KERESÉS search-close

"Serdült Szilvia" szerzővel ellátott tartalmak

Serdült Szilvia

Serdült Szilvia által létrehozott tartalmak (100):

Milliárdokkal tartoznak a kamupártok, elindultunk megkeresni őket

Nyolcezer forint kontra több mint kétmilliárd. Az első szám az az összeg, amit a tavalyi választásokon elindult úgynevezett kamupártok visszafizettek a költségvetésnek, a második pedig azt, amennyivel tartoznak. Serdült Szilvia elindult, hogy megtalálja azokat, akik nekünk, adófizetőknek lógnak ezzel a rengeteg pénzzel. Azokat is kereste, akik a személyes vagyonukkal felelnek a felvett támogatásokért, de –furcsa módon – a nemrég még vadul kampányoló kispártok egy részének mintha nyoma veszett volna.

Rabosították az anyát, aki kiborult

Kriszta sok nehézség árán egyedül neveli 33 éves fiát, aki súlyos autista. A múlt héten, ahogy szokta, gyógytornára vitte, leparkolt, és kirakta a kocsira a mozgássérült igazolványt. Nem sokkal később rendőrök érkeztek, és vitába keveredtek az anyával, akit végül bevittek a rendőrségre, rabosították és órákig ott tartották. Az anya összeomlott…

Százmilliókba kerülne a beteg kislány kezelése, de nem kapta meg a támogatást

Noémi 6 éves, és súlyos betegséggel küzd. Hogy javuljon az állapota, a világ egyik legdrágább kezelésére lenne szüksége: ez az első évben a költség 138 millió forintba kerülne, utána pedig évente 69 millióba. Édesanyja kért támogatást, de elsőre az egészségbiztosító elutasította a kérelmüket. A biztosító az adófizetők pénzéből gazdálkodik, és azt mérlegelik, hogy – csúnya szóval – megéri-e ennyit költeni valakire, akinél nem garantálható a javulás, vagy arra költsenek, akinél van remény arra, hogy jobban lesz.

Másodállásban futárkodó és taxizó rendőrök

Rengeteg rendőr kénytelen mindenféle másodállást vállalni, annyira nem jönnek ki a fizetésükből. Ezért is háborított fel egy csomó rendőrt a belügyi államtitkár január eleji nyilatkozata, amiben azt mondta, hogy 2015 óta átlagosan 50 százalékkal nőtt a rendőrök bére.

Másodállásban taxizik a rendőr

Futárkodnak, temetésen dolgoznak, taxiznak - rendőrök meséltek a Házon kívülnek arról, hogy milyen másodállásokat kénytelenek vállalni az alacsony fizetés miatt, és hogy emiatt időnként kínos helyzetekbe is kerülhetnek. A belügyi államtitkár január elején beszélt arról, hogy 2015 óta átlagosan 50 százalékkal nőttek a rendőri fizetések, de az érintettek ezt nagyon máshogy látják.

Egy építkezés buktatói

Beckerék nemrég költöztek új házba három gyerekükkel Halásztelken. Szép házban laknak, szép kerttel, de van némi szépséghiba. A fűtés nem megy 17 fok felé és villany sincs, csak a szomszédok jóvoltából. És a fő gond: a tulajdonviszonyok se rendezettek, szóval a család patthelyzetbe került. Várják a banktól az utolsó hitelrészletet, de az addig nem jön, amíg nincsenek meg a közművek. Az építtető viszont addig nem viszi be a közműveket, amíg a család ki nem fizet mindent. De a történet még ennél is súlyosabb!

Kisvárosi drogügyek - van megoldás?

Egy Nógrád megyei kisvárosban nem kellett sokat keresgélnünk, hogy megmondják, hol lehet dizájnerdrogot kapni. Be is kopogtunk az állítólagos dílerhez, aki az iskolával szemben lakik, és aki szerint persze nem úgy van, ahogy beszélnek róla. A drogok ezen a településen is komoly gondot okoznak, a szülők féltik a gyerekeiket, de az itt élők egy volt rendőr vezetésével újfajta módszert választottak: küzdenek a dílerek ellen, és megpróbálják, jó útra téríteni a drogos fiatalokat.

Milliárdok jutottak 3 alapítványhoz, megnéztük mire költötték

Kit ne hatnának meg a beteg gyerekek és az elhagyott állatok? És biztos, hogy aki teheti, megpróbál valahogy segíteni nekik. Hosszú idő óta nyertesei az adó egy százalék-gyűjtésnek azok a szervezetek, amelyek ezekkel a tevékenységekkel foglalkoznak.  Három, egy személyhez köthető alapítvány az évek alatt több mint kétmilliárd forintra tett szert, hála az adófizetőknek. Arról, hogy valami nem teljesen tiszta az alapítványok körül, a 444 írt még decemberben, és ahogy kutakodni kezdtünk, egy csomó mindent mi is furcsának találtunk.

Tüntetéssorozat és utcára kidobott képviselők

Parlamenti balhéval indult, tüntetéssel és utcai balhékkal folytatódott a lassan egy hete tartó tiltakozássorozat. Pár napja még senki sem gondolta, hogy parlamenti képviselőket fegyveres biztonsági őrök fognak kirángatni és kidobni az állami média épületéből. Mutatjuk az elmúlt napok leglátványosabb eseményeit!

