KERESÉS search-close

"Major Eszter" szerzővel ellátott tartalmak

Major Eszter

Major Eszter által létrehozott tartalmak (68):

Megakadályozták a gázóra leszerelését

Megakadályozták a gázóra leszerelését a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség tagjai a szervezet által fenntartott 8. kerületi hajléktalanszállón. A Nemzeti Közművek szakemberei tartozás miatt akarták elvinni a készüléket. A közösségnek összesen 30 milliós rezsitartozása van. Vezetőjük, Iványi Gábor azt mondja, szándékosan akarja őket térdre kényszeríteni a kormány, miközben az állam 6 milliárd forintot nem fizetett ki nekik. A fidesznél azt mondják, más szociális intézmények nem halmoznak fel tartozást.

Vidnyánszky félreáll, ha csak az ő személye az akadály

Ha ő lesz az akadálya az álláspontok közeledésének, akkor félre fog állni - ezt nyilatkozta Vidnyánszky Attila a Demokrata című hetilapnak. Közben a HVG arról írt, hogy Vidnyánszky mellett az általa vezetett szervezet: a Magyar Teátrumi Társaság sem állt ki. Ezt megerősítette Híradónknak a szervezet egyik névtelenséget kérő tagja. Ő azt mondta: Vidnyánszky Attilát megtörték az elmúlt hetek. Már 17. napja tart a hallgatók egyetemfoglalása a Színművészetin.
Szabó Győző ide kattintva elmondja, mit gondol az SZFE körül kialakult helyzetről.

Vegyes a fogadtatása az új nagykörúti kerékpársávoknak

A főváros vezetése augusztus végén döntött úgy, hogy visszakapják a kétszer két sávot az autósok a Petőfi Híd és a Blaha Lujza tér között. Az új festések valahol a járdára, másutt az eddigi parkolósávra irányítják a kerékpárosokat. Az új megoldással a Kerékpárosklub és az Autóklub sem elégedett.

Nem lesznek hagyományos órák és osztályok, a blokád viszont marad az SZFE-n

Elindul a tanév a Színművészetin, de kicsit másként. A tanárok és a diákok tanköztársaságot alapítottak: a következő két hétben nem lesznek jelenléti ívek, hagyományos értelemben vett órák, és osztályok. A blokádot viszont fenntartják addig, amíg nem teljesülnek a feltételeik. Az innovációs miniszter azt kérte a hallgatóktól: alakítsanak ki párbeszédet a kuratóriummal. 

Rendhagyó nyílt nap: Az utcán tartottak előadásokat az SZFE volt és jelenlegi oktatói

Rendhagyó nyílt napot tartottak a Színház és Filmművészeti Egyetemen. Mivel az intézmény még mindig hallgatói blokád alatt van, volt és jelenlegi oktatók az utcán tartottak előadásokat. A hallgatók ezzel azt akarták megmutatni: ők nem egy zárt közösség. Híradónk kérdésére cáfolták Vidnyánszky Attila kijelentését is, aki az Origonak azt nyilatkozta: a hallgatókat manipulálják és az Amnesty International már nyáron egy táborában felkészítette egy részüket a tiltakozásra.

40%-kal drágultak a balatoni szállodák

Majdnem 40%-kal drágultak a balatoni szállodák idén júliusra tavalyhoz képest. Egy szoba átlagosan nettó 26 ezer forintba került - derül ki a KSH adataiból, amit a Szállodaszövetség tett közzé. Májusban 85 milliárd forint állami támogatást kaptak a vidéki szállodák fejlesztésre és felújításra. A miniszterelnökséget vezető miniszter kérdésünkre azt válaszolta: lehetséges, hogy a jövőben feltételekhez kötik majd a támogatásokat.

Távoktatás egyre több iskolában

Tömeges iskolabezárásoktól tart a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. Az EMMI tájékoztatása szerint a koronavírus-járvány miatt már 53 helyen van távoktatás, ebből 10 iskolában az egész intézményben. A szülők aggódnak, sokaknak ugyanis az elmúlt hónapokban elfogyott a szabadsága, így kérdéses, hogy hogyan tudnak otthon maradni kisiskolás gyerekükkel.

411-gyel nőtt az igazolt koronavírusos betegek száma

Két beteg meghalt és 411-el nőtt az igazolt koronavírusos betegek száma szerdára. Az elmúlt egy napban több mint 8300 tesztet végeztek, vagyis nagyjából minden huszadik mintavétel lett pozitív. Van, aki négy napja vár a teszteredményére, amit 2 napon belül kellene megkapni. Az országos tisztifőorvos azt közölte, növelik a kapacitást, a minták szállításához minden olyan egészségügyi járművet szolgálatba állítanak, ami nincs használatban.

