KERESÉS search-close

Somogyi Levente

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "Somogyi Levente"

Előzetes: Simon: „Haldoklom!”

Levente testvére meggondolatlan tettével veszélybe sodorta saját életét?

Karalyos Gábor lenyűgöző otthonában jártunk!

Kevesen tudják, hogy a Barátok közt Somogyi Leventéje, azaz Karalyos Gábor a napokban lett aranykalászos gazda! Tervei közt szerepel, hogy egyszer majd mindent saját magának termeljen meg. Vegán, azaz semmilyen állati eredetű élelmiszert nem fogyaszt, a konyhában pedig legalább olyan otthonosan mozog, mint a képzőművészet vagy a színház világában.

„Izával nagyon jó barátok lettünk”

Karalyos Gábor elárulta nekünk a legviccesebb pillanatát, és azt is, miért hálás a sorozatnak.

Egy rég nem látott ismerős bukkan fel Levente életében – a következő részben

A váratlan meglepetésnek nagyon örül a volt iskolaigazgató. De Nóra is ennyire boldog lesz?

Előzetes: Váratlan látogató lepi meg Leventét

A volt iskolaigazgatót olyan meglepetés éri, amire egyáltalán nem számított.

Simon lejárató kampányt indít Nóra ellen – a következő részben

Levente öccse nem bírja elviselni, hogy a testvére kiszáll a bicikli bizniszből, és ennek bizony hangot is ad.

„Katasztrófa lenne Simonnal dolgozni” – a következő részben

Nórának támadt egy remek ötlete, miszerint Levente besegíthetne Simon üzletébe, csakhogy ennek igazán senki sem örül.

Előzetes: „A jövőtök sokkal fontosabb, minthogy én legyek az igazgató”

Levente nemcsak magára gondolt, mikor lemondott az iskolaigazgatói pozícióról, hanem Adélra, a többi tanárra és a diákokra is.

Sorsfordító lesz a Barátok közt hétfői epizódja

Többen kényszerülnek feladni az álmaikat a Barátok közt hétfői epizódjában: Somogyi Levente lemondott az igazgatói székről, így arról a hivatásról, ami számára nem csak egy munka volt, hanem az életét jelentette. Krisztián pedig elindul a frontra, Afganisztánba, hogy szó szerint megharcoljon a pénzért. Na de mit szól ehhez Aliz?

Adél tanári állása is veszélybe kerül Levente miatt? – a következő részben

Adél minden erejével azon van, hogy Levente maradhasson az iskolaigazgató, de közben nem is sejti, hogy ezzel saját magát is veszélybe sodorta.

Adél is hátat fordít Leventének? – a következő részben

Az iskolaigazgató még nem tud róla, de talán már csak Nórára számíthat.

Előzetes: „Elintézem, hogy soha többet ne kapj munkát!”

Úgy tűnik, ha Levente igazán iskolaigazgató szeretne maradni, akkor fel kell vennie a kesztyűt és bizony harcolnia kell.

Exkluzív: Koós Réka karaktere gátlástalanul átgázol mindenkin

A színésznő céltudatos és kemény tanárnőt alakít a Barátok köztben.

Előzetes: Levente soha többé nem taníthat?

Az iskolaigazgatóról készült hamis videó sajnos sokkal nagyobb bajt okozott, mint azt Levente és Nóra gondolta volna.

Ki és miért tehette ezt Leventével? – a következő részben

Brutális videó kering az igazgatóról a neten, és félő, hogy a kisfilm készítője minél több emberhez akarja eljuttatni a felvételt.

Elképesztő kegyetlenséggel szembesül Levente

Óriási bajban van az igazgató, ugyanis egy olyan videó terjedt el róla a neten, amit egyszerűen nem fog tudni kimagyarázni

Simon túléli a balesetet? – a következő részben

Vanda és Levente aggódva várják az eredményt, hogy vajon mi lesz Simonnal a motorbalesete után.

Következő rész: (2020. április 28.)

Nóra a családi és a két cég közti békére hivatkozva nem akar segíteni Júliának, hiába ért egyet vele morálisan. Miután Levente rávezeti, hogy nemes célokért érdemes vállalni a konfliktusokat, mégis felajánlja segítségét Júliának. Luca üzenetet kap a Törzstől, melyben a lányok hízelegve segítséget kérnek tőle. Egyikük majdnem egy szexuális ragadozó, bizonyos Csongor áldozata lett.