Elkísértük az Audi-gyár munkásait, akik a rabszolgatörvény ellen tüntettek

Győrből három busznyi ember indult szombat hajnalban Budapestre, hogy odaérjenek a 10-kor kezdődő demonstrációra a Parlament elé. A győri Audi gyár melósai izgatottak voltak, sokan először mentek tüntetni, most érezték először azt, hogy az ő bőrükre megy a játék. Ők és még sok ezer ember az úgynevezett rabszolgatörvény ellen jött tüntetni, azzal a reménnyel, hogy még tudnak tenni valamit a törvénymódosítás ellen.

Internetes sztárok, akik veszélyt jelenthetnek a gyerekekre

Az otthonról videókat készítő tizen- és huszonévesek pont akkora sztárok, mint akik a tévéből lettek ismertek. És ha már népszerűek, akkor a befolyásuk is nagy! Sajnos van, aki ezt kihasználja, és kislányoktól kér olyan dolgokat, amiket normális ember nem tenne. Egy ilyen ügyet mutatunk be Serdült Szilvia riportjában!

Legyél te is börtönőr!

Meglepő toborzófilmet készített a büntetésvégrehajtás. A börtönéletet mutatják be 20 percben, metálzenei aláfestéssel, bunyókkal, szökéssel, jó útra tért rabbal. Itt is munkaerőhiány van, mint annyi más helyen, valahogy ezen próbálnak segíteni. Vajon milyen nehézségeket okoz, hogy a börtönben ugyanannyi munkára kevesebb az ember? BV-őrökkel (és egy rabbal) beszélgettünk.   

Az encsi boltosnő, akit meglincseltek, mert gyereket gázolt

Éva jól ismerte azokat, akik néhány hete brutálisan bántalmazták őt: kiverték a fogát, ütötték-verték, a kocsiját pedig össze-vissza törték. A kis autóval, néhány perccel korábban elütött egy kislányt, aki kiszaladt elé az útra egy másik kocsi takarásából. A boltosnő teljesen összeomlott…

Így él az encsi boltosnő, akit meglincseltek, miután elütött egy kislányt

Éva jól ismerte azokat is, akik néhány hete brutálisan bántalmazták őt, mert elütött egy kislányt, aki kiszaladt elé az útra egy másik kocsi takarásából. Éva nem csak az ütések miatt került mélyre: úgy érzi, amióta bántalmazták, eltört benne valami.

Ki tehet a szemétkáoszról?

A szemét csak gyűlt, gyűlt, és nem vitte el senki… Pedig mindenki rendesen fizette a szemétdíjat, mégis kellemetlen helyzetbe kerültek az állam és a szolgáltató vitája miatt. A Pest- és Nógrád megyei szemétkáoszt rengetegen megszenvedték, nekünk meséltek a pórul járt lakók.

 

Mi történt a hajléktalanokkal, amióta betiltották az utcán élést?

Tünde és Zoltán lassan 20 éve él együtt, legutóbb egy erdőben laktak. Serdült Szilvia egy héten át követte Tündééket, akik próbálják megtalálni a helyüket az új rendszerben: pakoltak, átcuccoltak, kiborultak, újra átcuccoltak, szóval keresik a helyüket, mert szállóra nem akarnak menni. Őket még nem citálták bíróság elé, másokat viszont már igen.

Szemétkörkép Budapestről

Ha egyre kevesebben viszik el a szemetet, az akkor napokon át ott marad, ahová letették, és csak gyűlik és gyűlik és gyűlik…

Patkányinvázió Budapesten?

Egyre gyakoribb, hogy Budapesten, ami sokáig patkánymentes övezet volt, patkányokat látnak rohangálni. A nyáron volt némi probléma az irtással, egy ideig senki sem végezte el ezt a munkát, talán ennek is köszönhető, hogy ötször annyi a patkány, mint korábban.

Amikor lepattintanak a hivatalok…

Három tantörténet arról, hogy reményvesztett civilek hogyan próbálják rávenni a hivatalokat arra, hogy azt tegyék, ami a dolguk lenne. Van, aki humorral próbálkozik, van, aki maga kezdi el rendbe rakni a környezetét.

Újabb érdekes fordulat a rákos fiú életében

Az RTL Híradó a múlt héten mutatott be egy asszonyt, akit hamarosan kilakoltatnak a rákos fiával együtt. Az első fordulat az volt, hogy civilek egy nap alatt 2 millió forintot gyűjtöttek össze nekik. A második pedig az, hogy miközben a kispesti önkormányzat azért utasította el a nő kérelmét, mert szerintük nem volt üres bérlakás a kerületben, mi egy nap alatt kettőt is találtunk.

Van értelme a gluténmentes étkezésnek?

Van, aki szerint drága, de minden jobb lesz tőle. Van, aki szerint drága, de teljesen felesleges. Van, aki szerint pedig drága, és még veszélyes is lehet. A különböző vélemények képviselői pedig adott esetben pont úgy össze tudnak veszni, mint ahogy politizálás közben szokás.

Bejutottunk a gettóba, ahol fillérekért adják-veszik a varázsdohányt

Ha van hírhedt helye Budapestnek, a Hős utcai gettó mindenképp az. Két lepusztult épület, ahol nagyban megy a drogbiznisz, és a legmocskosabb kábítószereket árulják, tulajdonképpen a rendőrök szeme láttára. Most épp azt, amit varázsdohánynak hívnak, és ami – ahogy a környéken mondják – zombit csinál a fogyasztókból. Akárki nem juthat be a gettóba, nekünk azonban sikerült rejtett kamerás felvételeket készítenünk.

Poggyászkáosz a fapadosokon

A legtöbb utas inkább sokkal korábban kiment a repülőtérre. Nem tudták ugyanis mennyit kell majd sorban állni a fapados légitársaságok új poggyászszabályai miatt, amelyeket nagyrészt még be sem vezettek.