A buszsofőrt is megbüntethetik, ha maszk nélküli utast enged fel a járatra

Akár 100 ezer forintos bírságot is kaphat az a volánbusz sofőr, aki maszk nélküli utast enged fel a járatra - tudta meg az ATV.

Maszk a rajtnál és lázmérés – így indult a Wizz Air félmaraton

Covid-nyilatkozat, kötelező maszk a rajtnál és lázmérés - idén ilyen feltételek mellett tartották a Wizz Air Félmaratont a fővárosban. Létszámkorlátozás nem volt. Igaz, enélkül is csak feleannyi versenyző nevezett, mint szokott. Akik indultak, azt mondták: mindenképp le akarták futni a 21 km-es távot.

Színészek, költők és írók álltak ki az SZFE mellett

Folytatódnak a tiltakozások a Színművészeti Egyetem átalakítása miatt. Pécsett színészek, Budapesten költők és írók álltak ki az Egyetem tanárai és oktatói mellett. Köztük Grecsó Krisztián, aki az RTL Híradónak azt mondta: nem lehet érdektelenül figyelni azt, ami a színművészeti körül folyik. Az egyetem doktori tanácsa szerint Vidnyánszky Attila egy nyilatkozata miatt alkalmatlan arra, hogy a kuratóriumot vagy bármilyen oktatási intézményt vezessen. A kuratóriumi elnök viszont úgy látja: új vezetést kell az egyetem élére választani.

SZFE: Áthidalhatatlan szakadék a kuratórium és az oktatók között

Hallgatói őrséget szerveztek a diákok a Színház és Filmművészeti Egyetem épületében, amit kedden foglaltak el. Azt mondják, nem engednek, amíg nem állítják vissza az intézmény függetlenségét. Az egyetem lemondott vezetői találkoztak az új kuratórium elnökével, Vidnyánszky Attilával, de szerintük áthidalhatatlan a szakadék a kuratórium és az oktatók között.

A kivételezést kifogásolja az Európai Bizottság

Magyarország nem tehet különbséget az Európai Unió állampolgárai között - erre figyelmeztette az Európai Bizottság a magyar kormányt. Azt kifogásolják, hogy a visegrádi országok állampolgárai: a csehek, a lengyelek és a szlovákok beléphetnek Magyarországra, míg a többiek nem.

A szabályok betartásán múlik, hogy mennyire biztonságosan rendezhető meg a Szuperkupa-döntő

Biztonságosan megrendezhető Budapesten a labdarúgó Szuperkupa-döntő - mondta Híradónk kérdésére Merkely Béla. A Semmelweis Egyetem rektora szerint viszont minden a szabályok szigorú betartásán múlik.  A Miniszterelnökség vezetője pénteken azt közölte: a tervek szerint 6 ezer külföldi szurkolót engednének be. Őket a repülőtérről egyből a Stadionba szállítanák, és el is különítenék. A nemzetközi szövetség még nem bólintott rá a javaslatra.

Rekordot döntött a koronavírusos betegek száma Magyarországon!

Egy nap alatt 292 új fertőzöttet regisztráltak. Ez majdnem tízszeres növekedés a hét elejéhez képest. A Semmelweis Egyetem rektora szerint megérkezett Magyarországra a 2. hullám, ráadásul hetekkel hamarabb, mint ahogy arra számítottak. Merkely Béla az RTL Híradónak arról is beszélt: csak reménykedni lehet, hogy a második hullám enyhébb lesz, mint az első, egyelőre ugyanis döntően a fiatalok kapják el a vírust, akiknek a szervezete könnyebben legyőzi a kórt.

Régi térképeket böngészhetünk az Országos Széchenyi Könyvtár jóvoltából

Csaknem ezer régi térképet tett online hozzáférhetővé az Országos Széchenyi Könyvtár. A térképek javarésze a 17., 18. században készült, de vannak régebbi, akár félezer éves darabok is. Javarészük eddig a nagyközönség számára csak nagyon nehezen volt elérhető. Mostantól bárki, bárhonnan letöltheti ezeket a Földabrosz nevű portálról - méghozzá ingyen.

