KERESÉS search-close

Szabó Zsófi

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "Szabó Zsófi"

Álarcos énekes: Feke Pálnak nehezére esett a titkolózás

Vasárnap már a TOP5 mérettette meg magát az Álarcos énekes színpadán. A társnyomozóval kiegészült zsűri ezúttal az Egeret leplezte le. Az álarc alatt pedig Feke Pál rejtőzött!

ÉNB Lali: „Én ilyen szerelmes még soha nem voltam”

Már közel egy éve a való életben is egy párt alkot az Éjjel-Nappal Budapest két szereplője, Lali és Virág. A fiatalok még év elején jártak nálunk, akkor meséltek nekünk először a kapcsolatukról. Most azt is elárulták, miben látják a hosszú, tartós kapcsolatuk titkát, valamint arról is meséltek, hogy hogyan vészelték át együtt ezt az idei, megpróbáltatásokkal teli évet.
 

Élő adásban köszöntötték fel Pokorny Liát a Reggeli vendégei és műsorvezetői!

Pokorny Lia rendületlenül menetel A Konyhafőnök VIP-ben. A színésznőnek az utolsó feladatban már nem is kellett részt vennie, úgy sikerült egyenes ágon bejutnia a középdöntőbe.

KLIPPREMIER! András Kállay ft. Fluor: Más lesz

A Reggeliben volt látható először Kállay-Saunders András és Fluor legújabb dala a hozzá tartozó vadonatúj klippel. 
 

Az agysejteket is károsíthatja a koronavírus

Csaknem minden 5. Covid betegnél mentális problémát állapítottak meg a fertőzés után. Ez az esetek 19,8 százalékát jelenti, akiknél például szorongást, depressziót vagy álmatlanságot diagnosztizálnak a fertőzést követő hónapokban – derült ki az Oxfordi Egyetem egyik kutatásából. Dr. Belső Nóra, pszichiáter segítségével próbáljuk megérteni ennek hátterét, illetve kideríteni, hogy mi a megoldás ebben a helyzetben.

Zsidró Tamás: „Látni akartam ki ölt meg majdnem”

„Látni akartam, ki ölt meg majdnem” – nyilatkozta Zsidró Tamás, miután a napokban autóbalesetet szenvedett. A mesterfodrász a történtek után arról számolt be, hogy egy őrült száguldozó miatt karambolozott. De mi is történt pontosan azon a délutánon?

Kiütötte a koronavírus Kautzky Armandot

A napokban robbant a hír, hogy Kautzky Armand is elkapta a koronavírust. Armand azonban csak utólag, a gyógyulását követően mesélt a vírussal járó megpróbáltatásokról, ezért hétfőn már itt lehetet velünk a stúdióban és elmesélte, nála milyen tünetek jelentkeztek, mennyi ideig döntötte le a lábáról a betegség.

Hogyan alakulnak át vásárlási szokásaink a koronavírus miatt?

Egyre népszerűbb az online bevásárlás, az áru házhozszállítás és az érintésmentes fizetés. A vásárlás és a kereskedelem ilyesfajta átalakulása pedig nem csak a vásárlók érdekeit szolgálja a pandémia idején, hanem a kiskereskedőknek is esélyt ad a túlélésre. Következő vendégeinkkel az átalakult vásárlási szokásainkról, valamint a kiskereskedők jelenlegi lehetőségeiről beszélgetünk.

Ínycsiklandó tészták minden évszakban!

Lehet paradicsomszószos, tejszínes alapú, krumplis, túrós. grízes, mákos, diós és még sokáig sorolhatnánk a tésztaételek szinte kimeríthetetlen tárházát. Az igazán jó tésztaételek és házi tészták titkát igyekeztünk kideríteni.

Tavaly minden 11. baba koraszülötten jött világra

Tavaly 89 ezer újszülött babából minden 11., azaz nagyjából 8 ezer baba jött idő előtt, vagyis koraszülöttként a világra. Ez azt jelenti, hogy ennyi baba született meg a 37. terhességi hét előtt. Szerencsére manapság az orvostudomány és a technika folyamatos fejlődésének köszönhetően már sokkal jobbak a kilátásaik arra, hogy ők is teljes értékű életet éljenek, - mint például 10 évvel ezelőtt. Szakértőnkkel, Ertl professzorral több adáson keresztül járjuk körül a koraszülöttséget, a koraszülötteket és a családjaikat érintő témákat.

