KERESÉS search-close

"Ferenczi Péter" szerzővel ellátott tartalmak

Ferenczi Péter

Ferenczi Péter által létrehozott tartalmak (100):

Rendőrök mellett katonák és kommandósok is ellenőriztek

Katonák és kommandósok is járőröznek az utcákon, miután tegnap (november 11.) életbe lépett a kijárási tilalom este 8 és hajnal 5 óra között. Máris volt, akit feljelentettek vagy megbírságoltak a rendőrök, mert nem tudta igazolni, hogy miért tartózkodik az utcán. Az operatív törzs szerint azonban az emberek döntő többsége szabálykövetően viselkedett.

Az élelmiszerek 6 és fél százalékkal többe kerülnek, mint egy éve

3%-ra lassult az infláció októberben a KSH friss jelentése alapján. A legtöbben viszont legalább kétszer akkora drágulást érzékeltek a GKI Gazdaságkutató szerint. Ismét a benzin ára esik, de ez kevesebbeket érint, mert ritkábban autózunk a koronavírus második hulláma miatt. Az élelmiszerek viszont 6 és fél százalékkal többe kerülnek, mint egy éve.

Új bértámogatási program indul

Új bértámogatást hirdetett a kormány. Legfeljebb havi 100 ezer forintot vállalnak át a bérköltségből minden alacsony képzettségű vagy 25 év alatti álláskereső alkalmazása esetén. Másfél hónapja még akár havi 200 ezer forintot is biztosítottak egy fiatal foglalkoztatásához. A munkaadók meglévő állások megőrzéséhez várnak segítséget, különben szerintük újabb elbocsátási hullám fenyeget. A kormány azt írta, lépnek, ha szükséges.

12 év után kapták el a rablót

12 éve rabolt, most fogták el! Rendőrök csaptak le tegnap hajnalban Győrújbaráton arra a 44 éves férfira, aki a gyanú szerint 2008-ban társával együtt kirabolt egy medgyesegyházi dinnyefelvásárlót, majd az ott dolgozó alkalmazottat megkötözte és a mosdóba zárta. A gyanúsítottat napokon belül letartóztathatja a bíróság, társát viszont még keresik.

Mától szigorodtak a maszkviselés szabályai, a többség betartja az előírásokat

Mától szigorodtak a maszkviselés szabályai. Most már az ügyfélszolgálatokon is kötelező a szájat és orrot eltakaró maszk viselése. A tömegközlekedési eszközöket maszk nélkül használó utasokat akár 15 ezer forintra is bírságolhatják. A boltokban az üzlet tulajdonosát büntethetik meg, ha maszk nélküli vevőt találnak az ellenőrök. Az Országos Tisztifőorvos szerint már nem elegendő az arcot sállal vagy kendővel takarni, mindenképpen maszkot kell hordani.

Megugrott a tartós munkanélküliség

Tizenhárom százalékkal többen kerestek legalább egy éve állást idén júliusban, mint a tavalyi év azonos időszakában az állami Foglalkoztatási Szolgálat szerint. 190 ezer embernek, vagyis a munkanélküliek több mint felének már egy forint segély sem jár. A miniszterelnök 4 hónapja azt ígérte, 3 hónap alatt munkát kap, aki elveszti az állását a koronavírus miatt. A GKI szerint a kormány nem költ eleget munkahelyteremtésre.

Néhány hónap múlva egyetlen gombnyomással kiegyenlíthetünk egy rezsiszámlát

Egyetlen gombnyomással kiegyenlíthetünk egy rezsiszámlát néhány hónap múlva. Jön az úgynevezett fizetési kérelem, amelyet sárga csekk helyett küldhetnek majd a szolgáltatók - elektronikusan, a bankszámlával rendelkező ügyfeleiknek. A magyarok több mint fele még mindig a postán, sárga csekken rendezi tartozását, ami drága és kényelmetlen is az elemzők szerint.

Menet közben esett ki a kereke egy autónak

Menet közben esett ki a kereke vasárnap délután egy autónak Budapesten. Az egyik felüljárón ment éppen, amikor a bal első kerék lerepült róla. Erről videó is készült, a Budapesti Autósok Közösségének küldték el a felvételt. Ezen jól látszik, hogy a lerepülő alkatrész csak centiméterekkel kerüli el a négysávos úton haladó kocsikat.

Rekordkevesen kezdik el szeptembertől az egyetemet

Csütörtök este hirdették ki a felvételi ponthatárokat. Rekordkevesen kezdik el az egyetemet szeptembertől. Bár még mindig népszerű a tanárképzés, a felsőoktatási államtitkár is úgy fogalmazott, több jelentkezőt szerettek volna, ezért abban bíznak, hogy a pótfelvételi eljárásban jelentkeznek még a képzésre. Idén is az Eötvös Loránd Tudományegyetemre vették fel a legtöbb diákot.

Megölte anyját, majd bankba ment

Reggelizés közben arra jutott, ezt nem lehet megúszni, és feladta magát az a férfi, aki a gyanú szerint nem sokkal korábban megölte anyját Csorváson. Az asszonyt több készszúrás is érte. Holttestét fia az udvaron ásta el, és megpróbálta eltüntetni a nyomokat. Miután megreggelizett és meggondolta magát, még bement a bankba ügyeket intézni és meglátogatta az egyik rokonát, csak ezután adta fel magát. Megrázó történet következik.

Törött borosüveggel fenyegetőzve rabolt ki egy dohányboltot három hete, máris elítélték

Majdnem három és fél év fegyházbüntetésre ítélték azt a 22 éves gyulai férfit, aki három hete egy törött borosüveggel fenyegetőzve rabolt ki egy dohányboltot Békéscsabán. 140 ezer forintot vitt magával, majd a rabolt pénz nagy részét széttépte és szétszórta. A rablás miatt egy korábbi, felfüggesztett büntetését is le kell ülnie. Az ítélet nem jogerős.

