KERESÉS search-close

sport

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "sport"

Egy éve írt történelmet a rövidpályás magyar gyorskorcsolya váltó

Pontosan egy évvel azután, hogy történelmet írt a téli olimpián a rövidpályás magyar gyorskocsolya váltó, százak találkozhattak a bajnokokkal. Aranyérmet előttük még sosem hoztak haza a magyarok téli olimpiáról, ezért tartják az emlékezetes napon a Magyar Korcsolyázás Napját. A gyorskorcsolya-négyes tagjai a Városligeti Műjégpályán felbontották azt a pezsgőt is, amit Usain Bolt, jamaicai atlétától kaptak egy másik emlékezetes pillanatért.

Többszáz gyerek játszhatott a világ egyik legismertebb teniszezőjével

Többszáz gyerek játszhatott pénteken a világ egyik legismertebb teniszezőjével, Szeles Mónikával Budapesten. A 90-es években több Grand Slamet is megnyert újvidéki sportoló karrierjét majdnem kettétörte egy zavarodott férfi, aki 1993-ban Hamburgban egy meccse közben késsel hátba szúrta. Szeles a tragédia után visszatért, majd 2008-ban visszavonult. Azóta világszerte népszerűsíti a teniszt, mert mint mondta: ő is örült, amikor óvodás korában ütőt foghatott a kezébe.

Mindig új célokat tűz ki maga elé a végtagok nélkül élő Szabolcs

Szabolcsnak születése óta nincsenek végtagjai, a betegsége tetra-amélia, azaz négyvégtag hiány. A férfit mindez egyáltalán nem zavarja abban, hogy mozogjon. Mindent megold a maga módján.

Rácz Jenő és Király Peti igazán jó barátok lettek

A Konyhafőnök VIP – A séfek csatája győztese és egykori mentora a verseny óta is sokszor találkoznak. Legutóbb például sportolni ugrottak el közösen.

Magyar ezüstérmesek a horgászvilágbajnokságon

Ezüstérmet szerzett a Dél-Afrikában rendezett horgászvilágbajnokságon a magyar csónakos pergető válogatott. 

Taroltak a gyorskorcsolyázók az idei Év Sportolója Gálán

Shaolin Sándor lett az év férfi sportolója, de díjat vehetett át a rövidpályás gyorskorcsolyaváltó tagjaként is. A csapat edzőit is elismerték. A legjobb női sportolónak járó díjat Kozák Danuta vehette át. Az év csapata, hagyományos kategóriában pedig a Győri ETO női kézilabdacsapata lett.

Patrícia letarolta a fitneszvilágot

Bár a gyúrás egyre nagyobb divat és ma már minden ötödik lány fitneszmodell, de Patrícia mindenkire rávert jó pár kört. A 27 éves lány üstökösként robbant az A-listás fitneszcsillagok közé, ahol még a tökéletesnél is tökéletesebb test szükségeltetik. Ilyen alakhoz pedig heti 10 edzés szükséges, bár Patrícia izmaiban közel 20 év kondi van. Talán ennek is köszönheti, hogy elemi erővel tarolta le a fitneszvilágot.

 

Tovább dőlhet a pénz a sportba

Egy hónap alatt meggondolta magát a kormány: mégsem csökkentik a sportra szánt TAO keretet. Sőt, az eddigi rekordnál is többet, évi 125 milliárd forintot adnak erre a célra – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely szerint azért, mert a tavaly decemberben bejelentett 50 milliárdos keret nem lett volna elég a sportklubok és létesítményeik működésére. A DK szerint elképesztő, hogy kórházak fejlesztése helyett még mindig stadionokba önti a pénzt a kormány.

Kihagyja a vb-t Liu Shaoang

Liu Shaoang​ keze egy hete tört el Drezdában, a világkupa 1000 méteres selejtezőjének első fordulójában. A lett versenyző kisodorta Shaoangot és testével a magyar sportoló kezére esett. Operációja után először az RTL Híradónak nyilatkozott. A műkorcsolyázó tovább mesél a balesetről ITT!

LIU SHAOANG: „Bosszantó érzés volt a kéztörés a vb előtt!”

Kéztörése miatt nem épül fel a szófiai világbajnokságra Liu Shaoang. A sportoló az RTL Híradónak nyilatkozott a balesetéről. A gyorskorcsolyáért rajongók vele és az olimpiai bajnok váltó többi tagjával február 22-én találkozhatnak legközelebb a Magyar Korcsolyázás Napján a Városligeti Műjégpályán. A teljes riport ITT nézhető vissza!