Iszak Esztinek köszönhetően stresszoldó jógával ért véget a Reggeli

Iszak Eszti jógaoktatóvá képezte magát. Elmesélt milyen pozitív hatásai vannak a jógának és közben átmozgatta a Reggeli műsorvezetőit.

Rezes Judit A Konyhafőnök VIP-ben túllépett a komfortzónáján

Már egy hete izgulhatunk és szoríthatunk a képernyők előtt A Konyhafőnök VIP versenyzőinek, akik között idén – Szabó Győző után felesége – Rezes Judit színésznő is megméretteti magát. Jenőtől már kötényt is kapott, most pedig elmesélte nekünk, hogy mennyire érezte magát komfortosan a konyhai versenyhelyzetekben.

Déri Heni már a negyedik hónapban van kisfiával

Babavárás a koronavírus-járvány idején? Valóban veszélyesebb egy kismamára, illetve a magzatára nézve a koronavírus, mint eddig gondolták? Milyen ajánlásokat érdemes betartania a várandós anyukáknak a járvány idején? Erről beszélgettünk Dér Henivel, aki a 4. hónapban van kisfiával, valamint egy szakértő is a segítségünkre lesz a témában.

Szabados Ágnes valóra váltotta álmát és saját könyvesboltot nyitott

Szabados Ági 6 éve vezeti az RTL Klub Híradóját, 4 éve ismertségét olvasásnépszerűsítésre is „használja”, most pedig ismét gondolt egy merészet és könyvkiadót alapított, valamit könyvesboltot nyitott.

Görög Zita és családja elkapta a koronavírust, de már túl vannak a nehezén

Görög Zitánál 3 hete jelentkeztek a koronavírus tünetei, de nem csak ő, hanem családja nagy része is megbetegedett. Elmesélte milyen tüneteket tapasztalt, és mivel kúrálta magát és családját.

Milyen kihívások elé állítja a szülőket, ha a pici baba idő előtt születik meg?

Magyarországon minden 11. újszülött a 37. terhességi hét előtt jön világra, vagyis koraszülött. Hogy milyen kihívásokkal járhat a családok számára egy koraszülött baba érkezése, valamint, hogy kik és hogyan próbálnak segíteni ezeknek a csöppségeknek és a családjaiknak, erről beszélgettünk.

Mitől függ, hogy kinek, mennyi az ajánlott folyadékbevitel egy nap?

Mennyit kellene innunk ősszel annak érdekében, hogy nagyobb eséllyel kerüljük el a betegségeket? Ennek jártunk utána Fülöp Lili dietetikussal, ugyanis a szakértők szerint már az enyhe kiszáradás is egy sor betegség kialakulásához vezethet.

Sváby András párja is elkapta a koronavírust

Önkéntes karanténba vonult Svábi András. November 13-án derült ki, hogy párja elkapta a koronavírust. Bár András tesztje negatív lett, mégis úgy döntött, hogy párja gyógyulásáig ő sem hagyja el otthonukat.

Sipos Peti: „Ezelőtt kötényt általános iskolában egy focimeccsen kaptam”

Sipos Petivel az Irigy Hónaljmirigyről és arról beszélgettek műsorvezetőink, hogy jótékonykodni fognak. Mielőtt a terveikről faggaták, A Konyhafőnök VIP-ről kérdezték Petit.

Bach Szilvia: előre megbeszélték, hogy férfihangon fog énekelni

Vasárnap egy újabb ismert ember lepleződött le az Álarcos énekes műsorában. Ezúttal az Elefántról került le az álarc, a jelmezből pedig Bach Szilvia bújt elő.  

Palya Bea saját rovatot kap a Nők Lapjában

Néhány évvel ezelőtti válása után nehéz időszakot élt meg, de utána teljesebb, boldogabb, magabiztosabb nő lett. Hogy miben mutatkozik meg az életének boldog szakasza, arról Palya Beával beszélgettünk.

Katus Attila személyre szabott tréninget tart online

Mi van akkor, ha nem tudunk edzőterembe járni, sem uszodába, sem más aktív sportot űzni? Katus Attilának van egy jó ötlete, amit el is mesélt a Reggliben! 