Egy év börtönt kapott a pilótát lézerező férfi

Egy év felfüggesztett börtön a pilótát lézerező férfinak! Tavaly tavasszal világított meg lézerrel egy kisrepülőt a 44 éves békéscsabai férfi, egy tanulópilótát el is vakított. Azt állította: egy rókára célzott, erről egy biztonságikamera felvételét is bemutatta. Arról kiderült, hamisítvány. Az ítélet nem jogerős.

Felülvizsgáltatná a KATA-t az Iparkamara

 Kétkulcsossá tennék a Kisadózó Vállalkozások Tételes Adóját és 40%-os extrateherrel sújtanák a megrendelőt, ha évi 3 millió forintnál nagyobb forgalmat bonyolít egy KATA-s vállalkozóval. A bujtatott foglalkoztatást akarják visszaszorítani. Ezt a Pénzügyminisztérium is indokoltnak tartja, egyelőre mégsem változtatnak a koronavírus-válság miatt

Tovább nőhet a munkanélküliség

Alig egy hónap alatt több mint 13 ezer munkanélkülit jutatott álláshoz a kormány bértámogatása - az Innovációs és Technológiai Minisztérium szerint. Fél évig akár havi 200 ezer forintot állnak a bérköltségből minden új dolgozó után. A Portfólió szakportál úgy számol, a munkahelyteremtő program ellenére tovább nőhet a munkanélküliség.

Elmaradt vizsgálatok – próbálják behozni a lemaradást

Hónapokig tarthat, mire behozzák a járvány miatt elmaradt vizsgálatokat - így látják a Híradónknak nyilatkozó szakrendelők vezetői. Sok 65 év feletti orvos ugyanis továbbra sem vállalja, hogy személyesen találkozzon a betegekkel, így kevesebb orvos jut a növekvő betegforgalomra. A Magyar Orvosi Kamara szerint az idős orvosok nagy része később sem megy majd vissza dolgozni, ők főleg a járóbeteg-ellátásból fognak hiányozni.

Példátlan spórlás kezdődött a koronavírus miatt

Példátlan spórlás kezdődött a koronavírus miatt. Egy átlagos család 100 ezer forinttal többet parkoltatott a bankszámláján április végén, mint a járvány kitörése előtt - a Nemzeti Bank friss adatai szerint. Személyi kölcsönből 74%-kal kevesebbet vettek fel, mint egy évvel korábban, pedig most fele annyiba kerül, miután a kormány maximalizálta a THM-et.

Nagyon kevés vendég mehet be a gyógyfürdőkbe

A korlátozások miatt mindössze 165 főt engedhetnek be egyszerre a cserkeszőlői fürdőbe, a korábbi 6771-el szemben – erről a fürdő igazgatója beszélt az RTL Híradónak. A gyógyvizes medencéket nem lehet használni, a többiben pedig – épp a gyógyfürdő jelleg miatt – a strandokkal szemben nem fele, hanem negyed annyi vendéget lehet fogadni. A fürdőszövetség elnöke a korlátozások feloldásában bízik. Az operatív törzs nem válaszolt kérdéseinkre.

Eltérő az óvodák kihasználtsága

6 napja már kinyitottak az óvodák, de szigorú szabályokat kell betartania mind a szülőknek, mind az ott dolgozóknak. Egyelőre nagyon különböző az óvodák kihasználtsága. Egy budai oviba például az odajárók 40 százalékát vitték az elmúlt héten, míg egy békéscsabaiba a gyerekek 80 százaléka visszatért.

Rendőr akart lenni a gyulai késelő

Rendőr akart lenni, az utóbbi időben viszont sok gond volt vele – ezt mondta az RTL Híradónak a gyulai késelő egyik osztálytársa. A szintén érettségiző lány vasárnap hajnali kettőkor egy sörözőben futott össze a gyanúsítottal, aki barátjával együtt ünnepelt. A fiatal két órával később az otthonához közel a gyanú szerint halálra szurkált egy 27 éves férfit, majd 17 éves barátja ellen fordult.

Gyilkosság lett az érettségi utáni ünneplés vége Gyulán

A gyanú szerint egy 18 éves fiú agyonszúrt egy 27 éves férfit majd saját, 17 éves barátját is megsebesítette hajnalban. A vérző fiatal egy közeli házba menekült, ahol a Magyar Narancs újságírója lakik. A támadót hamar elfogták, úgy tudjuk, rendészeti iskolában tanult. Egyelőre nem tudni, hogy miért késelt.

Nagy drágulás jön az üzemanyagoknál

Fordulat a benzinkutakon. Két hét alatt átlagosan 42 forinttal drágult a benzin literje és 25-tel a gázolajé - a Holtankoljak.hu szerint. Megugrott a kereslet, miután az ország döntő részén véget ért a kijárási korlátozás és a nagy olajtermelők visszavágták a kínálatot. A MOL úgy számol, leghamarabb év végén közelítheti meg újra a 400 forintot az üzemanyagok ára.

Teszt nélkül sokakat hazaküldtek a szakrendelésekről

Kígyózó sorban várakozó betegek - volt, ahol már reggel megrohamozták a szakrendelőket. Az egészségügyi intézmények mától újból elláthatnak nem sürgős eseteket is, de csak szigorú szabályok betartása mellett. A vizsgálatok nagy részét koronavírus teszthez kötik. Az továbbra sem egyértelmű, hogy ezt hol végzik el. Az országos tisztifőorvos szerint az, hogy kinyitottak a rendelők, nem jelenti, hogy úgy működnek, mint a járvány előtt.

Hazavitték a kórházból, meghalt

Alig hogy hazaküldték a kórházból, meghalt egy 72 éves beteg Orosházán. Az idős férfi alzheimer-kóros volt, és két hete agyi infarktust kapott, ezért ápolták kórházban. Zárójelentésében az szerepel, hogy azon az osztályon, ahol volt, nem maradhat, és másik osztályra sem kerülhet, mert azt a járványveszély miatt kiürítették. A kórháztól azt írták, náluk nem kellett az ágyak kiürítése miatt orvosi ellátásra szoruló beteget hazaküldeni.