A következő részek tartalmából:

Kattints ide!

Az előző részeket pedig ITT tudod visszanézni!

Somogyi Levente: „Mindenkinek vannak titkai”

A Mátyás király tér tisztességes, megfontolt és jóhiszemű Leventéje.

Előzetes: Nórát életveszélyesen megfenyegetik

Az ügyvédnő még mindig nem tett le arról, hogy megmentse Rozit és Larát, de azzal nem számol, hogy emiatt a család többi tagja is veszélybe kerül.

Rozi csúnyán kidobja Nórát és Leventét

Az ügyvédnő félretette a sérelmeit és eldöntötte, ő bizony segíteni fog a féltestvérének. A segítségnyújtásért cserébe pedig a “köszönet” sem maradt el...

A legújabb részeket ITT tudod megnézni!

Rozi hazugsága miatt Nóra és Levente igen nagy bajba keveredett

Az ügyvédnőnek azonnal megesett a szíve a testvérén, azonban hamar kiderült, hogy az érzések nem kölcsönösek…

A legújabb részeket ITT tudod megnézni!

Előzetes: Borzalmas dolgok derültek ki Roziról és Laráról!

Nóra és Levente mindent megtesz azért, hogy visszatérjen a békesség és a nyugalom a családjukban. A felszínre hozott igazság azonban sokkal fájóbb, mint azt gondolták.

Exkluzív előzetes: egy régi ismerős tér vissza a Barátok köztbe!

A mai epizódban feltűnik Dr. Balogh Nóra rég nem látott testvére, Rozi, akivel már korábban is találkozhattak a nézők: Rácz Rita alakítja az ügyvédnő féltestvérét, aki már a mai részben rengeteg bonyodalmat fog okozni.

Nóra évek óta most először láthatja újra testvérét

Nóra évek óta most először láthatja újra testvéréLevente és az ügyvédnő mindent megtesznek, hogy megtalálják Larát. Ám erre a találkozásra nem voltak felkészülve…

A legújabb részeket ITT tudod megnézni!

Előzetes: Nórát sokkolja a váratlan találkozás

Az ügyvédnő úgy dönt, megkeresi Rozit, hogy megértse a fiatal lány hazugságainak okait.

Befellegzett Larának és a hazugságainak

A fiatal lány újra bepróbálkozott és most Leventét és Nórát akarta összeugrasztani – a dolgok azonban teljesen más irányt vettek.

A legújabb részeket ITT tudod megnézni!

Következő rész: (2020. március 19.)

Gigi és Olivér tisztázzák a félreértést és Gigiről kiderül, hogy ért a sütikhez. Levente megnyugtatja Timit, szerinte sikerült leállítani Lara kis játszmáit. Oszkár elmeséli Larának, milyen féltékeny volt Nóra Levente barátjára, Eszterre.

A következő részek tartalmából:

Kattints ide!

Az előző részeket pedig ITT tudod visszanézni!

Levente támadásba lendül Lara ellen

Nóra még mindig nem hiszi el, hogy nővérének lánya nem olyan tündér, mint ahogy ő gondolja, de az igazgató mindent megtesz, hogy ez megváltozzon. Vajon Lara szó nélkül hagyja Levente próbálkozását?

A legújabb részeket ITT tudod megnézni!

Következő rész: (2020. március 18.)

Adél megosztja Gizivel az aggodalmát, úgy érti el se kellett volna mennie a hipnotizőrhöz, Gergő viszont arra biztatja próbáljon meg szembenézni a rossz emlékekkel. Levente rájön, Timi nem ok nélkül érzi úgy, hogy Lara fúrni kezdte őt. Bözsi megígéri, hogy pihenni fog, ha Vilmos hajlandó ellátni a háztartást.

A következő részek tartalmából:

Kattints ide!

Az előző részeket pedig ITT tudod visszanézni!

Előzetes: Levente szembesíti Larát azzal, hogy átlát rajta

A fiatal lány eddig nagyon ügyesen tudta manipulálni Nórát és Oszkárt, de Timit és Leventét nem lehet olyan könnyen átverni.

Timi szövetségest szerzett a Lara elleni ügyben?

Eddig senki sem hitt a fiatal Berényi lánynak, és mindenki úgy vélte, csak rémeket lát az unokatesójával kapcsolatban – most azonban Timi már nincs egyedül a véleményével.