A Super Bowl 100 milliónál is több nézővel megint kasszát robbantott

A Super Bowl, azaz az amerikai foci bajnokság döntője jóval több, mint egy sportesemény. A showbiznisz hazájában, az USA-ban rendre ez a legnézettebb tévéműsor, melyet 100 milliónál is többen néznek, csupán az Egyesült Államokban, ahol fél perc reklám 1,4 milliárd forintba kerül.

Magyar szobor a Super Bowl-on

A New England Patriots nyerte a Super Bowl-t! Soha ilyen kevés pont nem született döntő meccsen, 13-3-ra győzték le a Los Angeles Rams csapatát. A világ egyik legnézettebb sporteseménye idén a sportkommentátorok szerint is az eddigi legunalmasabb volt. Egy magyar szobrász, Szőke Gábor Miklós 33 tonnás sasszobrát viszont évente ezentúl milliók látják majd, hiszen az alkotás mostantól az idei Super Bowl helyszíne, a vadonatúj Mercedes Benz Arena előtt áll. 

Reni padlóra került! ?


szerző:
2019.02.03. 22:01
Nézd meg te is ÉNB Laura fitness videóját!

Nézd meg te is az Éjjel-Nappal Budapest gyönyörű fitness edzőjének videóját!

Ennyivel csonkíthatja meg ex-férjét Katinka!

Hosszú Katinka akár havi 400 ezer forinttal is megcsonkíthatja volt férje pénztárcáját, ha épp úgy tartja kedve. Az úszónő ugyanis eldöntheti, hogy az öt év múlva esedékes olimpiai életjáradékkal megjutalmazza-e Shane-t vagy sem. Persze ez még csak a jövő zenéje, addig az is lehet, hogy a volt edző golfozóként fut majd be a sportvilágban.

Különleges helyszínen tartják meg a jégfutást Kínában

Különleges versenynek ad otthon a Kína északkeleti részén a befagyott Jingpo-tó. Az úgynevezett jégfutásra az 1100 résztvevő két kategóriában is nevezhetett: a profik 21, a kezdők 5 kilométert futottak a tó jegén.

Grand Slam-bajnok Nagy Adri!


szerző:
2019.01.25. 19:15
Grand Slam-bajnok Nagy Adri!

Még csak 17 éves, de máris Grand Slam-bajnok Nagy Adri! A magyar teniszező junior párosban nyert döntőt japán partnerével az Ausztrál Nyílt Teniszbajnokságon.

15 éve hunyt el Fehér Miklós

Tizenöt éve, 2004. január 25-én hunyt el Fehér Miklós, a Benfica mindössze 24 éves magyar válogatott csatára. Az a nap nem csak a stadionban lévők, de a portugálok szerint az egész ország életét megváltoztatta.

6 milliárd forintnyi eurót kell fizetnie Cristiano Ronaldónak adócsalásért

Bíróság elé állt adócsalás vádjával Cristiano Ronaldo. Bár a focista korábban kérte, hogy ne kelljen megjelennie a bíróság előtt, és elég legyen videón bejelentkeznie elkerülve a sajtóérdeklődést, de a bíróság ehhez nem járult hozzá. A portugál világsztár végül megegyezett a hatóságokkal, elfogadta felfüggesztett börtönbüntetését és aláírta megállapodását a spanyol adóhatósággal, mely szerint 18,8 millió eurót, azaz közel 6 milliárd forintot kell fizetnie az államkasszába.

Döntőben Babosék!


szerző:
2019.01.23. 19:45
Döntőben Babosék!

Döntősök Babosék Ausztráliában, miután a magyar teniszező és francia partnere, Kristina Mladenovic győzött a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokság női páros versenyének elődöntőjében.

 

Kerekesszékkel A Tanárban

Nyilván nem csak gyerekként lehet iszonyúan nehéz szembenézni azzal, ha egy sérülés miatt abba kell hagyni a sportot és feladni az álmokat. A Tanár legfrissebb epizódjában pont egy ilyen helyzetbe kerül Júlia karaktere, amit még színészként sem volt egyszerű átélnie.

Otthagyja az úszást és sportágat vált Shane Tusup

Befejezi az edzősködést, otthagyja az úszást és sportágat vált Shane Tusup. Hosszú Katinka volt edzője és férje ezt Instagram-oldalán jelentette be. Azt írja, hogy 2018 a legkeményebb és legfájdalmasabb éve volt, mind szakmailag, mind emberileg. Új célja az, hogy golfvilágbajnok legyen, annak ellenére, hogy golfütőt tavaly fogott a kezében először.