Nálunk a legolcsóbb a benzin az Unióban

Nálunk a legolcsóbb a benzin az Unióban - az Európai Bizottság friss statisztikája alapján. Több mint 100 forinttal drágább literje Szlovákiában, Ausztriában és Horvátországban is. Az Ásványolaj Szövetség szerint 30%-kal kevesebbet tankolnak a magyar autósok a koronavírus miatt. A legjobban az Egyesült Államokban zuhant a nyersanyag ára, ahol már az eladók fizetnek, hogy elvigyék az olajukat.

Ötödével drágult a sonka

Ötödével drágább a sonka az afrikai sertéspestis miatt, de mindenkinek jut belőle Húsvétra a koronavírus ellenére - így számol a Hússzövetség. Az Agrárgazdasági Kamara elnöke azt mondja, nem lesz áruhiány. Az RTL Híradó úgy tapasztalta, az emberek egyelőre visszafogottan vásárolnak a közelgő ünnepre. 

Az adó csökkentését, vagy az elengedését is kérhetik az egyéni vállalkozások

Az adó csökkentését, vagy az elengedését is kérhetik azok az egyéni vállalkozások, amelyeket pénzügyileg nehéz helyzetbe hoz a koronavírus-járvány. Ezt a Pénzügyminisztérium válaszolta az RTL Híradónak. Sok olyan egyéni vagy kisvállalkozás van, amelyek az elmúlt napokban kénytelenek voltak bezárni. Bevétel híján pedig nem tudnak adót és járulékokat fizetni.

Több településen is bezártak a játszóterek

A játszóterek és az edzőtermek is veszélyesek lehetnek a vírus terjedése szempontjából. Nem csak a sok látogató miatt, hanem azért is, mert az eszközökön is megtapadhatnak a kórokozók. Ezért több településen, köztük a fővárosban is, bezárták a játszótereket, de sok konditerem sincs már nyitva.

A kormány szerint egyelőre felmérhetetlen, hogy a járvány mekkora kárt okozhat

Óvintézkedéseket vezettek be magyarországi cégek a koronavírus miatt. Több munkahelyről hazaküldik a megfázásra panaszkodó kollégákat. A kormány szerint egyelőre felmérhetetlen, hogy a járvány mekkora kárt okozhat a magyar gazdaságnak. A forintot ma kevesebb, mint fél százalék választotta el történelmi mélypontjától.

A háziorvosok kapjanak védőfelszerelést – ezt követeli az ellenzék

A háziorvosok kapjanak védőfelszerelést, a kormány pedig indítson lakossági tájékoztató kampányt a koronavírusról. Egyebek mellett ezeket követelik ellenzéki pártok. Azt mondják, hogy a kormány rosszul kommunikál, és nem tesz eleget a járvány elleni küzdelemben. A külügyi államtitkár szerint ők folyamatosan tájékoztatják a közvéleményt. A Miniszterelnökség vezetője pedig azt mondta: a háziorvosokat is felkészítették a járvány kezelésére.

Hatalmas szél és jégeső pusztított országszerte

Gerendákkal együtt repítette le a szél egy tanya tetejét Kecskemét mellett, de az ország minden részén megbontotta a tetőket a vihar. Fák dőltek ki, áramkimaradások voltak, hajnalban pedig villámlással, dörgéssel jégeső érkezett. 760 alkalommal kellett kimenniük a tűzoltóknak, hogy elhárítsák a hibákat. A meteorológusok szerint újabb viharok várhatóak.

Hiába emelkedtek a bérek, sokan nem érzik a javulást

Hiába emelkedtek másfélszeresére a bérek az elmúlt hat évben, a magyarok háromnegyede úgy érzi, nem javult a pénzügyi helyzete - a GKI reprezentatív felmérése alapján. A Gazdaságkutatónál azt mondják, az inflációnál jobban nőttek a családok többségének a kiadásai. Ráadásul a munkavállalók egy része csak papíron kapott magasabb fizetést szerintük.

Akadozhat a termelés a magyar gyárakban a koronavírus miatt

Akadozhat a termelés a magyar gyárakban a koronavírus miatt - ezt a Videoton társ-vezérigazgatója mondta Híradónknak. Bizonytalan a kínai alkatrész-utánpótlás, a magyarországi készletek pedig végesek. Terjed a járvány a világgazdaságban is, a Bankmonitor úgy számol, a lakáshitelek is drágulhatnak a megbetegedések hatására. Az üzemanyag ára viszont tovább csökkent.

Sereghajtó maradt a magyar minimálbér

Sereghajtó maradt a magyar minimálbér a visegrádi országok rangsorában. Mindenhol többet emeltek, már legalább ötödével magasabb a legkisebb kötelező fizetés a lengyeleknél, a cseheknél és a szlovákoknál, mint nálunk. A kormány azt írta, hosszabb távú céljuk, hogy Magyarország a régió egyik vezető országa legyen.

Drágulás a gyenge forint miatt

Négy nap után újabb történelmi mélypontra bukott a forint. Egy euróért 338 forint 75 fillért is kértek hétfőn a bankközi piacon. Már érezhető a drágulás a tartósan magas árfolyam miatt. 8 százalékkal többet kell fizetni az új autókért, a bútorokért és a síutakért, mint két évvel ezelőtt - részben vagy egészben a forintgyengülés hatására. 

Mélypont: 1 euró 337,5 forint

Új történelmi mélypontra bukott a forint. 337 és fél forintot kértek csütörtökön egy euróért a bankközi piacon. Drágulás várható a boltokban, de a GKI úgy számol, az állam több mint 100 milliárd forinttal jobban jár, ha a gyengülés tartós marad. Az euró árfolyama bármikor 340 forint fölé ugorhat a legfrissebb elemzések szerint.

Szerinte nem a repülőre célzott a lézerrel, hanem rókára

Rókára célzott, de a kamionokról a repülőre csillanhatott a lézer – ezzel védekezett szerdai tárgyalásán az a 44 éves békéscsabai férfi, aki a vád szerint még tavaly tavasszal, lézerrel vakított el egy éjszakai repülést végző tanulópilótát. Az ügyészség szerint a férfi veszélyeztette a pilóta és az oktató életét is.