A legújabb részeket ITT tudod megnézni!

Következő rész: (2019. december 20.)

Timi és Oszkár veszekedésének megdöbbentő következménye lesz. Levente elhagyja az országot, de nem az otthonát. Vajon kit lát elütve Júlia?

Következő rész: (2019. december 19.)

A dühös Timi egy meggondolatlan lépésre szánja el magát. Levente bejelentése elszomorítja Nórát. Claudia végső csapást akar a Berényiékre mérni.

Következő rész: (2019. december 18.)

Visszaszerzi-e Zsolt az elrejtett pénzt? Timi arra gyanakszik, hogy Oszkárnak van valakije. Nóra közös utazást tervez Leventével.

Nórát bajba sodorja a féltékenységi rohama?

Levente egy igen izgalmas ajánlatot kap Esztertől, amire nem is tud nemet mondani – ennek viszont Nóra egyáltalán nem örül…

A legújabb részeket ITT tudod visszanézni!

Következő rész: (2019. december 12.)

Hiába kér bocsánatot Nóra a féltékenykedéséért, Levente szívében tüske marad. László és Gizella nyereménye nem várt személynél köt ki. Gergő nem képes emlékezésre bírni Adélt?

Levente elhagyja a Mátyás király teret?

Eszter olyan jó ajánlatot tett Leventének, amit nagyon nehéz lesz visszautasítani…

A legújabb részeket ITT tudod visszanézni!

Következő rész: (2019. december 11.)

Claudia nem enged Zsolt követelésének? Gizella nyereményútja veszélybe kerül? Nóra és Levente közt elmérgesedik a viszony?

Következő rész: (2019. december 10.)

Luca és Bandi kénytelenek szembenézni Lili elvesztésének következményeivel. Levente meglepő ajánlatot kap régi szerelmétől, Esztertől. Zsolt nagyobb részesedést követel Claudiától a közös cégükben.

Következő rész: (2019. november 28.)

Evelin és Levente között kenyértörésre kerül sor? Gizella megtorpedózza László ötletét? Adél minden trükköt bevet, hogy megszökjön Áron fogságából?

Következő rész: (2019. november 27.)

Oszkár megenyhül Zsolt irányában? Levente komolyan megharagszik Evelinre a családi örökség miatt? Áron elrabolja Adélt?

Következő rész: (2019. november 26.)

Vajon kibékül-e Oszkár és Zsolt? Leventét meghökkenti Evelin döntése. Van-e félnivalója Adélnak Árontól?

Következő rész: (2019. november 25.)

Aliz nehéz helyzetben találja magát a munkahelyén. Levente egy váratlan bejelentést tesz. Áron lebuktatja Adélt.

Következő rész: (2019. november 14.)

Levente kiszedi Simonból, hogy elsősorban azért látogatta meg, mert le van égve. László úgy érzi, a kifőzde kudarcával elherdálta Mária hagyatékát. Krisztián kénytelen továbbszőni Aliz hazugságát a nő új munkahelyén.

Következő rész: (2019. november 13.)

Nóra azzal szembesül, hogy kezd olyanná válni ügyvezetőként, mint Miklós. László a kezdeti siker után rögtön ki is ábrándul a családi kifőzdéből. Leventéhez beállít rég nem látott testvére.

Következő rész: (2019. november 11.)

Amikor Adél Leventétől megtudja, hogy az iskolában a diákok őt választották az elmúlt tanév legjobb nyelvtanárának, és hogy Levente a következő félévben osztályfőnöknek akarja kinevezni, úgy érzi, ez jó ürügy arra, hogy áthívja magához Áront ünnepelni, és kiszedjen belőle valamit a gyújtogatásról.

Levente és Nóra beszélgetése óriási vitába torkollott

Sőt a vita hevében Levente olyan dolgot is Nóra fejéhez vágott, amit egyáltalán nem akart elárulni neki...

A legújabb részeket ITT tudod visszanézni!

Következő rész: (2019. november 06.)

Vajon kibékül-e Nóra és Levente? Krisztián meglepő javaslattal áll elő Aliznak. Olivér és Gigi kapcsolata váratlan fordulatot vesz.

Evelin nem hagyja szó nélkül Nóra és Levente kapcsolatát

Nem elég, hogy a cégvezetéssel nincs minden  rendben, most Levente édesanyjával, Evelinnel is szembe kell mennie Nórának...

