárként.

Exkluzív játéktesztelés: Balázs nem kímélte Kabátot és a gázpedált

A Nyerő Páros házigazdája és hűséges Játékmestere is beültek a volán mögé...

M. RICHÁRD: „Rosszul döntöttem, rosszul választottam meg a sebességet”

Elismerte, hogy hibázott és enyhébb büntetést kért ma az utolsó tárgyalásán az a férfi, aki 2017 májusában luxuskocsijával Budapesten, a Dózsa György úton karambolozott. A balesetben ketten haltak meg. A vád szerint mindkét sofőr hibázott. Az egyik nem adta meg az elsőbbséget, a másik pedig 140-nel ment 50 helyett. Rá letöltendő börtönt kér az ügyészség.

KORONAVÍRUSOS BETEG: „Nem értem, hogy lehet itt gyógyulni és gyógyítani!”

Kilincs nélküli, roskatag ajtó, döglött bogarak az ablakkeretben, omladozó vakolat és lerobbant fürdőszoba, kövér pókkal a sarokban. Ez a felvétel Kiskunhalason készült, a városi kórházban. Ide a helyiek mellett a környező megyékből is hoznak koronavírusos betegeket. A felvételeket egyikük küldte nekünk. Interjút is adott, de kérte, hogy ne legyen felismerhető.

Gyebnár Csekka: „Én azt gondolom, Gizire már nagyon ráfért”

A színésznő elárulta, miért ért egyet a karaktere érzéseivel, és azzal a változással, amin most Gizi keresztül megy.

Hoppá! Egy páros ma beköltözhet a Villába...

Szalay Bencéék távozása után felszabadult egy szoba a Villában, így Rancho El Zamor lakói most maguk között dönthetik el, melyikőjük költözzön be a kényelembe...

Tudta vagy Bukta: most minden kiderül a fiúkról!

A Nyerő Páros legújabb játéka a kilencvenes évek hangulatát idézi, ahol kiderül, mennyire ismerik a lányok a szerelmüket. 

Idegen lények támadnak a fiúkra

Emlékeztek még a NucleonZX pofozógépre? A srácoknak most egy titokzatos laboratóriumban kell hatástalanítaniuk a rémisztő szerkezetet…

Szalay Bence meglepő dolgot árult el Merciről a kiesésük után

Amellett, hogy új barátot szereztek a Nyerő Páros villájában, valami mással is gazdagodott Bence és Merci kapcsolata...

PATAKY ATTILA: Nagyon fontos, hogy ne vegyük félvállról a koronavírust

Pataky Attila március elején még igencsak szkeptikusan állt a koronavírushoz, most azonban, hogy elkapta, megváltozott a véleménye. 1-2 héttel ezelőtt még nagyon rosszul volt, most már otthon lábadozik.

GÖMÖRY ZSOLT: „Pozitívan nézek előre, mert az ember így tud gyógyulni”

Az Edda 58 éves billentyűse az egyike annak az 558 koronavírusos betegnek, akit kórházban ápolnak. Infúziót, egy újfajta antibiotikumot és más gyógyszereket kap. Szerencsére lélegeztető gépre nem volt szüksége, de rendkívül legyengült.

BEST OF: A séfek jól megszívták! Ezek voltak a legjobb pillanataik a versenyben!

Zé ebben az évadban is gondoskodott róla, hogy a séfek sokszor akcióba lendüljenek. Most összegyűjtöttük nektek a szivatások legviccesebb pillanatait!

Vezetés vakon? Párt próbáló feladat következik!

A legösszeszokottabb pároknál is gyakran vitaforrás egy közös utazás, pláne ha az egyik fél beleszól abba, hogy a másik hogy vezessen. Ez a helyzet most még annál is durvább lesz…

Czutor Zoli: Lehet, hogy Dér Heniék vallomása taktika volt?

A Belmondo frontemberének fejében az is megfordult, hogy Heniék nem véletlenül árulták el fájó titkukat.

