KERESÉS search-close

Szilágyi Oszkár

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "Szilágyi Oszkár"

Szilágyi Oszkár átalakulása évről évre egy videóban

Kezdetektől napjainking: Gombos Krisztián így változott a Barátok közt alatt.

Oszi és Zsolt csapdát állítanak Gergőnek – a következő részben

Mivel az üzletember magától nem akarja visszaadni azt a fegyvert, amin Zsolt ujjlenyomata van, így Osziék más módszerhez folyamodnak. 

Előzetes: Oszkár bosszúból tönkreteszi Gergő és Adél kapcsolatát?

Oszi szeretné visszakapni azt a pisztolyt, ami mindenkit bajba sodorhat, de főleg Zsoltot – a terve azonban némi akadályba ütközik.

Előzetes: Kiderül, ki akarta megölni Gergőt!

Oszinak kell visszatartania a dühöngő üzletembert, mikor kiderül, valójában ki tett altatót a kulacsába.

Laci és Oszi sarokba szorították Árpádot!

A rögtönzött házkutatás során egy érdekes nyomra bukkantak Oszkárék, amit egyelőre Árpád nem tud kimagyarázni.

Hoppá! Ezért tud ilyen hitelesen veszekedni kamerák előtt Virág és Gombi

Oszi és Timi párkapcsolata olyan, mint egy hullámvasút: egyszer imádják egymást a szerelmesek, máskor pedig a vitáiktól hangos a Mátyás király tér. Hogy a való életben milyen a színészek közötti kapcsolat, és honnan merítenek erőt ezekhez a jelenetekhez, arról ő maguk meséltek nekünk.

Oszi elhagyja Timit?


szerző:
2020.09.23. 23:55
Oszi elhagyja Timit?

Senki más nem tehet erről a helyzetről, csakis Timi, aki most teljesen magára maradt…

Ezért akarta Árpád megölni Gergőt és Adélt?

Oszi épp a Rózsában szeretne eltölteni egy nyugodt estét Timivel és Nórával, amikor Laci hirtelen beállít és elmondja a fiúnak, mi lehetett Árpád indítéka…

„Meg ne próbáld!” – a következő részben

Oszi és Timi között némi feszültség támad, és a feszültség forrása pedig nem más, mint Zsolt, aki egyelőre nem is sejti, hogy a fia barátnője mire készül…

Felborul a rend: Új lakók érkeznek Miklós lakásába

Miután Dorka elbúcsúzott Esztertől, azzal szembesül, hogy váratlanul három új emberrel kell osztoznia átmeneti otthonán...

„Te azt hiszed, hogy én képes lennék megölni őket?” – a következő részben

Juli mindent meg akar tenni azért, hogy megóvja Mátét a börtöntől.

Ők az első számú gyanúsítottak Gergő ügyében!

Zsolt, Gizi és Oszi a Rózsában rekonstruálták újra azt a napot, amikor az üzletember kulacsába került az altató: a nyomozás során leszűkült a gyanúsítottak köre.

A Mátyás király tér egyik lakója akarta megölni Gergőt?

Oszi és Zsolt nyomozásba kezdett, és egy komoly nyomra bukkantak...

Zsoltot Oszkár szeme láttára viszik el a rendőrök

Most, hogy végre rendeződni látszik az apa-fia kapcsolat, egy újabb komoly próbatétel elé állítja őket az élet...

Előzetes: Zsoltnak szembe kell néznie az igazságszolgáltatássa

Barthát igen kínos helyzetbe hozza Pálmai főhadnagy, mikor Oszkár előtt beidézi őt a kapitányságra…

Zsolt lebukott Oszi előtt – a következő részben

Barthának sikerült elintéznie, hogy a fia ne kavarjon bele a legújabb drogüzletébe, csakhogy azzal nem számolt, Oszkárt már nem olyan könnyű átverni, mint Alizt.

Oszi nem tréfál: le akarja buktatni Zsoltot!