Bebe és párja ráfordultak a baba kérdésre

Mióta nálunk járt Abebe Dániel, azaz Bebe, úgy látszik, hogy még komolyabbra fordult kapcsolata barátnőjével, mert úgy néz ki, hogy készen áll a családalapításra is. Hogy pontosan mik a tervek, őt magát kérdeztük.

Társasjáték: híd a generációk között

Mostanság több időt töltünk otthon, így több időnk van társasozni a családdal. De ki gondolná, hogy egy társasjáték segítségével akár profi YouTuber is válhat belőlünk. Most lehetőség van erre is. Hogy pontosan miről van szó, abban Gyaraki Dávid a REGIO Játék Marketingvezetője és Csecse Attila YouTuber lesz segítségünkre.

Mit tegyünk, ha valaki elkapja a koronavírust a családban?

Mi van akkor, ha a családban valaki elkapja a vírust, mi van akkor, ha a család összes tagja elkapja, és mi van akkor, ha nem tudunk szeparáltan élni egymástól, míg meg nem gyógyulunk? Csomó kérdés merül fel, amiről kevés információnk van, de vendégünk most segített megválaszolni, dr. Kirschner András, családorvos.

Reggeli 2020-11-16


szerző:
2020.11.16. 06:00
Hogyan állítsuk össze az ideális reggelinket?

A reggeli egy nagyon fontos napindító táplálkozás, sokan mégis kihagyják. Van, aki azért, mert nincs rá ideje van, aki pedig pusztán nem szeret reggel enni. Most megtudjuk milyen alternatívák vannak reggeli téren és hogy mire számítson az, aki kihagyja ezt a fontos étkezést.

Roland gazda és Niki már aludni sem tudnak egymás nélkül

Vendégünk a Házasodna a gazda legbohókásabb szereplője Roland gazda, aki úgy tűnik tényleg megtalálta az igazit Niki személyében. De meséljenek inkább ők!

Számít a történeted - az előítéletek ellen küzd a Nyitottak vagyunk új kampánya

Mindenkit csak a tettei és teljesítménye alapján kellene megítélni! Erről szól a Nyitottak vagyunk, nonprofitszervezet legújabb kampánya. Olyan történeteket mutatnak be, melyek főszereplői hátrányos helyzetből indulva értek el sikereket.

Gőzerővel készülnek a szervezők a 2022-es zöld kézilabda EB-re

Az elmúlt napokban két fontos meccse is volt a férfi kézi válogatottnak, mellette pedig gőzerővel folyik a 2022-es magyar szlovák közös rendezésű kézilabda Európa-bajnokság előkészülete. Arra törekszenek, hogy csökkentsék a kontinens viadal ökológiai lábnyomát. Ennek első lépéseként Kosd településen fákat ültettek, a WWF-fel közösen, de csatlakozott Puskás Peti és FollowAnna influenszer is. Vendégünk Nagy László, a Magyar Kézilabda Szövetség alelnöke.

Leáldozott a klasszikus tévésztároknak és már csak a netes hírességek számítanak?

Nemrég rendezték meg az egyik vezető divatlap közösségi média díjkiosztóját, ahol egyértelműen a nem klasszikus értelemben vett tévéből ismert sztárok diadalmaskodtak, hanem az internet hírességei. A stúdióban itt van velünk Dezső Bence és párja Markó Rebeka, de velünk Reggelizik Farkas Timi is aki pedig a legtrendibb kategóriát, azaz az év TikTok sztárja díjat kaparintotta meg.

Ma este indul A Konyhafőnök VIP, Fördős Zé most mindent visszakap!

Ma este végre indul A Konyhafőnök VIP legújabb évada, amelyben ismét hazai hírességek mérhetik össze konyhai tudásukat – vagy valaki szerint mosogató tudásukat! Hogy mi várható az idei évadtól, arról a műsor egyik séfjét, egy igazi nyerő figurát, Rácz Jenőt kérdezzük!

Kocsis Tibo 30 kiló izmot szedett fel, de nem tör testépítői babérokra

Kocsis Tibo, ha  edzés utáni kirak egy képet, vagy a halloweeni jelmezéről posztol egyben biztos lehet, egy-két megmondó komment mindig érkezik!

Dr. Tóth volt a Kaktusz: még barátságok is szövődtek a maszkon keresztül

Tegnap este ismét megvált az maszkjától egy versenyző az Álarcos énekesben! Ezúttal a Kaktusztól búcsúztunk, aki nem más volt, mint Dr. Tóth Tamás!