EGYÜTT, MÉGIS KÜLÖN: „Istvánnal szellősebb lesz mostantól a kapcsolatunk”

Nem megszokott látvány a Híradó nézőinek. Tegnap este Antónia állva, István pedig ülve, jó pár méter távolságra egymástól köszöntötték a nézőket. Az intézkedésekre a koronavírus-járvány miatt van szükség. A műsorvezetők nemcsak a stúdióban „kerülik egymást”, külön szobában készülnek az esti híradóra, és a magánéletben sem találkoznak. Hogy meddig fog tartani ez a helyzet, még ők sem tudják, de azt mondják a rendkívüli helyzetet addig kell fenntartani, amíg ez a rendkívüli helyzet tart.

MISKOLCI LÁMACSIKÓ: Jelképes örökbefogadója adhat neki nevet

A Miskolcon született lámacsikó még csupán 10 kilós, de mire felnő, akár 150 kilót is nyomhat. Szinte egész nap az anyja mellett van, nagyon ritkán merészkedik pár méternél távolabb. A gondozók már azt is tudják, hogy csődör, de a névadással még várnak.

SZLÁVIK JÁNOS: „Senki ne gondolja, hogy a koronavírus egy egyszerű nátha”

Dr. Szlávik János infektológus segített nekünk kibogozni a koronavírussal kapcsolatos információkat. A szakember arra figyelmeztetett, hogy ez egy veszélyes vírus. Veszélyes a szívre, az agyra, a májra, az emésztőszervekre, az erekre. Olyan elváltozásokat tud létrehozni, amelyek egy úgynevezett immunológiai vihar folytán akár intenzívosztályra is kényszeríthetik a beteget.

ALFÖLDI RÓBERT: „Megjelennek klasszikus bibliai dolgok, de azok nem klasszikusan vannak értelmezve”

Alföldi közel 70 színházi szerepet alakított pályája során, de azt mondja, ilyet még nem csinált, mint az Átriumban, ahol az Isteni végjáték című előadásban egyedül játszik másfél órán át, csak ő beszél a színpadon. Az amerikai darab arról szól, hogy Isten leküld a földre egy új tízparancsolatot, mert rájött, hogy az előzőt az emberek nem tudják betartani. A darab szerzői kifejezetten kérik, hogy mindenhol, ahol bemutatják a művet, abban minél több olyan dolog legyen benne, ami az adott országra és kultúrára jellemző, így válik igazán aktuálissá a színmű.

Varga Iza saját magát látja Pásztor Virágban

A sorozatban többször előfordult már, hogy egy óriási vita után boldogan borult egymás nyakába Nóra és Timi, hiszen egy anya-lánya kapcsolat már csak ilyen. A való életben is különös kapcsolat van Iza és Virág között, amiről a színésznő örömmel mesélt nekünk.

BEST OF: Ezek voltak a Konyhafőnök legnagyobb balhéi!

Az idei Konyhafőnök sem volt feszültségmentes, a hátráltatások és a csapatfőzések most is kihozták a versenyzők ideges oldalát. Nézzük, melyek voltak a legemlékezetesebb pillanatok!

BEST OF: ezek voltak Edit legpikánsabb és leghumorosabb pillanatai!

Már a Válogatón kiderült, hogy Edit és Jenő között remekül működik a kémia: poénok, ugratások és rengeteg nevetés – összegyűjtöttük a legjobb pillanatokat.

Fény derül a párok legféltettebb titkaira

A váratlan levél érkezésétől mindenkinek leesett az álla, hiszen a játékosoknak vallomást kellett tenniük kapcsolatuk rejtelmeiről...

Újabb szívatás: a lányok ˝agyvízben˝ fognak fürdeni!

Tegnap már megküzdöttek a csajok a tériszonnyal, de Balázs ma sem bánik velük kesztyűs kézzel... Nézzétek csak!

Kimaradt jelenet: Ezért lett a Tigris a leleplezett!

Extra videónkból kiderül, hogy a Nyomozók miért döntöttek a Tigris leleplezése mellett! Álarcos énekes vasárnaponként 19 órától az RTL Klubon!

Újabb leleplezés: Nagy Ervin valamit jobban tud Istenes Bencénél?

Az Álarcos énekes műsorvezetője a harmadik adást egy őrületes szaltóval nyitotta meg. Less be a kulisszák mögé, hogy megtudd, hogyan nézett ki a valóságban Istenes Bence bejövetele!