Enyhébb büntetés a szegedi parkolóbérletek ügyében

Enyhébb ítélet a szegedi parkolóbérletek ügyében. Pénzbüntetésre ítélte a Gyulai törvényszék Szeged volt alpolgármesterét, Botka László kabinetvezetőjét, a volt főjegyzőt, valamint a bérleteket kiállító közlekedési Kft. ügyvezetőit. A vádirat szerint 2008-2012 között úgy osztottak parkolóbérleteket ingyen, hogy nem volt hozzá közgyűlési hozzájárulás.

Egyszerre mondtak fel a postások Battonyán

Felmondások a Postánál. Úgy tudjuk, Battonyán egyszerre hagyta ott a munkahelyét az összes kézbesítő. Egyikük Híradónknak azt mondta, nem bírták a többletfeladatokat. Az állami vállalat azt írta, folyamatos a munkaerőtoborzás és minden megtesznek, hogy időben kézbesítsék a küldeményeket az országban. Egy másik város, Tápiószele polgármestere viszont ma azt mondta, náluk már hivatalos dokumentumok is késve érkeznek.

Egyre többen állnak sorba az ünnepi ételosztásokon

Egyre többen állnak sorba az ünnepi ételosztásokon, akiknek van hova hazamenniük, mégis nélkülöznek. Ez a tapasztalata több általunk megkérdezett segély, illetve civil szervezetnek, amelyek évek óta rászoruló emberekért dolgoznak. Azt látják, hogy sok többgyerekes család, kisnyugdíjas, és egyedülálló kerül olyan helyzetbe, hogy a meleg ételen, a gyümölcsön, és a ruhán spórolja meg a téli rezsijét.

Eltemették azt a csecsemőt, akit egy nejlonzacskóba csomagolva hagytak magára

Eltemették azt a csecsemőt, akit október végén egy nejlonzacskóba csomagolva hagytak magára Tótkomlóson. A város lakói egy szál fehér virággal rótták le kegyeletüket, a Komlósi Döme névre keresztelt kisfiú sírjánál. A rendőrség továbbra is félmillió forint nyomravezetői díjat ajánl annak, aki bármit tud a gyermek családjáról.

Eljárások a Black Friday után

Már 30 eljárást indított a fogyasztóvédelmi hatóság black friday után. Próbavásárlásokat tartottak és megtévesztő hirdetésekkel illetve trükkös árképzésekkel találkoztak. A GKI Digital szerint az üzletek valójában mindössze 17 és fél %-os kedvezményt adtak átlagosan. Aki elégedetlen, 14 napon belül indoklás nélkül visszaküldheti a termékeket, ha az interneten vásárolta.

Szigorítanák az egészségügyi ellátást

Ki kellene fizetniük az orvosi ellátást és a gyógyszereket is csak teljes áron kaphatnák meg nyártól azok, akik három hónapig nem fizetik a társadalombiztosítást. Erről a Népszava írt elsőként. Az RTL Híradónak nyilatkozó egészségügyi szakértő azt mondja, etikátlan lenne az ellátás megtagadása.

Alkotmánybírósághoz fordul a Magyar Autóklub

Négyszeresére drágulhat a kötelező biztosítás akár egy koccanás miatt. A Magyar Autóklub átláthatatlannak és alaptörvénybe ütközőnek tart új tarifákat, ezért megtámadja a bonus-malus szabályozást az Alkotmánybíróságon. A biztosítók azt mondják, egy átlagos magyar autós a harmadik legolcsóbb kötelezőt fizeti az Unióban, és ha elégedetlen megajánlott díjjal, azonnal biztosítót válthat.

Egyre kevesebb házi gyerekorvos van

Egyre kevesebb a házi gyermekorvos és akik dolgoznak, egyre öregebbek a Házi Gyermekorvosok Egyesülete szerint. Az elnök azt mondta, a legnagyobb baj, hogy nincs utánpótlás: mivel kevés a fizetés, a fiatal orvosok nem választják ezt a pályát. Az egyesület szerint ahhoz, hogy több gyermekorvos legyen, emelni kellene a finanszírozást és be kellene vezetni a teljesítmény arányos plusz fizetést is.

Megszüntetnék a havi két ingyenes készpénzfelvételt

A havi két ingyenes készpénzfelvétel megszüntetését kezdeményezte a Bankszövetség. Miután egy év alatt majdnem ötödével, rekord magasra hízott Magyarországon a készpénzállomány. A szervezet a béreket és a nyugdíjakat is kizárólag bankszámlára engedné kifizetni. A kormánynak erről más elképzelése van.

Újra tárgyalnak a jövő évi minimálbérről és a garantált bérminimumról

Legalább 10%-os emelést kezdeményez a legnagyobb szakszervezeti tömörülés a tavaly év végén rögzített 8% helyett. Úgy számolnak, különben sereghajtó lesz a magyar minimálbér a visegrádi országok rangsorában. A munkaadók nem látnak indokot, hogy eltérjenek az eredeti bérmegállapodástól.

Hol vannak a legolcsóbb és legdrágább ingatlanok?

Nyolcvanszoros a különbség az ország legolcsóbb és legdrágább utcájának négyzetméteráraiban az ingatlan.com adatai szerint. A legkevesebbet a Békés megyei Mezőhegyesen kérnek az ingatlanokért, 20 ezer forint egy négyzetméter, míg a legdrágább, Budapesten a belvárosi Dorottya utcában, átlagosan egymillió-hatszázezer forint az ingatlanok négyzetmétere.

Október 31-én lejár a kötelező banki adategyeztetés határideje

Több százezer bankszámlát nem azonosítottak még, pedig 10 nap múlva lejár a kötelező adategyeztetés meghosszabbított határideje. A jegybank arra figyelmeztet, hogy akár postán is elküldhetik személyi igazolványuk és lakcímkártyájuk másolatát az érintettek a legtöbb pénzintézetnek. Aki viszont nem tesz eleget kötelezettségének, jövő csütörtök után nem férhet a pénzéhez.

Klórgáz terjengett az uszodában

Huszonkét embert kellett kimenekíteni egy békési uszodából, mert az egyik dolgozó hipót és medencetisztító savat öntött össze a gépházban. Ettől mérgező klórgáz keletkezett, információink szerint két embert vittek kórházba a mentők.