Magyar dokumentumfilm nyert díjat a Krakkói Zöld Film Fesztiválon

Egy magyar dokumentumfilm, a Szolgalelkű óriások nyerte el a Krakkói Zöld Film Fesztivál közönségdíját. A film a thaiföldi turizmusban dolgoztatott elefántok sorsát mutatja be. Az alkotók azt szerették volna bemutatni, hogy az állatok milyen kiszolgáltatottak és a turisták sokszor nem is tudják, hogy hogyan kínozzák és idomítják azokat, azért hogy egy egy jól sikerült kép készülhessen.

Újabb bírálatok Vidnyánszky Attila kinevezése miatt

Cserhalmi György a Klubrádióban, Szinetár Miklós pedig a válaszonline-nak mondta el véleményét a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának elnökéről. Az egyetem szenátusa pedig azt kérdezi tőle, hogyan képzeli el a kölcsönös tiszteleten alapuló szakmai párbeszédet. Vidnyánszky Attilát hiába kerestük.

A helyiek szerint lezárhatják a Balaton déli partjának egyik legnépszerűbb strandját

A helyiek szerint lezárhatják a Balaton déli partjának egyik legnépszerűbb strandját, a Club Aligát a látogatók elől jövőre. Egy kormányrendelettel nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá minősítették az üdülőközpont fejlesztését. Ez civilek egy csoportja szerint lehetővé teszi, hogy a strandot, a kikötőt és a sétányt is csak a Club fizető vendégei használhassák.

Életre kelt az Aranyvonat ereklyeszállító kocsija

Életre kelt az Aranyvonat ereklyeszállító kocsija. Az eredeti szerelvény 1938-ban Szent István halálának 900. évfordulóján járta körbe először az országot a Szent Jobbal, néhány év után azonban nyoma veszett. A rekonstruált díszkocsit a Vasúttörténeti Parkban mutatták be az államalapíás ünnepén. A tervek szerint a díszvagon jövőre ismét útjára indul, és szentek ereklyéit viszi körbe az országban.

Új forgalmi rend, dühös autósok

Sok autós dühöngve fogadta, hogy megváltozott a forgalmi rend a belvárosban. Belső Erzsébetvárosban ugyanis új forgalom csillapított zónát alakítottak ki. Az autókat nem tiltották ki, de több utcában megfordították a forgalom irányát, behajtani tilos táblákat tettek ki és parkolóhelyeket számoltak fel kísérleti jelleggel. Ennek sokan nem örülnek, a kerület polgármesetere szerint viszont csak így lehet élhetőbbé tenni a belvárost.

Nagyon drága a balatoni nyaralás

Szinte ugyanannyit kell fizetni egy szingapúri luxushotelben, mint egy tapolcai szállodában. Erről írt egy utazásokkal foglalkozó blogger. A Szállodaszövetség elnöke szerint átlagosan 10 százalékkal drágultak a magyar szállodák a tavalyhoz képest. Ennek ellenére a Balaton lehet a nyertese a koronavírus járványnak. A főszezonban 70-90 százalékos foglaltsággal működnek a hotelek, a hosszúhétvégén pedig teltházra számítanak.

Patak lesz a Tiszából?


szerző:
2020.08.05. 18:27
Patak lesz a Tiszából?

Patakká apadó Tisza, víz- és élelmiszerválság - kutatók szerint ez várhat Szegedre 30 év múlva, ha az emberek nem vigyáznak jobban a környezetükre. A szegedi kutatók és egyetemi tanárok bevonásával készült riasztó jövőképpel a helyi önkormányzat azt szeretné elérni, hogy megváltozzon az emberek szemléletmódja, és párbeszéd indulna például arról, ők hogyan képzelik el a város jövőjét.

A mandulás, birsalmás Kíváncsiság lett az ország tortája

Kíváncsiság, és Szentivánéji álom: mindkettő egy-egy torta neve. A mandulás, birsalmás Kíváncsiság lett az ország tortája. A meggyes, csokis Szentivánéji Álom pedig a cukormentes torták versenyét nyerte meg. A Szent István napi kenyeret egy hajdúsági pékségben gyúrták meg. Az év Innovatív kenyerének készítői pedig rozmaringot használtak a sütéshez. A tortákat és a kenyereket augusztus 19-től árulják.

Több településen rossz a levegő a magas ózonkoncentráció miatt

16 településen rossz a levegő a magas ózonkoncentráció miatt. Ez leginkább az idősekre, a légúti betegségekben szenvedőkre és a gyerekekre lehet veszélyes. Az úgynevezett nyári szmogot a meleg és az autók kipufogógáza okozza. Köhögést, nehézlégzést, az asztmásoknál fulladást eredményezhet. A híradónak nyilatkozó háziorvos azt mondja: a legmelegebb órákban vagyis 11 és 3 óra között érdemes otthon maradni és kerülni a napsütést.