Egy kislány meg se tudott szólalni a meglepetéstől, amikor meglátta a Drága Örökösök Kálmán bácsiját

Kálmán bácsi balesete után csak videóüzeneteiben tűnt fel a sorozatban, de ahogy Koltai Róbert meséli, állandóan jelen volt, hiszen folyamatosan róla beszéltek a történet szereplői. A színészt a Drága Örökösökről és más szerepeiről is kérdeztük!

HALÁLOS ELŐZÉS: A kamion sofőrje látta, hogy a két autó össze fog ütközni

Totálkárosra tört a fekete Ford a frontális ütközésben, a balesetet okozó szürke Audi eleje tört össze. Egy kamiont előzött reggel 6 körül a 74-es főúton Zalaegerszeg és Egervár között, amikor ütközött a szemből érkező Forddal. A kamion sofőrje szerint a balesetet okozó autós korábban többször próbálkozott az előzéssel. A tragédiát már nem lehetett elkerülni. A vétlen autó 26 éves utasa szörnyethalt, a kocsit vezető 27 éves férfi életveszélyes állapotban volt. A mentők újraélesztették és kórházba vitték, de már nem lehetett segíteni rajta.

Exkluzív: Hidegzuhanyként éri a csajokat az első sorsdöntő feladat

Ezt a kihívást kell teljesíteniük az első napon ahhoz, hogy kiderüljön, ki melyik szobába költözhet be a Villában.

Villámkérdés: Járai Máté és Járai Kíra

A Jászai Mari-díjas színész és felesége minden kérdésen összekaptak… Nyerő Páros szeptember 21-től az RTL Klubon!

Rácz Jenő és Járai Máté egymásnak feszülnek

A feszültség a tetőfokára hág a Nyerő Páros vadonatúj évadában: A Konyhafőnök séfjének is kinyílik a bicska a zsebében... 

Mentőt kell hívni a Nyerő Páros játékosához?

Valaki megsérül az egyik játék során? Vajon mi történhetett? Nyerő Páros ma este 21:05-kor az RTL Klubon! 

EXKLUZÍV: Így állt össze a sztárpár névsor a Nyerő Páros 4. évadában!

Azt már eddig is tudtuk, hogy Sebestyén Balázs és Kabát Peti az eddigi legkeményebb feladatokkal támadnak a celebpárok ellen, de most az is kiderül, hogyan válogatták össze a sztárpárokat.

VIROLÓGUS: „3-4 héten belül megtriplázódhat a napi elhunyt esetszám!”

Rusvai Mikós, víruskutató szerint már 10 napja beléptünk a tömeges fertőzések időszakába. Ha a kormány gazdaságvédő stratégiája nem változik, akkor 3-4 héten belül akár meg is triplázódhat a napi elhunyt esetszám.

Villámkérdés: Puskás Peti és Dallos Bogi

Miért vágyik Puskás Peti Seattle-be? Többek között erre is fény derült… Nyerő Páros szeptember 21-től az RTL Klubon!

A mi kis bakink - 5. évad 1. rész!

"Arcba röhögsz?!" - néha már a színészek sem bírják nevetés nélkül. Hát még mi! Szerinted melyik a legviccesebb pillanat? A teljes adást itt találod!

SPORTORVOS: Koronavírus-fertőzés után fokozatosan kell visszatérni a sporthoz

Dr. Pavlik Gábor 26 évig volt a magyar vízilabda válogatott csapatorvosa. Azt mondja, a koronavírus hatására az az enzim is az elszaporodhat a szervezetben, amely szívbetegségek esetében is megfigyelhető. A vírus ráadásul a tüdő mellett a szívet is károsíthatja, és gyorsíthatja a véralvadás folyamatát is, amely vérrögképződéshez, infarktushoz, vagy trombózishoz vezethet. Az élsportolók ezért különösen nagy veszélyben lehetnek, ha a betegség után túl korán kezdenek újra edzeni.

ÁLLATI MŰKEDVELŐK: Újabb kiállítást tekintett meg a chicagói állatkert pingvinpárja

Újabb kiállítást tekintett meg a chicagói állatkert híres, túrázó pingvinpárja. Izzy és Darwin júliusban a város természettudományi múzeumában csodálhatta meg a világ legnagyobb T-Rex csontvázát - most pedig a kortárs művészetek galériájában tettek emlékezetes kirándulást.