Nóra új ellenfele erősebb, mint gondolná

Nem elég, hogy szinte minden nap meg kell küzdenie Claudiával, Nórának most Levente édesanyjával is szembe kell mennie.

A legújabb részeket ITT tudod visszanézni!

Következő rész: (2019. november 05.)

László csalódik Gizellában? Lebukik-e Aliz Krisztián előtt? Nóra ledöbben Levente bejelentésétől.

Következő rész: (2019. november 04.)

Claudia kijátssza Nórát? Gizella találkozni akar kedvenc sorozathősével. Levente édesanyja ismét nagy vihart kavar.

Következő rész: (2019. október 25.)

Képes-e feldolgozni Claudia a vereségét? Hogyan alakul Nóra és Levente kapcsolata?

Nóra bejelentése sokkolja Leventét!

Szegény Levente, erre bizony nem számított...

A legújabb részeket ITT tudod visszanézni!

Következő rész: (2019. október 24.)

Nóra hozzámegy újra Miklóshoz? Levente őrlődik Nóra döntése miatt. Claudia előre iszik a medve bőrére.

Következő rész: (2019. október 22.)

Nóra keresztülhúzza Levente számításait, amikor egy váratlan bejelentést tesz?

Következő rész: (2019. október 21.)

Nóra mit válaszol Miklós nagy kérdésére? Claudia lebukik a cégtársak előtt? Levente megkéri végre Nóra kezét?

Következő rész: (2019. október 18.)

Áron Adél gyanakvását is felkelti végre. Levente abban reménykedik, hogy Nóra igent fog neki mondani, amikor megkéri a kezét. Nóra megdöbbentő dologgal szembesül Miklóssal kapcsolatban.

Következő rész: (2019. október 17.)

Zsolt beköltözik a villába. Levente gyűrűt vesz Nórának. Claudia elkezdi megvalósítani a terveit?

Következő rész: (2019. október 16.)

Zsolt elintézi, hogy ő költözhessen be a villába? Levente végre elszánja magát Nóra kezének megkérésére? Claudia aljas szövetséget köt.

Timi mindent tud, és brutális őrjöngésbe kezdett!

Vanda nem bírta tartani a száját, így Timi megtudta, hogy Miklós mire is készül...

A legújabb részeket ITT tudod visszanézni!

Levente sorsdöntő lépésre szánta rá magát!

De mindehhez vajon mit fog szólni Nóra?

A legfrissebb részeket ITT tudod visszanézni!

Következő rész: (2019. szeptember 25.)

László rájön, hogy a netes népszerűség egy kétélű kard. Oszkár megpróbálja kiengesztelni Timit. Levente komoly elhatározásra jut a Nórával való kapcsolatát illetően.

Következő rész: (2019. szeptember 24.)

László népszerűsíteni próbálja a hamarosan megépülő kifőzdéjét. Nóra kellemetlen helyzetbe kerül Levente előtt egy gyűrű miatt. Szonja nyomozni kezd Áron után a tűzeset ügyében.

Következő rész: (2019. szeptember 02.)

Vajon elhiszi Nóra, hogy Leventének ő fontosabb, mint egy gyerek? Aliz meglepő döntést hoz arról, hogyan keressen pénzt a családnak. Adél szexuális fantáziája rémálommá válik.

Következő rész: (2019. augusztus 30.)

Gigi és Olivér Panni problémája révén közelebb kerülnek egymáshoz. Nóra súlyos döntés elé kerül Leventével kapcsolatban. Gergő nem sejti, hogy milyen veszély fenyegeti őt.

Előző rész: (2019. augusztus 01.)

Hogy sül el Levente és Nóra vacsorája Miklóssal és Eszterrel? Ádám titkolja Gigi előtt, hogy akadály gördült a boldogságuk elé. Oszkár megsérül edzés közben, amivel veszélybe sodorja a felvételijét.

Előző rész: (2019. július 31.)

Oszkár eltökélt edzésmániája rossz véghez vezet. Nóra és Levente közös vacsorája elé nem várt akadályok gördülnek. Zsolt szembesül Ádám és Gigi románcával.

Következő rész: (2019. augusztus 01.)