Mi az oka annak, ha valaki nem akar gyereket vállalni? Hevesi Kriszta válaszol

Millió oka lehet annak, ha valaki úgy dönt, nem vállal gyermeket. Hevesi Kriszta szexuálpszichológussal beszélgettünk erről az elég megosztó témáról.

Vastag Tamás a Konyhafőnök VIP-ben mutatja meg, mennyire gyakorlott a főzésben

Amellett, hogy az idei Konyhafőnök VIP egyik versenyzője, kétgyerekes apuka, énekes és színész. Kitanulta a kertészkedést, lekvárkészítést és még nagyon sok mindennel foglalatoskodik.

Gáspár Bea rengeteget fogyott és új szakácskönyvével életébe is betekintést enged

Ő a Győzike-show felvágott nyelvű Bea asszonya, a Konyhafőnök VIP győztese, majd a Konyhafőnök zsűritagja is volt és már második szakácskönyvével büszkélkedhet. A könyv viszont az életéről is szól, de hogy pontosan mit oszt meg a világgal, azt most elmondta nekünk.

Így készültek az Életünk története öregített maszkjai

Döbbenetes volt látni az Életünk Története első adását, ami vasárnap kezdődött itt az RTL Klubon. Ez a pár másodperces 20 vagy 40 évnyi öregedés viszont hosszú hónapok háttérmunkája volt. Az egyik legnagyobb kihívást a bőr öregítése jelentette és, hogy milyen szempontok alapján tudták elkészíteni a maszkmesterek, abban dr. Kriston Renáta bőrgyógyász, kozmetológus segített.

Kollányi Zsuzsi 3. kisfiáról: „Gazdagabb lett az életünk attól, hogy ő itt van!”

Megszületett Kollányi Zsuzsi harmadik gyermeke: ikerfiai után ezúttal is kisfiút hozott a világra, ugyanis szeptember 28-án világra jött Bogdán!

Visváder Tomi csak 1 hónapja apuka, de már bevállalná a másodikat

Már apukaként köszönthettük itt nálunk, Visváder Tamást, aki miután megszületett kisfia, egy nagyon szimpatikus kijelentéssel tisztelgett az anyák előtt. 

Ian O’Sullivan az orvosi egyetemre jött Írországból, most zenei karrierjét építi

Ian O’Sullivan ír származású, akit a Mongooz and the Magnet zenekar frontembereként ismerhetett meg a közönség. Már elég régóta él Magyarországon, elvégezte az orvosi egyetemet és most úgy döntött, hogy szóló karrierbe kezd. Hogy pontosan még milyen tervei vannak, arról most ő mesélt nekünk.

Az otthoni fogfehérítés veszélyesebb, mint hinnénk

Nemrég egy félrevezető videósorozat indult el a fogfehérítéssel kapcsolatban. Amerikai és angol tiktokkerek kezdték el terjeszteni, de hogy pontosan mit és ez milyen károkat okozhat, azt most megtudjuk egy igazi szakértőtől, Dr. Ozsvár Andrea fogorvos, kozmetikai fogászati specialistától.

Lőrincz Erik is Bécsben volt a terrortámadás idején

Sokkolta a világot a hétfő esti bécsi terrortámadás. Többen meghaltak, sokakat kórházban ápolnak. Még mindig a merénylők után kutatnak az osztrák rendőrség bevetési egységei. Lőrincz Erik is Bécsben él, most tőle hallhattunk a részletekről.

Megoldás a cukorbetegség megelőzésére: a 160 grammos diéta

A túlsúllyal és az egészségtelen életmóddal szorosan összefüggő inzulinrezisztencia a kettes típusú diabétesz előszobája. Ha nem változtatunk időben a táplálkozásunkon, kialakulhat belőle a rettegett betegség. Következő vendégünk, Vrábel Krisztina,
ételfotós, gasztroblogger most ehhez adott hasznos tanácsokat.

Egyre többen gyógyulnak ki a koronavírusból vérplazma terápiával

A második hullámban a növekvő igényekre válaszul az elmúlt hetekben sikerült egyre több terápiás készítményt előállítani a segítségüket felajánlók plazmájából! Azonban továbbra is szükség van a gyógyult koronavírus-fertőzöttek jelentkezésére. Hogy miért ennyire fontos a vérplazma adás, arról dr. Lacza Zsombort, a Testnevelési Tudomány Rektorhelyettesét kérdeztük.