Bartha fia jól érzi, hogy az apja körül valami nagyon nincsen rendben és a fejébe is vette, hogy ennek bizony a végére jár.

Zsolt mindenáron ki akarja rúgatni Oszit – a következő részben

Aliz nem akarja felfogni, hogy Bartha miért akar a saját fiának rosszat – aki olyan ügyesen és lelkiismeretesen dolgozik a Rózsában, mint senki – és nem is enged Zsolt kérésének.

Előzetes: Zsolt a Rózsában bonyolítja a piszkos ügyleteit?

Barthának eddig se számított senki és semmi, de ezzel a húzással több ember megélhetését sodorhatja veszélybe.

Oszinak ismét csalódnia kell Zsoltban? – a következő részben

Bármennyire is reménykedik abban Oszkár, hogy az édesapja megváltozott, Bartha most is illegális üzletet szervez mindenki háta mögött.  

Előzetes: Zsolt veszélybe sodorja Oszit?

Bartha saját fiára sincs tekintettel, ha egy jó üzletről van szó...

Zsolt csúnyán lebukott Oszi előtt

Bartha fia nem a legjobban pillanatban nyitott be a Rózsa irodájába…

Meztelenül próbálja felhívni magára a figyelmet a Barátok közt szereplője

Már csak egy kérdés maradt: Oszi pikáns játékához Timi mit szól majd?

Oszi rájött az igazságra – ezért vannak Timinek rémálmai!

Kiderült, nem csak a detoxikálóban átélt borzalmaktól szenved a fiatal lány…

Szilágyi Oszkár: „Néha az a helyes, ha valami rosszat teszel”

A Mátyás király tér igazságos, bátor és bizalmatlan Oszkárja.

Lara: „Egy szörnyű ember vagyok!”

Lara búcsú nélkül szeretett volna Párzsiba utazni, de szerencsére Nóráék megelőzték a fiatal lányt, és még arra is volt lélekjelenlétük, hogy megbocsássanak a Rácz családnak.

Oszkár letámadta és meggyanúsította Larát

A fiatal srác ösztönei azt súgják, hogy Roziék egyáltalán nem mondanak igazat, így azon van, hogy lebuktassa a csalókat – csakhogy egyáltalán nem olyan könnyű, mint azt elsőre gondolta.

Következő rész: (2020. április 23.)

László és Gizella áthívják Gergőt és Adélt estére, hogy beszélgessenek. Timi elmesél Oszkárnak mindent Rozi szökésével kapcsolatban. Oszkár a történetet hallgatva a fejébe veszi, hogy Lara korántsem olyan ártatlan ebben a dologban, mint ahogy azt előadja, és nem érti, Timiért miért nem látják, hogy Lara és Rozi közösen használják ki Nóra jóindulatát. Miután a szaki majdnem egymillió forintra becsülte a Rózsában szükséges munkálatok költségét, mindenki pánikolva azon agyal, mit lehetne tenni.

A következő részek tartalmából:

Kattints ide!

Az előző részeket pedig ITT tudod visszanézni!

Előzetes: Oszkár tud Lara és Rozi titkáról

Timi és Nóra egyelőre semmit sem sejt abból a szörnyű tervből, amit Rozi végig akar vinni – azonban úgy tűnik, egy valaki mégis csak tud a sötét titokról.

Következő rész: (2020. április 09.)

Timi Larával karöltve összegyűjti a feleslegessé vált holmijait, hogy eladják őket a neten, majd a befolyt pénzből Rozit támogassák. Oszkár ezt rosszallóan nézi, Timinek viszont elege lesz a srác Lara iránt való bizalmatlanságából. Gergő hiába próbálja kibékíteni Adélt, a lány szomorúan tapasztalja, hogy Gergő képtelen belátni, hogy hibázott, amikor az Adélnak tett ígérete ellenére megkerülte Nórát.

A következő részek tartalmából:

Kattints ide!

Az előző részeket pedig ITT tudod visszanézni!

Timi és Oszi végre intim pillanatokat élhettek meg kettesben

A fiatalok kihasználták az üres lakás adta lehetőségeket...