Eltűnt a Dunában talált gránát

Egy háborús gránátot keres a rendőrség. A Dunából lopta el valaki. A szerkezetet még vasárnap találta egy pilismaróti család a vízben. A rendőrség közleménye szerint a sekély Duna medrében egy szárnyas repeszgránát volt, körbe is kerítették. Csütörtökön mentek volna érte a tűzszerészek, de már nem találták ott. Ráadásul a tűzszerészek szerint nem is biztos, hogy egy repeszgránát volt a vízben, ők ugyanis nem tudták azonosítani a rendőrségi fotók alapján.

Rendőrt akart hívni egy gyermekét szoptató édesanyára

Rendőrt akart hívni egy gyermekét szoptató édesanyára a pécsi Árkád egyik biztonsági őre. Az asszony a babáját egy padon, pelenkával eltakarva etette. Azt mesélte, hogy az őr azt mondta neki, ez közszeméremsértés. A bevásárlóközpont azóta levélben két elnézést az édesanyától, azt írták: kulturált körülmények között megengedhető a szoptatás az áruházban.

A 3 pártvezetőnek kell fizetnie

Az Összefogás párt elnöke és két alelnök a saját vagyonával felel a kampányra felvett állami támogatásért. Ezt a Magyar Államkincstár válaszolta Híradónk kérdésére. A párt elnökét, Szepessy Zsoltot nem tudtuk elérni, áprilisban még azt mondta, jogkövetők lesznek, de eddig még nem fizették vissza a 306 milliós támogatást.

Emberi csontokat találtak a Krisztus szobor mellett

Emberi csontok hevernek szanaszét Dabason a nemrég felállított Krisztus szobornál. Híradónknak levélben panaszkodtak az arra járók, hogy emberi csontokat láttak ott. A helyszínen egy Árpád-kori templom feltárása zajlik, ahonnan a régészek szerint fontos leletek kerülnek elő.

 

Hatalmas vihar söpört végig az országon

Volt, ahol több mint 100 kilométer per órás szél tombolt. Érden az egyik általános iskolának szinte az egész tetejét levitte a vihar. Több helyen annyi eső esett, hogy az autók tengelyéig ért a víz. A Mátra aljában, Endrefalván órákig nem volt áram. A legnagyobb károkat Budapesten és Pest megyében okozta az időjárás.

3 baleset, 5 halott, 3 sérült

Halálos éjszaka az utakon. Öten haltak meg balesetekben. Ózd környékén hárman vesztették életüket, mindannyian ugyanabban az autóban ültek. Valószínűleg túl gyorsan mentek, keresztbe fordultak az úton, és beléjük csapódott egy kocsi. Sármelléknél egy 80 éves asszony autójával traktornak ütközött, az életét már nem tudták megmenteni.

Ismét káosz volt a Liszt Ferenc repülőtéren

Tegnap a Wizzair gépek késtek, a stockholmi járatról pedig 50 ember lemaradt. Így a Ryanair után a Wizzair ellen is fogyasztóvédelmi vizsgálatot indított a Kormányhivatal. Az MSZP közös európai fapados kódex elkészítését kezdeményezi.

Százak mentek el az inárcsi asszony temetésére

Szinte be se lehetett férni az inárcsi temetőbe kora délután. Több százan mentek el annak a 3 gyerekes asszonynak a temetésére, akit 3 hete munka közben, a családsegítőben gyilkoltak meg. A temetésre nem csak rokonok és barátok mentek el, de rengeteg olyan ember is, akin a nő segített.

Hazaküldték, másnap meghalt

Meghalt, miután hazaküldték. Hiába panaszkodott mellkasi fájdalmakra egy 74 éves férfi két hete az esztergomi ügyeleten, az ügyeletes orvos a család szerint megnyugtatta, hogy csak idegbecsípődése van, és egy injekcióval elküldte. A férfi másnap reggel az utcán meghalt. Boncoláskor -a jegyzőkönyv szerint- szívelégtelenséget találtak nála.

Kifizette a 200 milliót Gyárfás

Kifizette a 200 millió forint óvadékot, így lekerült a nyomkövető Gyárfás Tamás lábáról - tudta meg Híradónk az ügyvédjétől. Az úszószövetség volt elnökét azzal gyanúsítják, hogy 20 éve megöltette Fenyő János médiavállalkozót.

Édesanyjáról nem beszél Ungár Péter

Vidéken terjeszkedik az LMP-s Ungár Péter. Egy szentgotthárdi és egy egri hírportált vett meg a politikus. Erről elsőként a Népszava írt. Ungár Péter azt mondta, célja, hogy ne csak fideszes hírek legyenek vidéken. Arról viszont hiába kérdeztük, mi a véleménye arról, hogy édesanyja, Schmidt Mária az LMP kampányfőnökével egyeztetett a választás előtt. A pártban hisznek Schmuck Erzsébetnek, aki szerint az magánbeszélgetés volt. 

Elhalasztották az álomesküvőt

Nem tarthatta meg ma az esküvőjét a Kanári-szigeteken az a magyar pár, akiknek a bőröndje rakodási problémák miatt a menyasszonyi ruhával együtt Budapesten maradt. Bár egy másik légitársaság mára elvitte a bőröndjeiket Grand Canariára, a reptéren órákig hiába keresték a csomagot. A menyasszonyi ruha végül délután négy óra körül került elő, de a hat órára tervezett esküvőt ekkorra már lefújták.