Reggeli 2020-11-04


szerző:
2020.11.04. 06:00
Karrierváltás: Zsófi és Mariann milyen szakmát választanának, ha váltaniuk kellene?

Állandó nézőink hozzászokhattak, hogy bizony egy-egy témában kikérjük vendégeink és műsorvezetőink véleményét. Aktuális kérdés, hogy mit csinálnánk akkor, ha jelenlegi munkákat nem folytathatnánk.

Pintér Tenya nagyon igyekezett megtéveszteni a nyomozókat Makiként

Az Álarcos énekes vasárnapi leleplezettjével, a Makival, azaz Pintér Tenyával beszélgettek a Reggeli műsorvezetői. Tenya azt is elmesélte, hogy eleinte direkt járt görnyedten, hogy megtévessze a zsűrit.

Sárközi Ákos: Olyan feszültségek lesznek a Konyhafőnök VIP-ben, mint még soha

November 9-én indul A Konyhafőnök VIP legújabb évada, amelyben ismét hazai hírességek mérhetik össze konyhai tudásukat. Hogy mi várható az idei évadtól, arról a műsor egyik séfjét, Sárközi Ákost faggattuk!

Mit csinál a szépségtanácsadó, és hogyan válhat valaki azzá?

A szépségtanácsadó szót már sokszor hallhattuk, de talán kevesen tudják, hogy ez egy valódi szakma. Mit csinálnak a szépségtanácsadók, és hogyan válhat valaki azzá, arról Dr. Némethné Kráz Évával és Juhász Klárával beszélgettünk.

Pataki Zita már anyuka lehetne, ha hamarabb derül ki érzékenysége

Pataki Zita történetét már régóta figyelemmel követhetjük, hiszen Az utolsó lombik videósorozata sokakat megérintett. Zitánál most egy eddig nem ismert érzékenységre derült fény, ami hatással lehet a gyerekvállalásra, így felhívja a figyelmet arra, hogy miért érdemes rendszeres vizsgálatokra járni

Soma Mamagésa szerint ez az időszak arról szól, hogy kapcsolódjunk a szellemi világhoz

A Kifőzde hétfői vendége Soma Magagésa volt, akit rendkívül foglalkoztat a lelki egyensúly megtalálása. A Reggeli műsorvezetői ki próbálták az egyik gyakorlatot, amivel a „tengelyüket érezhették meg”.

Óriási változáson ment keresztül, de még mindig gazdát keres Bogi, a keverék kutyus

Rendhagyó módon most egy nyáron már bemutatott kutyát szeretnénk a figyelmükbe ajánlani. Bogi, azóta hatalmas változáson ment keresztül: nem csupán megszépült, da a félénk, visszahúzódó kutyusból igazi vidám, családi kedvenc lett. Bogi 5 éves, kedves keverék kutyalány. Oltva, ivartalanítva, egészségesen keresi új gazdáját.

Így készíthetünk különleges kávékat otthon

Ahogy sokaknak, úgy a Reggeli műsorvezetőinek is kávéval indul a nap. De hogy milyenek a magyar kávézási szokások és mivel dobhatjuk fel egy kicsit a szokásos kávénkat, arról Hajdu Péter baristát kérdeztük.

Koronavírus: kedvező adatokat jövő év elejére várhatunk

Az utóbbi napokban újra negatív rekordot döntöttek az koronavírus adatok, a vasárnapi számok szerint 3878 új fertőzöttet találtak és 69 beteg elhunyt. Hogy mi várható a jövőben, Dr. Rusvai Miklós víruskutatót kérdeztük.

Reggeli 2020-11-02


szerző:
2020.11.02. 06:00
Idén is kiosztották a Richter Anna díjakat

A 2020-as év kihívásai ellenére sikeresen megvalósult az idei Richter Anna Díj öt győztes projektje, melyeket október 13-án mutatták be a nagyközönségnek. A Richter célja, hogy olyan projektek megszületését támogassa, melyek hozzájárulnak a hazai egészségügy és oktatás fejlesztéséhez.

Puskás Peti új klipet hozott és mesélt a ValóVilág10-ről

Puskás Peti az elmúlt egy évben több szóló számmal is előrukkolt, most a legújabbat egy rapperrel készítette el, aminek a címe: Új hullám. 