Következő rész: (2020. március 26.)

Habár Timi nagyon szeretne elmenni egy extrém-kosztümös előadásra, Oszkár közli, hogy őt egyáltalán nem érdeklik az ilyen dolgok, inkább csak használják ki, hogy Lara végre nincs itthon. Krisztián tanácsára Luca úgy dönt, hogy inkább a barátaival fogja tölteni az idejét, ám amikor egy buli meghívást kap, inkább elmegy, ám erről hazudik Aliznak.

A következő részek tartalmából:

Kattints ide!

Az előző részeket pedig ITT tudod visszanézni!

Következő rész: (2020. március 20.)

Aliz és Krisztián örül, hogy Luca hazaért, aki viszont elszomorodik, amiért Bandi nem jött ki elé. Bandi próbálja eldönteni, hogy együtt maradjon-e Lucával. Timi megfeddi Oszkárt, amiért nem mondta el hamarabb, hogy Lara megcsókolta őt, de nem vesznek össze. Júlia hálálkodik Gizellának, amiért segített jobb kedvre deríteni Vandát.

A következő részek tartalmából:

Kattints ide!

Az előző részeket pedig ITT tudod visszanézni!

Következő rész: (2020. március 19.)

Gigi és Olivér tisztázzák a félreértést és Gigiről kiderül, hogy ért a sütikhez. Levente megnyugtatja Timit, szerinte sikerült leállítani Lara kis játszmáit. Oszkár elmeséli Larának, milyen féltékeny volt Nóra Levente barátjára, Eszterre.

A következő részek tartalmából:

Kattints ide!

Az előző részeket pedig ITT tudod visszanézni!

Előzetes: Bandi szakítani akar Lucával

A fiatal lány épphogy visszatér Rómából, és máris olyan hírrel kell szembenéznie, amit nem lesz egyszerű feldolgoznia.

Előzetes: Oszkár rájött, óriásit hibázott

Timi hiába figyelmeztette a barátját, hogy Lara nem jó irányba viszi a dolgokat. Egyelőre az sem biztos, hogy a lány meg tud-e bocsátani a szerelmének.

Veszélyben: erre biztosan nem számított Oszi és Lara

Sima ügynek tűnt lebuktatni a tételeket áruló csalót, azonban Osziék elég nagyot hibáztak azzal, hogy alábecsülték az ellenfelet.

A legújabb részeket ITT tudod megnézni!

Következő rész: (2020. március 04.)

Timit bosszantja, hogy Oszkár és Lara egy olyan sikeres akciót ünnepelnek, amiből teljesen kihagyták őt. Larának feltűnik Timi méltatlankodása, így beszél vele, és elmagyarázza, hogy nélküle sokkal flottabbul ment Döme lebuktatása.

A következő részek tartalmából:

Kattints ide!

Az előző részeket pedig ITT tudod visszanézni!

Következő rész: (2020. március 03.)

Oszkár, Lara és Timi kitervelik, miként tudják rábizonyítani Dömére, hogy ő áll a tétellopások mögött, Lara azonban elintézi, hogy Nóra lefoglalja Timit az akció idejére, hogy kettesben lehessen Oszkárral.Gizella keményen ellenáll Ray közeledésének, ezért puritánra veszi a „randevújukat”, azonban ennek ellenére is jól szórakozik a férfival. Amikor Gizella nem látja, Ray altatót tesz az italába…

A következő részek tartalmából:

Kattints ide!

Az előző részeket pedig ITT tudod visszanézni!

Előzetes: Larának Oszkár kell!

A fiatal lány egy óvatlan pillanatban olyat lép, amit még Timi sem gondolt volna soha.

Oszkár nagyobb veszélyben van, mint azt Timi és Zsolt gondolta

Úgy tűnik, Oszi néha hallgathatna a barátnőjére, vagy az édesapjára, ugyanis az önfejűsége most komoly bajba sodorta.

A legújabb részt ITT tudod megnézni!