Megerőszakolhattak egy török cserediákot Orosházán

Szexuális kényszerítés Orosházán. A gyanú szerint megerőszakolt egy török cserediáklányt egy 19 éves fiatalember az Orosházához tartozó Rákóczitelepen. A fiatalok a hétvégi falunapon szórakoztak. Éjfél után egy fiú hazavitte a szülei házába a valószínűleg ittas lányt, ott történhetett az erőszak. A rendőrség nyomoz.

Lányokat futtatott egy család

Emberkereskedelemmel gyanúsítanak egy lökösházi családot. A rendőrök szerint lányokat futtattak, de olyan is volt köztük, akit akarata ellenére tartottak fogva, és meg is vertek. Egy házaspárt és két fiukat vették őrizetbe. Az asszony fényképpel hirdette a lányokat a neten. Ő szervezte a találkozókat is.

Újabb történelmi mélypont - 335 forint felett az euró

Újabb történelmi mélyponton a forint árfolyama. Hétfőn délelőtt több mint 335 forintot kellett adni egy euróért. A tartósan magas árfolyam a karácsonyi ünnepekre is hatással lehet. A gazdaságkutató intézet szerint ugyanis a külföldi webáruházas vásárlások drágulhatnak. A kereskedelmi szövetség szerint pedig a hazai boltokban is többet kell majd fizetni az importcikkekért, például a műszaki cikkekért, autókért.

Kukoricaföld közepén termesztett kábítószert

Tengernyi drogot rejtett a tengeri: a kukoricaföld közepén termesztett kábítószert egy orosházi férfi. A 3 ezer négyzetméteres drogültetvényből kívülről semmi sem látszott, mert körbeültette kukoricával. A rendőrök több mint 1100 tő kendert és a termesztéshez használt eszközöket foglaltak le a férfi tanyáján, a termesztő és segítői ellen büntetőeljárás indult.

Sascsaládot mérgeztek meg Békés megyében

Teljes fészekaljnyi parlagi sast mérgeztek meg a napokban Békés megyében, ilyen súlyos mérgezésre 13 éve nem volt példa. Ismeretlenek egy galambtetembe rejtettek egy olyan mérget, amelyet 2008-ban betiltottak. A madarak fészkétől nem messze tették le. Négy sas és két szarka pusztult el, a természetvédelmi kár meghaladja a négymillió forintot.

Traktornak ütközött a kisbusz, hatan sérültek meg

Traktornak, majd villanyoszlopnak ütközött egy kisbusz, hatan megsérültek tegnap kora este a Békés megyei Dobozon. A traktor éppen balra kanyarodott, amikor belerohant a munkásokat szállító kisbusz. A baleset miatt elment a környéken az áram. Ma reggel is volt még áramszünet a környéken a balesetben összetört oszlop miatt.

Akár 337 forintra is drágulhat egy euró

Akár 337 forintra is drágulhat egy euró - a Portfólió gazdasági szakportál szerint. Pénteken egész nap a csütörtöki új, negatív rekordja közelében mozgott az árfolyam. Ráadásul a horvát kunához képest is történelmi mélypontra bukott a forint. Az amerikai dollárral szemben pedig 2 és fél éve volt hasonlóan gyenge utoljára - az üzemanyagok ára is tovább emelkedik.

A közmunkások rendszeres bérének emelése fel sem merült a kormányban

93 ezer közmunkás kap 13. havi fizetést az önkormányzati választás előtt - a Belügyminisztérium tájékoztatása szerint. Szeptember 20-ig érkezik meg a pénz. A kormányszóvivő ugyanakkor azt mondja, a közmunkások rendszeres bérének emelése fel sem merült a kormányban, mert az elhelyezkedésüket akarják ösztönözni. Harmadik éve havi 54 ezer forintot visznek haza.

Leégett a tarhosi hulladékfeldolgozó

Leégett a tarhosi hulladékfeldolgozó. A lángok délelőtt csaptak fel. Egy műanyag bála kapott lángra. Az ott dolgozók nem tudták elfojtani a tüzet. A lángok továbbterjedtek egy régi magtárra és 800 négyzetméteren minden kigyulladt. A tűzoltók még ezekben a percekben is dolgoznak a helyszínen.

850 ezret kap a plébános tanácsadásért

Havonta 850 ezer forintért ad tanácsot a Szent László zarándokútról az Emberi Erőforrások Minisztériumának a Hajdú-Bihar megyei Újiráz plébánosa. Kásler Miklós miniszter szeretné feleleveníteni a Szent László nagyváradi sírjához vezető, a középkorban népszerű zarándoklatokat. Dénes Zoltán plébános azt mondja, annyit kell utaznia a munkához, hogy jó, ha százezer forintja marad a megbízási díjból.

Kitálalt a volt gyulai alpolgármester

Összenőtt a gyulai fideszes városvezetés egy helyi üzleti körrel, a közbeszerzéseket előre eldöntik - ezt állítja a város korábbi fideszes alpolgármestere egy levélben, amelyet a pártvezetésnek szánt, de több sajtóorgánumhoz is eljutott. Galbács Mihály számításai szerint az elmúlt öt évben a városban 3,5 milliárd forint közbeszerzést írtak ki, ebből 78 százalék egy céghez került. A polgármester tagad és rágalmazásért feljelentette egykori helyettesét, aki független jelöltként indulna az őszi polgármester-választáson.

Már a kormányhivatal is vizsgálja, hogy mi és hol bűzlött

Már a kormányhivatal is vizsgálja, miért volt orrfacsaró bűz a fővárosban és a környező településeken – értesült az RTL Híradó. Sokan panaszkodtak csütörtökön arra, hogy alig lehet levegőt venni az erős ürülékszag miatt. Az általunk megkérdezett meteorológus szerint nyugati irányból érkezett Budapestre a szagfelhő. Bár több település is gyanúba keveredett azóta, de hogy pontosan mi és hol bűzlött, azt még nem tudni.