Peti gazda elárulta, milyen nőre vágyik

Dübörög a Házasodna a gazda új évada, ami minden eddiginél több izgalmat tartogat. Már az első pillanattól kezdve nagy a rivalizálás Peti gazda kiszemeltjei között. De vajon ő ehhez mennyire van hozzászokva?

Dobó Kata újabb filmet rendezett, ezúttal gyerekekkel a főszerepben

150 ezer eladott jeggyel Kölcsönlakás című első filmrendezése lett a múlt év legnézettebb magyar mozija, és Dobó Kata megint sikervárományos filmet forgat: az El a kezekkel a papámtól! címmel. De filmes teendői mellett jut ideje a színházra is: jelenleg a Teljesen idegenek című darabba ugrott be.

Így alakul át a mai modern építészet

Nem kérdés, hogy imádjuk Budapest ódon hangulatát, de egyre több modern, formabontó épület készül, ami új lendületet ad a városnak. Sokak szerint azonban ezek nem férnek meg a régi, hagyományos épületek mellett.

Keleti Andi 50 felett is bombaformában van

Keleti Andi sok nő számára lehet igazi példakép: családanya, dolgozó nő és gondos feleség. Bokros teendői ellenére mégis azt mondja, hogy ne essünk kétségbe a korunktól, a legfontosabb, hogy érezzük jól magunkat a bőrünkben!

2 évvel az igen után megtartja a lagzit is Kulcsár Edina és Szabó András, Csuti

Bár a hivatalos részén már 2 éve túl vannak, Csuti és Kulcsár Edina eltökélt szándéka, hogy a barátaikkal is megünnepeljék a kapcsolatukat, méghozzá egy nagyszabású esküvőn. De vajon mikor lesz a nagy nap? 

Budapesten rendezik meg az MTV EMA díjátadót, a házigazda Palvin Barbi lesz

Történelmi siker Magyarország és Budapest számára, hogy házigazdája lehet az MTV European Music Awards díjkiosztónak. Egészen mostanáig egyszer sem adott otthont a régió ennek a világhírű eseménynek, Budapest viszont 2020. november 8-án magára vonhatja akár egymilliárd ember figyelmét. Az esemény házigazdája Palvin Barbara lesz. Vendégünk a stúdióban Szentkirályi Alexandra, kormányszóvivő volt.

Debreczeni Dóra, futónagykövet receptje arra, hogyan neveljünk egészséges gyerekeket?

Egészséges szülő – egészséges gyerek. Debreczeni Dóra futónagykövet szerint nagyon fontos, hogy gyermekünk jó példát lásson otthon, ez kihat egész felnőtt életére is. Már csak ezért sem elhanyagolható a rendszeres mozgás, még a koronavírusos időszakban sem. 

Séta póráz nélkül? Erre figyeljünk!

Biztos nagyon sokan vannak azok, akik szeretnek nagy túrákra menni kutyusaikkal. A séták alkalmával szeretjük őket szabadon engedni, bízva abban, hogyha hívjuk őket, rögtön mellettünk teremnek, nem csak futni fognak esztelenül, és másokra ugrálni. De hogyan juthatunk el idáig? Vendégünk állandó szakértőnk, Korom Gábor volt.

Új koronavírust kimutató gyorstesztet dobtak piacra

Bejárta a sajtót annak az új gyorstesztnek a híre, amelyet a PCR teszthez hasonlóan szintén antigén alapú és 15 perc alatt eredményt mutat. De vajon mennyire megbízható? És miben különbözik a rendes PCR teszttől? Vendégünk a stúdióban Dr. Magyar Márta és Varró Márta volt.

Balog Zoltán, a Mizse Ásványvíz kereskedelmi igazgatója a szelektív hulladékgyűjtés titkaiba avatta be a nézőket. 

Michl Juli üzent az Apatigris-rajongóknak

A sorozat Szandrája a kommentek között olvasgatott, most pedig válaszolt is az üzenetekre... 

 Bodrogi Gyula a Reggeli stúdiójából köszöntötte fel nővérét

A színész élő adásban lepte meg testvérét, aki tegnap ünnepelte a 90. születésnapját!

Járai Mátéék:

A Nyerő Páros harmadik helyezettjei lelkesen elevenítették fel életük egyik legnagyobb kalandját... 

Gazdagítsd élményekkel a gyermekeket!