Talán nem marad el az álomesküvő

A gyerekük kívánsága volt, hogy 17 év együttélés után megházasodjanak - ezt mondta híradónknak az a pár, amelynek holnap lenne az esküvője a Kanári-szigeteken. Csakhogy minden holmijuk Budapesten maradt, mert nem vitte magával a Ryanair gépe

Csomag nélkül maradtak az utasok

Csaknem 80 magyar van egy napja mindenféle csomag nélkül a Kanári-szigeteken. Tegnap este érkeztek meg a Ryanair gépével Gran Canariára, és akkor vették észre, hogy a csomagjaik nem érkeztek meg a repülővel. A csomagok még mindig a magyar repülőtéren vannak, az egyikben például egy menyasszonyi ruha van, egy pár szerdán tartaná ott az esküvőjét.

Elefántfürdetés a Balatonban

Elefántfürdetést is láthattak a Cirkuszok éjszakáján. Balatonlellén láthatták, hogyan fürdetik meg a strandon a Magyar Nemzeti Cirkusz öt elefántját. A programhoz csatlakozott öt cirkuszban bárki beleshetett a kulisszák mögé, beszélgethettek a fellépő művészekkel, közelről láthatták az állatokat.

 

Will Smith-t próbálják utánozni

Egyre többen másznak fel Will Smith-t utánozva a Lánchídra. Ezt a híd lábainál dolgozó idegenvezetők vették észre, de mi is láttunk fiatalokat a legtetején délben. A színész csütörtök hajnalban ment fel, hogy egy internetes kihívásra válaszoljon. Ez olyan jól sikerült, hogy az Instagramon az terjed, ezután már nincs is értelme folytatni a játékot.

 

Nem látták őket, mégis rettegnek

Rasszista hozzászólást írt valaki egy cikkhez, méghozzá a Zalaszentmártoni Önkormányzat nevében. Arról, hogy repülővel telepítenek be Európába Afrikából menekülteket, méghozzá, ahogy a komment írója fogalmazott: „80 százalékban feka kanokat”. A kommentet azóta törölték, de a polgármester szerint nincs semmi kivetnivaló az írásban.

„Nem volt ilyen veszélyes akció”

Nem csak Thaiföldön figyelik folyamatosan a barlangi mentőakciót. Magyar búvárok és barlangi mentők is követik az eseményeket. Azt mondják, még soha nem volt ilyen bonyolult és veszélyes akció. Képzetlen, úszni sem tudó gyerekeket kell hosszú órák alatt, egyesével átvezetni a veszélyes járatokon. A legnagyobb kockázatot, szakemberek szerint az jelenti egy ilyen szituációban, ha valamelyik gyerek mentés közben pánikba esik.

 

Hazajöhet a kétéves magyar kisfiú, akit elszakítottak családjától

Most már biztos, hogy hazajöhet az Egyesült Államokban rekedt magyar kisfiú. A kétéves Levente szüleit 6 hete vették őrizetbe a kanadai határnál, illegális határátlépés gyanúja miatt, a gyereket pedig nevelőszülőkhöz adták. Nővére 6 hete harcol azért, hogy hazavihesse, már ki is utazott, és kedden végül a bíróság is úgy döntött, hazaviheti Leventét.

Fél napig nem találták a bombát

Ma reggel mindenki hatalmas káoszra készült Budapesten. A rendőrség szerint ugyanis lezárták volna gyakorlatilag a fél várost, amíg egy világháborús bombát kiemelnek a Dunából. A közlekedési káosz azonban elmaradt, mert a tűzszerészek órákon keresztül nem találták a bombát a Dunában. Végül délután akadtak rá, és nagy lezárás később jön, de egyelőre nem tudják megmondani, mikor.

28 kiló fű volt két családi házban

28 kiló marihuánát találtak a rendőrök két családi házban Nógrád nevű kistelepülésen. A növények cserepekben álltak fóliasátor alatt, volt köztük 11, de 16 kilós növény is. Ezen kívül találtak még gyanús tablettákat és fehér port is. Ketten őrizetben vannak.

Bejutottak a magyar kisfiúhoz

Jól van, eleget eszik és alszik a két éves kisfiú, Levente, akit egy hónapja szakítottak el szüleitől, amikor elfogták őket az amerikai-kanadai határon illegális bevándorlás gyanúja miatt. Tegnap meglátogathatta őt féltestvére és a New Yorki főkonzul is.

„Csak a gyógyszerek segítenek”

Gyógyszerekkel éli túl a napokat, és azt mondja, nem tud semmit csinálni, se tévét nézni, se beszélgetni. Az asszony egyedül élte túl a balesetet, mikor 3 hete a kórházból hazafelé menet kocsijukra rádőlt egy hatalmas fa. Meghalt a férje, lánya, menye és az unokája. Fiával ketten maradtak. Most először nyilatkozott a Fókusznak.

 

Ismét leállósávban igazoltattak

Az M0-ás leállósávjában állították félre és igazoltatták a rendőrök. Ezt állítja egy kamionos, aki erről képeket is készített. Egy rendőrségi vezető korábban azt mondta a Házon kívül műsorának, hogy ez tilos. A leállósáv a KRESZ szerint is csak vészhelyzetben használható, tilos megállni, és ha muszáj, akkor is a szalagkorláton kívülre kell menni az utasoknak.

El sem mozdul az anyja mellől a legkisebb afrikai elefánt

Egyelőre csak alszik, eszik, és el sem mozdul az anyja mellől a legkisebb afrikai elefánt. A kicsi szombaton született a Nyíregyházi Állatparkban, és már van egy 3 éves bátyja is. Magyarországon csak itt látható afrikai elefánt, és most már négyen is vannak.

A piciről itt láthat még több felvételt.