Büntetőfékeztek az ellenőrök

Büntetőfékezéssel állítottak meg jegyellenőrök egy távolsági buszt nem messze Dunaújvárostól. Az akciófilmbe illő jelenetről először a Blikk írt. A Volánbusz sofőrje szerint az ellenőrök kocsijukkal először le akarták szorítani az útról az utasokkal teli buszt, majd amikor ez nem sikerült, elévágtak és vészfékezésre kényszerítették. A rendőrség közúti veszélyeztetés gyanúja miatt nyomoz.

Szombattól fizetni kell a koronavírus tesztekért azoknak, akik piros vagy sárga országból térnek haza

Szombattól fizetni kell a koronavírus tesztekért azoknak, akik a járvány miatt veszélyes, vagyis sárga vagy piros országból térnek haza és nem akarják megvárni a kéthetes karantén végét. A híradónak nyilatkozó háziorvos szerint ők augusztustól már nem is kérhetik a tesztet, csak ha valaki tüneteket mutat. A híradó által megkérdezett oltóközpontokban átlagosan 30 ezer forintot kell fizetni a tesztekért, de házhoz is mennek, akkor dupla ennyibe került a mintavétel.

Tagadják a szexuális zaklatást

Letartóztatták a kerepesi szülőket, akik a gyanú szerint szexuálisan bántalmazták saját kiskorú gyermekeiket. A rendőrök szerint a nagymama biztatására tették, őt is letartóztatták, mindannyian tagadnak. Az eset 2017-ben történhetett, amikor a négy gyerekek már egy éve nevelőszülőknél élt, mégis hazaengedték őket egy időre. Két évvel később az egyik nevelőszülő bejelentése alapján indult eljárás.

Rendszeresen zaklathatta szexuálisan saját négy kiskorú gyermekét egy kerepesi házaspár

A gyanú szerint az egyik nagyszülő biztatására molesztálták a gyerekeket. A legkisebb gyerek akkor még csak 2, a legnagyobb pedig 6 éves volt. Az eset még 2017 nyarán történt, pedig a gyerekek akkor már egy éve nevelőszülőknél éltek. A nyomozás 2019 őszén indult. A szülőket és a nagyszülőt most vették őrizetbe szexuális bántalmazás és kiskorú veszélyeztetése miatt.

A legszigorúbb szabályozást akarják

Olyan szigorú szabályozást akarnak a pedofiliával kapcsolatos bűncselekményeknél, amit csak a nemzetközi jog lehetővé tesz - ezt mondta az RTL Híradónak az igazságügyi államtitkár. Völner Pál arra nem adott egyértelmű választ, hogy szigorítják-e az átvilágításokat azután, hogy Kaleta Gábor, volt limai magyar nagykövetet elítélték gyermekpornográfia miatt. Felfüggesztett büntetést kapott, miután laptopján 19 ezer, főként kislányokról készült felvételt találtak. 

Hop on, hop off hajójárat indul a Dunakanyarban

Két új hajójárat indul a Dunkanyarban péntektől: Esztergom és Zebegény, illetve Szentendre és Visegrád közt. A járatok a Dunakanyar több településén is megállnak. A hajókon napijeggyel lehet utazni, ennek ára egységesen 500 forint lesz.

A főváros szerint kormányközeli civilek hekkelték meg a Liget-rojektről indított felmérést

A főváros szerint kormányközeli civilek hekkelték meg a Liget-projektről indított online lakossági egyeztetést. A Liget-projekt vezetője szerint viszont csupán a fővárosnak nem tetszik a végeredmény, amely alapján az emberek többsége az eredeti terveket támogatja. Baán László azt mondta: a főváros ezt nem akarja figyelembe venni és továbbra is befagyasztaná a projektet. A Városliget jövőjéről két hétig lehetett üzenni Budapest vezetésének.

Magyar túrázó vesztette életét a Medve-szurdokban

Meghalt egy ötvenéves magyar nő szerdán az ausztriai Medve-szurdokban, amikor szikladarabok zuhantak az éppen ott túrázókra. A lezuhanó kövek leszakították a falépcsőt, amin a turisták álltak. A magyar nő a mélybe zuhant és szörnyethalt. A nő a férjével indult túrázni, ő úgy tudjuk, jól van. A másik áldozat egy 21 éves osztrák nő. A Medve szurdok az egyik legnépszerűbb osztrák kirándulóhely. Csak néhány hete nyitották meg újra, előtte karbantartási munkákat végeztek.