Következő rész: (2020. február 24.)

Oszkár alig jut szóhoz, amikor azzal szembesül, hogy Timi beavatta az egész nyomozósdiba Zsoltot. Miután Nóra leteremti Szonját, amiért ő is részt vett a cselben, Gergő azzal nyugtatja, hogy neki most a saját „év építésze” pályázatára kell koncentrálnia céges belügyek helyett.

A következő részek tartalmából:

Kattints ide!

Az előző részeket pedig ITT tudod visszanézni!

Előzetes: Oszkár megint bajba került

Timi újra elköveti azt a hibát, hogy Oszi háta mögött szervezkedik, főleg, hogy ismét Bartha Zsolttól kér segítséget.

Timi durván kiborult Lara és Oszkár miatt

Hát igen, ez elég csúnya dolog volt Oszi részéről…

A legújabb részeket ITT tudod megnézni!

Oszkár szexi fehérneműben találja Larát

Igen kellemetlen helyzetben találja magát Oszi, aki véletlenül ugyan, de rányit az éppen öltöző fiatal lányra.

Az előző részeket ITT tudod megnézni!

Következő rész: (2020. február 06.)

Adélt és Gergőt közelebb hozza egymáshoz a Cékláért való aggodalom. Vilmos belebetegszik a félelembe, hogy börtönbe kerülhet. Timi kiakad, hogy Oszkár Lara miatt elfeledkezik az esti programjukról.

A következő részek tartalmából:

Kattints ide!

Az előző részeket pedig ITT tudod visszanézni!

Rácz Lara az új Berényi Timi?

Oszkár észre sem veszi, hogy csak áradozni tud Laráról...

A teljes adást ITT tudod megnézni!

Következő rész: (2020. január 28.)

Gergő és Balázs elhatározzák, kutakodnak egy kicsit Claudiáék új építészének múltjában. Zsolt megpróbál segíteni a marihuána miatt bajba keveredett Vilmosnak. Timi azzal szembesül, hogy Oszkárnak kezd szimpatikusabbá válni Lara, mint ő.

A következő részek tartalmából:
 


A teljes adást pedig ITT tudod visszanézni!

Oszkár Nóra előtt nem titkolózhat tovább

Ha Nóra megtudja az igazat a névtelen levélíróról, még az is megtörténhet, hogy az egész történet Timi fülébe jut - és akkor viszlát őszinteség, ugye Oszkár?

A legújabb részeket ITT tudod megnézni!

Következő rész: (2020. január 27.)

Oszkár bajban van, amikor Timi arra kéri, hozzon össze egy találkát Larával. Vilmos aggasztó üzenetet kap a halastóval kapcsolatban. Claudia ajánlatot tesz Vincének, hogy társuljon a cégükkel.

A következő részek tartalmából:

Kattints ide!

A teljes adást pedig ITT tudod visszanézni!

Következő rész: (2020. január 24.)

Júliát aggasztja, hogy Claudia elmarja maguk mellől Vincét. Balázs hozzájut a felvételhez, amin Vanda és Simon légyottja van. Oszkár lebukik Nóra előtt, hogy ismeri Larát, Nóra unokahúgát.

A következő részek tartalmából:

 

A teljes adást pedig ITT tudod visszanézni!

Oszi kiderítette, ki a névtelen levélíró

Oszkár egyszerűen ledöbbent, mikor megtudta, ki írta a leveleket…

A legújabb részeket ITT tudod megnézni!

Következő rész: (2020. január 23.)

Vajon mit akar Lara Oszkártól? Balázs piszkos eszközöktől sem riad vissza, hogy megszerezze Marci felügyeleti jogát. Claudiát sorozatban egyre váratlanabb helyzetek elé állítja az új építész.

A következő részek tartalmából:

Kattints ide!

A teljes adást pedig ITT tudod visszanézni!

Következő rész: (2020. január 22.)

Adél meglepő lépésre szánja el magát. László közös reggelije Gizellával másként sül el, mint ahogy tervezte. Oszkár találkozik a névtelen levél írójával.