 

Ismét történelmet írtak a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók

Újabb történelmi sikert értek el a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók. Soha ennyi érmet még nem nyertek, mint a most hétvégi Európa-bajnokságon. A sportolók sikert sikerre halmoznak az utóbbi időben. Tavaly a férfi váltó olimpiát nyert, év végén megszületett az első női világkupa győzelem. A sportolókkal készített hosszabb riportot megnézhetik ITT

GYORSKORISOK: Szerényen mesélnek újabb történelmi sikerükről

Sikert sikerre halmoznak rövidpályás gyorskorcsolyázóink. Soha ennyi érmet még nem nyertek, mint most a hétvégi Európa bajnokságon. A fiúkat, (akik egyébként az RTL: Év embere szavazásán rengeteg szavazatot gyűjtöttek) kérdeztük, mi a titkuk?

RAKONCZAY GÁBOR: Az Antarktiszon nem érzékeled az időt

A megérkezés utáni napon Gábor szüleinek kertjében találkoztunk. Még egy hete sincs, hogy elérte a Déli-sarkpontot (első magyarként, 950 km-t megtéve, gyalogosan), de azt mondta, érdekes módon nem álmodik ezzel. Mi pedig cseppet sem udvariatlanságból azt kérdeztük, hogy mit lehet egy ilyen túrán szeretni?

Lépcsőn is tekertek a biciklisek ?


szerző:
2019.01.13. 19:59
A lépcsőn is tekertek a biciklisek

Bicikliverseny erdei ösvényen, sáros domboldalon és lépcsőn – Miskolcon rendezték az idei cyclocross országos bajnokságot. Ez olyan látványos biciklis sportág, ami többféle versenytípust ötvöz egyetlen pályán. Nem ritkák az esések, és a bringásoknak gyakran a kezükben kell cipelniük a kerékpárjukat.

Áldozat vagy befektetés: ha a gyerek élsportolónak készül

Eltökéltek és fáradhatatlanok, a szemük előtt rendkívüli célok lebegnek. Világversenyekre, olimpiára készülnek, a szüleik pedig teljes odaadással támogatják őket. Merthogy nem elég, ha a gyerek szeretné, a szülőnek még jobban kell akarni. Az örökérvényű kérdéseket pedig megkapják azoktól, akik nem látnak bele ebbe az életformába: mit vesz el a gyerekkorból az élsport és mit kap érte cserébe?

 

Tízszeres vasember: emberfeletti teljesítményt nyújtott Mindum Károly

Emberfeletti teljesítmény - kategóriájában első lett az Ultratriatlon Világkupán a 60 éves pécsi Mindum Károly. Egy svájci világversenyen teljesítette a tízszeres vasember távot tavaly augusztusban. 11 nap alatt összesen 2260 kilométert úszott, biciklizett és futott. Az év végi összesítéskor derült ki, teljesítménye világkupa trófeát ér.

Kokainnal bukott le Pars Krisztián

Kokainnal bukott le az ellenőrzésen Pars Krisztián még tavaly, ezért tiltották el másfél évre.

 

Célegyenesben a magyar Déli-sark expedíció

Finisébe fordult a magyar Déli-sark expedíció. Rakonczay Gábor már túl van az út háromnegyedén. Most arrafelé -20, -25 fok van, ami ott kifejezetten jó időnek számít. Jól viselik az extrém körülményeket, de Rakonczay Gábor azt mondja: egy forró vacsora már nagyon jól esne neki. A sportolóval készült teljes interjút elolvashatja: ITT.

Darts – rendkívüli népünnepély egy-egy verseny

A legnagyobb versenyek zsúfolt stadionokban népünnepélyként zajlanak, mikulások, vadászok és békák drukkolnak őrjöngve kedvenceiknek. Tavasszal a sportág hírességei, a világ négy legjobbja Magyarországra jön.

Két lányt választottak meg 2018-ban az év díjlovasává

Rendhagyó módon nem egy, hanem két lányt választottak meg 2018-ban az év díjlovasává. Zengő Réka és Hoffer Hanna azért érdemelték ki a Magyar Lovassport Szövetségtől ezt a címet, mivel mindketten bejutottak korosztályukban az Európa bajnokság döntőjébe, emellett országos bajnokok lettek és rengeteg versenyt nyertek meg.

Fucsovics Marcival és Babos Timivel játszhattak a gyerekek

Nem mindennapi módját választotta a jótékonykodásnak Fucsovics Marci és Babos Timi. A két párosban legeredményesebb magyar teniszező elhatározta: maradandó élményt szerez a tenisz kedvelő gyerekeknek, akik a kivételes esemény apropóján együtt játszhattak a sportolókkal.

Jövőre is száz százalékon akarnak teljesíteni a gyorskorcsolyázók

Jövőre is megpróbálja a legszebb érmeket elhozni a versenyekről - ezt mondta híradónknak a vasárnap világkupát nyert Liu Shaoang. A magyar rövidpályás gyorskorcsolyások sporttörténelmet írtak idén. Az 5 ezer méteres férfi váltó a magyar sport első téli olimpiai érmét szerezte. A 19 éves Jászapáti Petra pedig az első nő itthon, aki világkupa aranyat szerzett.