Nem vár az államra az anya

Nem vár tovább az államra egy édesanya. Úgy döntött, létrehoz egy családi napközit halmozottan fogyatékos gyerekeknek. 8 éves fia napi 24 órás gondozást igényel, de azt mondja, évek óta nem kapja meg azt a fejlesztést, ami hivatalosan járna. Se hely, se elég gyógypedagógus nincs - ezt a választ kapja mindig.

Megható búcsú a tanárnőtől

Pár óra alatt terjedt el egy megható videó az interneten. Egy székesfehérvári iskolában nyugdíjba vonul egy tanárnő. A 37 éve végzett, legelső osztálya pedig egy éve szervezi a búcsút. Úttörő egyenruhát húztak, visszaültek a padba, és meglepetésként ők várták az osztályba belépő tanárnőt.

 

Magyarországon is gyászolják

Magyarországon is gyászolják az egyik leghíresebb amerikai séfet. Anthony Bourdain 3 éve itt forgatta a CNN-en futó sikersorozatának egyik epizódját. Amerikában igazi világsztár volt, Budapesten azt mesélik, egyáltalán nem viselkedett sztárként. A séf-műsorvezetőre pénteken találtak rá egy hotelszobában. Öngyilkos lett.

 

Startol a könyvhét!


szerző:
2018.06.07. 18:45
Startol a könyvhét!

Nehéz éve volt a könyvkiadóknak- ezt mondja a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők egyesülésének elnöke. Ezért próbálnak egy kicsit vidámabb, fesztiválosabb hangulatot teremteni a most kezdődő ünnepi könyvhéten.

Jelöletlen rendőrautók provokálják az autósokat, hogy büntessék őket?

Egy ideje terjed már az interneten pár sztori, amik arról szólnak, hogy civil kocsinak tűnő rendőrautók az autópályákon veszélyes és szabálytalan manőverekre kényszerítik az autósokat, aztán jól megbüntetik őket.

Gyorsulási verseny kényszerből?

60 ezer forint és 4 büntetőpont - ezt kapta az az autós, akit állítása szerint utcai gyorsulási versenybe kényszerített egy civilnek álcázott rendőrautó. A Házon kívül ma esti adásában a rendőrök új módszereivel is foglalkozik: egy ideje ugyanis ilyen kocsikkal is vadásznak a szabálytalankodókra.

Gyerek ölt Sólyon és gyerek ölt Tatabányán, de hogy jutottak idáig?

Nem túlzás azt állítani, hogy megrázta az országot a sólyi gyilkosság, amelynek egy 8 éves kislány, Adrienn volt az áldozata. Gyilkosa pedig mindössze 16 éves. És szintén megrázó és elsőre érthetetlen az a kettős gyilkosság is, ami tavaly történt Tatabányán: egy 15 éves fiú brutális kegyetlenséggel vert agyon két hajléktalant. Tinik gyilkoltak, fiatal srácok, akik egész biztosan nem születtek bűnözőnek, de mégis azok lettek.

Riadalom az élelmiszer-terrorizmus miatt

Valaki 3 áruházláncot is megzsarolt azzal, hogy néhány tartós tej dobozába mérget tett. De hogy lehet ezeket megtalálni? Mintha tűt keresnénk egy szénakazalban! 

Mitől függ, hogy szabad lesz-e a kegyetlen gyilkos?

Bene Lászlót kegyetlen gyilkosnak tartják, 23 éve ül börtönben. Társával, Donászi Aladárral egy rendőrt, egy egyetemistát és két vadászt öltek meg néhány év leforgása alatt. Bene évek óta sorra adja az interjúkat, szeret szerepelni, magát nem sorozatgyilkosnak tartja, hanem gengszternek, akármit is jelentsen ez. Most újra szóba került, hogy szabadulhat, ezért Serdült Szilvia arra volt kíváncsi, mi alapján dönt erről a bíróság.

Kásler Miklós furcsa és vitatható mondatai istenről és betegségekről

Balog Zoltán utóda egy elismert orvos lesz: a többszörösen kitűntetett Kásler Miklós több mint 20 éven keresztül vezette az Országos Onkológiai Központot.  A professzorhoz tartozik majd az egészségügy és az oktatás is, emiatt lett érdekes, hogy korábban hogyan foglalt állást bizonyos ügyekben. Hogy miért gondolja, hogy a tízparancsolat betartása gyógyír lehet a halálos betegségekre, vagy miért cáfol laikusként tudományos tényeket.

Drágábban akarták eladni nekik a már kifizetett lakásukat - hangfelvétel

Titokban felvételt készítettek a vevők arról, hogy drágábban akarták eladni nekik a már kifizetett lakásukat. 2 éve vettek lakást egy akkor még csak a terveken szereplő társasházban. A ház azóta épül, a család ki is fizette a teljes összeget. Aztán kaptak egy levelet. Az építtető, Hermina Center Kft. szerint megszűnt a szerződésük, munkaerő- és nyersanyaghiány miatt. Plusz 7 millióért megkaphatták volna a lakást. Nem fizettek többet, nem is lett lakásuk.

 

Átverve érzik magukat, pedig tízmilliókat fizettek a lakásokért

Néhány nappal ezelőtt dühös tömeg gyülekezett egy épülő pesti lakópark előtt. Hónapok óta próbálják megnézni, hogy is állnak az épülő lakások, de állandóan falakba ütköztek. Az építtető ilyen-olyan indokkal megakadályozta, hogy bejussanak. De nem csak ez a bajuk.

Volt csalás, vagy nem volt csalás?