A Passió karamell lett az év fagyija

A marakujás karamelles fagylaltot egy balatonfüredi cukrász találta ki. Idén 13 fagyi került be az országos verseny döntőjébe. A cukrászok különleges alapanyagokból dolgoztak: volt, amibe krumpli, chili, sőt még olyan is, amibe balzsamecet is került.

Egyelőre nem várnak sok nézőt a mozik

A legnagyobb mozikomplexumok is kinyitottak. A forgalom egyelőre nem a régi, pedig a mozik üzemeltetői azt mondják: mindent megtesznek, hogy a nézők biztonságban érezzék magukat. Közben lassan itthon is újraindul a filmgyártás. Az egyik legnagyobb magyar filmstúdióba már megérkeztek az amerikai filmesek. Nem kell karanténba vonulniuk, de folyamatosan tesztelik őket.

Műanyagmentes júliust!

Próbáljunk lemondani az eldobható műanyagokról - ezt üzenik a műanyagmentes július résztvevői. Éttermek, boltok is csatlakoztak a kezdeményezéshez. Közben a parlamentben szerdán vitáznak az egyszer használatos műanyagok betiltásáról. A korábbi javaslatot, amely már jövő januártól tiltotta volna például a nejlonzacskókat, módosították. Ha elfogadják a szabályozást, 2021 közepétől lép majd életbe.

Gyógyszerek az ivóvízben: „pánikra nincs ok”

Több mint 32 féle gyógyszer hatóanyagát mutatta ki a budapesti ivóvízben egy magyar kutatócsoport. Fájdalomcsillapítót, antidepresszánst, és hormonokat is találtak a Dunában. A kutatók és a vízügyi szakemberek szerint noha az eredmény első hallásra ijesztő lehet, a budapesti csapvízzel nincs semmi gond. Ugyanis olyan kis mennyiségről van szó, hogy egy embernek 10 ezer évig kellene csapvizet innia ahhoz, hogy egyetlen tablettányi hatóanyag bekerüljön a szervezetébe.

Majdnem egymillió forintot kapott egy siófoki hajléktalan egy ismeretlentől

Az idős és beteg férfi márciusban került utcára, miután kirúgták a munkahelyéről. Egy nő megsajnálta és úgy döntött, a Facebookon kér segítséget a nevében. Néhány órával később egy fiatal férfi odasétált a parkban ülő hajléktalanhoz, egy zacskóban 980 ezer forintot adott a kezébe, majd elsétált.

Fokozatosan nyitnak újra a mozik, színházak

Kinyitottak a mozik, újra be lehet ülni vetítésekre - elvileg. A legtöbb mozi ugyanis továbbra is zárva tart. A fővárosban két helyen nyitottak ki. Sokan ott sem voltak, pedig létszámkorlátozás nincs és még maszkot felvenni sem kötelező, csak ajánlott. Az üzemeltetők addig nem is számítanak nagy forgalomra, amíg meg nem érkeznek új amerikai filmpremierek. A mozikhoz hasonlóan a színházak is beengedhetnék a nézőket, de egyelőre kivárnak.

Gyűjtés indult a hétvégi vihar miatt bajbajutott családokért

Adománygyűjtés indult azokért a családokért, amelyeknek a házát tönkretette a hétvégi vihar a Fejér megyei Gyúrón. Vasárnap az egész falut elöntötte a villámárvíz. Többeket, köztük egy csecsemőt is a tűzoltóknak kellett kimenekíteniük. Senki sem sérült meg, de több millió forintos károk keletkezek. Egy háromgyermekes családnak az otthonát is el kellett hagynia, nem tudják. mikor térhetnek vissza. Ha Ön is szeretne segíteni, ide utalhat: Gyúró Község Önkormányzatának központi számlaszámára: 11736082-15364108. Kérjük, a közleménybe ezt írják be: "Árvíz2020". Ha készpénzzel vagy tárgyi adományokkal szeretne segíteni, írjon e-mailt az rtlhirek@rtl.hu címre!