Reni még edzeni is csak szexisen tud!

A lány nekiállt, hogy rendesen átmozgassa mindenét, és mit is mondhatnánk... egész dögösre sikerült.

10 éve írtak sporttörténelmet: együtt nosztalgiáztunk a vízipólós fiúkkal

A Pekingi olimpia tíz éves jubileumán egy kis közös nosztalgiázásra hívtuk a vízilabdás fiúkat. A riportból az is kiderül, hogy melyik játékosnak milyen hóbortja volt illetve az, hogy mitől is volt annyira erős az olimpiai vízipólós csapat?

Kutyák szedik a teniszlabdákat

Kutyák a világhírű, londoni hangversenyteremben, a Royal Albert Hallban. Nem zenét hallgatnak, nem szépségversenyen lépnek fel, hanem labdaszedők lesznek egy teniszversenyen. Az esemény egyik ötletgazdája, a verseny szervezője Tim Henman. A visszavonult brit teniszező szerint a nézők szórakoztatására még többet kell mutatni, jelen esetben kutyákat.

Szikora Robi, aki nem fél szembe menni mindennel

Kisfiúként sok mindent kipróbált, sportolt, zenélt, s bár a családban mindenki mást akart, a Beatles feltette az i-re a pontot. Onnantól csak a zenének élt, és autodidakta módon tanult meg hangszereken játszani. A Hungária volt a csúcs, de a nézeteik nem egyeztek. A Hungária után mégsem volt megállás, bár az egyetlen lemezkiadó meg is fenyegette, hogy ha elhagyja az együttest, soha többé nem lesz nagylemeze. Ő azonban hátat fordított az exkluzív szerződésének, felesége pedig mindenben támogatója volt.

 

Hosszú Katinka elszántan készül a tokiói olimpiára és boldogabb, mint valaha!

Katinka és új edzője eddig kerülték a nyilvánosságot. Szokták egymást. Hiszen Petrov Árpád alig fél éve edzi az úszónőt. Évekig Svájcban élt. Katinka kérésére tért haza. A Fókusznak azt mesélte, tanítványa tűrőképessége lepte meg a legjobban. Katinka szárnyal. Jövőre lesz harminc éves, de 2020-ban a tokiói olimpián még biztosan indulni akar.

Szilágyi Áron vadászpilótának készült?

Elindult a sportszezon, a kardvívó pedig kőkeményen edz a közelgő megmérettetésekre. De vajon hogyan jött a sport az életébe?

VV Adri és VV Hunor bemutatja: így gyúrtak az Őskorban!

VV Hunor és VV Adri feltalálták magukat, és farönkök segítségével tudták le a reggeli edzést. Vajon az őseink is így tornáztak?

Kommandósok a Reggeli stúdiójában!

A büntetés-végrehajtás kommandósai közé csak a legjobbak kerülhetnek be. Mivel foglalkozik pontosan ez a különleges egység? Dormán István őrnagy és Tapolcsányi Zsolt őrmester válaszol!

Óriásik siker: egy álom vált valóra hétvégén, Szegeden!

A világ legjobb kézilabda csapatát, a Paris Saint Germain-t verte meg a hétvégén a Mol-Pick Szeged férfi kézilabda csapata a bajnokok ligája B csoportjában. Ami hétvégén, Szegeden történt az egy álom beteljesedése volt. Nem véletlenül öltöztek kék-fehérbe több ezren, festették az arcukat, vagy lakkozták a körmüket kékre.

Verekedés a székesfehérvári stadion nyitómeccsén

Verekedés volt tegnap este a székesfehérvári stadion nyitómeccsén. Az Index írta meg egy nézői felvétel alapján, hogy a Vidi FC-Újpest meccs alatt biztonságiak többször is ököllel megütöttek több újpesti szurkolót. A biztonsági emberek ráadásul az előírások ellenére nem viseltek sem láthatósági mellényt, sem azonosítót és a vonatkozó szabályok ellenére alkalmaztak fizikai erőszakot.

Rajonganak a téli sportokért az Éjjel-Nappal Budapest szereplői

Azt eddig is tudtuk, hogy az Éjjel-Nappal Budapest szereplői odavannak a téli sportokért. Azt azonban nem gondoltuk volna, hogy egy profi sportolóval szemben is helytállnak. De mit keresett Karola, Karesz, Bori, és Milán Szuper Leventével egy jégkorong pályán, és hogy érezték magukat a jégen?