Aki veszít, ezt néha nehezen viseli, ahogy az is, aki a vesztesre szavaz. Sok minden magyarázata lehet annak, hogy már röviddel a választások után miért kezdett el egyre erősebben terjedni az a vélemény, hogy márpedig a Fidesz elcsalta a választásokat. Tény persze, hogy sok olyan dolog történt április 8-án, ami gyanúra adhat okot.

Eltűnt szavazatok, érthetetlen eredmények

A Házon kívül stábja olyan eseteknek eredt a nyomába, amelyeket sokan választási csalásnak tartanak. Több párt listája mellett egyáltalán nem voltak szavazatok, ami sokak szerint sima csalás volt. Arra is volt példa, hogy egy úgynevezett kamupárt sok szavazatot kapott, miközben egy nagy párt egyetlen egyet sem...

Hogyan voksoltak a magyarok Berlintől New Yorkig?

Idén 58 ezren regisztráltak levélszavazásra szerte a világban és rengetegen háborodtak fel a csúszás miatt. Volt olyan, aki 3300 kilométert utazott azért, hogy szavazhasson…

A vád szerint majdnem megölte élettársát - most mégis szabad ember

Kiss Gyula, aki az adóhivatal szolnoki igazgatóhelyettese volt, 3 évet töltött előzetesben. A vád szerint előre kitervelten, aljas indokból majdnem megölte élettársát, gyermeke anyját. Kiss Gyula most mégis szabad ember, és oda megy, ahová akar, mert nemrég az Összefogás nevű párt képviselőjelöltje lett...

„Nem csak politikai célból” vállalta a jelöltséget

Elismerte Híradónknak Kiss Gyula, hogy nem csak politikai célból vállalta a képviselőjelöltséget. A szolnoki adóhivatal egykori igazgatóhelyettese 37 hónapig volt előzetesben, miután a vád szerint különös kegyetlenséggel végezni akart az élettársával - most nyilatkozott a Házon kívül című műsorunknak.

Miért kell órákat utazni, hogy eljussanak orvoshoz?

Ha az egyik gyerek elkap egy hányós-hasmenős vírust, másfél óra autózás az illetékes balassagyarmati kórház. Tömegközlekedéssel 3 és fél óra. A fülfájós gyerekkel a budapesti Heim Pálba kell menni, kocsival egy óra, tömegközlekedve másfél. Az autista gyerekkel viszont a fővárosi 1-es klinika a cél, tömegközlekedve két óra, kocsival egy. Jól hangzik?

Félelem és reszketés az autógyilkos M1-esen

 Az M1-es autópálya sok helyen most semmivel sem jobb, mint egy ócska földút. Autó és akár sofőrgyilkos. Serdült Szilvia, hogy megmutassa mindezt, beszállt egy betegszállító kocsiba, felült egy trélerre és egy kamionra, hogy szenvedjen egy kicsit a profi sofőrökkel.

Így ráz az M1-es autópálya

Mit él át egy beteg a betegszállítóban? És mit egy tréleres, aki értékes rakományt szállít? A Házon Kívül stábja, hogy megmutassák mindezt, több járművet is bekameráztak, és így utaztak a sok helyen leginkább egy ócska földútra emlékeztető M1-es autópályán. Amiért amúgy fizetnek, akik használják. 

Kelemen Anna kacérkodása a politikával

Hogy kerül Kelemen Anna a Házon kívülbe? Merthogy egy olyan celebről van szó, akiről leginkább a külseje, a botrányai vagy a pornó juthat eszünkbe. Kelemen Anna nemrég jelentette be, hogy indulna képviselőjelöltnek, mert a politika orális műfaj, és abban szerinte ő a legjobb.

Mit keresne egy volt pornós a politikában?

A Házon kívül aktuális adásában riportot láthatnak Kelemen Annáról, aki eddig leginkább a külsejéről és az ügyeiről volt ismert, de nemrég kitalálta, hogy képviselőnek áll. A celebnek határozott véleménye van magáról és persze a magyar politikai életről is, annyira, hogy a hódmezővásárhelyi választási eredmény láttán úgy döntött: példát mutat, és visszalép a jelöltségtől.

 

700 ezer forinton múlik a 80 éves asszony boldogsága

A 80 éves Magdi néni történetét egy nézői levélből ismertük meg. Az idős asszony egy életet dolgozott le az egészségügyben, és Pécsen él egyedül egy önkormányzati bérlakásban, középkori körülmények között. Az, hogy eljusson a vécére vagy befűtsön, számára minden nap megerőltető tortúra. Pedig a hivatalok könnyen segíthetnének rajta.

Lakásfelújítás adományokból

Már a második lakást újítja fel a Bike Maffia. Ez egy budapesti civil szervezet, amely a rászoruló családoknak segít a rendezvényeken, összegyűjtött támogatásokból. Most egy kőbányai kétgyerekes asszony kis lakását újítják fel teljesen.

 

Közterületesek gyűjtik be a hajléktalanok takaróit?

Felháborodott posztok jelentek meg nemrég a Facebookon, hogy Budapesten a közterületesek fogják magukat, és elviszik a hajléktalanok takaróját. Serdült Szilvia kíváncsi volt, hogy tényleg úgy van-e, ahogy írják, és elindult az aluljárókba segítő szervezetek munkatársaival.

Érberkóma: hogyan segít a családon a 120 milliós kártérítés?