Azonnal fizetnek a biztosítók a viharkárokra

Akár az egymilliárd forintot is elérheti a viharkárok összege hó végére- így számol a Magyar Biztosítók Szövetsége. A kárbejelentések folyamatosan érkeznek a biztosítókhoz. A legtöbbször beázások, megbontott vagy összedőlt tetők miatt. Egy Komárom -Esztergom megyei településen a házakba is betört az sáros víz.  Van, ahol emiatt most az összes bútort ki kell cserélni.

Átlagosan egy kilót híztak a magyarok a karantén alatt

Ez derült ki egy friss felmérésből. A kutatás vezetője szerint sokan legalább két hétre elegendő élelmiszert tartalékoltak otthon, és több figyelmet fordítottak az étkezések megtervezésére.

Átment a piroson a BKV-busz

Szabálytalankodó BKV sofőrt buktatott le egy autó fedélzeti kamerája. A busz fékezés nélkül hajtott át a piros lámpán, Budapest egyik forgalmas kereszteződésében. A felvételt az Indexnek küldték el, a BKV is csak így értesült róla. A sofőr ellen belső vizsgálatot indítottak.

Hamarabb lehet örökbefogadni

Felére csökkentik azt az időt, ami után örökbefogadhatónak nyilvánítanak egy gyereket. A gyermekjóléti szolgálatok egyesületénél azt mondják, így olyan szülők is elveszíthetik a gyermeküket, akik nem akarnak lemondani róla. A kormány szerint azonban az a legfontosabb, hogy ezek a gyerekek minél hamarabb családi otthonra találjanak.

Tiltakoznak a színművészeti hallgatói az egyetem átalakítása ellen

Tiltakoznak a színművészeti hallgatói az egyetem átalakítása ellen. Alapítványi kézbe adják. A hallgatók szerint ez az oktatás szabadságát veszélyezteti. A kormány viszont azt mondja, az egyetem működése elavult, ezért van szükség az átalakításra. A budapesti Corvinus Egyetem már egy éve alapítványi kézben van. Augusztustól újabb 6 egyetem alakul át ugyanígy.

Egyelőre marad a karantén horvátországi nyaralás után

Két hét karanténra kötelezik azokat, akik a szabadságukat Horvátországban akarják tölteni- egyelőre. Ma a miniszterelnökséget vezető miniszter elismerte, hogy nem életszerű a szabályozás, azonban szerinte járványügyi szempontból szükséges. Horvátország egy hete nyitotta meg a határait 10 uniós ország állampolgárai, köztük a magyarok előtt. A hazai utazási irodák bizakodnak, azok is szerveznek horvátországi utakat, akik eddig még nem. A szakszervezetek szerint viszont az idei nyár még nem a nyaralásról fog szólni.

Megölte majd kirabolta az ellenzék klímavédelemről szóló törvényjavaslatát a kormány a Párbeszéd szerint. Az ellenzéki képviselők szerdán a parlamentben leszavazták saját javaslataikat, azt mondják azért mert a kormány „kiherélte őket”. A zöldszervezetek is csalódottak a szerdán elfogadott klímatörvény miatt. Azt mondják: ezzel nem lehet kivédeni a klímaválság következményeit.

Drágultak a strandbelépők

Kevesebb szolgáltatás, változatlan árak - erre panaszkodtak többen az egyik budapesti strandon. A járvány miatt a strandok ugyanis csak szigorú szabályok mellett nyithattak újra. Sem a benti medencéket sem a szaunákat nem lehet használni. Az árak néhány helyen nőttek is, átalagosan 100-150 forinttal. A Balatonnál viszont van olyan strand, ahol 60%-kal drágult a felnőtt belépőjegy. Az üzemeltetők a koronavírus hatásaival magyarázzak az áremelést.

Mégis fizetni kell a terasz-használatért a fővárosi bulinegyedben

Az RTL Híradót több felháborodott vendéglős azzal kereste meg, hogy mégis fizetni kell a terasz-használatért a fővárosi bulinegyedben. Egy májusi kormányrendelet elvileg eltörölte egészen szeptemberig a közterület-használati díjakat. Erzsébetváros polgármestere szerint viszont nem egyértelmű a rendelkezés, ezért amíg a kormány nem pontosít, behajtják a díjakat.

Elmaradt a várt fogalom a budapesti éttermekben

Hiába nyithattak ki mától a fővárosi éttermek belső részei is, a várt forgalom egyelőre elmaradt. Ezt tapasztalta az RTL Híradó stábja. Volt, aki azt mondta: az újranyitás ellenére a forgalma ötödére esett vissza. Beszéltünk olyan vendéglátóssal, aki szerint az emberek még félnek a vírustól, azért nem mernek étterembe menni. Egy másik tulajdonos abban bízik: nyár közepére visszatérnek a vendégei.