Fontos ügyet támogathatnak azok, akik október 19 és november 30 között banki ügyeiket egy bizonyos mobilapplikáción keresztül intézik.

Sánta Laci őszintén vallott magánéleti válságáról

A mai Kifőzdében a színész vendégeskedett, aki a Juslikával való kapcsolatáról is szót ejtett...

Szeressük a testünket!


szerző:
2020.10.21. 07:31
Szeressük a testünket!

Gőbel-Szabó Szandra és Czukor-Szabó Anett beavatták a nézőket a Szeretest kezdeményezésbe...

Minden, amit a DCIS-ról tudnod kell!

Az Éjjel-Nappal Budapest története szerint Borit nemrég mellrákkal diagnosztizálták, így hamarosan megműtik és hathetes sugárkezelésre küldik. Tudj meg mindent a betegségről! 

Napenergia a legmagasabb szinten


szerző:
2020.10.21. 07:00
Napenergia a legmagasabb szinten

Az Audi Hungaria és az E.ON Hungária Csoport 160 000 négyzetméteres tetőfelületen alakították ki Európa legnagyobb napelemparkját.

Influenza elleni oltás koronavírusosan?

A háziorvosoknál már elérhető az idei influenza elleni védőoltás, de vajon mi van akkor, ha éppen koronavírus-fertőzöttek vagyunk?

Örömkönnyek: Peller Anna elérzékenyült kollégái meglepetésétől

A születésnapos műsorvezetőt egymás után érték a csodák...

Gubás Gabi 10 évet öregedett!


szerző:
2020.10.16. 09:50
Gubás Gabi 10 évet öregedett!

A karantén utáni nagy visszatérés különleges kihívásokat tartogat a színészeknek: a színésznőnek például bő 10 évet kellett öregednie egy szerep kedvéért.

Nagy Sanyi egy néma színdarabban debütál

Egy fekete-fehér, néma előadásban játszik főszerepet Nagy Sanyi: hogy 2020-ban szerinte miért van ennek létjogosultsága és hogyan birkózott meg ezzel a vállalással, elárulta nekünk a színész.

Babos Timi:

A teniszezőnő videóüzenetben árulta el, hogyan érzi magát a győzelem után.

Gryllus Dorka és Simon Kornél az Apatigris kulisszatitkairól meséltek

A színész házaspár elárulta a Reggeli nézőinek, miért volt számukra öröm és kihívás is egyben az Apatigrisben alakított karakterek bőrébe bújni.

Ne parázz, sokkolj! - Szabó Győző egy igen nemes ügy mellé állt!

Ne parázz, sokkolj! felszólítással indított kampányt az Országos Mentőszolgálat Alapítvány, hogy szélesebb körben is megtanítsák a félautomata defibrillátorok használatát: az erről készült kampányfilmben vállalt szerepet Szabó Győző.

Elstartolt a Showder Klub legújabb évada!

Vasárnap esténként a humor nagyágyúinak vadonatúj műsorait láthatják 21:00-tól az RTLII műsorán: Ráskó Eszter elmondta, mire számíthatunk ebben az évadban.

Mérai Kata legújabb szenvedélyéről vallott

A Barátok közt színésznője nem titkolja, hogy igen aktív az online-térben, és most elárulta, mi az a közösségi felület, ami teljesen rabul ejtette őt.

Ma van a kenyér világnapja!


szerző:
2020.10.16. 08:01
Ma van a kenyér világnapja!

A kenyér világnapján ki más lehetne a vendégünk, mint az egyik kedvenc pékünk, Szabi, azaz Szabadfi Szabolcs, akitől megtudtuk, hogy mi lett a sok online karanténkurzus alatt készült karanténkovásszal.

Koronavírus-helyzet: drasztikusan növekedhet az aktív fertőzöttek száma

Egy nap alatt 29 ember vesztette életét igazoltan koronavírusos megbetegedés következtében. Ez az eddigi legmagasabb halálozási szám. Egyes számítások szerint novemberre 38-40 ezerre emelkedhet az aktív fertőzöttek száma. Az aktuális helyzetről és a kilátásainkról Dr. Szlávik Jánost, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosát kérdeztük.

Veszélyben vannak a személyes adataink?

2,4 millió személyről és 650 szervezetről tartalmaz információt egy kínai cég adatbázisa a saját bevallásuk szerint. De ez mit is jelent pontosan?