Ő lenne Oszkár

Oszi úgy dönt, kideríti, ki írta a névtelen levelet, és ki akar segíteni neki megoldani a fegyelmi ügyét...

A legújabb részeket ITT tudod megnézni!

Következő rész: (2020. január 13.)

Oszkár Zsolt hatására belátja, hogy jobb, ha nem találkozik a névtelen levél írójával, aki szeretne segíteni neki megoldani a fegyelmi ügyét, ám Timire dühös lesz, amikor megtudja, hogy ő küldte rá Zsoltot, és azzal szembesíti a lányt, hogy azért nem beszélt neki a terveiről, mert Timi állandó féltékenykedése miatt már nem mer őszinte lenni.

Következő rész: (2020. január 10.)

Adél rájön, hogy kénytelen lesz új életet kezdeni. Lászlót lehangolja Gizella elutazása. Oszkárnak megfordul a fejében, hogy esélyt adjon az álmának.

Következő rész: (2020. január 09.)

László egy meglepő ötlettel áll elő Gizellának. Timi segíteni próbál a fegyelmije miatt ideges Oszkárnak. Vajon Adél ad-e esélyt a reménykedő Gergőnek?

Szörnyű baleset érte a Mátyás király tér egyik lakóját!

Egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy Oszkár vagy Claudiát ütötte el, vagy Nórát…

A teljes adást nézd meg ITT!

Következő rész: (2019. december 20.)

Timi és Oszkár veszekedésének megdöbbentő következménye lesz. Levente elhagyja az országot, de nem az otthonát. Vajon kit lát elütve Júlia?

Következő rész: (2019. december 18.)

Visszaszerzi-e Zsolt az elrejtett pénzt? Timi arra gyanakszik, hogy Oszkárnak van valakije. Nóra közös utazást tervez Leventével.

Oszi kitörölné Zsoltot az életéből?

Bartha egyelőre nem nyerte el a fia kegyeit, sőt, ahogy a helyzet kinéz, nem is fogja…

A legújabb részeket ITT tudod visszanézni!

Következő rész: (2019. november 27.)

Oszkár megenyhül Zsolt irányában? Levente komolyan megharagszik Evelinre a családi örökség miatt? Áron elrabolja Adélt?

Következő rész: (2019. november 26.)

Vajon kibékül-e Oszkár és Zsolt? Leventét meghökkenti Evelin döntése. Van-e félnivalója Adélnak Árontól?

Timi küzdeni fog Miklósért?

Szinte mindenki elfogadta a lesújtó tényt, hogy a nagy Berényi egyelőre nincs többé, kivéve Timit, aki máris töri a fejét valamin…

A legújabb részeket ITT tudod visszanézni.

Végre: minket meghatott Timi és Oszi békülése!

Hosszú idő telt el azóta, hogy a szerelmesek elengedték egymást: most azonban váratlan fordulat történt Timi és Oszi kapcsolatában.

Az új részeket ITT tudod visszanézni!

Következő rész: (2019. október 15.)

Alizt Krisztián költséges fogbalesete is megerősíti abban, hogy volt értelme munkát keresnie. Zsolt furcsa ajánlatot tesz Olivérnek. Timi és Oszkár végre kibékülnek.

Következő rész: (2019. szeptember 30.)

Miklós a család segítségét kéri a terve végrehajtásához. Timinek és Oszkárnak sehogy se sikerül kibékülniük.

Következő rész: (2019. szeptember 27.)

Miklós komoly döntést hoz Balázs ügyével kapcsolatban. Segít-e Gizella Lászlónak kimászni a slamasztikából? Oszkár Timi tudta nélkül segít megszervezni a lány szülinapi buliját.

Következő rész: (2019. szeptember 26.)

Vajon kívánatos vendég-e Oszkár Timi születésnapi buliján? László egyre mélyebb gödröt ás magának, amit a követői nem néznek tétlenül. Sikerül-e Miklós terve, hogy csapdát állítson Áronnak?