Marika 8 évvel ezelőtt rutinműtétre ment be a kórházba, de az egyszerű beavatkozás nagyon nem úgy sikerült, ahogy tervezték. Műtét közben újra kellett éleszteni, azóta is éber kómában fekszik. Marikát a szülei gondozzák otthon, és a két gyerekét is ők nevelik. Nemrég igencsak megváltozott az életük: egy ügyvéd segítségével pert és 120 milliós kártérítést nyertek a kórház ellen…

Budapesten mentett életeket

Kisfilmet készített a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából a brit nagykövetség Jane Hainingről, a skót származású holokauszt hősről, aki Budapesten tanított. A tanárnő diákjait bújtatta az iskolában, meg is mentette őket, őt viszont elhurcolták, végül Auschwitzban halt meg.

Nincs, aki fejlesztené a kisfiút

Egy maglódi anyuka hosszú hónapok óta küzd azért, hogy halmozottan fogyatékos kisfiát valaki fejlessze. A speciális iskolákban sehol nincs hely, de házhoz sem jön fejlesztő pedagógus, mert nincs elég. Pedig a 8 éves kisfiú tanköteles.

Vagy elszakadnak egymástól 24 év után, vagy felkopik az álluk

A most 27 éves Andi koraszülött volt, 3 éves koráig otthonban élt, onnan került Mártához, a nevelőanyjához. Andi állandó gondozásra szorul. Imádják egymást, anya-lánya viszony alakult ki köztük, és pár évvel ezelőttig szerényen, de megéltek az állami támogatásokból. Nemrég azonban választási helyzet elé kerültek: vagy együtt maradnak, de akkor felkopik az álluk, vagy elszakadnak egymástól.

Elszakíthatja őket a szegénység

24 éven át úgy éltek, mint anya és lánya, most viszont könnyen lehet, hogy vége a közös életüknek. A Házon kívülben látható kedd esti riport egy asszonyról szól, aki magához fogadott egy hároméves, mozgáskorlátozott kislányt, aki ma, 27 évesen sem képes arra, hogy egyedül boldoguljon.

Betegen megyünk be és még betegebben jövünk ki?

Kórházba gyógyulni megy az ember, nem pedig azért, hogy összeszedjen valami fertőzést, vagy ne adj’ isten rühös legyen, ahogy ez történt nemrég a Margit kórházban. De rühöt egy másik riportalanyunk is kapott a kórházban, és mondjuk, ő örülhetne, ha csak ennyivel megúszta volna. Mert állítása szerint kórházi fertőzést kapott, ami miatt még a lábát is elvesztette.

Megoldás nélkül: halálos áldozatot követelt a veszélyes szakasz

Karácsony előtt két nappal egy 12 éves kisfiút elütött a vonat Tatabányán. A nyílt pálya mellett játszott, amikor a tragédia történt. A várost megrázta a hír, legfőképpen azért, mert ez már nem az első ilyen baleset volt ugyanezen a helyen.

Béremelés: csalódott egészségügyi dolgozók

Egy műtőssegéd fizetése az emelés előtt 161 ezer forint volt, az emelés után pedig: szintén 161 ezer. Még sorolhatnánk a csalódott egészségügyi dolgozók panaszait, akik hittek a kormánynak, hogy valóban megkapják a beígért 12 százalékos béremelést. A Nem értem című sorozatunk legújabb részét láthatják!

 

Repülés ajándékba

Meglepetés repülést kapott ajándékba 9 gyerekotthonban élő gyerek, karácsonyra. Az Age of Hope alapítvány szervezett nekik négynapos tábort, ennek utolsó része volt a repülés. A szervezők azt mondják: szebbé akarták tenni a karácsonyt azoknak a gyerekeknek, akik még az ünnepekre se mehetnek haza.

 

Politikusok az óvodában

Államtitkár és miniszteri biztos is töltött fel olyan képet közösségi oldalára, amin az látszik, hogy ajándékot vitt a gyerekeknek Mikuláskor. Az Eötvös Károly Intézet alkotmányjogásza szerint a gyerekeket politikai célokra használják és megsértik a jogaikat.

 

Vita a miniszterelnök-jelöltről

Szívesen lenne minden demokratikus ellenzéki párt miniszterelnök jelöltje Karácsony Gergely. A Párbeszéd társelnöke erről tegnap este beszélt az ATV-ben. Szerinte csak közös listával, közös programmal és közös jelölttel lehet választást nyerni.

„Régi probléma oldódott meg”

Nem az újságíró a hibás, ha közzéteszi egy politikus sajtótájékoztatón elhangzott hazugságát. Ez szerepel az Alkotmánybíróság friss döntésében.

 

Álhírek – zacskós rizs műanyagból, kártyaolvasós tolvajok

Önök tudják, hogy a zacskós rizs műanyagból készül? És azt, hogy simán ellophatják a pénzt a bankkártyájukról a villamoson? Ha tudják, rosszul tudják. És ha elhiszik, amit erről a neten olvastak, bedőltek egy hangzatos címekkel és hihetőnek tűnő sztorikkal telepakolt álhíroldalnak.

Utánajártunk, lehet-e így lopni

Mobil kártyaolvasókkal bankkártyákról pénzt lopnak a tömegközlekedési eszközökön - hetek óta terjed a hír az interneten. A szakemberek szerint nem újkeletű a hír, de egyetlen szó sem igaz belőle, leginkább kattintásvadász álhíroldalakon bukkan fel.

Az utóbbi két évben nőtt az idegenellenesség

Feri és Iliász megismerték és valamennyire meg is értették egymást. De ami kicsiben működik, láthatóan nagyban egyáltalán nem. Magyarországon az utóbbi két évben kimutathatóan nőtt az idegenellenesség, olyan légkör alakult ki, hogy a menekültektől való félelem néha szürreális méreteket ölt. Erre több példát is mutatunk Serdült Szilviával.