Világbajnoki bronzérmes a magyar hajléktalan labdarúgó-válogatott

Bronzérmet nyert a világbajnokságon a magyar hajléktalan labdarúgó-válogatott. A versenyt Mexikóvárosban rendeztek meg. A magyar csapat a bronzmérkőzésen Portugáliával mérkőzött, és 6-5-re nyert. A csapatban hajléktalan, és nehéz sorsú fiatalok is játszanak, köztük egy afgán menekült fiú is, aki már 9 éve él Magyarországon. Az egyesület elnöke azt mondta, ők maguk is meglepődtek a jó eredményen.

Végzetes ugrás: nem nyílt ki a bázisugró ejtőernyője

Végzetes balesetet szenvedett egy német bázisugró Portugáliában.

Magyar győzelem a tízszeres ironman-versenyen

Szőnyi Ferenc 222 órán át úszott, biciklizett és futott New Orleans-ban. És ha mindez nem lenne elég nehéz, még az időjárás is nehezítette a célba jutást, komoly sérülései lettek. A magyar versenyző korábban legyőzte már a svájci hegyeket és a Himaláját is.

TÍZSZERES IRONMAN: egyik legnehezebb versenyén van túl Szőnyi Ferenc

Szőnyi Ferenc 222 órán át úszott, biciklizett és futott New Orleans-ban úgy, hogy az időjárási körülmények nem voltak a legmegfelelőbbek. Az RTL Híradó a verseny után telefonon csípte el Szőnyit, aki jövőbeli terveibe is beavatta stábunkat.

Eljegyezte barátnőjét Cristiano Ronaldo

Az egyik portugál újság információi szerint az ötszörös aranylabdás sztárfocista barátnője, Georgina Rodriguez igent mondott a lánykérésre és már az esküvői ruháját keresi…

Balesetveszélyes volt a jég, elmaradt a hokimeccs

Elmaradt a jégkorong válogatott tegnap esti meccse. Pedig csaknem teltház volt a Tüskecsarnokban. A kezdés előtt vették észre, hogy balesetveszélyes a jég. A pályamunkások több, mint másfél órán át próbálták kijavítani, de sehogy sem sikerült. A bírók úgy döntöttek lefújják a meccset, ami végül el sem kezdődött.

Európa legnagyobb kézilabda csarnoka épülhet Budapesten

Budapesten épülhet meg Európa legnagyobb, 20 ezer főt befogadni képes kézilabda csarnoka, jelentette be Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke.

 

Szalay Balázs 2019-ben is indul a Dakaron

Egy rendhagyó divatbemutatóval kezdődött csütörtök este a Margitszigeten az Opel Dakar Team sajtótájékoztatója. A felvonuláson a modellek az elmúlt 15 év csapatruháiban pózoltak, majd Szalay Balázs bejelentette, hogy 2019-ben is elindul a Dakar Rally-n.

Jövőre a legjobb húsz közé akar kerülni egyéniben Babos Tímea

Ezt a teniszező ma jelentette be. Október végén Szingapúrban védte meg párosban világbajnoki címét, azóta most nyilatkozott sikereiről először itthon. Szeptember óta új edzője van, egy rövid pihenés után két hét múlva már el is kezdi vele a felkészülést a következő idényre.

 

VV Reni:

A lány anno majdhogynem egy mázsát nyomott, de mivel ma már rendszeresen sportol, egy igazi bombázóvá vált! Lenyűgöző testi adottságait pedig a munkájához is kamatoztatja...

Ha kíváncsi vagy VV Reni cenzúrázatlan bemutatkozó kisfilmjére, kattints ide! A vele készült castingvideót pedig itt nézheted meg.  

 

Több helyen repedt meg a veséje meccs közben a kézilabdás lánynak

Több helyen megrepedt a veséje, akkora ütést kapott Kóka női kézilabdacsapatának egyik játékosa a múlt hétvégi meccsen. A 20 éves sportolót mentő vitte kórházba, ahol veséjének egy részét el kellett távolítani.

Rasovszky Kristóf lett a világ legjobb nyíltvízi úszója

Magyar sportolót választott az év legjobb nyíltvízi úszójának a világ legtekintélyesebb úszómagazinja, a Swimming World. Rasovszky Kristóf nyerte el a címet a férfiak közt, az idei nyári Európa-bajnokságon nyújtott történelmi teljesítményével.

Istenes Bence a ringben!


szerző:
2018.10.31. 08:00
Istenes Bence a ringben!

Istenes Bence körülbelül két éve kezdett el bokszolni, azonban az utóbbi időben nem hódolt a szenvedélyének. A Survivor forgatása során mégis jutott ideje a küzdősportra.

Ilyen volt a Zengő Motorsport japán futama

A Zengő Motorsport csapata Kína után most Japánba utazott, hogy bizonyítson. - A verseny lezajlott, most pedig nézzük is meg, hogyan értékeli a csapat a történteket, valamint, hogy milyen célokkal indulnak neki a szezon utolsó versenyhétvégéjének, ami Makaóban lesz.