Hogy sül el Levente és Nóra vacsorája Miklóssal és Eszterrel? Ádám titkolja Gigi előtt, hogy akadály gördült a boldogságuk elé. Oszkár megsérül edzés közben, amivel veszélybe sodorja a felvételijét.

Következő rész: (2019. július 31.)

Oszkár eltökélt edzésmániája rossz véghez vezet. Nóra és Levente közös vacsorája elé nem várt akadályok gördülnek. Zsolt szembesül Ádám és Gigi románcával.

Előző rész: (2019. július 25.)

Gigi Ádámnál talál vigaszt a Zsolttal való szakítása után. Vilmos és Bözsi megtudják, hogy Krisztiánékat hamarosan komoly anyagi probléma fogja sújtani. Nóra felveszi a kesztyűt Levente édesanyjával szemben.

Nórát kínos és fájdalmas helyzetbe hozza Levente édesanyja

Végül igazat lett Leventének, a kedves mama mégsem annyira kedves, és ezt Nóra már pontosan tudja. 

A sorozat mai részét ITT tudod visszanézni!

Következő rész: (2019. július 25.)

Gigi Ádámnál talál vigaszt a Zsolttal való szakítása után. Vilmos és Bözsi megtudják, hogy Krisztiánékat hamarosan komoly anyagi probléma fogja sújtani. Nóra felveszi a kesztyűt Levente édesanyjával szemben.

Előző rész: (2019. július 24.)

Attila és Júlia közös programja végül Miklós társaságával lesz teljes. Nóra számára kellemetlenül sikerül az első találkozás Levente édesanyjával. Gigi szakít Zsolttal.

Következő rész: (2019. július 24.)

Attila és Júlia közös programja végül Miklós társaságával lesz teljes. Nóra számára kellemetlenül sikerül az első találkozás Levente édesanyjával. Gigi szakít Zsolttal.

Előző rész: (2019. július 17.)

Nóra számára kiderül, hogy Levente miatta feladja egy vágyát. Adél nem sejti, hogy Áronnak van egy sötét oldala. Zsolt csalódást okoz Oszkárnak.

Következő rész: (2019. július 17.)

Nóra számára kiderül, hogy Levente miatta feladja egy vágyát. Adél nem sejti, hogy Áronnak van egy sötét oldala. Zsolt csalódást okoz Oszkárnak.

Előző rész: (2019. július 16.)

Adél új reményt kap Mária hagyatékával kapcsolatban. Nóra és Levente új szintre helyezik a kapcsolatukat. Oszkár továbbtanulása a rendőrtisztin bizonytalanná válik.

Te tudod, ki az a fiatal nő Somogyi Levente oldalán?

Az ismeretlen hölgyemény óriási meglepetést tartogat a nézőknek. 😲😍

Következő rész: (2019. július 16.)

Adél új reményt kap Mária hagyatékával kapcsolatban. Nóra és Levente új szintre helyezik a kapcsolatukat. Oszkár továbbtanulása a rendőrtisztin bizonytalanná válik.

Előző rész: (2019. július 10.)

Kibékül Nóra Leventével? Attila Júliánál bérel irodát. Gigi meggondolatlanul viselkedik kétségbeesésében.

Miklós, ezt hogyan fogod kimagyarázni?

Levente igen félreérthető helyzetben találta Nórát és Mikit. Ezt bizony nehéz lesz kimagyarázni! 

Ha lemaradtál a teljes adásról, akkor kattints IDE!

Következő rész: (2019. július 10.)

Kibékül Nóra Leventével? Attila Júliánál bérel irodát. Gigi meggondolatlanul viselkedik kétségbeesésében.

Előző rész: (2019. július 09.)

Beletörődik-e László, hogy nem találja meg az elrejtett családi kincset? Gigi meglepő felismerésre jut a Zsolttal való kapcsolatát illetően. Nóra félreérthető helyzetbe kerül Levente előtt.

Következő rész: (2019. július 09.)

Beletörődik-e László, hogy nem találja meg az elrejtett családi kincset? Gigi meglepő felismerésre jut a Zsolttal való kapcsolatát illetően. Nóra félreérthető helyzetbe kerül Levente előtt.

Előző rész: (2019. július 04.)

Nóra megpróbálja helyrehozni a hibáját Leventével kapcsolatban. Áron egyre féltékenyebb Gergő és Adél barátságára. Zsolt meglepő felajánlást tesz Krisztiánnak.