Hamarabb jön a családi pótlék az iskolakezdés miatt

Az iskolakezdés miatt idén is augusztusban érkezik a szeptemberi családi pótlék. Sokan már most kezdik a tanszerek vásárlását, hogy ne kelljen mindent egyszerre megvenni és még legyen választék. Az üzletekben a legnagyobb forgalomra augusztus 20-a után számítanak.

364 ezer forint a bruttó átlagkereset Magyarországon

Tovább nőtt az átlagkereset Magyarországon, májusban már bruttó 364 ezer forint volt. A Magyar Szakszervezeti Szövetség erre azt közölte, hogy a statisztikai hivatal adata csak szemfényvesztés. A Híradónk által megkérdezett gazdaságkutató azt mondja: Magyarországon nagyon sokan keresnek a minimálbér körül, és van egy szűk réteg, ahol rendkívül magasak a fizetések, így jön ki az átlag, ami egyébként alacsonynak számít Európában.

Mentőtiszt fog ügyelni Mezőberényben és a környező településeken

Mentőtiszt fogja ellátni az orvosi ügyeletei feladatokat Mezőberényben és a környező településeken augusztustól, mert nincs orvos. Erről elsőként a Népszava írt. A hírt a település polgármestere osztotta meg a közösségi oldalán. A Magyar Orvosi Kamara szerint ez megengedhetetlen, és jogszabályellenes.

Tavalyi árakkal indul a dinnyeszezon

A tavalyi árakkal, vagy alig drágábban indul a dinnyeszezon több hipermarketben. Az esőzések miatt a dinnye később kezdett érni a tavalyinál, de pár napon belül a legtöbb helyen már hazai gyümölcsöt fognak árulni. A Magyar Dinnyetermelők Egyesülete szerint a gazdák költségei akkor térülnek meg, ha a fogyasztói ár nem megy 100 forint alá.

Kell-e emelni a nyugdíjkorhatáron?

A következő 80 évben drámai lesz a népességfogyás Magyarországon az Európai Unió statisztikai hivatalának legfrissebb jelentése szerint. Ráadásul elöregszik a társadalom, ami a szakemberek szerint a nyugdíjrendszer fenntarthatósága miatt is aggasztó. A Pénzcentrum arról írt, hogy 72 évre kellene emelni a nyugdíjkorhatárt a következő évtizedekben ahhoz, hogy ne mondjon teljesen csődöt a rendszer.

Mit ne tegyen a gyerek, ha egyedül marad otthon?

Egy bejegyzés a közösségi oldalon arról, hogy a gyerek egyedül van otthon - akár ez is csalogató lehet a betörőknek. A nyári vakáció veszélyeire figyelmeztet a rendőrség. A szakemberek szerint nincs szabály arra, hány éves kortól lehet egy gyereket felügyelet nélkül hagyni, de ha így dönt a szülő, alaposan fel kell készíteni a hirtelen jött önállóságra.

Bérek: Nagyobb lett a különbség

Majdnem csak felét viszik haza Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a budapesti átlagfizetésnek - a KSH szerint. Egy év alatt több mint tizedével emelkedett a különbség a legmagasabb és a legalacsonyabb keresetű régió között. A fővároson kívül csak Győr-Moson-Sopronban haladják meg a fizetések az országos átlagot.

Közel duplájára drágult a meggy a tavalyi árához képest

Közel duplájára drágult a meggy a tavalyi árához képest. A Híradónknak nyilatkozó termelő szerint idén eleve kisebb volt a termés, és a helyzeten tovább rontott a tavaszi fagy, majd az aszály. Kecel környékén is csak a szokásos mennyiség fele termett, a szüret már csak 10 napig tart.

Családi ház udvarára zuhant egy motoros siklóernyős

Családi ház udvarára zuhant egy motoros siklóernyős szombaton délután a Békés megyei Mezőberényben. A szerkezet motorja a szemtanúk szerint ereszkedés közben leállt, ez okozta a zuhanást. A siklóernyőt vezető férfi csak könnyebb sérüléseket szenvedett, de kiderült, hogy részeg volt. A rendőrök eljárást indítottak ellene.

Megerőszakolták a fiát, majd azzal nyugtatták az anyát, hogy „a gyerek jól érzi magát”!

A gyerek jól érzi magát - ezzel akarták nyugtatni az anyát, miután közölték vele, hogy 11 éves fiát megerőszakolták. Csütörtökön számoltunk be arról, hogy a Békés megyei Speciális Lakásotthonban egy 16 éves szintén ottlakó fiatal a gyanú szerint megerőszakolta a kisfiút. A helyiek szerint a bentlakó gyerekek rendszeresen kimennek az utcára, és előfordult, hogy összeverekedtek, vagy másokra támadtak.

Óriási lángokkal égett a békéscsabai malom

Szörnyű tragédia - így fogalmaztak azok a helyiek, akik kedden a közelből nézték végig, ahogy porig ég a csaknem száz éves malom Békéscsabán. A város egyik jelképének számító épület délután gyulladt ki és hatalmas lángokkal égett. Néhány órával később leszakadt a tető és a hat emeletes épület szintjei egymás után omlottak össze.

Kevés bölcsőde épült eddig

Lassan halad a beígért bölcsődefejlesztés a KSH friss tanulmánya alapján. Kevesebb, mint hétszázzal nőtt a férőhelyek száma egy év alatt, most valamivel több, mint 47 ezer van. A kormány 70 ezer gyereknek ígér ellátást 2021 végéig. A családügyi államtitkár azt mondja, az uniós finanszírozás, az időigényes pályázati rendszer hátráltja a bővítést. A szakszervezet szerint viszont az önkormányzatok nagy része nem érdekelt az új bölcsődékben.

 

Békéssámsonon ma 30,9 Celsius-fokot mértek

Megdőlt a napi melegrekord: Békéssámsonon pénteken 30,9 Celsius-fokot mértek, ami fél fokkal magasabb az eddigi csúcsnál. Országszerte nyárias volt az idő. Estétől azonban hidegfront érkezik, ami több mint tíz fokkal veti vissza a hőmérsékletet. Ez megviseli a krónikus betegek és a gyerekek szervezetét, és sok kismamánál beindíthatja a szülést.