Következő rész: (2019. szeptember 25.)

László rájön, hogy a netes népszerűség egy kétélű kard. Oszkár megpróbálja kiengesztelni Timit. Levente komoly elhatározásra jut a Nórával való kapcsolatát illetően.

Bartha Zsolt szívszorító vallomását neked is hallanod kell!

Oszkár teljesen ledöbbent azon, amit Zsolt mondott neki…

A legújabb részeket ITT tudod visszanézni!

Következő rész: (2019. szeptember 18.)

Zsolt kénytelen belátni, hogy Oszkár sosem fogja tudni elfogadni az életmódját. Miklós merész mentőötletet eszel ki, hogy megóvja Balázst a börtöntől.

Következő rész: (2019. augusztus 29.)

Oszkár végül megoldja, hogy bekerüljön a Rendőrtisztire. Gigi besegít Olivérnek a szülőségben. Gergő és Adél boldogságát Áron fenyegeti.

Következő rész: (2019. augusztus 28.)

Oszkár mindenképp szeretne a saját erejéből bejutni a Rendőrtisztire. Áron egy félreértés miatt újból reménykedni kezd abban, hogy Adéllal még egy pár lehetnek. Balázs nem bocsátja meg Miklósnak az ultimátumot, amit korábban Szonjának adott.

Következő rész: (2019. augusztus 27.)

Júlia, Attila és Máté Alex távozása után újra egy család lesznek. Oszkár szteroidok nélkül is keményen készül a felvételijére. Balázs bosszút esküszik Miklós ellen.

Előző rész: (2019. augusztus 21.)

Oszkár fontos döntést hoz. Gigi szíve összetörik. Júlia ledöbben azon, ami itthon fogadja.

Előző rész: (2019. augusztus 16.)

Timi lebukik Oszkár előtt azzal, hogy csalással adta le határidőre a felvételis portfólióanyagát. Ádám összetört szívvel repül el Afganisztánba. Miklós elhatározza, hogy megműtteti az agyában lévő vérömlenyt.

Következő rész: (2019. augusztus 21.)

Oszkár fontos döntést hoz. Gigi szíve összetörik. Júlia ledöbben azon, ami itthon fogadja.

Következő rész: (2019. augusztus 16.)

Timi lebukik Oszkár előtt azzal, hogy csalással adta le határidőre a felvételis portfólióanyagát. Ádám összetört szívvel repül el Afganisztánba. Miklós elhatározza, hogy megműtteti az agyában lévő vérömlenyt.

Előző rész: (2019. augusztus 01.)

Hogy sül el Levente és Nóra vacsorája Miklóssal és Eszterrel? Ádám titkolja Gigi előtt, hogy akadály gördült a boldogságuk elé. Oszkár megsérül edzés közben, amivel veszélybe sodorja a felvételijét.

Következő rész: (2019. augusztus 01.)

Hogy sül el Levente és Nóra vacsorája Miklóssal és Eszterrel? Ádám titkolja Gigi előtt, hogy akadály gördült a boldogságuk elé. Oszkár megsérül edzés közben, amivel veszélybe sodorja a felvételijét.

Előző rész: (2019. július 31.)

Oszkár eltökélt edzésmániája rossz véghez vezet. Nóra és Levente közös vacsorája elé nem várt akadályok gördülnek. Zsolt szembesül Ádám és Gigi románcával.

Következő rész: (2019. július 31.)

Oszkár eltökélt edzésmániája rossz véghez vezet. Nóra és Levente közös vacsorája elé nem várt akadályok gördülnek. Zsolt szembesül Ádám és Gigi románcával.

Előző rész: (2019. július 23.)

Oszkár fontolóra veszi a szteroidok használatát a felvételire való felkészüléshez. Júlia és Attila közös szabadidős programot terveznek. Gigi összeomlik, amikor rájön, örökre búcsút kell mondania a vagyonának.

Életre szóló döntés előtt áll Oszkár!