Következő rész: (2019. július 04.)

Nóra megpróbálja helyrehozni a hibáját Leventével kapcsolatban. Áron egyre féltékenyebb Gergő és Adél barátságára. Zsolt meglepő felajánlást tesz Krisztiánnak.

Előző rész: (2019. június 18.)

Miklós belátja, hogy Levente nevelése jó hatással van Timire. László bajba kerül, amikor átveri egy pénzváltó. Krisztián arra kéri Zsoltot, vigye magával az Ilonától kapott megbízatásra.

Előző rész: (2019. június 17.)

Levente vállalja Miklós előtt Timiről kialakított véleményét, miszerint Timi egy elkényeztetett királykisasszony. Miklós feldúltan távozik a Timinek rögtönzött ünnepségről. Levente később Nórának is bevallja, hogy mindkét szülőt felelőssé teszi Timi viselkedéséért, amit Nóra enyhén zokon vesz.

Előző rész: (2019. június 14.)

Miklós nem hagyja szó nélkül, hogy Levente beleszól Timi nevelésébe. Gigi és Ádám felelevenítik közös emlékeiket arról az időről, amikor gyereket szerettek volna. Gergőt ismét bajba sodorja heves természete.

Következő rész: (2019. június 17.)

Levente vállalja Miklós előtt Timiről kialakított véleményét, miszerint Timi egy elkényeztetett királykisasszony. Miklós feldúltan távozik a Timinek rögtönzött ünnepségről. Levente később Nórának is bevallja, hogy mindkét szülőt felelőssé teszi Timi viselkedéséért, amit Nóra enyhén zokon vesz.

Következő rész: (2019. június 14.)

Miklós nem hagyja szó nélkül, hogy Levente beleszól Timi nevelésébe. Gigi és Ádám felelevenítik közös emlékeiket arról az időről, amikor gyereket szerettek volna. Gergőt ismét bajba sodorja heves természete.

Amíg Nóra és Levente romantikázik, addig Szonja érdekes dologra bukkan

A Mátyás király téren bizony zajlanak az események!

A Barátok köztben bármi megtörténhet, és meg is történik! Ha újra meg akarod nézni, hogy mi történt a kedvenceddel, vagy milyen fordulatot vett a történet, akkor ne hagyd ki ezt az emlékezetes jelenetet se a Barátok közt 2019. május 24-i epizódjaiból!

Ha pedig kíváncsi vagy a történet folytatására, nézd meg ITT a sorozat következő részeinek előzetesét!

Előző rész: (2019. május 24.)

Míg Júlia és Attila végleg szakítanak, Nóra és Levente végre egymáséi lesznek. Oszkár azzal szembesül, hogy nincsenek tervei a jövőre, így szélnek ered. Miklós rosszul lesz a parkban, és Szonja az egyetlen, aki segíthet rajta.

Következő rész: (2019. május 24.)

Míg Júlia és Attila végleg szakítanak, Nóra és Levente végre egymáséi lesznek. Oszkár azzal szembesül, hogy nincsenek tervei a jövőre nézve. Miklós rosszul lesz a parkban, és Szonja az egyetlen, aki segíthet rajta.

Előző rész: (2019. május 22.)

Miklós kemény feltételt szab Szonjának, hogy visszafogadja a családba Balázst. Luca megtudja, hogy nem mehet a magánegyetemre. A sors nem akarja, hogy Levente és Nóra kettesben legyen.

Következő rész: (2019. május 22.)

Miklós kemény feltételt szab Szonjának, hogy visszafogadja a családba Balázst. Luca megtudja, hogy nem mehet a magánegyetemre. A sors nem akarja, hogy Levente és Nóra kettesben legyen.

Előző rész: (2019. május 17.)

Hogyan képes Nóra összeegyeztetni Timi lelki békéjét és a kapcsolatát Leventével? Vajon hol mossa majd tisztára Zsolt a lopott kocsikból származó bevételét? Vajon Gergő megtudja, hogy Miklós happolta el előle a kinézett dunaparti telket?

Következő rész: (2019. május 17.)

Hogyan képes Nóra összeegyeztetni Timi lelki békéjét és a kapcsolatát Leventével? Vajon hol mossa majd tisztára Zsolt a lopott kocsikból származó bevételét? Vajon Gergő megtudja, hogy Miklós happolta el előle a kinézett dunaparti telket?

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való