Egyre nehezebb dolga van a párkeresőknek: miért?

A koronavírus járvány nagyban megnehezítette a párkeresők életét is. Kánya Katát arról is kérdeztük, hogy mennyire változtak meg az ismerkedési szokások korosztályonként? Kik találnak könnyebben párra: az idősek vagy a fiatalok? Meglepő választ kaptunk!

Aránytalanul nő a koronavírussal fertőzöttek száma: miért?

A koronavírus járvánnyal a halálozások száma is elkezdett emelkedni. Vajon továbbra is növekedni fog ez a szám? Törvényszerű, hogy eléri újra az idősebb korosztályt is a vírus? Mi lehetne a megoldás? Hogy lehetne megszakítani a fertőzésláncot? Minderről Ferenci Tamás biostatisztikussal beszélgettünk.

Mit gondolnak a tinik a digitális oktatásról?

Mit gondolnak a tinik az online világról? Mit várnának el a szüleiktől és mit változtatnának a digitális oktatáson? Egy kutatásban erről kérdezték a 13-17 éves fiatalokat. Hogy mik a felmérés tanúságai arról Dr. Gyurkó Szilvia, gyermekjogi aktivistával beszélgettünk.

Televíziós díjat nyert a Cápák Között: mi a siker titka?

A múlt héten zajlott a Televíziós Újságírók Díjátadó Gálája, amelyen több RTL-es produkció mellett a Cápák Között is elhozhatott egy díjat, méghozzá Reality kategóriában. A műsor sikeréről Varró Szabolcs kreatív producerrel, valamint Balogh Levente és Balogh Péter befektetőkkel beszélgettünk.

A gyászt dolgozza fel Mundruczó Kornél díjnyertes filmje

Tarolt Mundruczó Kornél filmje, a Pieces of a Woman az idei Velencei Filmfesztiválon: a legjobb színésznőnek járó díjat Vanessa Kirby kapta. Valamint a diákzsűritől elhozta a Legjobb filmnek járó különdíjat is.

A Konyhafőnök döntős kiesője újra belevágna!

Zajlik a döntő hete A Konyhafőnök versenyében, hétfőn este pedig, talán a legpozitívabb személytől, Edittől búcsúzhattak a nézők. A Svájcban élő versenyző azt is elárulta mit csinálna másképp, ha ismét belevágna a versenybe.

Karrierváltás a járvány idején: hogyan érdemes csinálni?

A koronavírus rengeteg változást hozott az emberek életébe, van, aki elvesztette az állását, sokan karrierváltásra kényszerültek. Hogy ebbe hogyan érdemes belevágni, arról Regényi Gábor András, pénzügyi tanácsadót kérdeztük!

HETI SZŐRÖS: Gazdiját keresi, Süti

Sütit Pest környékén tartották nagyon rossz körülmények között és állatbarátok kérésére vette gondozásába a Vigyél Haza Alapítvány. Olyan gazdit keresünk, aki kertes lakásban vagy házban, de a lakásba szabad bejárással tartaná.

Izgalmas részleteket árult el a Drága Örökösök Gál Danija a 4. évadról!

Vajon Gál Dani szerelmi élete tovább kuszálódik a negyedik évadban? A Reggeli vendége a karaktert megformáló Mohácsi Norbi volt, akit az utcán sokszor állítanak meg Daniként.

Varnus Xavér templomot vásárolt, a hozzá tartozó temetőben két Titanicos sír is van!

Varnus Xavér már egy ideje Torontóban él. Az orgonaművész nem unatkozik, ugyanis vásárolt egy templomot, amelyhez egy temető is jár, így Xavér jelenleg saját templomában tölti karantén idejét.

Erdélyi Timi szenvedélyes állatvédő, most menhelyeknek gyűjt adományokat

Három cicusa mellé nemrég egy kutyust is örökbefogadott. Szenvedélyes állatvédő és most egy jótékonysági akció mellé állt. Megtudtuk tőle, mi is az a Kutyafuttában adománygyűjtő futás.

KLIPPREMIER! Melankolikus dallal jelentkezett Vanek Andor

Új klippel jelentkezett Vanek Andor a 2019-es X-Faktor második helyezettje. Belenéztünk a Sötét van című dalba. Utána Andor elárulta, mi az oka az érzelmi hullámzásainak és a frizuraváltásának.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való