Az biztos, hogy a céljaiért mindent megtesz Oszi, viszont egyáltalán nem mindegy, hogy mindezt milyen áron teszi.

A sorozat mai részét ITT tudod visszanézni!

Előző rész: (2019. július 22.)

Krisztián és Zsolt végül sikeresen időt nyer az Olivérrel folytatott játszmában. Bandi Miklós aggályai ellenére is Szonja gyakornoka lesz. Oszkár úgy érzi, hiába küzd, nem fogják felvenni a Rendőrtisztire.

Következő rész: (2019. július 23.)

Oszkár fontolóra veszi a szteroidok használatát a felvételire való felkészüléshez. Júlia és Attila közös szabadidős programot terveznek. Gigi összeomlik, amikor rájön, örökre búcsút kell mondania a vagyonának.

Következő rész: (2019. július 22.)

Krisztián és Zsolt végül sikeresen időt nyer az Olivérrel folytatott játszmában. Bandi Miklós aggályai ellenére is Szonja gyakornoka lesz. Oszkár úgy érzi, hiába küzd, nem fogják felvenni a Rendőrtisztire.

Előző rész: (2019. július 18.)

Zsolt elveszti Oszkár bizalmát. Bandi nem várt helyről kap gyakornoki lehetőséget. Áront frusztrálja, hogy nincs pénze, ezért meglepő dologra vetemedik.

Következő rész: (2019. július 18.)

Zsolt elveszti Oszkár bizalmát. Bandi nem várt helyről kap gyakornoki lehetőséget. Áront frusztrálja, hogy nincs pénze, ezért meglepő dologra vetemedik.

Előző rész: (2019. július 17.)

Nóra számára kiderül, hogy Levente miatta feladja egy vágyát. Adél nem sejti, hogy Áronnak van egy sötét oldala. Zsolt csalódást okoz Oszkárnak.

Nem is olyan jó móka Bartha Zsolt fiának lenni?

Oszkár mindent megtesz azért, hogy sikerüljön az álma, és rendőr válhasson belőle. Azonban arra sosem gondolt volna, hogy mindez csak álom marad, és erről egyedül csak az apja, Zsolt tehet.

A sorozat mai részét pedig ITT tudod visszanézni!

Következő rész: (2019. július 17.)

Nóra számára kiderül, hogy Levente miatta feladja egy vágyát. Adél nem sejti, hogy Áronnak van egy sötét oldala. Zsolt csalódást okoz Oszkárnak.

Előző rész: (2019. július 16.)

Adél új reményt kap Mária hagyatékával kapcsolatban. Nóra és Levente új szintre helyezik a kapcsolatukat. Oszkár továbbtanulása a rendőrtisztin bizonytalanná válik.

Édes béküléssel ért véget Timi és Oszi vitája

Bizony, bizony! Nem hiába mondják, hogy egy hatalmas veszekedés után édes a kibékülés.

A sorozat mai részét pedig ITT tudod visszanézni!

Előző rész: (2019. július 15.)

Balázs rádöbben, hogy Gergő és Szonja nem is akarták kitúrni a közös cégükből. Krisztián és Zsolt megvezetik Olivért. Timi és Oszkár kibékülnek a hosszú mosolyszünet után.

Következő rész: (2019. július 15.)

Balázs rádöbben, hogy Gergő és Szonja nem is akarták kitúrni a közös cégükből. Krisztián és Zsolt megvezetik Olivért. Timi és Oszkár kibékülnek a hosszú mosolyszünet után.

Előző rész: (2019. június 27.)

Gizella miatt Adél szerencsétlen körülmények közt értesül Mária haláláról. Oszkár nyugtalanító hírt kap az ügyével kapcsolatban. Krisztián kénytelen szembesülni Olivér valódi arcával.

Következő rész: (2019. június 27.)

Gizella miatt Adél szerencsétlen körülmények közt értesül Mária haláláról. Oszkár nyugtalanító hírt kap az ügyével kapcsolatban. Krisztián kénytelen szembesülni Olivér valódi arcával.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való