Balja és jobbja is verhetetlen

Sem ballal, sem jobbal nem tudták megverni a Honvédség szolnoki kiképzőközpontjának hivatásos katonáját. Kőváriné Ivánfi Brigitta a napokban véget ért törökországi szkander világbajnokságon két aranyérmet szerzett a nők között. A többszörös magyar- és Európa-bajnok szerint a versenyeken az összpontosítás a legfontosabb, és ő hetente csak egyetlen pihenőnapot enged meg magának.

 

Vizsgálat a teniszszövetségnél

Nyomozást rendelt el az ügyészség a Magyar Tenisz Szövetség gazdálkodásával kapcsolatban - erősítette meg a hvg.hu értesülését a Fővárosi Főügyészség. Hűtlen kezelés gyanújával vizsgálódnak. Úgy tudjuk, hogy például a külső cégekkel kötött szerződéseket vizsgálják. A Teniszszövetség az utóbbi években több milliárd forint állami támogatást kapott.

 

Csúcsra jutott Aleska!


szerző:
2018.10.26. 05:00
Csúcsra jutott Aleska!

Már tavaly megállapítottuk Aleskáról, hogy sosem unatkozik, hiszen már akkor festett, színészkedett, és tanított is. Emellett egy évvel ezelőtt az egyik hétvégén pedig csúcsra jutott, vagyis Európa-bajnok lett a szlovákiai légtorna EB-n, ahol közel 200-an indultak. Mindezt úgy, hogy akkor még csak 4 éve űzte a sportot.

Budapesten járt az az úszó, akiért a sydney-i Olimpián egy egész világ aggódott

Összeszedtük azokat a sportolói teljesítményeket, amik nem csak a szponzorokat mozgatta meg, hanem a filmipar fantáziáját is felkeltette.

Fitparádé: dagadó izmok és bikinis lányok

A Fitparádé versenyzői egy évig csak a megmérettetésre készültek: éjt-nappallá téve edzettek és koplaltak, hogy a legjobb formájukat mutathassák a színpadon. A versenyről még több felvételt ITT nézhetsz vissza!

Látványos: így zsonglőrködik a labdával a magyar tehetség

Ronaldinho, Neymar és Kvárta Mátyás, azaz Kvartam – hogy mi a közös ezekben a világhírű focistákban és Kvartamban? Az, hogy mindannyian kiemelkedően űzik a futball egy különleges változatát, a szabad stílusú labdarúgást, azaz a freestyle-t.

Férje mentette meg az erőszakolótól az ultramaraton-bajnok futónőt

Hogyan védheti meg magát egy nő, ha megtámadják? A férjén és talán a szerencsén múlt csak, hogy nem erőszakolták meg az ultramaraton bajnok futónőt, Makai Viktóriát.

SZEXI: így domborítottak a Fitparádé versenyzői a színpadon

A Fitparádén idén is több száz csinos bikinis lány és izmos férfi mutatta meg magát.

Átadták Felcsút legújabb sportlétesítményét

Csaknem 7 milliárd forintból épült a sportcsarnok, ennek nagy része közpénz. Az avatóünnepségen Orbán Viktor miniszterelnök és Mészáros Lőrinc, a Puskás Akadémiát működtető alapítvány elnöke is beszédet mondott.

Ilyen volt a Túraautó-világkupa!

Szabó Zsolt Dávid és Nagy Norbert nem vezethetett Kína hatodik legnépesebb városában. Az ottani hatóságok ugyanis a magyar, sőt a nemzetközi jogsit sem fogadják el. Így maradt nekik a Túraautó-Világkapu ottani állomása, és a lótuszmag kóstolás.

Futás közben mentettek életet

Maratont futó orvos mentett életet a versenyen. Tegnap a fővárosi Spar Maratonon 11 kilométer megtétele után egy férfi infarktust kapott és összeesett. Erről elsőként az ATV számolt be. Szarvas Gábor gyermekgyógyász épp mögötte futott. Azonnal félbeszakította a versenyét és 4 másik orvossal és mentővel megkezdte a férfi újraélesztését.

MARÁZ ZSUZSANNA: 256 kilométer helyett, most csak tízet futott

Az idei, 246 kilométeres Spartathlon női győztese három másik futótársával indult el a SPAR Budapest Maraton Fesztiválon.

MARATON: váltóban futott Kokó


szerző:
2018.10.07. 20:37
MARATON: váltóban futott Kokó

Ismert sportolók is rajthoz álltak a 33. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon: a 49-szeres válogatott focista, Lisztes Krisztián az olimpia bajnok Kovács Istvánnal futott. 1353-as mezt húztak, ezzel az Ökomenikus Segélyszervezet adományvonalának a száma. 