 

400 forintra drágult a benzin!

A legkeresettebb üzemanyag literenkénti átlagára 58 forinttal emelkedett máig alig több mint két hónap alatt. Most olcsóbb a benzin Ausztriában, mint nálunk. A GKI Gazdaságkutató úgy számol, heteken belül 420 forintot kérhetnek majd az üzemanyagok literjéért Magyarországon.

Hős rendőr mentett ki két embert az égő házból

Égő házából mentett ki egy 86 éves asszonyt, és a segítségére siető szomszédját egy rendőr Körösladányban! Vasárnap délután gyulladt ki egy családi ház a Békés megyei településen, a lángokat a szomszéd vette észre. Hívta a rendőröket, miközben többen segíteni próbáltak. Az egyik szomszéd bement a füsttel teli házba, az ablakon át próbálta az idős asszonyt kijuttatni, de sikerült neki. A járőr utánuk ment, mindannyian megmenekültek.

Húsz év a kegyetlen unokának

Húsz év börtönre ítélte első fokon a Gyulai Törvényszék azt a 37 éves nőt, aki másfél éve Sarkadkeresztúron megölte nagyanyját. Az unoka pénzt akart, de nem kapott. Ezután keresett egy baltát, majd kegyetlenül végzett az idős asszonnyal, a holttestet egy kukába tette.

Egymás után fogták a gyorshajtókat a Speed Maratonon

Egymás után fogták a gyorshajtókat a rendőrök a Speed Maratonnak nevezett országos akcióban, pedig a mérések helyét előre közölték. Reggel 6 óra óta ott is traffipaxolnak, ahol azt a környéken lakók kérték. Szegeden egy általános iskola közelében mérték az autósokat, Békéscsabán pedig egy vasúti felüljárónál. A rendőrök szerint a legtöbb balesetet a gyorshajtás okozza. Az országos sebességmérési akció csütörtök reggelig tart.

Egértetem ürülék, penész a húsüzemben

Egértetem, ürülék, penészes falak, rozsda mindenütt - ezt találták az élelmiszerbiztonsági hivatal ellenőrei két Békés megyei húsüzemben is. A helyszínen videót is készítettek. A két üzemben összesen hét tonna ismeretlen eredetű hústerméket vontak ki a forgalomból. Az üzemek működését azonnal felfüggesztették, a cégek súlyos bírságra számíthatnak.

21%-kal kevesebbet keres egy nő Magyarországon

Ötödével kevesebbet keresnek a nők, mint a férfiak Magyarországon. Először közölt nemek szerinti átlagbért a KSH, a férfiak bruttója megközelíti a 377 ezer forintot, a nőké viszont a 312 ezret sem éri el. A GKI szerint hiába több a nők között a diplomás, ők is a rosszabbul fizetett szakmákban dolgoznak. Az egyik legnagyobb állásportálnál pedig azt mondják, a nők már az állásinterjún kevesebbet kérnek, mint a férfiak.

 

Lézerrel vakítottak el egy tanuló pilótát Békéscsabán

A pilóta éjszakai repülésre indult oktatójával. Már 300 méter magasan jártak, amikor egy férfi lézerrel elvakította. Az oktató vette át a kormányt, azonnal visszafordultak a reptérre. Olyan pontosan meg tudták mondani a lézerezés helyét, hogy a rendőrök megtalálták a férfit. A reptér vezetője szerint a lézerezés életveszélyes helyzetet okozhat!

Az áfa csökkenhet, az árak nem

A Szállodaszövetségnél azt mondják, fejlesztésekre és béremelésekre kell a pénz. Az állami turisztikai ügynökség szerint forgalmi adó csökkentés jöhet, miután csak a SZÉP-kártya forgalom majdnem a duplájára emelkedhet - a cafetéria átszabása után. A Szállodaszövetség szerint átlagosan 2-3%-os drágulásra kell számítani idén.

Budapesten költötték a legtöbbet

Több mint kétszer annyit hagytak a boltokban a budapestiek, mint a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében élők tavaly. Egy átlagos fővárosi majdnem 120 ezret, egy észak-alföldi viszont alig több mint 50 ezret költött havonta - ezt a Blokkk.com számolta ki a KSH adataiból. Ott vásároltak kevesebbet, ahol kevesebb jutott rá a GKI Gazdaságkutató szerint. Az átlagbérek közötti különbség is fokozódott.

 

Kettészakadt az ország időjárása

Keleten napos idő, és akár 20 fok, nyugaton néhol 10 fok alatti hőmérséklet. Kettészakadt az ország időjárása. A hirtelen változás nemcsak a frontérzékenyeket, a különböző betegségektől szenvedőket is megviseli. De az előrejelzések szerint hamarosan mindenhol beköszönt az igazi tavasz.
Leadkép: Németh Csilla

Akár 15 millióba is kerülhet a felújítás az új falusi CSOK-kal

Akár 15 milliót kell majd felújításra költeniük a 3 gyerekeseknek, ha használt házat vesznek az új falusi CSOK-kal - így számol az Építési Vállalkozók Szakszövetsége. Szerintük többnyire leromlott állapotú, korszerűtlen épületek sorakoznak a községekben. Csütörtökön derült ki, hogy végül 5 millió forint állami támogatás jár majd használt ingatlan vásárlásához, illetve további legfeljebb 5 millió felújításhoz az elnéptelenedő kistelepüléseken.

Szabályokkal a vadászbalesetek ellen

Szigorú szabályokat kell betartaniuk a vadászoknak, hogy elkerüljék a tragédiákat, mondta Híradónknak egy szakértő. Szóládnál egy 52 éves férfit lőtt le véletlenül vadásztársa, egy rendőr. A baleset a vadászat után történt, amikor hazafelé készülődtek.

 

Milyen házra elég a falusi CSOK?

Jobbára felújításra szoruló ingatlant vásárolhatnak a családok az új falusi CSOK-kal. Leromlott és korszerűtlen a községi házak általános állapota a statisztikai hivatal adatai alapján. A 3 gyereket vállalók sok felé használt otthonhoz juthatnak a 10 milliós támogatással, de több milliót kell majd felújításra költeniük - a Híradónk által megkérdezett szakértők szerint. A Miniszterelnökség államtitkára ma azt mondta, a falusi élet nem járhat az életminőség romlásával.