Két különböző ember, akik a műsor végére barátok lettek

Egy félig Líbiai származású, muszlim fiatalember és egy olyan férfi, aki a szélsőséges nézeteket valló Betyársereg tagja, és saját bevallása szerint is rasszista. Ők ketten maradtak az októberben véget ért Survivor című túlélőshow döntőjében.

A 4-es metró állomásai egyre koszosabbak! Miért?

A 4-es metró szinte felfoghatatlanul sok pénzbe, több mint 450 milliárd forintba került. De ami biztos: az építészek, akik az állomásokat tervezték, gyönyörű munkát végeztek. És az is biztos, hogy az ember általában a drága portékára vigyázni szokott, és nem hagyja ebek harmincadjára. A 4-es metró állomásai viszont egyre koszosabbak és elhanyagoltabbak.

Fradi: példátlan focibalhé

Két fradista csoport esett egymásnak az Üllői úti stadionon belül másfél hete. Egy vezérszurkolót gyakorlatilag meglincseltek, ő viszont két támadóját késsel sebesítette meg. Mindez akkor történt, amikor az ultrák egy része három év szünet után újra visszatért a stadionba. De vajon hogy fajult idáig a helyzet? Az egyik ultracsoport vezetője csak a Házon kívülnek adott interjút!

Megkezdődött a 3-as metró felújítása

Már az első nap sem volt könnyű. Megkezdődött a 3-as metró felújítása, és már most volt olyan megálló, ahol nem fért fel minden utas a pótlóbuszra. Az igazi káosz azonban hétfő reggel várható.

Csoda, ahogy eddig gyógyul Krisztofer

Kis mosollyal fogadja édesanyját, és már puszit is tud dobni a 18 éves Krisztofer, aki szeptember elején zuhant ki egy körhintából Várpalotán. A 33 méter magas hinta kettétört, a fiú kizuhant az ülésből, a betonjárdának csapódott, és súlyos agysérülést szenvedett. Akkor még azt sem tudták, hogy egyáltalán életben marad-e. Édesanyja szerint kisebb csoda, ahogy eddig gyógyul Krisztofer. Az orvosok is bizakodnak, de azt még nem tudják, mennyire sérült az agya a balesetben.

Egy hónap alkohol nélkül – Ön kibírná?

Vajon kibírunk-e egy hónapot egyetlen korty alkohol nélkül? Ezt próbálhatja ki az, aki csatlakozik a Száraz November elnevezésű kezdeményezéshez. A szervezők szerint, aki egy hónapig nem iszik, az rájöhet, hogy pontosan milyen is a viszonya az alkohollal. Tavaly többezren próbálták ki ezt.

Nem fél a főnökétől, ezért beszélt a polgármester áldozata

Pár hónappal azelőtt, hogy egy híres színházi rendező zaklatási ügyeitől lett hangos a sajtó, egy szabolcsi település, Tyukod anyakönyvvezetője feljelentést tett a rendőrségen. Az asszony azt állítja, hogy a polgármester molesztálta őt, és nem csak őt, hanem más nőket is a faluban, de ő az első, aki szólni mer emiatt.

Autót nyert a három gyerekes család

Egy háromgyerekes család nyerte meg a Drávaszerdahelyi polgármester céges autóját. A faluban három hete 300 jelentkező közül sorsolták ki a nyertest. A Tápióságban élő család egy 20 éves autóval közlekedik napi 150 kilométert azért, hogy a gyerekeket iskolába, fejlesztésekre hordják Budapestre.

A falu, ahol 2 éve nincs óvónő

Tornanádaska egy pici falu Borsod megyében, a szlovák határ mellett. Meglepő, hogy éppen ez a hátrányos helyzetű település hirdetett meg egy nagyon is jól fizető állást: óvónőt keresnek, és a megszokott fizetésnél jóval többet ajánlanak. A polgármester Serdült Szilviának mesélte el, miért áldozna a falu akár erőn felül is az új óvónőre.

Nem értik a rákbetegek, miért nem itthon fejleszt a kormány

Kun Gabi nemrég dühösen olvasta azt a hírt, hogy a kormány segédkezik egy rákkórház építésében, de nem itthon, hanem Vietnámban. Gabi ugyanis rákbeteg, és, ahogy Serdült Szilviának mesélte, az utóbbi időben sajnos meg kellett tapasztalnia, hogyan működik Magyarországon a rákgyógyítás. Ha a diagnózisa után várnia kellett volna az első vizsgálatra, már nem lenne életben.

Erdő Péter reakciója az őcsényi esetről: „nem tudom”

Egyszerűen ellépett a mikrofontól Erdő Péter, amikor a Hír Tv riportere az őcsényi esetről kérdezte. A magyar katolikus egyházfő csak annyit mondott, „nem tudom”, és otthagyta a riportert. Őcsény az a település, ahol már menekültként elismert gyerekeket akart volna pár napra befogadni a helyi panziós, de a faluban hatalmas botrány lett belőle, a polgármester pedig lemondott.

Nem hitt neki, írt az orvosnak

Dunakeszi polgármestere levelet írt az egyik képviselő orvosának, akitől az igazolást hozott. A képviselő ugyanis orvosi papírral igazolta, miért nem vett részt a július 27-ei testületi ülésen. Zárt ülésen meg is vonnák a képviselő tiszteletdíját. Mindezt a helyi jobbikos képviselő hozta nyilvánosságra, a Demokratikus Koalíció pedig a rendőrséget kéri, hogy indítsanak hivatalból eljárást az ügyben.

 

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való