DRÓNFELVÉTEL: így fut el 33 ezer ember Budapest legszebb helyszínei mellett

33 ezren rajtoltak el korán reggel a 33. Spar Budapest Maraton Fesztiválon. Napos időben teljesíthették a 42 kilométeres távot, amelynek nagy részét az alsó rakpartokon, Budapest nevezetességi mellett elhaladva futották le.

Felvétel: dronmedia.hu

 Rekordszámú nevezés a kétnapos, budapesti maratonfesztiválon!

Több mint 33 ezren indultak el a Spar Budapest Maraton Fesztiválon. 500 métertől a 42 kilométerig lehetett választani a távok közül.

Újabb 2 arany Hosszú Katinkának


szerző:
2018.10.05. 18:47
Újabb 2 arany Hosszú Katinkának

Két aranyéremmel gazdagodott tegnap este a budapesti világkupán Hosszú Katinka gyűjteménye.

 

Hosszú Katinka újabb dicsősége


szerző:
2018.10.05. 18:00
Hosszú Katinka újabb dicsősége

Két aranyéremmel gazdagodott a budapesti világkupán Hosszú Katinka gyűjteménye. A verseny után azt mondta: kicsit görcsös volt, de úgy volt vele, hogy a négyszázadik érem mégse ezüst legyen, ha lehet arany is!

Nagy lehetőség előtt áll a MOL-Vidi, de vajon sikerül megdönteni a több mint 30 éves bravúrt?

Nagy meccs előtt áll ma a Vidi, a Chelsea-vel csap össze Londonban, és talán óriási erőt meríthetnek a játékosok a Videoton 1985-ös, őrült meneteléséből. Az akkori szuper keret sorra verte az európai sztárcsapatokat egészen a döntőig. Disztl Péterrel idéztük fel a dicsőséges pillanatokat! A mérkőzés közvetítése ma este 20 órától kezdődik a Sport1-en. Következő élő közvetítés: PAOK- Vidi FC, okt.25-én 21 órakor szintén a Sport 1-en!

GONDOLTA VOLNA?: Ennyi érme van Hosszú Katinkának

Sztárokkal indul az Úszó Világkupa, negyven országból ötszázan versenyeznek csütörtöktől szombatig a Duna Arénában, köztük több világ- és olimpiai bajnok is. A szerdai sajtótájékoztatón Hosszú Katinka azt mondta, szeretné, ha itt szerezhetné meg négyszázadik világkupa-érmét.

81,2 milliárdról mondtak le


szerző:
2018.09.30. 18:30
81,2 milliárdról mondtak le

Egy év alatt több, mint 80 milliárd forint társasági adóbevételről mondott le a kormány sportklubok és stadionépítés javára. Erről az Mfor.hu írt. A TAO-rendszer 2011-es bevezetése óta már több mint 440 milliárd forint ment a költségvetés helyett a kiemelt sportokra. A DK szerint a pénz olyan cégektől érkezik, amelyek aztán a túlárazott állami beruházásokon vissza is kapják az összeget.

Magyar siker az ultramaratonon

Magyar siker világ egyik legnehezebb futóversenyén a Spartathlonon. A nők között Maráz Zsuzsanna ért elsőként célba. Az Athén és Spárta közötti 246 kilóméteres távot teljesítette, mégpedig - egyetlen perc alvás nélkül - valamivel több mint 27 óra alatt.

Bemutatjuk a világ legszexibb sportolónőjét!

Egy ausztrál magazin tavaly is megválasztotta a világ legszexisebb sportolónőjét. Ő lett az, Alica Schmidt egy tizennyolc éves német atléta. Hosszú lábak, kockás has és igéző tekintet, nem is csoda, hogy a csodaszép rövidtávfutó lett a világszépe – mutattuk be egy évvel ezelőtt a Fókuszban.

A Fókusz stábja elkíséri az Antarktiszra Rakonczay Gábort

50 nap alatt csaknem ezer kilométer. Ennyit akar megtenni az extrémsportoló, Rakonczay Gábor. Ha sikerül neki, ő lesz az első magyar, aki elgyalogol a Déli- sarkig. A Fókusz stábja elkíséri az Antarktiszra.

Ilyet még nem láttál - Hihetetlen kunsztok a kosárpályán!

Két év után ismét összecsaptak az akrobatikus kosárlabda legtehetségesebb játékosai, hogy megmutassák, még mindig ők a zsákolás mesterei. A versenyen a világ legjobbjai vettek részt. Volt, aki egyenesen Amerikából  repült ide, és maga a sportág alapítója, Jerry L. Burrell is megjelent a rendezvényen.