 

Drágulást hozhat az akcióterv

Drágulhatnak az ingatlanok és a 7 személyes autók a családvédelmi akcióterv miatt - a friss piaci elemzések szerint. A Duna House úgy számol, csak az új támogatások hatására egymillió forinttal emelkedhet év végéig egy átlagos, most 30 milliós budapesti lakás ára. A pénzügyminiszter szerint viszont nem okoznak majd drágulást a múlt vasárnap bejelentett intézkedések.

Családi tragédia történt Vésztőnél

Vésztőnél családi tragédia történt: egy 61 éves férfi, 25 éves fia és sógora halt meg, miután kisteherautójukkal fékezés nélkül fának ütköztek csütörtökön este. Nagybajom közelében egy 14 éves fiú és egy 44 éves férfi vesztette életét, amikor frontálisan ütköztek egy kisbusszal. Ma délelőtt még két halálos baleset történt, Zala megyében és Tolna megyében is egy-egy fiatal sofőr halt meg.

 

Nem minden 40 alatti, házas asszonynak jár majd a kamatmentes kölcsön

A banki költségeket is az állam állja majd a vasárnap bejelentett, akár 10 milliós életkezdési hitelhez. Újabb részleteket árult el a családügyi államtitkár. Nem minden 40 alatti, házas asszonynak jár majd a kamatmentes, szabad felhasználású kölcsön, hanem csak az új gyereket vállalók kaphatnak belőle. Novák Katalin azt mondta, 5 éven belül kell gyereket szülni, különben visszamenőleg is kamatot fizettetnek majd a tartozásra.

Három halálos baleset egy nap alatt

Három halálos baleset 24 óra alatt! Pest megyében egy idős házaspár halt meg, amikor kocsijukkal szemből jövő kamionnak csapódtak. Velük utazott a fiuk is, akit súlyos sérüléssel vittek kórházba. Békés megyében is a szemből jövőnek ütközött egy autó.

Az új gyár miatt bezár a régi

Egy gyárat nyitnak, egyet bezárnak. A kormány 350 új munkahely létesítésével indokolta, miért támogatta több, mint négymilliárd forinttal a Hunent Zrt. mélykúti szárnyasfeldolgozójának felépítését. Csakhogy a cég ezzel egy időben bezárja mezőkovácsházi gyárát, mert a termelést átviszik Mélykútra. A vállalat elnöke azt ígéri, ha sikerül felújítani, újra nyitják az üzemet. 

Kevés és drága a krumpli

Kevés van belőle és nagyon drága - majdnem kétszer annyit kell fizetni a burgonya kilójáért, mint tavaly ilyenkor. A Világgazdaság írt arról, hogy legfeljebb február közepéig tart ki a hazai burgonyatermés. A tavalyi aszályos időjárás miatt jóval kevesebb burgonya termett itthon és külföldön is, így többet is kell fizetni érte. A szakértők szerint júliusig nem csökkennek az árak.

Az összes dolgozót elküldték Szarvason

400 embert küldtek el a Szarvasi Vas- és Fémipari Zrt-től. Az 1952 óta működő cég kávéfőzőiről és lámpáiról volt ismert. Tavaly kétmilliárd forintot költöttek új üzemcsarnokra és gépekre, mert évi egymillió lámpára kaptak megrendelést az Ikeától. Most azonban bezárt a gyár, a cég azt közölte, súlyos likviditási gondokkal küzd. A kormány elhelyezkedési segítséget ígért az elbocsátott dolgozóknak. 

Túl korán tehette le a gépet

Elnézte a leszállópályát, ezért orral a földbe csapódott egy kisrepülő tegnap este Békéscsabán. A balesetet a pilóta hibája okozhatta, aki még a leszállópálya előtt letette a gépet. Nem sérült meg, más nem utazott a fedélzeten.

Lopott cipőben ment lopni

Lopott cipőben ment lopni az a férfi, aki a gyanú szerint több helyre is betört egyetlen éjszaka alatt Gyulán. Először az öregek otthonába jutott be, ahonnan néhány ezer forintot és egy cipőt vitt el. Erre cserélte le a sajátját, azért, hogy az újabb betörésnél megtévessze a nyomozókat. De egy nap alatt elfogták.

Még nem érkezett meg a kormány által beígért tűzifa

Hiába ígérte meg a kormány a választási kampányban, a fűtési szezonra nem érkezett meg a 12 ezer forintnyi tűzifa annak a 372 ezer háztartásnak, akik ezt igényelték. Bár az igénylés már október 15-én lezárult, a kormány csak decemberben utalta el a pénzt az önkormányzatoknak, azoknak pedig még a fa beszerzéséről is gondoskodniuk kell.

Drágulást hozhat a minimálbér-emelés

Hiába csökkenhet a munkaadói járulék, a Híradónknak nyilatkozó vállalkozók mégis áremelésre készülnek. A Portfólió kiszámolta, 1 millió 1 százezer dolgozót érint Magyarországon az idei 8%-os kötelező bérfejlesztés, minden negyedik munkavállalót. Békés megyében foglalkoztatják arányaiban a legtöbb minimálbérest, kétszer annyit, mint Budapesten.

Egyre több az influenzás beteg országszerte

Decemberben egy hét alatt 11 ezren fordultak orvoshoz influenzának tűnő megbetegedéssel - ezt az országos tisztifőorvos mondta. A szakember szerint mivel a járvány általában január végén kezdődik, most még időben van, aki be akarja oltatni magát. Az ingyenes oltások már a háziorvosoknál vannak.

CO-mérgezés: rendőrségi nyomozás

Nyomoz a rendőrség a dévaványai szénmonoxid mérgezés miatt. Azt vizsgálja a szakértő, hogy ki és mikor nyúlt hozzá a gázkazánhoz, mitől romolhatott el a berendezés. Az 56 éves apára és 24 éves fiára kedden találtak rá. 

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való