Szerbiából hazatérve, nem lesz kötelező a kéthetes házikarantén

Meg van az első ország, ahonnan hazatérve, nem lesz kötelező a kéthetes házikarantén.

Megnyitottak, jött az ellenőrzés

Tiltakoznak a belvárosi vendéglátósok, mert este 10 után be kell zárniuk. A szabály nem új. Erzsébetvárosban ez már 2012 óta így van, az RTL Híradónak nyilatkozó étteremtulajdonos szerint azonban ezt eddig senki nem ellenőrizte. A vendéglátósok szerint a megmaradásuk a tét. A kerület polgármestere viszont úgy véli, nem időszerű a módosítás.

Strandok: kevesebb lesz a vendég

Online jegyvásárlás, kötelező papucs, és folyamatos fertőtlenítés. Kiderült, hogy mik lesznek a strandolás szabályai Budapesten. A beltéri medencés gyógyfürdők zárva maradnak. 5 strand nyithat ki, de csak szigorú szabályok mellett, az egyik ilyen, hogy a medencékben egy embernek 4 négyzetméternyi vízfelületet kell biztosítani.

Saját törvényjavaslatát vonta vissza a kormány az egyszer használatos műanyagok betiltásáról

Saját törvényjavaslatát vonta vissza a kormány az egyszer használatos műanyagok betiltásáról egy nappal azelőtt, hogy a parlament elé került volna. Több párt és a Greenpeace is megdöbbent a döntés miatt. A területért felelős minisztérium szerint csak halasztás történt, mert most az is fontos, hogy segítsék a járvány miatt nehéz helyzetbe került műanyagipari vállalkozásokat is.

Eufórikus hangulat Budapesten, az első szabad estén

Eufórikus hangulatban ünnepelték az újranyitást tegnap éjjel Budapesten. Két hónap után ez volt az első olyan este, amikor újranyithatott a szórakozóhelyek egy része. A kisgyermekes családok pedig a játszótereknek örültek ugyanígy. A budapesti enyhítések miatt a vendéglátógosok egy része fellélegezhet. A többieknek a főváros úgy segítene, hogy oda is kiadnak teraszengedélyeket, ahová eddig nem.

Januártól eltűnhetnek a boltokból az egyszerhasználatos nejlonzacskók

Januártól eltűnhetnek a boltokból az egyszerhasználatos nejlonzacskók. A tiltás a kisméretű, általában a pékáruk és a zöldségek csomagolására használt vékony zacskókra vonatkozik. A Greenpeace szerint ez jelentős előrelépés, a kereskedők azonban aggódnak, hogy mivel helyettesítik majd a nejlonzacskókat. A parlament jövőhéten szavaz a tervezetről.

Kukában, hideg vízzel mosakodott napokig egy koronavírus-gyanús nő

Egy szobai kukában, hideg vízben tudott csak mosakodni egy koronavírus-gyanú miatt a Korányi Kórház Covid osztályára került beteg. Erről először a 444 számolt be. A 40 éves nőt telefonon értük utól. Híradónknak azt mondta: élete legmegalázóbb élménye volt a kórházban töltött négy nap. Ez idő alatt ki sem léphetett az izolációs szobából, és orvos sem látta.

Budapesten csökkent, vidéken kicsivel nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma

Budapesten csökkent, vidéken - igaz csekély mértékben - de nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma. Bár az üzletekben mindenhol kötelező a szájmaszk, az újranyitott teraszokon pedig a másfél méteres távolság, híradónk tapasztalatai szerint ezt nem mindenhol tudták a hétvégén az emberekkel betartatni.

Vita a zenészek támogatásáról

Egymásnak estek a zenészek, miután nyilvánosságra került egy lista azokról, akik szociális támogatásért jelentkeztek. A pályázatot két jogdíjkezelő írta ki. Közülük az Artisjus majdnem 400 zenésznek adott fejenként 160 ezer forintot. Azt mondják: azokat akarták segíteni, akiknek a legtöbb koncertje maradt el. Sok zenész viszont úgy látja: nem azokhoz került a pénz, akik valóban rászorulnak.
Vastag Tamás is elmondta nekünk, hogy mit gondol a támogatás elosztásáról, ide kattintva nézheti meg hosszabban.