Dzsudzsák Balázs újra arab földön focizik

Dzsudzsák Balázsnak újra van csapata és talán már holnap pályára is léphet. Nem ismeretlen az együttes, hiszen nemrég már rúgott nekik gólt. A város neve Kalba, a klubé pedig Al Ittihad Kalba, ezt kell megjegyezni Balázs követőinek.

Fegyencnek állt a Barátok közt színésznője

Hat évvel ezelőtt mutattuk be, hogy Gyebnár Csekka különleges mozgásformának hódol, méghozzá a fegyencedzésnek. Az erősítő módszernek volt köszönhető, hogy a Barátok közt sztárja újra boldogan hordhatta régi ruháit.

Vihar egy karikatúra miatt

Továbbra is áll a bál Serena Williams teniszezőnő a US Open döntőjében tanúsított viselkedése miatt. Ezúttal egy ausztrál lapban megjelent karikatúra verte ki sokaknál a biztosítékot. A rajzolót sokan rasszistának és szexistának bélyegezték. A szerkesztőség kiállt munkatársa mellett, és újra megjelentette a rajzot.

András herceg speciális edzésen

Budapesti edzőteremben tekert András yorki herceg. A hercegnek egy mozgássérült sportoló mutatta meg, hogyan működnek a speciális edzőgépek, végül egy kézzel hajtható biciklit ő maga is kipróbált.

FENYVESI ZOLTÁN: közösen tekertek András herceggel

II. Erzsébet harmadik gyermeke két napos magyarországi látogatásán kereste fel a Suhanj Alapítvány speciális edzőtermét. Ez az egyetlen terem az országban, ahol sérült- és ép sportolók együtt edzhetnek. Az András herceggel való találkozóról Fenyvesi Zoltán mesélt a Híradó stábjának!

Curtis először nyilatkozott botránya óta a Fókusznak!

A zenész nemcsak fellépett, hanem játszott is Kabát Peti búcsúmeccsén!

Nézőket csábítanának a meccsekre

Azt szeretnék, hogy több néző járjon focimeccsekre. 22 stadionban rendezték meg tegnap a Futball éjszakája nevű rendezvényt. A magyar klubfocira egyre kevesebben kíváncsiak. Sokszor csak a férőhelyek negyedét tudják megtölteni a többmilliárd forint közpénzből épült új stadionokban.

Babos Tímea történelmet írt

Babos Tímea történelmet írt az amerikai nyílt teniszbajnokságon. Első magyar versenyzőként jutott a US Open döntőjébe, miután magyar idő szerint éjszaka - a francia Mladenoviccal az oldalán - győzött a torna elődöntőjében

Milliárdok ideiglenes pályára

Már a Pénzügyminisztériumnak sem tetszik, hogy újabb és újabb plusz forrást kér az államtól a Magyar Tenisz Szövetség, erről a 24.hu írt. A jövő heti Davis kupára 365 milliós plusz forrásért fordultak az EMMI-hez, újra fel kellett ugyanis építeni az ideiglenes pályát és lelátókat egy új helyszínen.

A Futball Éjszakáján Vágási Feri és Széchenyi is együtt fociznak!

Egy éjszakára újra focilázban ég az ország, ugyanis szombaton kerül sor az első Futball Éjszakájára! Nemcsák Károly, Borsi Dávid szervezőbizottsági tag és Eperjes Károly, a színészválogatott játékosa mesél a részletekről!

Ha valaki cukorbeteg, nem lehet élsportoló? Dehogynem!

A focipályán minden játékos egyenlő esélyekkel küzd a győzelemért - legyen az ember cukorbeteg vagy nem! Viszont sok álhír és téves információt hallani arról, ha az ember cukorbeteg, akkor már nem lehet élsportoló. Ezekre a téves információkra cáfol rá a Magyar Cukorbeteg Futsal válogatott!

Hogyan diétázzunk cukorbetegként?

Mire érdemes leginkább figyelni, ha valaki diétába fog cukorbetegként? Dr. Hartmann Máté az Alma Gyógyszertárak gyógyszerész szakértője válaszol!

Mi lesz veled Dzsudzsák Balázs?

Nemrég még kimondani is sok volt mennyit keres az egyik legismertebb magyar labdarúgó, Dzsudzsák Balázs. A nagyon fiatalon külföldön is karriert építő Balázs lehet, hogy most légüres térbe került? A megye egyben játszó Siklós semmihez sem hasonlítható ajánlattal várná Balázst focizni.

Bikini bemutató a Reggeliben!


szerző:
2018.09.04. 08:40
Bikini bemutató a Reggeliben!

Agócs Beatrix, WBPF magyar bajnok és Jéger Zsuzsanna bikini bajnok megmutatta, milyen pózokat kell gyakorolniuk egy-egy versenyre!

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való