Zámbó Krisztián rúdtánccal csábította el Zsuzsikát

Társkeresés az interneten? Barátságból szerelem? Így ismerkedtek meg a Nyerő Páros vadonatúj évadának szerelmespárjai! Nyerő Páros szeptember 21-től az RTL Klubon!

Milyen kapcsolatban áll a Dinó Liptai Claudiával? Utánajártunk!

A Dinót arról kérdeztük, mit szól hozzá, hogy a Nyomozók szinte egybehangzóan azt tippelték, hogy ő Liptai Claudia. Vasárnap 19 órától Álarcos énekes az RTL Klubon!

A Tigris bevallotta, hogy mit érez Csobot Adél iránt!

Az első adásban amint Csobot Adélra terelődött a szó, a Tigris ágyéka azonnal lüktetni kezdett... Így reagált a történtekre a ragadozó! Álarcos énekes vasárnap 19 órától az RTL Klubon!

Kiderült, hogy mi volt a Maki baja az első adásban!

Emlékeztek még a Makira az első részből? A Nyomozók arra gyanakodtak, hogy valami baja lehet a maszkosnak. Íme az igazság! Álarcos énekes vasárnap 19 órától az RTL Klubon!

Zé és Jenő kijelentették: ez volt az eddigi legkeményebb Konyhafőnök!

Armando győzelme után elkaptuk Jenőt és Zét, hogy meséljenek egy kicsit, hogyan élték meg az elmúlt hetek kihívásait és küzdelmeit.

Ádám: „Néha másodiknak jobb lenni, mint elsőnek”

A második helyezett egy pillanatig sem szomorkodott az eredményhirdetés után, hiszen óriási élményt és kalandot hozott az életébe a Konyhafőnök. Vajon mit tervez ezek után?

Armando nem bírta felfogni, hogy megnyerte a Konyhafőnököt

A Konyhafőnök nyertese mentorával, Ákos séffel az oldalán mesélt a Finálés főzéséről, a közös munkáról és persze az érzésről, amit csakis egy győztes érezhet!

Armando vagy Ádám? Vajon kinek szurkolnak az egykori csapattársaik?

A Finálé napján sokan visszatértek a versenyzők közül, hogy szurkolhassanak Ádámnak és Armandónak. De kinek a győzelmének örülnének jobban? Mindannyian elárulták!

Sárközi Ákos és felesége meglepetéssel készültek a Fináléra!

Évi és Ákos szerették volna megköszönni mindenkinek a rengeteg támogatást, de legfőképpen Jenőnek és Zének. A Konyhafőnök zsűrije újjászületett egy festményen!

MOLNÁR ANIKÓ: Úgy akarok élni, hogy semmit ne bánjak meg

Molnár Anikó fogyása, Molnár Anikó párja - ez a két leggyakoribb, amire az interneten rákeresnek vele kapcsolatban. És tulajdonképpen az ő életében is nagyon meghatározó ez a kettő, hiszen ahogyan a kilókkal, úgy a férfiakkal is sokat küzdött az elmúlt években. A ValóVilág szereplése óta kívül-belül rengeteget változott. Egyáltalán nem néz ki 45 évesnek, pedig ma ünnepli a születésnapját.

Az Elefánt videóban üzent a Nyomozóknak!

Az Elefánt arra inti a Nyomozókat, hogy ne hallgassanak Lacira. Vajon mire utalt az Álarcos? Vasárnap 19 órától Álarcos énekes az RTL Klubon!

Fény derült a titokra! Ezért világít a Béka haja!

A breki elárulta, hogy miért fényes a frizurája! Álarcos énekes vasárnap 19 órától az RTL Klubon!

Ezért forgatta a szemét a Baba a Nyomozók tippjei közben!

A Baba elárulta, hogy minek hallattán forgatta meg a szemeit! Álarcos énekes vasárnap 19 órától az RTL Klubon!

Megható pillanat: A Banán teljesen elérzékenyült!

Az egész stúdió állva tapsolt a Banán első produkciója után. Vajon megismétlődhet mindez a következő adásban? Álarcos énekes vasárnap 19 órától az RTL Klubon!

Vakon vannak a Nyomozók? Íme az Álarcosok véleménye!

Megmutatjuk, hogyan értékelték az Álarcosok a Nyomozók eddigi teljesítményét! Álarcos énekes vasárnap 19 órától az RTL Klubon!

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való