Kortárs kiállítás karanténban

A kortárs művészeket is megihlette a járvány. Müller Cecíliáról, a bezártságról és a magányról is készültek festmények az elmúlt hetekben. Ezeket rendhagyó tárlatban mutatja be az egyik belvárosi galéria. A kiállítás segíteni is szeretné a művészeket, akik nincsenek könnyű helyzetben, mióta a járvány miatt bezártak a galériák és elmaradnak az aukciók is.

Országszerte ellenőriznek majd

A rendőrség szerint a hétvégén is országszerte lesznek ellenőrzések, hogy kiszűrjék azokat, akik megszegik a kijárási korlátozásokat. Ezt válaszolták arra a kérdésünkre, hogyan akadályozzák meg, hogy a budapestiek tömegesen induljanak el a Balatonra vagy más fürdőkbe, kirándulóhelyekre. A hétvégén ugyanis már kora nyári idő lesz, a hőmérséklet elérheti a 28-29 fokot is.

Óvintézkedésekkel újranyitnak a szállodák

Több szálloda jelezte, hogy már hétfőn újranyitnak. Ezt elvileg megtehetik miután vidéken feloldották a kijárási korlátozást. Sok tulajdonos viszont tanácstalan, mert nem tudja, hogy milyen óvintézkedéseket kell tennie. Van, ahol azt mondják: a szobákat folyamatosan fertőtlenítik majd, máshol viszont csak félházzal indulnak el.

Nyáron még nem lesz teltház a szállodákban

Leghamarabb június közepétől indulhat be a forgalom a szállodákban, de az egészségügyi előírások miatt teltházra idén nyáron még nem lehet számítani - ezt mondta a híradónak a Szállodaszövetség elnöke. A kormány tegnap jelentette be, hogy hétfőtől Budapesten és Pest megyén kívül újranyithatnak a szabadtéri fürdők, és például azok az éttermek is ahol van kerthelyiség vagy terasz.

Rekordot döntött a szabálysértések száma a hétvégén

A rendőrök majdnem 2000 emberrel szemben intézkedtek, akik megsértették a kijárási tilalomra vonatkozó szabályokat – pedig a legnagyobb parkok ezúttal is zárva voltak a fővárosban. A legnehezebb helyzetben azok a kisgyermekes családok vannak, akik lakásban élnek, ugyanis a sportpályák és a játszóterek is zárva vannak. Egy budai hotel most úgy próbál segíteni, hogy saját játszótereit adja bérbe.

Már több mint kétszáz egészségügyi dolgozó kapott ingyen lakást civil

Már több mint kétszáz egészségügyi dolgozó kapott ingyen lakást civilektől. A Pihentesd a dokit mozgalom nem csak Budapesten, hanem több nagyvárosban is segíteni tudott az elmúlt hónapban. A közösség célja, hogy a koronavírus járvány miatt leterhelt egészségügyi dolgozók munkahelyükhöz minél közelebb tudjanak lakást találni.

Depresszió-gyógyszer a koronavírusra?

Áttörést hozhat a koronavírus gyógyításában egy magyar kutatócsoport szabadalma. A Semmelweis Egyetemen dolgozó csoport rájött arra, hogy egy depresszió kezelésére használt gyógyszerrel hatékonyan lehet kezelni a tüdőgyulladást, így akár a koronavírusos betegeken is segíthetnének. Első körben 100 koronavírusos betegen tesztelnék.

Díjnyertes magyar sajtófotók

Ismét van magyar díjazottja a világ legrangosabb sajtófotó pályázatának, a World Pressnek. Horváth Eszter majdnem négy hónapig követte nyomon egy északi-sarki expedíció munkáját, nem mindennap körülmények között: mínusz 40 fokos hidegben, vaksötétben dolgozott. Ő a 8. magyar aki hazaviheti a nemzetközi díjat. És kiosztották a Magyar Sajtófotó Pályázat díjait is- ezúttal online. A Nagydíjat Hajdú D. András a nagybányai cigánytelepen készült fotósorozata nyerte el.

A családokat és a párkapcsolatokat is kihívások elé állíthatja a járvány

Embert próbáló helyzet elé állíthatja a családokat és a párkapcsolatokat is a járvány. Sokan humorral próbálják oldani a feszültséget. Egy kétgyermekes bábszínész videói már milliós megtekintésnél tartanak - azt mutatja be bennük, hogy milyen nehézségekkel szembesülhet egy édesanya a járvány idején. A  híradó által megkérdezett szakember szerint most természetes, hogy az otthonokban kicsit több a feszültség és a vita, de vannak módszerek ennek az oldására.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való